III. István király

A Múltunk wikiből
1147 nyara – Esztergom, 1172. március 4.
király (1162–1172)
Wikipédia
III. István koronázása
1152.
Királyi oklevél, amelyben (a legkorábban 1147-ben született) Istvánt társuralkodónak nevezi.
1162
március 31. II. Géza meghal, Székesfehérvárott temetik el.
nyár: Megkoronázzák II. Géza fiát, Istvánt. (Uralkodik 1172-ig.)
I. Mánuel katonai erővel betör Magyarországra, hogy István herceget királlyá tegye. A magyar főurak ezt ellenzik, ugyanakkor hajlandók elismerni királynak László herceget. III. István Ausztriába menekül, majd Pozsonyban építi ki központját. II. Lászlót (1162–1163) Mikó kalocsai érsek koronázza meg, mivel Lukács esztergomi érsek ezt megtagadta. II. László ezért bebörtönzi az érseket. István herceg az ország harmadát kapja meg.
december 25. III. Sándor pápa közbenjárására kiszabadul Lukács esztergomi érsek. II. László azonban újra börtönbe veti, mert nem hajlandó feloldani az általa kimondott interdiktumot.
I. Mánuel nagyzsupánná teszi meg Belost.
1163
január 14. II. László meghal, Székesfehérvárott temetik el.
Lukács esztergomi érsek kiszabadul fogságából.
január 27. Mikó kalocsai érsek IV. István néven királlyá koronázza István herceget. Lukács érsek ellenzi ezt, és kiközösíti a királyt.
Belos visszatér Szerbiából, és megkapja a horvát-dalmát bán címet.
január 27. után III. István a Csák-nemzetséggel együtt fegyvert fog IV. István ellen, aki I. Mánuelhez fordul segítségért.
március: Bizánci segédcsapat érkezik IV. István védelmére, de ő már korábban győzelmet arat.
május: I. Frigyes Magyarország elleni támadást tervez.
június 19. III. István Fehérvár mellett legyőzi és fogságba ejti IV. Istvánt. Lukács érsek közbenjárására azonban szabadon engedi, de száműzi az országból.
nyár vége: IV. István I. Mánuelhez menekül, és hűbéresküt tesz. Mánuel sereggel vonul fel, de Nándorfehérvárnál békét köt III. Istvánnal. A császár lemond IV. István támogatásáról. Mária nevű lányát eljegyzi III. István öccsével, Bélával, aki Bizáncba kerül, áttér a bizánci rítusra, és deszpotész méltóságot kap. Bizánc megkapja Horvátországot és Dalmáciát.
1163–1164 fordulója
Ampod bán vezetésével a magyar csapatok megakadályozzák, hogy Bizánc birtokba vegye az adriai területeket. Zára is csatlakozik az országhoz; Velencének nem sikerül visszaszereznie a várost.
1164
első fele: I. Frigyes a trónviszályban III. Istvánt támogatja.
március után IV. István bizánci támogatással betör Magyarországra, I. Mánuel Bácsig nyomul előre. III. Istvánt osztrák–cseh és halicsi katonák is támogatják. Mánuel cseh közvetítéssel békét köt III. Istvánnal. Eszerint III. István átadja Béla herceg örökségét, Mánuel pedig lemond IV. István támogatásáról. A Szerémség bizánci kézen marad.
Szvatopluk II. Vladiszlav cseh fejedelem fia eljegyzi III. István lányát.
IV. István még több kísérletet tesz a hatalom megszerzésére.
1165
tavasz: III. István betör a Szerémségbe, és a zimonyi várba húzódó IV. István ellen fordul. I. Mánuel felmentő sereget indít.
április 11. Tamás főúr megmérgezi IV. Istvánt. (Később Székesfehérvárott temetik el.)
III. István elfoglalja Zimonyt.
június vége: Bizánci csapatok indulnak Magyarország ellen. I. Mánuel elfoglalja Zimonyt, Boszniát, Dalmáciát, Zárát pedig Velence szerzi meg.
nyár: I. Mánuel és III. István békét köt, Bizánc birtokba veszi a megszállt területeket.
augusztus 1. A bécsi tárgyalásokon a magyar király követei I. Frigyest III. István mellé állitják.
vége: I. Mánuel utódának jelöli lányát, Máriát és annak jegyesét, Béla-Alexioszt. Megerősíti a bizánci határvonalat.
1166
eleje: Béla-Alexiosz Lukács pátriárkával és I. Mánuel császárral együtt elnököl a konstantinápolyi zsinaton.
Dénes ispán vezetésével visszafoglalják a Szerémséget, Zimony kivételével.
nyár: Béla-Alexiosz felvonul a magyar határon Dénes ispánnal szemben. Ezalatt Dukász János a csatlakozott vlachokkal Erdély felől, Léon Vatatzész pedig Halics felől pusztítja az országot. III. István II. (Jasomirgott) Henrik közvetítésével fegyverszünetet köt I. Mánuellel. A magyar király elbocsátja jegyesét, a halicsi fejedelem lányát, és feleségül veszi Henrik lányát, Ágnest.
ősz: A magyar csapatok visszafoglalják Dalmácia egy részét.
1167
húsvét: Philippopo1iszban (Plovdiv) minden eredmény nélkül végződnek a magyar-bizánci béketárgyalások. A magyar csapatok elfoglalják a Szerémséget, erre I. Mánuel sereget küld ellenük.
július 8. A bizánci sereg Zimonynál legyőzi Dénes ispán hadát. Ezt követően békét kötnek, mely szerint a Szerémség magyar, Dalmácia viszont bizánci fennhatóság alatt marad.
december 17. Magyar–velencei dinasztikus kapcsolat létesül, amely hosszú időre lezárja az ellenségeskedést.
1169 előtt
A templomos lovagrend tagjai Magyarországon is megtelepednek.
1169
szeptember 14. I. Mánuelnek fia születik, Komnénosz Elek.
III. Sándor pápa követe, Manfréd bíboros Magyarországra érkezik, hogy megszüntesse a III. István és Lukács esztergomi érsek közötti ellentétet. Lukács érsek ugyanis az egyházi birtokok eltékozlása miatt kiközösítette a királyt. A bíboros közvetítésével megegyezés jön létre a király és az egyház között, Lukács érsek is visszavonja a kiközösítést.
1170 körül
Miután I. Mánuelnek fia született, Béla-Alexiosz fokozatosan háttérbe szorul. Elveszti deszpotész rangját, felbontják eljegyzését Máriával. Feleségül veszi Chatillon Ágnest, Mánuel sógornőjét.
1171
I. Mánuel fiára esketi fel az előkelőket, és társcsászárrá nevezi ki fiát.
1172 előtt
Ismeretlen szerző megírja a III. István kori gestát, amely (Könyves) Kálmántól kezdve beszéli el az eseményeket.
1172
március 4. III. István meghal, Esztergomban temetik el. A király halálakor itt tartózkodik zarándokként Oroszlán Henrik bajor és szász herceg, valamint II. (Jasomirgott) Henrik osztrák herceg.

