Henrik bajor herceg

A Múltunk wikiből

Szász Henrik, németül Heinrich I. von Sachsen

* 919/922, Nordhausen – 955. november 1. Pöhlde kolostora
bajor herceg (947–955)
Wikipédia
948
Kisebb magyar sereg a bajor–cseh határon levő Nordgauig nyomul, de I. Henrik bajor hercegtől vereséget szenved.
950
nyár: Egyidejűleg azzal, hogy I. Ottó király és I. Henrik bajor herceg Csehországot támadja, egy magyar sereg ismét Nordgauig nyomul, és megveri a bajor sereget.
tavasz: Magyar sereg Itálián át Aquitaniába nyomul – zsákmányolni; eközben I. Henrik bajor herceg betör Magyarország nyugati végeire, és zsákmánnyal vonul vissza.
A Franciaországból hazatérő kalandozó had a Ticino folyónál vereséget szenved a II. Berengár itáliai király uralmát megdöntő német seregtől.
954
eleje Az I. Ottó Otto király ellen fellázadt hercegek felkérésére [[[Bulcsú harka]] seregével Regensburgban és Wormsban jelenik meg, de a hercegek innen továbbküldik őket Franciaországba kalandozni; Burgundián és Lombardián át vonulnak haza.
955
június: Követek mennek Magyarországról a több oldalról támadott I. Ottó táborába; Ottó nem vállal adófizetést, mire bajor urak vezetésével Bulcsú harka, Lél herceg és Súr vezér serege Augsburg ellen vonul.
augusztus 10. A Lech folyó mezején I. Ottó és a szövetséges hercegek serege megveri a magyar sereget; a hazavonuló magyar vezéreket elfogják, és I. Henrik bajor herceg Regensburgban felakasztatja őket.

Györffy György

Görög adó, olasz zsold, német elhárítás

Ezt a sikert használta ki Ottó arra, hogy 938 őszén a magyarok régi szövetségeseire, Arnulf fiaira támadjon. Eberhard bajor herceget és öccseit elűzte, és a hercegséget Arnulf öccsére, a Karintiát kormányzó Bertoldra bízta. Bertold hűségesnek bizonyult Ottóval szemben, ami annál jelentősebb volt, mert 939-ben robbant ki az igazi felkelés Ottó ellen. Ekkor a frank és lotaringiai herceg mellett Ottó testvéröccse, Henrik is ellene fordult. A támadó koalíciót Hermann sváb herceg verte le az andernachti csatában, s ezzel új korszak kezdődött Németország történetében: létrejött az egységes német királyság, az Ottók német birodalmának magva.

Az utolsó nyugati hadjáratok és az augsburgi csata

947 végén meghalt Bertold bajor herceg. Ottó, hogy Bajorországot még erősebb szállal kapcsolja birodalmához, öccsét, Henriket nevezte ki bajor hercegnek. Ezt hallva, 948-ban egy nem jelentős magyar sereg – mintegy kisérletképpen – támadást intézett Bajorország csehekkel szomszédos végeire. Minthogy a támadók a Dunától északra fekvő Nordgauig nyomultak, valószínűleg a nyitrai dukátus területéről indultak ki, és talán nem a csehek tudta nélkül. Henrik azonban készen állt, és a támadást szétverte. Két év múlva az akció megismétlődött, amikor Boleszlav cseh fejedelmet, a magyarok virtuális szövetségesét német támadás érte. 950 nyarán Ottó király és Henrik herceg erős serege nyomult Prága ellen. Miután a németek Boleszlav fiát, az ifjú Boleszlavot július közepén Nimburg várában ostrom alá vették, az apa megtört, és Ottóhoz járulva behódolt. Feltehetőleg Boleszlav kérésére történt, hogy júliusban, amikor a magyarok nem szoktak hadjáratot indítani, a Duna északi oldalán magyar sereg vonult a Csehországgal határos Nordgau felé. 950 augusztus 9-én, körülbelül ugyanakkor, amikor Boleszlav megadta magát, a magyarok a Luhe folyónál megsemmisítették a bajor sereget. A győzelem jelentőségét csökkenti, hogy második vonalbeli seregek csaptak össze: magyar részről a Duna északi oldalán nem a fejedelmi had, hanem valamelyik dux (Lél vagy Súr) vonult fel, bajor részről szintén nem a herceg elit hadereje, hanem az otthon maradt katonaság vette fel a harcot.

