II. Ferdinánd király

A Múltunk wikiből
Graz, 1578. július 9. – Bécs, 1637. február 15.
német-római császár, magyar és cseh király, osztrák főherceg; az ellenreformáció és az abszolutizmus képviselője
Wikipédia
Joseph Heintz d. Ä. 003
1601
szeptember 10. Ferdinánd főherceg Kanizsát ostromolja. (November 17-én az ostrom eredménytelenül megszakad.)
1617
március 20. A Habsburg-család házi törvénye Ferdinánd főherceget jelöli ki a gyermektelen II. Mátyás utódául.
1618
március 4. II. Mátyás – többszöri halasztás után – e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Ferdinánd főherceg jelenik meg. (II. tc.: a törökkel felújított békét meg kell tartani; LXXIII. tc.: a hajdúk a lakóhelyük szerint illetékes vármegye joghatósága alatt álljanak; LXXVII. tc.: vallásügyben megújítja az 1608. évi koronázás előtti I. törvénycikket.)
május 11. Forgách Zsigmondot nádorrá választják. (Méltóságát haláláig, 1620-ig viseli.)
május 18. Ferdinánd főherceget, a kijelölt trónörököst, az országgyűlés királlyá választja. (Július 1-én megkoronázzák.)
május 23. Csehországban Habsburg-ellenes felkelés kezdődik. (A harmincéves háború kezdete.)
1619
január 13. II. Mátyás elutasítja a magyar rendeknek a csehek érdekében tett közvetítő kísérletét.
március 20. Bécsben meghal II. Mátyás király. Trónra lép II. Ferdinánd. (Uralkodik 1637-ig.)
május 26. II. Ferdinánd e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba. (A király távolmaradása miatt végzések nélkül feloszlik.)
június 5. A cseh felkelők csapatai körülzárják Bécset.
június A magyar országgyűlés küldöttsége békét közvetít II. Ferdinánd és a cseh felkelők csapatai között a csehek Bécs alatti táborában.
augusztus 18. Bethlen Gábor levélben tudatja Rákóczi Györggyel, illetve a cseh felkelés vezetőivel, hogy hadjáratra indul II. Ferdinánd ellen.
augusztus 23. II. Ferdinándot császárrá választják.
augusztus 26. A Cseh Korona Országainak rendjei II. Ferdinánd helyett a pfalzi választófejedelmet, V. Frigyest választják királlyá.
Gyulafehérvárról Bethlen Gábor megindul hadaival II. Ferdinánd ellen.
szeptember 5. Kassa megnyitja kapuit a Bethlen oldalán harcoló Rákóczi György előtt.
szeptember 6. Kassán Rákóczi György hajdúi megölnek három katolikus egyházi személyt.
szeptember 12. Bethlen Gábor hadai élén Debrecenbe érkezik.
szeptember 20. Bethlen Gábor bevonul Kassára. A Querela Hungariae (Magyarország panasza) című kiáltványban a magyar rendeket csatlakozásra szólítja fel.
szeptember 21. Bethlen Gábor e napra gyűlést hirdet a felső-magyarországi rendeknek Kassára. (A jelenlevők elöljáró és fő gondviselővé nyilvánítják a fejedelmet. Rákóczi Györgyöt felső-magyarországi főkapitánnyá választják.)
szeptember 29. Bethlen Gábor bevonul Lőcsére.
október 2. Érsekújvár megadja magát Bethlen Gábornak.
október 10. Bethlen Nagyszombatban fogadja Frigyes cseh király követeit.
október 11. Bethlen 10 ezer lovast indít a cseh-morva szövetségesek megsegítésére.
október 14. Pozsony Bethlen kezére kerül.
november 11. Forgách Zsigmond nádor Bethlen Gábor megbízásából e napra országgyűlést hirdet Pozsonyba. (I. tc.: 1620. május 31-ére hívják össze az országgyűlést; II. tc.: a kezén levő területeket Bethlen királyi hatalommal kormányozza; III. tc.: a vallás gyakorlata, a templomok, temetők és harangok használatával együtt, mindenki számára szabad; XV. tc.: követek küldendők a Német Birodalom fejedelmeihez, Csehországba, Lengyelországba és a Portához.)
november 23. Rákóczi György vereséget szenved Homonnai Györgytől.
november 27. Bethlen csapatai elfoglalják Bécs elővárosát, Ebersdorfot. Megkezdődik Bécs körülzárása. (November 30-án elvonulnak)
december 4. Homonnai veresége Szebennél.
1620
január 8. A pozsonyi országgyűlés felajánlja Bethlennek a királyi címet; ő azonban nem fogadja el, csak a Magyarország fejedelme címet használja.
január 15. Pozsonyban örökös szövetség a cseh–morva–sziléziai, valamint az osztrák és a magyar protestáns rendek között.
január 16. Bethlen Gábor és II. Ferdinánd szeptember végéig érvényes fegyverszünetet köt Pozsonyban.
április 25. Szövetség Prágában Frigyes cseh király, a Cseh Korona rendjei és szövetségeseik, illetve Bethlen Gábor, Magyarország és Erdély fejedelme, valamint a magyar rendek között. (A szövetség az 1606. és 1608. évi rendi konföderációkat újítja meg.)
május Bethlen Gábor fejedelem katonai segítséget kér a Portán.
augusztus 25. Bethlen Gábort a besztercebányai országgyűlés a Habsburg-ház trónfosztásával királlyá választja. (Nem koronáztatja meg magát, de a választási feltételeket aláírja.)
október 6. Kőszeget Bethlen hadai ostromolják. (November 18-án beveszik.)
október 8. Pozsonyt II. Ferdinánd hadai sikertelenül ostromolják.
október 18. Francia követség érkezik Pozsonyba, hogy II. Ferdinánddal békét közvetítsen.
október 28. Péchi Simon kancellár vezetésével mintegy 3 ezer lovas indul a csehek megsegítésére. (A november 8-i fehérhegyi csatába késve érkeznek.)
november 4. A budai pasa elfoglalja Vácot.
november 8. II. Ferdinánd császár és a Katolikus Liga döntő győzelme a Prága melletti Fehérhegyen. Megkezdődik a felkelés nagyarányú megtorlása.
1621
január 1. Bethlen Gábor e napra országgyűlést hirdet Nagyszombatba, ahol maga is megjelenik. (A magyarországi nemesség körében általánossá vált a megbékélés szándéka a Habsburg uralkodóval.)
január 25. Béketárgyalások kezdődnek Bethlen és II. Ferdinánd között. (Április 22-én eredménytelenül megszakadnak.)
április 29. II. Ferdinánd csapatai visszafoglalják Pozsony városát. (Május 6-án meghódol a vár is.)
május 2. II. Ferdinánd körlevélben amnesztiát ígér mindazoknak, akik a hónap végéig visszatérnek hűségére.
május 25. Nyitra vára a császáriak kezére kerül.
május 27. Kőszeg megadja magát II. Ferdinánd hadainak.
július 10. Érsekújvárnál Bethlen seregei győzelmet aratnak.
október 11. Béketárgyalások Nikolsburgban Bethlen, valamint II. Ferdinánd biztosai között, melyek december 31-én eredményesen zárulnak. (Bethlen lemond a királyi címről, és visszaszolgáltatja a Szent Koronát. Birtokadományait a következő országgyűlés felülvizsgálja, addig érvényben maradnak. Nemesítéseiről csak a diplomákat kell bemutatni. Személyes kielégítésképpen a sziléziai Oppelnt és Ratibort kapja, ezeket unokaöccse örökli, valamint a maga életére hét felső-magyarországi vármegyét, ezek: Szatmár, Szabolcs, Ugocsa, Bereg, Zemplén, Borsod és Abaúj. II. Ferdinánd az említett vármegyék végvárainak fenntartására évi 50 ezer forintot fizet. Bethlen a kezén levő többi területet a várakkal együtt visszaszolgáltatja. A kereskedelem és a szolgálatba lépés kölcsönösen szabad.)
1622
január 6–7. Bethlen Gábor és II. Ferdinánd megerősíti a nikolsburgi békét.
március 17. II. Ferdinánd biztosai Kassán átadják a hét vármegyét Bethlen Gábor megbízottainak.
március 20. Bethlen Gábor Kassán visszaszolgáltatja a Szent Koronát.
április 3. II. Ferdinánd e napra országgyűlést hív össze Sopronba, majd utólag május 1-re halasztja. Május 24-én maga is megjelenik. (II. tc.: első ízben iktatja törvénybe a királyi hitlevelet; VII. tc.: Bethlen birtokadományait érvényteleníti; XXVI. tc.: elrendeli az önálló magyarországi postamesterség felállítását; XXIX. tc.: a hét vármegye Bethlen Gábor számára történt átengedésének alapfeltételei, hogy e vármegyék a királyság törvényei és törvénykezése alatt maradnak, követeiket a királyi országgyűlésre küldik; LXXVII. tc.: szabályozza a magyarországi pénzek értékét.)
május 1. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Szabad kezet ad Bethlennek a tárgyalásokra II. Ferdinánddal, kivéve a törökkel való viszony ügyét.)
