Ibn Fadhlán arab utazó

A Múltunk wikiből
(Ibn Fadhlán szócikkből átirányítva)

Ibn Fadhlán vagy Ibn Fadlan vagy Ahmad ibn Fadlán vagy أحمد بن فضلان vagy Ahmad ibn Fadlān ibn al-Abbās ibn Rašīd ibn Hammād vagy أحمد بن فضلان بن العباس بن رشيد بن حماد

10th century Arab traveler, he is famous for his account of his travels as a member of an embassy of the Arab Abbasid Caliph of Baghdad to the king of the Volga Bulgars, the Kitāb ilā Mulk al-Saqāliba (كتاب إلى ملك الصقالبة) (book for the Owners of Scalivia)

Angol Wikipédia

Bartha Antal

A magyar őshaza

Ibn Fadhlán 921–922-ben tapasztalatból ismerte a Középső-Volga menti népeket. Különálló népként emlékezik meg a baskírokról; kialakulásuk fontos szakaszában tőle származik a legkorábbi hiteles tájékoztatás a baskír népnévről. Ibn Fadhlán basgart vagy baskart alakban jegyezte le a nevet, s mivel a középkori arab írásban a második mássalhangzó bizonytalan, nem kizárt, hogy a X. század elején már a mai baskírhoz hasonló baskirt, basgirt volt a népnév. A magyar és a baskír népnévben alkalmazott mássalhangzók eredetileg nem voltak azonosak. Ibn Fadhlán 's' hangot jelölő betűt írt a baskír népnévben.


Ibn Fadhlán, aki 921-ben a helyszínen járt, néhány földrajzi és népnevet kipcsakos és bolgár alakban egyaránt lejegyzett, például a Dzsausir folyónevet leírta Dzsausiz (jelenleg Gauserma), a Szuvar város- és népnevet Szuvaz alakban. Ezt nyilván azért tette, mert mindkét kiejtésen hallotta a kérdéses szavakat.

Az ugor magyarok elvándorlásának kérdései

A volgai bolgár-törökök első hiteles említése 922-ből, Ibn Fadhlán arab utazó jelentéséből származik.

A magyar–török kapcsolatok

Ibn Fadhlán 921–922-ben tartózkodott a volgai bolgárok körében, de csonkán ránk maradt jelentése a bolgárok életmódjáról is tájékoztat. Látogatása idején a bolgárok egy része még nomadizált, más részük viszont már földműveléssel foglalkozott. A korábbi értesülésekből merítő Ibn Ruszta földművelést és prémkereskedelmet folytató volgai bolgárokról tudott. A Biljar, Bolgari és Szuvar településekről előkerült ekék, csoroszlyák és gabonavermek fejlett földművelést bizonyítanak. Volgai Bolgárország jelentős gabonatartalékokkal rendelkezett. A szuzdali oroszok 1024-ben a volgai bolgároktól vásárolt, és a Volgán felhajózott gabonával menekültek meg az ínségtől.


Az állami önállóságot bizonyító pénzkibocsátás Volgai Bolgáriában a 918–922 közötti években kezdődött. Pénzeik eleinte a közép-ázsiai uralkodók nevével ellátott, durva dirhemutánzatok voltak. Egyes példányokon Mikail ibn Dzsafar bolgár uralkodó neve van, akiben Almus nevű király fia sejthető. Almussal találkozott Ibn Fadhlán, és ő adott neki Dzsafar nevet.

A Kazár Kaganátus és a keleti szlávok szomszédságában

Ibn Fadhlán arról tudósít, hogy a kereskedelem kazár közvetítéssel folyt. Ismerteti a Közép-Ázsia déli tartományaiból – Horezm érintésével – a Volgához vezető útvonalat. Ibn Fadhlán diplomáciai–kereskedő karavánja több ezer emberből állt, óriási értéket szállított.

Az ősmagyarok Levediában és Etelközben

Ibn Fadhlán 921–922-ben a Volga bal partján haladó útvonalat követve, átutazott a burtasz népnek nagyjából a mai Szaratov és Uljanovszk között elhelyezhető területén. A burtasz nép kétféle temetkezést ismert, amely két különféle népcsoportot is takarhat; az egyik elhantolta, a másik elégette a halottait. A későbbi századokban burtasz útnak nevezték a Kazanyból Krímbe vezető útvonal egyik szakaszát. A mondott területen és környezetében gyakori -asz, -esz és -isz végződésű folyónevekben a burtasz név mintájának követését és ugor folyónévképzést sejtenek. A burtaszokat sikertelenül a magyarokkal hozták összefüggésbe, de a mordvinok elődeit is keresik bennük. A burtasz valószínűleg gyűjtőnév, és nemcsak két, hanem esetleg több népre vonatkozott. Így azt a feltevést sem lehet elutasítani, hogy valamelyik csoportjuk a Közép-Volga vidékén maradt magyarokkal azonos. A burtasz jelentős lélekszámú nép volt; 10 000 lovast állított kazár szolgálatba.

