III. Ince pápa

A Múltunk wikiből

Lotario, Segni grófja

1160. november 23. – 1216. július 16.
pápa (1198. január 8. – 1216. július 16.)
Wikipédia
Innozenz3
1198
január 29. III. Ince pápa felszólítja Endre herceget, hogy ne lépjen fel Imre ellen, és vegyen részt a keresztes hadjáratban.
1200
október 11. III. Ince pápa Imrét a bogumil eretnekség felszámolására szólítja fel.
1204
tavasz: III. Ince pápa levele a bazilita kolostorok kérdésében.
ősz: Imre feltartóztatja Leó bíborost, III. Ince követét, aki Kalojan bolgár uralkodóhoz tartott.
1207
december 24. III. Ince pápa hosszas huzavona után megerősíti Bertoldot, Gertrúd királyné öccsét a kalocsai érseki székben.
1211
III. Ince pápa ellenzi az esztergomi és a kalocsai érsek közti megegyezést, mert az bizonyos esetekben koronázási jogot adna a kalocsai érseknek.

Kristó Gyula

Kézművesség

I. Géza király 1075-ben a Váchoz közeli Naszály-erdő mellett lakó és a Duna fövenyéből aranyat mosó királyi aurifexet (aranyművest), Neskut és fivéreit a garamszentbenedeki apátságnak adományozta. Az aranymosók egyben ötvösök is voltak, akik maguk dolgozták fel a nyersanyagot. Jól mutatja ezt, hogy amikor III. Ince pápa 1209-ben megerősítette az apátságot birtokaiban, már nem a naszályi aranymosóról, hanem a váci ötvösökről (aurifaber) van szó.

Egyházi társadalom

Hogy főleg a XII. században még sok görög rítusú bazilita monostor működött Magyarországon, azt III. Ince pápának Imre magyar királyhoz intézett 1204. évi leveléből tudjuk.

Imre és III. László

Az Imre és Endre között támadt viszályban a pápaság, mind III. Cölesztin, mind III. Ince pápa Imre mellé állt. III. Ince, aki VII. Gergely óta a pápai világuralmi törekvések leghatározottabb képviselője és legradikálisabb harcosa volt, s 1198. január 8-a óta ült Szent Péter trónusán (felszentelve 1198. február 22-én), már 1198 január 29-én Endre herceghez intézett levelében intette Endrét, hogy még abban az évben tegyen eleget fogadalmának, és vállalkozzék jeruzsálemi útra. Elmarasztalta Endrét, mert a kereszt ellenségei helyett testvére és Magyarország ellen fordult, s azzal fenyegette meg a herceget, hogy fogadalma elmulasztása esetén, ha gyermektelenül halna meg Imre király, nem Endre örökölné az országot. Endre azonban mit sem törődött a pápai intelemmel, a tengermelléki részeken önálló uralkodóként rendezkedett be.


III. Ince pápa 1198. június 15-én intette Endre herceget, hogy Imre királynak mint feljebbvalójának a kötelező tiszteletet adja meg, s a kiközösítés terhe mellett megtiltotta Endrének, hogy fegyvert fogjon vagy lázadást szítson a király és az ország ellen. Imre leveléből már 1198 ősze előtt tudomására jutott a pápának, hogy Endre az uralkodó ellen a pannonhalmi apáttal esküdött össze.


III. Ince maga is intette Imrét, hogy a megsértett váci püspöknek adjon elégtételt. A pápa Saul kalocsai érseket bízta meg, hogy a királyi elégtételt kieszközölje. Imre kezdetben Saulra is neheztelt, nem bocsátotta színe elé. Utóbb azonban megenyhült, Boleszlónak adó formájában megadta a kárpótlás, s Imre kiemelte Saul hűségét a neki és Győr nembeli rokonainak szóló adományban, amely Lébényre terjedt ki. A pápa követe, Gergely bíboros révén békét szerzett Imre és Endre között.


1202-ben III. Ince pápa erősítette meg Bernard spalatói érseket két falu, illetve egy templom kegyurasága birtokában, amelyet Imre király és Endre herceg engedett át Spalatónak.


