Berettyóújfalu

A Múltunk wikiből
(Herpály szócikkből átirányítva)
város Hajdú-Bihar megyében, a berettyóújfalusi kistérség központja
Wikipédia
HUN Berettyóújfalu COA.jpg
Herpály Berettyóújfalu része. Wikipédia – Herpályi Csonkatorony
Herpályi Csonkatorony
i.e. 3500–3000
Késő neolitikum
Tiszai kultúra; gorzsai, herpályi és csőszhalmi csoport; lengyeli kultúra, a VinčaTordos-kultúra késői szakasza.

Bóna István

Áttekintés az őskori régészeti lelőhelyekről

Az Alföld a fejlett neolitikum idején: Vinča–Tordos-kultúra, tiszai kultúra

A tiszai kultúra fejlődése késői szakaszában, az i. e. III. évezred első felében önálló színezetű csoportokra bomlik. A Maros–Körös között alakult ki a gorzsai, a Körös–Berettyó völgyében a herpályi, a Tiszántúl felső felében és Észak-Magyarországon a csőszhalmi csoport. A változás szembetűnő, a nagy telepeket elhagyják, a lakosság kisebb méretű tellekre költözik. A telepeket – külső ellenség vagy belső feszültség jeleként – gyakran megerősítik, védett szigeteken, félszigeteken létesítik. A kis telleket továbbra is elsősorban földművelők lakják, életükben azonban egyre nagyobb szerepet játszott az állattartás, elsősorban a szarvasmarhatartó pásztorkodás. A kisebb telepekre való költözés gazdasági oka éppen a legelőterületek elhatárolásának szükségessége lehetett.

A gazdálkodás átalakulását tükrözi az anyagi kultúra megváltozása. Az edényekről eltűnik a rengeteg szimbólum és mintázat, olyan egyszerű, díszítetlen vagy csupán festett mintákkal díszített formák uralkodnak, amelyek már közelebb állnak a korai rézkor puritán edényművességéhez, mint a gazdag neolitikus keramikához. Az élet átalakulásának másik tanújele a kultuszélet lehanyatlása.

A korai és középső rézkor

Az Alföldön a rézkor legrégibb fokozatát megtestesítő tiszapolgári kultúra embere a késő tiszai herpályi és csőszhalmi csoportok egykori földművese.

A középső bronzkor

A Marostól északra, a Tiszántúlon, keleti eredetű hatvaniottományi elemek fölött alakult ki a gyulavarsándi csoport. Déli eredetű vezetői telltelepeket létesítettek. A telepek mellett, saját alattvalóikkal szemben is jól védhető, különálló várakban éltek (Gyulavarsánd, Tarhos–Várdomb, Sarkad, Vésztő–Mágorhalom, Herpály, Ottomány stb.), váraikon kívül feküdtek a „körüllakók” védtelen falvai. A várakban a hódítók gerendákból ácsolt boronaházakban éltek, alattvalóik a telepeken nagyméretű nagycsaládi házakban laktak. A várakban voltak a bronzöntő műhelyek.

Kristó Gyula

Jelentősebb Árpád-kori régészeti feltárások

Az 1960–1981 között Magyarországon végzett jelentősebb Árpád-kori feltárások lelőhelyei
név kolostor
Berettyóújfalu–Herpály, Csonkatorony X

Benczédi László

Az új hatalmi központ kialakulása

A jó indulást méltó folytatás követte, mihelyt 1677. november végén Thököly BerettyóújfaluDerecske táján a kuruc katonasághoz csatlakozott: a bujdosó hadak közül az a két végvári ezred – az ónodi és a szendrei sereg – került a keze alá, amelyet bízvást lehet a kuruc vitézlő rend elit alakulatainak tekinteni. Ellentétben ugyanis a vármegyei és mezei seregek anarchiába hajló szervezetlenségével, a „végbeli” hadakban zömben olyan hivatásos katonaelemek szolgáltak, akik márcsak egyéni múltjuknál fogva is jobban hozzászoktak a szolgálat fegyelméhez, erősebb volt bennük a közösségi összetartozás érzése – magyarországi viszonylatban a leginkább voltak szervezhetőek és irányíthatók. Közreműködésüknek nemcsak Thököly tekintélyének rohamos emelkedésében és 1678. évi sikereiben volt döntő szerepe, hanem abban is, hogy a nemesi és a mezei hadakra támaszkodó Wesselényi Pált főnökük már 1679-ben ki tudta szorítani a kuruc fővezérségből.

Kiadvány

Varga Gyula, Az érmelléki szőlőkultúra (A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974) és Bihari dolgozatok, Berettyóújfalu, 1976)