Huszt

A Múltunk wikiből

ukránul Хуст, románul Hus(s)t

város a mai Ukrajnában, Kárpátalján, a huszti járás székhelye
Wikipédia
Huszt címere
1594
nyara Husztnál tatár sereg tör az országba.
1706. március 8–20.
Az erdélyi kuruc rendek huszti országgyűlése kimondja a magyarországi konföderációhoz való csatlakozást.
1710. június 12.
Az erdélyi senatus Rákóczi részvételével ülést tart Huszton.

Györffy György

Település, gazdasági élet

A dirhem nem volt a köznép rendszeres fizetési eszköze, de a kelet-európai távolsági kereskedelemben annak számított. Igazolja ezt a huszti dirhemlelet 400, részint helyben hamisított érmével, továbbá a 900–902-ben magyar uralom alá került Carnuntum római amfiteátruma mellett előkerült öntőminta Mutadid kalifa (892–902) dirhemjének utánzásához.

Sinkovics István

Habsburg Ferdinánd megválasztása

A tanácsosok újbóli tárgyalásokat javasoltak Bornemiszával, és egyben azt is, hogy a királyné mellé küldje­nek 1200 főből álló őrséget, mely személyi védelmét szolgálná, és biztosít­hatná számára a férje vagyonából őt illető hitbért, amely a Garam menti bányavárosok, a bányák, Huszt vára, a máramarosi sóbányák, Zólyom, Óvár, Munkács, Diósgyőr és más várbirtokok jövedelméből tevődött össze.

A vajda „fejedelmi” hatalma

Bár a bécsi udvarban Báthori vajdaságát átmeneti megoldásnak tekintették, a fejedelmi várak közül Miksa rendeletére nyolcat július elején már kezére adtak, négynek az átadása pedig megkezdődött. A várnagyok a magyar királyra, a vajdára és ennek kijelölt utódjára , Báthori Kristófra is felesküdtek. Huszt várát uradalmával és sóbányáival továbbra is megtarthatta a három testamentumos úr: Bekes Gáspár, Csáky Mihály és Hagymásy Kristóf, mint akiknek János Zsigmond végrendeletileg hagyta 30 ezer forint értékben. Bekesnek azonkívül jelentős magánbirtokai is voltak, köztük a legnagyobb: Fogaras vára és uradalma. Így Bekes csaknem önálló hatalommal rendelkezett, kapcsolatban állott a kassai császári főkapitánnyal, és várta, hogy mikor kínálkozik alkalom Báthori megbuktatására. Báthori helyzetét viszont erősítette, hogy az erdélyi országgyűlésen mellette állott a rendek többsége. A rendek sürgették Huszt átvételét is, megújították a régi törvényt, hogy az uralkodó tudta nélkül senki nem mehet idegen országba, külföldiekkel sem szóbeli üzenet, sem levél útján nem érintkezhet. Báthori megkísérelte, hogy a bécsi udvar bizalmatlanságát eloszlassa: osztrák hercegnőt kért feleségül, de kérését elutasították. Erre nyíltan Bekes ellen fordult, birtokait fegyveres erővel lefoglalta. Az utolsó fejedelmi vár, Huszt is a kezére került.

Makkai László

Rendteremtő belpolitika

A központosítás persze nem pusztán az uralkodó szándékain múlik, hanem elsősorban a társadalom szerkezeti felépítésén. Ha a központi hatalom a maga hivatalnokszervezetével nem képes az egész szerkezetet átfogni, hiába csikar ki elvi engedményeket, döntéseit nem tudja keresztülvinni. Bethlen hamarosan ráébredt erre, s a következő évben már radikálisabb eszközökhöz nyúlt. Sikerrel kísérelte meg, ami a Habsburg-kormányzatnak nem sikerült, a koronajavak visszaszerzését. Az 1615. évi országgyűlést azzal lepte meg, hogy eléje terjesztette a fiskális jószágok pontos összeírását. A lista hosszú volt: Huszt, Kővár, Szamosújvár, Várad, Gyalu, Kolozsmonostor, Gyulafehérvár, Déva, Fogaras, Udvarhely, Görgény, Törcsvár, Karánsebes, Lugos, Lippa, Jenő várai és hatalmas uradalmai mellett számos város szerepelt rajta a harmincadokkal, sóaknákkal, bányákkal és vashámorokkal együtt.

