III. Béla király

A Múltunk wikiből
1148 – 1196. ápr. 23.
király (1172–1196)
Wikipédia
III Bela.png
1163
nyár vége: IV. István I. Mánuelhez menekül, és hűbéresküt tesz. Mánuel sereggel vonul fel, de Nándorfehérvárnál békét köt III. Istvánnal. A császár lemond IV. István támogatásáról. Mária nevű lányát eljegyzi III. István öccsével, Bélával, aki Bizáncba kerül, áttér a bizánci rítusra, és deszpotész méltóságot kap. Bizánc megkapja Horvátországot és Dalmáciát.
1164
március után: IV. István bizánci támogatással betör Magyarországra, I. Mánuel Bácsig nyomul előre. III. Istvánt osztrák–cseh és halicsi katonák is támogatják. Mánuel cseh közvetítéssel békét köt III. Istvánnal. Eszerint IV. István átadja Béla herceg örökségét, Mánuel pedig lemond IV. István támogatásáról. A Szerémség bizánci kézen marad.
1165
vége: I. Mánuel utódának jelöli lányát, Máriát és annak jegyesét, Béla–Alexioszt. Megerősíti a bizánci határvonalat.
1166
eleje: Béla–Alexiosz Lukács pátriárkával és I. Mánuel császárral együtt elnököl a konstantinápolyi zsinaton.
Dénes ispán vezetésével visszafoglalják a Szerémséget, Zimony kivételével.
nyár: Béla–Alexiosz felvonul a magyar határon Dénes ispánnal szemben. Ezalatt Dukász János a csatlakozott vlachokkal Erdély felől, Léon Vatatzész pedig Halics felől pusztítja az országot. III. István II. (Jasomirgott) Henrik közvetítésével fegyverszünetet köt I. Mánuellel. A magyar király elbocsátja jegyesét, a halicsi fejedelem lányát, és feleségül veszi Henrik lányát, Ágnest.
ősz: A magyar csapatok visszafoglalják Dalmácia egy részét.
1167
húsvét: Philippopoliszban minden eredmény nélkül végződnek a magyar-bizánci béketárgyalások. A magyar csapatok elfoglalják a Szerémséget, erre I. Mánuel sereget küld ellenük.
július 8. A bizánci sereg Zimonynál legyőzi Dénes ispán hadát. Ezt követően békét kötnek, mely szerint a Szerémség magyar, Dalmácia viszont bizánci fennhatóság alatt marad.
1169
szeptember 14. I. Mánuelnek fia születik, Elek.
1170 körül
Miután I. Mánuelnek fia született, Béla–Alexiosz fokozatosan háttérbe szorul. Elveszti deszpotész rangját, felbontják eljegyzését Máriával. Feleségül veszi Chatillon Ágnest, Mánuel sógornőjét.
1171
I. Mánuel fiára esketi fel az előkelőket, és társcsászárrá nevezi ki fiát.
1172
március 4. III. István meghal, Esztergomban temetik el. A király halálakor itt tartózkodik zarándokként Oroszlán Henrik bajor és szász herceg, valamint II. (Jasomirgott) Henrik osztrák herceg.
március 4. után: Lukács esztergomi érsek és a főurak III. Béla–Alexioszt választják királlyá, s követséget küldenek érte. I. Mánuel katonai erővel támogatja Bélát, aki ígéretet tesz, hogy királyként nem támad Bizáncra.
Lukács érsek szimóniával vádolja meg Bélát, ezért nem koronázza meg. III. Sándor pápa engedélyezi, hogy a kalocsai érsek koronázza meg III. Bélát, aki oklevelet ad ki, hogy ez nem csorbíthatja az esztergomi érsek koronázási jogát.
1173
január 13. A kalocsai érsek megkoronázza III. Bélát. (Uralkodik 1196-ig.)
1173–1174
III. Béla börtönbe záratja öccsét, a hatalomra törő Géza herceget.
1174
május 12. Lipót, II. (Jasomirgott) Henrik fia feleségül veszi III. Béla testvérét, Ilonát.
május 12. után: Géza herceg megszökik, és Ausztriába menekül Lőrinc ispánnal.
1176
nyár: Walter pápai legátus Győrben tárgyal a salzburgi érsekség betöltésének ügyében.
Mivel II. (Jasomirgott) Henrik nem adta ki Géza herceget, III. Béla rátör az osztrák hercegségre.
szeptember 17. Magyar csapatok harcolnak Bizánc oldalán a müriokephaloni csatában.
vége: III. Béla újabb támadása az osztrák hercegség ellen.
1177
január 13. II. (Jasomirgott) Henrik meghal, Géza herceg II. Sobeslav cseh herceghez menekül, aki azonban kiadja III. Bélának, így újra börtönbe kerül, anyjával, Eufrozina együtt.
augusztus 1. I. (Barbarossa) Frigyes német-római császár békét köt III. Sándor pápával. Ezzel lezárul az invesztitúraharc második szakasza.
III. Béla összeíratja az aradi társaskáptalan birtokait és népeit.
1179
Lukács esztergomi érsek és III. Béla kibékülnek.
1183
III. Béla oklevélben biztosítja a cisztercita monostoroknak azokat a jogokat, amelyeket a rend francia területen élvez.
1185 körül
III. Béla király összeíratja jövedelmeit.
1186
ősz: III. Béla feleségül veszi Capet Margitot.
III. Béla összeíratja a királyi szabad udvarnokokat, és kísérletet tesz a királyi udvari szervezet rendezésére.
Elfogatja, majd Bizáncba száműzi anyját, Eufrozinát.
1187
október 2. Szaladin szultán elfoglalja Jeruzsálemet.
ősz: Velence sikertelen kísérletet tesz Zára visszafoglalására.
1188
III. Béla Vologyimer halicsi és Roman volhíniai fejedelem ellentétét kihasználva, Endre nevű fiát teszi meg Halics kormányzójává, Vologyimert pedig fogságba veti.
1189
tavasz: A harmadik keresztes hadjárat során I. (Barbarossa) Frigyes III. Béla engedélyével Magyarországon halad át. I. Frigyes fia eljegyzi Béla lányát. (A vőlegény 1191-ben meghal.) Béla felesége, Margit és I. Frigyes közbenjárására szabadon engedik Géza herceget, aki Bizáncba távozik.
karácsony: A német követek Bizánc ellen akarják hangolni III. Bélát.
III. Béla sereget küld Halicsba Endre herceg helyzetének megerősítésére.
1180-as évek
Fokozatosan önállósul a királyi kancellária, és kialakul a királyi oklevelek végleges formája.
1190
február: III. Béla közvetítésével II. Izsák és I. Frigyes Hadrianopoliszban békét köt.
tavasz: Vologyimer megszökik, először I. Frigyeshez, majd lengyel területre menekül.
augusztus 6. Vologyimer lengyel segítséggel elűzi Endre herceget Halicsból.
Kétéves fegyverszünet Velencével.
1190 körül
III. Béla megalapítja a szebeni prépostságot.
1191
ősz: III. Béla és II. Izsák szerémségi találkozója.
december 20. III. Cölesztin pápa megerősíti az Esztergom|esztergomi érsek jogait.
1192
június 27. Gergely bíboros, pápai követ jelenlétében Váradon szentté avatják I. Lászlót.
Megújítják a magyar-velencei fegyverszünetet.
1192–1193
III. Béla hadjárata Szerbia ellen.
1192–1195
Összeállitják a Pray-kódexet, ami tartalmazza a Halotti Beszédet és a Pozsonyi Évkönyveket is.
1193
Velence kísérletet tesz Zára megszerzésére, de csak néhány szigetet tudnak elfoglalni.
III. Béla Bertalan comesnek adja Modrus megyét, ez az első példa teljes megye eladományozására.
III. Béla megerősíti a fehérvári keresztesek jogait.
1194
Imre herceg Horvátország és Dalmácia kormányzója lesz.
1195
III. Béla segítséget ígér II. Izsáknak a bolgárok ellen.
A magyar király nem vesz részt a VI. Henrik császár vezette keresztes hadjáratban, annak Bizánc-ellenes éle miatt.
1196 előtt
III. Béla nagyszabású Esztergom|esztergomi építkezései, a királyi palota és kápolna kiépülése.
1196
eleje: III Béla betegsége miatt nem tud részt venni a keresztes hadjáratban, fogadalmát ezért Endre hercegre ruházza át.
április 23. III. Béla meghal, Szekesfehérvárott temetik el. Fia, Imre követi a trónon. (Uralkodik 1204-ig.)