május 16. A soproni országgyűlés nádorrá választja Thurzó Szaniszlót. (Méltóságát haláláig, 1625-ig viseli.)
szeptember Bethlen portai követei útján kapcsolatot keres I. Jakab angol királlyal.
A magyarországi szarvasmarha felvásárlására kereskedőtársaság alakul Bécsben (Landesverlegerische Viehcompagnia).
Bethlen Gábor Morvaországból vallásuk miatt elűzött anabaptista iparosokat és bányászokat (habánok) telepít Erdélybe, főként Alvincra.
1623
február Bethlen Gábor a nikolsburgi béke értelmében uralma alá került hét vármegyének részgyűlést hirdet Kassára. (Az 1622. évi soproni országgyűlés végzéseivel való elégedetlenségéről tájékoztatja a megjelenteket.)
tavasza Bethlen ajánlatot tesz II. Ferdinándnak: mint a császár veje kormányozná Magyarországot és vezére lenne egy törökellenes hadjáratnak. (Ajánlatára 1624 augusztusában kitérő választ kap.)
július 28. Bethlen levélben közli Frigyes volt cseh királlyal, hogy augusztus 14-én hadjáratra indul II. Ferdinánd ellen.
augusztus 7. Bethlen új hadjárat megindításáról tudósítja az egri pasát.
augusztus 15. Bethlen Gábor fejedelem mintegy 10 ezer főnyi seregével elindul Gyulafehérvárról II. Ferdinánd elleni második hadjáratára.
szeptember 7. Bethlen serege Löknél átkel a Tiszán. A fejedelem ugyanezen a napon Tokajba érkezik.
október 17. Bethlen szétszórja a Nagyszombatot védő császári sereget.
november 3. Bethlen Gábor hadai körülzárják a morvaországi Hodonín várába szorult császári sereget.
1624
március 28. Bethlen Gábor e napra részgyűlésre hívja a hét vármegye rendjeit Kassára. (Amellett foglalnak állást, hogy a nikolsburgi pontok alapján kössék meg a békét II. Ferdinánddal.)
május 8. Bethlen Gábor fejedelem és II. Ferdinánd király biztosai a nikolsburgi pontok némi módosításával megkötik a bécsi békét.
1625
május 28. II. Ferdinánd és IV. Murad megbízottai Gyarmaton megújítják az 1606. évi zsitvatoroki békét.
augusztus vége Szultáni fermán engedélyezi Bethlennek, hogy belépjen a Dánia körül szerveződő Habsburg-ellenes szövetségi rendszerbe.
szeptember 8. II. Ferdinánd e napra országgyűlést hív össze Sopronba, ahol maga is megjelenik. (XL. tc.: a pénzrontás miatt megemelkedett árakat szállítsák le a Bethlen mozgalmai előtti színvonalukra.)
október 25. Esterházy Miklóst a soproni országgyűlés nádorrá választja. (Tisztségét haláláig, 1645-ig viseli.)
november 26. Ferdinánd főherceget a soproni országgyűlés királlyá választja. (27-én III. Ferdinánd néven megkoronázzák.)
1626
augusztus 25. Bethlen Gábor elindul Gyulafehérvárról II. Ferdinánd elleni harmadik hadjáratára.
szeptember 2. Ernst Mansfeld, az európai Habsburg-ellenes tábor fővezére Magyarországra menekül.
szeptember 8. Albrecht Wallenstein tábornagy, a császári hadak fővezére Magyarországra lép.
szeptember 13. Bethlen derékhadával Debrecenbe érkezik.
szeptember 17. Bethlen rakamazi kiáltványában csatlakozásra szólítja fel a felső-magyarországi vármegyéket és városokat.
október 10. Bethlen levélben közli békekötési feltételeit II. Ferdinánddal. (Lényegében az 1620. évi nikolsburgi pontokat ismétli meg.)
október 18. Murteza budai pasa elfoglalja Damasdot.
november 30. I. Károly angol király a Westminsterben aláírja a hágai szerződés tagjainak Bethlen Gáborral kötött szövetségét.
december 13. Wallenstein tábornagy hadserege ütközet nélkül vonul Magyarországról Ausztriába.
december 20. Bethlen Gábor és II. Ferdinánd biztosai Pozsonyban az 1620. évi nikolsburgi pontok némi módosításával békét kötnek.
december Mansfeld tábornagy hadaival elhagyja az országot. A Bethlen segítségére jött török csapatok a királyi Magyarországon telelnek.
1627
szeptember 13. II. Ferdinánd és IV. Murad megbízottai Szőnyben huszonöt évre megújítják a békét.
1629
március 6. II. Ferdinánd elrendeli a Német Birodalomban 1552 óta szekularizált egyházi birtokok visszaszolgáltatását.
1630
január 14. Megkezdik tevékenységüket a hét felső-magyarországi vármegye visszacsatolásával megbízott királyi biztosok.
január 25. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Eltemeti Bethlen Gábort. Megerősíti a három nemzet unióját. Biztosítja a kereskedelem szabadságát. Kimondja, hogy Katalin fejedelemasszony az ország kormányzását a kormányzóval, Bethlen Istvánnal és a fejedelmi tanáccsal egyetértésben végezze.)
február 2. II. Ferdinánd e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, majd április 14-re halasztja, május 2-án maga is megjelenik. (IX. tc.: kötelező a mostani magyar pénz elfogadása az egész országban és kapcsolt részeiben; XXIX. tc.: állandóan két magyar tanácsos tartózkodjék a király udvarában; XLVI. tc.: Bethlen felső-magyarországi birtokadományai érvénytelenek.)
június A felső-magyarországi hajdúk elégedetlensége a hét vármegye visszacsatolása miatt. A királyra hűségesküt tett kapitányaikat leváltják.
1631
január 17. Esterházy nádor e napra gyűlést hirdet a felső-magyarországi vármegyéknek Kassára. (Rákóczi és a hajdúk ügyében a békés megegyezés mellett foglal állást.)
április 3. Egyezség Kassán I. Rákóczi György és II. Ferdinánd biztosai között. (Ferdinánd hallgatólag elismeri Rákóczi fejedelemséget, Rákóczi viszont kötelezi magát, hogy leszereli a hajdúkat és királyi őrséget fogad Ónod várába.)
július eleje Csuka Imre kazai és Bonta János vadnai jobbágyok vezetésével Gömör, Borsod, Torna, Abaúj vármegye kilenc parasztvármegyéje felkel a területén állomásozó katonaság garázdálkodása ellen.
augusztus 15 A felkelt parasztok gyűlése Göncön tanácskozik. (Császár Péter Borsod vármegyei jobbágy személyében vezért és mellé vezérkart választ.)
augusztus 17. Megállapodás Göncön a parasztfelkelés vezetői és Bornemisza János felső-magyarországi vicekapitány között. (A felkelők teljes bűnbocsánatot kapnak, az elfogott parasztokat szabadon engedik. Bornemisza írásban megígéri: egy hónapon belül biztosítékot szerez a nádortól arra, hogy a jövőben nem történnek katonai kihágások. A paraszthadak szétoszlanak és hazatérnek.)
szeptember 11. A parasztvármegyék újabb gyűlése Sajószentpéteren. (Elhatározzák, hogy ismét fegyverkeznek.)
1633
április 1. Rákóczi György hosszan húzódó szövetségi tárgyalásai Stockholmban.
május 6. Eperjesen megegyezés jön létre I. Rákóczi György és II. Ferdinánd biztosai között, (Ónodba nem kerül királyi katonaság. Rákóczi itteni őrsége esküt tesz Ferdinánd hűségére. A király elzálogosítja a Rákóczi családnak a Brandenburgi Katalintól kiváltott Munkácsot. Egyebekben megerősíti az 1631. áprilisi kassai békét.)
július 26. Cseh politikusok svéd közvetítéssel szövetségi ajánlatot tesznek I. Rákóczi Györgynek. (A fejedelem az ajánlatot visszautasítja.)
1634
november 30. II. Ferdinánd e napra, többszöri halasztás után, országgyűlést hív össze Sopronba, ahol maga is megjelenik. (I. tc.: az adó kiegészítésére a harmincadot 50%-kal felemeli; XI. tc.: tilos a törököket harccal ingerelni, vagy velük barátkozni; XVII. tc.: az úriszék ítéletével szemben paraszt számára nincs jogorvoslat; XXI. tc.; a nemesek szabad királyi városokban birtokolhatnak saját házat; LXXV. tc.: a más telkén élő nemesek a megye joghatósága alá tartoznak, ügyükben az úriszék nem illetékes.)
1635
május 30. A szászországi választófejedelem Prágában különbékét köt II. Ferdinánddal. (Megkezdődik a Protestáns Unió széthullása.)
1637
február 15. Bécsben meghal II. Ferdinánd. Trónra lép III. Ferdinánd. (Uralkodik 1657-ig.)
1655
június 27. II. Ferdinánd fiát, I. Lipótot Pozsonyban választás után magyar királlyá koronázzák.