Védekező külpolitika

  • Bethlennek belső ellenzékkel nem is kellett volna megküzdenie, ha kívülről nem szítják az elégedetlenséget. A királyi Magyarországon felháborodással fogadták trónfoglalásának hírét. Forgách és Dóczy széltében terjesztették, hogy Erdélynek immár török gubernátora van, akit mihamarabb ki kell vetni székéből, nehogy törökké tegye egész országát. Elismertetése iránti kérése Bécsben a legridegebb elutasításra talált, s a szabad fejedelemválasztás meggátlását egyenesen a legalkalmasabb jogcímnek találták arra, hogy Erdély visszafoglalását újra megkíséreljék. Dóczy megrohanta és elfoglalta a fejedelemség legfontosabb végvárait, Husztot, Tasnádot, Ecsedet, Kővárt; Váradot is csak Rhédey ébersége tartotta meg. Mikor Bethlen a várak visszaadását követelte, még Várad átengedésére is felszólították. A Porta is elég tapintatlan volt, hogy éppen nehéz helyzetében akarta Lippa és Jenő átadását kikényszeríteni.
  • Khlesl kancellár a központi hatalom ellen létrejött rendi konföderációt próbálta összbirodalmi szervezetté átkovácsolni, amikor 1614 nyarán, éppen az Erdély felől fenyegető veszély címén, Linzbe összehívta a Habsburg-országok rendjeit első és hosszú időre utolsó közös gyűlésükre. Pénzt akart tőlük szerezni a Bethlen ellen indítandó hadjáratra, azt állítva, hogy különben Bethlen veszi át a kezdeményezést, és török segítséggel támadni fog. Talán eljutott Bécsbe is Bethlen portai ajánlatának híre, hiszen a császári követség jó kémszolgálattal rendelkezett, de anélkül is Khlesl eddigi politikai vonalvezetésébe esett az előterjesztett javaslat. Ezúttal azonban váratlanul a magyarok gördítettek a terv elé akadályokat. Bethlen követjárásai, mint láttuk, nem maradtak hatástalanok, s nem csupán az amúgy is mérsékletre hajló Thurzó nádort, hanem a katolikus főpapi kar olyan tekintélyes tagját, mint Náprágyi Demeter kalocsai érseket is arra indították, hogy békés megegyezést javasoljanak. A gyűlés nagy többsége annál is inkább mellettük nyilatkozott, mivel így az adómegajánlástól is megmenekült. Hivatalosan tehát a tárgyalások útjára kellett lépni, így jött létre 1615 tavaszán a nagyszombati egyezmény, melyben Bethlen Husztot és Kővárt visszakapta, cserében annak elismeréséért, hogy Erdélyt a magyar király engedelméből bírja, Buda visszafoglalása esetén köteles visszaengedni, sőt a török ellen addig is katonai segítséget nyújtani. A szerződést azonban mindkét fél legfeljebb fegyverszünetnek tekintette, mely nem tartott sokáig.

A trón biztosítása

A kétfelől fenyegető veszedelmet Rákóczinak mégis sikerült egy időre elhárítania: Zólyomit bebörtönözte, Székely Mózest pedig lefizetett pasák révén a Héttoronyba záratta, és Pázmány közbelépésére, ha Prépostvári és Csáky István elkobzott birtokainak visszaadása árán is, a nádorral 1633-ban szerződést kötött Eperjesen. Trónjának megszilárdítását azonban továbbra is akadályozta a széles körökben tovább élő Bethlen legitimitás, melyet a fejedelem öccse, István és életben maradt kisebbik fia, Péter képviseltek, hátuk mögött a hatalmas uradalmakkal és a katonailag fontos Ecsed és Huszt váraival. Az elkerülhetetlen konfliktus kitörését maga Rákóczi idézte elő. Bethlen Péter haragjában halálra verte egyik szolgáját, s az ügyet, amelyhez hasonlókat az uralkodó osztály máskor el szokott simítani, a fejedelem sietett a Bethlenek tönkretételére felhasználni. Törvénybe idéztette az ifjú Bethlent, mint „gyilkost”, de az nem jelent meg, sőt apjával együtt fegyveres védekezésre készült fel.

A század legnagyobb birtokszerzője

Azt még természetesnek tekintették az erdélyiek, hogy Rákóczi a bukott trónkeresők, Zólyomi és Székely Mózes birtokait elkobozta, de az már rossz előjel volt, hogy a zsákmányból az eredetileg fiskális gyalui uradalmat nem adta vissza a kincstárnak, hanem magánbirtokaként kezelte. Ugyanígy járt el már előbb a Brandenburgi Katalintól kicsikart Fogarassal, melyet feleségének, Lorántffy Zsuzsannának adott zálog címén. Később is nagy buzgósággal szerezte vissza az eladományozott vagy elzálogosított fiskális javakat, s a Bethlentől örökölt 6-ot 12-re egészítette ki (egyedül Huszt maradt magánkézben elzálogosítva), összesen 690 tartozékkal, melyek közül kétharmadrész valóban fejedelmi kézbe került, s csak egyharmada marad magánosoknál zálogban.

Magyarok, szlovákok, németek a Felföldön

A magyar települések határa a 17. században a középkorinak megfelelő PozsonyNagyszombatGalgócApponyÓbarsBozókRimaszombatPelsőcRozsnyóJászó-vonaltól északra húzódott, itt magasan felkanyarodott a Hernád völgyében Abosig, a Tarca völgyébe Pécsújfaluig, a Szekcső völgyébe Magyarraszlavicáig nyomult be, tovább keletre GálszécsNagymihálySzobráncUngvárMunkácsHuszt fölött vonulva érte el a Tiszát.

