Hellenbach János Gottfried

A Múltunk wikiből

Johann Gottfried Hellenbach, báró, Hellenbach János Godofréd a Pallas nagy lexikonában

1659 körül - Wittenberg, 1728.
Wikipédia
1707. október 3.
Selmecbányán Hellenbach János báró, az alsó-magyarországi főbányagrófság adminisztrátora katonasággal töri le a rézpénz elértéktelenedése miatt kitört bányászsztrájkot.

R. Várkonyi Ágnes

Változások a városfalak mögött

A társadalmi mobilitásra jellemző, hogy sok esetben a kiváltsággal nem rendelkező rétegekből felemelkedő család első generációja jut országos jelentőségű vagyoni vagy politikai státusba. A 17. századvég nagyszámú példája közül érdemes kiemelni a külföldön orvosi és technikai képzettséget szerző Hellenbach János Gottfriedot, egy bányász vagy tisztviselő fiát, aki hazatérése után pénzügyleteket folytat, birtokokat szerez, korszerű műveltséggel, számottevő anyagi erővel, gazdasági kulcspozícióval rendelkezik.

Az első konföderáció és az Udvari Tanács

Az Udvari Tanács (consilium aulicum) minden bizonnyal 1704 elején Miskolcon alakult meg, s 1705 szeptemberéig ez volt az új államszervezet legfontosabb központi testülete. Tagjai Jánoky Zsigmond, Gerhard György, Brenner Domokos, Platthy Sándor, Török András, Radvánszky János, Bulyovszky Dániel, Prileszky Pál, Labsánszky János, Hellenbach János Gottfried, Radics András, Vay Ádám, Sréter János voltak. Hajdan valamennyien tehetős, de elszegényedett vagy gyarapodó nemes családok sarjai voltak, akik tanultságukkal, látókörükkel, politikai tapasztalataikkal messze kiemelkedtek osztályos társaik közül. Rákóczi gyakran ministeriumnak hívta a tanácsot, ministereknek tagjait, így nevezték a vármegyék és nemegyszer Bercsényi is.[1]

Az Udvari Tanács kettős feladatot látott el: tanácsadó testületként működött a fejedelem mellett a döntések kialakításában, és tagjai – mint fejedelmi biztosok – az ország különböző vidékeire kiszállva, fegyveres kísérettel szereztek érvényt a központi rendeleteknek. Hetenként többször tartott üléseiken a szakosodás tendenciái már 1704 elején feltűntek. A fejedelem és a kancellária, az Udvari Tanács, a hadvezetőség között Ráday állt, Rákóczi titkos secretariusának nevezte. Csécsi János azonban találóbban az „ország titkára”[2] címmel tisztelte meg, jól kifejezve az uralkodó és az államhatalmi szervek között helyet foglaló államférfi státusát.

Az erős központi hatalom megteremtésén munkálkodó fejedelemnek a consilium tagjaival ellenjegyzett rendeleteit a vármegyék kelletlenül, nemegyszer csak a fegyverek kényszerének engedve teljesítették. 1703 novemberében Máramaros vármegye tisztújításán Kajali Pál fejedelmi biztos katonai segítséggel választatta meg Rákóczi jelöltjeit a helyi kandidáltakkal szemben, s 1704 elején hasonló módon folytak le a vármegyékben és a városokban a tisztújító gyűlések. Nem egy főúri tábornok értetlenül, féltékenyen tekintett a consilium tagjaira. Az ország erőforrásit összefogó központi szervezet sértette a helyi és a rendi érdekeket.

1703 kora őszétől kezdve épült ki a fiskális birtokok, a bányák, a pénzverdék. a sószállítás, a kereskedelem apparátusa. A fiskális adminisztráció élére, az uradalmak irányító tisztségeibe köznemesek kerültek. Az alsó-magyarországi főkamaragrófság adminisztrátora – a bányagazdaság igazgatója – Hellenbach János Gottfried báró lett, német polgárcsaládból származó gazdag bányatulajdonos és orvos, a kora kapitalista vállalkozók Közép-Európa keleti régióiban feltűnő típusának megtestesítője.

Politikai válság és országgyűlés Szécsényben

Az államhatalom fontos pozícióját kézben tartó Ráday Pállal szoros kapcsolatban levő udvari tanácsosok köréhez tartozott az alsó-magyarországi főkamaragrófság adminisztrátora, Hellenbach báró és a vállalkozó szellemű, jó gazdasági érzékkel rendelkező köznemesek több jellegzetes alakja, mint Platthy Sándor, Kajali Pál, Kálmáncsay István, Lányi Pál, Lónyay Ferenc és mások.

