Holló Lajos

A Múltunk wikiből
Kiskunfélegyháza, 1859. augusztus 24. – Budapest, 1918. június 14.
újságíró, politikus
Wikipédia
Holló Lajos
1909. augusztus 22.
Holló Lajos, a bankcsoport egyik vezetője Szegeden Alföldi Függetlenségi és 48-as Pártot alakít.

Hanák Péter

A hadseregfejlesztési javaslat és a Széll-kormány bukása

Az ellenzék később közös platformul elfogadott katonai programját a vita megkezdésekor az Ugron-frakció egyik vezérpolitikusa, Holló Lajos terjesztette elő: magyar kiképzési és szolgálati nyelv, kizárólag magyar – illetve magyarul tudó – tisztek, magyar állami jelvények, a magyar alkotmányra teendő eskü az „összes hadsereg kiegészítő részét képező” – de csak az ország területén elhelyezendő – magyar hadseregben. Nyomatékos követelés volt még a magyar katonai iskolák felállítása. A programból és az indokolásból kitűnt, hogy a hatalmi igényeken túlmenően nacionalista meggondolások is nagy szerepet játszottak benne. A közös hadsereg – ezt jól látta a vezető réteg – a nemzetiségekben aláássa a magyar uralom tekintélyét, a magyar korona iránti hűség helyett a kétfejű sas iránti hűséget plántalja beléjük, a magyarokkal való egyenjogúság tudatát erősíti bennük. Ezzel szemben a magyar nyelvű hadsereg a magyarosításnak is hatásos eszköze lenne, a magyar állam „fenségét” hirdetne az ország minden nemzetiségi zugában.

Dolmányos István

Ellenzéki megnyilatkozások 1906–1907-ben

A kormányalakítás napjaiban a Holló-csoport mozgolódása, utána pedig az Eötvös-féle „eklektikus ellenzék” kritikája – bár csak a felszínen – újra megzavarta a koalíció megállapodott vizeit.

Az 1907. évi kiegyezés

Még Holló Lajos is, aki addig Kossuth „jobbkezének” számított, azt követelte a kormánytól a beleegyezés fejében, hogy a párt hozzon határozatot: 1910-en túl nem hosszabbítja meg a bankszabadalmat. Kossuth október 18-án a minisztertanács elé terjesztette Holló és a mögötte álló politikusok kívánságát. Jelezte, hogy annak kielégítése nélkül azonnal teljesen felbomlik a rend a pártban. Wekerle, Andrássy és Apponyi ellenezte az önálló bank megteremtésének határidőhöz kötését. Álláspontjukat annál könnyebben fogadtatták el Kossuthtal, mert ő bizalmas körben azt hangoztatta, hogy a külön bankot felállítani ez idő szerint abszurdum. Holló Lajost Andrássy személyes tárgyalásuk során vette rá a határozat elfogadására.

A balpárt megalakulása

A hatvanhetes pártok és a függetlenségi párt közötti fúziós törekvések kibontakozása átmenetileg igazolni látszott a túlzott múltba tekintést. Holló és Justh a fúzió mellett léptek fel, miközben harciasan követelték a bankügy rendezését.

Erényi Tibor

A szociáldemokrata párt 1907. évi kongresszusa. Az október 10-i általános sztrájk és tüntetés.

Holló Lajos újságja, Ugron Gábor és Nagy György cikkei dühödten támadták a munkásmozgalmat.

Dolmányos István

Az annexió magyarországi fogadtatása. A koalíciós kormány felelőssége.

Holló, Barabás, Sághy, Ugron sorra nyilatkoztak az annexió mellett.

Kísérletek a hatalom biztosítására 1908–1909 fordulóján

Justh támogatta Holló Lajos csoportját. Az ellenzék az önálló bank jelszavában remélte megtalálni azt a célt, amely alkalmasnak látszott arra, hogy a pártvezetéssel szemben egyesítse a függetlenségi ellenzéket és a nemzeti közvéleményt.