Heckenast Gusztáv

Magyarország bányászata és ipara a török kiűzése után

Kollonich Lipót érsek ugyan, amint ez az Eimichtungswerkből kitűnik, felfigyelt rá, hogy Magyarországon – nyilvánvalóan török hatásra – igen nagy a szattyán és a karmazsin iránti kereslet, s hogy ezt a török kiűzése következtében már csak importtal lehet kielégíteni. Ezért a szattyánbőr- és karmazsingyártás meghonosítását javasolta az erre alkalmasnak tartott Buda és Székesfehérvár közötti területen, hangsúlyozva, hogy egyelőre még a helyszínen vannak a hozzáértő török mesteremberek. Az ésszerű javaslat nem valósult meg, s húsz év múlva II. Rákóczi Ferencnek Isztambulból kellett török tímárokat hozatnia, amikor Huszton karmazsinkészítő műhelyt állított fel; az itt gyártott csizmák silány minőségét sejteti a fejedelem Nemesi Testőrségének irataiban olvasható megjegyzés: „ha ugyan karmasinnak mondhatja az ember, vagyis meri mondani.”[1]

R. Várkonyi Ágnes

A breznai szövetség és a tiszaháti felkelés

Május 21–22-én Tarpa, Vári és Beregszász piacán kibontották Rákóczi zászlóit. Május végén kezükben tartották a Tisza vonalát a Tiszahát és a hegyek között, megszállták a Kárpátok szorosait, elrekesztették egymástól Szatmár, Huszt és Munkács császári őrségét. Számukat – valószínűleg némi túlzással – 12 zászlóaljnyira, 1000–1400 főre becsülték. Esze Tamás mellett Kis Albert, Pap Mihály, Szabó László, Pati Mihály, Majos István, egykori Thököly-tisztek, vezették a felkelőket, akik azonban nem tudtak kitörni a Tiszahátról. A felkelés területileg és társadalmilag elszigetelődött.

Esze Tamás Rákóczi parancsára megküldte a breznai pátenseket az északkelet-magyarországi vármegyéknek és a főuraknak. A nemesek azonban bizalmatlanul fogadták a felhívást, s igyekeztek erőszakkal otthon fogni jobbágyaikat. A szegénylegények pedig úgy vélték, elérkezett az idő, hogy megtorolják korábbi sérelmeiket. Számolva a társadalmi elszigetelődés veszélyeivel, június első napjaiban három nemes, a felkelés kisnemesi ágának vezetői, Bige György, Pap Mihály és Majos István, kimentek Rákóczihoz: parancsokra és vezérre van szükségük. Esze Tamás pedig összevonva erőit, a Tisza vonalától északra húzódott, s miután egyesült Kis Albert csapataival, június 6-án Dolhára vonult, hogy ott várja be Rákóczi válaszát.

Eközben KárolyiNigrelli felhatalmazásával – fegyverbe szólította a környező vármegyéket, és kidolgozta a felkelők bekerítésének tervét. Számított a hajdúvárosok, a nyugati hadszíntérre tartó s már Debrecenben állomásozó Montecuccoli-ezred és a várőrségek segítségére. Bihar, Szabolcs és a hajdúvárosok azonban távol maradtak, a munkácsi és huszti őrség pedig nem tudta elvágni a lengyel határra tartó felkelők útját.

Országos támadás, társadalmi érdekegység

Somló, Erdély kapuja, augusztus 9–10-én került Rákóczi birtokába. Majd meghódolt Károly, megnyitotta kapuit Nagybánya, a huszti vár s az öt máramarosi koronaváros. Bóné András, Majos István és Bozóky Pál kapitányok Bélfenyérnél győztes csatát vívtak a rácokkal, betörtek a Maros–Körös vidékére, elfoglalták Belényest és Brádot.

A tiszántúli hadjárattal Rákóczi hatalmába került a Tisza, a Kárpátok, az erdélyi hegyek és a Körösök határolta terület. A Felvidéken, a Dunántúlon, a Mátra aljában mindenütt seregtoborzó hadnagyok tűntek fel, Kőrösön, Kecskeméten előre beszervezett kurucok várták Rákóczi ezredeit, s Erdélyben elementáris erejű felkelések robbantak ki. Bercsényi megkezdte Tokaj ostromát, Rákóczi Szatmárt fogta ostromgyűrűbe, elfoglalta a várost, az őrséget beszorította a várba, és cselekvésképtelenné tette. Szolnok várát Szőcs János, Borbély Balázs és Deák Ferenc ezereskapitányok csapatai vették be. Kyba rác ezredes azonban a szegedi császári őrség egységeivel Kiskunhalasnál véres csatában szétverte Deák Ferenc ezredét. 1703 őszén Rákóczi újabb pátenssel szólította fegyverbe a szegedi határőrök támadásai miatt megfélemlített jászkunokat, és ismét megkísérelte, hogy megnyerje a Határőrvidék fegyveres népét.