Györffy György

Tollforgatók. A történeti irodalom megindulása.

A ma uralkodó felfogás szerint az ősgesta XII. századi folytatását az V. István kori krónikás, Ákos mester budai prépost korszerűsítette (1270–1272); ezt Kézai Simon kivonatolta, az elején kiegészítve a hun történettel (1280–1283), és a kettő egybeötvözéséből jött létre a budai ferencesek keze nyomáról árulkodó Magyar Krónika, amely 1330-ig terjedt. Ez XIV–XV. századi másolatokban és a Hess András kinyomtatta Budai Krónikában maradt ránk, de ez szolgált alapszövegül a Nagy Lajos kori Képes Krónikának is, amelybe egy elveszett – II. Géza vagy III. István kori – gestából is iktattak be részeket.

Kristó Gyula

Mezőgazdasági termelés

Hiába keresünk aratorokat a szentjobbi apátság javainak III. István kori összeírásában.

Állattenyésztés

A szentjobbi apátság III. István korában egy faluban 12 halász-háznéppel és halastóval rendelkezett.

Tulajdonviszonyok

  • III. István király a székesfehérvári, XI. századi Szűz Mária egyházat 27 faluval ajándékozta meg. A szentjobbi monostort I. László király alapította a XI. század végén, de ismerve viszontagságos XII. századi történetét, hogy tudniillik Kálmán király adományából évtizedeken át magánkézben volt, a III. István oklevelében összeírt birtokainak nagy része bizonnyal XII. századi adomány. III. István oklevele közel 30 falut sorol fel az apátság birtokában, túlnyomó többségét II. Géza adományának tüntetve fel, de utal I. Lászlótól és magánostól származó adományra is.
  • A székesfehérvári keresztesek házának első köveit Martirius esztergomi érsek rakta le a XII. század ötvenes éveiben, de alapítását befejezni nem tudta; így az II. Géza király feleségének, Eufrozinának jutott osztályrészül, aki — bizonnyal III. István uralkodása alatt — felépítette a monostort, s különböző birtokokkal gazdagon megadományozta. Ez az alapítás tehát — legalábbis részben — a királyi házhoz kapcsolódott.

Kézművesek

A szentjobbi monostor III. István kori összeírása szerint I. László király molnár-, szűcs-, kovács-, tímár-, mosó-, esztergályos-, sütő-, szakács-, harangozó-, serfőző-mansiókat adott az egyháznak.

Kereskedelem

III. István király 1165-ben úgy rendelkezett, hogy bárki, aki a meszesi kapun át sót szállít, a királyt megillető sóból kocsinként egy kősót adjon a meszesi monostor számára.

Idegen etnikumok

IV. Béla király 1236-ban Chybának és társainak, akiknek ősei III. István oklevele szerint Csehországból jöttek, III. Istvántól kapott földjükön a királyi udvarnok-jobbágyokat megillető szabadságot adta, amelyet már korábban II. Endre király is biztosított nekik.