Bartha Antal

A magyar őshaza

III. Béla király névtelen jegyzője, Anonymus 1200 körül írt művében a Don melléki Szkítiát nyestben szerfölött bővelkedőnek tünteti fel.

Kristó Gyula

Bevezetés

  • A másik korszak III. Béla országlásával kezdődik, s a XIII. század első évtizedeire terjed ki. III. Béla az utolsó Árpád-házi király, akinek uralkodása alatt még jól láthatóan érvényesült a XI. századra emlékeztető archaikus struktúra, s ugyancsak az első Árpád-házi uralkodó is, akinek hosszú, közel negyedszázados uralma során feltűnnek azok a nyomok, amelyek összeférnek ugyan még az archaikus szerkezettel, de felbukkanásuk jelzi a váltás bekövetkeztét a következő évtizedekben.
  • Bármekkorák is legyen a különbségek az egyes részletekben a III. Béla előtti és utáni évtizedek között, mégis egységes korszaknak tekinthető az 1116–1241 közti időszak mint a monopolhelyzetbe jutott feudalizmus korai szakasza.

Állattenyésztés

Külföldi krónikás információjából tudjuk, hogy a harmadik keresztes hadjárat (1189) alkalmával Magyarországra érkezett I. (Barbarossa) Frigyes császárt III. Béla magyar király négy, ajándékokkal megrakott tevével adományozta meg. A jobbára teherhordásra használt tevék keleti kereskedelmi kapcsolat révén juthattak Magyarországra, a királyi állatállományban való előfordulásuk rideg tartásra mutat.

Tulajdonviszonyok

1193. évi oklevél szerint a székesfehérvári keresztesek egy faluban ugyanúgy résszel rendelkeztek, mint III. Béla király szolgái.

Kézművesek

III. Béla adományozta el a Nyitra megei Tárnokot és a pilisi apátságnak a szomszédságában fekvő Kovácsit.

Kézművesség

  • Számos jel mutat arra, hogy III. Béla király Esztergomban királyi ötvösműhelyt alapított az udvar szükségleteinek ellátására, hasonlóan a bizánci császárok és a dél-itáliai normann uralkodók környezetében működő műhelyekhez. Az ötvösmesterek külföldi vagy magyarországi származásának kérdése eldöntetlen, a stílus viszont jellegzetesen helyi. A műhely a XII. század utolsó negyedében működött, s feltehető, hogy talán még a XIII. század első éveiben is tovább élt. A műhely termékein erős a bizánci hatás. III. Bélának egyetlen példányban ismert aranypecsétje Mánuel császár pénzeit utánozza. További vizsgálódásokat igénylő feltevés szerint III. Béla]] készíttetett bizánci stílusú női diadémot első felesége számára az egy évszázaddal korábban, az 1070-es években VII. (Dukász) Mihálytól kapott ajándéktárgy zománclapjainak felhasználásával. Ez a diadém a magyar korona alsó része. Ismerjük III. Béla és első felesége igen gazdag mellékletekkel ellátott székesfehérvári sírját. A királyné koporsójában aranyozott ezüst pántkoronát és aranygyűrűt, III. Béláéban koronát, kardot, jogart, sarkantyúkat, karpereceket, nagy aranygyűrűt, aranyozott bronz körmeneti keresztet s bizánci melldíszt találtak. III. Béla halotti jelvényeit rossz ezüstből verték. Az ötvösművészet színvonaláról és technikájáról éppen ezért nem mondanak sokat, de hű képét adják a III. Béla korában valóban használt királyi jelvényeknek. A III. Béla kori királyi ötvösműhely terméke lehet a magyar jogar, amelynek kristálygömbje korábbi, idegen munka. Ugyancsak a királyi ötvösműhelyben készülhetett a székesfehérvári királysírokból származó együttes, amelyet arany szíjvégek, övdísz, granulált (parányi fémgömbökkel díszített) gömb, aranygyöngyök és kicsiny csüngők alkottak. E lelet tartozéka lehet egy kis méretű aranykorona. Feltehető, hogy ezek az ötvösremekek a gyermek III. László székesfehérvári temetésekor, 1205-ben kerültek a sírba. A királyi ötvösműhely terméke, vagy esetleg bizánci import az Esztergom|esztergomi várpalota ásatásakor előkerült arany fülbevaló, amelyet filigrán, zománc, arany és igazgyöngy függő díszít.
  • Míg az Esztergom|esztergomi királyi műhely, illetve az udvari ötvösök az uralkodó és környezete igényeit elégítették ki, addig a helyi műhelyek szélesebb közönségnek dolgoztak. Egy ilyen típusú ötvösműhely kis részletét tárták fel Esztergomban, amelyet viszonylag pontosan keltez III. Béla pénze.

Kereskedelem

  • III. Béla 1183-ban három sószállító hajót adományozott a nyitrai egyháznak azzal a szabadsággal, amelyet Bizere monostorának hajói bírtak a só vásárlásában és tárolásában, s e hajókat akár Aradon, akár Szegeden fenntarthatták maguknak. III. Béla még azt is megengedte, hogy ha a nyitrai egyháznak elegendő hajója van, akkor azt, amit három alkalommal kell – nyilván az erdélyi sóbányákból – elhozniuk, egyetlen alkalommal hozzák el. Ugyancsak III. Béla király 1192-ben a pannonhalmi apátságnak szintén három sószállító hajót adományozott azzal a kiváltsággal, hogy a sóbányából az apátság mind szárazon, mind pedig vízen e három hajón szállított só után vámot szedni senki ne merészeljen. Korán jutott hasonló adomány birtokába az Arad|aradi egyház is: 1211-ben az Arad|aradi prépostság és a szintén Arad megyei bizerei bencés apátság sószállító hajói szolgáltak hasonló királyi adomány mintájául, amikor is II. Endre király megerősítette III. Bélának a pannonhalmi apátság javára tett 1192. évi adományát.
  • 1183-ban III. Béla király a nyitrai vám, a nyárhídi és zobori hídvám egyharmadát a nyitrai egyháznak adományozta.
  • A XIII. század első felének uralkodói felgyorsult ütemben folytatták a vámok eladományozását. Így Imre király 1198-ban megerősítette III. Bélának az Esztergom|esztergomi vám háromnegyed részére vonatkozó juttatását az Esztergom|esztergomi érsekség számára, a vámnak még egyházi kézre nem jutott egynegyedét maga adta oda az érsekségnek.

Pénzviszonyok

A kis dénárok súlya – II. László pénzeitől eltekintve – II. Géza korától kezdve III. Béláig, mintegy 30 éven át állandó volt, 0.216 g. II. Géza és az utána következő uralkodók lemondtak tehát a pénz értékének csökkentéséből adódó királyi jövedelemről, s megelégedtek az évi pénzújítás rendszeréből eredő haszonnal. III. Béla a pénzláb javítására tett kísérletet, fokozatosan emelkedő súlyú pénze súly és finomság tekintetében a Kálmán és II. István kori pénzekkel vetekszik. A pénzrontás mélypontját követő, a század második felére jellemző javulás ellenére a pénz értéke csak a század eleji szintre jutott el. A pénzrontás fontos következménye lett, hogy a XII. századi külföldi leletekben magyar pénzekkel nem találkozunk. Az 1180-as évek végén Magyarországon megforduló keresztesek a legrosszabb olasz pénzzel, a veronai dénárral tekintették azonos értékűnek a magyar dénárt.

Idegen etnikumok

A Bács megyei Bulkeszin feliratos tégla tanúsága szerint III. Béla király 1179-ben itt járt, megkeresztelte a német nevű Adelehard fiát, és vendég apjával együtt földet adott neki.

Falu

1193-ban III. Béla oklevele előbb összefoglalóan említi a székesfehérvári keresztesek praediumait, majd egyenkénti részletezésben már villákról beszél.

Város

  • Nyitott kérdés, hogy mikor építették az Esztergom|esztergomi várat. Korábban a XII. század végére, III. Béla időszakára datálták a várépítés idejét, az újabb kutatások azonban valószínűsítik, hogy már Kálmán király korában is létezett a várnak különféle rendeltetésű épületeket, lakótornyot, kápolnát, palotát magában foglaló együttese.
  • 1189 júniusában I. (Barbarossa) Frigyes császár III. Béla király vendégeként két napot Attila városában, azaz Óbudán töltött, ez év karácsonyán a császár követei ugyancsak Czilnburgban (Ecilburgban), vagyis Óbudán találták meg a magyar uralkodót. III. Béla korában már királyi ház állott itt.

