Hirossik János

A Múltunk wikiből

néhol Ján Hirossik, álnevén Török Gergely, tévesen olykor Hiroschik

Budapest, 1887. március 24. – Budapest, 1950. február 3.
tetőfedő, szakszervezeti vezető, szociáldemokrata, majd kommunista politikus,
a Szlovák Tanácsköztársaság népbiztosa
Wikipédia
1911. március
Alpári Gyula és Hirossik János új szociáldemokrata párt alakításával kísérletezik.

Erényi Tibor

Munkásmozgalmi ellenzék: Alpári és csoportja

Alpári és hívei – akik között Hirossik János tetőfedő munkásnak volt a legjelentősebb szerepe – tevékenységük során elsősorban az ifjúmunkás-mozgalomban, majd néhány szakszervezetben és az egyik legfontosabb fővárosi pártszervezetben, a VIII. kerületben tudtak bizonyos bázist kiépíteni. 1910 elején az ifjúmunkás-szövetség, a VIII. kerületi pártszervezet, az építőmunkás-szövetség egy része, továbbá a fuvaros, az útépítő és még egynéhány kisebb szakmai szervezet Alpári ellenzéki mozgalmát támogatta. Alpári fellépése ezzel a pártvezetőség számára már egy jó évtizede nem mutatkozó veszélyeket idézett fel. Ez arra indította a pártvezetőséget, hogy Alpáriékkal szemben erőteljesen fellépjen.

Az Alpári-ügyet a pártvezetőség az 1910. áprilisi kongresszus elé terjesztette azzal az indokkal, hogy Alpári különböző németországi szociáldemokrata újságokban rendszeresen támadja a párt politikáját. A pártvezetőség Alpári viszonylag mérsékelt kritikai felszólalása ellenére kizárási javaslatot tett, amelyet a kongresszus 101 szavazattal 56 ellenében elfogadott. A döntéssel nemcsak a küldöttek jelentős része, hanem Kunfi sem értett egyet. Az erős ellenállás arra mutatott, hogy a kizárást a szociáldemokrata funkcionáriusok jelentős része diktatórikus eljárásnak tartotta és saját jogait is veszélyeztetve látta. A kongresszus döntését a baloldali ellenzék az Internacionálé 1910. augusztusi koppenhágai kongresszusa elé terjesztette. Az ügy a Nemzetközi Iroda döntőbírósága elé került, amely a baloldal: Lenin, Luxemburg, Zetkin és mások tiltakozása ellenére a kizárást tudomásul vette.

Alpári és munkatársai, látva, hogy a szociáldemokrata pártban tevékenységüket nem folytathatják, 1911 tavaszán új munkáspárt megalakítását kísérelték meg. Alpári Gyula és Hirossik János márciusban megjelentették A Szociáldemokrata című lapot, amely közölte egy „25-ös előkészítő bizottság” felhívását új munkáspárt alakítására. A kísérlet azonban nem járt eredménnyel. Megfelelő, konkrét politikai célok hiányában az ellenzék nem tudott jelentősebb számú szervezett munkást rábírni arra, hogy szakítson a szociáldemokrata párttal.

Siklós András

A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása

Kun Béla másnap, 18-án, két ízben is találkozott a baloldal vezetőivel, akik közül az első megbeszéléseken Rudas László, Vágó Béla, Szántó Béla, László Jenő, Korvin Ottó, Hirossik János vett részt. 19-én Bécsbe utazott, hogy felvegye a kapcsolatot az osztrák baloldallal, és átadja Lenin üdvözletét a börtönből szabadult Friedrich Adlernek. 20-án újra Budapesten volt, ahol a pártalakító tárgyalásokat gyors siker koronázta. November 24-én Korvin Ottó testvérének, Kelen Józsefnek Városmajor utcai lakásán tartott értekezleten megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja.

Az értekezletről jegyzőkönyv vagy írásos dokumentum nem maradt fenn. Amennyire a résztvevők későbbi visszaemlékezéseiből megállapítható, a párt első központi bizottságának tagjai a következők lettek: az oroszországi kommunista hadifoglyok közül Jancsik Ferenc, Kun Béla, Pór Ernő, Rabinovits József, Seidler Ernő, Vántus Károly; a szociáldemokrata baloldal részéről Chlepkó Ede, Fiedler Rezső, Hirossik János, László Jenő, Rudas László, Somló Dezső, Szántó Béla és Vágó Béla; a forradalmi szocialisták közül Korvin Ottó és Mikulik József.

Szakács Kálmán

A munkásmozgalom a fehérterror idején

Az Ausztriába került kommunista vezetők a párt újjászervezésére Ideiglenes Központi Bizottságot hoztak létre, amely irányította az illegális pártszervezetek kiépítését. Tagjai voltak: Kun Béla, Landler Jenő, Pór Ernő, Hirossik János, Hamburger Jenő és Lukács György.

Irodalom

Kelen Jolán, Hirossik János a magyar munkásmozgalomban (Párttörténeti Közlemények, 1975. 4);