Pach Zsigmond Pál

Rendiség és abszolutizmus

Sőt, amikor II. Miksa utóda, a II. Fülöp udvarában nevelkedett II. Rudolf császár (1576-1612) kormánya a spanyol ág példáján indulva és a katolikus klérusra támaszkodva – meg a császár nagybátyja, Károly főherceg és ennek fia, Ferdinánd főherceg stájerországi kezdeményezését kiter­jesztve – a századforduló idején az Ausztriai Ház (Domus Austriacus) első nagy támadását indította meg az ellenreformáció és az abszolutizmus programjával, s a magyar nemességet immár anyagi létében, birtokjogai­ban is fenyegette, csakhamar meg kellett hátrálnia a dunai monarchia országainak nagy részben protestánssá lett rendjei előtt.

Abszolutizmus és „második jobbágyság”

  • Miután a háború első szakaszában a Katolikus Liga erői megsemmisítő csapást mértek Fehérhegynél a csehek protestáns-rendi felkelésére (1620), a jezsuiták vakbuzgó neveltjének, a korábban stájer főherceg II. Ferdinánd császárnak (1619-1637) kormányzata a gyökeres cseh főnemesség zömét proskribálta, birtokaikat elkobozta, s jórészt katonai kalandorokból és udvari kegyencekből egy új, kozmopolita arisztokráciát hozott létre. Erőszakos ellenreformáció űzte ki a kálvinista és lutheránus lelkészeket; új „alkotmány” (Verneuerte Landesordnung, 1627) törölte el a királyválasztást és degradálta látszatszerepre a rendi képviseleti intézményeket, amelyeknek hagyományos vezető rétegét kiiktatták. A Habsburg-abszolutizmus - mely előtt a svéd fegyverek elzárták az utat Németországban, a magyar függetlenségi küzdelmek és a török hatalom pedig egyelőre korlátot állítottak Magyarországon – diadalmaskodott Csehországban. Ennek önálló léte megszűnt, de az osztrák örökös tartományok rendi önkormányzatát is új szabályozás törte meg. II. Ferdinánd már közvetlenül Fehérhegy után, 1621-ben elválaszthatatlannak és oszthatatlannak nyilvánította az osztrák ág birtokait: a főhercegek immár nem örökölhettek külön tartományokat, mint ahogy az eddig történt. Az udvari és alsó-ausztriai hivatalok mindinkább központi kormányszervekké fejlődtek az összes tartományokra kiterjedően, elkülönülve a német birodalmi (császári) kormányszervektől. Ausztriából külön birodalom lett. Az új „cseh” arisztokrácia pedig, amely frissen nyert birtokain a robotrendszer, a „második jobbágyság” (nevolníctvo) kíméletlen rendszabályait valósította meg, a katolikus főpapság mellett az Ausztriai Ház másik fő társadalmi bázisává és épülő centralizált államapparátusa csúcsszerveinek fő kádertartalékává vált.
  • Ami az osztrák Habsburgokat illeti, a reformáció terjedésével kapcsolatos szekularizálás őket két vonalon is igen érzékenyen érintette: a Német Birodalomban a tartományfejedelmek megerősödése révén; osztrák örökös tartományaikban, s kivált Csehországban meg Magyarországon a tömegesen protestánssá tért főuraknak és nemeseknek az egyházi javak és jövedelmek (dézsmák) megszerzése körül kifejtett serény buzgalma folytán. Ellenreformációs ellentámadásuk során tehát mindkét vonalon igyekeztek visszaütni. II. Ferdinánd császár 1629-ben adta ki Restitutionssediktjét, amely elrendelte az augsburgi vallásbéke, sőt az 1552 óta szekularizált egyházi birtokok visszaadását. A legtöbb protestáns fejedelem elveszítette volna ezzel emberöltőkön át birtokolt, egykor egyházi területeit; egyúttal pedig a császári család, egyes tagjainak katolikus egyházi méltósága révén, nagy territoriális hatalommá vált volna a birodalom belsejében is – nem is szólva a dinasztia hadvezéréről, Wallensteinről, akiből már birodalmi tartományúr lett. Ezeknek a perspektíváknak azonban – amelyek már a katolikus német fejedelmeket is megriasztották – útját állta a svéd Gusztáv Adolf beavatkozása, behatolása Németország szívébe (1631-1632), ami – mint korábban rámutattunk – a harmincéves háború egyik fordulópontja volt. II. Ferdinánd lemondani kényszerült a restitúció végrehajtásáról a lutheránus fejedelmekkel szemben, s az utóda, III. Ferdinánd (1637-1657) idején tető alá hozott vesztfáliai békemű nemhogy csökkentette, hanem növelte a német fejedelmek birtokállományát, és végképpen meghiúsította a Habsburgoknak azt az igyekezetét, hogy közvetlen családi birtokokra támaszkodhassanak a Reich hagyományos országaiban.
  • Magyarországon viszont, ahol a 16. század első felében a zömükben protestánssá lett földesurak nemcsak egyházi javadalmak szerzése, hanem királyi birtokoknak I. Ferdinánd óta rendszeresen folytatott donációja és zálogosítása révén szintén jócskán gyarapodtak, az ellenreformációs Habsburg-abszolutizmus első rohama, II. Rudolf idején igen jellegzetesen kapcsolódott össze az Udvari Kamara devolúciós politikájával, majd a fiskális pörökével, hogy azok fej- és jószágvesztéssel végződve, a birtokokat királyi (kamarai) kézre adják. Ám e gyakorlat továbbfolytatásának útját állotta a Bocskai-felkelés, és a magyar főurak nagy része II. és III. Ferdinánd alatt akként térhetett vissza a római egyház kebelébe, hogy birtokjogaik lényeges sérelmet nem szenvedtek.
  • A határőrvidéki szervezetnek, amely majd a török kiűzése után terjedt ki, éppen II. Ferdinánd 1630. és I. Lipót 1667. évi statútuma rakta le az alapjait.

Sinkovics István

Katonai erőviszonyok

1601 szeptemberében Ferdinánd főherceg stájerországi hadakkal megkísérelte visszafoglalni Kanizsát, hogy tartománya megszabaduljon a török veszedelmes szomszédságától. Az ostrommal azonban nem boldogult, ő maga elmenekült, serege szétbomlott, tábora és felszerelése a török zsákmánya lett.

Makkai László

Homonnai György támadásai

A szegény kisnemesi származású Esterházy familiárisként kezdte pályáját Mágochy Ferenc munkácsi udvarában. Ura – kinek megmérgezésével a rossz nyelvek gyanúsították – még a ravatalon feküdt, amikor az özvegyet eljegyezte, s ezáltal az örökös híján gazdátlanná vált óriási Mágochy-vagyont magának biztosította, meg azáltal is, hogy már előbb katolizált, s így kiérdemelte a Habsburg-udvar bizalmát. Uradalmainak központja Munkács, mely a kálvinista Felső-Magyarország szívében Homonnai György homonnai és ungvári kiskirályságával együtt az ellenreformáció és az Erdély elleni támadások hídfőállása lett. Neofita volt és újgazdag: nem mindennapi tehetségének, törhetetlen ambíciójának ez a kettős hajtóereje a „tegnap gyúrt urat”,[1] mint ellenségei nevezték, gyors érvényesüléshez segítette. Évtizedekre ő lett az Erdély bekebelezését sürgető és minden eszközzel megpróbáló párt leghajthatatlanabb képviselője. Ugyancsak ő volt, aki Pázmánnyal együtt arra próbálta rávenni az 1618. évi magyar országgyűlést, hogy a Habsburg-örökösödés hallgatólagos elismerésével választás nélkül fogadják királlyá a gyermektelen II. Mátyás halála esetére a protestánsüldöző Ferdinánd stájer főherceget. Királyi tanácsosságot és udvarmesteri címet kapott érte, s a nagyságos urak közé emelkedett. A rendi érdek azonban erősebb volt a felekezetinél. Még a katolikus urak is ellenszegültek a veszedelmes eljárásnak, sőt első ízben szögezték le formálisan is a választókirályság elvét, amit az előző Habsburgokkal szemben nem hangsúlyoztak. Ezzel együtt járt, hogy II. Ferdinándnak – amikor 1618 májusában az országgyűlés királlyá választotta – esküt kellett tennie, hitlevelet kellett kiadnia a bécsi béke és az azt követő törvények, köztük a vallásszabadság tiszteletben tartására. Pázmány, belátva az átmeneti csatavesztést, maga javasolta a főhercegnek a hitlevél kiadását. Jó füle volt, s meghallotta a távoli mennydörgést, mely a harmincéves háború közeledtét jelezte. A magyar királyválasztás után rövidesen kitört a cseh felkelés.

