II. Uroš szerb nagyzsupán

A Múltunk wikiből
(II. Uros szerb nagyzsupán szócikkből átirányítva)

szerbül Урош II Примислав, angolul Uroš II of Rascia

Serbian Grand Prince from ca. 1145 to 1162
angol Wikipédia
Europe 1142
1149
ősz: A szerbek felkelnek a bizánciak ellen. I. (Komnénosz) Mánuel császár személyesen vezet hadat ellenük, de nem tudja legyőzni II. Uroš nagyzsupánt, akit a magyar király is támogat.
1150
nyár vége: A bizánci csapatok legyőzik a szerbeket segítő, Bágyon ispán vezette magyar sereget. II. Uroš behódol I. Mánuelnek.

Kristó Gyula

II. Géza és Borisz

II. Géza uralkodásának elején jöhetett Magyarországra Szerbiából Belos, II. Urošnak, az ekkor uralkodó szerb nagyzsupánnak, valamint Ilonának, II. Béla király özvegyének a testvére.

II. Géza orosz és bizánci háborúi

  • A szerbek fellázadtak a bizánci uralom ellen, és támadást intéztek Bizánc balkáni területei ellen. Jellemző módon a szerb megmozdulást egy bizánci forrásunk az alamanok (a Welfek), a dalmaták (a szerbek) és a paionok (magyarok) közti megegyezés eredményeként értékelte. Egy másik bizánci kútfő azt is bizonyítja, hogy a szerbek ténylegesen élvezték a magyarok katonai támogatását. Maga Mánuel császár személyesen kelt hadra a szerbek ellen, behatolt területükre, feldúlta azt, de katonai értelemben nem tudta térdre kényszeríteni II. Uroš nagyzsupánt. A beállt tél véget vetett a bizánci hadjáratnak, a szerbek a hegyek közé húzódtak, Mánuel pedig visszavonult. Ezekben a hónapokban, 1149 végén üzente II. Géza Izjaszlavnak, hogy háborúja van a bizánci császárral, és ezért nem tud személyesen sógora segítsgére lenni. A szerb–bizánci hadakozás, illetve egyes magyar katonai egységek szerbiai jelenléte volt ennek oka, viszont 1149 karácsonyára tekintélyes sereget küldött, orosz forrásunk 10 000 főről szól.
  • Tekintettel arra, hogy 1149 végén a beállt tél nem tette lehetővé Mánuel számára a teljes leszámolást a szerb felkelőkkel, ezért a bizánci császár 1150 nyarának végén újból sereget vezetett Szerbiába. Nišben gyűjtötte össze seregét, s itt értesült róla, hogy a magyarok szövetséges csapatok küldésével siettek a szerbek segítségére, ezek egy részét besenyő lovasok és mohamedán vallású kálizok alkották. A bizánci sereg a Száva folyó érintésével, tehát egy eredendően észak felé vezető út megtétele után jutott el a Tara patak vidékére, Belgrádtól délre, ahol szemben találta magát az egyesült magyar–szerb sereggel. Kemény csata támadt, amelynek során maga Mánuel császár is párviadalra kényszerült a magyar csapatok egyik vezetőjével, Bágyon ispánnal. Az összecsapás végül is a bizánciak győzelmével végződött, II. Uroš nagyzsupán engedelmességéről biztosította a császárt, és ígéretet tett arra, hogy mind nyugati, mind keleti hadjárataiban megfelelő számú katonával, 2000, illetve 500 fővel segíteni fogja Bizáncot.

Bel- és külpolitikai nehézségek II. Géza uralkodásának utolsó éveiben

A szerbiai magyar befolyás következménye, hogy II. Uroš helyett Desza foglalta el a nagyzsupáni tisztet. 1155-ben Mánuel a korábbi helyzetet állította vissza: Deszát letéve újra II. Urošt ültette a nagyzsupáni székbe. A magyar–bizánci háborúskodások 1155-ben történő lezárulása cselekvésképtelenné tette Magyarországot Szerbia irányában.

Irodalom

II. Uroš szerb nagyzsupán története kapcsán J. Kalić (Raški veliki župan Uroš II. Zbornik radova Vizantoloskog Instituta, 1970) részletesen foglalkozik a bizánci-szerb-magyar viszony 1150-es évekbeli történetével. A Tara menti csatáról készített feldolgozást G. Škrivanić, BIrodalomtörténeti Közleményeka na Tari (Vesnik Vojnog Muzeja JNA, 1962). Ehhez újabban lásd M. Blagojević, Sečenica (Szetzenitza), Strimon (Sztrümón) i Tara (Tára) kod Jovana Kinama (Zbornik radova Vizantoloskog Instituta, 1976).