II. Mátyás király

A Múltunk wikiből

Mathias von Österreich

Bécs, 1557. február 24. – 1619. március 20.
1608-tól Magyarország királya, 1611-től Csehország királya, 1612-től pedig német-római császár
Wikipédia
II. Mátyás cseh királyi ornátusban
1593
január 25. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Mátyás főherceg jelenik meg. (I. tc.: kéri az uralkodót, hogy a török elleni segítségért a rendek külföldi hatalmakhoz fordulhassanak.)
1594
február eleje I. Rudolf Mátyás főhercegre bízza a magyarországi háború irányítását.
február 23. Báthori Zsigmond a török elleni szövetség ügyében követeket küld I. Rudolfhoz.
március 10. Nógrád várának visszavétele a töröktől.
március 22. Berzence, a következő napokon Csurgó és Babócsa visszavétele a töröktől.
május 1. Turánál győzelem a török felett.
május 4. Esztergom várának ostroma Mátyás főherceg parancsnoksága alatt. (Az ostrom június 29-én megszakad.)
május 12. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Elhatározza, hogy csak Buda visszavétele után szakít a Portával.)
június 11. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Nem hajlandó szakítani a Portával.)
július 11. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Harmadszor utasítja vissza a fejedelem javaslatát a Portával való szakításról.)
július 13. Tatát elfoglalja a török.
július 15. A török Győrt ostromolja. (Szeptember 29-én beveszi a várat. — Ferdinand Hardegg kapitányt 1595. június 16-án Bécsben lefejezik.)
július vége Báthori Zsigmond lemond a fejedelemségről. (Augusztus 8-án visszaveszi a fejedelemséget.)
augusztus 17. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Megszavazza a Portától való elszakadást.)
augusztus 28. Báthori Zsigmond elfogatja az elszakadást ellenző urakat, tízet közülük kivégeztet.
nyara Husztnál tatár sereg tör az országba.
október 7. A török Komáromot ostromolja. (Október 24-én felhagy az ostrommal.)
október második fele Pápát elfoglalja a török.
év vége Moldvából erdélyi segítséggel kiverik a törököt. VIII. Kelemen pápa 10 ezer főnyi zsoldost küld a török ellen Magyarországra.
1596
január 15. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Mátyás főherceg jelenik meg. (VI. tc.: főpapok, bárók, mágnások, birtokos nemesek saját zsebükből, portánként, egyszeri alkalommal fizessenek 9 forintot; VII. tc.: a király személyes megjelenése esetén felajánlja a nemesi felkelést; XXIII. tc.: a szabad hajdúkat számolják fel.)
1597
február 2. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Mátyás főherceg jelenik meg. (II. tc.: adó helyett a rendek 10 portánként 3 lovast és 3 gyalogost ajánlanak meg fele részben a földesurak, fele részben a jobbágyok költségére; XXVII. tc.: a Kamara ne foglaljon birtokokat – ezt a törvénycikket a király nem szentesíti; XLV. tc.; a királyi közutakat mindenütt szélesítsék ki.)
1599
január 25. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Mátyás főherceg jelenik meg. (XXXI. tc.: a király ne adományozzon idegeneknek magyarországi birtokot.)
1600
február 2. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Mátyás főherceg jelenik meg. (XX. tc.: katonákat ne szállásoljanak nemesek és egyházi személyek házaiba.)
1601
január 25. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Mátyás főherceg jelenik meg. (Harminchat törvénycikk közül harminckettő a háborúval foglalkozik.)
1602
február 22. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Mátyás főherceg jelenik meg. (IX. tc.: a személyes felkelés helyett jobbágykatonák tartását vállalja.)
1604
február 3. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Mátyás főherceg jelenik meg. (A király a XXII. tc. önkényes betoldásával szentesíti a törvényeket. Ez a protestantizmus ellen korábban hozott törvényeket erősíti meg.)
1606
január 9. Béketárgyalások kezdődnek Bécsben Bocskai István és I. Rudolf biztosai között. (Február 9-én létrejön a megegyezés.)
március 21. Mátyás főherceg jóváhagyatja a bécsi békét I. Rudolffal. A főhercegek I. Rudolf betegsége miatt Mátyás főherceget választják meg az osztrák Habsburg-család fejévé.
tavasza A székelyek között mozgalom indul Bocskai István uralma ellen.
április 16. Bocskai István fejedelem e napra országgyűlést hív össze Kassára, ahol maga is megjelenik. (Új tárgyalásokra utasítja Illésházyékat.)
április 24. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba. (Június végén a rendek egyetlen tárgyalási nap nélkül feloszlanak.)
június 7. Újabb béketárgyalások kezdődnek Bécsben a felkelt rendek, Bocskai és I. Rudolf biztosai között. A tárgyalások június 23-án eredményesen zárulnak. (Eltörli az 1604-ben betoldott XXII. tc.-et, a protestáns vallások gyakorlata – a katolikusok sérelme nélkül – szabad a mágnásoknak, a nemeseknek, a korona városainak, a végváraknak; kössenek békét a törökkel; a következő országgyűlésen nádor választandó; a Szent Koronát hozzák Magyarországra; a jezsuitáknak nem lehetnek birtokaik; Bocskai István Erdélyt a Partiummal, valamint Ugocsa, Bereg és Szatmár vármegyékkel férfiági utódai életére kapja, családja kihaltával ezek a Koronára szállnak, – a kezén levő többi területet átadja a királynak.)
augusztus 1. Mátyás főherceg e napra összehívja Bécsbe a csehországi, morvaországi, sziléziai, ausztriai és lausitzi rendeket, akik a bécsi békét szavatolják. (Szeptember 26-án szövetséget kötnek a magyarokkal.)
szeptember 24. I. Rudolf oklevele arról, hogy Erdély és a Partium a Bocskai család férfiágának kihaltával sem száll vissza a koronára.
szeptember 26. A magyarországi római katolikus püspöki kar és egyes főurak tiltakoznak Erdély és a Partium elszakítása miatt.
november 11. Zsitvatorokban húsz évre szóló béke jön létre I. Ahmed szultán és I. Rudolf között.
december 13. Bocskai István e napra országgyűlést hív össze Kassára, ahol maga is megjelenik. (A bécsi békét illetően a következő országgyűlésen végrehajtandó változásokat fogalmaz meg: a vallásgyakorlat a falvakban is legyen szabad; a királyság és Erdély között örökös szövetség jöjjön létre.)
december 29. Kassán meghal Bocskai István fejedelem.
1608