A magyar győzelemnek mindamellett jelentős lélektani hatása lehetett odahaza, mert a magyarok huszonöt éve minden németországi vállalkozásukban kisebb-nagyobb vereséget szenvedtek. A vezérek, elsősorban Bulcsú újból terveket szőttek, és a negyvenes évek tétlenségét nagy vállalkozókedv váltotta fel.

951 tavaszán sereget küldtek Itáliába. A magyarokkal szövetséges Berengár, nem sejtve, hogy német támadás készül ellene, a magyarok átengedte zsákmányoló dúlásra Aquitániába, amely az Ottóval szövetséges IV. Lajos francia királyt uralta.

Ezt az alkalmat használta ki Henrik bajor herceg. A múlt évi vereségét megbosszulandó, 951 tavaszán betört Magyarország nyugati végeire, és még mielőtt komoly sereg gyűlt volna össze, sok állatot és embert zsákmányolva hazavonult. A magyarok saját hazájukban való megtámadásának híre gyorsan terjedt, és dagadt, mint a lavina. Franciaországba már olyan hír jutott el, hogy a magyarokat leigázták. Egyes történészek pedig – Widukind szavait félremagyarázva – a Ticinon való átkelésből Tiszán való átkelést véltek kiolvasni. Ilyen hosszú hadjáratra azonban Henriknek sem ereje, sem lehetősége nem volt. Henrik az év elején még Ottó császár udvarában tartózkodott, nyáron pedig már Bajorországból intrikált Ottó császár fia, Liudolf ellen. Ottó ugyanis – engedve II. Lothár olasz árnyékkirály özvegye, Adelhaid hívásának – nagy itáliai hadjáratra szánta el magát, amelyben Henrik mint hadvezér vett részt. A királyi sereget önszántából megelőzte a Lombardia uralmára pályázó Liudolf herceg, de Henrik követei előtte jártak, s így még a németbarát városok sem nyitottak kaput előtte.

Ottó – hercegek és püspökök kíséretében – nyár végén indult el, és 951. szeptember 23-án ostrom nélkül bevonult Paviába, ahol feleségül vette Lothár özvegyét, és Itália királyává kiáltatta ki magát. II. Berengár elmenekült, Ottó pedig Kelet-Lombardiát Aquileával és Veronával együtt Henrik bajor herceg uralma alá rendelte. A kortárs, de távol élő Widukind Henrikről ezt írta: „elfoglalta Aquileát, a magyarokat kétszer legyőzte, a Ticinót átúsztatta és nagy zsákmányt szerezve sértetlenül tért haza.”[1] Flodoard elmondja, hogy a Franciaországban pusztító magyar sereg 951-ben Itálián át tért haza, nyilván ősszel, amikor Paviában már Ottó székelt. Bizonyos, hogy Henrik kapta feladatul, hogy a hazatérő magyar sereget, még mielőtt Berengár segítségére sietne, megverje. Henrik a 951. évben csak itt, a Ticino mellett kerülhetett másodszor magyar sereggel szembe, és győzedelmeskedett felette.

Berengár 952-ben behódolt Ottónak, s ezzel teljessé vált Magyarország nyugatról való elvágása. Hozzájárult ehhez a kelet és nyugat felől való bekerítés veszélye. 951 táján Ottó követeket váltott Bíborbanszületett Konstantinnal, és egy dinasztikus házasságot vettek tervbe: Konstantin kisfia, II. Romanosz számára kiszemelték Henrik bajor herceg kislányát, Hadvigot, és 952-ben görög eunuchok érkeztek Augsburgba, hogy a leányt görögül tanítsák. Bár a házassági terv 955-ben füstbe ment, a szövődő görög–magyar kapcsolatok idején aligha maradt rejtve a magyar udvar előtt, és így ez is hozzájárulhatott a magyar vezérek döntéséhez: a görög-keresztény misszió elindításához.