Béketárgyalások és gazdasági reformok

A kereskedelmi forgalom fellendítése érdekében 1706 folyamán több intézkedést hoztak. Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd mentesült a hadélelmezés, Debrecen a hadállítás kötelezettsége alól. Szabadalmakat kaptak a debreceni, nagyszombati, komáromi, pozsonyi, esztergomi stb. kereskedők. Megalakult egy állami kereskedőkompánia Hellenbach vezetésével, amely elővásárlási és kiviteli jogot nyert a marha, faggyú és marhabőr értékesítésére, de nem kapott külkereskedelmi monopóliumot. A kereskedőtársaság ügyleteit az ausztriai és morvaországi kereskedőkompániával kapcsolatban álló Döry László bonyolította le.

Fejedelmi jobbágypolitika, bányászmozgalmak

1707 márciusában Besztercebányán általános tiltakozásra került sor, ősszel Selmecbányán a fuvarosok és a bányászok sztrájkoltak. A mesteremberek a városra rótt, iparcikkekben szolgáltatandó adót nehezményezték, és béremelést követelt a bányaüzemek egész személyzete. Selmecbányán a vájárok, ácsok havonta megszabott mennyiségű gabonát, húst és sót, a lovasgazdák a takarmány drágaságára hivatkozva béremelést követeltek, mivel rézpénzben kapott bérükből nem tudtak megélni. Tavasszal Hellenbach a kövekkel védekező bányászokhoz fegyveres kísérettel ment ki, s noha a kőzáporban megsebesült, még kényszeríteni tudta őket, hogy leszálljanak a tárnákba. 1707 nyarán a bányaüzem személyzetének fizetését felemelték, de néhányukat elbocsátották. Úrvölgyben az ércvágók és az ácsok némi fizetésjavítást kaptak, a vízszivattyúkat hajtó lovasgazdák és a munkások bérének általános emelését azonban Rákóczi nem engedélyezte.

1707. szeptember 3-án Rákóczi bizottságot küldött ki a bányák összes termelési, technikai és jövedelmezőségi kérdésének megvizsgálására. A Csáky István, Jánoky, Gerhard, Radvánszky, Sréter, Spáczay, Lányi részvételével kiszálló bizottság azonban még el sem kezdte az érdemi munkát, amikor szeptember 23-án a szivattyúk több aknánál leálltak, majd 26-án Szélaknáról a bányászok nagy csapatban bevonultak Selmecbányára, elvitték a bányabírótól a zászlót, dobokat és fegyvereket, s azt követelték, hogy ezüstpénzzel fizessék őket, vagy adjanak nekik élelmiszert, posztót, vásznat. Ezek után magukhoz vették a társpénztárt és a társládát, visszamentek Szélaknára, s ott a bányászfelkelések hagyományos szokása szerin a nyitott társláda mellett három napig tanácskoztak, majd 30-án száztagú küldöttséget indítottak a fejedelemhez. A küldöttséget azonban Zólyom vármegye parancsából egy parasztcsapat visszafordulásra kényszerítette. Közben a vágatokban, aknákban emelkedő víz az egész bányaüzemet pusztulással fenyegette. Hellenbach kérésére Esterházy Antal generális egy csapat katonát küldött Neumann ezredes vezetésével, aki kétnapi hiábavaló rábeszélés után a szélaknai vájárháznál összegyűlt, kövekkel védekező bányászokra lövetett – 11 bányász meghalt, 20 megsebesült. Rákóczit a selmeci sortűz híre nagyon megrázta, bár a bányászok mozgalmát – amely jóval korábban elkezdődött, hosszabb távú folyamatba illeszkedett, és amelyet a többségükben katolikus szlovák és német bányászoknak az evangélikus tisztviselőkkel kiéleződött felekezeti ellentétei is átszíneztek – „temeraria conspiratio”-nak, „vakmerő összeesküvés”-nek[3] nevezte, de mindent megtett, hogy a feszültségeket levezesse, a bányászok igényeit kielégítse.