A bankkérdés néhány hét alatt polarizálni kezdte az egész pártot. Két csoport alakult ki: az úgynevezett bankcsoport, Justh Gyula vezetésével és az önálló bankot ellenzők csoportja, élén Kossuth Ferenccel és Apponyival. A bankcsoport fellépésének nagy visszhangja támadt a függetlenségi párt felől és hívei körében. Justh 1909 elején országszerte népszerű ember lett. E siker titka elsősorban nem az önálló bank követelésének fontosságában rejlett, hanem a nemzeti ellenzékiség újjászületésének tényében. Justh sikerét a parlamenti ellenzéknél éppen az fokozta, hogy ő távolabbról ekkor lépett feléjük. Nyílt bankpártiságának frisseségében rejlett a szenzáció. Justh a függetlenségi párt egyik legösszetettebb alkatú politikusa volt. 1908 decemberében, 1909 januárjában meg nem a választójogi reform, hanem a bankengedményes politika állt programjának középpontjában.

A bankcsoport ellenzéki küzdelme során a steril közjogi igényektől fokozatosan eljutott az általuk „általános választói jognak” nevezett széles körű reform követeléséig. Justh ez idő tájt tanúsított következetlenségére mutat, hogy amíg 1909 elején a függetlenségi pártkörben hitet tett az általános, titkos és egyenlő választói jog mellett, az Andrássyval folytatott magánbeszélgetésében felajánlotta, hogy az önálló bank megvalósítása fejében kész elfogadni a plurális választói jog javaslatát, sőt lemond a perszonálunióról, és nem támaszt semmiféle új közjogi követelést. 1909 Justh és a bankcsoport ingadozásainak, visszahanyatlásokkal teli, lassú haladásának az esztendeje. Az önálló bankért indult mozgalom mögött a középbirtok egy része, a takarékpénztárak és a kereskedők egy csoportja, ipari tőkések és kisiparosok meghatározott rétegei álltak. A bankmozgalom azonban régi kereteihez képest szűkebb mederben tudott csak kibontakozni. Olcsó hitelért folyamodva az érdekképviseletek egy része a bankmozgalommal többé-kevésbé határos jelszavakat hangoztatott, de a nagybirtokos–nagytőkés érdekképviseletek többsége határozottan az önálló bank mozgalma ellen fordult. A bankvita idején különösen a bank-érdekképviseleti csúcsok maradtak egyetlen táborban, a közös bank mellett kiálló Kornfeld Zsigmond, a Magyar Általános Hitelbank elnöke körében. Magában az önálló bankot követelők soraiban is bizonytalankodások egész sora tapasztalható. Gyakori, hogy önálló bankot hirdettek, de ezen csak kartellbankot értettek. A közös bank védelmezőinek tábora éppen 1908–1909-ben szélesedett, így a két banktábor közti arányok 1905-höz viszonyítva erősen eltolódtak a bankmozgalom rovására. Az utóbbi elég erős volt arra, hogy országos jelentőségű, népszerű politikai–gazdasági akciót bontakoztasson ki, de ahhoz már gyengének bizonyult, hogy a mozgalom szűkülő bázisát megfordítsa vagy programját a kormánnyal szemben győzelemre vigye. A koalíciós kormány 1908–1909-ben nem az önálló bank irányzatának reprezentánsaként, hanem az ellene folyó harc szervezőjeként szerepelt.

Kossuth Ferenc a bankkérdés kezelését alárendelte as ellenzék leszerelésének. Külső megnyilatkozásaiban a bankkövetelés alkalmankénti taktikai jellegű felkarolásával igyekezett megbénítani az ellenzéket. A frakciók küzdelmében nem centrista álláspontot foglalt el, hanem tudatos megtévesztő politikát folytatott a jobbszárny javára, következésképpen lelki válságára sem találhatók adatok. A politikai küzdelem a kormány és a balpárt között Justh megnyeréséért folyt. Justh 1909. januári tárgyalásai Andrássyval, Wekerlével, januári egyezkedési kísérlete Ferenc Józseffel, Kossuth Ferenccel szembeni lojalitása 1909 tavaszán rendszeresen kihívta a szocialisták és a balpártiak bírálatát. Justh első nagy fordulata az volt, hogy ettől az állásponttól 1909 őszéig eljutott a Kossuth Ferenccel való nyílt szakításig. Kossuth 1908 novemberében Leo Biliński, az Osztrák–Magyar Bank kormányzója előtt bizalmas magánvéleményként kijelentette, hogy nem kívánja a bank különválását. Az 1908. december 20-i minisztertanácson megkísérelte rávenni a minisztereket, hogy a párt- és kormányválság elkerülése érdekében formálisan támogassák az önálló bank követelését. A kormány, látva a növekvő ellenzéki áramlatot, kompromisszumos megoldással kísérletezett: 1908 végén Andrássy javaslatára a szabadelvű párt egy régi megoldási ötletét, a bankközösséget gyakorlatilag megőrző kartellbankot tette meg saját álláspontjának.