Ha bizonytalan is az óbudai eredete a III. Béla uralkodásának végén földbe került, kereskedelmi forgalom tárgyát képező, közel ötszáz bizánci aprópénznek, kétségtelenül óbudai illetékességű az a pénzmérleg, amely ezüstpénz mérlegelésére szolgált, s az óbudai pénzforgalomra utalhat.

Alávetett népelemek

  • A királyi szabadok egy részét látjuk feltűnni III. Béla ama oklevelében, amelyben Sopron és Vas megyei falvakban élő udvarnok-szabadok (liberi udvornicorum) számát íratta össze azért, hogy a közönséges udvarnokok közül akárki ne birtokolhassa a szabadság nevét.
  • Az udvarnokoknak a társadalmi felemelkedésre való törekvésük jól tükröződik III. Béla okleveleiben. Két diploma is maradt ránk 1186-ból, amelyek azért készültek, nehogy a királyi szolgálatokban valamiféle zavar támadjon, ugyanis a szabadság nevét számosan jogtalanul bitorolták. Ezért a servusok számának és kötelességének számbavétele mellett lajstromba foglalták azokat, akik szabadok, és az udvarnokok szabadjainak szokták magukat nevezni. Így Hurusan faluban 12, Locsmándban pedig 13 szabad udvarnok-mansiót írtak össze. Egy további III. Béla kori, csak kivonatosan ismert oklevél is azért jött létre talán éppen 1186-ban, hogy megállapítsa a Vas megyei Szőlős és Vép falusi szabad udvarnokok számát.

Átmeneti rétegek

  • 1192-ben III. Béla király Dénes nevű kézművest ruházott fel az örökös szabadsággal, mivel a szentté avatáskor felnyitotta László király sírját. Anyagi helyzete is megjavulhatott, hiszen a besenyői egyháznak szolgát adományozott.
  • III. Béla 1179-ben egy Adelehard nevű német hospesnek és fiának földet adott. Ha hinni lehet terminológiai kérdésben egy 1264. évi oklevélnek, amely III. Béla diplomájának tartalmi kivonatát adja, akkor már maga a királyi szerviens (serviens noster) kifejezés is előfordult a XII. század végén. Ekkor az uralkodó a szolnoki vár jobbágyai közül való Cekát oroszországi vitézkedése miatt a szerviensek sorába helyezte át. Ismeretes ugyancsak III. Bélának egy, teljes szövegében, de csak későbbi átírásban ránk maradt oklevele, amelyben a neki Görögországban szolgálatokat tevő három testvért kivette a zalai vár alól, a királyi famíliába sorozta őket a királyi szervienseket megillető szabadsággal, s leírta birtokuk határait. Ezt az oklevelet azonban a diplomatikai kutatás legalábbis gyanúsnak minősítette.
  • Amikor pedig 1185-ben III. Béla király leánya dajkájának két testvérét a győri vár szolgaságából (a servitute) kiemelte, és e vár jobbágyaivá tette, továbbá Écsben birtokolt földjüket megerősítette, a várjobbágyok alacsonyabb kategóriájáról hallunk, a várnépi állapotból az egyszerű várjobbágyi státusba átkerültekről, akik a XIII. század eleji forrásokban mint exemptus (kiemelt) várjobbágyok fordulnak elő.

Világi előkelők

  • A nagy hatalmú Héder-nemzetség eleiről a XIII. századi Ákos mester ilyen híradást örökített meg: az Alamanniából, a Heunburg grófok családjából származó Wolfer testvérével, Héderrel (Hedrich) és 300 páncélos lóval jött Magyarországra, s neki Géza fejedelem a Küszén hegyet és Győr környékén egy dunai szigetet adott örök szállásul, ahol favárat készített, s hegyen monostort épített, s oda is temetkezett. Ákos mester kortársa, Kézai Simon már csak 40 páncélos lóról tesz említést, ami a mennyiséget illetően jóval közelebb járhatott az igazsághoz. Ákos mester leírásába más hiba is bekerült: az általa említett favárat bizonnyal nem ők, hanem III. Béla király építtette.
  • Kézai közlését oklevelek erősítik meg és pontosítják. Eszerint 1202-ben Imre király Benedek vajdának adta a III. Béla által a budai egyháztól vásárolt Nagymartont, majd ugyancsak ekkor az uralkodó megengedte Benedeknek, hogy a királytól kapott Nagymartont, illetve az Esztergom megyei Bajótot feleségének, Thota asszonynak adhassa jegyajádék fejében, illetve Konstancia kérésére mentesítette Thotát (aki a királynéval jött Magyarországra) a Nagymarton után a királynak járó adók fizetése alól.

Egyházi társadalom

  • Több királyunk alapított a XII. században prépostságot, így II. Béla az aradit, III. Béla pedig 1190 táján a szebenit.
  • III. Béla király szintén a zágrábi egyháznak visszajuttatta azt a birtokot, amelyet II. Béla idejében a varasdi comes és annak örököse elvett.
  • A XII. század második felében erősödött meg az a törekvés, hogy a prépostok függetlenedjenek az érsekektől, illetve püspököktől. Példát erre a székesfehérvári királyi alapítású társaskáptalan prépostja mutatott. III. Sándor pápa alatt (1159–1181) a székesfehérvári prépost közvetlenül pápai fennhatóság alá került, megszűnt felette a magyarországi egyházi szervezet, a püspök ellenőrzése. Példáját III. Béla alatt a szebeni prépostság követte, amely ugyan nem jutott egyenes pápai függésbe, de a területileg illetékes erdélyi püspökség helyett közvetlenül az Esztergom|esztergomi érsekség alá tartozott.
  • A magyarországi klerikusok külföldi iskoláztatásáról lebbenti fel a fátylat az az 1183–1184. évi levél, amelyet a Párizs|párizsi Sainte-Geneviève monostor apátja küldött III. Béla királyhoz. Ebből arról értesülünk, hogy a monostor iskolájában három magyar klerikus, Jakab, Mihály és Adorján tartózkodott, amikor társuk, Betlehem meghalt. E klerikusok Magyarországra visszatérve vezető tisztségekbe kerültek. Jakab prépost lett, hercegi kancellár, majd váci püspök, Adorján pedig III. Béla jegyzője, budai prépost és királyi kancellár, végül pedig közel két évtizeden át erdélyi püspök.
  • III. Béla király az 1170-es években megengedte Simon mester veszprémi kanonoknak, hogy Zalában bírt praediumát, amelyet a veszprémi egyháztól az annak tett jószolgálatok révén nyert, a veszprémi egyháznak adhassa. A praedium 300 hold földet, 8 ökröt, 9 embert, 2 szőlőt és 1 malmot foglalt magában. Ugyancsak III. Béla király erősítette meg azt az adományt, amelyet Prodanus egykori zágrábi püspök tett a zágrábi kanonokok javára. A zágrábi főpap ugyanis két vásárolt praediumát adta a kanonokok hasznára örök birtokul. A kanonokok pedig, félvén, hogy a javakat a későbbi püspökök vagy mások tőlük elidegenítik, az adományt – a királyt megelőzően – már a Szentszékkel is megerősíttették.
  • Csak a XII. századból véve a példákat, a pannonhalmi apátság megadományozóinak sorában királyaink közül II. Béla, II. Géza, III. Béla, a magánosok közül pedig Acha veszprémi jobbágy, Színes úrnő, Fulco hospes, Margit úrnő, a Szicíliába követként indulóAdalbert, továbbá Konrád királyi jobbágy és Hoda nevével találkozunk.
  • Számos cisztercita monostor létesítése fűződik III. Béla nevéhez.
  • Nemritkán a már meglevő bencés monostorok váltottak rendet. Így a Hont-Pázmányok bencésként indult bozóki monostora a XIII. századra premontrei, az ugyancsak bencésnek indult küszéni (güssingi vagy németújvári) pedig már III. Béla korára cisztercita lett.
  • A XII. század végén, amikor III. Béla oklevelével megalapította a johanniták Esztergom|esztergomi rendházát, az Esztergom|esztergomi keresztes konventnek már számos filiája volt szerte az országban.
  • Gazdasági megfontolás alapján a szerzetesrendek, illetve kolostorok főnökei joggal sorolhatók az egyházi társadalom előkelő rétegébe. Politikai súlyuk azonban nem vetekedhetett a világi papság vezetőinek közéleti súlyával. Korszakunk királyi okleveleinek tanúnévsorában rendre hiányoznak az apátok és más szerzetesi vezetők, jelezve, hogy nem tartoztak a közvetlen királyi környezethez. Szereplésük alkalminak mondható: amikor III. Béla a magyarországi cisztercita kolostoroknak a franciaországiak kiváltságát adta, a jelenlevők sorában cisztercita apátokkal és szerzetesekkel találkozunk, vagy amikor ugyanez az uralkodó a pannonhalmi monostornak sószállítási kiváltságot juttatott, a méltóságok sorában felbukkan Balázs pannonhalmi apát neve.

