II. László király

A Múltunk wikiből
?, 1131 – ?, 1163. január 14.
király (1162. július 15 – 1163. január 14.)
Wikipédia
Chronicon Pictum P121 A korona elrablása
1137
eleje: II. Béla Bosznia elleni hadjáratát követően felveszi a Ráma királya címet, fiát, Lászlót pedig kinevezi Bosznia hercegévé.
1161 körül
István herceg újra Bizáncba megy, ahová testvére, László is követi. I. Mánuel megajándékozza Lászlót, aki visszautasítja a császár házassági ajánlatát.
1162
március 31. II. Géza meghal, Székesfehérvárott temetik el.
nyár: Megkoronázzák II. Géza fiát, III. Istvánt. (Uralkodik 1172-ig.)
I. Mánuel katonai erővel betör Magyarországra, hogy István herceget királlyá tegye. A magyar főurak ezt ellenzik, ugyanakkor hajlandók elismerni királynak László herceget. III. István Ausztriába menekül, majd Pozsonyban építi ki központját. II. Lászlót (1162–1163) Mikó kalocsai érsek koronázza meg, mivel Lukács esztergomi érsek ezt megtagadta.II. László ezért bebörtönzi az érseket. István herceg az ország harmadát kapja meg.
december 25. III. Sándor pápa közbenjárására kiszabadul Lukács esztergomi érsek. II. László azonban újra börtönbe veti, mert nem hajlandó feloldani az általa kimondott interdiktumot.
1163
január 14. II. László meghal, Székesfehérvárott temetik el.

Kristó Gyula

Pénzviszonyok

A XII. századi, ezüstből vert magyar pénzek kitűntek kis méretükkel és könnyű súlyukkal. II. Géza 0.165 g-os és II. László 0.169 g-os pénzei a legkisebbek. Kálmán és II. István, I. Lászlóhoz hasonlóan, kétévenként bocsátott ki új pénzt, de II. Béla óta az évenkénti pénzújítás vált gyakorlattá. A rendszeres pénzújítás a királyi kincstár jövedelmét gyarapította, ugyanis a kibocsátott új pénz csak rövid ideig tartotta értékét, majd fokozatosan vesztett ebből. Egy év alatt a pénz értéke felére csökkent, a pénzváltók két régi dénárt vettek egy újért. I. László halálától kezdve nagyarányú és fokozatos pénzrontás figyelhető meg. Rohamosan romlott a pénz értéke II. István korában. A II. Istvántól II. Géza uralkodásáig eltelt 25 év alatt a magyar pénzek színezüsttartalma 0.399 g-ról 0.0327 g-ra esett vissza. A mélypontot II. Béla utolsó és II. Géza első pénzei jelentik. A pénzrontási folyamat megállítása, az állandó súlyú és finomságú pénzek megteremtése II. Géza nevéhez fűződik. A kis dénárok súlya – II. László pénzeitől eltekintve – II. Géza korától kezdve III. Béláig, mintegy 30 éven át állandó volt, 0.216 g.

II. István

Vak Béla Magyarországon élt, Ilonával kötött házassága termékenynek bizonyult. A serdülőkorból alig kilépett hercegnek 1131-ben már bizonyára két gyermeke volt, az 1130-ban született Géza, illetve a következő évben született László.

II. Béla

  • Az 1131 folyamán a Maros menti Arad mellett megtartott országos gyűlés szorosan a hatalomátvétel 1131 tavasza óta tartó folyamatának része. Az Ilona királyné kezdeményezésére, a király, a két királyfi, a csecsemő Géza és László, valamint a társadalom széles rétegei részvételével megtartott gyűlésen a királyné egyenesen felhatalmazta a jelenlevőket, hogy számoljanak le mindazokkal, akik vétkesek Béla megvakításában. A gyűlés kegyetlen mészárlásba csapott át, 68 világi előkelőt öltek meg ott, családjukat lajstromba foglalták, birtokaikat elkobozták.
  • Spalatóból indulhatott ki 1137-ben az a keleti irányú magyar katonai akció, amelynek következtében a Ráma folyó vidékét, Bosznia egy kis területét a magyarok katonai úton elfoglalták, magát Boszniát pedig önkéntes meghódolásra késztették. II. Béla uralkodói címébe is felvette a Ráma királya titulust, a báni kormányzat alatt álló Bosznia feletti fennhatóságot pedig másodszülött fiára, Lászlóra bízta, aki az 1137-ben tartott esztergomi gyűlésen nyerte el a királyi tanács egyetértésével a boszniai hercegséget.