Ibn Ruszta és Gardizi a következőket jegyezték fel a déli sztyeppen élő magyarok országáról. Területe 100*100 farszakh, mintegy 360 000 km2 volt. Egyik határa a Fekete-tengert érte, a másik kettő az Atil, azaz valószínűleg a Don és a Duna volt. A magyaroktól balra szlávok laktak, az ő oldalukon levő folyó túlsó partján a bizánci kereszténységre tért w.n.d.r. vagyis nándor, azaz bolgár nép élt. Az e folyó feletti nagy hegy mögött, a bolgároktól tíznapi távolságra a m.r.da (helyesen: m.r.wa), azaz morva nép lakott. A bolgárok a magyaroknál számosabbak, de gyengébbek voltak. A magyarok az oroszok és a szlávok között szedett foglyaikat K.r.kh nevű tengerparti bizánci városban adták el. A keleti kútfők tudósítását úgy értelmezhetjük, hogy arccal északnak fordulva ismertetik a magyarok lakóhelyeit. Érthetetlen lenne, hogy a kelet-európai ügyekben jártas arab és horezmi kereskedők a X. század elején még mindig a kelet-európai sztyeppen tudták volna a magyarokat, akik ekkor már a Kárpát-medencében éltek.

A Dzsajhánit tudósító kereskedők tudták, hogy a magyarok sztyeppi hazájukat elhagyták és a Kárpát-medencében telepedtek le. A megtelepedő magyarok, a X. század első évtizedétől a század közepéig, a Szamanida Emirátus városaiban kibocsátott dirhemekhez jutottak. Régi partnereik tehát felkeresték őket az akkor még újnak számító Kárpát-medencei hazájukban.

Dzsajháni gyakorlati célokból írta művét: 921-ben, amikor a volgai bolgárokhoz készülő Ibn Fadhlán felkereste őt, Dzsajháni személyesen adott megbízható eligazítást Ibn Fadhlánnak, aki azt hasznosítva el is jutott a Volgai Bolgárországba. A Dzsajhánit másoló írók összevonták a magyarok sztyeppi és Kárpát-medencei lakóhelyeire vonatkozó tudósításokat. Említik a Kárpátokat, a keresztény bolgárokat és a magyarokat elválasztó Dunát, továbbá a bolgároktól tíznapi járóföldre lakó morvákat. Ezekkel együtt említik az Atilt, a Dont, a krími sztyeppen át, foglyaikkal a bizánci városokba tartó magyarokat és keleti szláv szomszédaikat.

A magyarok sztyeppi hazájára csak az Atil és a Duna, továbbá a magyarok másik országának említésében ismerhetünk, és ez a tudósítás a magyarok sztyeppi tartózkodásának utolsó szakaszára vonatkozik. A dunai bolgárok fejedelme, Borisz 865 táján tette államvallássá a bizánci kereszténységet. A tudósítás a jelzett időpontnál későbbi magyar területekről tájékoztat. A bizánci szertartású kereszténység a Kubán vidékére vándorolt bolgárok körében is terjedt és jóval korábban, mint dunai rokonaiknál. Mégsem lenne találó arra gondolnunk, hogy a magyarok egyik határa a Kubán mentén húzódott, mert az ott élő bolgárok a magyaroknál nem voltak népesebbek, és rájuk nem illik, hogy Bizánchoz tartoztak, mert körükben a keleti kereszténység nem vált államvallássá.

A K.r.kh nevű bizánci kikötőváros a Bizánc krími birtokán fekvő Kercs lehet. A Cirill-legenda elmondja, hogy 862 körül Cirill a kazároktól visszatérőben a Krím félsziget tájékán magyarokkal találkozott.

Az etelközi magyarok politikai berendezkedése

A harmadik kazár főméltóság címe k.n.d.r. kagán, Ibn Fadhlán szerint Kundu hákán volt. A k.n.d.r. is esetleg kundunak olvasható. A török kundu fejedelmet, király jelentett. A kündä kicsinyítő képzős alakban is előfordult, ez esetben esetleg trónörökös, fiatal fejedelem jelentése lehetett. A törökös politikai szervezetben előfordult a harmadik fejedelmi cím átruházása a csatlakozott és alárendelt nép fejedelmére.