Ebben a helyzetben egy váratlan fordulat borított fel minden józan belátást, és rántotta vissza a magyar vezéreket a békés élet küszöbéről: Németországban új belháború robbant ki, amelyhez a lázadó hercegek a magyarok segítségét kérték. Az olaszországi hadjáratban súlyos sérelem érte a német trón várományosát, Liudolf herceget, aki maga akart Lombardia ura lenni, valamint Ottó vejét, Vörös Konrád lotaringiai herceget is, aki minden erejét latba vetette II. Berengár itáliai királyságáért. Mindketten Henrik bajor hercegben látták kudarcuk okát, s örömest csatlakozott hozzájuk az elhunyt Arnulf herceg mellőzött fia, Arnulf regensburgi palotagróf és rokona, Herold salzburgi érsek. Az összeesküvők 953-ban Mainzban I. Ottót feltételeik elfogadására kényszerítették. Ottó azonban mihelyt hazatért Szászországba, azon nyomban sereget gyűjtött összeesküvő hozzátartozói leverésére. Mivel hiába ostromolta őket Mainzban, majd Regensburgban, eredménytelenül volt kénytelen télire hazatérni.

Az ellenpárt szorongatott helyzetében a magyarokhoz fordult katonai segítségért. A 954. év elején, amikor Arnulf sikertelenül ostromolta a királyhű Ulrik augsburgi püspököt várában, hatalmas magyar sereg nyomult Németországba Bulcsú személyes vezetésével. Regensburg táján találkozhatott össze a bizánci patríciussá vált Bulcsú Arnulffal, akit talán még gyermekkorából, a magyar fejedelmi udvarból ismert, továbbá Liudolf herceggel. A lázadók azonban minden várakozás ellenére nem vezették a király ellen a magyar sereget. Liudolf kalauzokat adott a magyaroknak, akik elkísérték a sereget Vörös Konrád herceghez Wormsba. 954. március 19-én Konrád vendégül látta, gazdagon megajándékozta, majd ráeresztette őket ellenségei, elsősorban [[Brunó kölni érsek, a király öccse birtokaira, és a Maasnál továbbküldte a sereget nyugatra. A magyarok ellenállás nélkül zsákmányoltak a francia lakosságú Felső-Lotaringiában. A városok és kolostorok ostromáról sok egykorú feljegyzés, csodás történet maradt fenn. Ezek egyike arról számol be, hogy Namur mellett Wikbert bemblous-i szerzetes a magyarok közé vegyülve többeket megtérített, ami annál inkább hihető, mert ekkor már két éve folyt a térítés Magyarországon. Egy másik történet szerint a lobbesi apát 200 pénzen váltotta meg a magyarok elvonulását, és túszokat vett tőlük. Állítólag ennek ellenére ostromra készülődtek a magyarok, de egy záporeső az íjakat használhatatlanná tette, s ezért elvonultak. Az elhurcolt foglyok később hazatértek, nyilván másutt kiváltották őket.

Cambrai püspökváránál történt, hogy a magyarok felégették a külvárost, és amikor táborukba készültek vonulni, a várbeliek megtámadták a hátvédet, amelyben Bulcsú öccse lovagolt. A lovasok elvágtattak, de Bulcsú öccse egyedül szembeszállt a kitörőkkel, és életét vesztette. Fejét a várbeliek lándzsára húzva a városfalra tűzték ki. Bulcsú ekkor ostrom alá fogta a várost, s miután nem sikerült bevennie, minden zsákmányt és foglyot felajánlott öccse fejéért. Cambrai lakói azonban e számukra érthetetlen babonás ragaszkodás mögött cselt sejtve megtagadták a kérelmet. Erre a magyarok megostromolták és felgyújtották a külvárosban álló Saint Géry-monostort, az elfogott férfiakat leölték, és a zsákmánnyal átmentek Franciaországba. A Champagne-beli Reims és Chalons-sur-Marne városok érintésével Burgundián és Lombardián át vonultak haza.