II. Géza és Borisz

Legkorábban tehát 1147-ben született meg II. Géza elsőszülött fia, István, akit – amint egy 1152. évi oklevél mutatja – uralkodótársként maga mellé vett. Ugyanakkor testvéreit, Lászlót és Istvánt hercegi ellátásban részesítette, de külön területi hatalommal nem ruházta fel őket.

Bel- és külpolitikai nehézségek II. Géza uralkodásának utolsó éveiben

  • Frigyest az egyházszakadás ügyei kötötték le, s bízott abban, hogy II. Géza Magyarországa szilárdan mellette áll, nem volt tehát lehetősége és oka arra, hogy II. Géza ellenében István herceget támogassa. A trónkövetelőnek nem maradt tehát más választása, mint újból Bizáncba menni, ahová rövidesen, talán 1161-ben bátyja, László herceg is követte. Bizánci forrás szerint Géza szerfelett gyűlölte Lászlót, akit az István bizánci tartózkodásáról terjengő kedvező hírek is csábítottak a keleti császárság székvárosába. Mánuel Lászlót is származásának megfelelően fogadta. Ha akarta volna, a bizánci császári családból nősülhetett volna, de László — már ekkor a visszatérésre gondolva — elhárította az ajánlatot, attól tartott, hogy a bizánci házassága rontana magyarországi megítélésén.
  • László herceg bizánci emigrálása két vonatkozásban is lépésekre kényszerítette II. Gézát. Mindenekelőtt elemi érdek volt a Bizánccal kötött, 1161-ben lejárt béke meghosszabbítása újabb öt esztendőre, hogy ezzel jogilag lehetetlenné tegye annak a Bizáncnak a fegyveres akcióját Magyarország ellen, amely immár a magyar király két testvérének adott menedéket. A másik, ezzel szorosan összefüggő kérdés volt a trónöröklés és a belső hatalmi helyzet rendezése volt. II. Gézának immár másfél évtizede fia, István volt a kijelölt utóda, akit mintegy társuralkodóként maga mellé vett. Tőle, a serdülőkorú ifjútól tehát nem kellett tartania. István és László Bizáncba történő távozása azonban arra ébresztette rá Gézát, hogy szűkmarkú volt testvéreivel szemben, akik emiatti elégedetlenségükben hagyták el az országot.

A Bizáncból támogatott ellenkirályok

Mánuel nem nyugodott bele a diplomáciai kudarcba, tervét katonai erő felvonultatásával igyekezett megvalósítani. Szófiából a magyar–bizánci határra, Barancs és Belgrád vidékére vonult fel, egy csapatot pedig unokaöccse, Alexiosz Kontosztephanosz vezetésével Istvánnal együtt Magyarországra küldött. A bizánciak átkeltek a Dunán, s mindent megtettek, hogy a Haramban tartózkodó magyar előkelőket megnyerjék István királyságának: ajándékokkal vesztegették meg a befolyásos magyar urakat, hízelgéssel szédítették és nagy ígéretekkel csábították őket, de még így sem tudták a magyarokat rábírni István elfogadására. A bizánci támadástól félő magyarok végül is kompromisszumos megoldásra kényszerültek: a szintén Mánuel támogatását élvező Lászlót ismerték el királynak, aki Istvánnál kevésbé kompromittálta magát a bizánci érdekek képviselőjeként, mint ezt éppen a bizánci házassági ajánlat visszautasításában tükröződő magatartása bizonyította. Lukács érsek azonban nem volt hajlandó megkoronázni Lászlót, akit így 1162 júliusának közepén a kalocsai érsek koronázott királlyá. III. István nem tudott ellenállni a bizánci támogatást élvező trónkövetelőknek, s Ausztriába menekült, de oda vezető útjában még az ország nyugati kapujában, Kapuvárnál fegyveresen meg kellett vívnia azon hűtlenekkel, akik szembefordultak vele. A trónját vesztett király azonban hamarosan visszatért az osztrák hercegségből, s Pozsonyban épített ki hídfőállást.