január 10. Mátyás főherceg, a kormányzó e napra az alsó-magyarországi és a dunántúli vármegyéknek részgyűlést hirdet Pozsonyba. Felső-Magyarország és Erdély, valamint Alsó- és Felső-Ausztria rendjei is képviseltetik magukat. A főherceg is megjelenik. A király leiratban oszlatja fel az engedélye nélkül összehívott gyűlést. A gyűlés a király felszólítása ellenére együtt marad. (A résztvevők ragaszkodnak a bécsi és a zsitvatoroki békéhez, védelmükben szövetségre szólítják a szomszédos országokat.)
március 27. Mátyás főherceg és Ali budai pasa közös nyilatkozata. (A felkelésben részt vett hajdúknak büntetlenséget biztosít.)
április 19. A hajdúk szerteszélednek.
május 3. Mátyás főherceg a magyar, az osztrák és az útközben csatlakozó morva csapatokkal Znaimból a Prágában székelő Rudolf császár és király ellen indul.
június 25. Rudolf császár és király lemond Mátyás főherceg javára Magyarország, Horvátország és az osztrák örökös tartományok uralmáról. (Megtartja Csehországot, Tirolt, valamint a császárságot.)
június 27. Mátyás főherceg és a magyar rendek képviselői Prága mellett átveszik I. Rudolf megbízottjától a koronát és a koronázási jelvényeket.
augusztus 20. Mátyás főherceg és Báthori Gábor szövetsége. (A fejedelem kötelezi magát, hogy Erdélyt nem idegeníti el a koronától.)
szeptember 9. Mátyás főherceg, a kormányzó e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, ahol maga is megjelenik. (I. tc.: biztosítja a Korona minden alattvalójának a szabad vallásgyakorlatot; III. tc.: a nádort az uralkodó két protestáns és két katolikus jelöltje közül, az elődje halálát követő egy éven belül az országgyűlés megválasztja; ha a király nem intézkednék, az országbíró vagy másodsorban a tárnokmester joga a nádorválasztó országgyűlést összehívni; IV. tc.: a Szent Koronát Pozsonyban őrizzék; XII. tc.: az idegen katonaságot vigyék ki az országból: XXI. tc.: a király gondoskodjék a végvárak védelméről.)
november 16. Mátyás főherceget a pozsonyi országgyűlés királlyá választja. November 10-én megkoronázzák. (II. Mátyás 1619-ig uralkodik.)
november 18. Illésházy Istvánt az országgyűlés nádorrá választja. (Méltóságát haláláig, 1609-ig viseli.)
december 6. II. Mátyás szentesíti a koronázás utáni törvényeket. (I. tc.: szabályozza az országgyűlés két táblájának összetételét, és kijelöli az országgyűlésre kötelezően meghívandó személyek körét; XIII. tc.: a jobbágyköltözés ügyét a vármegyék hatáskörébe utalja.)
1609
november 11. II. Mátyás e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, ahol maga is megjelenik. (III. tc.: Bocskai István fejedelem birtokadományai érvénytelenek; XLVIII. tc.: tilos a nyersarany és -ezüst kivitele; LXII. tc.: vegyék számba újra a portákat – 4 jobbágyház, illetve 12 zsellérház alkosson egy adóegységet.)
1611
március 24. II. Mátyás lemondatja bátyját, II. Rudolf császárt a cseh királyi címről. (Május 23-án Mátyást Csehország királyává koronázzák Prágában.)
június 29. Forgách Zsigmond felső-magyarországi főkapitány Báthori Gábor ellen indul.
július 6. Nagy András hajdúgenerális csapataival csatlakozik Forgáchhoz.
július 8. Báthori Gábor súlyos veresége Brassó mellett.
augusztus Nagy András visszatér Báthori Gábor hűségére.
szeptember eleje Omer pasa boszniai és Zülfikár pasa temesvári török helytartó hadaival megsegíti Báthori Gábort.
szeptember 16. Forgách Zsigmond és Radu Serban ütközet nélkül kimenekül Erdélyből.
december közepe Megállapodás Tokajban Erdély és a Magyar Királyság örök békéjéről.
1612
január 20. Prágában meghal II. Rudolf császár (1608-ig magyar király.)
június 13. II. Mátyást a Német-Római Birodalom császárává koronázzák.
1613
február 24. II. Mátyás e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, ahol maga is megjelenik. (II. tc.: a Bocskai által elvett birtokokat adják vissza; XXXVI. tc.: a „szökött” jobbágyokat a véghelyekből és a mezővárosokból is ki kell adni.)
november 15. Bethlen Gábor a békés megegyezés szándékával követeket indít Kolozsvárról II. Mátyáshoz.
II. Mátyás kiváltságlevelében elismeri Szoboszló, Böszörmény, Nánás, Hadház, Vámospércs és Polgár hajdúszabadságát.
1614
július 27. II. Mátyás e napra közös gyűlésbe Linzbe hívja országai rendjeit és a főhercegeket. Jelen vannak III. Fülöp spanyol király követei is. (A gyűlés Bethlen Gáborral, illetve a Portával való háború ellen dönt.)
1615
január 8. Homonnai Drugeth György kötelezvénye II. Mátyásnak: ha erdélyi fejedelemségre jut, Erdélyt a király hűségén tartja.
május 6. Megegyezés II. Mátyás és Bethlen biztosai között Nagyszombatban. (A király elismeri Erdély fejedelemválasztó jogát, Bethlen a Magyar Koronához tartozást. Kölcsönös szövetségi és segélynyújtási szerződést kötnek. Titkos szerződésben leszögezik, hogy Erdély különállása addig tart, amíg Buda és Eger török kézen van. Bethlen szükség esetén a Porta ellen is támogatja a királyt.)
július 15. Az 1606. évi zsitvatoroki béke megújítása Bécsben.
1616
június 10. Homonnai György veresége Konyárnál.
szeptember 28. A király Pázmány Pétert, volt jezsuita szerzetest, a turóci prépostot nevezi ki esztergomi érsekké.
október 9. Erdélyi országgyűlés Segesvárott. (A Homonnaihoz pártoltakat hűtlenségben marasztalja el. A perbe fogottak többségét jószágvesztésre ítéli.)
november 20. Homonnai újabb veresége Désen.
november vége Bethlen Gábor ellentámadást indít Felső-Magyarországra.
1617
március 20. A Habsburg-család házi törvénye Ferdinánd főherceget jelöli ki a gyermektelen II. Mátyás utódául.
1618
március 4. II. Mátyás – többszöri halasztás után – e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Ferdinánd főherceg jelenik meg. (II. tc.: a törökkel felújított békét meg kell tartani; LXXIII. tc.: a hajdúk a lakóhelyük szerint illetékes vármegye joghatósága alatt álljanak; LXXVII. tc.: vallásügyben megújítja az 1608. évi koronázás előtti I. törvénycikket.)
május 11. Forgách Zsigmondot nádorrá választják. (Méltóságát haláláig, 1620-ig viseli.)
május 18. Ferdinánd főherceget, a kijelölt trónörököst, az országgyűlés királlyá választja. (Július 1-én megkoronázzák.)
május 23. Csehországban Habsburg-ellenes felkelés kezdődik. (A harmincéves háború kezdete.)
1619
január 13. II. Mátyás elutasítja a magyar rendeknek a csehek érdekében tett közvetítő kísérletét.
március 20. Bécsben meghal II. Mátyás király. Trónra lép II. Ferdinánd. (Uralkodik 1637-ig.)