A szerb állam központi, raskai területeit birtokló Istvánnal szemben Imre Vukant támogatta, aki az Adriai-tenger környékén, Dukljában rendelkezett területi hatalommal. A két testvér közül főleg István melengette azt a tervet, hogy egyházi únióra lép a római pápával. Ennek érdekében eltaszította görög feleségét, III. (Angelosz) Elek bizánci császár leányát, követei révén pápai legátust kért III. Incétől Szerbia számára, aki visszavezeti őt a római egyházba, valamint királyi koronát ad neki. A pápa már ki is jelölte a legátust János albanói püspök személyében, de tudomására jutott, hogy Imre tetszését ez a megoldás, hogy tudniillik Szerbia közvetlenül kapcsolatba lépett a pápasággal, nem nyerte el. Imre fegyveresen avatkozott be a szerb belügyekbe. Bár III. Ince szerint Imre meghódította Szerbiát, katonai akciója valójában csak azzal az eredménnyel járt, hogy a magyar király által támogatott Vukan került István helyett a nagyzsupáni méltóságba. Maga Imre felvette a szerb királyi címet, amely tényleges hatalmat Szerbiában nem jelentett, viszont a szerb ügyek feletti rendelkezés elvi jogigényének kifejezésére szolgált. Imre követei révén tudatta a pápával, hogy maga kívánja Szerbiát visszavezetni a római egyházba, s világi dolgokra vonatkozó jogának érvénybe hagyása mellett kért Vukan számára királyi koronát a Szentszéktől. A magyar király tehát szemmel láthatóan arra törekedett, hogy Szerbiát tőle függő vazallus állammá tegye, amelyet nemcsak világi ügyekben, de még egyházi vonatkozásban is a maga járszalagján kívánt tartani.


III. Ince pápa már 1200. október 11-én intette Imre királyt, hogy mind Boszniában, mind Magyarország más területein számolja fel az eretnekséget, az eretnekek javait kobozza el, magát Kulin bánt se kímélje, világi törvényt üljön felette, ha másként nem tudná a római egyház szempontjából értett helyes útra téríteni. Imre engedelmeskedett a pápai felszólításnak, megfeddte és megrótta Kulin bánt, és megparancsolta neki, hogy földjéről az eretnekeket űzze ki, javaikat pedig vegye el. Kulin bán azzal mentegette magát, hogy az eretnekséggel vádoltakat nem eretnekeknek, hanem katolikusoknak hitte, s kinyílvánította, hogy kész alávetni magát pápai vizsgálatnak. A pápa káplánját, valamint a hely közelsége és személyes tapasztalatai miatt Bernard spalatói érseket küldte Boszniába az igazság kiderítésére.


Több oklevelünkben nyoma maradt Imre király egy rejtélyes ellenfelének. Legkorábban III. Ince pápa 1202. november 9-i levelében fordul elő — Imre király korábbi levelére történő hivatkozással — Gubanus ellenségeskedése Imrével szemben.


Közben János pápai káplán befejezte bulgáriai tárgalásait, visszatért Rómába, s érdemei révén püspökké emelkedett. Bulgáriai helyzetjelentése bírhatta rá III. Ince pápát, hogy 1204-ben Leó bíboros személyében Magyarországon keresztül legátust küldjön Bulgáriába. Imre kitüntető kedvességgel fogadta a követet, ajándékokkal látta el, kísérőket adott mellé, hogy azok Bulgáriába kísérjék. Sőt a pápai követ kérésére még azt a sereget is szétoszlatta, amellyel Kalojan előző évi támadását kívánta megbosszulni. Leó magyar kísérőivel már Kevéhez ért, ahol csak a Duna választotta el Magyarországot Bulgáriától, amikor Imre király megtiltotta neki az átkelést, s azt kívánta, hogy térjen vissza hozzá. Imre Kalojantól pedig azt kérte, hogy jöjjön el a magyar határra, ahol a köztük levő vitás kérdéseket megtárgyalnák. Imre fellépése Leó átkelésének megtiltása érdekében világosan mutatta, hogy a magyar király nem akart kívül maradni a pápa és a bolgár uralkodó egyezségén, hanem részes kívánt lenni benne, előnyöket remélve ebből a maga számára Bulgáriában. Leó nem hajlott a magyar király szavára, mire Imre erőszakot alkalmazott. A kevei ispán 300 katonája közrefogta a bíborost és kíséretét, valóságos blokád alá vették őket, megtiltva mindenkinek, hogy bármit eladjanak nekik, vagy bármiféle emberséges vigaszt nyújtsanak számukra.