Királyi hatalom, királyi vármegye a XII. században

  • A XII. századi királyi oklevelek II. Istvántól III. Béláig igen gyakran emlegetik a közbenjárókat impetrator, petitor vagy más neveken.
  • Az 1138. évi dömösi oklevél Fonsolt hol nádornak, hol comes prefectusnak nevezi, ez utóbbi kifejezést bízvást tekinthetjük tehát a nádor szinonimájának, és elöljáró ispánnak fordíthatjuk. Mint a királyi udvar tagja, maga is közbenjáró, ügyintéző lehetett bizonyos ügyekben, mint például III. Béla korában Farkas nádorispán, aki Kaba Pannonhalma javára történt végrendelkezése ügyében járt el.
  • A királyi udvarban létezett egy szűk körű, de jelentőségét tekintve annál fontosabb intézmény, a királyi kápolna, mely az uralkodó udvari papjait, káplánjait tömörítette. XII. századi jogi és történeti írásbeliségünk fontos központja volt a királyi kápolna. Feltehetően már II. Béla korában közreműködtek a királyi kápolna tagjai az oklevelezésben. II. Géza uralkodása alatti adatok teszik világossá, hogy a kápolna egy tagja, a notarius végezte az oklevelek megfogalmazását, míg a pecsételés jogköre a testület vezetőjét, a kápolnaispánt illette meg. III. István időszakában válik megszokottá ez a gyakorlat: a királyi kápolna vezetője irányította és ellenőrizte a notarius munkáját, s magának tartotta fenn a pecsételés jogát. Ez a fejlődési sor készítette elő a kancellária III. Béla kori önállósulását. Nagy valószínűséggel állítható, hogy a kor krónikásai kapcsolatban álltak a királyi udvarral, illetve a kápolnával, talán maguk is a királyi kápolna tagjai voltak.
  • A királynak saját birtokai, vár- és udvari szervezete után járó terményjövedelmet az ispáni központokban gyűjtötték össze, s azt az országban csaknem állandóan mozgó királyi udvar a helyszínen felélte. A XII. századi királyi oklevelek rendkívül hiányos keltezési helyeiből – Vác, Székesfehérvár, Esztergom, Eger, Veszprém, Csepel-sziget – erre a „körbejárásra” kevéssé tudunk következtetni. Mindenesetre a III. Béla kori jövedelemlista utal arra, hogy a föld népe teljesen ellátja a királyt élelemmel.

II. Béla

II. Béla Borisz ellen vonult, s mielőtt ütközetre került volna sor, a király előkelőivel tanácsot tartott. Béla ama kérdésére, hogy Borisz vajon fattyú-e vagy Kálmán király gyermeke, az Álmos-párti urak egyértelműen válaszoltak: kétségkívül tudják, hogy Borisz fattyú, és nem méltó a királyi koronára. Ezzel szemben a királyi tanács Kálmán-párti vagy oda szító urai haboztak a válaszadással. II. Béla hívei gyorsan cselekedtek: rávetették magukat az uralkodó iránt hűtlenekre és az ingadozókra, attól félve, hogy ha azok átmennének Borisz táborába, komoly veszedelembe dönthetnék az országot. A királyi tanácsban gyilkos mészárlás kezdődött. A Hont-Pázmány nembeli Lampert comest, a bozóki apátság alapítóját kivonszolták a király színe elől, és egy székkel saját testvére hasította szét a fejét. Fiának, Miklós comesnek ugyanott a fejét vették. Az Ákos-atyafiságba tartozó Majnoltot, aki 1124-ben hamis oklevél szerint II. István megyésispánja volt, szintén megölték. A Boriszt támogató vagy II. Béla elfogadása ügyében habozó urak jó részét lemészárolták. A megmaradt főemberek, Borisz táborának vezetői, Simád nemzetségből való Tivadar és Sámson, akinek fiai III. Béla korában az ispánságig vitték, egyelőre még abban reménykedtek, hogy kemény szóval is a hatalom átadására tudják bírni Bélát.

Bel- és külpolitikai nehézségek II. Géza uralkodásának utolsó éveiben

II. Gézának immár másfél évtizede fia, István volt a kijelölt utóda, akit mintegy társuralkodóként maga mellé vett. Tőle, a serdülőkorú ifjútól tehát nem kellett tartania. István és László Bizáncba történő távozása azonban arra ébresztette rá Gézát, hogy szűkmarkú volt testvéreivel szemben, akik emiatti elégedetlenségükben hagyták el az országot. Hogy hasonló eset ne következhessék be az alig serdülő kisebbik fiával, Bélával kapcsolatban, az a II. Géza, aki húsz éven át ellenállt az ország megosztására irányuló óhajoknak, most, hihetőleg 1161-ben, maga nyúlt az országfelosztás eszközéhez Béla, illetve a Béla köré felsorakozó előkelők leszerelése érdekében, s Dalmáciában és Horvátországban Béla számára királyi hercegséget létesített.

A Bizáncból támogatott ellenkirályok

A császár testőrsége parancsnokát, Georgiosz Palaiologoszt küldte követként Magyarországra, hogy üsse nyélbe leányának, Máriának jegyességét III. István öccsével, Bélával, aki 1161 óta Dalmácia és Horvátország hercegeként bizánci szempontból fontos területeket kormányzott. Mánuel úgy számított, hogy a dinasztikus kapcsolat barátivá teheti a magyar–bizánci viszonyt, illetve Béla megnyerésével bármikor beavatkozhat a magyar belügyekben. Georgiosz sikerrel teljesítette követi megbízatását, megkapta a magyaroktól Bélát és azt a területet, amelyet még II. Géza jelölt ki Béla számára. Bizonyosra vehető, hogy Béláért cserébe Mánuel lemondott IV. István ügyének támogatásáról, ami 1163 őszén mindennél fontosabb volt III. István számára. Ily módon tehát Béla herceg 1163 vége felé Konstantinápolyba került, tagja lett a bizánci egyháznak, felvette a görög Alexiosz nevet, a császárleány jegyese lett, s megkapta Mánueltől a deszpotész méltóságot, a közvetlenül a császár (baszileusz) utáni tisztséget, amelyet Mánuel a bizánci történelem során első ízben Béla számára kreált. A bizánci ‘úr’ jelentésű deszpotész szó pontos megfelelője a magyar úr és a latin dominus szavaknak, amelyek Bélát mint területi hatalommal rendelkező herceget Magyarországon megillették.

III. István harcai Bizánccal

Az 1163 végén kötött magyar–bizánci kompromisszumos megoldás sem III. Istvánt, sem Mánuelt nem elégítette ki. III. Istvánnak a Duna vonaláig felnyomult bizánci hadak fenyegető közelsége miatt az ország értékes területeiről kellett lemondania mint Béla atyai örökségéről, amelyhez a bizánciak hallgatólagosan bár, de előszeretettel hozzászámították Dalmácia mellett a számukra oly fontos Szerémséget, míg Mánuel a dinasztikus kapcsolat ellenére sem került egy lépéssel sem közelebb Magyarország megszerzéséhez. Az ingatag megállapodás hamarosan semmivé vált. Már 1163–1164 fordulója táján Ampod bán vezetésével nagy létszámú, 30 ezer főnyire becsült magyar sereg hatolt be Dalmáciába, megakadályozva, hogy Bizánc ténylegesen birtokba vegye Béla atyai örökségeként jogilag kezébe került Adria menti területet.