Város

  • Fehérvár XII. századi fejlődése a belső város falain kívül történt. A XII. században három külvárosát ismerjük: Újfalut, Szigetet és a budai külvárost. Újfalu plébániatemplomát a század derekán építették fel. A település egyetlen házsorból állott, kifejezetten agrár jellegű volt. Jól mutatja ezt, hogy a belső városból a hozzá vezető út nem vitt tovább, zsákutca volt. Sziget külváros Szent István tiszteletére épült templomának alapkövét Martirius érsek tette le az 1150-es években, építését II. Géza király özvegye, Eufrozina királyné fejezte be III. István uralkodása alatt.
  • Nagyon valószínű, hogy a „fehérvári jogot” nem maga Fehérvár városa birtokolta egyetemlegesen, hanem — a kiváltság ismeretes morzsáiból ítélve — a fehérvári kereskedőelemek egy csoportja. Legkézenfekvőbb a latinokra gondolni. Betelepedésük kikövetkeztetett időpontja pedig arra is megadja a választ, hogy a „fehérvári jog” adományozója, az első magyarországi polgárprivilégium kibocsátója III. István király volt. Későbbi hivatkozásokból tudjuk, hogy a III. István-féle kiváltság négy pontot tartalmazott: biztosította bírájuk és 12 esküdtjük szabad választását, bírájuk minden ügyben való illetékességét, más vendégek szabad beköltözését, valamint az országon belüli és a határon levő vámok alóli mentességet. Az utolsó kiváltság egyértelműen utal élvezőinek kereskedő voltára. Magyarországon tehát a fehérvári latinok (vallonok) privilégiuma hozta létre az első, nemcsak gazdasági és társadalmi, hanem jogi tekintetben is városi jellegű települést.
  • A hospes név felváltása a polgár (civis) névvel arra mutathatott, hogy 1237-ben a fehérvári latinok (hospesek) III. Istvántól nyert kiváltságai más, közibük telepedett vagy szomszédságukban élő népelemekre is kiterjedtek.
  • Nem számítva a sokban egészen eltérő megítélést érdemlő dalmát városokat és a magyar királyok irányukban folytatott politikáját, a XII. században mindössze egyetlen magyarországi városi népcsoport nyert kiváltságlevelet, Fehérvár latinjai III. Istvántól. E szabadságjogok gyökere a hospesjogból sarjadt. A III. István által a fehérvári latinoknak adott szabadságok nem városi kiváltságok voltak, hanem a hospesjog írásba foglalását jelentették, s ennek a király által is elismert szabadságnak a birtokában egyéb kedvező körülmények – magas szintű igazgatási központ megléte, kereskedelmi utak sűrűsödése – hatására megindulhatott a városi fejlődés útján.
  • A dalmát városok privilégiumait leszámítva, a III. István által a fehérvári latinoknak adott kiváltságokat követően csak 1230-tól találkozunk olyan oklevelekkel, amelyek városprivilégiumnak vagy ahhoz közeli kiváltságolásnak tekinthetők.

Alávetett népelemek

  • III. István király 1164 körül Fulcerius veszprémi prépost számára felszabadította a várnépek közül való Lilata nevű szolgálót, s a prépost kérésére azt a szabadságot adta Lilatának, hogy a veszprémi prépost zalai praediumán a veszprémi egyháznak szabadon (libere) szolgáljon, s egyetlen comes vagy centurio se merészelje őt elragadni, és ne merészelje várnépi szolgaságra (civile servicium) visszavinni.
  • Amikor III. István király összeíratta a szentjobbi apátság birtokait, II. Géza király adományából az apátság birtokolta Udvarnok falut harminc servus-mansióval. A falunak bizonnyal a királyi udvari szervezet szolgai jogállású udvarnokai voltak a névadói.
  • III. István király 1164 táján kiadott oklevele szerint Fulcerius veszprémi prépost a zalai várnépektől (civis) földet vett vagy zálogban tartott. A civisek közül való Lilata nevű szolgáló tíz pensával adós volt a prépostnak, s az uralkodó Lilatának azt a szabadságot adta, hogy a veszprémi egyháznak szabadon szolgáljon, s egyetlen comes vagy centurio se merészelje őt elragadni, és a várnépi szolgaságra (civile servicium) visszavinni. Ugyancsak III. István király 1162-ben a soproni várhoz tartozó Farkas nevű embert a várnépi kötelékből (a civili iugo) kivette, s mivel uralkodója iránt a fegyveresen fellépő hűtlenekkel szemben hűnek mutatkozott, olyan szabadsággal ruházta fel, hogy szabadon és biztonságban ott szolgálhat, ahol akar. A kiváltságot a király több rét és malom adományozásával toldotta meg. Farkas tehát királyi adomány révén a közszabadság, szabad költözés birtokába jutott, a kapott ingatlan pedig megteremtette számára azt a lehetőséget, hogy gazdaságilag kiemelkedjék az alávetettek sorából.

Átmeneti rétegek

  • III. István Farkasnak juttatott 1162. évi adománya folytán korábban várnépi állapotú személy jutott a vagyonnal rendelkező közszabadok táborába.
  • Amikor 1165-ben III. István király 22 pozsonyi várszolgát (suburbani castri) a várnépi szolgálat alól (a castrensi servicio) kivett, a vár előkelői közé állított, s nevükben a szent királyra utalt (proceres filii sancti Stepani regis), a várjobbágyok felső rétege tűnik elénk, akik kiváltságaikat Szent Istvánra vezették vissza.

Világi előkelők

Wolfer comes 1157–1158-ban – egy oklevél tanúsága szerint – a király környezetében volt, testvére, [[Héder pedig már 1150 óta II. Géza urvarbírájaként szerepelt, majd III. István alatt, 1162-ben a nádorságra emelkedett.