Imre levelet írt III. Ince pápához, amelyben magyarázni próbálta Leó követségének meghiúsítását. Imre felfogása szerint, s ez jól tükrözi a bolgár uralkodó hűbéri függésbe vonására irányuló magyar szándékot, Kalojan jogosan egyetlen földnek sem ura, hanem részint Magyarországhoz, részint más országokhoz tartozó területeket tart elfoglalva, s Imre azon csodálkozott, hogy ezt az embert, a magyar király ellenségét a magyar király tanácsa nélkül a pápa oly hirtelen királlyá akarta koronázni. Imre kertelés nélkül kimondta: ha engedi királlyá koronázni Kalojant, mielőtt vele vitás ügyeit rendezné, soha többé nem nyerne igazságot a római egyháztól. Szemmel látható tehát, hogy Imre arra számított, a római egyház segítségére lesz a III. Béla alatt rövid időre magyar uralom alá került Morava vidéki területek visszaszerzésében, ugyanakkor a római egyház, a római katolikus hit terjesztése ürügyül szolgált számára a bolgár ügyekbe való beavatkozáshoz, bulgáriai fennhatósága megalapozásához.

III. Ince pápa, noha számos alkalommal kinyilvánította, hogy mennyire szereti Imrét, a bolgár kérdésben a maga útját járta. Az volt a fontos számára, hogy Bulgáriát a római egyház alatt levőnek tudja, ezért a pápa minél gyorsabb és a pápai követ kezéből történő koronázás híve volt. III. Ince Imréhez írt válaszában világosan állást foglalt a sorrend kérdésében: előbb nyerjen koronát Kalojan, ám ha megkoronázása után nem engedelmeskednék a pápai legátusnak a magyar királlyal való viszálya ügyében, akkor bűnhődjék a bolgár uralkodó. Mielőtt azonban Imre kézhez vehette volna III. Ince levelét, amely különben is már csak Imre halálát követően ért Magyarországra, a magyar király — nyilván a halál közeledtét érezve — elbocsátotta Leó bíborost. III. Ince 1204. október 4-én Imréhez írt levelében méltányolta cselekedetét, hogy a Szentszék iránti tiszteletből és bölcsebb tanáccsal élve elhárította az akadályt Leó útjából. A pápai követ október 15-én ért Tirnovóba, a második bolgár állam fővárosába, s ott Kalojant királlyá koronázta.

Imrét a pápasággal nemcsak a bolgár kérdés állította szembe, hanem a keresztes hadjáratok ügye is. Mint ismeretes, III. Ince nagyon a szívén viselte, hogy az Árpádok akkor élő tagjai beváltsák III. Béla teljesítetlenül maradt felajánlását keresztes had indítására. 1200-ban Imre és Endre felvették a keresztet, már abban is megegyeztek, hogy ha mindketten a keresztesekkel tartanának, Lipót osztrák herceg gondjaira bízzák az országot, s arról is intézkedtek, hogy bármelyikük tengerentúli halála esetén a másik fogja követni a trónon. Ám hol a szerb viszályok álltak a szentföldi hadjárat útjában, hol pedig a bolgár kérdés akadályozta meg a terv megvalósítását. Imre haladékot kárt a pápától, aki szemére vetette neki, hogy kereszttel a mellén keresztények ellen harcol. S ha III. Ince ki is fejezte rosszallását a halogatás miatt, taktikai okokból mégis kénytelen volt elfogadni a tényt, a halasztás miatt nem marasztalta el fenyítékkel Imrét, hanem vétlennek minősítette.