A kartellbank tervezete az Osztrák–Magyar Bank nevét Ausztria és Magyarország Bankja névre kívánta változtatni, s a közös cégen belül két, egymással kartellviszonyban levő pénzintézetet akart kialakítani. E bonyolult felépítésű bank terve messze elmaradt a valóban önálló bank követelményei mögött. A kartellbank tervét a kormány 1909 februárjában fogadta el. A kormány javaslatát Kossuth saját memorandumával is támogatta. Ferenc József február végén bocsátotta maga elé Kossuthot. Nem adott határozott választ, de sejtette, hogy nem zárkózik el feltétlenül a terv elől. A hatvanhetes minisztereknek azonban nyíltan megmondta véleményét a kartellbankról: „Csodálatos dolog, hogy az urak komédiát játsszanak.”[1] A hivatalos királyi válasz ennek ellenére váratott magára, amit Kossuth jó jelnek vett. 1909 eleje volt az egyetlen időszak, amikor még a Ferenc Ferdinánd felől is lágyabb hangú üzenetek szálltak. Bécs látszólagos engedékenységét elsősorban az annexiós válság éleződése magyarázza.

Az annexiós krízis eseményei és a várakozás hónapjai a bankcsoportot balra tolták. Justh márciusban azt hangoztatta, hogy a bankprovizóriumba semmi szín alatt sem egyezik bele, és ha a kormányban egyedül maradna is, ellenzékbe menne. Holló Lajos ugyanakkor a parlamenti összetűzésekre utalva kijelentette: „Ma temettük a koalíciót.”[2] A koalíció temetése azonban mégsem jelentette a kormánnyal való határozott szembefordulást a bankcsoportnál. Április elején a Magyarország még azt írta, hogy Justh-csoport nem létezik, „hiszen Justh Gyula teljes lojalitással hangsúlyozta minden alkalommal, hogy vezérül Kossuth Ferencet ismeri el és teljes bizalommal van iránta”.[3] A szocialisták joggal bírálták Justhot a választójogi reform elhanyagolásáért, szociális programjának hiányaiért. Ugyanakkor Justh-bírálatuk néha a közös bank bizonyos mentegetésébe tévedt, és túlzottan háttérben hagyták Kossuth Ferenc hivatalos irányzatának kritikáját. Differenciálniuk kellett volna Holló és Justh között; az előbbi hosszú hónapokig mérsékeltebb politikája miatt mintegy Justh elé állt a bankmozgalomban.

Az uralkodó osztályok új gazdaságpolitikai gyűjtőpontjának létrejötte

Az 1908–1909-ben felívelő adóügyi tiltakozó mozgalom a Holló-csoportra, sőt a balpártra is bizonyos hatást tudott gyakorolni. Holló a bankárok és a kereskedők szigorú büntetése ellen szállt síkra, illetve a földadó leszállítását kérte. Előbbiért a polgárságnál, utóbbiért a földbirtokosoknál kapott tapsot.

Az új kormányalakítási kísérletek első szakasza, 1909 április–június

A bankcsoport 1909 áprilisáig a párton belül még nem volt többségben. Fokozottabban májusban erősödött meg, kezdetben inkább Holló, mint Justh neve alatt.

Az új kormányalakítási kísérletek második szakasza, 1909 július–december

Justh személye ebben a történelmi pillanatban lépett jobban az előtérbe és fedte el végleg Holló alakját. 1909 szeptemberében a bankmozgalomnak – ekkor már pontosabb kifejezéssel: a Justh-irányzatú többségnek – nagyobb szerepe volt a kormány újabb lemondatásában, mint ez év áprilisában. A szociáldemokrata párt utcai tüntetéseivel szinte maga előtt tolta a parlamenti ellenzéket. De a fővárosi szocialisták nem tudták létrehozni „a világosság koalícióját”: a szeptemberi népgyűlésekre meghívott balpártiak visszautasították a részvételt. A többpárti összefogást a szocialisták kezdeményezték, ők voltak a rugalmasabbak. A visszalépni óhajtó alkotmánypárti miniszterek és Wekerle a hatvanhetes tábor irányában óhajtottak teret nyitni. Ferenc Józsefnek 1909. szeptember végén, miután már kiütötte a koalíciót a nyeregből, időelőttinek tűnt a lényegében véve hivatalnokkormány távozása, és – már csak az ellenzék nyomása miatt is – egyelőre rákényszerítette a minisztereket a maradásra.