  • Ákos mester Keled fiairól, akik kortársai voltak, azt említi meg, hogy ősük, a meisseni őrgróf nővérének és Hersfeld grófnak a fia, aki Frankfurtban a császár választása alkalmából tartott ünnepi gyűlésen megölte a türingiai tartománygrófot (Landgraf), s az ítélet elől kíséretével, amelybe 60 páncélos mén tartozott, II. Géza korában Magyarországra jött; a magyar uralkodó ünnepélyesen fogadta, és gazdag birtokadományokkal látta el. Némileg más információt közöl Kézai, hiszen szerinte a beköltöző őst Gottfriednek hívták, az esemény pedig III. István idejében történt. Leírásuknak a Hersfeld családra vonatkozó része valótlanság. A legnagyobbat azonban nem ezzel vétették, hanem azzal, hogy ezt a XII. századi bevándorlást a Délvidéken birtokos Keled-leszármazottak családi hagyományához kötötték, holott valójában ez a nyugat-magyarországi Fraknói család eredettradíciója. Szerencsére ránk maradt 1156 tájáról II. Géza oklevele, s ebből kiderül, hogy Gottfried és Albrecht a magyar uralkodó hívására jöttek Magyarországra, s itt Sopron és Vas megyében összesen öt falut, illetve földet, valamint egy királyi erdőt kaptak adományul. Ezt a tényt megerősíti III. István király 1171. évi oklevele. Ebből szintén arról értesülünk, hogy a nemes Gottfried és Albrecht német hospesek II. Géza hívására érkeztek az országba. II. Géza halála után azonban Ivánka locsmándi comes három falut, illetve földet mint ispánságához tartozót a király előtt perrel kívánt a hospesektől elvenni. III. István a hospesek javára ítélt.
  • Ákos mester leírása szerint a Buzád-nemzetség ősét, az Orlamünde családból származó Haholtot II. Béla fia, István király hívta be. Ákos mester két ponton is tévedett. Egyik botlását már Kézai javította, amikor az előkelő és valószínűtlen Orlamünde-származás mellőzésével meisseni, türingiai eredetét jegyezte le, hogy tudniillik a család felmenői wartburgi nemesek voltak. A másik tévedésre csak a történeti kutatás mutatott rá. Eszerint nem II. Béla fia, IV. István hozta be a maga segítségére a Német-Római Császárságból, hanem sokkal inkább III. István, aki Ausztriából visszatérve német segítséggel győzte le nagybátyját, IV. Istvánt. A bevándorló Haholt magával hozott saját katonaságával verte le a IV. István érdekében fellépő nemzetségek, köztük a Csák-genus lázadását.

Egyházi társadalom

A templomosok III. István alatt telepedtek meg Magyarországon, első központjaik a Drávától délre feküdtek.

Királyi hatalom, királyi vármegye a XII. században

Amikor Fulceriusnak III. István megengedte, hogy zalai birtokát a veszprémi egyháznak adja, a dolog tudóinak (conscii) sorában a nádor, az udvarispán, a veszprémi püspök, a budai prépost és néhány comes szerepelt. Az ispánok egyike, Janus krasznai ispán az ügynek nemcsak tudója (tanúja), hanem petitora és poroszlója is volt. A XII. században a megyésispánok általában nem területi illetékességük alapján intézték az ügyeket. Persze ellenpélda is akad. III. István György barcsi ispán kérése alapján adott megerősítést Farkasnak ahhoz hogy két Bars megyei praediumát a garamszentbenedeki apátságnak adományozhassa.

  • A királyi udvarban létezett egy szűk körű, de jelentőségét tekintve annál fontosabb intézmény, a királyi kápolna, mely az uralkodó udvari papjait, káplánjait tömörítette. XII. századi jogi és történeti írásbeliségünk fontos központja volt a királyi kápolna. Feltehetően már II. Béla korában közreműködtek a királyi kápolna tagjai az oklevelezésben. II. Géza uralkodása alatti adatok teszik világossá, hogy a kápolna egy tagja, a notarius végezte az oklevelek megfogalmazását, míg a pecsételés jogköre a testület vezetőjét, a kápolnaispánt illette meg. III. István időszakában válik megszokottá ez a gyakorlat: a királyi kápolna vezetője irányította és ellenőrizte a notarius munkáját, s magának tartotta fenn a pecsételés jogát.
  • A szintén comes capellae tisztét viselő Vido, III. István kápolnájának elöljárója annak a Fulcónak a testvére, aki éppen III. István korában az uralkodó egyik igen befolyásos tanácsadója volt, egy időben (1166-ban) szolnoki ispánként is szerepelt. Ez az eset is jól mutatja, hogy egyazon család tagjai magas világi és egyházi tisztségeken osztoztak.

II. Géza és Borisz

Legkorábban tehát 1147-ben született meg II. Géza elsőszülött fia, István, akit – amint egy 1152. évi oklevél mutatja – uralkodótársként maga mellé vett.