1202-ben azonban mégis elindult a Szentföldre a keresztes had, ezt azonan nem magyarok, hanem nyugatiak, elsősorban franciák alkották. Velence vállalkozott a keresztesek szállítására, s amikor azok a kialkudtt összeget nem tudták hiánytalanul megfizetni, Velence megsarcolta őket, arra bírta a kereszteseket, hogy fegyvereiket isztriai és dalmáciai versenytársai ellen fordítsák. Hiába tiltakozott a pápa, a keresztesek néhány napi ostrom után elérték a záraiak megadását. 1202. december 24-én a magyar uralom alatti Zára a keresztesek pusztításának esett áldozatul. Noha a pápa elítélte az akciót, s a velenceiket kiközösítette, a kereszteseket pedig a magyar királynak nyújtandó elégtételre kötelezte, a keresztesek zárai kalandja aligha tette vonzóvá a keresztes ügyet Imre szemében. Még tovább növelhette Imre bizalmatlanságát a keresztesekkel szemben az a körülmény, hogy Angelosz Elek megnyerve Fülöp német király és Enrico Dandolo velencei doge támogatását, a zárai keresztes hadat arra kérte, hogy avatkozzék be Bizánc belügyeibe, ahol kevéssel korábban letaszították trónjáról Elek apját, II. (Angelosz) Izsák császárt. Elek Magyarországon is megfordult, s egyik nagybátyját, Imrét vagy Endrét bíztatta a Bizánc ellen vonuló keresztes hadjáratban való részvételre. Imre és Endre azonban nem mozdult. Imrét elsősorban Zára ügye foglalkoztatta. A keresztesek már 1203 elején elhagyták a dalmát várost, a hátramaradó velenceiek azonban az amúgy is súlyos károkat szenvedett Zárát szinte porig lerombolták. 1203-ban Imre megköszönte III. Incének, hogy a kereszteseket a magyar királynak okozott sérelemért és károkért megrótta, de sürgette is a pápát, hogy a kereszteseket elégtétel adására bírja. A keresztesek azonban már továbbhajóztak kelet felé, a velenceiek is lassan kiürítették a rommá tett várost. Így nem volt akadálya annak, hogy a záraiak visszatérjenek lakóhelyükre, s hozzálássanak a város felépítéséhez. 1203. júniusi irat már említ egy, a lerombolt Zárából való, s most az új Zárában lakó embert. Imre király még 1204-ben is a pápához írt levelében szemrehányóan vetette fel, hogy Zára ügyében a Szentszék két év elteltével sem szolgáltatott igazságot. Eközben a keresztesek, akik a Szentföld helyett a bizánci birodalom kuszált ügyeit tartották szem előtt, 1203-ban visszahelyezték trónjára Angelosz Izsákot, majd Izsák és fia, Elek halálával 1204-ben maguk a keresztesek vették birtokba Konstantinápolyt, megvetve a latin császárság alapjait.

A pápa és a magyar király közötti súrlódások abból a körülményből adódtak, hogy Imre korának pápája, III. Ince az egyház érdekeinek képvisletét illetően a legelszántabb, legharciasabb, kegkövetkezetesebb pápák egyike volt, aki saját önálló viágpolitikai koncepcióval rendelkezett. Ez az elképzelés nem egy ponton ütközött a magyar király feudális hódításra törő terveivel. Mindamellett III. Ince joggal tekinthette Imrét politikája egyik szilárd támaszának. A magyar uralkodó kötődését a pápai irányvonalhoz számos esemény bizonyítja. 1203-ban Imre III. Ince kezdeményezésére a Német-Római Birodalomba küldött sereget, hogy az a cseh királlyal, Přemysl Ottokárral, Imre király sógorával szövetkezve segítséget nyújtson a guelf IV. Ottónak a Türingirára támadó (Sváb) Fülöp ellenében. Imre 1204-ben is fegyverrel támogatta Ottokárt Fülöppel szemben.