Pach Zsigmond Pál

Rendiség és abszolutizmus

1606-ban a magyar Bocskai-felkelés vívmányát, a bécsi békét a cseh és osztrák rendek is szavatolták; 1608-ban pedig a szövetkezett alsó- és felső-ausztriai, magyar és morva rendek a prágai Hradzsinba zár­kózott Rudolffal szemben öccsét, Mátyást emelték, igencsak megnyirbált felségjogokkal, a két Ausztria és a maradék Magyar Királyság trónjára (utóbbin II. Mátyás, 1008-1619; cseh király 1611-től, német-római csá­szár 1612-től).

Sinkovics István

A központi hatalom és a rendek ellentétei az országgyűléseken

Rudolf meg testvérei nemegyszer azon gondolkodtak: az ellenzék vezetőit el kellene fogni, hogy a rendeket megfélemlítsék, sőt arra is gondoltak, hogy az országgyűlést szétkergessék. Ugyanakkor a rendek megnyerésére is törekedtek. Különösen Rudolf betegsége előrehaladtával, amikor közeli halálát jósolták, Ernő főherceg, majd később öccse, Mátyás főherceg a királyság megszerzésére törekedett, s a rendek támogatását nem nélkülözhette.

Az udvarban attól is tartottak, hogy az ausztriai, viharos rendi ülések, ahol nemegyszer megtagadták az adót, hatással lesznek a magyar országgyűlésekre. De a félelem indokolatlan volt, a Habsburg-országok protestáns rendjei között a kapcsolatok még csak ekkor kezdtek kialakulni.

Az országgyűlési végzések hatását gyengítette, hogy a király egyes cikkelyeket kihagyhatott, vagy szentesítésüket megtagadhatta. Az is elégedetlenségre adott okot, ha a törvénycikket meghagyták az országgyűlésen kialakult formában, de a végéhez záradékot fűztek: a tárgyban a király majd később fog dönteni. Az 1600. évi országgyűlésen a rendek szóvá tették, hogy az előző évi végzések közül négyhez fűztek az udvarban elutasító vagy halasztó záradékot, amivel az országgyűlés határozatát lényegében félretették, viszont Himmelreich Tiburtius, a Magyar Kancellária titkára azt bizonygatta, hogy a rendeknek panaszra nincsen okuk: „az ő dolguk a cikkeket megszerkeszteni és engedelmesen előterjeszteni, a császári felségnek mint Magyarország királyának pedig joga, hogy az előterjesztetteket javítsa, megváltoztassa és végül tetszése szerint megerősítse”. Majd hozzátette: ez volt mindig idáig a szokás, és „nem is illik, hogy ez eljárás mélyebb okának kinyomozására törekedjenek”.[1] Mátyás főhercegnek pedig az volt az álláspontja, hogy a király megfelelő tájékozódás és behatóbb tanácskozás után egy-két törvénycikket kihagyhat.

Hazai és nemzetközi összefogás-kísérletek

1594 márciusában, „hideg és rút időben” indultak meg újra a harcok. Miközben Zrínyi György gróf elfoglalta Berzencét, Csurgót és Babócsát, Mátyás főherceg németekből és magyarokból álló seregéhez csatlakoztak a vármegyei hadak; Pálffy Miklós március 10-én bevette Nógrádot. Ezzel megnyílt az út Esztergom és Buda felé. A budai pasa megelégelte a várak sorozatos elhagyását, s a nógrádi béget kivégeztette. Miután a magyar sereg Tura mellett megverte a budai pasa hadát, Mátyás főherceg május elején körülzárta Esztergomot, és a lakosság segítségével szinte harc nélkül elfoglalta az alsóvárost. A 35 ezer főnyi királyi hadsereg május 4-én megkezdte a vár ostromát. Ágyúival több helyen megtörte a Víziváros falát, de három véres rohammal sem tudta bevenni. Hat héten át folyt az ostrom. Itt sebesült meg és vesztette életét Balassi Bálint. Súlyos nehézségeket okozott, hogy Mátyás főherceg nem értett a hadviseléshez, és nem is volt elég erélyes. A tisztek dorbézoltak, az ellátatlan csapatok fosztogatták a falvakat, elvitték az állatokat, lekaszálták a vetést, és lovaikkal etették meg, vagy alomnak használták. Majd járvány tört ki, a katonák közül sokan haltak meg vérhasban. Az ellenség mindennek láttán ki-kiütött a várból. Miután híre érkezett, hogy Szinán nagyvezír a szultáni hadsereggel közeledik, Mátyás főherceg június 29-én abbahagyta Esztergom ostromát, és átkelt a Dunán. Tábora ilyen állapotban lévén, nem kockáztathatta, hogy a török hadakkal megütközzék. Szinán ott folytathatta a hadműveletet, ahol az előző évben abbahagyta; körülzárta Tatát, és a negyedik napon a vár megadta magát. Szentmárton (Pannonhalma) őrsége sem tanúsított ellenállást. Július végén a török sereg már Győrt ostromolta, és Mátyás főherceg tábora ellen is támadást készített elő. Hajóhidat építtetett, és ágyúkat, majd csapatokat szállíttatott át a túlsó partra. A német tábor az ellenség készülődését nem tudta megakadályozni. Mátyás főherceg visszavonult Magyaróvár felé, puskaporkészletét pedig felgyújtotta. A törökök megtámadták az elmenőben levő hadsereget, és táborát, szekereit, minden felszerelését birtokukba vették. Ezzel Győr végső veszélybe került.

Esztergom megvétele és a gyurgyevói győzelem

1595 júniusának végén mintegy 60–80 ezer fős királyi sereg élén Mansfeld generális átkelt a Dunán. Július 1-én körülzárta Esztergomot, és töretni kezdte a vár falait. A törökök a várost feladták, de a Vízivárost és a várat szívósan védték. Az ostromot különösen az átellenben levő Párkány török őrsége zavarta, míg csak Pálffy Miklós és Nádasdy Ferenc csapataikkal át nem keltek a Dunán, és a palánkvárat be nem vették. A szultáni hadsereg Havasalföld ellen készült, és nem tudott Magyarországra jönni. A budai pasa megkísérelte Esztergom felmentését, de Mansfeld nagy csatában megverte, és egész felszerelését zsákmányul ejtette. Nem sokkal később azonban vérhasban meghalt, és a fővezérséget újból Mátyás főherceg vette át. Az ostrom annyira előrehaladt, hogy a török őrség szeptember 3-án megadta magát. Nem sokkal ezután Pálffy Miklós vezetésével visszafoglalták Visegrádot, mire a budai pasa felgyújtotta Vörösvárt, Zsámbékot és néhány kisebb palánkot. Ezután a császári hadvezetés Vác visszavételét tervezte, hogy a Duna mindkét partján közelebb jussanak Budához. Erre azonban már nem futotta erejéből. Mátyás herceg fővezérsége alatt a hadseregben visszatértek a korábbi, áldatlan állapotok, s a török elleni háború megint elakadt volna, ha keleten nem történik jelentős fordulat.