Bel- és külpolitikai nehézségek II. Géza uralkodásának utolsó éveiben

II. Gézának immár másfél évtizede fia, István volt a kijelölt utóda, akit mintegy társuralkodóként maga mellé vett. Tőle, a serdülőkorú ifjútól tehát nem kellett tartania. István és László Bizáncba történő távozása azonban arra ébresztette rá Gézát, hogy szűkmarkú volt testvéreivel szemben, akik emiatti elégedetlenségükben hagyták el az országot. Hogy hasonló eset ne következhessék be az alig serdülő kisebbik fiával, Bélával kapcsolatban, az a II. Géza, aki húsz éven át ellenállt az ország megosztására irányuló óhajoknak, most, hihetőleg 1161-ben, maga nyúlt az országfelosztás eszközéhez Béla, illetve a Béla köré felsorakozó előkelők leszerelése érdekében, s Dalmáciában és Horvátországban Béla számára királyi hercegséget létesített. Amikor II. Géza 1161. május 31-én meghalt, s Székesfehérvárott eltemették, egy rövid időszakra nézve úgy tűnt, szilárdan megtámogatott trónt hagyott fia és örököse, István számára.

A Bizáncból támogatott ellenkirályok

III. Istvánt röviddel atyja halála után koronázta meg Lukács érsek, de uralma egyelőre alig hat hétre korlátozódott. II. Géza halálának hírére Bizáncban mind István, mind Mánuel megmozdult. István elérkezettnek látta az alkalmat arra, hogy a maga javára használva fel a szeniorátusi trónöröklési rendet, megragadja Magyarországon a hatalmat. A bizánci uralkodó 1161-ben sikerrel fejezte be több éves keleti hadakozását, így 1162-től figyelmét újra nyugat felé fordította. Mánuelt nyugtalanította Frigyes térnyerése Itáliában, éppen ezért hajlandó volt szövetségre lépni minden Frigyes-ellenes erővel: támogatta III. Sándor erőfeszítéseit egy európai koalíció létrehozására, maga s közvetlenül kapcsolatot létesített Franciaországgal és itáliai városokkal. Amikor azonban 1162-ben kiderült, hogy Frigyes sem dél-itáliai, sem bizánci hadjáratra nem vállalkozik, mert az ellenséges Franciaországgal és Angliával a hátában ez túlságosan kockázatos vállalkozás lenne, Mánuel fellélegzett, s európai politikájában a magyar ügy került előtérbe.

Mánuel terveiben fontos szerepet jutott rokonának, Istvánnak. Úgy ítélte meg, ha István elnyeri Magyarország koronáját, hűbéri függésbe vonhatná az északi szomszédot, adójának nagy részére igényt tarthatna, s könnyűszerrel megkaparinthatná a Szerémséget és Zimonyt. Bizánci követek jöttek Magyarországra, hogy tárgyalásokat folytassanak a magyar koronának István számára történő megszerzéséről. A császár is a magyar határ felé mozdult, és Szófiába érkezett. A követségnek és Istvánnak látnia kellett, hogy a herceg nem rendelkezik számottevő magyarországi bázissal. A magyar előkelők nem hajlottak a követség tagjaként Magyarországra érkező István elismerésére, sőt elfordultak tőle; jogosan tartottak attól, hogy a Mánuellel rokonságot tartó István királysága lényegében a bizánci császár uralma alá fogja hajtani az országot. Istvánt és a követeket ezért minden eredmény nélkül bocsátották haza. Mánuel nem nyugodott bele a diplomáciai kudarcba, tervét katonai erő felvonultatásával igyekezett megvalósítani. Szófiából a magyar–bizánci határra, Barancs és Belgrád vidékére vonult fel, egy csapatot pedig unokaöccse, Alexiosz Kontosztephanosz vezetésével Istvánnal együtt Magyarországra küldött. A bizánciak átkeltek a Dunán, s mindent megtettek, hogy a Haramban tartózkodó magyar előkelőket megnyerjék István királyságának: ajándékokkal vesztegették meg a befolyásos magyar urakat, hízelgéssel szédítették és nagy ígéretekkel csábították őket, de még így sem tudták a magyarokat rábírni István elfogadására. A bizánci támadástól félő magyarok végül is kompromisszumos megoldásra kényszerültek: a szintén Mánuel támogatását élvező Lászlót ismerték el királynak, aki Istvánnál kevésbé kompromittálta magát a bizánci érdekek képviselőjeként, mint ezt éppen a bizánci házassági ajánlat visszautasításában tükröződő magatartása bizonyította. Lukács érsek azonban nem volt hajlandó megkoronázni Lászlót, akit így 1162 júliusának közepén a kalocsai érsek koronázott királlyá. III. István nem tudott ellenállni a bizánci támogatást élvező trónkövetelőknek, s Ausztriába menekült, de oda vezető útjában még az ország nyugati kapujában, Kapuvárnál fegyveresen meg kellett vívnia azon hűtlenekkel, akik szembefordultak vele. A trónját vesztett király azonban hamarosan visszatért az osztrák hercegségből, s Pozsonyban épített ki hídfőállást.


Az ország más területeinek előkelői, akiknek kevéssé kellett tartaniuk Bizánc közvetlen támadásától, legalábbis vonakodtak engedelmeskedni Istvánnak, míg az ország nyugati részét, Pozsony környékét szilárdan tartotta III. István.


IV. István pénzverése Bizánchoz igazodott. Igaz, jó ezüstből viszonylag értékes, mindenesetre II. László ezüstdénárjainál sokkal értékesebb pénzt veretett, de nevéhez fűződnek a kifejezetten bizánci mintára készített pénzek. Rézpénzein apja, II. Béla és a maga ülő alakja látható, s a pénzek felirata is Béla és István királyok nevét említi. IV. István kifejezésre juttatta ezzel, hogy a trónhoz mint II. Béla király fia formált jogot II. Béla unokájával, III. Istvánnal szemben.


