II. Berengár itáliai király

A Múltunk wikiből

Berengar of Ivrea

ca. 900 – 6 July 966
margrave of Ivrea, and usurper King of Italy
angol Wikipédia
951
A Franciaországból hazatérő kalandozó had a Ticino folyónál vereséget szenved a II. Berengár itáliai király uralmát megdöntő német seregtől.

Györffy György

Uralomváltás és a székelyek

945-ben a magyarokkal szövetséges itáliai király, Hugó trónja megingott. Ez évben ugyanis II. Berengár ivreai őrgróf Németországból sereggel Lombardiába vonult, ahol Verona, Milánó és több város megnyitotta kapuit előtte. Hugó kiegyezett vele, hogy lemond a trónról fia, Lothár javára, aki mellett Berengár teljhatalmú kormányzó lesz, ő pedig visszavonul provence-i hazájába. Diplomáciai fejlemények azonban úgy hozták, hogy Hugó megmaradt társuralkodónak fia mellett, s csak 947-ben kényszerült emigrálni Provence-ba, ahol egy év múlva meghalt.

Minthogy Hugó és Lothár a bizánci udvar támogatását élvezte, érthető, hogy amikor 947-ben Taksony herceg megjelent az adóért Lombardiában Berengárnál, a mindenható miniszter a 10 véka ezüstpénz átadásakor arra kérte, hogy hogy küldje vitézeit a bizánci kézen levő Apuliába. A kalandozók ekkor egészen Otrantóig nyargaltak le.

Az utolsó nyugati hadjáratok és az augsburgi csata

951 tavaszán sereget küldtek Itáliába. A magyarokkal szövetséges Berengár, nem sejtve, hogy német támadás készül ellene, a magyarok átengedte zsákmányoló dúlásra Aquitániába, amely az Ottóval szövetséges IV. Lajos francia királyt uralta.

Ezt az alkalmat használta ki Henrik bajor herceg. A múlt évi vereségét megbosszulandó, 951 tavaszán betört Magyarország nyugati végeire, és még mielőtt komoly sereg gyűlt volna össze, sok állatot és embert zsákmányolva hazavonult. A magyarok saját hazájukban való megtámadásának híre gyorsan terjedt, és dagadt, mint a lavina. Franciaországba már olyan hír jutott el, hogy a magyarokat leigázták. Egyes történészek pedig – Widukind szavait félremagyarázva – a Ticinon való átkelésből Tiszán való átkelést véltek kiolvasni. Ilyen hosszú hadjáratra azonban Henriknek sem ereje, sem lehetősége nem volt. Henrik az év elején még Ottó császár udvarában tartózkodott, nyáron pedig már Bajorországból intrikált Ottó császár fia, Liudolf ellen. Ottó ugyanis – engedve II. Lothár olasz árnyékkirály özvegye, Adelhaid hívásának – nagy itáliai hadjáratra szánta el magát, amelyben Henrik mint hadvezér vett részt. A királyi sereget önszántából megelőzte a Lombardia uralmára pályázó Liudolf herceg, de Henrik követei előtte jártak, s így még a németbarát városok sem nyitottak kaput előtte.

Ottó – hercegek és püspökök kíséretében – nyár végén indult el, és 951. szeptember 23-án ostrom nélkül bevonult Paviába, ahol feleségül vette Lothár özvegyét, és Itália királyává kiáltatta ki magát. II. Berengár elmenekült, Ottó pedig Kelet-Lombardiát Aquileával és Veronával együtt Henrik bajor herceg uralma alá rendelte. A kortárs, de távol élő Widukind Henrikről ezt írta: „elfoglalta Aquileát, a magyarokat kétszer legyőzte, a Ticinót átúsztatta és nagy zsákmányt szerezve sértetlenül tért haza.”[1] Flodoard elmondja, hogy a Franciaországban pusztító magyar sereg 951-ben Itálián át tért haza, nyilván ősszel, amikor Paviában már Ottó székelt. Bizonyos, hogy Henrik kapta feladatul, hogy a hazatérő magyar sereget, még mielőtt Berengár segítségére sietne, megverje. Henrik a 951. évben csak itt, a Ticino mellett kerülhetett másodszor magyar sereggel szembe, és győzedelmeskedett felette.

Berengár 952-ben behódolt Ottónak, s ezzel teljessé vált Magyarország nyugatról való elvágása.


Az olaszországi hadjáratban súlyos sérelem érte a német trón várományosát, Liudolf herceget, aki maga akart Lombardia ura lenni, valamint Ottó vejét, Vörös Konrád lotaringiai herceget is, aki minden erejét latba vetette II. Berengár itáliai királyságáért.

Az erőviszonyok átrendeződése

Taksony 947-ben mint a nyitrai részek ura sikeres hadjáratot vezetett Itáliába, és II. Berengárt a szövetség megújítására és adófizetésre késztette.

Lábjegyzet

  1. Gombos III. 2663.

Irodalom

A kalandozóknak fizetett adóról világosan beszél Liudprand (Gombos II. 1473–1474), aki korábban Hugó és II. Berengár udvarában szolgált, és 943-ban, valamint 947-ben jelen volt a 10 véka ezüstpénz kimérésekor, 960 táján, mint II. Ottó titkára nem szívesen szellőztette, hogy ő valaha a magyar ellenséggel paktált, és kevesebbet ír e kapcsolatokról, mint amennyit tudhatott e fizetésekről, ugyanakkor túlzottan is kiemeli és antedatálja a bizánciak és bolgárok adófizetését a magyaroknak.