Eger eleste és a mezőkeresztesi csata

Miksa főherceg csak a magára hagyott Eger eleste után vezette hadait a török ellen. Csatlakozott hozzá csapataival Teuffenbach kassai főkapitány, a vármegyék hadra kelt nemessége, és megérkezett a Temesvárt júniusban sikertelenül ostromló mintegy 8–10 ezer főnyi erdélyi sereg, Báthori Zsigmond fejedelem vezetésével. Így mintegy 40–60 ezer főnyi hadsereg került szembe a törökkel Mezőkeresztes falu mellett, 1596. október 23-án. A támadást a török kezdeményezte. Három napon át folyt a harc, a Sár vizén átkelő törököket szétverték vagy visszaűzték. A harmadik napon, október 26-án, a törököket üldöző lovasok és gyalogosok a tilalom ellenére átkeltek a vízen, és fosztogatni kezdték az ellenség sátrait, míg csak a magyar tábor ellen küldött török csapat vissza nem tért, és a fosztogató, szétbomlott alakulatokat meg nem szalasztotta. Ezek azután magukkal ragadták a többi seregrészeket is. Mátyás főherceg és Báthori Zsigmond Diósgyőr felé menekült, a magukra hagyott magyar csapatok éjszaka hagyták el táborukat. Az áttekinthetetlen zűrzavarban a szultán Szolnokra futott seregével együtt.

Miksa főherceg nem sok jelét adta hadvezéri képességeinek. A mezőkeresztesi csata valójában azért veszett el, mert a sereg fegyelmezetlen, a hadvezetés határozatlan volt. A keresztény hadsereg vereséget szenvedett. 6 ezer királyságbeli és 2 ezer erdélyi katona maradt a csatatéren. Miksa elvesztette ágyúit és minden tábori felszerelését. Az egykorú török tudósítások szerint azonban a szultán környezete súlyos aggodalmakkal kísérve könyvelte el a nagy diadalt. Észrevették, hogy a keresztény csapatok más hadrendben szálltak harcba, mint régen, szoros, zárt rendben küzdöttek. A csatának voltak válságos pillanatai, amikor a keresztény harcosok a szultáni sátorig is eljutottak. A török hadvezetés felismerte, hogy a keresztény csapatok fegyverei jobbak, tüzérségük egyenesen félelmetes.

Győr visszavétele és Buda ostroma

Július végétől egymás után visszafoglalták Tatát, Gesztest, Palotát, Veszprémet, Cseszneket, Vázsonyt és Tihanyt. Az ezekhez közel fekvő Fehérvár ostromával nem probálkoztak, hanem szeptember közepén – hosszú viták után – Rudolf császár kiadta a parancsot Buda ostromára. Mátyás főherceg serege, újabb erőkkel kiegészítve, 1598. október elején zárta körül Budát. Mivel már őszre járt az idő, meglehetősen elkéstek. Október 5-től kezdve a tüzérség erősen törette a vár falait, de a tartós esőzés miatt az utak nagyon csúszósak lettek, a lőpor átázott, az ágyúk elmerültek a sárban, a várhegy megközelíthetetlenné vált; így Buda ostromát abba kellett hagyni.

Uralmi válság Erdélyben

Amikor Mehmed parancsot kapott, hogy siessen a Mátyás főherceg hadai által ostromlott Buda felmentésére, az éhező csapatok fellázadtak, és parancsnokaikra támadtak. Mehmed kénytelen volt téli szállásra irányítani katonáit.

Katonai erőviszonyok

1602 augusztusában Huszein nagyvezír ostromzár alá vette Fehérvárt. A hajdúk a vár védelmére épített sáncban pusztultak el, a védősereg pedig tárgyalásokat kezdett a megadásról, de a törökök már ezek befejezése előtt benyomultak a várba. A császári hadak csak szeptemberben kezdtek gyülekezni a Dunánál, a zsoldoskatonából fölemelkedett Hermann Russworm fővezérsége alatt, aki az év elején elhalt Mercoeur hercegnek lépett a helyébe. Amikor a nagyvezírt a szultán az ázsiai bonyodalmak miatt visszahívta, a császári sereg – Mátyás főherceg és Russworm generális vezetésével – újból megkísérelte Buda ostromát. Erre most sem futotta erejükből, és az időből is kifogytak. Pestet viszont sikerült visszafoglalniuk, és megtartaniuk a visszafordult nagyvezírrel szemben is. November közepén a császári hadak elvonultak Buda alól. 1603 szeptemberében Russworm újból Buda térségébe vezette seregét, táborát Vác és Buda között verette fel, és hidat építtetett a Dunán. A Buda segítségére küldött török csapatok egy éjszaka észrevétlenül a császáriak hídja ellen támadtak. A két sereg egymásnak rontott, és virradatig öldöklő harcot vívott. A török nagy veszteséget szenvedett, de megerősített táborába vonulhatott vissza. Miután a korán beköszöntő tél miatt a török hadsereg visszatért Belgrádba, Russworm novemberben visszafoglalta Hatvant.

A háború költségei és az ország erőfeszítése

A rendek ismételten kimondták, hogy az ország adójából magyar katonákat kell fizetni, sőt azt is kikötötték, hogy külföldieket ebből a pénzből ne tartsanak. Ha van az országnak külön magyar hadereje, védekezni lehet a török ellen, és esetleg külföldi hadakra sem lesz szükség: a sok keserű tapasztalat után lemondanának a külföldi segítségről. 1600-ban erélyesen kérték, hogy a király vessen véget a katonák fosztogatásainak; különben úgy határoznak, hogy az ilyeneket, bármilyen nemzetiségűek legyenek és bárhol szolgáljanak, a vármegyék fegyveresen támadják meg és űzzék ki. Mátyás főherceg megdöbbent a bejelentésre, és azt válaszolta, hogy ez a rendek számára is pusztulást jelentene, mert az ellenség nyomban kihasználná a számára kedvező belső ellentétet a védelem nélkül maradt ország teljes tönkretételére; a külföldiek pedig ilyen nyilvánvaló sérelem után nem fogják életüket Magyarországért kockára tenni.

Makkai László

Régi és új ellentétek: az Illésházy-per és a XXII. artikulus

Mivel a kassai városi tanács nem engedelmeskedett, Giacomo Barbiano, Belgiojoso grófja, az újonnan kinevezett felső-magyarországi főkapitány 1604 elején erőszakkal elvette a székesegyházat. Ezt követően a többi protestáns templomot is bezárták, és a prédikátorokat kiűzték a városból, annak ellenére, hogy a lakosság túlnyomó többsége lutheránus volt. Ugyanebben az időben Pethe Márton kalocsai érsek, helytartó parancsot kapott, hogy a Szepességben a protestánsok templomait és iskoláit foglalja le, prédikátorait űzze el, és helyükbe katolikus papokat állíttasson. Az általános felzúdulás miatt azonban Mátyás főherceg utasította Pethe Mártont, hogy a parancs végrehajtását az országgyűlés utáni időre halassza.

1604 márciusában Pozsonyban összeült az országgyűlés. A megyei követek magukévá tették a városok sérelmeit, és elhatározták, hogy addig nem kezdenek a királyi előterjesztés tárgyalásába, amíg nem kapnak biztosítékot vallásuk zavartalan gyakorlatára. Írásbeli előterjesztésükre Mátyás főherceg megígérte, hogy az ügyet a király elé viszi, de kérte, hogy a tárgyalások halasztásával ne késleltessék az az évi hadjárat megkezdését. Erre a rendek elővették a királyi előterjesztést, ugyanolyan összegű adót szavaztak meg, mint az előző évben, és a többi kérdésben is kialakították az országgyűlés végzését. Ezt a főherceg vita után elfogadta, majd berekesztette az országgyűlést, úgyhogy a protestánsok vallásgyakorlatuk kérdésében még csak megnyugtató ígéretet sem kaptak. A rendek Istvánffy Miklós nádori helytartó előtt bejelentették, hogy elfogadták az országgyűlési tárgyalásokat, holott vallásgyakorlatuk zavartalanságára sem előzetesen, sem utólag semmiféle biztosítékot nem kaptak. Leszögezték: ha a következő országgyűlésig a támadások bármilyen formában folytatódni fognak, ezek ellen előre is tiltakoznak; jogaikból viszont nem engednek, és a következményekért elhárítják maguktól a felelősséget.