A bizánci támogatással koronához jutó László rövid uralkodásáról alig vannak adataink. Lukács érsek elzárkózása László koronázástól jól mutatja, hogy a felső klérus egy része egyházpolitikai megfontolásokból, a bizánci skizma magyarországi térnyerésétől való féltében szemben állt Lászlóval. Bizonyosra vehető, hogy a világi előkelők nyugati orientációjú csoportja sem mutatott egyetértést László királyságával. E csoportok aktivizálódását mutatja, hogy Lukács átkot mondott Lászlóra, aki viszont elfogta, és börtönbe vetette az esztergomi főpapot. László azonban nem bizonyult ebben a kérdésben hajthatatlanul makacsnak, hiszen III. Sándor közbenjárására szabadon bocsátotta az érseket. Miután Lukács nem szűnt meg továbbra sem László ellenében fellépni, László ismét fogságba vetette.

László királyságának legfőbb bázisát Bizánc, illetve a bizánci fegyverektől megfélemlített magyar előkelők alkották. A bizánci érdekek nyílt érvényesülését szolgálta, hogy László felújította a XI. századi királyi hercegség Kálmán korában megszűnt intézményét, s az ország harmadrészét öccse, István kormányzása alá bocsátotta. Ezzel István jelentős hatalom birtokába jutott. Az is Bizánc malmára hajtotta a vizet, hogy László Istvánt nyílvánította trónutódának. László mindössze fél évig ült Magyarország trónján. 1163. január 14-én meghalt, Székesfehérvárott temették el. Halálát Lukács átkával hozta egy krónikás kapcsolatba; az érsek állítólag kiszabadulása után, 1162 karácsonyán megjövendölte László pusztulását 40 napon belül, ha politikáján nem változtat.

László halála után néhány nappal, 1163. január 27-én öccse, István — e néven a negyedik — került az ország trónjára.


Kétségtelen, hogy László bázisához képest István belső támogatóinak köre szűkült.


Ugyancsak fontos körülmény, hogy a szintén Bizáncból támogatott Lászlónak nem kellett közvetlen bizánci katonai támogatásért folyamodnia, míg István pár héttel koronázása után már e lépés megtételére kényszerült.


A bizánci fegyverek erejére támaszkodva uralkodó István mindent megtett, hogy a bizánci érdekeknek megfelelően cselekedjék. Egyházpolitikája sokkal merevebb volt a pápa iránt békülékenységet mutató Lászlóénál. IV. István nem engedélyezte az hazai egyházak fellebbezését Rómához, és Magyarország nem fogadott pápai legátusokat. Nyugaton már attól tartottak, hogy a magyarországi egyház a görögökhöz hasonlóan elszakad Rómától. IV. István pénzverése Bizánchoz igazodott. Igaz, jó ezüstből viszonylag értékes, mindenesetre II. László ezüstdénárjainál sokkal értékesebb pénzt veretett, de nevéhez fűződnek a kifejezetten bizánci mintára készített pénzek.

III. István harcai Bizánccal

Több évi próbálkozás után Mánuel belátta, hogy nem képes Magyarország megszerzésére. Ezzel lehet kapcsolatos, hogy a II. Lászlót és IV. Istvánt erőszakosan támogató Mánuel arra már nem tett kísérletet, hogy Béla-Alexioszt hivatalos magyarországi trónkövetelőként vagy ellenkirályként szerepeltesse.

III. István konszolidációs kísérlete

Lukácsnak az eszmékhez dogmatikus módon való ragaszkodása mutatkozott meg abban, hogy amikor II. László börtönében sínylődött, s III. Sándor pápa levél útján emelt szót az érdekében, Lukács nem fizette ki a pápa leveléért a szokásos összeget, mert nem akart szimónia útján szabadulni.