A trencséni csata és a sárospataki országgyűlés

Az 1708. november 28. és december 20. között megtartott sárospataki országgyűlés szolgálta főleg az erők összefogását. Jóváhagyták a Gazdasági Tanács és Hellenbach elszámolását, devalválták a rézpénzt, a hadsereg félévi zsoldjára 60 ezer forintot és meghatározott mennyiségű élelemadót vetettek ki.

Wellmann Imre

A szabadságharc mezőgazdasági erőforrásai

Az Ausztriába irányuló marhakivitel Rákóczi országából is tovább folyt; a régi tőzsérréteget ugyan Bécsnek már előzőleg sikerült tönkretennie, de akadt kuruc részen is több birtokos úr, aki a jószággal való kereskedést anyagi érdekből a maga kezébe vette. Ezt Rákóczi 1706-ig, amikor ellenértéket nyújtott külföldről megszerzendő szükséges árukért, még nem ítélte túlzottnak, de szót emelt a mások rovására űzött haszonlesés megbélyegzéséért. A marhakereskedelem központi irányítását Hellenbachra bízta, akinek emberei vásároltak is ökröt rendszeresen, de a kivitelnek belföldön a hús drágulása lett a következménye.

Heckenast Gusztáv

A Rákóczi-szabadságharc hatása a magyar iparfejlődésre

Hellenbach János Gottfried, aki a szabadságharc éveiben adminisztrátori címmel a főkamaragrófi teendőket látta el, selmeci bányapolgár volt, eredeti képzettsége szerint pedig orvos. Lányi Pál országos vasinspektor a szabadságharc előtt mint a betléri vashámor tulajdonosa s Gömör vármegye pénztárosa és főhadbiztosa szerezhetett gazdasági ismereteket. Bizonyosra vehetjük, hogy a szabadságharc kitörése előtt egyiküknek sem volt alkalma gazdasági problémákról az állami gazdaságpolitika szintjén gondolkodni. Gazdasági intézkedéseikben csakis abból indulhattak ki, amit a Habsburg-államgépezet gazdasági tevékenységéből alacsonyabb vagy magasabb közigazgatási szinten megismertek. A legújabb kutatások ugyan kimutatták, hogy Rákóczi és munkatársai éppen a legnagyobb horderejű pénzügyi és külkereskedelmi döntéseikben Becher, Hörnigk és Schröder tanácsai szerint jártak el, gazdaságpolitikájukat azonban ez nem tette hatékonyabbá.

Az önálló Magyarország gazdasági életének központi problémája az volt, hogy Rákóczi állama nem rendelkezett a szükséges arany- és ezüstpénzmennyiséggel. Kapóra jöhetett ebben a helyzetben Schröder ötlete a réz váltópénz bevezetéséről: „ha … van rézpénzem, mindent vehetek rajta, amint ez látható Svédországban, Hollandiában, Angliában és másutt, és ha nincs rézpénzem, akkor helyette ezüstpénzt kell kiadnom; így a rézpénz egyenlő jogot nyer az ezüsttel és arannyal.”[4] Ezért a meglevő nemesfém pénzt elsősorban külföldi vásárlásokra fordították, s a belföldi forgalom számára rézpénzt verettek, 20, 10, 4 és 1 polturás, valamint dénár váltópénzt, soha nem tallért vagy forintot. Rákóczi és munkatársai nem vették figyelembe, hogy egy ország teljes belföldi pénzforgalmát nem lehet váltópénzzel lebonyolítani, és ragaszkodtak a mérték nélkül szaporított rézpénz és a belföldi forgalomból szinte teljesen eltűnt ezüstpénz „egyenlő jogához”, azonos árfolyamához; a rézpénz inflációja által előidézett drágaságot és áruhiányt pedig a mindenféle rendű és rangú árutermelők és kereskedők hazafiatlanságának tulajdonították.