Az udvarban azonban nem gondoltak visszakozásra, hanem annak is elejét akarták venni, hogy az ellenreformáció támadásai ellen a rendek az országgyűlésen védekezhessenek. Prágában Tiburcius Himmelreich kancelláriai titkár, miután a megszokott módon átjavította a végzéseket, egyesekhez erőtlenítő záradékot fűzött, majd Mátyás főherceg utasítására egy új törvénycikket fogalmazott, amelynek szövegét az országgyűlésen hozott végzések után utólag toldotta be a záróformula elé, külön címet adva az új törvénycikknek, és a XXII. számmal látva el. Eszerint a rendek az országgyűlésen előhozták vallási sérelmeiket, és emiatt a gyűlés tárgyalásait hátráltatták. Ősei példájára a király a római katolikus hitet vallja, kötelességének tartja tehát annak védelmét és felvirágoztatását. Ezért megerősíti Szent István királytól kezdve a magyar királyok által a római katolikus hitre vonatkozóan kiadott összes törvényeket, rendelkezéseket, amelyek szó szerinti átírás nélkül is teljes egészükben érvényesek. Megtiltja, hogy bárki a vallásügyet az országgyűlésen előhozza. E rendelkezés megsértőit a magyar királyok törvényeiben megállapított büntetéssel kell sújtani. Rudolf a többivel együtt ezt a hamisított törvénycikket is megerősítette, és a záradékban is utalt rá, hogy a szükség szerint csatolta a többihez.

Mátyás főherceg és környezete szűklátókörűségét mutatja, hogy egy ilyen lépéstől a protestánsok elhallgattatását várták. Éppen az ellenkező hatást érték el. A felső-magyarországi vármegyék és városok a szeptember 8-án Gálszécsen tartott részgyűlésen kijelentették, hogy a XXII. artikulust nem ismerik el törvénynek, és ha vissza nem vonják, kénytelenek fegyverhez nyúlni. Ezt Belgiojoso tudomására hozták, és követelték a Felső-Magyarországon elkövetett vallási sérelmek orvoslását. A fenyegető szavakból már érezni lehetett a közeledő vihar előszelét.

Bocskai „gondolkodni kezd”

Lalla Mehmed augusztusban Esztergom megvívására indult, s Basta nehéz helyzetbe került. A hadügyek intézésévei megbízott Mátyás főherceg egyik sürgető parancsot a másik után küldte Belgiojosónak, hogy küldjön Bastának segítséget, főként indítsa hozzá a felső-magyarországi vármegyék adójából toborzott csapatokat és a nemesek által megajánlott lovasságot.

Az álmosdi csata

Belgiojoso akkor érkezett lovasaival és Cavrioli 2 ezer vallonjával a helyszínre, mikor a lőporrobbanás bekövetkezett. A hajdúk elkövették azt a vigyázatlanságot, hogy a hidat nem rombolták le, s így Belgiojoso átkelhetett rajta, sőt hadrendbe állíthatta katonáit. Ha támad, talán megfordíthatja a csata sorsát, de vagy nem bízott a vallonokban, akiket maga is garázda, szemét népségnek tartott, vagy túlbecsülte Bocskai erejét, mert tétlenül kivárta, hogy a hajdúk, úgyszólván a szeme láttára lemészárolják gyalogosait, beszögezzék ágyúit, s foglyaikkal és zsákmányukkal visszavonuljanak. Azután visszatért Adorjánba, s levélben tudatta Mátyás főherceggel, hogy miért nem küldi a sürgetett segítséget Bastának, sőt maga kér támogatást.

A veszedelmes török segítség

Végül is sikerült elkerülni, hogy az Esztergom eleste után szabad kezet kapott nagyvezír ne maga jöjjön Érsekújvár alá; Illésházy kieszközölte Mátyás főhercegnél a vár átengedését azzal, hogy később visszaadják. Az őrség október 17-én bebocsátotta Homonnait – mint maga írja fentebb is idézett naplójában –, de csak akkor vonult ki, mikor a törökök „nagy haraggal és búsulással” eltávoztak.

Béketárgyalások és hajdútelepítés

1605 nyarán már Bocskai is hajlott a békére. Seregének fizetetlensége és megakadályozhatatlan kilengései mellett a török félreismerhetetlen hódító törekvései is aggasztották. De legfőképpen az a keserű felismerés indította a saját koronás királysága alatt egyesítendő Magyarország álmának feladására, hogy sem a magyar, sem az erdélyi rendek nem voltak hajlandók ezért komoly áldozatot hozni. A nagy vonakodással megszavazott adóból és a háború alatt nagyrészt tönkrement kincstári jövedelemforrásokból olyan hadsereget és államapparátust fenntartani, amely két ellenséges nagyhatalom között a Magyar Királyság függetlenségét biztosítja, nem lehetett. Bocskai 1605 júliusában már a minimális kéthavi zsoldot sem bírta kifizetni, amivel lecsendesíthette volna hadainak zúgolódását, és megelőzhette volna immár a parasztságot is sújtó prédálásaikat. Ekkor érkezett hozzá Kassára, előzetes kölcsönös tapogatózások után, melyekben már Illésházy is részt vett, Mátyás főherceg nevében Forgách Zsigmond és Thurzó György vezetésével egy küldöttség, hogy békefeltételei iránt érdeklődjék.

Bocskai feltételei világosak és kemények voltak. „Legyen szabad a lutherana és helvéciai confessio, az római vallás azonképpen az országban minden rendek között.”[2] Mindenki (azaz a kegyúri jogot gyakorló földesúr vagy testület) olyan prédikációt hallgasson és prédikátort tartson, amilyent kíván, a protestánsellenes törvényeket érvénytelenítsék. A király kössön Bocskai közvetítésével békét a törökkel; állítsa vissza a nádori tisztet országgyűlési választás alapján, s a nádor legyen a távollevő uralkodó egyedüli helyettese; a koronát őriztesse az országban; törölje el a kamarákat, és állíttassa helyre a kincstartóságot; szállítsa le a katolikus püspökök és prépostok számát, csökkentse jövedelmeiket, és világi hatalmat, tisztséget ne adjon nekik; száműzze a jezsuitákat; hivatalokba, végvárakba csak született magyarokat tegyen; erősítse meg Bocskai rendelkezéseit, adományait, fizessen ki a felkelő hadseregnek kéthavi zsoldot, és adjon a felkelésben részt vetteknek általános amnesztiát. Ami a maga személyes kielégítését illeti, azt Bocskai a király belátására bízza, de azzal a kikötéssel, hogy „puszta kertbe soha őfelsége előtt nem szorulok”,[3] valamint egyéb célzásokkal világossá téve, hogy kevesebbel, mint az önálló erdélyi fejedelemséggel, nem elégedhetik meg.