1164 első felében IV. István a keleti császárság területéről, a Fekete-tenger partvidékéről tört be Magyarországra, s néhány magyart megnyert magának. III. István egész seregét megindította a trónkövetelő ellen. Noha Mánuelt a keleti ügyek is lefoglalták, hiszen Nur-ad-Din szíriai mohamedán uralkodó előnyomult a birodalom rovására, s ígéretet is tett a császár arra, hogy nem pártfogolja többé IV. István ügyét Magyarországon, most mégis a szorult helyzetben levő István megsegítésére és Béla atyai örökségének visszaszerzésére indult. IV. Istvánnak egyre apadt a tábora, hívei átpártoltak III. Istvánhoz, csak a Kontosztephanosz fia, Andronikosz vezette bizánci sereg ragadta ki IV. Istvánt a veszélyből. Maga Mánuel is behatolt Magyarország területére, magával hozta Béla-Alexioszt, s Titelen át a Duna menti Kőhöz (Bánmonostora) vonult. III. István a császár közeledtének hírére visszavonult az ország belsejébe, hogy szövetségesekkel megerősödve fordulhasson ismét a bizánciak ellen. Mánuel Kőről levelet küldött István királyhoz, felszólította Béla örökségének kiadására, s ebben az esetben kilátásba helyezte Bizánc barátságát. III. István azonban nem bizánci elképzelés szerint békülni, hanem harcolni akart. Maga a cseh király, II. Vladiszlav nagy erőkkel indult harcba III. István szövetségeseként a bizánciak ellen. A magyar királyt halicsi és osztrák seregek is támogatták. Mánuelt már a Szerémségben görög rítusú egyháziak és közemberek fogadták szívesen, s miután átkelt a Dunán, Bács vidékén ütött tábort, ahol szintén görög vallású lakosok ajánlkoztak kísérőnek.

Közben István király is Bács vidékére érkezett magyarországi és külföldi seregeivel. Csatára azonban nem került sor. Mánuel kockázatosnak tarthatta, hogy távol a biztonságot adó bizánci határoktól, mélyen bent Magyarországon, hadat viseljen III. István és szövetségesei erős hadereje ellen. Ezért II. Vladiszlav királyhoz fordult követek révén, hogy eltántorítsa a cseh uralkodót az ellene vívandó harctól. Többszöri követváltás után cseh közvetítéssel megegyezés jött létre Mánuel és III. István között. A magyar király megigérte Béla örökségének kiadását; lemondott továbbá a Szerémségről, amely ekkor ténylegesen bizánci fennhatóság alá jutott. A bizánci császár arra tett igéretet, hogy nem engedi többé IV. Istvánt Magyarország ellen támadni.

IV. István azonban nem tett le arról, hogy ne próbálkozzék magyarországi betöréssel. A magyar területet elhagyó Mánuel IV. Istvánt is buzdította, hogy vonuljon vissza, hiszen meggyőződhetett honfitársai iránta való ellenséges érzületéről. IV. István azonban makacs volt és hajthatatlan, s amikor a császár látta, hogy nem tudja meggyőzni, próbát tett. IV. Istvánnak volt egy hasonlóan István nevű, közelebbről nem ismert unokaöccse, aki szintén Mánuel táborában volt, s szerfelett hasonlított a trónkövetelőre, felöltötte annak fegyvereit, s csatára készült III. Istvánnal. A próba a császárt igazolta; saját táborának magyarjai kiadták az alteregót a magyar királynak, ami bizonyította, hogy mennyire népszerűtlen a magyarok körében IV. István. Magát a trónkövetelőt azonban e próba sem győzte meg. A császár letett ugyan a további próbálkozásokról, bizánci területre tért vissza, de István mellett Niképhorosz Khaluphészt otthagyta sereggel egyetemben.


Mánuel császár 1165. június végén indult el Szófiából újabb magyarországi hadjáratára, s ekkor derült ki, hogy a sok beigért segítség közül a katonai akcióban csak a velenceiek vesznek részt. A bizánci sereg háromszor kísérelte meg kemény ostrommal Zimony bevételét, míg végül a harmadik próbálkozás sikerrel járt. Elfoglalták az erősséget, s kezükbe került Gergely, a vár védelmét irányító szerémi ispán és a többi, ott harcoló megyésispán. Csak az ostromnál jelenlevő Béla-Alexiosz közbenjárásának volt köszönhető, hogy a magyar vezetőket Mánuel nem végeztette ki, s megelégedett fogságba vetésükkel. Zimonyt a bizánci csapatok fenekestül felforgatták.


Több évi próbálkozás után Mánuel belátta, hogy nem képes Magyarország megszerzésére. Ezzel lehet kapcsolatos, hogy a II. Lászlót és IV. Istvánt erőszakosan támogató Mánuel arra már nem tett kísérletet, hogy Béla-Alexioszt hivatalos magyarországi trónkövetelőként vagy ellenkirályként szerepeltesse. A bizánci politika Magyarországgal kapcsolatos szemléletváltásában a döntő ok az lehetett, hogy 1165-től kezdve Mánuel figyelmét újra az itáliai helyzet kötötte le, s rendeznie kellett saját trónja öröklésének kérdését is. 1165 utolsó hónapjaiban a bizánci uralkodó hivatalosan a leányát, Máriát és annak jegyesét, Béla-Alexioszt nyílvánította örököseinek, s ezzel olyan elképzeléseknek akarta elejét venni, amelyek a császár rokonának, Andronikosz Komnénosznak a jelölését melengették. Béla-Alexiosz, mint kijelölt bizánci trónörökös, közéleti szerephez jutott Bizáncban, így például 1166 tavaszán a konstantinápolyi egyházi zsinaton a császár és a pátriárka társaságában elnökölt. Ugyanakkor a Bizáncban ismét előtérbe kerülő itáliai orientáció Béla helyzetét is ingataggá tette. 1166-ban Mánuel házassági ajánlatot tett a dél-itáliai normannok új királyának, II. Vilmosnak Mária leányára vonatkozóan, ami ha realizálódik, véget vetett volna Mária és Béla jegyességének.


1166 tavaszán III. István Dénest a Szerémség elfoglalására küldte nagy sereggel. A magyar hadvezér ügyesen kihasználta a bizánci seregben tapasztalható széthúzást és vezéri rivalizálást, megfutamította a bizánci hadrendet, s Zimony kivételével az egyész Szerémség magyar kézre került. Mánuel ezúttal maga már nem kelt személyesen hadra Magyarország ellen, de három sereget indított útnak a magyar foglalás megbosszúlására. Az egyiket Béla–Alexiosz vezette, s ez a szokott helyre, a Dunához vonult fel, de csak arra szolgált, hogy a többi támadási pontról elterelje a magyarok figyelmét.


A Száva menti győzelem nyújtotta kedvező katonai lehetőségeket Bizánc nem használta ki. Hiába küldött III. István Béla-Alexioszhoz húzó ellenzéke ekkortájt követeket Mánuelhez, hogy Bélát, akit szerintük jog szerint megillet Magyarország koronája, helyezze az ország trónjára, bizánci uralkodó nem hajlott az ajánlatra. Egyáltalán, Mánuel tartózkodott attól, hogy Bélát trónkövetelőként szerepeltesse Magyarországon, és beavatkozzék az ország ügyeibe. A bizánci győzelemből Bizáncra nézve semmi újabb előny nem származott. A magyar–bizánci megegyezés értelmében Béla elnyerte az atyai örökségként őt megillető hercegséget, vagyis Bizánc újólag megszerezte a fennhatóságot Dalmácia, valamint a Szerémség felett.

III. István konszolidációs kísérlete

III. István legfontosabb feladata az 1167 utáni esztendőkben az lehetett, hogy a Béla-Alexioszra támaszkodó belső ellenzékkel szemben biztosítsa uralmát, s külpolitikai vonatkozásban a függő kérdések lehető békés rendezésére törekedjék.


Természetesen a huszadik életéve körül járó István nem mondott le fiú utódról, de tényleges örökös híján nagyobb figyelmet kellett fordítania Bizáncra, ahol öccse, Béla személyében már felnőtt korú és Magyarországról bizonyos körök által támogatott trónjelölt élt.

Béla–Alexiosznak a bizánci birodalomban hamarosan megváltozott a helyzete, s ez táplálhatta az aggodalmat III. Istvánban trónja jövőjét illetően. Mánuel bizánci császárnak 1169 szeptemberében ugyanis fia született, akit az Alexiosz névre kereszteltek, mintegy már ezzel is jelezve, hogy Béla–Alexiosz helyére a trónöröklés rendjében rövidesen a császár fiúgyermeke lép majd. Béla bizánci pozícióinak leépítésére fokozatosan került sor 1169–1171 között. Elvesztette deszpotészi rangját, s szerényebb kaiszari méltósággal kellett beérnie. Mánuel felbontotta Bélának Máriával kötött jegyességét, s — talán 1170-ben — feleségül adta Bélához antiochiai Châtillon Ágnest (bizánci nevén Annát), aki Mánuel sógornője volt. Ily módon Mánuel leánya, Mária „felszabadult” más, Bizánc számára értékesebb frigy számára, ugyanakkor Bélát továbbra is a keleti birodalomhoz és annak császárjához kötötte házassága. Béla bizánci trónörökösi állásának a végső kegyelemdöfést az adta meg, hogy Mánuel 1171-ben a fiára eskette fel a birodalom előkelőit, s az alig másfél éves kisgyermeket társcsászárrá koronáztatta. Béla figyelme egy csapásra újra Magyarország felé fordult. Minden bizonnyal 1170 első felében kelt Bélának az a latin nyelvű oklevele Bizáncban, amelyben még az Alexiosz nevet használta, amint erre az oklevél intitulatiojában az A. szigla utal, de Béla címében már nem bizánci méltósága szerepel, hanem az a rang, amelyet 1161–1163 között Magyarországon viselt: a Magyarország, Dalmácia és Horvátország hercege cím.