Bethlen első hadjárata

Bethlen nem is akart semleges maradni. Az előcsatározásokban csak azért nem vehetett részt, mert a Porta éppen 1618-ban újította fel Jenő átadásának követelését, amit igen nehéz volt elhárítani. Bethlen azzal próbálkozott, hogy felhívta a török figyelmét a Habsburg-dinasztia válságos helyzetére, és az abból adódó hódítási lehetőségekre. Ő maga, mint annyi kortársa, ekkor valóban úgy vélte, hogy az évtizedek óta válságban levő Habsburg-hatalomnak keleten és nyugaton egyaránt leáldozóban van a napja, s eljött az idő, hogy ellenségei összefogjanak. Már 1618 nyarán, mikor a prágai felkelésről értesült, úgy vélekedett, hogy „az Siska támadásánál ez százszorta nagyobb dolog, kiváltképpen, ha valamely fejedelem is consentiál vélek”. Mikor azután kiderült, hogy nem csak II. Ferdinánd csehországi uralma került veszélybe, hanem császár választása is kétségessé vált, több mint lehetségesnek látta, hogy „austriaca familia száz esztendő forgásában nem veheti el az imperátorságot, és bátor Magyarország is gondolkodjék állapotjáról, mert magában bizony igen erőtlen királyság lészen”.[2] Mikó Ferenc 1619 elején Konstantinápolyba ment, és az állandó követtel, Borsos Tamással együtt igyekezett rábeszélni a nagyvezírt, hogy adjon engedélyt, sőt katonai segítséget Bethlennek, hogy a Habsburgoktól elnyomott magyarországi rendek segítségére siessen. A nagyvezír aggályoskodott, hogy ez a Ferdinánddal nemrég megújított béke megszegése lenne, de a követek azzal érveltek, hogy a békét az országgal és nem egy személlyel kötötték; ha az ország eláll királyától, az utóbbival nem kell békét tartani. „Nem tagadom, mert az dolog az én fejemben nem jött”[3] – válaszolt elgondolkozva a nagyvezír, majd kijelentette: Bethlen lásson dolgához, és a segítségben nem fog megfogyatkozni.

Ekkor már folytak a tárgyalások a magyarországi protestáns főurakkal és rajtuk keresztül a csehekkel is. A magyar országgyűlés 1618 nyarán még elzárkózott a csehek segélykérései elől, melyekben az 1606. és 1609. évi konföderációkra hivatkoztak. Követüket, Jesseniust, Forgách nádor fogságra vetette. 1619-ben azonban már megváltozott a hangulat: az országgyűlésen katolikusok és protestánsok szenvedélyesen csaptak össze. Ebben nem is annyira a konkrét sérelmek játszottak szerepet, melyek földesúri kegyuraság hatáskörének értelmezése és nem a királyi hatalom vallásügyi beavatkozása körül forogtak, hanem inkább a többi Habsburg ország protestáns rendjeinek figyelmeztetései, hogy II. FerdinándRudolf 1609. évi felséglevele ellenére, melyben a német birodalmi elv feladásával elismerte az egyes földesurak és városi magisztrátusok kegyuraságát – folytatja az ellenreformációt. Márpedig ha ezt máshol megtette, sort kerít rá majd Magyarországon is. Ez az érvelés hatott. Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy ha a Habsburgoknak bármelyik országukban sikerül is megtörniük a rendi ellenállást, megnövekedett erővel folytatják majd abszolutista törekvéseiket a többiben. Rövidesen megalakult a szövetkezett cseh–morva–sziléziai–osztrák rendekkel rokonszenvező magyar protestáns csoport, élén a lutheránus Thurzó Szaniszlóval, aki 1619 júniusában a konföderáció hadseregét vezető Thurn Mátyás gróffal már együttműködésről tárgyalt, és Bethlen felé közvetítette a kapcsolatokat. 1619 nyarán a cseh–morva csapatok Bécset fenyegették, s Bethlen azt hihette, hogy egy győzelmes mozgalomhoz csatlakozik, amikor követét Prágába küldte. Ott azonban ekkor már védekezésre készültek a Buquoi és Dampierre tábornokok által újjászervezett és támadásba lendült Habsburg-haderő ellen. Bethlen szövetkezési ajánlata annyira jókor jött, hogy arra az esetre, ha Magyarország királyává választatja magát, Szent Vencel koronáját is kilátásba helyezték neki – bár akkor már befejezett dolog volt, hogy V. Frigyes pfalzi választófejedelmet hívják meg a trónfosztottnak nyilvánított II. Ferdinánd helyébe, ezáltal remélve elnyerni a német Protestáns Unió támogatását.


Bethlen ennél többet remélt. Azt hitte, hogy legmerészebb álma – Magyarország újraegyesítésén túlmenően a mátyási birodalom helyreállítása – megvalósulhat, hiszen szövetségesei a cseh korona kilátásba helyezése mellett arról is biztosították, hogy II. Ferdinánd császárrá választását a három protestáns (pfalzi, szász, brandenburgi) választófejedelem ellenszavazata meg fogja hiúsítani. De az akkori közlekedési viszonyok közt a rossz hír sem járt szárnyon. Bethlen már átlépte hadaival a királyi Magyarország határát, mikor értesült kettős csalódásáról: augusztus 23-án II. Ferdinándot császárrá, 26-án Pfalzi Frigyest cseh királlyá választották. „Az oda fel való híreket értvén, nem tagadom, hogy némelyiken búsulok, egyiken az Ferdinánd electioján, ha szintén legitime lött is ... másikát az cseh státusok mostani mutatiójukon; nekem azt írták volt sub assecuratione, hogy én hírem nélkül semmit nem cselekednek, sőt ugyan reménységet is bizonyoson adtak volt, de az ellen az electio meglött ... constantiájokra nézve írom, mennyiben bízhassék akárki egy olyan nevezetes országhoz, gondolkodhatni róla" – panaszolta 1619. szeptember 23-án Kassáról írott levelében Thurzó Imrének.[4]

A szövetségesek Bécs alatt

A biztosított felvonuláshoz szükséges pozsonyi Duna-híd csak november 21-re készült el. De mikorra a 32 ezer főnyi, legalább felerészben erdélyi katonákból álló szövetséges hadsereg Bécs alá érkezett, Bethlen hírt kapott arról, hogy a Lengyelországba menekült Homonnai több ezer zsoldossal betört az országba, és november 21-én Rákóczi György sebtében összegyűjtött csapatát Homonnánál szétszórta. Igaz, Homonnai hiába hívta a felső-magyarországi vármegyéket és városokat Ferdinánd hűségére, s miután senki sem csatlakozott hozzá, sietve kivonult az országból.

Bethlen Magyarország fejedelme

  • Bethlennek így be kellett látnia, hogy a magyar rendektől nem várhat különösebb, a cseh–morva szövetség gyöngeségét valamennyire is pótló erőfeszítést. Maradt volna mindezek után a megígért török segítség, amelyből azonban eddig semmit sem látott, sőt Ferdinánd portai követe 1620 első napjaiban azt az ígéretet kapta, hogy a „békebontó” Bethlent hazarendelik, amennyiben az 1604-ben elfoglalt Vácot visszakapják. A követ tiltakozott a zsarolás ellen, mire a nagyvezír ugyanezt a feltételt az erdélyi követeknek ajánlotta fel Bethlen hadjáratának engedélyezése fejében.
  • Sőt, 1620. január 15-én ünnepélyes formák között „örökös szövetségre” lépett a cseh–morva–sziléziai–lausitzi és alsó- és felső-ausztriai rendekkel, katonai támogatást ígérve nekik megtámadtatásuk esetére. Erre hivatkozva kötötte meg másnap Ferdinánddal a maga és a magyar rendek nevében a szeptemberig tartó fegyverszünetet, azzal a feltétellel, hogy a csehek is erre az útra léphetnek, ha kérik. Csak ezek után bocsátkozott tárgyalásokba személyes kielégítése felől, mely a január 23-án létrejött szerződés értelmében felért egy győztes által diktált békével. II. Ferdinánd messzemenő engedményeket tett Bethlennek, csakhogy szabad kezet nyerjen a csehekkel szemben, akiknek persze semmiképpen sem akart fegyverszünetet adni.