Ekkora engedményekre Bécsben, még kevésbé Prágában nem gondolhattak; lényegében alig többre, mint az amnesztiára. De pénz és katona nem volt, s ezért folytatni kellett a tárgyalásokat, húzni az időt. Mátyás főherceg válaszával újabb küldöttség indult Korponára, ahol a már korábban összehívott országgyűlés november 24-én megnyílt.

Országgyűlés Korponán és Kassán

Az országgyűlés kívánságait, küldöttség élén, Illésházy vitte fel Bécsbe, akiről Bocskai jól tudta, hogy Mátyás főhercegnél, régi kapcsolatai révén, előbbrelépést érhet el az alkudozásokban. Azt is tudta azonban, hogy Illésházy, ha minden lehetőt meg fog is tenni a protestáns vallásszabadság és a rendi jogok helyreállítása érdekében, nem lesz következetes képviselője a törökkel való békének és főleg Erdély önállóságának. Illésházy álláspontja ezekben a kérdésekben szöges ellentétben volt Bocskaiéval, és ebből nem is csinált titkot. Erdélyt mindenáron meg akarta tartani a Habsburg-királyságban, s a dinasztia és a magyar rendek kibékülése esetén a felszabaduló erőket a török ellen akarta fordítani, ha az Erdélyt nem engedné ki hatalma alól. Ha viszont Bocskai elszakítja Erdélyt a Habsburgoktól, s hozzá még Felső-Magyarország egy részét is, csökken a magyar rendiség ellenállási bázisa: mind a Habsburgokkal, mind az önálló Erdély fejedelmével szemben. Ez a magyar rendiség vezető erejét jelentő nagybirtokos oligarchia szempontjából nemcsak érthető, hanem egyedül lehetséges álláspont vált később a katolikus magyar arisztokrácia, Forgách Zsigmond, Homonnai György, főként pedig Esterházy Miklós szívósan követett programjává, az Erdély bekebelezésére irányuló új meg új kísérletek ösztönzőjévé, mindaddig, amíg a magyar rendiség biztonságban érezte magát a Habsburg uralkodó abszolutista törekvéseivel szemben.

Illésházynak Bécsben így nem is két-, hanem háromfelé kellett egyszerre viaskodnia. Meg kellett győznie Mátyás főherceget, hogy a merev ellenkezésnek semmi értelme nincs, ha egyszer nem képes erőt állítani az erővel szemben. Le kellett győznie a katolikus főpapok heves tiltakozását a vallási engedmények ellen, s közben igyekeznie kellett Bocskait rábírni, hogy a török béke és az erdélyi önállóság ügyében engedményeket tegyen. Eleinte minden vonalon vereséget szenvedett. Azok a javaslatok, amelyeket az 1606 áprilisában összehívott kassai országgyűlésre vitt magával Bécsből, még mindig messze állottak az elfogadható legkevesebbtől.


Mátyás főherceg még egy utolsó kísérletet tett a spanyol udvarnál. Kifejtve, hogy a korponai cikkek „a legnagyobb mértékben ellene vannak a katolikus vallásnak, ő császári felségének és a mi egész ausztriai házunknak”, egy „megfelelő” hadsereg kiállításához kért segítséget.[4] Az angol háborúval alig végzett s a németalföldi háború végső erőfeszítéseit próbálgató III. Fülöp azonban csak buzdítani tudta, de nem segíteni osztrák rokonságát. A magyar rendi sikerek pedig egyre bátorították, élezték az osztrák és cseh-morva rendek követeléseit. Lengyelországban rendi mozgalom kezdett kibontakozni a Habsburg-barát III. Zsigmond abszolutista kísérletei ellen. Meghiúsult Mátyás főhercegnek az a próbálkozása is, hogy Bocskai háta mögött és ellen a törökkel jusson megegyezésre. Mikor ezt Bocskai megtudta, méltatlankodva üzente meg Bécsbe: „nekem karón varjút ne mutogassanak”.[5] Ettől a madárijesztőtől nem ijedt meg; tudta, hogy az adott viszonyok közt a török őt nem ejtheti el, legfeljebb megzsarolja. Már előbb világosan leszögezte, hogy semmiféle köntörfalazás, érvelés, ijesztgetés el nem vonhatja követeléseinek lényegétől: „mihozzánk valami bőbeszédű persuasort csak heában fárasztanak – írja Illésházynak Bécsbe –, miért hogy sem az dialektikához, sem az retorikához nem tudunk, az dolgot ő magát nézzük”.[6] Tényleges spanyol vagy lengyel segítség híján Mátyás főherceg nem tehetett egyebet, mint az abszolút hatalmához, országai területi integritásához és a török háború folytatásához mániákus makacssággal ragaszkodó Rudolf tiltakozását semmibe véve, a főhercegek tanácsának felhatalmazásával elfogadni a korponai cikkekből azt, amit egyáltalán elfogadhatott.

Bocskai és Illésházy küzdelme

Mátyás főherceg is szívesen engedett volna a vallási kérdésekben, hogy többet nyerjen politikai síkon, de részben a pápai és a spanyol közbelépés, részben pedig azon meggondolás miatt, hogy a dinasztia magyarországi hatalmának megbízható támasza a katolikus klérus, legalább elvileg fenn kellett tartania a katolikus egyház középkori hatalmi pozícióját. Abból egyedül a protestáns vallásgyakorlat javára tehetett engedményt, azt sem nagy küzdelem nélkül, tudomásul véve, hogy a katolikus klérus elvileg ehhez sem járul hozzá. Illésházynak és követtársainak meg kellett elégedniök a protestáns vallásszabadság biztosításával, ezzel szemben a rendi önkormányzat helyreállítására vonatkozó követeléseik lényegében kielégítést nyertek.

A békeszerződések

Az 1606. június 23-án írt bécsi béke átengedte Bocskainak és esetleges vér szerinti fiú utódjának az igényelt tiszántúli terület egy részét (Ung, Bereg és Szatmár vármegyéket és Tokajt, annak Szabolcs vármegyei tartozékaival, ahol a hajdútelepítés történt). A protestáns vallásgyakorlatot az egyezség az uraknak, nemeseknek, szabad városoknak és végvári vitézeknek megadta, de a XXII. artikuluson kívül a protestánsellenes törvények eltörlését nem mondta ki világosan, ellátta viszont „a katolikus vallás sérelme nélkül” soképpen magyarázható záradékkal. A katolikus klérus birtokjogai és közjogi státusa. érintetlenül maradt, a főpapok kinevezését a király önmagának tartotta fenn. A jezsuiták száműzetése helyett csak birtokszerzésük tilalma került be a békeokmányba, az is királyi jogfenntartással. A rendi önkormányzat helyreállítását a nádor s a kincstartó tisztségének betöltése szolgálta volna, de az előbbi nem kapta meg a király távollétére igényelt teljhatalmat, hanem Mátyás főherceg, a király helyettese alá rendelték, a Magyar Tanáccsal együtt, a kincstartónak viszont hatásköre maradt tisztázatlan, mivel a kamarák oly hevesen sürgetett eltörlésére nem került sor. A bírói, igazgatási, és katonai hivataloknak született magyarokkal való betöltése, a végváraknak magyar katonasággal való őrzése alól is volt kivétel: a dunai végvárak, melyek a bécsi utat fedezték, továbbra is külföldi kapitányok és zsoldosok őrizetében maradtak.