Rákóczi haditervének megfelelően Ocskay László és Borbély Balázs lovasai, megszaporodva ónodi János Deák, Géczy Zsigmond és füleki Szűcs János ezredeivel, augusztus végén megkezdték előrenyomulásukat nyugat felé. Megnyitotta kapuját előttük Szendrő, Krasznahorka, Rimaszombat, Ajnácskő, Fülek és Losonc. Korpona elfoglalásával szabad lett az út a bányavárosok felé, meghódolt Selmecbánya, s Ocskay bevette Lévát. A felkelők kezébe került a Garam völgye, s október folyamán Szécsény, Hatvan, Garamszentbenedek, Kékkő, végül Gács, majd pedig Csábrág vára is megadta magát. Ezalatt Buday István tábornok megverte az Ónodról Kassára vonuló Montecuccoli-ezredet, és körülzárta Kassát és Eperjest.

Kevesebb mint fél esztendő alatt Rákóczinak sikerült elfoglalnia vagy ellenőrzése alá vonnia Magyarország gazdasági kulcshelyeit és a fontos hadászati támaszpontokat.

Haderejét Rákóczi úgy teremtette meg, hogy a fegyverfogó jobbágyoknak és a különböző jobbágyi sorba visszaszorított volt katonacsoportoknak felszabadítást ígért a földesúri kötelékekből és mindennemű úrbéri szolgálat alól. A fegyverre kelő jobbágyok szabadságának feltételeit közlő pátensek közül kettő ismeretes: az 1704. január 10-én kelt, Sopron vármegyének, és az 1704. április 2-án kelt, Bars vármegyének küldött írás. „… városok faluk, helységek vagy köz emberek … ha föl támadnak, fegyvert fognak, mind maghok, mind jövendő maradíkok minden adózasok terhek s földes urak hatalmaból örökössen föl szabadíttatnak és szabadsággal meghajándíkoztatnak,, s hogy ha valamely hellységhek egészben fölkelnek és hadakozni szabadulássokért készek lesznek, helységekkel együtt örögh szabadsághot nyernek …”[2]

A hadsereg kötelékeibe kerülő jobbágyok társadalmi szabadságát Rákóczi – tekintet nélkül vallási és etnikai hovatartozásukra – kétféle formában ígérte meg: vagy egyénenként, vagy pedig helységükkel együtt, a közösségi szabadságot elnyerve lesznek szabad emberek. Az 1703. augusztus 9-én kibocsátott fejedelmi pátens a rácoknak nyújtott örökös szabadságot, adómentességet és hajdúvárosi státust. Az erdélyi jobbágyok elementáris erejű mozgalmát Seeau, a Cameratica Commissio elnöke azzal magyarázta, hogy Rákóczi szabadságot ígér a földesúri hatalom alól. A fejedelmi elhatározásban benne foglaltatik, hogy mindazok, akik nem harcolnak, továbbra is jobbágyok maradnak. Tehát a feudális rend alapjaiban változatlan. Ugyanakkor azonban a fejedelmi döntés megszorítja a földesúri jogokat, sérti a nemesi kiváltságokat. A katonaság kötelékeibe lépőket mindennemű úrbéri függésből kiemelő szuverén fejedelmi elhatározás már 1703 nyarán az erős központi hatalom programját hordta magában.

A társadalmi szabadság lehetősége a különböző területek paraszti lakosságát nem mozgósította egyenlő erővel. Az viszont már az egyes helységek közösségi szokásrendszerén is múlott, hogy az egész falu vagy csak a lakosság egy része állt a zászlók alá. Általában kevés helység lakossága fogott közösen fegyvert, s noha Rákóczi szigorúan tiltotta az erőszakos toborzást, paraszthadnagyok vagy fegyvert fogók erővel, nemegyszer a közösségi kényszer módszereivel állították volna helységük minden tagját zászlók alá. Nehezítette a hadseregszervező munkát, hogy a fegyvert fogó parasztság nemcsak a Habsburg-államhatalom megtestesítőit támadta meg, hanem a vármegyét, a kormányzatot kiszolgáló nemeseket s a földesurakat is tűz alá vette. Sokan voltak, akik néhány heti hadiszolgálat után, a felszabadító pátens adta jogokra hivatkozva, már élni akartak a szabadsággal, s hazatértek falujukba.

A főurak és a köznemesek többségét Rákóczi támadása váratlanul érte, a jobbágyezredekben a parasztfelkelés rémét látta, nem bízott a breznai pátens országos ígéreteiben, s 1703 nyarán városokban és várakban keresett menedéket. Erdély főurait Rabutin családostul Szebenbe rendelte. A Dunántúlról és a Garam vonalától nyugatra eső országrészből sokan menekültek Bécsbe, Grácba, Horvátországba.