A konföderált országok szövetkezése a törökkel

  • Bethlen az elkövetkező heteket-hónapokat arra használta fel, hogy eleget tegyen békeközvetítő feladatának. Minden eshetőségre számítva, egyúttal nyomatékosan sürgette a török segítséget, mert Ferdinánd spanyol és bajor szövetségesei már elindították segédcsapataikat, s márciusban a szász választófejedelem is késznek nyilatkozott a császár oldalán beavatkozni, a Protestáns Unió viszont továbbra is bénultan várakozott. Ferdinánd ahhoz kötötte a cseheknek adandó fegyverszünetet, hogy Frigyes mondjon le a trónról és hagyja el az országot. Bethlen ezt elfogadhatatlannak tartotta, s azt üzente Frigyesnek, hogy „bizony jobb volna tisztességesen meghalni mind egy lábig, hogysem mint gyalázatosan magának és minden famíliáiban való posteritásánek örökké való szégyenekre vissza pironkodni”.[5] Ferdinándnak pedig azt a közvetítő ajánlatot tette, hogy elégedjék meg a cseh királyi címmel, hagyja az országot Frigyes kezén, évi 300 ezer arany ajándék fejében, s mint osztrák főherceg lépjen be maga is a rendi konföderációba. Mikor azután – természetesen – Ferdinánd ilyesmiről hallani sem akart, a cseh fegyverszünet megtagadása címén 1620. március 15-én Bethlen a maga nevében fel is mondta a fegyverszünetet, és Thurzó Imrét Prágába küldte a szövetség katonai együttműködésének kidolgozására.
  • El kellett mozdítani a dolgokat a holtpontról, rábírni a Portát nyílt beavatkozásra, s tisztázni a függőben levő magyar ügyeket is ahhoz, hogy még idejében fel lehessen venni a harcot az erejét folyton növelő Ferdinánddal. Bizakodva abban, hogy a Habsburg-ellenes erők mégiscsak megmozdulnak nyugaton is, Bethlen nagyszabású tervet dolgozott ki a Habsburgok keleti bekerítésére. Rászánta magát, hogy ezért áldozatot hoz, és portai követével május 31-én odaígértette Vácot. Azt a feltételt szabta, hogy a szultán szövetkezik a Habsburgoktól elszakadni akaró Magyarországgal, 20 ezer főnyi hadsereget küld a magyarok mellé Stájerország ellen, s egyidejűleg megtámadja Lengyelországot, flottájával pedig a spanyol Nápolyt. A javaslat egybehangzott a csehek azon kívánságával, hogy Bethlen 20 ezer fővel Stájerországba törjön, s ezzel vonja el a császári sereg egy részét Csehországból.

Besztercebánya és Fehérhegy

A nyílt török beavatkozás politikai feltétele Magyarország formális elszakadása volt a Habsburgoktól, s Bethlen ezzel a céllal indult az 1620. nyár elejére még Ferdinánddal együtt meghirdetett besztercebányai országgyűlésre. Ferdinánd biztosainak jelenlétében, azok legnagyobb megdöbbenésére, Bethlen azt a fejedelmi propozíciót terjesztette elő, hogy bár ő mindent megtett a béke helyreállítására, a császár makacssága miatt ez nem sikerült, s így nem maradt más hátra, mint a háború folytatása. Mivel azonban a szultán állandóan sürgetett szövetséglevele még nem érkezett meg, időnyerés céljából Bethlennek tűrnie kellett, hogy a királyi biztosok vitassák álláspontját. Hogy pártját erősítse, július 2-án, a középkori ligák mintájára személyes szövetséget kötött Thurzó Imrével, Széchy Györggyel, Illésházy Gáspárral és Rákóczi Györggyel, életre-halálra szóló hűséget fogadva egymásnak a szabadságért vívandó harcban. Július 14-én ugyanilyen nyilatkozatot vett ki az országgyűlési rendekből, 28-án pedig a hajdúvárosokból. Mikor azután a szultán július 22-én kelt levelét is felolvasták, amelyben védelmét ígéri a magyar nemzetnek, ha az elszakad Habsburg Ferdinándtól, a királyi biztosok augusztus 13-án feloszlatottnak és a továbbiakban érvénytelennek nyilvánították az országgyűlést. Az országgyűlés azonban együtt maradt, és 25-én királlyá választotta Bethlent.

Már az országgyűlés folyamán előre vetette árnyékát, hogy Bethlen királysága a főurakkal, a rendekkel, a hajdúkkal kötött szövetkezésekre és nem egyértelmű uralkodói és alattvalói viszonyra fog alapulni. Ez teljességgel bebizonyosodott a koronázási hitlevélben foglalt feltételekből, amelyek Bethlen kezét-lábát ugyanúgy megkötötték, akárcsak annak idején a Jagelló királyokét (az országos tisztségek betöltése, a királyi jövedelmek felhasználása és a birtokadományozások tekintetében), háború anyagi terheit pedig továbbra is reá mint erdélyi fejedelemre hárították. Az adott helyzetben Bethlen egyedül azt az okos megoldást választhatta, hogy elhalasztja a koronázást a végleges győzelemig, amikor majd jobb feltételeket csikarhat ki a rendekből, vagy – végső esetben – a félig nyitva hagyott úton Ferdinánddal egyezkedhetik.

Egyelőre nem gondolt az utóbbi lehetőségre, és háborúra készült, de a besztercebányai huzavona túlságosan lekötötte ahhoz, hogy teljes energiáját a hadviselésre fordíthassa. Mikor azután augusztus végén kiadatta Erdélyben a hadfogadási parancsot, mint később maga is bevallotta, már elkésett. Diplomáciai erőfeszítéseit a Portára volt kénytelen korlátozni, s a nyugati hadszíntérről éppúgy csak hiányos értesülései voltak, mint cseh–osztrák szövetségeseinek. Ők is elkéstek portai követségükkel, mely csak augusztus 27-én indult el, s mire novemberben aláírták az „örök szövetséget” a törökkel, annak már semmiféle realitása nem volt. Hihetetlen könnyelműséggel, védtelenül kiszolgáltatták Pfalzot az augusztusban bekövetkező spanyol támadásnak. Az Unió itt csak a Ligától tartott, azzal békét is kötött, miután ígéretet kapott Pfalz meg nem támadására. A Liga csapatai ezzel szabad kezet kaptak, hogy Tilly vezetésével Ferdinánd segítségére siessenek, és Miksa bajor herceg seregével egyesülve, már augusztusban leverték az alsó- és felső-ausztriai rendi ellenállást, majd Buquoi csapataival együtt szeptemberben Csehországba törtek, ahol Frigyes zsoldosvezére, Mansfeld egy ideig feltartóztatta a 40 ezer főnyi, hatalmas túlerőt.

Erős rendiség – gyönge abszolutizmus

A Cseh Korona Országai és az osztrák tartományok ki voltak szolgáltatva Ferdinánd bosszújának, tömeges kivégzéseinek, birtokelkobzásainak, erőszakos ellenreformációjának. A Habsburgok által később is többször alkalmazott „Verwirkungstheorie”, a lázadás miatti jogvesztés címén a rendi önkormányzatot megbénították. A nemesség, az arisztokrácia és a városi polgárság nagy része áttért vagy emigrált, a prédikátorok tömegesen menekültek Magyarországra. A morva, majd a cseh parasztság ellenállást kísérelt meg. Az 1620-ban kitört és a következő évben Bethlen csapataival is érintkezést kereső dél-morvaországi, úgynevezett vlach rebelliót még le sem verték, mikor 1622-ben Kelet-Csehorszában titkon hazatérő nemesek vezetésével keltek fel a parasztok. A nagy jövőjű Wallenstein első haditette ennek a mozgalomnak a vérbefojtása volt. 1626-ban a felső-ausztriai parasztság kelt fel fegyverrel a tartományt hadiköltségeinek megtérítéséig zálogként megszálló bajor herceg zsarolásai és templomfoglalásai ellen, testi-lelki szabadsága védelmében, s csatlakozott hozzájuk néhány hitbuzgó városi polgár is. A nemesek tartózkodtak attól, hogy a felkelők kérésének eleget téve, átvegyék a mozgalom vezetését. Feláldozták rendi érdekeiket földesúri érdekeikért. A felkelést a bajor megszállók leverték, s II. Ferdinánd azzal hálálta meg a nemesek semlegességét, hogy – mint az alávetett országokban mindenütt – protestáns magánvallás-gyakorlatukat is megszüntette, s katolizálásra vagy kivándorlásra utasította őket.