Bocskai augusztus 17-én aláírta a békeszerződést, bár nem volt megelégedve a szerződés néhány, a Habsburg uralkodónak és a katolikus klérusnak kibúvót hagyó pontjával. Mindenekelőtt a „katolikus vallás sérelme nélkül” záradékot és Szabolcs vármegye átengedésének részlegességét tekintette elfogadhatatlannak, de miután Mátyás főherceg külön biztosítóleveleket adott ki egyrészt a vallásügyi záradék jóhiszemű értelmezéséről, másrészt Szabolcs vármegye egészének átadásáról, belenyugodott az eredeti szövegezésbe.

Bocskai utolsó hónapjai

A béketárgyalásokon a hajdúknak kikötött végkielégítés megadását Mátyás főherceg azzal a kifogással halogatta, hogy még nincsenek kezén az átadandó várak. Ezekben különben is csak az Illésházy által remélt számnak a harmadát vállalta végül is elhelyezni, de erre sem volt pénze.

A második hajdúfelkelés

  • Mátyás főherceg kitűnő sakkhúzással gondoskodott Thurzó hajdúgyűlöletének megszilárdításáról azzal, hogy neki adományozta Tokajt, amelynek régi tartozékai voltak a Bocskai által hajdútelepeknek kijelölt falvak.
  • Miközben a magyar uralkodó osztály a maga rövidlátó módján próbálta a hajdúkérdést megoldani, Prágában és Bécsben Bocskai kettős békeművének megsemmisítésére készültek. Rudolf a török elleni háború folytatásáról, külföldi katonaság behozataláról, a Bocskai-párt vezetőinek, főleg Illésházynak elfogatásáról és megbüntetéséről szövögetett terveket. Erre buzdította őket a magyar katolikus klérus beadványa is (1607. február), amely a bécsi béke szentesítésének megtagadását követelte. Mátyás főherceg nemkülönben el volt szánva az engedmények visszavonására, de ezt a magyar rendekkel való alkudozások útján akarta elérni, s 1607 júliusára országgyűlést hirdetett. A rendek a bécsi béke törvénybe iktatását remélve össze is sereglettek, de Rudolf megtagadta öccsétől az addig évről évre kiadott megbízást az országgyűlés levezetésére, azon a címen, hogy a magyarokat le kell szoktatni a lázongásra alkalmat adó gyűlésezésről. A rendek szeptemberben eloszlottak, egyelőre még lojális hangú nyilatkozatot adva tárgyalási készségükről, mihelyt az uralkodó újra összehívja őket.

A hajdúk szövetkezése Báthori Gáborral

A teljes cikk.

A rendi konföderációk

A teljes cikk.

A magyar rendiség hatalomátvétele

Hiába hirdette Magyari, hogy a nemesi köztársaság reformjának alapfeltétele az urak és a nemesség önadóztatása s a városok és parasztság terheinek ehhez mért könnyítése, a győzelmes magyar rendiség II. Mátyás 1608. november 19-én történt koronázása után hozott országgyűlési határozataival még a Habsburgok által korábban kikényszerített mérsékelt nemesi adózást is sietett megszüntetni, s a házak helyett újra portánként (azaz 4 jobbágy- vagy 12 zsellérháztartásonként) kirótt 4 forintos adót mindenestől jobbágyaival fizettette meg. S hogy a városok és a parasztok kíméléséről hogyan gondolkozott, arról a koronázás előtti (1608: VI., XIII.) és a koronázás utáni (1608: XII.) törvénycikkek éppen eleget mondanak: megtiltották a királynak, hogy a Magyar Tanács beleegyezése nélkül valamely helységet szabad városi rangra emeljen, vagy bármely városi közösségnek ingatlant adományozzon; kényszerítették a városokat, hogy magyaroknak (elsősorban persze nemeseknek) házvételt és tisztségviselést engedjenek; a vármegyéket pedig felhatalmazták, hogy a jobbágyköltöztetés tetszésük szerinti szabályozásával a paraszti szabadmenetel utolsó lehetőségeit is eltöröljék, s az örökös jobbágyság rendszerét megszilárdítsák.

Nemesi szabadság és vallásszabadság

Az a lappangó feszültségekkel telt; nyílt döntéseket nem hozó évtized, mely a Habsburg-országok rendjeinek a dinasztia felett aratott győzelmétől a harmincéves háború kitöréséig eltelt, s a történelmet királyok trónra. léptével és halálával periodizáló ósdi könyvekben „II. Mátyás uralkodása” címmel szerepel, valójában a közép-kelet-európai feudális országok ezeréves történetének egyik sorsfordulóját érlelte meg: megnyílt előttük a nagy lehetőség rendi szervezetük megreformálására, önálló állami létük egymással kötött szövetség útján történő biztosítására; ezt a lehetőséget azonban eljátszották.

A rendi győzelem leglátványosabb eredménye a protestáns vallásszabadság törvényes elismerése volt, de nem akármilyen vallásszabadságé, hanem a német birodalmi fejedelmi vallásmeghatározó jognak a földesurak, illetve a városok esetében a helyi rendi hatóságra való átruházásáé. Ennek magvolt a jogi előzménye a magyar és lengyel kegyúri jogban, mely a templom fenntartását és a lelkész alkalmazását a helyi földesúrnak tartotta fenn. A földesúri kegyúri jog érvényesülése vallási jelentőségén messze túlmenően azt jelentette, hogy a földesúr a központi hatalom által gyakorlatilag immár alig korlátozható testi-lelki hatalmat nyert jobbágyai felett. A Magyarországon vereséget szenvedett központi kormányzat még utóvédharcokkal próbálkozott, de ezeket is sorra elvesztette. Felső-Ausztriában Erasmus von Tschernembl, a lutheránus rendek kálvinista vezére 1608 augusztusában konföderációt szervezett a protestáns vallásszabadság törvényes biztosításának kivívására, s ettől csak a katolikus kisebbség tartotta magát távol. Alsó-Ausztria rendjei szeptemberben követték a példát, de itt a lutheránusok közül is csatlakoztak már néhányan a II. Mátyásnak feltétel nélkül hódoló katolikus kisebbséghez. Végül is október 6-án a két Ausztria protestáns rendjei védelmi szövetséget kötöttek Hornban, s Mátyás kénytelen volt – Illésházy közvetítésével – kiegyezni velük. 1609 márciusában kiadta a vallásszabadságot engedélyező Capitulations-Resolutiont. Miután a morva rendek is hasonló biztosítékokat nyertek, Rudolf sem tehetett egyebet az uralma alatt maradt tartományokban. 1609 nyarán Csehország, majd Szilézia kapott „felséglevelet”, olyan jogokkal, mint a vallásszabadság védelmére védnökök (defensor) választása, a királyi rendeletek érvényességének országgyűlési beleegyezéshez kötése és a királyi hatalmat korlátozó egyéb, a magyar rendiség által már kivívott kiváltságok. Amit a magyar rendek ellenállásukkal értek el, azt a csehek hűségükre hivatkozva csikarták ki, s éltek is vele: mintha a huszita idők tértek volna vissza, olyan felbuzdulás bontakozott ki a katolikus dinasztiával azonosított német nyelv ellen.