IV. István egyoldalúan Bizáncra támaszkodó politikája, szűk belső bázisa, az ország külpolitikai elszigetelődése, a görög szkizma veszélye mind megkönnyítette III. István dolgát. II. Géza fiának erőgyarapodásához jól megválasztott külpolitikai vonalvezetése is hozzájárult. Megnyerte magának Barbarossa Frigyes jóindulatát, akit ekkor a lengyel belviszályok foglaltak le. III. István ezzel biztosította hátát, nem kellett tehát attól tartania, hogy a német uralkodó, alkalmasint a II. Géza kori elpártolást megbüntetendő, támadást indít ellene. Ugyanakkor a birodalom területén III. István olyan zsoldosokra lelt, akik készek voltak Magyarországra követni, s részt venni az ország koronájának visszerzéséért folyó harcában. Így bizonyosan tudjuk, hogy Haholt, aki Magyarországon a Buzád-nem megalapítója volt, Türingiából III. Istvánnal együtt jött Magyarországra, s magával hozott katonaságának köszönhető a IV. István oldalán fellépő nemzetségek, köztük a Csák-nem lázadásának leverése. A magyar társadalom széles rétegei sorakoztak fel III. István mögött. Élvezte mindazon egyháziak támogatását, élükön Lukács érsekkel, akik a görög szkizmától féltették Magyarországot. Mellette álltak a nyugati orientációjú főurak, mint például a II. Géza korában Németországból bevándorolt Héder, aki 1162–1164-ben III. István nádora volt. Szilárdan támaszkodhatott a nyugat-magyarországi várszervezet katonaságára. Már az 1162. évi kapuvári ostromban soproni várelemek támogatták. 1163-ban pozsonyi várnépek sorakoztak fel III. István mögött. III. István kellően megerősödve 1163 nyarán támadást indított az Esztergomot is kezében tartó nagybátyja ellen. A döntő ütközetre a bizánci határoktól távol, Székesfehérvár közelében került sor. Az 1163. június 19-én megvívott csatában a közvetlen bizánci támogatást nélkülöző IV. István vereséget szenvedett, s unokaöccse fogságába esett. III. István azonban Lukács érsek tanácsára szabadon bocsátotta nagybátyját azzal a feltétellel, hogy többé ne jöjjön az országba. A trónját vesztett István átkelt a Dunán, bizánci területre menekült, majd Szófiában találkozott Mánuellel.

A bizánci uralkodó pénzzel segített Istvánon, s Alexiosz Kontosztephanosz vezetésével sereget indított Magyarországra István visszahelyezése érdekében. Maga a császár is útnak indult Magyarország felé, s Nišben letette a nagyzsupáni méltóságról azt a Deszát, aki Belos után jutott ebbe a méltóságba, s magyarbarátsága miatt vonakodott Mánuellel együtt Magyarország ellen vonulni. Ugyancsak Nišben fogadta a császár a hatalomba Magyarországon visszakerült III. István követeit, de mivel azok nem hoztak Mánuel számára elfogadható üzenetet, elbocsátotta őket, maga pedig továbbindult Magyarország felé, s Belgrádba érkezett.

A magyar határon ismerte fel a császár, hogy IV. Istvánt nem képes újból a magyar trónra ültetni, ezért Magyarország megszerzése érdekében más taktikához folyamodott. A császár testőrsége parancsnokát, Georgiosz Palaiologoszt küldte követként Magyarországra, hogy üsse nyélbe leányának, Máriának jegyességét III. István öccsével, Bélával, aki 1161 óta Dalmácia és Horvátország heregeként bizánci szempontból fontos területeket kormányzott. Mánuel úgy számított, hogy a dinasztikus kapcsolat barátivá teheti a magyar–bizánci viszonyt, illetve Béla megnyerésével bármikor beavatkozhat a magyar belügyekben. Georgiosz sikerrel teljesítette követi megbízatását, megkapta a magyaroktól Bélát és azt a területet, amelyet még II. Géza jelölt ki Béla számára. Bizonyosra vehető, hogy Béláért cserébe Mánuel lemondott IV. István ügyének támogatásáról, ami 1163 őszén mindennél fontosabb volt III. István számára.

III. István harcai Bizánccal

Önálló cikk.

III. István konszolidációs kísérlete

Önálló cikk.