Mindez egy csapásra megoldotta a Habsburgok hatalmi válságát. A 17. század előrehaladó depressziója közepette a Habsburg-országok földbirtokos nemessége nem volt képes többé olyan gazdasági pozíciót kiépíteni magának, mint korábban, s elsősorban a kis- és középnemesi réteg pozíciói gyöngültek meg. Míg Lengyelországban a nagybirtokos oligarchia éppen a tönkremenő nemesség hátán, annak tömegerejét a maga szekerébe fogva, meg tudta őrizni hatalmát a dinasztia kudarcba fúlő központosító törekvéseivel szemben, addig a Habsburg-országokban a felkelőkön állott bosszú és a megmaradtak nagy részét emigrációba kényszerítő ellenreformáció felszámolta a lovagi réteget. Ezt a hátterét elvesztve, az új császárhű elemekkel, Wallensteinnel és társaival feltöltött meghódoló és katolizáló arisztokrácia udvari nemességgé szelidült. Engedelmességéért cserébe kapta az eddig polgári jogászbürokratákkal betöltött hivatali állásokat, a kereskedőtőkésekkel való osztozásra a bánya- és kereskedelmi monopóliumokat, korlátlan kizsákmányolásra a Cseh Korona Országainak „második jobbágyságba” süllyesztett parasztságát.

II. Ferdinánd győztes abszolutizmusa valóban olyan volt, hogy a „a magyar rendiség még lehanyatlásában és egoizmusában sem volt alacsonyabb rendű képződmény, mint a nyugati abszolutizmus e csökevénye, a kátyúkban döcögő ausztriai kormányzat, melynek ekkor még álmában sem jutott eszébe a népek java és amely Magyarországot ha kezébe fogja, éppoly kevéssé tudja előrevinni az európai jólét és műveltség útján, mint saját tartományait”.[6] Szekfű Gyulának ezt az egyébként Khlesl abszolutista kísérleteire kimondott véleményét úgy lehetne felfogni, mint a magyar rendiség felmentő ítéletét, s vele szemben a Habsburg-abszolutizmus elmarasztalását. A kérdés azonban nem egyszerűsíthető le erre a szembenállásra. Mindenekelőtt ketté kell választani a szóban forgó két politikai rendszer életképességének és társadalmi haladáshoz fűződő viszonyának kérdését. A magyar rendiség, hála Erdélynek, a töröknek, mindenekelőtt azonban az ország társadalmi elmaradottságának, egyszóval mindazoknak a tényezőknek, amelyek meggyöngítették az abszolutizmus rendi változatát kívülről vagy belülről támogató erőket, s lehetőséget adtak az uralkodó osztály tagadhatatlan politikai ügyességének és szívósságának teljes kifejtésére a rendi ellenállás érdekében, a maga nemében valóban nem volt alacsonyabb rendű képződmény a korai Habsburg-abszolutizmusnál. Sőt, rendiségnek hatékonyabb volt, mint abszolutizmusnak a másik. Életképessége azonban arra szorítkozott, hogy a történeti fejlődés következményei által halálra ítélve, mégsem tudott meghalni. A Habsburg-abszolutizmus viszont, bár időszerűbb volt, mégsem tudott nyugatias abszolutizmusként megszületni.

A Habsburg-abszolutizmus kormányzati rendszere

A teljes cikk.

Bethlen, a protestánsok egyedüli reménysége

Bethlent elsősorban Magyarország ügye érdekelte, de tudatában volt annak, hogy az most már végképp összekapcsolódott a nemzetközi küzdelmekkel. Egyelőre az egyetlen, ahonnan segítséget kérhetett: a Porta volt. Utasítására követei élénk színekkel festették a Díván pasái elé a közelgő veszedelmet: a Habsburgok végső győzelmének következménye egy általános európai háború lesz a török ellen. Nem lenne jobb, ha most nem Ferdinánd, hanem ő, Bethlen ülne Bécsben? S hogy ez nem így van, azért a budai pasa a felelős, aki rövidlátó mohósággal Vácra vetette magát, ahelyett, hogy a megegyezés szerint Stájerországra tört volna.


Valójában nem gondolt békekötésre, hanem a háború folytatására készült. Meg volt győződve arról, hogy Németországban a spanyolok által lekötött Protestáns Unió bénultsága és a fehérhegyi győzelem lehetőséget ad II. Ferdinándnak, hogy a már csak Magyarországon kitartó ellenállás leverésére indítsa egész haderejét. Magyarországi híveit elárasztotta korholó, buzdító, vigasztaló levelekkel; a „nagy szerencsétlenségben” általános bűnbánatot rendelt el, hogy a büntető Isten könyörüljön hívein, adjon nekik reményt és győzelmet. Nem szűnt meg az ingadozók elé tárni a cseheken esett megtorlás szörnyű példáját sem: mindent elveszítenek, ha most nem vetnek be minden erőt az ellenállásra. Azonnali támadást várt, s maga is meg volt lepődve, mikor a császár hajlandóságot mutatott a béketárgyalásokra. II. Ferdinánd ugyanis eleinte maga sem hitte győzelmét döntőnek. Félt a csehországi felkelés esetleges megújulásától, de az esetleges francia beavatkozástól is, ami egyelőre csak békeközvetítői ajánlat formájában érkezett. Ettől Ferdinánd nem zárkózhatott el egy olyan pillanatban, amikor Németországban a franciabarát Protestáns Unió ha tétlenül is, de még fegyverben állt, s Frigyes seregének töredékei Sziléziában és Lausitzban harcoltak.

Angoulème hercege és társai az előző évben hiába kísérleteztek Ferdinánd és Frigyes között békét szerezni, s Fehérhegy után már nem volt más, mint Bethlen, aki még igénybe vehette jószolgálataikat. Bethlen eleinte csak úgy volt hajlandó egyezkedni, ha a tárgyalásokat Frigyesre is kiterjesztik, de maga sem hitte komolyan, hogy Ferdinánd erre hajlandó lesz. Így azután még 1620 decemberében bejelentette, hogy kész a különbékéről egyezkedni. A tárgyalások 1621. január 25-én kezdődtek Hainburgban. Bethlent Péchi kancellár, a felkelő magyar rendeket Forgách nádor, Ferdinándot osztrák urak mellett Esterházy Miklós és Dallos Miklós püspök képviselte. Ferdinánd sem kívánt békét, s ezért elfogadhatatlan feltételeket szabott: Bethlen azonnal vonuljon vissza Erdélybe, a magyar rendek kegyelemre adják meg magukat „örökös” királyuknak, s ez a kegyelem azt jelenti, hogy a felkelés vezetői magyar jog szerint törvény elé állhatnak. Bethlen országgyűlési végzései, rendeletei, adományai érvénytelenek, a katolikus papság jogai és birtokai helyreállnak, a nádor jogköre szűkíttetik, a végvárakba császári őrség kerül, a magyar adót vármegyei katonaság helyett császári zsoldosok fogadására kell fordítani, s általában a bécsi békét és az azt követő törvényeket a korona és a katolikus egyház jogainak megerősítése céljából felül kell vizsgálni. Maguk a francia követek mondták, hogy Ferdinánd úgy beszél, mintha már ütközetet nyert volna Bethlen ellen, s az fogságában ülne. Bethlen a választott király méltóságával utasította vissza az arroganciát: ő a nemzettől kapta jogait, s csak annak adhatja vissza, egyébként is az egész országot hatalmában tartja. A tárgyalások még 1621. április végéig tartottak, minden eredmény nélkül.

Út a békekötés felé

Július végén azután Bethlen is megérkezett a fősereggel Nagyszombatba, ahol augusztus 9-én egyesült a Sziléziából magát 8 ezer emberével áttörő jägerndorfi őrgróffal. A császárnak minden erejét Magyarországra kellett központosítania. Bethlen vállalta a harcot, előbb Pozsonyt vette ostrom alá, majd mikor azzal nem boldogult, betört Morvaországba, abban a reményben, hogy megjelenésével újra fellobbantja a felkelést. Várakozása ugyan nem teljesült, s török segítség is elmaradt, de a császáriak éppúgy belefáradtak a reménytelenül elhúzódó küzdelembe, mint maga Bethlen, az erdélyiek és a magyarországiak is. A németországi hadszíntéren viszont kirobbantak a belső harcok az újra fegyverre kelő protestánsok és a Katolikus Liga között. Ferdinándnak most már a birodalom ügyeire kellett fordítania figyelmét. Magyarországon megérett a helyzet a kompromisszumos békére.