Nem egy történész tette fel a kérdést: Mi volt az oka annak, hogy e döntő pillanatban, amikor Ottó birodalmának sorsa forgott kockán, a magyarok kitértek a döntő harc elől?

Az a körülmény, hogy az ország harmadik méltósága, az idős Bulcsú harka indult hadba, valószínűvé teszi, hogy nem zsákmányolás volt a cél, hanem felkészültek az Ottóval való összecsapásra. Valójában a lázadó hercegek rémültek meg saját tettüktől, akik a király ellen behívták a magyarokat. Liudolf végül is nem szánta rá magát, hogy apja ellen, Vörös Konrád, hogy apósa ellen vezesse a magyar hadat; az utolsó pillanatban kalauzaik átirányították őket Franciaország felé. Ez a megoldás aligha tetszett a magyar vezéreknek, de kénytelenek voltak belemenni, már csak saját vitézeik miatt is, akiknek a zsákmányolás a zsoldot pótolta.

A lázadók gyengeségét Ottó saját uralmának megerősítésére használta fel. A magyarokkal való cimborálás címén közhangulatot támasztott ellenfeleivel szemben. Előbb Konrád hódolt meg, majd miután Regensburg ostrománál Arnulf elesett, decemberben Liudolf járult apjához bocsánatért. 955 elején Ottó már a szászföldi pártütők és a velük szövetkezett elbai szlávok ellen vonulhatott.

Henrik bajor herceg újra bevonult Regensburgba, és először Arnulf magyarbarát rokonságára, a scheierni grófokra támadt. 955 tavaszán kitolatta Herold salzburgi érsek szemét, aki 954-ben a magyarokkal szövetkezett. Alighanem ez váltotta ki, hogy Arnulf fia, Bertold és Ottó scheierni gróf újból a magyarokhoz fordult segítségért.

955-ben a magyar vezérek nem készültek hadat vezetni, ami kiderül abból, hogy kora tavasszal nem vonultak ki. Az adott helyzetet – Bajorország újból lázadás küszöbén áll, Ottó király harcban áll a szász grófokkal és az elbai szlávokkal – úgy ítélték meg, hogy a király olyan nehéz helyzetben van, hogy hajlandó lesz a békét évi adó fejében megvásárolni; ajánlatot tesznek, és ha Ottó nem fogadja el, akkor támadnak.

955. július 1. körül megjelentek a magyar követek Ottó király szászországi táborában. Ottó azonban a krízisen már túljutott, a választófejedelmek és családtagjai neki hódoltak, s így nyeregben érezte magát. A magyar követeknek csekély ajándékon kívül mást nem adott. Amíg a követek távol voltak, Bulcsú újból felkészült a harcra. A harka uralma alatt levő nyugati országrész harcosain kívül az Árpád-házi Tas fia Lél nyitrai dux és Súr pozsonyi vezér kabar dukátusi serege vonult fel. Amint a követek eredménytelenül visszaérkeztek, júliusban a scheierni gróf vezetésével megindultak Bajorországon át Augsburg megvételére, ahol Ottó egyik fő támasza, Ulrik püspök székelt. Amíg a kisebb csapatok szerteszóródva pusztítottak, addig a fősereg augusztus első napjaiban Augsburggal szemben, a Lech jobb partján ütött tábort. Innen keltek át a város ostromára. Az első nagy ostromot a város Lech felőli kapuja előtt azért hagyták abba, mert egyik vezérük elesett: holttestét magukkal víve vonultak vissza. Másnap harci gépekkel kezdték támadni a falakat, de déltájban a magyarbarát Arnulf fia, Bertold hozta a hírt, hogy Ottó király serege Ulm felől közeleg, mire felhagytak az ostrommal.