Imrének alapvetően a pápához igazodó politikája nemcsak a külkapcsolatokban, hanem a belpolitikában is megmutatkozott. Az esztergomi és kalocsai érsek között támadt viszályban, amelyet János kalocsai főpapnak az esztergomi érsek elleni fellépései váltottak ki, Imre a kalocsai érsek mellé állt. Jób esztergomi érsekkel való szembenállásában pedig odáig ment, hogy a királyi prépostságokat ki akarta venni az esztergomi főpap joghatósága alól, s egyházi téren a pápa, világi vonatkozásban pedig a maga fennhatóságát igyekezett rájuk kiterjeszteni, illetve tiltakozott a pápánál Jób pápai legátussá történő kinvezése ellen. Ince pápa hatalma és tekintélye Imrét is óvatossá tette a magyarországi egyházakat érintő ügyekben. Főpapi ellenfelei esetében is tekintettel kellett lenni a pápa személyére. Így, mint ismeretes, a magyar király az ellene összeesküvő Boleszló váci püspöknek elégtételt volt köteles adni. Másik politikai ellenfelét, Kalán pécsi püspököt is hiába rágalmazta a pápánál, Ince megvédte a főpapot a támadástól. Imre főpapi ellenzéke akkor is fellépett, amikor Jób utódjának, Ugrinnak a halálával megürült esztergomi érseki székbe a kanonokok Imre egyetértésével János kalocsai érseket választották; Kalán pécsi, Boleszló váci, továbbá Kanada veszprémi és János nyitrai püspökök tiltakoztak a pápánál, hogy a választásnál nekik mint suffraganeus püspököknek semmi joguk nem volt.


A pápa 1203. november 5-én Endre herceghez intézett levelében kinyilatkoztatta, hogy a közte és Imre között, a Gergely bíboros által 1200-ban megkötött egyezséget, amelyet a felek idáig megtartottak, megerősíti. Nem véletlenül Endre herceggel közölte, hogy senkinek sem szabad a pápai levél tartalmát megszegni. Ugyanazon a napon III. Ince Imrének is írt, s arra buzdította, hogy támogassa Endrét a keresztes hadjárat indítására tett fogadalma teljesítésében, amit éppen most a király és a herceg között kitört viszály gátol meg. Ugyanezen a napon kelt újabb levelében III. Ince a herceget összes javaival együtt pápai védelem alá helyezte, s biztosította Endrét, hogy ha fia születik, az a hercegségben apját fogja követni. Endrét aligha elégítette ki ez a pápai terv, hiszen semmi kétsége nem lehetett, hogy a pápa Imre ekkor már talán kétéves fiának, Lászlónak a trónutódlását támogatja, s a maga születendő fia nem a királyi trónra, csak a területi hatalommal rendelkező hercegi méltóságra tarthatna igényt. III. Ince levelei azonban elkéstek.


Pár hónap elteltével, 1204 első hónapjaiban párthíveinek sikerült Endrét kiszabadítaniuk fogságából. Ez a váratlan esemény érlelhette meg Imrében azt az elhatározást, hogy Endre ellenében saját fia számára biztosítva a trónt, megkoronáztatja Lászlót. Ehhez persze az egyház, a pápa, illetve az esztergomi érsek hozzájárulása volt szükséges. A pápánál oly módon igyekezett beleegyezést kieszközölni, hogy a pápa számára kedves keresztes eszmére hivatkozott: III. Ince tudomására hozta, hogy a Szentföldre kíván utazni, s hogy országa kormányzás nélkül ne maradjon, ezért kéri a pápától fia megkoronázását. III. Ince, aki különben sem osztotta Endre és majdan születendő fia jogigényét az ország trónjára a törvényes uralkodó ellenében, nyilván a szentföldi út érveinek hatására is készséggel beleegyezett Imre javaslatába, s utasította Ugrin esztergomi érseket a koronázás elvégzésére. A pápa azonban jellemző módon előírta, hogy a gyermek László helyett apja tegyen esküt a Szentszék iránti engedelmességre, a magyarországi egyház szabadságára. Ugrin azonban meghalt, János, a káptalan által megválasztott esztergomi érsek pedig még nem kapta meg a pápai megerősítést. Imre, talán betegségétől is hajtva, nem akarta megvárni a végső döntést (Ince csak 1205. október 6-án helyezte át Jánost a kalocsai érsekség éléről az esztergomi főpapi székbe), így tehát siettette a koronázást, amelyet 1204. augusztus 26-án János kalocsai érsek végzett el. Élete utolsó hónapjaiban, a halál árnyékában Imre, miután elérte a számára legfontosabbat, László fia királlyá avatását, Istennek és a pápának tetsző dolgokat tett. A pilisi monostorban levő pénzének kétharmad részét a templomos és a johannita rendre hagyta a Szentföld megsegítése céljából, s csak harmadát testálta a fiára. Elbocsátotta Leó bíborost, akinek visszatartása pápai érdekeket keresztezett. Súlyosbodó betegsége adhatja a magyarázatát, hogy 1204. októberének végén fia kezébe szállt a királyi hatalom, s Imre végrendeletében László védelmét és az ország gondját kormányzóként (gubernator) Endrére bízta. Imre 1204. november 30-án fejezte be életét. A krónikás hagyomány szerint az egri egyházban temették el.