III. Béla konszolidációja

  • III. István egyenes ági fiú utód nélkül halt meg. Oldalágon két testvére, Béla és Géza tarthatott igényt az ország koronájára.
  • Béla királysága természetesen mégis az ország határain belül dőlt el, azon múlott, hogy a III. István körül csoportosult világi és egyházi előkelők hajlandók-e uralkodójukként elfogadni. Különösen sokat nyomott a latba a hatalmat már egy évtizede gyakorló körnek, Ampodnak, Lőrincnek, Dénesnek, Fulcónak, Rubennek és társaiknak az állásfoglalása. Ampod és Dénes Béla mellé állt. Ampod közvetlenül 1173 után a nádori és báni méltóságot viselte, Dénes pedig a bácsi megyésispán tisztét, mindketten átmentették tehát a III. István korában viselt funkciójukat. Fulco és Ruben 1173-at követően eltűnt az oklevelekből. Lehet, hogy meghaltak, de lehet, hogy nem álltak be Béla támogatói közé. Fulco esetében ez utóbbira mutat, hogy testvére, Vido, aki éppen 1171–1172-ben viselte a királyi kápolnaispán tisztét, királya halálával talán kolostorba vonult, s pannonhalmi szerzetes lett. Lőrinc viszont nyíltan Géza herceghez csatlakozott. III. István király világi támogatóinak korábban egységes tábora tehát felbomlott, megoszlottak Béla és Géza között, illetve visszavonultak a közszerepléstől. Úgy tűnik azonban, hogy III. István világi elitjének mind legkiválóbbjai, Ampod és Dénes, mind „szürke eminenciásai”, azaz megyésispánjai nagyobb számban Béla mögött sorakoztak fel. Az a Pongrác, aki III. István alatt is veszprémi ispánként fordul elő, az 1170-es évek végén Béla tisztikarában temesi comesként szerepel. Ugyancsak III. István ispánja volt az a Kaba, aki 1177-táján III. Béla jelenlétében végrendelkezett. Részint III. István hazai, valamint Béla mellett Bizáncban tartózkodó ellenzékéből, részint pedig III. Istvánnak Bélához csatlakozott előkelőiből kialakult az a világi tábor, amelyre Béla Magyarországon támaszkodhatott.
  • Részint a pallium Béla általi adományozása, részint annak módja sértette Lukács túlzó gregoriánus eszméit, s hiába kapta a parancsokat III. Sándortól, makacsul kitartott elhatározása mellett, nem helyezte Béla fejére a koronát. Így a pápa a kalocsai érseket hatalmazta fel a koronázás végrehajtására. Az idő közben múlt, s több mint tíz hónappal III. István halála után, 1173. január 13-án nyerte csak el Béla a koronát, s vált III. Béla néven Magyarország királyává.
  • Lehet, hogy a mellette nevelkedett gyermek iránti szeretet vitte Géza táborába Eufrozinát a tőle távol, idegen hatások alatt felserdült másik fia ellenében, de lehet, hogy a politikai kérdések iránt fogékony anyakirálynő úgy látta: III. István politikáját, amelynek alakításában maga is tevékeny szerepet vállalt, inkább Géza folytatná, semmint Béla. Lettek hívei Gézának III. István egykori vezető tisztviselői között is, így például az a Lőrinc, aki III. István bizalmi embere, udvarispánja volt, és Lukács érsek elzárkózása Béla megkoronázása elől ugyancsak Géza malmára hajtotta a vizet.
  • Bélának sikerült letörnie a belső ellenzéket, és véghezvinnie azt a hatalmi konszolidációt, amelyen már III. István fáradozott.

Endre és Béla politikája az 1220-as évek közepén

Béla körül újólag párt szerveződött. Bizonyosan tudjuk, hogy Buzád comes, a III. István által behívott német származású Haholt leszármazottja, aki 1223-ban és 1224 elején még II. Endre hű embereként a pozsonyi ispáni méltóságot viselte, pénzét és javait veszélynek téve ki Béla királyhoz csatlakozott, s védelme alá helyezte magát.

Írásbeliség

  • III. István uralkodása alatt végig Becen szerepelt notariusként, azaz ő fogalmazta III. István okle­ve­leit. Néhány alka­lommal, az uralkodó országlásának első éveiben Becen pecsételte meg az okle­ve­leket, bár két diplomát már ekkor is a kápolna elöljárója, Sudas látott el pecséttel. Az 1160-as évek közepén változás figyelhető meg. Ettől kezdve Becen notarius egyet­len oklevelet sem pecsé­telt, míg 1165–1166 táján egy esetben a kancellárnak neve­zett Cornelius (aki talán a comes capel­lae tisztét töltötte be), az 1170-es évek ele­jén pedig három vagy négy ízben Vido mint kápol­naispán látta el az oklevelet pecsét­tel. Egyrészt tehát Vido kápolnaispán nem adta ki a kezé­ből a pecsételés jogát, és nem helyettesíttette magát a notariusszal, másrészt III. István korában meg­növekedett a királyi nota­riusok közreműködésével kiadott királyi oklevelek szá­ma. Ez arra mutat, hogy egyre inkább egy, magát erre szakosító, ezzel hiva­tás­szerűen foglalkozó szervezet, a kirá­lyi kápolna szerezte meg magá­nak a királyi pecsét­tel megerősített oklevelek kiadásának a jogát. Ugyancsak ezt a változást jelzi, hogy míg korábban a magánintézkedést tartalmazó királyi pecsé­tes okleveleket az intéz­kedő fél nevében állí­tották ki, addig III. István több magán­in­téz­ke­dés­ről már a saját és nem a magános nevében készített dip­lomát. Hasonlóképpen III. István korá­ban fedezhető fel, hogy a királyi kápolna feje ténylegesen bele­szólt a notarius fogal­ma­zási mun­ká­jába, irányította és ellenőrizte azt. A mennyiségi fejlődésre nézve jel­lemző, hogy II. Géza és III. István uralkodásának 31 éve alatt hozzávetőlegesen annyi királyi oklevelet adtak ki, mint a meg­e­lőző 140 év során. Ha a kétségtelenül hite­les oklevelek mellett a jobbára hiteles elő­képek alapján készült hamisítványokat is ide vonjuk, az oklevelek száma még így sem haladja meg a hat­vanat. A korábbi fejlődést a jogi írásbeliség terén III. Béla kora tetőzte be. Az okle­vél­nyerő szerepe az okle­vél kiál­lításában megszűnt. Az 1177 körüli Caba-oklevéllel elhalt a magán szerkesztésű kirá­lyi pecsétes okle­vél típusa, s helyébe a királyi udvar­ban, az újonnan létrejövő kancelláriában kiál­lított oklevél lépett. Ez a változás tük­röződött az oklevél szerkezetének állandósulásában. A kan­cellária kialakulása III. Béla korában végső fokon szakítást jelentett a III. István alatt csúcs­pont­jára jutott gyakorlattal, misze­rint a királyi kápolnaispán kezében összpontosult az okle­vél­a­dás, s a megpecsételés mellett ő látta el a felügyeletet a jegyző felett. A kápolna elöl­járójának nagy hatás­köre és szoros függése az esztergomi érsek­től magát az okle­véladást tette túlságosan függővé a legfőbb magyarországi egyházi méltóságtól.
  • Ma még nincs pontos képünk arról, hogy mely években, sőt mely uralkodók alatt készültek az Álmos-ági királyokat dicsérő és Kálmánt, továbbá fiát dehonesztáló kró­ni­ka­passzu­sok. II. Géza kora biztosnak látszik, de mutatnak nyomok arra, hogy II. Béla és III. István alatt is gyarapodott a magyar krónikatörzs.