1622. január 6-án írták alá a békeszerződést a morvaországi Nikolsburgban. Bethlen lemondott a magyar koronáról, visszaadta Alsó-Magyarországot, de megtarthatta Felső-Magyarországból Szabolcs, Szatmár, Ugocsa, Bereg, Zemplén, Borsod és Abaúj vármegyéket Munkács, Tokaj és Ecsed uradalmaival mint magánbirtokaival. Ez a terület a nádor bírói főhatósága alatt maradt ugyan, és a megyék a magyar országgyűlésre küldték követeiket, de az egyházi javak kivételével minden adományozás és háramlás joga, valamint a kamarai és adójövedelmek Bethlent illették, s a végvárakkal is ő rendelkezett, bárt fenntartásuk költsége a császárt terhelte. Ezenkívül Bethlen megkapta a német birodalmi fejedelmi címet, a birodalmi gyűlésen való részvétel és szavazás joga nélkül, s Oppeln és Ratibor hercegségeit. Erdélynek a magyar királytól vagy a török szultántól való függéséről – először egy Habsburgokkal kötött szerződésben – szó sem esett. II. Ferdinánd Erdélyt hallgatólag szuverén államnak ismerte el. Egy másik királyi diploma általános amnesztiát biztosított a Bethlen mellett felkelőknek, és megerősítette a bécsi békét, valamint az azt követő, törvényesen összehívott országgyűlések határozatait.

Bethlen második hadjárata

1623 tavaszán Frigyes hadvezére, Christian von Brauschweig megindult Németországból, hogy Sziléziába törjön. Bethlen, aki a bujdosó cseh királlyal állandó kapcsolatot tartott fenn, elérkezettnek látta a pillanatot, hogy beavatkozzék. Ezúttal nem számított a magyar rendek támogatására, nem is tűzte ki a vallás és haza szabadságának lobogóját, csak a nikolsburgi béke néhány pontjának teljesítetlenségre hivatkozott, amikor hadat üzent II. Ferdinándnak. Annál buzgóbban igyekezett a Portán segítséget kieszközölni, ahol a sorozatos lengyel beavatkozás és a Habsburgok megerősödése most már komoly aggodalmakat keltett. Kapott is rendelkezése alá mintegy 10 ezer főnyi török–tatár sereget, majdnem annyit, mint a maga 13 ezerre rugó, főleg székelyekből és magyarországi hajdúkból álló hadereje volt.

1623 augusztusában indult meg, s úgyszólván ellenállás nélkül érkezett Nagyszombatig, ahol október elején egyesült a török csapatokkal. Csak itt tudta meg, hogy hiába jött, mert augusztus 6-án Tilly generális már megverte, és visszavonulásra kényszerítette Frigyes hadvezérét. II. Ferdinánd csak 9 ezer embert tudott ellene küldeni a kiérdemesült Montenegro gróf vezetésével, melléje adva Wallensteint is.


Bethlennek most már menthetetlenül rá kellett ébrednie arra, hogy a királyi Magyarország rendjeinek útja az övétől végképp elvált. Ő maga ezt nemcsak személyes sérelemnek, nemcsak messze látó tervei meghiúsításának, hanem a magyar rendiség öngyilkosságának tekintette. Keserűen írta 1624 elején Illésházy Gáspárnak: „minden veszedelmének az magyar nemzetből álló státusok okai Magyarországnak, nem az német, nem egyéb idegen nemzet”.[7] Ezalatt nyilván azt értette, hogy a királyi Magyarország mágnásai és nemesei megalkuvásukkal kiszolgáltatják magukat II. Ferdinánd előbb-utóbb bekövetkező bosszújának, annál inkább, mivel Németországban is megbénult a Habsburg-ellenes tábor ereje. Ebben azonban Bethlen tévedett. Éppen az ő fellépése és török támogatással biztosított erdélyi hatalmának megszilárdulása hiúsította meg továbbra is a magyar állami önállóság maradványainak, a rendi önkormányzatnak végső felszámolását. Kétségtelen, hogy II. Ferdinánd az erdélyi fenyegetés nemlétében a királyi Magyarországot is „cseh lábra” állította volna; ehhez megvolt az ereje, a királyságbeli rendiség pedig képtelen lett volna önmagában ellenállni.

A hét vármegye Bethlen államában

II. Ferdinánd uralma, legalábbis osztrák és cseh tartományaiban, megszilárdult. Ha Bethlen nem akart az erdélyi hegyek között elszigetelődni, s ott várni meg, míg Esterházy vagy éppen az egész császári hadsereg ellene indul, valamerre ki kellett törnie. Egyebet pillanatnyilag nem látott, mint saját kezdeményezéséből olyan előnyös ajánlatot tenni II. Ferdinándnak, mely nemcsak a várható támadást szereli le, hanem számára is lehetőséget nyújt Magyarország jövendő sorsának irányítására. Károlyi Zsuzsanna 1622-ben bekövetkezett halálával megözvegyülvén, 1625-ben megkérte Cecilia Renata Habsburg hercegnő kezét, cserébe felajánlva Erdély Habsburg-védelem alá engedését, de úgy, hogy ő maga meg elnyerje fejedelemsége megtartása mellett egész Magyarország teljhatalmú kormányzását. Bécsben gondolkodtak az ajánlaton, mivel a spanyol követ megfontolásra méltónak tartotta, de annál hevesebben ellenezték a Bethlen kemény kezét már megismert magyar mágnások, főleg Pázmány és Esterházy. Ezért aztán hideg udvariassággal kitérve, más katolikus hercegnővel való házasság közvetítését ígérték.

Az erdélyi hatalmi központosítás

Bethlen gazdaságpolitikáját merkantilistának szokták nevezni, s ha lehetőségeiben elmaradt is a nyugati abszolutizmusok mögött, elveiben valóban korszerű volt ipar- és kereskedelempártolásával. Akár fejedelmi merkantilistának, akár – mint a bécsi pápai nuncius – kereskedő-zsarnoknak nevezzük, tény az, hogy tudatosan törekedett a fejedelmi hatalom anyagi alapjait a feudális földbirtok mellett ipari-kereskedelmi bevételekre helyezni. Az Európa-szerte gyakorolt monopóliumrendszert nem udvaroncai javadalmazására használta, mint Angliában a Sturtok, hanem állami kézbe vett külkereskedelemre, élő marhával, marhabőrrel, viasszal, mézzel, higannyal, sóval, vassal, amit biztosokkal vásároltatott fel, és megbízott hivatásos kereskedőkkel, erdélyiekkel, de nándorfehérvári raguzaiakkal vagy gdanski skótokkal is adatott el Velencében és máshol. Igaz, manufaktúrákat nem alapított – erre a Habsburg-tartományokban is csak egy nemzedékkel később került sor –, de mikor II. Ferdinánd tömeges kivándorlásra kényszerítette városainak protestáns kézműveseit, ő anabaptista német kézműveseket és muranói katolikus üvegfúvókat telepített Erdélybe.

Bethlen és a román fejedelemségek

Hogy mennyire nem Erdély és a román fejedelemségek, hanem Erdély és Magyarország egyesítése érdekelte Bethlent, azt mi sem bizonyítja jobban, mint 1629-ben a svédek beavatkozását előmozdító tárgyalásaival párhuzamos szövetségkeresése a spanyol udvarnál. Az egy időben kétfelé tájékozódásban nem kell hintapolitikát, még kevésbé kalandorkodást látni. Ez időben Wallenstein fegyverei által II. Ferdinánd német birodalmi helyzete megszilárdult, sőt egy császári flotta kiépítésének terve is felmerült, ami azzal fenyegetett, hogy a spanyol és osztrák Habsburgok egyesített tengeri hadereje veszélyeztetheti a hollandi és angol hajók uralmát a tengereken, és esetleg a Földközi-tengeren is felléphet a török ellen. Amennyire Wallenstein maga és vele szemben Gusztáv Adolf valóságosnak látta ezeket az esélyeket, úgy Bethlent sem lehet fantasztának tartani azért, mert a Habsburgok végső győzelmének lehetőségét is latolgatta akkor, amikor a svéd beavatkozás feltéteteleinek megteremtésén munkálkodott ugyan, de sikerét még korántsem vette bizonyosra. A dán király veresége (1626) után egész Európában senki sem állt fegyverben a Habsburgok ellen, s ezért nem volt alaptalan rémlátomás, hogy II. Ferdinánd a magyar rendiség letörésével és Erdély meghódításával fogja folytatni győzelmei sorozatát.