Az alig hároméves III. Lászlónak nem volt olyan erős bázisa Magyarországon, amely lehetővé tette volna hívei számára a zavartalan kormányzást. A gyermek király közel egyesztendős uralkodásába elsősorban a Magyarországra küldött pápai levelek engednek bepillantást; sajátos módon egyetlen oklevél sem készült, illetve maradt ránk III. László kancelláriájából. III. Ince szívén viselte a gyermek sorsát. Imre halála után Endre mint az ország kormányzója levélben tájékoztatta a pápát arról, hogy királyi bátyja rendelkezése folytán reá hárul a gyermek gondja és az ország kormányzása, s Imre akaratát teljesíteni kívánja. Csak utalásokból tudunk következtetni arra, hogy Endre éppen nem fáradozott buzgón testvére végső elhatározásának megvalósításáért. Tüstént visszahívta a német birodalomból nejét, Gertrúdot. Párt, feudális tábor szerveződött Endre körül, amely László ellen tüzelte a kormányzót. Ince válaszlevelében intette Endrét, hogy állja Lászlónak tett hűségesküjét, valamint Magyarország népéhez is levelet intézett a pápa, hogy László iránt, aki jogos örökös és a magyarok ura, hűségüket őrizzék meg, és megtiltotta, hogy az uralkodó ellen tanáccsal vagy segítséggel fellépjenek, sőt ha valaki is fellépne ellene, a király tiszteletét védjék meg. III. Ince János kalocsai érseket azzal a joggal ruházta fel, hogy egyházi fenyítéket használhat László és Konstancia ellenségeivel szemben.

Az özvegy királyné helyzete kritikus volt Magyarországon. Endre kormányzó rátette kezét a pilisi monostorban őrzött és Lászlót megillető királyi pénzre, s miután Konstancia erről tájékoztatta Incét, a pápának kellett intenie Endrét, hogy Imre rendelkezése szerint engedje a pénz kifizetését.

Az új berendezkedés hívei

1206-ban a kalocsai káptalan választásával kezdeményezte, hogy az esztergomi érsekké lett János helyét Bertold foglalja el a kalocsai főpapi székben. Már ez a lépés sem nélkülözhette II. Endre kezdeményező szerepét, még inkább latba vetette azonban a magyar király befolyását a pápánál, hogy kieszközölje sógora érsekké tételét. Azzal érvelt, hogy Bertold kalocsai főpappá válása mind az ő, mind az ország számára hasznos és szükséges dolog. A pápa a salzburgi érseknek adott megbízást, hogy ítélje meg Bertold alkalmasságát. A magyar határon lezajlott „vizsga” kedvezőtlen eredménnyel zárult Bertoldra nézve, mert bár olvasni és a maga nyelvére, nyilván németre tudta fordítani a Szentírást, továbbá nyelvtani ismeretei is megfeleltek, de teljesen járatlan volt a kánonjogban és a szentbeszédek tartásában, s huszonöt éves lévén, öt évvel alatta maradt annak a kánoni életkornak, amely szükséges volt az érseki szék betöltéséhez. Így hát a pápa nem erősítette meg Bertoldot, hanem azt ajánlotta, hogy harmincadik életéve eléréséig művelje magát az egyházi tudományokban. Mivel azonban a kalocsai kanonokok Bertold erényeire és tudományára hivatkozva újólag folyamodtak a pápához választásuk érvényesítéséért, III. Ince végül is 1207 decemberében megadta a megerősítést. Bertold a pápát hozta nehéz helyzetbe, amikor Kalocsát elhagyva az itáliai Vicenzába ment, hogy képezze magát, mert a pápa szerint „méltatlan kóborlásával tudatlanságát, amelyet otthoni tanulással biztosan felszámolhatott volna, gyalázatos módon országnak-világnak közhírré tette”.[1]