Ugyancsak a kameralista elmélet hatása mutatható ki a külkereskedelem megszervezésére irányuló kísérletekben. Az ország kereskedőinek 1705 júniusában Egerbe összehívott tanácskozásán Rákóczi Bechernek az állami irányítással működő kereskedőtársaságokról kifejtett nézetével egybehangzóan kívánta szabályozni a külkereskedelmet. Az ekkor kibocsátott fejedelmi rendelet szerint a külföldi áruk behozatalát meghatározott helyen, Besztercebánya és Lőcse városában, az ország részéről kijelölt, tehát állami ellenőrzés alatt álló kereskedőknek vagy állami támogatással működő kereskedőtársaságoknak kellett volna lebonyolítaniok; az importüzletekből mind a többi belföldi, mind a külföldi kereskedők ki lettek volna zárva. Az exportot bátorította ugyan a fejedelem, de megkívánta, hogy a külföldön eladott áruért kapott ezüstpénzt behozzák az országba. Mindez azonban naiv elképzelésnek bizonyult. 1706-tól kezdve valóban működött Hellenbach irányítása alatt egy államilag ellenőrzött külkereskedő társaság, amely – Hörnigk tanácsát követve – szarvasmarhát és rezet cserélt az erre kijelölt vásárhelyeken, Kőszegen és Szakolcán, elsősorban posztóra, de sem a külkereskedelem egészének állami ellenőrzése, sem a külföldi kereskedőknek a belföldi piacról való kiszorítása nem bizonyult megvalósíthatónak.

R. Várkonyi Ágnes

Földesurak, főtisztek, vállalkozó nemesek

A családi birtok átmentésének sajátos módja, hogy azt sok esetben a császárhűségben maradt rokonság kapja meg. Így például Rákóczi birtokaiból az Erdődy és az Aspremont család, a Bercsényi birtokokból lánya, Zsuzsanna, Zichy Péterné, Zichy Pál birtokaiból Zichy Imre és János, a Hellenbach-birtokból a kuruc Hellenbach fia, János nyeri el a legértékesebb részt. De kétségtelen, hogy a kuruc nemesség birtokain 1711 előtt, majd az emigrációt vállalókén a szatmári béke után a főnemesség nagyon nagy mértékben kénytelen osztozkodni osztrák és cseh arisztokratákkal. A szatmári béke alapján 7 millió értékű földbirtok cserélt gazdát, s ennek négyhetedét indigenák kapták, többek között a Windischgrätz, Caraffa, Starhemberg, Breuner és más családok jutnak nagyobb részben főúri, részben köznemesi birtokokhoz. A háromheteden osztozó magyarok között alig van köznemes, csaknem valamennyien főurak.

Merre vitte a nemesség társadalmi útját az állam önállóságáért vívott szabadságharc nyolc esztendeje? Látványos és nagy vagyonfelhalmozásról, nyereségről kevéssé beszélhetünk. 1709-ben Bottyán János volt a hadsereg egyik legvagyonosabb generálisa, bár vagyonának alapját korábban szerezte, és kölcsönökkel maga is segítette az államot. Máig nem cáfolta, de nem is erősítette meg a kutatás Rákóczi Emlékiratainak azt az állítását, hogy Károlyi gyűjtötte a legtöbbet a szabadságharc évei alatt. Károlyi feleségének írott leveleiből, a dunántúli harcok és az erdélyi hadjárat történetéből ismeretes, hogy változatos összetételű, nagy zsákmányszállítmányokat küldözgetett haza. Két nagyobb uradalmat szerzett, a szatmárit és a husztit, de ezekkel hadfenntartási kötelezettség járt; értéküket 50 ezer forintban állapította meg később a Kamara. Ocskay már 1703 őszén 14 ezer forint hadisarc mellé néhány drágaköves aranygyűrűt és párducbőrt is követelt Selmecbánya városától, s majorságát morvaországi becsapásai alkalmával zsákmányolt szarvasmarhákkal gyarapította. A hadsereg felső tisztikara és általában az ezereskapitányi réteg azonban anyagi gyarapodását csak kismértékben köszönhette fizetésének vagy a zsákmánynak. Nagyobb mértékben a katonai lét kedvezményeivel élve változott vagy javult anyagi helyzete. Hosszabb-rövidebb időre kereskedelmi kiváltságokat kaptak; sóval, marhával, borral, pálinkával jóformán valamennyi főtiszt kereskedett, bár a központi hatalom tiltotta azt, és Rákóczinak vizsgálatok sorát kellett elrendelnie. A fejedelem a főuraknak csak nehezen és különleges esetekben, az ezereskapitányoknak viszont elég szép számban adott különböző javakat: házat, malmot, birtokot, különböző jövedelmi forrásokat. Vizsgálati jegyzőkönyvek, kárbecslések, panaszok nagy sokasága bizonyítja, hogy a katonaság, főleg a tisztikar nem egy tagja, gyakran visszaélt helyzetével, kirabolta a kereskedőket, saját hasznára szállított állami jobbágyfuvarral bort, búzát a piacra, vette igénybe a közmunkát.