Magyarország teherbíró képességének 1167 utáni csökkenésével, Béla bizánci tartózkodásával magyarázható, hogy III. István uralkodása utolsó fél évtizedére a visszafogottság, az összeütközések kerülése, a belső konszolidációt szolgáló békülékenység és tartózkodás jellemző, s fokozottan érvényes ez éppen Bizánc irányában.


Maga III. István 1172-ben alig huszonöt éves volt. Felesége, Ágnes újra gyermeket várt, a születendő csecsemő talán megoldhatta volna III. István trónöröklési gondjait. S noha Lukács állítólag már 1171-ben megjósolta a magyar király egy év múlva bekövetkező halálát, ez akkor hihetetlennek tűnt. A jóslat azonban beteljesült: 1172. március 4-én III. István meghalt. Éppen ekkor érkezett Esztergomba a Szentföldre tartó Oroszlán Henrik szász herceg, akit a magyar király apósa, Jasomirgott Henrik osztrák herceg kisért Bécstől. III. István holttestét Esztergomban temették el. Az ellenőrízhetetlen hír, hogy az ifjú uralkodóval testvéröccse, Béla végzett méreg segítségével, elterjedt a zarándokok között. A halál tett kényszerű pontot III. István szép reményekre jogosító konszolidációs politikájának végére.

III. Béla konszolidációja

Önálló cikk.

Új vonások III. Béla belpolitikájában

Önálló cikk.

III. Béla hódító külpolitikája

Önálló cikk.

Imre és III. László

  • III. Béla akaratának megfelelően idősebbik fia, Imre akadálytalanul foglalhatta el 1196-ban Magyarország trónját. Az új király öccsét, a serdülő korú és könnyelműségre természeténél fogva hajló Endrét megrészegítette a rászakadt gazdagság, s az apja által neki juttatott pénzt gyorsan eltékozolta anélkül, hogy ígéretét megvalósította volna, s csatlakozott volna a németek 1197. évi keresztes hadjáratához, amelyben III. Béla özvegye, Margit királyné is részt vett.
  • Imre király körül uralkodásának nyolc éve alatt olyan hozzá hű, részint már III. Bélától örökölt arisztokrácia kristályosodott ki, amelynek saját pozíciói védelmében is szüksége volt Imre támogatására. Imre udvarispánja és csanádi ispánja, Ézsau III. Béla alatt bihari ispán és talán szintén udvarispán volt. Imre kedvelt embere lehetett Mog nádor, bácsi ispán, aki már III. Béla korában ugyanezt a tisztséget tölötte be.
  • A szentföldi hadjárat kötelezettsége Imre és Endre 1200. évi megegyezésének pontjai közé is bekerült. A belső viszonyok 1201–1202-ben kedveztek volna keresztes had indítására. A király és a herceg között béke honolt. 1201-ben Endre herceg kifejezetten Imre király intésére és jogos kérésére adományozott egy szávai szigetet a zágrábi egyháznak. 1202-ben III. Ince pápa erősítette meg Bernard spalatói érseket két falu, illetve egy templom kegyurasága birtokában, amelyet Imre király és Endre herceg engedett át Spalatónak. Ezekben az években azonban a külpolitikai viszonyok gátolták, hogy III. Béla fiai magukra vállalják a szenföldi hadjárat indítását. A távoli és bizonytalan kimenetelű hadjárat helyett ugyanis közelibbnek és nagyobb sikerrel kecsegtetőnek tűnt a balkáni ügyekbe való beavatkozás.
  • Észak-Bulgária mellett a Fekete-tenger partvidékén, továbbá Trákiában és Makedóniában is megszilárdult a bolgár uralom, III. (Angelosz) Elek bizánci császár 1201-ben békét kötött a bolgárokkal. E bolgár terjeszkedés egészen az Al-Dunáig terjedő területet bolgár fennhatóság alá vonta, így azt a vidéket is, amelyet — mint Imre érvelt — III. Béla csak nászajándékképpen engedett át II. (Angelosz) Izsák bizánci császárnak.
  • Szemmel látható tehát, hogy Imre arra számított, a római egyház segítségére lesz a III. Béla alatt rövid időre magyar uralom alá került Morava vidéki területek visszaszerzésében, ugyanakkor a római egyház, a római katolikus hit terjesztése ürügyül szolgált számára a bolgár ügyekbe való beavatkozáshoz, bulgáriai fennhatósága megalapozásához.
  • Mint ismeretes, III. Ince nagyon a szívén viselte, hogy az Árpádok akkor élő tagjai beváltsák III. Béla teljesítetlenül maradt felajánlását keresztes had indítására.
  • Nem tudjuk pontos évszámhoz kötni sem Imre, sem Endre házasságát. Lehet, hogy Imréét II. Alfonz aragón király leányával, Konstanciával pápai közvetítésre még III. Béla szorgalmazta, ha a frigyet később, 1200 táján kötötték is meg.

II. Endre új berendezkedése

Mint ismeretes, a XII. század végéig a magyar királyok óvakodtak attól, hogy akár csak várbirtokokat is magánkézre adjanak, a vármegyék eladományozásának gyakorlata csak a XII. század utolsó évtizedében, III. Béla modrusi adományával indult el. Ez az adományozás azonban drávántúli „megyére” (comitatus) vonatkozott, olyan egységre, amely mind területét, mind szervezettségét illetően eltért a magyarországi megyéktől, s voltaképpen nemzetségi szállásterületet jelentett. III. Béla utódai is elsősorban horvát és szlavón „megyéket” adományoztak el. Bribir comitatust III. Béla vagy Imre, az egész Gora comitatust és Vinodol comitatust II. Endre idegenítette el.

A világi nagybirtokosság előretörése

  • A III. Béla halálától eltelt negyedszázad legfontosabb társadalmi változásainak egyiket a világi nagybirtokosság, az arisztokrácia rohamos megerősödése volt.
  • A személyének meghatározására irányuló kísérletek nem vezettek a kutatók széles köre által elfogadott és megnyugtató eredményre, jóllehet három Béla király, II., III. és IV. Béla környezetének úgyszólván valamennyi P kezdőbetűs szereplőjét gyanúba fogták már. Maga Anonymus titulálta így magát gestája bevezető soraiban: „mesternek mondott P., a néhai jó emlékű, dicsőséges Bélának, Magyarország királyának jegyzője”.[1]. Újabb adatok előkerültéig le kell mondanunk arról, hogy kétséget kizárólag meghatározhassuk Anonymus kilétét, hiszen a három király közül egyedül komoly alappal szóba jöhető III. Bélának nem ismerünk P kezdőbetűs nevű jegyzőjét. Sokkal több eredményre vezettek a gesta keletkezési korának meghatározását szolgáló kutatások. Ma a kutatók többsége III. Béla jegyzőjének tekinti Anonymust.

Az új berendezkedés ellenfelei

1210. évi királyi oklevélből értesülünk arról, hogy Magyarország bizonyos főemberei (quidam pricipes Ungariae) II. Endre ellenében Gézának, III. Béla király öccsének fiaihoz Görögországba leveleket és követeket küldtek, hogy a Géza-fiakat Magyarországra csábítsák, s azok az ő segítségükkel megszerezzék az ország kormányzását.

Az új berendezkedés időszakának külpolitikája

Az új berendezkedés tetszhalála és feléledése

A király 1221-ben tovább folytatta a várföldek eladományozását. Visszaadta az aragóniai származású Tota asszonynak mindazokat a birtokokat, amelyeket férje, Korlát fia Benedek herceg kapott még Imre királytól, de II. Endre Benedeket korábban száműzetésbe küldve összes birtokától megfosztotta. A szentföldi hadjárathoz Atyusz bántól kapott pénz fejében visszajuttatta neki azt a földet, amelyet még III. Béla vett el Atyusz apjától, s adott a zágrábi egyháznak; II. Endre a zágrábi egyházat a vártól kivett földekkel kárpótolta.