Rákóczi felismerte a nemesi rend távolmaradása miatt fenyegető kettős veszélyt: támadása a vármegyék nélkül nem épülhet országos szabadságharccá, a földesurak és a jobbágyok elmérgesedő ellentéte pedig parasztfelkelés útjára sodorja a háborút. Az előre beszervezetteken kívül az első nemesek politikai meggyőződésből, egyéni elszántságból vagy úgy kerültek Rákóczi táborába, hogy a felkelők foglyul ejtették őket. Többeket, mint Orosz Pált, az Ung vármegyei alispán fiát, régi thökölyánus múltja vitte a felkelők közé. Melith Pál bárót, aki Ecsedet nyerte meg, és a krasznaközi nemességet hozta a fejedelem táborába, más főurak követték a Rákóczi-katonaság hatalmába került területekről. Az intézményes meggyőzés, az országos politika útját választó Rákóczi először 1703. július 18-án a naményi táborból küldött kiáltványt a vármegyéknek: felszólítja a nemesi rendet, hogy személyenként jöjjenek táborába, és fogjanak fegyvert nemesi szabadságuk védelmére, ha ellenállnak, a haza árulóinak, a szabadság ellenségeinek tekintik őket, és házukon, jószágaikon érezhetik a „fegyvernek, tűznek, vasnak kegyetlenségét”.[3]

A Fegyver kényszerítő erejére Rákóczi táborába követeket küldő vármegyék csatlakozásukat súlyos feltételekhez kötötték: Rákóczi tartsa meg nemesi privilégiumaikat, s a haza törvényeihez képest semmi újítást ne hozzon be, vagyis kormányozzon a rendi normák szerint, s küldje vissza hadbaállott jobbágyaikat. Rákóczi azonban már államhatalmi szinten, mintegy intézményesen élt a jobbágykatonaság feletti rendelkezés jogával.

Az először 1703. augusztus 28-án kibocsátott, majd többször megújított vetési pátens három fontos döntést tartalmazott:

  1. Minden egyes fegyvert fogott jobbágy a fejedelem oltalma alatt áll.
  2. A jobbágykatonák közvetlen családjukkal együtt mentesülnek mindennemű földesúri teher és úrbéri szolgálat alól, s a hadélelmezés kötelezettségén kívül közmunkával, fuvarszolgálattal vagy bármilyen vármegyei, illetve községi adóval nem szabad terhelni őket. Sőt, az ősz beálltával a katonabeszállásolás súlyos kötelezettsége alól is mentesülnek.
  3. Az otthonlakos jobbágyok viszont kötelesek a régi rend szerint szolgálni a földesuraikat.

A vetési pátens megnyugtatta a földesurakat, hogy hatalmuk otthonlakos jobbágyaik felett sértetlen. Hadbaállott jobbágyaikról azonban a földesuraknak le kell mondaniuk. Eltörölte a pátens a földesúr több törvény biztosította jogát: az engedelme nélkül hadbaállott jobbágyát mint szökött jobbágyot nem hurcolhatja vissza, s a beleegyezésével katonai szolgálatot vállaló jobbágya helyett nem végeztetheti el annak családjával, feleségével az úrbéri kötelezettségeket.

Rákóczi tehát államfői mozdulattal kiemelt több mint 10 ezer jobbágyot szűkebb családjával együtt a földesurak háta mögül, és kivette őket a falu vagy mezőváros közös teherviselési rendszeréből. Országos érdekre hivatkozva szólt bele a földesúr–jobbágy viszonyba: megtiltotta a földesuraknak, hogy emeljék a terheket, vagy a katona-jobbágyok fizetési kötelezettségét az otthonlakosokra hárítsák. A vetési pátens állampolitikai meggondolásból született, katonai érdekből kiadott intézkedés volt, s a társadalmi érdekegység megteremtését szolgálta.

A kialakuló hadsereg kettős társadalmi töltést hordott magában: a jobbágykatonák erejét és a nemesekből, főurakból megszervezett felsőbb tisztikar tekintélyét, összességében a katonaság testületi hatalmát. Rákóczi úgy építette ki a hadsereg tisztikarát, hogy elsősorban a belső hatalmának támaszául szolgáló fegyveres erőket bízta a nemesekre. Buday Istvánt testőrsége parancsnokává, udvari kapitányává tette. Sennyey István báró, egykori császári tiszt, tábornoki kinevezésével a kóborló vagy otthon lézengő katonák megrendszabályozásának nehéz feladatát is megkapta. Az első nemesi tisztek csakúgy, mint Bercsényi, majd az október közepén csatlakozó Károlyi Sándor, fenntartás nélkül magukévá tették és igyekeztek a vármegyékkel és a földesurakkal is végrehajtatni a jobbágykatonaságot tehermentesítő fejedelmi elhatározást.

A hadsereg fegyelme és testületi egysége érdekében a szatmári táborban kiadott fejedelmi rendeletek szerint összeírják a hadakat, s csak az a katona élhet a fejedelem védelmével, aki lajstromba vétette magát. Tábori rendőrséget szerveznek, az ezredeiket elhagyó, csellengő, a falvakon élősködő katonákat kivégzik. A „Kóborlók ellen való pátens”, az „Edictum Militare” s a huszti várkapitány számára adott instrukció drákói szigorral szorítja rendre, fegyelemre a hadinépet.

Szövetség Erdéllyel és a dunántúli hadjárat

Erdély visszafoglalásának előkészítésére a zsibói csatavesztést követő napokban a kurucok olyan védelmi vonalat alakítottak ki a Máramarosi-havasoktól a Marosig, amely az elkövetkezendő támadás kiinduló alapja lett. Majd, miután Ráday Aranyosmedgyesen tárgyalt a Partiumba menekült erdélyi rendekkel, a miskolci tanácsülés elhatározta, hogy Husztra országgyűlést hívnak össze az erdélyi konföderáció megkötése céljából.