A protestáns ellenállást a Habsburg-országokban mindenütt a nagybirtokos oligarchia vezette, de tömegerejét a nemesség (a német birodalmi terminológia szerint a lovagság) adta. Alsó- és Felső-Ausztriában a megelőző száz év alatt az arisztokrata családok száma 76-ról 125-re emelkedett, míg a lovagoké 280-ról 230-ra csökkent, Belső-Ausztriában pedig az ellenreformáció úgyszólván teljesen elsöpörte az utóbbiakat. Mégis, a 17. század elején, az ezernél több cseh és osztrák, s az ennél jóval nagyobb számú magyar nemessel, jelentős társadalmi erő sorakozott fel a nagybirtokos oligarchia mögött olyan kis- és középrendű kiváltságosokból, akik a protestáns vallásszabadságban nem csupán a lelkiismereti szabadságot, hanem társadalmi-politikai önrendelkezésük elismerését is értékelték, hiszen rájuk most már a közhatalom nem kényszeríthetett vallást, de – nem lévén jobbágyok – magánföldesúr sem. Az osztrák Habsburgok hatalmi válságának mélypontján, 1609-ben, a vallásszabadság rendszere egész Közép-Kelet- Európában összeforrott a rendi önkormányzattal, annak egyik ideológiai sarkpontjává lett.

A vallásszabadság került a zászlajára a katolikus Mikolaj Zebrzydowski krakkói vajda vezetése alatt még 1606-ban kitört lengyel nemesi felkelésnek is, amelyet Bocskai utolsó hónapjaiban már kihasználni sem tudott, s amely 1607-ben a kálvinista Radziwil hercegek befolyása alá kerülvén, egyre élesebben fordult szembe III. Zsigmond ellenreformációs abszolutista törekvéseivel. „A pápa, a klérus és az osztrákok által bujtogatott”[7] király trónfosztását tervezték, de hiába keresték a Habsburg-országok protestáns rendjeinek szövetségét, mert ezek éppen a Mátyás főherceggel kötendő kompromisszumon munkálkodtak.

A magyar klérus kompromisszumos politikája

Az osztrák Habsburgok hatalmi válságának mélypontján, II. Mátyás és tanácsadója, Khlesl püspök azon erőfeszítései közepette, hogy a központi kormányzatot pénz és hadsereg nélkül a rendekkel szemben legalább maradványaiban fenntartsák, a magyar klérus politikája valóságos mentőöv volt a dinasztia számára, hogy egy nehéz évtizedet átvészelhessen.

A magyar rendiség országegyesítő törekvései

Ahogy az ellenreformációt, úgy a bécsi béke és a harmincéves háború kezdete közötti, Erdély önállósága ellen irányuló támadásokat is II. Mátyás és Khlesl bíboros abszolutista rendszerének szokás tulajdonítani. Ha a rendszer csak annyiban volt „abszolutista”, hogy az amúgy is hiányos központosítást próbálta a teljes elsorvadástól megmenteni, akkor az erdélyi önállóság elleni támadásait sem annyira saját, mint inkább a magyar rendiség kezdeményezéseinek kell tekinteni. A bécsi udvar természetesen éppúgy helyeselte és segítette az Erdély elleni akciókat, mint az ellenreformációt, de egyiket sem volt képes önállóan kézbe venni, s még kevésbé az újjáépítendő központosítás szekerébe fogni. II. Mátyás történetírója, Elias Berger a rendi nemzetek önállóságát tiszteletben tartó új rendszert, az osztrák–magyar–cseh „trinubiumot” (a későbbi utókor sokat emlegetett, de soha meg nem valósult „trializmusának” előképét) – mint akkori értelemben vett „alkotmányos” monarchiát – a Habsburgok nagy tetteként magasztalta, míg valójában a szekeret nem is három-, hanem hatfelé húzták az egyes országok rendjei.

Hajdúvilág Erdélyben

Mivel a Bocskai, majd II. Mátyás megígérte Kállót a hajdúk végül is nem nyerték el (királyi végvár maradt), Báthori saját ecsedi uradalmából Böszörménnyel kárpótolta őket. A II. Mátyás által Polgárral és Szentmargitával kiegészített Bocskai-adományból Dorogot csak 1616-ban ülhették meg rác hajdúk. Így II. Mátyás 1613-ban Szoboszló, Böszörmény, Nánás, Hadház, Vámospércs és Polgár birtokában erősítette meg – Bocskaira való hivatkozás nélkül – Bocskai Habsburg-kormányzat alá került hajdúit (Sima, Varjas, Vid, Szentmargita a hajdúvárosok használta puszták maradtak).

Homonnai György támadásai

A szegény kisnemesi származású Esterházy familiárisként kezdte pályáját Mágochy Ferenc munkácsi udvarában. Ura – kinek megmérgezésével a rossz nyelvek gyanúsították – még a ravatalon feküdt, amikor az özvegyet eljegyezte, s ezáltal az örökös híján gazdátlanná vált óriási Mágochy-vagyont magának biztosította, meg azáltal is, hogy már előbb katolizált, s így kiérdemelte a Habsburg-udvar bizalmát. Uradalmainak központja Munkács, mely a kálvinista Felső-Magyarország szívében Homonnai György homonnai és ungvári kiskirályságával együtt az ellenreformáció és az Erdély elleni támadások hídfőállása lett. Neofita volt és újgazdag: nem mindennapi tehetségének, törhetetlen ambíciójának ez a kettős hajtóereje a „tegnap gyúrt urat”,[8] mint ellenségei nevezték, gyors érvényesüléshez segítette. Évtizedekre ő lett az Erdély bekebelezését sürgető és minden eszközzel megpróbáló párt leghajthatatlanabb képviselője. Ugyancsak ő volt, aki Pázmánnyal együtt arra próbálta rávenni az 1618. évi magyar országgyűlést, hogy a Habsburg-örökösödés hallgatólagos elismerésével választás nélkül fogadják királlyá a gyermektelen II. Mátyás halála esetére a protestánsüldöző Ferdinánd stájer főherceget. Királyi tanácsosságot és udvarmesteri címet kapott érte, s a nagyságos urak közé emelkedett. A rendi érdek azonban erősebb volt a felekezetinél. Még a katolikus urak is ellenszegültek a veszedelmes eljárásnak, sőt első ízben szögezték le formálisan is a választókirályság elvét, amit az előző Habsburgokkal szemben nem hangsúlyoztak.

Lábjegyzet

  1. MOE IX. 214.
  2. Idézi: Benda Kálmán, A Bocskai-szabadságharc. Budapest, 1955. 105.
  3. Ugyanott, 108.
  4. Ugyanott, 138.
  5. TT 1878. 278&ndash<279.
  6. Idézi: Benda Kálmán, A Bocskai-szabadságharc. Budapest, 1955. 14.
  7. Elementa ad fontiun editiones. VI. Ed. C. H. Talbot. Roma, 1969. 28.
  8. Szalay LászlóSalamon Ferenc, Galántai gróf Eszterházy Miklós, Magyarország nádora. II. Pest, 1866. 74.