III. Ince tehát 1209 januárjában parancsba adta a kalocsai érseknek, hogy haladéktalanul térjen haza Kalocsára. A Magyarországon újra megjelenő Bertoldot sógora, II. Endre magas méltóságokba emelte. Kalocsai érseki volta sem gátolta meg Bertoldot abban, hogy az uralkodó kegyéből még 1209-ben dalmát–horvát bánná, majd rövidesen erdélyi vajdává, tehát fontos világi méltóságok birtokosává legyen. Bertold kalocsai érsekként mindenképpen az esztergomi érsektől való teljes függetlenedésre törekedett. 1211-ben formális megegyezés, illetve békekötés született az esztergomi, illetve a kalocsai érsek és suffraganeusaik között, amely a korábbi viszályokat volt hivatva a két érsekség között lezárni. Az egyezség a kalocsai érsekre nézve volt előnyös; sikerült kieszközölnie, hogy az esztergomi érsek minden jogáról lemondott a kalocsai egyházmegyében, kivéve az ott alkalmasint verendő pénz tizedét. Az is Kalocsának kedvezett, hogy bizonyos esetekben — ha az esztergomi érsek nem tudja, illetve rosszindulatúan nem akarja a koronázást végrehajtani, vagy az esztergomi főpapi szék nincs betöltve — elnyerte a királykoronázás jogát. A megegyezés Kalocsára nézve kedvező pontjai a kalocsai érsekségből az esztergomi érseki székbe emelkedett János engedékenységének, Bertold erőszakosságának és királyi támogatásának köszönhetők. Az esztergomi káptalan képviselői azonban tiltakoztak a pápánál, hogy a megegyezés a káptalan beleegyezése nélkül történt, s az az esztergomi egyház számára komoly vereséget jelent. A pápa nem erősítette meg az egyezséget: „ha a magyar királyok koronázási joga különféle egyházakat illetne meg, ebből az egész országra nézve súlyos veszély és a mondott király (Endre) utódaira nagy kár származnék, mert a magyar királyok örökösei között az ország koronájának birtoklása miatt gyakran támadna botrány, ami annál könnyebben keletkezhetne, ha különböző koronázók lennének.”[2] Elvetette III. Ince azt a királyi kezdeményezést is, hogy az esztergomi érsekség alá tartozó szebeni prépostságból a pápa hozzon létre Kalocsától függő püspökséget. Ez utóbbi javaslat megtételében is sógora, a kalocsai érsek iránti kedvezés vezette a királyt.

Az új berendezkedés ellenfelei

1214-ben II. Endre a pápához intézett levelében arra kérte III. Incét, hogy "mindazon összeesküvőket és hűtlenségen mesterkedőket, akik az ország megosztása érdekében fiunkat életünkben és akaratunk ellenére királlyá tenni és megkoronázni akarják, akár egyháziak, akár világiak, kiközösítéssel sújtsa"[3].

Az új berendezkedés időszakának külpolitikája

  • Ekkortájt, mindenesetre 1214-ben íródott II. Endre ama levele III. Ince pápához, amelyben úgy tüntette fel a dolgot, mintha Halics (Galícia) főemberei és népe kezdeményezték volna Kálmán halicsi királyságát, s kérte a pápát, utasítsa János érseket Kálmán rutén (orosz) királlyá történő megkoronázására.
  • A pápák, előbb III. Ince, majd pedig III. Honorius gyakran intették a magyar királyt két évtizedes fogadalma teljesítésére, a keresztes hadjárat megindítására.

Iskolaügy

III. Ince pápa János kalocsai érseket és Kalán pécsi püspököt tanult, tudományban jártas embereknek minősítette. Bertold kalo­csai érsek teljesen kép­zetlen volt a kánonjogban és a szentbeszédek tartásában. Göncöl spalatói érsek és Bertalan pécsi püspök tudatlansága kortársaiknak is szemet szúrt.

Lábjegyzetek

  1. Fejér, CD III/1. 75.
  2. Monumenta Ecclesia Strigoniensis I. 200.
  3. Theiner I. 2.