A huszti országgyűlés (1706. március 8–20.) kijelentette, hogy a két országnak közösen kell harcolnia az állami önállóságért. A magyarországi és erdélyi rendek konföderációja 1706. március 8-án közös nyilatkozatot adott ki. Kölcsönös segélynyújtásra kötelezték magukat, valamint arra, hegy egymás tudta nélkül nem kötnek békét. A két ország konföderációját mindkét fél a maga kormányzótestületével ratifikálja, a jövőben pedig Erdélyben a három nemzetből álló státusok megerősítik.

Rákóczi megindítja a béketárgyalásokat

Elhatározták, hogy a Tisza vonala mögé húzódnak vissza, megerősítik Ecsed, Kővár, Ungvár és Huszt várát, Munkácsra szállítják a pénzverdét, a sótartalékokat, s a vár 129 ágyújával, lőpormalmaival, több mint egy évre elegendő élelemkészletével bevehetetlen.

A szatmári megegyezés

Amikor tehát április 14-én Ráday a Dilucidatióval befutott a debreceni császári főhadiszállásra, Pálffy és Locher már ismerte a szatmári gyűlés döntéseit, tudott Kassa átadásáról, s Károlyinak Munkács megerősítését tiltó parancsáról. Mégis tárgyaltak Rádayval, s Rákóczi feltételeit – mivel legfőbb feladatuk szerint őt kellett megnyerniök – részben elfogadták azzal, hogy az április 27-re összehívott huszti gyűlés előtt személyesen szeretnének vele tárgyalni.

A fejedelem úton volt, hogy az Ilyvóhoz közeledő Péter cárt fogadja, amikor értesült a szatmári gyűlés határozatairól. Erre a kukizovói senatusi ülés úgy döntött, hogy nem tekinti törvényesnek a szatmári gyűlést – Károlyit megfosztotta főparancsnoki tisztségétől, és helyébe Vay Ádámot nevezte ki. Álláspontját Rákóczi az 1711. április 18-án kelt kukizovói kiáltványban fejtette ki. Leszögezte, hogy Pálffy és Károlyi megállapodása „nem országos békesség tractája, hanem csak egy hadi capitulatio”. Mindenki megnyugvására szolgáló békét csakis államhatalmi szinten mint a konföderáció közössége köthetnek, s erre annál is inkább reményük van, mert a császári udvar a konföderációt már korábban elismerte. A manifesztum hosszan foglalkozik a jobbágyi nyomorúságból felszabadult közvitézek érdekeivel, a közönséges hadi rend „midőn ennyi esztendőktül fogva való sok szenvedésével az jobbágyi nyomorúságot elhagyván, most már megszokott fegyverének letételével… azoknak pálcája alá, kiket bosszantott és annak s olyannak sanyargatása, nem csak jószágát, de vérét is kisajtoló executiós kínoztatása alá megyen, a kivel vitézi fegyverével szembe szállani szokott vala”.[4] A manifesztumból több példányt hoztak magukkal a szatmári gyűlés Rákóczinál járt követei, Csajághy János brigadéros, Bulyovszky Dániel és Cserey János, melyet Ráday azzal az utasítással kapott meg, hogy követelje: Pálffy ismertesse Peterborough és Savoyai tárgyalásait, de a manifesztumot csak akkor hozza nyilvánosságra, ha Károlyi és a katonaság nem akarna ráállni a tárgyalásoknak Rákóczi és a senatus által elhatározott módon való folytatására. A szatmári gyűlés követei közül Bulyovszky és Csajághy Károlyi főhadiszállására, Károlyba ment, Cserey a várakat járta végig. Huszt, Ungvár és Munkács őrsége Sennyeyvel az élen elvetette a „szatmári konföderáció”-t.

Míg Károlyit az ellene készülő szervezkedés, Pálffyt és Lochert sokkal nagyobb horderejű változás sarkallta gyors cselekvésre: 1711. április 17-én meghalt I. József császár. Az uralkodás a Spanyolországban harcoló Habsburg Károlyra szállt, távollétében Eleonóra özvegy császárnélett a régens. Az udvari pártviszonyok nagy változásának egyik első következménye volt, hogy Pálffy Jánost azonnal leváltották magyarországi főparancsnoki tisztségéről; utódává régi ellenfelét, Cusani lovassági tábornokot nevezték ki.

Pálffy és Locher április 22-én értesült a császár haláláról. Pálffy a régens intézkedése ellenére úgy döntött, hogy a cél előtt nem engedi ki kezéből a dolgok irányítását. Segíthette elhatározását a minisztertanács utasítása is: a diplomáciai bonyodalmak elkerülése érdekében a császár halálát titokban kell tartani.

Károlyi az eredetileg Rákóczi nevében, április 27-re Husztra összehívott gyűlést április 25_re, Szatmárra tette át.