Az 1222. évi Aranybulla

A pénzzel kapcsolatban az Aranybulla úgy rendelkezett, hogy egy évig maradjon használatban, s a dénárok olyanok legyenek, mint Béla király (bizonnyal III. Béla) idejében voltak. Ez az intézkedés nyíltan az évenkénti többszöri pénzbeváltás rendszere, valamint az alacsony pénzlábbal vert, értéktelen pénzek kibocsátása ellen irányult.

Endre és Béla politikája az 1220-as évek közepén

Ugyancsak a pápa 1223 márciusában a Szentszék különleges védelme alá vette III. Béla leányát, Margitot, II. (Angelosz) Izsák bizánci császár özvegyét, aki II. Endre király adományából jogosan birtokolta Keve várát az egész vármegyével és annak jövedelmeivel együtt, továbbá néhány Szerém és Bács megyei falut.

Béla birtokvisszavételi politikája

A kívánatos állapotnak Béla azokat a viszonyokat tartotta, amelyek III. Béla korában uralkodtak, tehát birtokpolitikája a III. Béla kori állapot helyreállítását célozta. Ebben a célkitűzésben annak beismerése tükröződött, hogy az igazán nagymérvű, a királyi hatalom stabilitását fenyegető birtokadományozások csak III. Béla halála után indultak meg.

II. Endre külpolitikája uralkodásának utolsó éveiben

Az ifjú Endre halálával, Danyilo győzelmével a magyar–halicsi háborúk tör­té­ne­té­ben közel fél évszá­zados szakasz zárult le, amely III. Béla halicsi beavatkozásával az 1180-as években kez­dődött, s amelyre a Halics meg­szer­zé­sét, alávetését célzó magyar feu­dális hódító törekvések erő­sza­kos érvényesítése nyom­ta rá bélyegét.

IV. Béla újabb birtokvisszavételei

  • Szerém uraként és kevei ispánként tagja volt IV. Béla udvarának rokona, Kalojan, aki III. Béla leá­nya, Margit és II. Izsák házasságából született.
  • Nem volt eltérés a birtokvisszavétel célkitűzésében az 1228–1231 között folyt restaurációhoz képest: továbbra is a III. Béla kori állapot visszaállítása lebegett követendő célként IV. Béla szeme előtt. Egy 1238. évi királyi oklevélben nyíltan utal arra, hogy a visszavétel az Imre és Endre királyok idején tett ado­mányokra terjed ki. A III. Béla kori birtokviszonyok vissza­állítása érdekében azonban a korábbinál szé­lesebb körű restaurációs politikával kísérletezett IV. Béla. Nemcsak a feles­leges és haszontalan örök­a­dományok elvételére szorítkozott, hanem a birtokok vizsgálata kiterjedt az örök­a­do­má­nyok mellett a szer­viensek, a várnépek, a királyi udvarnokok és egyéb más jogállású emberek földingatlanára is. Nem kímélte a visszavétel az arisztokratákat sem.
  • Az udvarnokokkal kapcsolatban IV. Béla úgy ren­del­kezett, hogy mivel az udvarnokok közül számosan a szabadság nevét bitorolják, orszá­gosan listába kell foglalni a szabad udvarnokokat. Ennek során Vas megyében Szőlő­sön és Vépen állapították meg a szabad udvar­nok-mansiók számát, amit több mint fél évszázaddal korábban már III. Béla is rögzített.
  • Mivel a királyi birtokok II. Endre kori megfogyatkozása, a vármegyék meg­gyen­gü­lése kihatott a koráb­ban jobbára vár­me­gyei keretekben létező magyar királyi haderő hely­zetére is, IV. Béla az ado­má­nyo­zá­sok folytán elveszített várkatonaság pót­lására egy, már III. Béla korában is létezett gyakorlatot ele­ve­ní­tett fel. Eszerint bizonyos kivál­tságok, birtokok ado­má­nyo­zása nem egyszerűen már megtörtént szol­gá­lat jutal­mazásaképpen történt, mint II. Endre korában, hanem fel­té­tel­hez kötődött, kato­náskodási köte­le­zettséggel járt.

Iskolaügy

Nagyobb lendületet kapott a Párizsba járás III. Béla alatt, aki igényelte, hogy jól képzett klerikusok vegyék körül. Tudjuk, hogy Párizsban tanult Adorján, Mihály és Jakab, valamint Betlehem, aki a Sainte-Gene­viėve-monostorban hunyt el jámbor élete tel­jé­ben, s adósságot sem zsidónál, sem keresz­ténynél nem hagyott hátra. Elvint maga a magyar uralkodó küldte Párizsba melo­dia tanulása céljából. Bizonyosan franciaországi, párizsi vagy orléans-i isko­lá­zás­ban volt része III. Béla korában P. mesternek, a magyar honfoglalásról szóló regé­nyes gesta szerzőjének.

Írásbeliség

A korábbi fejlődést a jogi írásbeliség terén III. Béla kora tetőzte be. Az okle­vél­nyerő szerepe az oklevél kiállításában meg­szűnt. Az 1177 körüli Caba-oklevéllel elhalt a magán szerkesztésű királyi pecsétes oklevél típusa, s helyébe a királyi udvar­ban, az újonnan létrejövő kancelláriában kiállított oklevél lépett. Ez a változás tük­röződött az oklevél szerkezetének állan­dósulásában. A kancellária kialakulása III. Béla korában végső fokon szakítást jelentett a III. István alatt csúcs­pont­jára jutott gyakorlattal, misze­rint a királyi kápolnaispán kezében összpontosult az okle­vél­adás, s a megpecsételés mellett ő látta el a felügyeletet a jegyző felett. A kápolna elöl­járójának nagy hatásköre és szoros függése az esztergomi érsektől magát az okle­véladást tette túl­sá­go­san függővé a legfőbb magyarországi egyházi méltóságtól. III. Béla a kancellária kia­la­kí­tásával leválasztotta a királyi kápolna fel­adatkörei közül az oklevéladást, a kápolnaispán eredeti jogköréből mindössze az ellenőrző gyű­rűspecsét benyomásának joga őrző­dött meg egy ideig; a magyar király erőteljes fran­cia minták nyomán új alapokra helyezte az oklevéladást.

A XIII. század elejétől kezdve a jogi írásbeliségben mind mennyiségi, mind minő­ségi tekintetben jelentős fejlődés figyel­hető meg. Diplomatikai irodalmunk nem vélet­lenül nevezi a XIII. századot az okleveles gyakorlat kialakulása korának, hiszen ekkor bon­takozott ki teljesen a magyarországi okelvéladás, levetve a XII. századi zárt és szűk körű jellegét, s ekkor kapta meg évszá­za­dokon át érvényes jellemzőit is. Amíg III. Béla 24 éve alatt 35, addig Imre 8 éve alatt 45, II. Endre 30 éve alatt pedig több mint 300 királyi oklevél készültéről van tudomásunk.


Az 1116–1196 közti időszakból 21 levél maradt fenn, ahol a partnerek egyike vagy ritkán mind­egyike magyarországi sze­mély. A külföldi fél 12 esetben a pápa, további néhány esetben érsek, illetve apát. A magyarországi levelezők sorában a királyok, II. Géza, III. Béla mellett érsekeket találunk, így Lukács esztergomi és Absolon spalatói főpa­pot. A XII. század magán­leveleinek jó része attól a Zsófiától, II. Béla leányától való, aki – német jegyessége után, mely nem végződött házas­ság­gal – az admonti apá­cakolostorból küldött megható leveleket bátyjának, II. Gézának, anyjának, Ilona királynénak és Konrád salzburgi érseknek. A század végén a párizsi Sainte-Geneviève apátja az ott tanult Bethlehem halála ügyében mind Bethlehem szüleit, mind a magyar királyt, III. Bélát levéllel kereste fel.


Anonymusról tudjuk, hogy bizonnyal Franciaországban tanult, III. Bélának a jegy­zője volt, s talán magasabb méltóságra is emelkedett.


Csak gyanítható, hogy III. Béla korában jutott el Magyar­or­szágra a Nagy Sándor-regény keresztény szellemű, lovagi ele­me­ket is felvonultató bizánci változata, amelyről már a XII. század végén magyar fordítás készülhetett.