A vidéki földesurak szinte kivétel nélkül minden vármegyében általános pénzszűkében voltak, bár az ingatlanforgalom dokumentumai szerint jelentős ezüstpénzkészlet volt egyes nemesek vagy nemesi csoportok kezén, s a panaszokat nagyon óvatosan kell minősítenünk.

Voltak nemesek, akik 1707–1708-ban az adót kölcsönökből fedezték, de nem egy esetben nemesek voltak a hitelezők is. Hont vármegye is ezerforintos kölcsönből fizette adóját. A nemesség vagyoni megoszlására jellemző Szabolcs vármegye jelentése: a vármegyében 60 „főbb birtokos” és 120 „alsóbb birtokos”[5] található. Készpénzkészletük általában csekély. Több vármegye nemessége bőrrel, borral, posztóval váltotta meg készpénzadóját. Perényi Miklós ugocsai birtokai után 33 dikánál nem volt hajlandó többet fizetni. Azt mondta, ha többet vetnek rá, a fejedelemhez fordul panasszal, mert nincs több pénze. A parlagias, az ingyen jobbágymunkára épülő földesúri élet szintjén megrekedt réteg nem is tudta elérni a rendszeres, készpénzben fizetendő adó fedezetét megteremtő gazdálkodás szintjét. Változásokra az évek hosszú során át megkövetelt adó és az önálló, korszerű magyar állam keretei között lezajló társadalmi átrendeződés kényszeríthette volna.

Az önálló államiság rövid ideje a nemesség egy vékony vállalkozó rétegének kedvezett. Kiemelkedő alakjai voltak e rétegnek a kora kapitalista vállalkozó típusának megtestesítői: Lónyay Ferenc, Hellenbach János Gottfried, Lányi Pál, Szontagh Gáspár. Hellenbach ugyancsak gyarapodó vagyonából állami és magánkölcsönökre, kereskedelmi vállalkozások befektetéseire is futotta; Lónyay és Lányi is befektette saját tőkéjét.

Polgárság és értelmiség

Az ipar és a kereskedelem kulcspozícióit pedig a vállalkozó nemesség ragadta kézbe. Elsősorban Hellenbach és olyan nemesek, mint Lónyay Ferenc, Keczer Sándor, Szirmay András, Lányi Pál másokkal együtt nemcsak komoly tőkeerővel szálltak be különböző vállalkozásokba és ügyletekbe, hanem szép nyereségre tettek szert. Hellenbach mint a monopolisztikus jogokkal rendelkező kereskedőtársaság vezetője marhát és faggyút szállított ki, ausztriai és morvaországi kereskedőkkel állott kapcsolatban, többek között Ferner bécsi kereskedőtől vett át különféle árukat. Vállalkozói mentalitására jellemző hogy 1706 elején „a selmeci húsárusokkal alkura lépett, hogy neki 11 000 darab szarvasmarhát állítsanak ki … a hollandiak számára„.[6] A bányavállalatokba és kereskedelembe fektetett tőkéjéből Rákóczi államának összeomlása után, amikor amnesztiát kapott, a Kamara a lefoglalt és visszaszolgáltatott vagyonon kívül mint követelést – felfelé kerekítve – 86 ezer forint összeget ismert el. Honnan származott ez a nyereség? Csak az állam nyújtotta előnyöket használták ki, vagy tetemes befektetéseik hoztak hasznot?

Lónyay Ferenc, a Szabolcs vármegyei vállalkozó nemes, még 1709-ben és 1710-ben is képes volt komoly bérleti díjakat fizetni, például, 28 ezer forintot a Karácsony Sándor macedón kereskedővel közösen bérelt harmincadért.

A bérből élők szenvedték meg leginkább az akadozó ellátást, az élelmiszerárak emelkedését s a lázas inflációt. Az alsó-magyarországi bányavárosok bérből élő lakói, a bányászok, csillések, fuvarosok súlyosbodó viszonyaik miatt főleg Hellenbach nyerészkedését okolták.

Intézmények, iskolák, nyomdák, könyvtárak

A fiatal Ráday könyvtárát olvasmányaiból, Radvánszkyét az írásaiba beszűrődő olvasáskultúra nyomaiból, Szirmay Andrásét, Hellenbachét katalógusából tudjuk egyelőre rekonstruálni.