Októberben Tisza István és az AndrássyWekerleKossuth-irányzat új koalíciós tárgyalásaira került sor, de a választójogi reform ismét problémát jelentett. Ferenc Ferdinánd még Vilmos császárt is mozgósította a kombináció meghiúsítására. Végül jórészt a párt másik szárnyát érintő tárgyalások miatt tört ki a féltékennyé vált Justh-irányzat elégedetlensége november első napjaiban. A polgári történetírás – s egy ideig a marxista is – a Justh-irányzat megmozdulását csak az egyébként fontos bankkérdéssel kapcsolta össze, mellőzve a két frakció 1909 eleje óta folyó versengését a dinasztia kegyeiért. Ami azonban Justhnál múltból maradt súlyos politikai hiba, az Kossuth Ferencnél a politika lényege volt. Ferenc Ferdinánd műhelye 1909 novemberében megenyhült Justhtal szemben.

Nincs jele annak, hogy a november eleji Justh-irányzatú megmozdulások célul tűzték volna ki a párt kettészakítását, még kevésbé, hogy a többség kívánt volna kilépni a pártból. Az erődemonstráció összefért a párt régi, kétfrakciós hagyományaival. Holló még a párt vezérének nevezte Kossuth Ferencet; Justh inkább elégedett mérleget állított fel a koalíció kormányzásáról.

Pölöskei Ferenc

A Justh-párt új orientációja és a baloldal szövetkezése

Kiváltképpen Justh Gyula, Holló Lajos és néhány hívük életútja bizonyítja: a liberális töltésű függetlenségi párti ellenzékiség nemcsak zsákutcába vezetett.

A parlamenti obstrukció letörése és a kormányzati reakció megerősödése

Károlyi sikertelen közvetítése ellenére Kossuth Ferenc a képviselőházban 1912. június 1-én mégis ismertette az ellenzéki pártok vezetőinek megegyezési feltételeit. (E feltételeket Justh Gyula, Holló Lajos, Bakonyi Samu, Kossuth Ferenc, Apponyi Albert, Désy Zoltán, Polónyi Géza, Egri Béla, Károlyi Mihály, gróf Zichy Aladár, Huszár Károly és Nagyatádi Szabó István írta alá, de a szociáldemokrata párt is elfogadta.) Eszerint az ellenzék megszavazza a véderőjavaslatot, ha a nemzeti jogok birtokállományát érintő sérelmeket eltávolítják a javaslatból. Ha azonban ez nehézségekbe ütközne, az ellenzék 1–6 évig terjedő véderő-provizóriumot is kész elfogadni.

Szabó Miklós

A radikális negyvennyolcasság válaszúton

A századfordulótól kezdve a párt jobbszárnyán Bartha Miklós, Holló Lajos, Apponyi Albert nézeteiben erős pozíciókat őrzött az újkonzervativizmus, a párt balszélén pedig jelentkezett az új orientáció igénye, hogy a nemesi liberalizmus helyett megtalálják a kapcsolatot a modern liberalizmushoz és a kor demokratikus törekvéseihez.

Galántai József

A Károlyi-párt megalakulása

A háborúban és a tömeghangulatban bekövetkezett fordulat erősen hatott a függetlenségi párt baloldalára is. Károlyi Mihály és közvetlen környezete – Batthyány Tivadar, Holló Lajos, Lovászy Márton, Justh Gyula, Hock János – úgy látták, írja emlékirataiban Károlyi, hogy „elérkezett a perc, amikor németellenes politikánkkal demonstrálnunk kell, és meg kell mutatnunk a külföldnek, hogy van Magyarországon egy párt, amely kész a németekkel szakítani, különbékét kötni és az antant felé tájékozódni”.[4]

Lábjegyzetek

  1. Országos Levéltár, Andrássy család levéltára. Ifj. Andrássy Gyula iratai. Andrássy-napló. 1909. január 20.
  2. Tüntetés az önálló bank mellett. Magyarország, 1909 április 1.
  3. A politikai helyzet. Ugyanott, 1909, április 2.
  4. Képviselőházi Napló 1910–1915. XXX. Budapest, 1917. 129.