Ottó Szászországból elindulva futárokat küldött hűbéruraihoz, és csatlakozásra szólította fel őket. Mire Augsburghoz ért, 8 légióból állt serege. Három bajor légiót a beteg Henrik küldött; ez lett az élcsapat. A negyediket, a frank légiót, Vörös Konrád vezette, az ötödik, számban a legnagyobb, a szász királyi sereg volt, a hatodik és hetedik, sváb légiót Burghardt herceg vezette, a nyolcadik, cseh légió Boleszlav fejedelem vezetésével a hátvédet adta, és a tábort őrízte. Egykorúak 23 000 főre teszik a sereg létszámát; ma 10 000 és 20 000 közötti létszámra becsülik.

A magyarok létszámát egyes német krónikák 100 000-nél is többre tódítják. A német gyalogoshaddal szemben a magyarok sok lovasa és vezetéklova nagyobb tömegűnek tetszhetett a ténylegesnél, de tudva azt, hogy ez a had csak alig negyedrésze volt a magyar haderőnek, bizonyos, hogy jóval 20 000 alatt volt.

955. augusztus 10-én a magyar sereg Augsburg mellett a nyugatról közelgő német haddal szemben vonult, ugyanakkor egy seregszárny a Lechen átkelve, hátulról megtámadta a német tábor felől elhelyezkedő cseh légiót. A támadást sikerült visszaverni, amit Widukind nem a cseheknek, hanem az őket megsegítő sváboknak és Konrád frankjainak tulajdonít, de a Sankt Gallen-i évkönyvek szerint a csehek verték meg Lél seregét. A megkerülő hadmozdulat a magyar taktika szerint a katonai segédnépek feladata volt, s így ez a sereg a Lél vezette kabar-székely haddal azonosítható. A német fősereg is ellenállt Bulcsú hadereje nyílzáporának, noha Konrád herceg torkán nyíltól találva halt meg, és amikor a nehéz fegyverzetű falanx megindult, a magyarok egy része futásnak eredt, amitől felbomlott a hadrend. A Lech átkelője felé siető magyar seregről az Augsburg falairól figyelők kezdetben meg sem tudták állapítani, hogy a magyarok hadmozdulatot hajtanak-e végre, avagy menekülnek. Bár a csatában és a Lech folyón való átkeléskor sokan ott pusztultak, a menekülők vesztesége ekkor még nem volt sokkal nagyobb, mint a győzteseké.

A magyar sereg megfutamítását a bajor nép felkelése változtatta megsemmisítő győzelemmé. Ottó a magyar tábor megszállása és a foglyok kiszabadítása után másnap reggel futárokat küldött a várakba és a révekhez, hogy tartóztassák fel a magyarokat. A felkelők ideje az éjjel volt, amikor a magyarok nyilaikat nem használhatták. Ahol betértek egy faluba éjjelezni, ott a falut körülfogták és felgyújtották, ahol éjjel a révekhez érkeztek, ott a magyarokat évtizedeken át kiszolgáló révészek a vízbe fordították a kompot, és a túlparton is ellenség várta őket.

A menekülés fő iránya a münchen-ebersbergi út lehetett. Valószínűleg ezen az úton, valamelyik révnél esett Bulcsú fogságba. Lél és Súr vezéreket a XIII. századi Ebersbergi Krónika szerint Ebersberg vár ura, Eberhard gróf a várnál fogta el, és a magyar vezérek díszeiből 3 font aranyat és sok ezüstöt adott saját egyházának kegytárgyak készítésére. Ez a tárgyhoz fűződő hagyomány több hitelt érdemel, mint a távoli Sankt Gallen-i szerzetes feljegyzése, aki szerint Lél királyt” a csehekkel vívott csatában fogták el. Mivel Boleszlav cseh fejedelem nem vett részt a magyar had üldözésében, hanem seregével az elbai szláv hadszíntérre követte Ottó királyt, valószínűbb, hogy Lél és a csehek ütközete az augsburgi csata első nagy összecsapásának emlékéből fakadt, amellyel összekapcsolták Lél elfogásának hírét.