Erdélyi hagyományok: kartezianizmus, pietizmus

Az új művelődéspolitikai elvek regionális körzetei már a századfordulón jól kirajzolhatóak a vállalkozó főurak, köznemesek, polgárok és értelmiségiek körében. Jól felismerhetőek ezek az elvek Bethlen Miklós és Platthy Sándor egybehangzó társadalomkritikájában, a fiát Halléba küldő Hellenbach és a kolozsvári orvos, Vizaknai Bereck György hasonló műveltségfelfogásában.

Művelődéspolitika Rákóczi államában

Az önálló magyar állam megteremtéséért harcot indító II. Rákóczi Ferenc tisztában volt vele, hogy az ország gazdasága lakói képzettségén, a tudományok fejlettségén múlik. Már nevelői is a lakosság értelmi színvonaláért felelős uralkodót állították elé példaképül. Kíméletlenül ostorozta az elmaradottságot és a rossz szokásokat, a tétlenséget, a részegeskedést, de világosan látta az államhatalom felelősségét is: „Melyik ausztriai király alapított kollégiumokat, ahol az ifjúságba csiszoltabb erkölcsöt oltottak volna? Melyik állított akadémiákat, ahol ez a nemzet a tudományban és a szépművészetben művelhette volna magát?”[7] Terveit kormányzókörének segítségével kezdte megvalósítani. Ráday Pál, Radvánszky János, Jánoky Zsigmond, Platthy Sándor, Lányi Pál, Hellenbach János, Brenner Domokos, Kray Jakab és mások művelődési elgondolásait karteziánus és pietista elvek hatották át.

A művelődéspolitika tengelyét az oktatás ügye alkotta. 1704. január 27-én és augusztus 12-én kiadott pátenseiben Rákóczi leszögezte, hogy a templomokat és az iskolákat egyik felekezet sem foglalhatja el a másiktól, s elrendelte, hogy bármely egyház bárhol állíthat kollégiumot és falusi iskolát. Ily módon az ország minden nemzetisége előtt szélesre tárulhatott az anyanyelvi képzés útja.

A protestáns iskolákban ismét megindult az oktatás: visszaköltözött otthonába a sárospataki kollégium, megkezdődött a tanítás Rozsnyón és Eperjesen. A fejedelem 1704. február 13-i rendeletében védelmébe vette a jezsuiták iskoláit. Ugyanebben az évben kezdték meg akadémiájuk építését a kolozsvári jezsuiták. A szécsényi országgyűlésen az oktatás ügyét is mérlegelve hoztak toleráns vallásügyi törvényt. A kiküldött bizottságok az iskolákat és a templomokat annak az egyháznak ítélték, amelynek hívei a lakosság többségét alkották. De a kisebbséget sem hagyták iskola nélkül; előfordult, hogy Rákóczi maga nyújtott segítséget.

Mivel az ausztriai rendfőnökséghez tartozó jezsuita rend tagjai nem esküdtek fel a konföderációra, a kormányzat úgy döntött, hogy el kell hagyniok az országot. A tanítás érdekében azonban halasztották a döntés végrehajtását. Végül a rozsnyói tanácsülés 1706 végén úgy rendelkezett, hogy a nagyszombati egyetem és a kassai kollégium jezsuita tanárai helyükön maradhatnak, munkájukat világi papokként folytathatják, és ellátásukat az államkincstárból kapják. A szervezetileg egyházi keretek között folyó oktatásban az evangélikusok újítottak a legmerészebben: elrendelték, hogy akinek két-három gyermeke van, az az egyiket pénzbüntetés terhe alatt tartozik iskolába járatni.

Garmadányi rendelet tiltatta, hogy a katonák iskolákat verjenek fel, vagy beszállásolással terheljenek. Az iskolák így is sokat szenvedtek. A nagyenyedi kollégium először 1704-ben lett a tűz martaléka. A Tige császári ezredes katonáival vívott védelmi harcban 2 tanár és 28 diák elesett. Könyvtárát 1707-ben Rabutin fosztogató katonái hányták szét, Diákjait professzoraival együtt – fejedelmi parancsra – Károlyi Sándor generális menekítette Szatmárra, majd Nagybányán és Máramarosszigeten kaptak helyet. A debreceni kollégiumot a város kiürítése alkalmából Beregszászra, majd Nagybányára telepítették, a kollégium könyvtára a császári hadsereg pusztításainak esett áldozatul.

