Herbert Spencer

A Múltunk wikiből
Derby, 1820. április 27. – Brighton, 1903. december 8.
angol filozófus, biológus, antropológus és szociológus
Wikipédia
Herbert Spencer 3.jpg

Vörös Károly

A tudományok egyetemes fejlődése és a hazai tudományos élet

A társadalom előtt beláthatatlan perspektívákkal, immár az emberi tudomány révén, hatalmasra tárulnak a fejlődés kapui; megindul s elsősorban a fejlődéstől közvetlenül érintett rétegekben gyorsan kibontakozik a hagyományos, a polgári forradalommal már amúgy is megrendített értékrendek teljes átrendeződése: a társadalom, egyre szélesebb rétegeiben éretté válik az új valóságot tükrözni kívánó tudományos világmagyarázatok, rendező eszmék és ideológiák (köztük előkelő helyen egy új történetszemlélet) befogadására. Ezek sorában jelenik meg már a 19. század első felében Auguste Comte (1798–1857) pozitivizmusa a haladás három fokozatával, majd a tudományok szervesen egymásra épülő: matematikai-természettudományos megalapozottságú hierarchiájának kidolgozásával; ezt építi tovább John Stuart Mill (1806–1873) és a társadalmat már mintegy biológiai organizmusként egységben látó Herbert Spencer (1820–1903), valamint az ezt, kivált a történelmi fejlődés törvényszerűségeinek gazdag tényanyag feltárásán alapuló megállapításával tovább fejleszteni megkísérlő Thomas Buckle (1821–1862), majd Hippolyte Taine (1829–1893) az egyénnek környezete és kora által való sokoldalú meghatározottságát mutatva ki.

Mucsi Ferenc

A polgári radikalizmus kezdetei. A Társadalomtudományi Társaság.

Az alapító szociológus csoport elmevilágosító élménye a pozitivista szociológia volt: a természettudományi törvénynek, mint rendező elvnek a társadalom vizsgálatára való alkalmazása. E felismerés időszerűségét mutatja, hogy Magyarországon az elméleti szociológia éppúgy, mint a leíró szociográfia valóságfeltáró és valóságformáló politikai missziót töltött be. A gondolat megkésettségét jelzi viszont, hogy a társadalmi törvényszerűség tanát Herbert Spencer jócskán megkopott és meghaladott teóriájából merítették, akinek nagy érdeméül tudták. be, hogy „a szervetlen, a szerves és szellemi világ fejlődését az anyag és a mozgás ugyanazon mechanikai törvényei szerint fejezte ki és magyarázta”, kimutatta a lelki élet jelenségeinek biológiai meghatározottságát és „szilárd rendszerbe tömörítette azt a tudományt, mely ma minden társadalomtudomány legbiztosabb fundamentuma: a fiziológiai pszichológiát”.[1]

Az új irányzat elméleti arculatának kiformálásában különösen három fiatal tudós-politikus, Pikler Gyula, Somló Bódog és Jászi Oszkár – valamennyien Pulszky Ágost tanítványai – játszott vezető szerepet. Pikler, a budapesti jogi kar tanára, Spencer szociológiájából fejlesztette ki saját belátásos jogelméletét. Eszerint a cselekedetek mozgatója az embernek saját szükségletére vonatkoztatott belátása, s ez teljesen független mindenféle absztrakt vagy abszolút erkölcstől, igazságtól vagy hittől. Pikler pozitivista jogelmélete idealista eszmei töltésű volt, de a társadalmi folyamatok objektív törvényszerűségeinek elismerésével, kutatásával új utat nyitott a hazai jogelméletben, és kivívta maga ellen a konzervatív tábor heves támadásait.