A hét vármegye megtartásának gondjai

Az ellenreformáció egyre erőszakosabban lépett fel a Habsburgok uralma alatt álló területeken, s a menekülő prédikátorok azt a hírt terjesztették, hogy „Ferdinánd császár Felső-Magyarországot fegyverrel készül leigázni, s külön tartománnyá alakítani, Csehország mintájára új törvényeket adva neki”.[8] Az elmúlt évtizedek tapasztalatai és a cseh példa valószínűvé tették a híresztelést, s a nemesség, különösen pedig a hajdúk körében nyugtalanság támadt. II. Ferdinánd körlevelet adott ki a felső-magyarországi vármegyékhez és a hajdúvárosokhoz, melyben cáfolta a terjengő híreket és nyugalmat parancsolt. A vármegyék és a hajdúvárosok válaszaiból azonban világosan kiderül, hogy a császári szónak nem nagy hitele volt Magyarországon. A vármegyék leplezetten, a Szabolcs vármegyei hajdúvárosok pedig nyíltan megírták, hogy Bethlen alatt szeretnének maradni („kinek hosszú életét kévánjuk”), de ha vissza is csatolnák őket, csak addig hajlandók a Habsburg király iránti hűséget őrizni, „valameddig ő fölsége … hitünkben, szabadságinkban és nekünk kegyelmesen tett ígíretiben bennünket megtart”.[9]

A rendi kormányzás nehézségei

A parasztvármegyék felkelésének leverése elégtétel helyett újabb megaláztatást hozott Esterházy nádorra, mert Szapolyai szerepét, amelyre vágyott, Rákóczi játszotta el helyette, s ez megint csak arról győzte meg a magyarországi nemességet, hogy egyedül az erdélyi fejedelemnek van ereje szavak helyett fegyverrel fellépni. Bosszút a nádor csak a lefegyverzett parasztságon állhatott, s ezt meg is tette. 1633-ban királyi rendeletet eszközölt ki, mely – hivatkozva a parasztfelkelésre – formálisan is eltörölte a jobbágyköltöztetést, mintegy szentesítve ezzel az 1608. évi XIII. törvénycikkben jogilag megszilárdított örökös jobbágyság rendszerét. II. Ferdinánd ezzel kiadta a kezéből az az elődei által még több-kevesebb következetességgel őrzött jogot, hogy a király beleszólhat a földesúr és a jobbágy viszonyának rendezésébe. Mivel az országgyűlés már 1630-ban az illetékes földesúr és a vármegye beleegyezéséhez kötötte a jobbágy nemesítését, majd 1638-ban megszüntette a királyi kiváltságokat, amelyek egyes mezővárosoknak megengedték a jobbágyok befogadását, teljessé vált a királyi hatalom elszigetelése a jobbágyságtól.

Pázmány Péter és a klérus politikája

Az udvar és a rendek ellentéteinek a klérus javára fordításán munkálkodott nagy ügyességgel Pázmány Péter esztergomi érsek. II. Ferdinándot, aki hallgatott rá, sohasem biztatta a magyar rendi önkormányzat csonkítására; ellenkezőleg, ő bírta rá a koronázási hitlevél kiadására.

A barokk főúr

E szorosan hozzá tartozó személyeken kívül Esterházy bőkezűen támogatta a katolikus vallásos írók egész sorát; neki ajánlottak könyveket Balásfi Miklós és Káldi György, sőt II. Ferdinánd gyóntatója, Lamormain is (Eques christianus, 1637).

I. Rákóczi György és a román fejedelemségek

A viszony Rákóczi és Matei között zavartalan volt mindaddig, amíg a vajda nem kísérelte meg magát minden eshetőségre biztosítani azáltal, hogy közvetlen érintkezésbe lépett Habsburg Ferdinánd császárral-királlyal, támogatását kérve a török ellen. Ferdinánd nem kötött ugyan szerződést a vajdával, de utasította portai követét, hogy szükség esetén járjon közbe érte, s felszólította Rákóczit és a lengyel királyt is, hogy legyenek segítségére.

Benczédi László

A rendi mozgalom bukása és megtorlása

A magyar ellenzékiek köré vont ellenséges gyűrű a francia politika állásfoglalásával vált teljessé: XIV. Lajos bécsi követe, Gremonville már 1670. március végén arról biztosította a császárt, hogy királya elítéli ezt az „elfajzott” vállalkozást, s készséggel ajánlja fel segítségét, ha a bécsi kormány erre igényt tartana. Egy későbbi beszélgetés alkalmával pedig, amikor a császár első minisztere, Lobkowitz arról elmélkedett, hogy Lipót elődei, II. és III. Ferdinánd soha nem voltak abban a helyzetben, hogy ilyen könnyen elbánjanak egy ellenük irányuló felkeléssel, Gremonville sietett is az első miniszter figyelmébe ajánlani a nagy tanulságot: a bécsi udvar, lám, ezt elsősorban annak köszönheti, hogy egyetértésre jutott Franciaországgal.[10] Így vált a francia politika, amely ekkor már Hollandia megtámadására készült, a magyar ellenzékiek titkos reménységéből a rendi mozgalom leverésének hatalmi hátvédjévé, a Habsburg-abszolutizmus nagy ellentámadásának egyfajta kezesévé.

A Habsburg-abszolutizmus kialakulásának szakaszai

II. Ferdinánd korában – mint arra már utaltunk – elsősorban a birodalmi szervektől különvált udvari és alsó-ausztriai hivatalok működése révén nyert teret a központosítás.

R. Várkonyi Ágnes

Pénz- és hitelviszonyok: az 1657–1659. évi pénzreform és következményei

Gyakorlat szentesítette Bethlen Gábor fejedelem megegyezését II. Ferdinánd császárral pénzeik kölcsönös forgalmáról. 1628 óta az Erdélyi Fejedelemség és a királyi Magyarország verdéiből kikerült magyar pénzeket az örökös tartományokban is kötelesek voltak elfogadni.

Makkai László

Katolikus közép- és felsőfokú iskolák

Az egyetemet Pázmány kezdettől fogva kizárólag a jezsuita rend intézményének szánta. Az érseki jövedelméből erre a célra adott tekintélyes, 100 ezer forintos összeget külföldön rendelte el kamatra kiadni, nehogy az – és vele az egyetem – a jezsuiták esetleges száműzetésével a rend kezéből kikerülhessen. Ennek megfelelően e kezdetben két, filozófiai és teológiai kart magában foglaló egyetemnek is a jezsuita Ratio Studiorumot írta elő bevezetésre. A pápa csak orvosi és jogi karral kiegészítve lett volna hajlandó a nagyszombati egyetemet elismerni, Pázmány azonban a tanítani képes magyar orvosok hiányával érvelve, megmaradt eredeti terve mellett. Az olasz és német egyetemeken végeztek ugyan magyar orvosdoktorok, de ezek protestánsok voltak, s nem használhatta őket. Így azután II. Ferdinánddal hagyatta jóvá egyetemét, amelyet az a német birodalmi, szintén jezsuiták által irányított kölni, bécsi, mainzi, ingolstadti, prágai, olomouci és grazi egyetemek rangjára emelt, s a kisebb egyetemi címeken kívül a doktori cím adásának jogával is felruházott.

Ember Győző

A Habsburg örökösödés

II. Ferdinánd tette meg az első lépést a birtoklás és az örökösödés szabályozása terén 1621-ben kelt végrendeletében, illetve annak 1635-i kiegészítésében. Kimondotta, hogy minden országa és tartománya közös birtokot, családi majorátust alkot, amelyet férfiági utódai az elsőszülöttség (primogenitura) alapján örökölnek. Ez a végrendelet természetesen nem vonatkozott sem a spanyol ág birtokaira, sem Magyarországra.

Lábjegyzetek

  1. Szalay LászlóSalamon Ferenc, Galántai gróf Eszterházy Miklós, Magyarország nádora. II. Pest, 1866. 74.
  2. Szilágyi Sándor, Bethlen Gábor fejedelem kiadatlan politikai levelei. 1879. 101, 117.
  3. Borsos Tamás, Marosvásárhelytől a Fényes Portáig. Kiadta Kocziány László, Bukarest, 1972. 301.
  4. Bethlen Gábor emlékezete. Szerkesztette Makkai László. Budapest, 1980. 92.
  5. Szilágyi Sándor, Bethlen Gábor fejedelem kiadatlan politikai levelei. Budapest, 1879. 203.
  6. Hóman BálintSzekfű Gyula, Magyar történet, IV. Budapest, 19352, 20–21.
  7. Bethlen Gábor emlékezete. Szerkesztette Makkai László, Budapest, 1980. 159.
  8. Antonius Szirmay, Notitia historiae comitatus Zempleniensis. Buda, 1804. 163.
  9. Makkai László, A kuruc nemzeti összefogás előzményei. Budapest, 1956. 108.
  10. A hivatkozott francia álláspontra: Gremonville levele XIV. Lajosnak, 1670. április 13., szeptember 11. V. Bogišić, Acta coniurationem Petri a Zrinio et Francisci de Frankopan, nec non Francisci Nádasdy illustrantia (1663–1671). Monumenta spectantia historiam slavorum meridionalium. XIX. Zágráb, 1888. 138–143, 171–174.