Az Európa egyetemeire induló diákokat messzemenően támogatta a fejedelem. Amint tudomására jutott Szent István király római alapítványa, elrendelte, hogy a Gazdasági Tanács az esztergomi érsekség jószágának jövedelméből 50–50 arannyal indítson Rómába három ifjút. Az új magyar állam diplomáciai kapcsolatai rávetültek a kultúrára is, és talán itt hoztak leginkább tartós sikert. XII. Károly svéd király a greifswaldi egyetemen négy magyarországi protestáns diák számára alapított ösztöndíjat, és 20 ezer tallért küldött az eperjesi kollégiumnak. Anna angol királynő támogatásával az anglikán templomokban 11 ezer forintot gyűjtöttek össze a nagyenyedi kollégium számára. Kray Jakabot arra bíztatta Rákóczi, hogy tehetséges fiát mérnöknek képeztesse ki, mert arra van most legnagyobb szüksége a hazának. Az ifjú Dobozi Istvánt államtudományi tanulmányok végett akarta német egyetemre indítani. A központi hatalom pártját alkotó csoport tagjai – Roth, Zimmermann, Hellenbach – fiaikat a hallei egyetemre küldték.

Idő híján az oktatás belső rendjének, anyagának intézményes átalakításáig nem jutottak el. A szándék irányát azonban a természettudományokat és a tapasztalatokra építő oktatást támogató ösztönzések világosan mutatják. 1706-ban Ráday Pál a sárospataki kollégium számára matematikatanárokat kért Jablonskitól, és Comenius unokája megígérte, hogy mihelyt a béke helyreáll, Magyarországon matematikaprofesszorokban sem lesz hiány. Majd – ajánlatára – a fejedelem 500 tallér ösztöndíjjal támogatott egy matematikushallgatót, hogy tanulmányai végeztével Magyarországra jöjjön. Rákóczi felelevenítette a régi egyházi alapítványokat, újakkal növelte az iskolák jövedelmi forrásait a kincstári javakból, és rendkívül sok alkalmi segélyt adott. Pápai Páriz a nagyenyedi kollégium javára 600 forintot kapott. Főurak, nemesek, mezővárosok polgárai ugyancsak támogatták az iskolákat, Károlyi például az enyedi kollégiumot segítette. A központi kormányzat politikusai és vállalkozói - Hellenbach, Roth, Ráday, Kajali, Lányi, Szirmay, Bulyovszky, Jánoky és társaik – az eperjesi akadémia számára létesítettek tőkésített alapítványt 1708-ban. Az új magyar állam iskolapolitikája a súlyos háborús viszonyok ellenére is biztosította a folyamatos tanítást: Kassán a háború alatt 6–700 diák tanult, a nagyszombati egyetemen 1705-ben 880 hallgatót tartottak nyilván. A Rákóczi feltétlen híveként német és szlovák nyelven oktató Bél Mátyás tanítványainak száma megkétszereződött. Missovitz Mihály igazgatása alatt hirtelen felvirágzott a rozsnyói evangélikus gimnázium. Az eperjesi kollégium élére hazatért Rezik János és Simándy István Sárospatakra közel félszáz fizikai kísérleti eszközt hozott Hollandiából.

Hatálytalanították Szentiványi állami cenzori jogát, és 1704 elején a nagyszombati nyomdában nyomtatták ki a Recrudescuntot. Rákóczi kettéválasztotta az egyházi és világi cenzúrát. A rozsnyói tanácsülés döntése szerint a vallási, erkölcsi és irodalmi tárgyú műveket a tankönyvekkel együtt két–két szenátor bírálta el. A politikai tárgyú és katonai műveket Rákóczi és Ráday, távollétük esetén pedig Bercsényi ellenőrizte. A fejedelem szigorúan megkövetelte, hogy a hatalma alatt levő országrész nyomdáiból politikai célkitűzéseit veszélyeztető művek ne kerüljenek ki, s gonddal szervezte meg a hazai és a külföldi közvélemény formálására szolgáló tájékoztatást. Újságot adott ki Mercurius Hungaricus, majd Mercurius Veridicus ex Hungaria címmel. A javarészt haditudósításokat közlő, latin nyelvű, az európai közvélemény tájékoztatására szolgáló első magyarországi újságból 1705–1710 között – jelenlegi ismereteink szerint – hat szám jelent meg. Kiáltványok, tájékoztató írások, röpiratok igyekeztek semlegesíteni, cáfolni a Habsburg-kormányzat propagandáját és megnyerni Európa, vagyis a világ népeit.