Stílusirányzatok

A gótika fontos összetevője a III. Béla korá­ban kialakuló művészetnek; a gótikus művészet magyarországi meghonosítása mél­tán helyezhető egy sorba III. Béla olyan alkotásaival, valamint tudomány- és művé­szetpártoló törekvéseivel, mint az írás­beliség fon­tosságának hangoztatása, végső fokon a kancellária felállítása, a külországi, párizsi tanulmányok támo­ga­tása, kirá­lyi ötvös­mű­hely létesítése. A gótika meghonosításában a királyi kezdeményezés szerepe vitathatatlan. Ha nem is voltak idegenek a III. Béla kori művészettől, főleg az ötvös­művészettől a bizánci minták, a székesegyház díszítése 1190-et követően nyu­gat-európai pél­dákhoz igazodott, az Esztergomban teret nyert új stílus gyökerei a Maas-vidéki kép­ző­mű­vé­szetben lelhetők fel. A Porta spe­ci­osa is az új mesterek keze nyo­mán nyerte el végleges formáját. Az alkotót a világi és egy­házi hatalom kérdései fog­lal­koz­tat­hat­ták, hiszen nemcsak Szent István királyt és annak keresztapját, az esztergomi szé­kesegyház védőszentjét, Adalbertet ábrázolta, hanem III. Bélát és az akkori esztergomi érseket, Jóbot is, s a kapuzat tim­panonjában Magyarország Mári­á­nak történt fel­ajánlása központi helyen nyert megörökítést. III. Béla nem érte meg a kirá­lyi palota újjáépítésének befejezését. Amikor Imre király 1198-ban a palotát az esz­tergomi érseknek adományozta, még nem ért véget az átalakítás.

Az 1190 tája óta gótikus arcélt nyerő esztergomi műhelyen kívül a jobbára III. Béla korában létesült cisztercita monos­to­rok, Egres, Zirc, Szentgotthárd, Pilisszentkereszt, Pásztó képviselték a gótikus stílust.


A XII. század végén megjelenő magyarországi gótika folytatódását az 1230-as évek­től kezdve nem lehet kimutatni. A művé­szetben az 1200 táján induló késő román kori tendenciák jutnak egyeduralomra. Hogy bizonyos értelemben vissza­ha­tás ez a stílus azokra a változásokra, amelyeket a távoli importból származó gótika kel­tett, aligha lehet vitás. Az viszont további kutatást igényel, hogy e visszahatás mennyire lehet kapcsolatos politikai megfontolásokkal, hogy tud­ni­il­lik a gótika mind Franciaországban, mind Magyarországon – az elsősorban a királyi hatalmat erősítő III. Béla alatt – mint udvari művészet jelent meg, illetve mennyire csak művé­szeti irányok belső, szuverén, politikai mozzanatoktól kevésbé befolyásolt harcának kér­dése. Mindenesetre a kései romanika Magyarországon egyértelműen a hagyo­má­nyos, érett, tehát korábbi stílusirányt képező romanika folytatásának bizonyul, amely azonban számos újszerű, nagyrészt a korai gótika művészeti-technológiai kel­léktárából származó megoldást terjesztett el.

Lábjegyzetek

  1. SRH I. 33

Irodalom

  • István ábrázolására a koronázó paláston lásd III. Béla Emlékkönyv 8–9;

III. Béla és felesége sírleleteire lásd Czobor Béla, III. Béla és hitvese halotti ékszerei (In: III. Béla magyar király emlékezete); Kovács Éva, III. Béla és Antiochiai Anna halotti jelvényei (Művészettörténeti Értesítő 1972. l).

IV. István pénzverésére Hóman, Magyar pénztörténet álláspontját követtük, s nem tettük magunkévá Jeszenszky Géza (Az első magyar rézpénzek. Numizmatikai Közlöny 1935-1936) felfogását, hogy tudniillik e rézpénzeket III. Béla király verette volna.

III. Béla diplomáiról Fejérpataky László III. Béla oklevelei címmel (In: III. Béla magyar király emlékezete) tett közzé elemző értékelést. Egyáltalán a III. Bélára vonatkozó ismeretek - olykor azonban téves következtetésekkel fűszerezett - tárháza a III. Béla magyar király emlékezete című kötet. A III. Béla magyar "birodalmáról" eredendően Thallóczy Lajos által itt, majd utóbb Hóman Bálint által (Hóman-Szekfű, Magyar Történet I.) nagyvonalúan és a tényektől elrugaszkodva megrajzolt képet marxista történetíróink, elsősorban Lederer Emma; (lásd Elekes-Lederer-Székely) elvszerű bírálatban részesítette. III. Béla életének és korának forrásaiból bő válogatást nyújt magyar nyelven (a király pályáját felvázoló bevezető tanulmánnyal és magyarázó jegyzetekkel egyetemben) a III. Béla emlékezete (Bibliotheca Historica. Válogatta és fordította Kristó Gyula-Makk Ferenc. Budapest, 1981) című munka. Sajátos szempontból tekinti át III. Béla uralkodását Makk Ferenc, III. Béla és Bizánc (Századok 1982. 1).

III. Béla korára vonatkoznak III. Sándor és azt őt követő pápák levelei, amelyeket Walther Holtzmann XII. századi pápai levelek kánoni gyűjteményekből (Századok 1959. 2-4) címmel tett közzé, s közülük kettőt Mezey László Két magyar vonatkozású dekretális értelmezéséhez (Századok 1959. 2-4) című cikkében magyarázatokkal kísért. A velencei békére lásd Tarnay Zsuzsánna, Az 1177. velencei béke magyar vonatkozásai (Századok 1930. 1-3).

A III. Béla kori jövedelemösszeírás minősítéséről nincs egységes vélemény a szakirodalomban. Határozottan elvetette megbízhatóságát Elekes Lajos (A középkori magyar állam története megalapításától mohácsi bukásáig), míg Györffy György Magyarország népessége a honfoglalástól a XIV. század közepéig (In: Magyarország történeti demográfiája) című tanulmányában becses forrásnak, hiteles kútfőnek tekintette. A kancellária létrejöttére lásd Fejérpataky László, A királyi kanczellária az Árpádok korában (Budapest, 1885); Kubinyi, Adatok a Mátyás-kori királyi kancellária és az 1464. évi kancelláriai reform történetéhez. Azt, hogy a petíciózás bevezetése nem III. Béla nevéhez fűződik, Györffy György A magyar krónikák adata a III. Béla-kori petícióról (In: Középkori kútfőink kritikus kérdései) című dolgozatában foglalta össze. Érszegi Géza Az írásbeliség bevezetése Magyarországon (História, 1982. 2) című cikkében - a krónika tudósításával egybehangzóan - úgy véli, hogy a kérvényezést III. Béla honosította meg a magyar királyi udvarban.

Az 1180 utáni magyar-bizánci kapcsolatokat számos munka tárgyalja, így például Moravcsik Gyula, III. Béla és a bizánci birodalom Mánuel halála után (Századok 1933. pótfüzet); W. Hecht, Die byzantinische Aussenpolitik zur Zeit letzten Komnenenkaiser (1180-1185). (Neustadt, 1967); Ch. M. Brand, Byzantium Confronts the West (1180-1204). (Cambridge, 1968); Makk Ferenc, III. Béla és Bizánc (Századok 1982. 1). A balkáni viszonyok alakulására, a magyar-szerb viszonyra alapvető: V. Laurent, La Serbie entre Byzance et la Hongrie a la veille de la quatrieme croisade (Revue Historique du Sud-Est Européen, 1941); N. Radojčić, Promena u srosko-madarskim odnosima krajem XII veka (Glas SAN, 1954).

Több írás foglalkozik III. Béla feleségeinek élettörténetével, így például Városy Gyula, Antiochiai Anna magyar királyné származása és családi viszonyai (Századok 1886. 10), valamint Karl Lajos, Margit királyné, III. Béla király neje (Századok 1910. 1.).

A gesta keletkezésének II. Béla és III. Béla kori alternatívájában III. Béla kora mellett úttörő jelentőségű összegezés volt Szilágyi Loránd, Az Anonymus-kérdés revíziója (Századok, 1937. 1-3, 4-6). A gestát IV. Béla korára tette újabban Karsai Géza (Ki volt Anonymus? In: Középkori kútfőink kritikus kérdései), míg e koncepcióval szemben Horváth János (Anonymus és a Kassai Kódex. In: Középkori kútfőink kritikus kérdései) eredményesen védte meg a III. Béla korához kapcsolás nézetét.

Az utóbbi évek intenzív kutatásai sokat tettek Anonymus gestája politikai tendenciáinak tisztázásáért, s egyes tanulmányok mind valószínűbbé tették, hogy a gesta III. Béla halála után keletkezett.