Wellmann Imre

A szabadságharc mezőgazdasági erőforrásai

Amire addig csak az ország nyugati vidékén mutatkozott törekvés: Huszton és Bocskón egy-egy fejőstehenészet mielőbbi létesítését rendelte el, lehetőleg 29–29 előhasi s fiatal borjas tehén megszerzésével.

R. Várkonyi Ágnes

Földesurak, főtisztek, vállalkozó nemesek

Károlyi feleségének írott leveleiből, a dunántúli harcok és az erdélyi hadjárat történetéből ismeretes, hogy változatos összetételű, nagy zsákmányszállítmányokat küldözgetett haza. Két nagyobb uradalmat szerzett, a szatmárit és a husztit, de ezekkel hadfenntartási kötelezettség járt; értéküket 50 ezer forintban állapította meg később a Kamara.

Bácskai VeraNagy Lajos

Piackörzetek és piacközpontok

A kedvezőtlen hegyvidéki közlekedési viszonyok között is alakultak ki azonban nagy területű tiszta körzetek, mint például Máramarossziget és Huszt körül, olyan területen, ahol a kenyerét távolabbi vidéken kereső, szegényebb népesség nem igényelte a központok sűrűbb hálózatának kialakulását.

Piacközpontok és városi funkciók

A városok második szintjét azok a központok alkotják, amelyeknek egész vonzásterülete 50–100 ezer főre terjedt ki, tiszta körzetük népessége meghaladta a 20 ezer (a régión túlnyúló kereskedelmet folytató központoknál a 10 ezer) főnyi népességet, és piacközponti funkciójuk mellett valamilyen egyéb központi szerepkört is betöltöttek. Ezek közé sorolható a regionális és a régión túlnyúló kereskedelmi szerepkört egyaránt betöltő Eger, Vác, Nyíregyháza, Losonc, Versec, Balassagyarmat, Székesfehérvár, Földvár, Körmend, Nagyszombat, Rimaszombat, Nyitra, Sátoraljaújhely, Besztercebánya, Pápa, Sassin és Nagyszeben; a csak piackörzeti központok: Eperjes, Máramarossziget, Zombor, Esztergom, Homonna, Újvidék, Bártfa, Huszt és Keszthely; valamint az elsősorban régión túlnyúló piacközponti funkciót betöltő Gyöngyös, Nagykároly, Zsolna, Csakova, Gyula, Komárom, Lugos, Kecskemét, Vágújhely, Nagyszentmiklós, Galgóc, Érsekújvár, Kézsmárk és Eszék. A többi piacközpont csak kisebb-nagyobb jelentőségű központi helynek tekinthető, amelyek jelentőségüknek megfelelően csoportosíthatók.

Eger vásárain az északi, felvidéki megyék kereskedői vásároltak főként bort, valamint gabonaféléket, élő állatot (leginkább lovat, sertést). Állandó boltjaiban és vásárain kaphatók voltak a Pestről hozott vasáruk, fényűzési cikkek, gyarmatáruk.

Losoncon Zólyom és Liptó megye kereskedői vásárolták a Heves megyéből is odaszállított gabonát. Bel- és külföldön feldolgozás céljából Losonc nevezetes gyapjúvásárai bocsátottak a vevők rendelkezésére tekintélyes mennyiségű árut. Az 1840-es években már évi átlagban 10 ezer bécsi mázsa gyapjú talált itt gazdára, jótékony hatást gyakorolván a finomabb gyapjút szolgáltató juhok tenyésztésére. A losonci vásárokon árult bort a kereskedők részben a bányavárosok fogyasztói számára vették meg, részben Vácon át a Dunán Pozsony és Nyitra megyék felé szállították.

Székesfehérváron hét irányból futottak össze az utak. A BudaZágráb főútvonalon kívül a Győrbe, Veszprémbe, Dunaföldvárra vivők a belső kereskedelem szempontjából elsőrendű fontosságúak voltak. A Bécsből, Triesztből, Görzből szállított, valamint a Laibachból rendelt és Pettauban elvámolt árukból bőven jutott Székesfehérvárnak. Szarvasmarha-, és lóvásárain bonyolódott le piaci vonzáskörzetének állatforgalma. A székesfehérvári kereskedők minden ágazatban elsősorban Pest és Buda kereskedőivel álltak kapcsolatban. A 19. század első felében 32 magyarországi, 21 örökös tartományokbeli város kereskedőivel, sőt egy-egy hamburgi, illetve majna-frankfurti kereskedővel is rendszeres üzleti összeköttetésben voltak, összesen 173 kereskedőházzal. Az importáruk sokfélesége új fogyasztói igények jelentkezéséről tanúskodik. Az üzletkötések a korszerű hitelezési formák betartásával mentek végbe. A kereskedelem fejlődését jelzi, hogy míg a kereskedők száma 1777–1785 és 1825 között nem változott, 1825 és 1840 között megkétszereződött.