Megszervezték a hadsereg központi gyógyszerellátását, a hadigondozást, a sebesültek gyógyítását, és gondoskodtak a rokkantakról. Közkatonák ingyen kaptak gyógyszert, a tiszteknek fizetniök kellett. A sebesültek ellátását a sójövedelemből fedezték, majd az elkobzott birtokokból létrehozták az országos ispotályalapot. A curatoriumokat, a gyógykezelést Lang Jakab Ambrus tábori főorvos, „physicus aulicus” szervezte meg. A hadiözvegyek és hadiárvák segélyekben részesültek. Gondoskodtak az elesett katonák gyermekeinek ingyenes iskoláztatásáról. A pestist országos rendszabályokkal igyekeztek megfékezni.

Az építkezések katonai célokat szolgáltak. Érsekújvárt Riviere, Munkácsot Damoiseau francia hadmérnökök tervei szerint új bástyákkal, védőművekkel erősítették meg. Rendbehozták és korszerűsítették Ecsedet. A vízi szállítás érdekében szabályozták a Tisza egyik szakaszát, betömették mellékágát, a Karcsát. Felmerült Rákóczi elgondolásai között, hogy Szatmárt várossá építteti, kimért utcákkal, tervezett épületekkel. VihnyénKarlsbad mintájára – a fejedelmi udvar nyári rezidenciáját rendezi be, igényes fürdőt létesít. Munkácsot és Ecsedet csatornával tervezte összekötni a Tiszával, s foglalkozott az Ecsedi-láp megcsapolásának gondolatával is, miként a korban mindenütt Európában a reneszánsz óta, a tudósokat és az államfőket a természeti viszonyok célszerű kiigazításának elképzelései vezették.

A hadsereg vezérkarának és az állam vezető politikusainak kiképzését a Testőr Társaság vagy Nemesi Társaság szolgálta. 1707-ben Kolozsvárott az alapító ünnepségen Ráday Pál üdvözlő beszédében a műveltség új értékrendjét vázolta fel: a nemesi származás önmagában senkit nem tesz kiválóvá, igazán nemessé a képzettség, a tanultság, a jó erkölcs tesz.

Az új magyar állam művelődéspolitikai kezdeményezéseiben különösen az országos gazdasággal összefüggő intézkedések bizonyítják, hogy a jövőre tekintve igyekeztek berendezkedni. A technikai újításokat leginkább a fejedelem ösztönözte. Nagyrészt a háború évei alatt a Rákóczi, Hellenbach és Bercsényi támogatta kísérleteknek és próbálkozásoknak köszönhető, hogy 1711 után Selmecbányán tökéletesített formában végre elkészült Hell bányagépmester bányavízemelő rendszere. Hellenbach 1708-ban javasolta, hogy 70 ezer forint jutalmat adjanak a gépmesternek, ha a találmány zavartalanul működik.

Lábjegyzetek

  1. AR I: IV. 491.
  2. Rákóczi Tükör
  3. Idézi: Heckenast Gusztáv, Az 1706–1708 évi bányászmozgalmakról. Rákóczi-tanulmányok. Budapest, 1980. 83.
  4. Az eredeti német szöveg: „Wenn ich … dieses kupfergeld habe, so werde ich alles dafür kaufen können, wie ín Schweden, Holland, England und andern orten zu sehen, und wenn ioh dieses kupfergeld nicht habe, so muss ich silbergeld dafür brauchen; also bekommt das kupfergeld gleiches recht mit dem silber und gold”. W. Schröder, Fürstliche Schatz- und Rentkammer. 1686. XXXI. fejezet. Idézi: Heckenast Gusztáv, A merkantilizmus és Rákóczi gazdaságpolitikája. Európa és a Rákóczi-szabadságharc. Budapest, 1980. 192.
  5. Országos Levéltár G 27 Rákóczi-szabadságharc levéltára V. 1. a. 1705. december 10.
  6. Zweig János naplója. Ugyanott I. 241.
  7. AR: III. I. 322.

Irodalom

Hellenbach pénzügyleteire és kereskedelmi vállalkozásaira a korábban elveszettnek hitt Hellenbach család levéltárban (Zágráb, Horvát állami levéltár) végzett kutatásaimra építettem.