A fogoly vezéreket Regensburgban a beteg Henrik elé vitték. A halálán levő herceg, aki néhány éve kiheréltette az aquileiai pátriárkát, és néhány hónapja megvakíttatta a salzburgi érseket, természetének szabad utat engedve, felakasztatta a magyar vezéreket.

Az augsburgi csata vélt és valós jelentősége

A legsúlyosabb demográfiai veszteség a Bécsi-medencében és a mosoni síkon élő nemzetségeket érhette. Ez lehetett ugyanis az a terület, ahonnan Henrik bajor herceg 951. évi váratlan betörésekor sok magára maradt asszonyt és gyermeket elhurcolt, és bár a foglyok cseréjének lehetősége általában fennállt, és rendszerint éltek is vele, egy ilyen megrázkódtatás nem maradt minden következmény nélkül.

A Morva menti régi morva városok az ásatások szerint 950 tájáig éltek lecsökkent életműködéssel tovább; a 960-as évektől terjedő S végű hajkarikák divatját már nem élték meg. Valószínű, hogy lakosságukat, amely Henrik 951. évi támadása után helyben maradt, a gyepűelvévé változtatott területről a belső részekre telepítették, és ekkor keletkezhetett a Marót ‘Morva’ nevű falvak egy része.

Henrik bajor herceg is csak akkor mert támadni, amikor a nyugatmagyarországi sereg Franciaországban kalandozott.

Az újabb német támadás elmaradásának az is oka lehetett, hogy az agresszív Henrik herceg 955 őszén meghalt, és négyéves fiúgyermeke, „Civakodó” Henrik helyett bajor régensként anyja, Judit (Jutta) uralkodott, aki nem volt más, mint a magyarokkal hagyományosan jó viszonyt fenntartó Arnulf herceg leánya.

A kivégzett vezérek idegen szolgaságba kerülésének bénító hiedelmét ellenpropagandával próbálták kiegyenlíteni. Minthogy Konrád herceget magyar nyíl ölte meg a csatában, és Henrik bajor herceg a kivégzések után rövidesen meghalt Regensburgban, halálukat az énekmondók Bulcsú és Lél kivégzésével kapcsolták össze, és a vezérek bosszújaként állították be.

A keresztény királyság megalapítása

Ami az ottoniánus ideológiát illeti, e tekintetben éppen a szlávokra beállított szász politika eredményezte, hogy Magyarországot elismerték „Avaria” utódjának – másnak, mint „Sclavania” –, ami azt is jelentette, hogy elhalt a bajor Pannonia-gondolat. A szász felfogás bajorországi terjedéséhez hozzájárulhatott, hogy I. Ottó öccse, Henrik alapította az új bajor házat, s hogy Henrik utódain felesége, a bajor Luitpolding Judit révén elhatalmasodott a bajor partikularizmus gondolata, anélkül, hogy feltámadt volna bennük a bajor Pannonia-gondolat.

Központosító harcok

István koronázásakor, amikor a főurak a kíséretükkel egybesereglettek, ki kellett derüljön, hogy kik azok, akik nem jelentek meg, és nem kiáltották: „Éljen a király!” Kik azok, akik a régi törvény alapján Koppány uralmát tartották volna jogosnak, akik a Bulcsút és Lélt felakasztó Henrik unokáját, Gizellát ősi ellenségüknek tekintették, s akik a latin papok beszédét istentelenségnek minősítették.

Lábjegyzetek

  1. Gombos III. 2663.

Irodalom

Ha Lélt a csehek fogták volna el, nem került volna Regensburgban Henrik elé, hanem Ottó foglya lett volna.