Irodalom

III. István uralkodásának néhány további kérdéséről lásd Makk Ferenc, Megjegyzések III. István történetéhez (Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominate, Acta Historica. 66. 1979). Az 1166. évi magyar-bizánci háborúra lásd J. Ferluga, Vizantijske vojne operacije protiv Ugarske u roku 1166. godine (Zbornik radova Vizantoloskog Instituta, 1980). A korabeli főúri pártharcokról és külpolitikai hátterükről lásd Makk Ferenc, A XII. századi főúri csoportharcok értékeléséhez (Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominate, Acta Historica. 71. Szeged, 1981).

III. István okleveleinek értékelését - számos esetben új kronológia feltételezésével - elvégezte Kubinyi, Adatok a Mátyás-kori királyi kancellária és az 1464. évi kancelláriai reform történetéhez. A III. István kori archontológia egy-két kérdésére kitér Szely Lajos, Az ,,1171. évi bakonybéli összeírás" és I. András győri püspöksége (Győr, 1914).

A nemzetközi szakirodalomban már a múlt században meggyökeresedett a bizánci-magyar perszonális unió terve, amelyet Bizáncban Mánuel császár dolgozott volna ki Béla-Alexiosz személyére szólóan. Magyarországon különösen Moravcsik Gyula tett sokat e feltevés elfogadtatásáért és népszerűsítéséért. Legújabban azonban Makk Ferenc Megjegyzések III. István történetéhez (Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominate, Acta Historica. 66. 1979) című tanulmányában tükröződő kutatási eredményei nyomán úgy tűnik, hogy nincs megbízható alapja e hipotézisnek.

A III. István kori magyar-bizánci kapcsolatok szempontjából értékes bizánci forrást tett közzé és kommentált R. Browning, A New Source on Byzantine-Hungarian Relations in the Twelfth Century (Balkan Studies, 1961). Adalékok találhatók az 1166. és 1167. évi magyar-bizánci háborúkhoz, valamint Borisz fiának, Kalamanosz-Konsztantinosznak bizánci szerepléséhez Moravcsik Gyula Megjegyzések a magyar-bizánci kapcsolatok művészeti emlékeihez (Antik Tan. 1964. 1-2) című tanulmányában. Zimony szerepét a 12. századi magyar-bizánci harcokban monografikusan feldolgozta, s így a III. István kori háborúkra nézve is jó összefoglalás: J. Kalić, Zemun u XII veku (Zbornik radova Vizantoloskog Instituta, 1971).

III. István vezető tisztségviselői közül Ampodra lásd Wertner Mór, Ompud nádor és utódjai (Turul, 1895. 2). III. István egyházpolitikájára és Lukács érsek pályájára vonatkozóan Györffy György Becket Tamás és Magyarország (Filológiai Közlöny 1970. 11- 2) című tanulmánya áll rendelkezésünkre. III. Sándor pápa és Magyarország viszonyát illetően Walther Holtzmann Papst Alexander III. und Ungarn (Ungarische Jahrbücher 1926. 4) című dolgozata és az abban olvasható forrásközlés igazít el. Alapvető továbbá J. Deér, Der Anspruch der Herrscher des 12. Jahrhunderts auf die apostolische Legation (Archivum Historiae Pontificiae 1964). Az 1169. évi magyar-pápai megállapodás oklevelét a szakirodalom általában hitelesnek, ha nem is minden vonatkozásban gyanúmentesnek minősíti. Erre vonatkozóan ellentétes nézetet fogalmazott meg Győry, Gesta regum, Gesta nobilum, illetve Lederer, Lederer-emma-az-egyhaz-szerepe-az-arpadkori-magyarorszagon-209060 Az egyház szerepe az Árpádkori Magyarországon.