Hippolyte Taine

A Múltunk wikiből

Hippolyte Adolphe Taine

1828. április 21. – 1893. március 5.
francia kritikus, irodalomtörténész
Wikipédia
Hippolyte taine.jpg

Vörös Károly

A tudományok egyetemes fejlődése és a hazai tudományos élet

A társadalom előtt beláthatatlan perspektívákkal, immár az emberi tudomány révén, hatalmasra tárulnak a fejlődés kapui; megindul s elsősorban a fejlődéstől közvetlenül érintett rétegekben gyorsan kibontakozik a hagyományos, a polgári forradalommal már amúgy is megrendített értékrendek teljes átrendeződése: a társadalom, egyre szélesebb rétegeiben éretté válik az új valóságot tükrözni kívánó tudományos világmagyarázatok, rendező eszmék és ideológiák (köztük előkelő helyen egy új történetszemlélet) befogadására. Ezek sorában jelenik meg már a 19. század első felében Auguste Comte (1798–1857) pozitivizmusa a haladás három fokozatával, majd a tudományok szervesen egymásra épülő: matematikai-természettudományos megalapozottságú hierarchiájának kidolgozásával; ezt építi tovább John Stuart Mill (1806–1873) és a társadalmat már mintegy biológiai organizmusként egységben látó Herbert Spencer (1820–1903), valamint az ezt, kivált a történelmi fejlődés törvényszerűségeinek gazdag tényanyag feltárásán alapuló megállapításával tovább fejleszteni megkísérlő Thomas Buckle (1821–1862), majd Hippolyte Taine (1829–1893) az egyénnek környezete és kora által való sokoldalú meghatározottságát mutatva ki.

A társadalomtudományok

A változás a tudományos módszertanból indul el: a század utolsó évtizedeiben az 1880-as évek közepén Riedl Frigyes munkásságában megjelenik a pozitivizmus is, mely elsősorban Taine hatására az irodalomtörténet kultúrtörténeti kapcsolatait és vonatkozásait hangsúlyozza, bár jellemző, hogy Riedl nagy sikerű Arany János-életrajzában e módszerrel Arany és Petőfi irodalmi helyét illetőleg alapjában Gyulai véleményével kerül azonos síkra.

A kultúra új jelenségei

Az 1860–70-es években, megfelelően az akkor alapjainak hanyatlása ellenére is még uralkodó klasszikus liberalizmus az irodalom nép-nemzeti normáival jól összeférő társadalmi és magatartási eszményeinek, a kor angol, francia és orosz romantikus realizmusának legjelesebb művei kerülnek fordításra: részint Dickens, Thackeray (és a modern angol irodalomról Taine), az esszéisták közül Macaulay; részint Puskin, Gogol, Turgenyev – utóbbinak a 70-es évektől már a kritikai realizmusba áthajolva, „felesleges” hőseivel a hanyatló magyar birtokos nemesség dilemmáját is felvető – munkái.

Szabó Miklós

Az irodalomtörténet és az irodalomkritika

Mind az állagőrző liberalizmus ideológiai kimunkálásában, mind az irodalomtörténet szaktudománnyá fejlesztésében annak az irodalomtörténész gárdának volt számottevő szerepe, amely átvette az egykori nemesi liberális korszak vezető kulturális folyóirata, a Budapesti Szemle szerkesztését és – mintegy a megőrizve meghaladás szellemében – folytatta Gyulai Pálnak, a nemesi liberalizmus irodalomtörténeti és irodalomismereti tevékenysége központi alakjának művét. Ez a gárda, együtt haladva Concha törekvéseivel, a nemesi liberalizmus korának irodalmi áramlatát igyekezett normatívvá stilizálni. Amint Concha Eötvöst, úgy az irodalomtörténész gárda Aranyt avatta mítosszá. Mindebben Riedl Frigyes, a budapesti egyetem irodalomtörténet tanára játszott vezető szerepet. Az irodalmi életrajzok készítésének középpontba állítása még a preszcientikus irodalomtörténet-írás módszerében gyökerezett, azonban nagy életrajzi munkáiban, az „Arany János” (1887) monográfiában, a Péterffy Jenő (1900) és a „Gyulai Pál” (1911) életrajzokban e pozitivista irodalomelméletből, elsősorban Taine ismert milieu-elméletéből sajátított el elméleti igényű módszert, s ezzel megtette a döntő lépést a preszcientikus irodalomismeret meghaladására.

Műve

Egyoldalú determinista miliőteória jellemezte a történész oldalról e kérdéskörrel foglalkozó H. T. Buckle (1821-1862) és a filozófus H. Taine (1828-1893) felfogását is.

Irodalom

Szigetvári Iván, Taine milieuelmélete (Akadémiai Értesítő 15. 1904)