A századforduló idején az egyetemi ifjúság soraiban erősödött a nacionalizmus és a különböző újkonzervatív áramlatok hatása. Éppen az „úri középosztályból” származó – vagy oda törekvő – diákok egyesületei, az „egyetemi nemzeti párt”, a néppárti befolyás alatt álló Szent Imre Kör voltak az antiszemita antiliberalizmus és a sovinizmus összekapcsolódásának, az újkonzervativizmus jobboldali radikális irányzatának melegágyai, utánpótlást nevelő és szervező központjai. A jobboldali egyetemi körök 1900-ban mozgalmat indítottak az egyetemek „keresztény jellegének megvédéséért”, ennek jelképeként a kereszt minden tanteremben való kifüggesztéséért. Amikor követelésüket az egyetemi tanács nem fogadta el, uszító kampányba kezdtek a liberális szellem ellen. 1901 márciusában önhatalmúlag feltették a keresztet számos tanteremben. Egy hónapra rá tüntetéseket kezdtek Pikler ellen, a haladó professzor eltávolítását követelték. Hogy akciójuk nem spontán diákmegmozdulás volt, mutatja, hogy egyidejűleg a néppártiak a képviselőházban tiltakoztak Pikler erkölcsromboló tanári működése ellen. A „keresztkampány” és a „Pikler-hecc” az újkonzervativizmus szociális jelszavai mögött meghúzódó, romboló indulatokat villantotta és kavarta fel. „Gyűlölködők és elfogultak. Kis agráriusok és dzsentriskedők” – írta a tüntetőkről Ady. – „Szent ég, milyen küzdelmet kell most is folytatni a világosság és tudás ellenségeivel. Mi lesz, ha e nemzetiekből alakul ki Magyarország jövő társadalma?”[2]

A „Pikler-hecc” ugyanakkor az egyetemeken és a haladó értelmiség soraiban erősítette a radikális irányzatot is. A Társadalomtudományi Társaság a századelőn sikeresen fejlődött. A szellemi hatásokra nyitott szociológus csoport ekkortájt ismerkedett meg a francia szociológia iskoláival, Durkheimmel, Le Bonnal és a történelmi materializmussal. Spencert meghaladták, szemléletükbe korszerűbb polgári elméleteket és a marxizmus elemeit építették be. Somló Bódog, a nagyváradi jogakadémia ugyancsak erősen támadott tanára, indulásakor még Spencer hatása alatt úgy látta, hogy a társadalmi változások „az egységes természeti törvényeknek” vannak alárendelve. Az egyetemes evolúció gondolata azonban fokozatosan közelítette a társadalom belső mozgatóerőinek kutatásához. A társadalmi fejlődés az egyéni szükségletek mind tökéletesebb kielégítésének irányában halad. Ez az út pedig – a tőkés rendszer ellentmondásainak fokozatos kiküszöbölésével – egyfajta szocialista-kollektivista társadalom kialakulása felé vezet. Ez az álláspont közel hozta Somlót a szocialista mozgalom vulgármaterialista alapon álló, ekkoriban kibontakozó revizionista szárnyához, amely az anyagi javak bőségét megteremtő szocialista társadalom fokozatos kiépítésének programját hirdette.

A szociológus csoport szervezőjévé és hamarosan szellemi vezetőjévé Jászi Oszkár lépett elő. Miként társai, ő is a spenceri szociológiából indult ki. Első munkáiban – A történelmi materializmus állambölcselete, Művészet és erkölcs – erről az alapról bírálta a marxizmust. Csakhamar túljutott a kezdeti fokon, maga bírálta Spencer organikus társadalomszemléletét és Pikler belátásos elméletét.

„Magyarország felfedezése” és az új Magyarország tervének kidolgozása

Valójában a radikális szociológusok többsége a spenceri evolucionizmustól elszakadva kisebb-nagyobb mértékben elfogadta a történelmi materializmust, elismerte termékeny, alkotó jellegét s eredményesen alkalmazta is a társadalom tudományos megismeréséért folytatott gyakorlati munkájában.

Szabó Miklós

A polgári radikalizmus ideológiájának elméleti kérdései

A személy szerinti eszmei ösztönző, akinek szellemében a polgári radikalizmus zászlóját kibontotta, a pozitivista filozófia második hullámának vezéralakja, az angol filozófus és szociológus Herbert Spencer volt. Az angol teoretikus hatása Magyarországon a 19. század utolsó két évtizedében kibontakozott, s a Társadalomtudományi Társaság gárdája már kezdeti, még tisztán polgári liberális korszakában is elsősorban az ő befolyása alatt állott. A pozitivizmus még egyszer s utoljára egységes világszemléletet adott a polgári világnak: liberális, radikális vagy konzervatív törekvések egyaránt megfogalmazhatók voltak fogalomkészletében. Utolsó kifejezése volt a szcientista evolúció hitének: a múlt század derekán viruló klasszikus polgári korszak szemléletének. Magyarországon a baloldali értelmiségi mozgalom számára a természettudományos ihletésű szcientizmus a klerikális szemlélet elleni harcnak szolgált általános eszmei keretéül.