Az ősmagyarok gazdasági élete a sztyeppen

Ibn Fadhlán 921–922-ben átutazott a dél-uráli sztyeppen, úti jelentésében a sztyepplakók és a távolsági kereskedőkaravánok kapcsolatának szabályait foglalta össze. Ezek a helyi viszonyokhoz igazodtak, ugyanakkor az általános szervezési és jogszokások tekintetében is tájékoztató érvényük van. A sztyeppre indulás előtt a kereskedők társulásokat szerveztek, gondoskodtak az óriási értékek biztonságáról. Ibn Fadhlán karavánjában 5000 ember, 3000 ló és rengeteg kétpúpú teve haladt, vitte az árukat távoli népekhez. Az útba ejtendő tartományok lakosainak közreműködése nélkülözhetetlen volt a karaván embereinek és jószágainak élelmezése, pihent állatok biztosítása érdekében. A kereskedők szoros barátságot kötöttek a helyi fejedelmekkel és tehetős lakosokkal. Megállapított ár fejében ellátást és málhásállatokat kaptak, mindezt hitelben. A kereskedők tartozásaikat visszatérőben rendezték. Előfordult, hogy az adóst baleset érte vagy kapzsiságból áthágta a szabályokat. A hitelező, ilyen sérelmes esetben, bármely visszatérő karaván leggazdagabb kereskedőjén szedte be jogos járandóságát, és egyetlen dirhemmel sem többet. Ha a kényszerkezes helyzetébe jutott kereskedő adóstársa lakóhelyét közölte, akkor a hitelező a legnagyobb távolságra is elment, és a helyszínen érvényesítette követelését; ha eközben bántódás érte, akkor — a vérbosszú szabályai értelmében — bármely ártatlan kereskedő szenvedte el a következményeket. A kereskedelmi biztonság érdekei megkövetelték, hogy a kereskedők megtartsák a szabályokat, mert az egyén közösségi felelősségének szabályához ragaszkodó sztyeppi népekkel szemben elkövetett visszaélések következményei beláthatatlanok voltak. A sztyeppen zsákmány után kóborló fegyveres csapatok ellen a karaván őrsége biztosította a védelmet. A folyóátkeléseknél különösen vigyázni kellett, mert az átkelésre várakozó, összetorlódott karaván könnyű zsákmánynak ígérkezett. A karavántulajdonosok mindig igyekeztek alkudozással elkerülni a fegyveres összecsapást. A folyókon úgy keltek át, hogy nagy bőrzsákokba rakva úsztatták át az árukat.

Etelköz elhagyása

Ibn Fadhlán 921-ben a Jaik (Urál folyó) és az Emba közén találkozott az elszegényedett besenyő maradékokkal.

Az V–IX. századi műveltség a sztyeppen és az ősmagyarok

Ibn Fadhlán ismerteti a Bagdadból Itilbe vezető kereskedelmi útvonalat. Az út északnak tartott, és az Araltól délre fekvő Horezm fővárosába érkezett. Előzőleg egy leágazása a Kínából Szíriába és Bizáncba irányuló selyemúthoz csatlakozott. Horezmből az útvonal az Emba, majd az Urál folyó révjein áthaladva kijutott a Volgához. Itt egyik ága északnak, a volgai bolgárokhoz vezetett, a másik délnek, Itilbe tartott, ahonnan az útvonal kivezetett a sztyeppi népekhez.


Ibn Fadhlán az iszlám hitre tért volgai bolgárok életmódjában vallási szabályokat megsértő lazaságokat tapasztalt. Méltatlankodásával szemben a bolgárok ősi szokásaikra, erkölcsi szabályaikra, országuk természeti feltételeire hivatkoztak.

Györffy György

IX. század végi népvándorlás

Mikor néhány évtized múlva Ibn Fadhlán átkelt az úzok földjén, nem győzte az egykori Besenyőország juhokban, lovakban és tevékben való gazdagságát ecsetelni, ugyanakkor arról is megemlékezett, hogy egy besenyő néprész, amely az Urál hegység déli lábainál rekedt, szegénységben tengődött.

Irodalom

Zegi Validi Togan, Ibn Fadlan's Reisebericht; Korszerű kiadása: A. P. Kovalevszkij, Knyiga Ahmeda Ibn-Fadhlana o jevo putsesesztvii na Volgu v 921–922 gg. (Harkov, 1956); Чуваши и булгары по данным Ахмеда Ибн-Фадлана (Csebokaszari, 1954); Б.Н. Заходер, Каспийский свод сведений о Восточной Европе (Moszkva, 1962, 1967); A magyar őstörténet kútfői. A források leíró ismertetése. Szerkesztette Róna-Tas AndrásKristó Gyula (Budapest 1976); MEH; Györffy, Krónikáink és a magyar őstörténet; Czeglédy Károly, A magyarság Dél-Oroszországban (In. Ligeti, A magyarság őstörténete); Ceglédy Károly, Magyar Nyelv 41. 33–51; Magyar Nyelv, 52. 120–125. l.; A Magyar Tudományos Akadémia I. Osztályának Közleményei 5. 243–276; Hungaro-Turcica: studies in honor of Julius Németh Redaktor Gy. Káldi-Nagy (Budapest, 1976); Anonymus, Gesta Hungarorum. Fordította Pais.