Tolna megyében Földvár – a vízi szállítástól némileg függetlenül is – a 18–19. század fordulójára jelentős termékgyűjtő és -elosztó góccá fejlődött. Gabonakereskedelme volt növekedésének fő forrása. A város erős gazdasági kapcsolatai a Dunántúl-belsejéig, a Duna mellett Bajáig, a Duna–Tisza közén Kecskemétig terjedtek. Vásárai a környező kisebb helységeket a szakosodás irányába terelték, lassanként a kereslethez igyekezvén igazítani a kínálatot. Ebben nagy szerepük volt a vásárokon magyarokkal találkozó és a népek közti kapcsolatokat ezen a réven is erősítő nemzetiségi termelőknek.

Vas megyében, Körmenden nyolc posta- és kereskedelmi út haladt keresztül. Fontos mezőgazdasági termékgyűjtő és -továbbító szerepet töltött be. Gabona-, gyapjú-, szarvasmarha és sertésvásárai, amelyek már a 18. század utolsó harmadában élénkek voltak, a 19. század első felében még nagyobb forgalmat bonyolítottak le, és serkentően hatottak több dunántúli megye nagybirtokosainak üzemkorszerűsítési, beruházási tevékenységére. Vásárain a grazi kereskedők voltak a legnagyobb árumennyiségek átvevői.

Nem kevésbé lényeges regionális és azon túlnyúló kereskedelmi funkciót töltött be Pápa, az Eszterházy grófok egyik uradalmának központja, ahonnan hét főútvonal ágazott el. A viszonylag erős kézművesiparral is rendelkező mezőváros piacain Sopron és Vas megyei kereskedők is vásárolták a gabonát.

Szolnok kamarai város lakói még a 18. században a kincstárral kötött szerződésük révén előnyösebb helyzetben voltak nemcsak a földesúri úrbéres, hanem a szerződéses mezővárosok lakóinál is. Ehhez járult a város kedvező földrajzi helyzete és az a tény, hogy két kamarai hivatal is működött benne. A Tiszán érkezett a só a Máramaros megyei sóbányákból, tutajon. Szolnokon kamarai sóraktárak voltak és sóelosztó hivatal is működött. Szolnok látta el sóval Pestet. A tutajok fáját a Tisza partján dolgozták fel épületfává, zsindellyé. „Szálházából” került a fenyő fűrészáru és a Bereg megyei cserfa Heves, Pest, Csongrád, Békés, Szabolcs megye vásáraira. Szolnokon sok vízi- és szárazmalom is készült. A sószállítás és elosztás, a fafeldolgozás sok embernek adott kenyeret ipari jellegű és árumozgató tevékenység révén. Növelte a vidékről városba települők és a létfenntartásukhoz szükségeseket a piacról beszerzők számát. Mindezeknél azonban fontosabb emelője volt Szolnok fejlődésének a város mezőgazdasági termény-, elsősorban nagyarányú gabonakereskedelme. Sok összetevő eredőjeként Szolnok a 18. század közepétől a 19. század közepéig agrár jellegű mezővárosból élénk forgalmú, ipari jellegű kereskedő polgárvárossá fejlődhetett.

Nagyszeben gyapjú- és faggyúfeldolgozó ipari termékeinek legnagyobb részét Erdély, részben Magyarország vásárain értékesítette. Ipari nyersanyagát – az erdélyi belső piacot ezzel is erősítve – főleg Brassó környékéről, kisebb arányban egyenesen Havasalföldről szerezte be. Tetemes volt azonban finomabb iparitermék-behozatala Bécsből.

A csak piackörzeti központok sorából Eperjes és Bártfa kézműves-, részben manufaktúratermékeik; Zombor, Újvidék, Keszthely inkább gabonafélék; Kecskemét élő állat, főleg szarvasmarha, Huszt és Máramarossziget részben parasztipari faeszközök, részben Galíciából és Bukovinából vásárolt gabona és szarvasmarha forgalomba hozásával kapcsolódott a belső piac forgalmába.

Siklós András

Ruténföld

A máramarosszigeti néptanács Husztra nemzetgyűlést hívott össze. A nemzetgyűlés – 1420 küldött 175 város és falu képviseletében – január 21-én egyöntetűen az Ukrajnával való újraegyesítés mellett foglalt állást.

Hajdu Tibor

Az intervenció megindulása

Húsvét hétfőn, április 21-én a román hadsereg nagyjából elérte támadásának eredeti, bevallott célját, elfoglalta a HusztSzatmárnémetiNagykárolyÉrmihályfalvaNagyváradNagyszalontaKisjenőArad vonalat.

Lábjegyzetek

  1. Hadtörténeti Közlemények 1938. 246.
  2. Közli: R. Várkonyi Ágnes, Bercsényi Miklós pátense a fegyverre kelt jobbágyok felszabadításáról 1704 tavaszán. Századok 1958. 224.
  3. Országos Levéltár G 19. Rákóczi-szabadságharc levéltára II. 3. e.
  4. Pulay Jánosnak a szathmári békességről írt munkája. Magyar Történelmi Emlékek. Kiadta Szalay László, V. Pest, 1865. 376, 383–384.

Irodalom

Az új erdélyi politikára és a huszti országgyűlésre új forrásanyagot közöl irodalommal: Ráday Pál Iratai. I. 486–502, 506–507, és a huszti országgyűlés iratai: Ugyanott 525–538.