Marxizmus és polgári radikalizmus

Jászi nem csupán a Kautsky által reprezentált ”ortodox” marxizmust utasítja el, kritikája nem kíméli Bernstein újkantiánizmusát sem, mely mélyen idegen a pozitivizmus metafizika-horrorjában felnőtt Spencer-követőtől.

A neoliberalizmus

A liberalizmus megújításának programjával indult irányzatok közül a polgári radikalizmus volt az egyetlen, amely választ keresett és a maga módján adott a liberalizmus általános krízisének alapkérdésére, az imperializmus kialakulására, a monopolista tendenciák értelmezésére, s állást foglalt a szabadpiaci gazdálkodás és a monopolista kötött gazdálkodás felmerülő alternatíváival szemben. A polgári radikális tábor, illetve talán pontosabban a szellemi vezérkar, a Jászi Oszkár és Szende Pál körül tömörült vezetői mag ebben a kérdésben a klasszikus szabadpiaci forma fenntartása mellett foglalt állást. Ezzel a döntéssel tudatosan és tájékozottan csatlakozott ahhoz a szellemi erőkben igen jelentős táborhoz, amely szerte Európában és Amerikában a kialakuló imperializmus ellen a „tiszta piacviszonyok” megőrzése, visszaállítása, sőt tulajdonképpeni megteremtése követelményéből kiindulva vette fel a harcot. Ennek a neoliberalizmusnak nevezett áramlatnak egyik előfutára és anticipálója maga Herbert Spencer volt, ő dolgozta ki főműve egyik fejezetében a kereskedőtársadalom és a katonai társadalom tipológiáját, amelyben a kereskedőtársadalom a tiszta szabadpiaci rendszer ideális képe volt, a katonai társadalom karikatúraszerű képében pedig egységben szerepeltek a porosz típusú későfeudális monarchizmus és a modern imperializmus vonásai. A neoliberális kritika a monopolista tendenciákat, a gazdasági önállóság korlátozására irányuló törekvéseket a feudális gazdasági korlátozások reneszánszának tekintette, az imperializmus politikai jelenségeit: a militarizmust, a végrehajtó hatalom erősödését a törvényhozás rovására, a parancsuralmi tendenciákat a feudális abszolutizmus új kiadású jelentkezéseinek, az imperializmust afféle burzsoá feudalizmusnak.

A magyar polgári radikalizmus számára ez az irányzat olyan koncepciót kínált, amely szerves egységben szemlélte a monopolkapitalizmussal és a polgári társadalom feudális maradványaival kapcsolatos jelenségeket.

A művészeti forradalom kibontakozása

Kosztolányi így jellemzi a Négyesy-szeminárium hallgatóközönségét: „Kürtőkalapos világfiak jönnek ide, elefántcsont-fogantyús sétabottal, széplelkek, merészen öltöző lányok társaságában, tolsztojánusok, akik Krisztus-szakállt, hátrafésült nagy hajat viselnek és bőrsarujukról meztelen sarkuk kandikál ki, piros nyakkendős szocialisták, akiknek a Marseillaise még forradalmi dal, szelíd növényevők és teozófusok, akik esténként Schmitt Jenőt hallgatták, komor és titokzatos materialisták, akik angol pipát szívnak. Herbert Spencer nevét úgy ejtik ki a kongó, homályos folyosókon, mint világfelfordító jelszót.”[3]

Lábjegyzetek

  1. Jászi Oszkár, Herbert Spencer és jövő feladataink. Huszadik Század, 1904. I. 3–4.
  2. Nemzeti Párt. Szabadság, 1900. szeptember 1. (In: Ady Endre összes prózai művei. I. 1897–1901. Összeállította Földessy Gyula) Budapest, 1955. 321.
  3. Kosztolányi Dezső, Négyesy László. (In: Írók, festők, tudósok. II.) Budapest, 1958. 310.

Irodalom

Jászi Oszkár, Herbert Spencer és jövő feladataink. Huszadik Század, 1904. I. 3–4.