Ioan Mihu

A Múltunk wikiből
1902. február 15.
Ioan Mihu javaslata, a Román Nemzeti Párt programmódosítására.

Katus László

A románok

A szászvárosi csoport vezetője Ioan Mihu Hunyad megyei nagybirtokos és Aloisiu Vlad bankigazgató volt; az aradiak zömét pedig az Erdélyből áttelepült egykori tribunisták – Lucaciu, Russu-Şirianu –, az aradi görögkeleti egyházmegye vezetői – Vasile Goldiș, Vasile Mangra – és a helybeli bankok igazgatósági tagjai alkották. A századfordulón a csendesen haldokló nagyszebeni Tribuna helyett az aradi Tribuna Poporului lett a román mozgalom vezető sajtóorgánuma.

A szászvárosi és aradi ellenzék hevesen bírálta a nemzeti komité „öregjeinek” konzervativizmusát, elavult passzivista taktikáját. Felismerték, hogy a román nemzeti mozgalom érdemleges politikai támogatásra nem számíthat sem Bécstől, sem a Monarchiával szövetséges és a magyar kormányokkal való összeütközést kerülő hivatalos Romániától. Az új magyar állam konszolidálódott, tudomásul kell tehát venni a tényeket: a dualista rendszert és Erdély unióját. Az adott politikai viszonyok és keretek között kell keresni a nemzeti fejlődés lehetőségeit, a meglevő intézményekre: az egyházi önkormányzatra, a bankokra, a gazdasági és kulturális szervezetekre kell támaszkodni. Ugyanakkor ki kell szélesíteni a nemzeti mozgalom addig rendkívül szűk bázisát, elsősorban a falusi és a városi kispolgári rétegek nemzeti öntudatosítása és politikai szervezése révén. A román agrárproletariátus és az ipari munkásság körében terjedő szocialista szervezkedés is aggodalommal töltötte el őket: attól féltek, hogy ezek a tömegek végleg elvesznek a nemzeti mozgalom számára. A román nemzeti burzsoázia magatartása ebben a tekintetben lényegesen eltért a szlovák hlaszistákétól: a szocialistákat veszedelmes ellenfélként kezelte, s mindig kész volt a magyar hatóságokkal együttműködni a munkásmozgalmak elnyomásában. Antiszemitizmusuk viszont éppoly erős volt, mint a szlovák néppárti irányzaté.

Az aradiak a századfordulón egyre többet hangoztatták hazafiságukat, a magyar államhoz való hűségüket, s igyekeztek jó kapcsolatokat kiépíteni a helybeli magyar közéleti-politikai vezetőkkel. Ezek közé tartozott mindenekelőtt Tisza István, aki Biharban többször védelmére kelt a románoknak a magyar soviniszta sajtóval szemben, s kedvenc eszméje volt a magyarok és románok összefogása a szlávokkal szemben. 1899-ben Goldiș aradi püspök beiktatásán Tisza is részt vett s mindkét részről békülékeny megnyilatkozásokra került sor.

Az „új aktivitás” útján az első határozott lépést azonban nem az aradiak, hanem a szászvárosiak tették meg. 1902 februárjában Mihu nyílt levelet tett közzé, amely az 1891. évi román nemzeti program revízióját és szükségességét fejtegette. Javasolta az Erdély autonómiáját követelő és a dualizmust bíráló pontok elhagyását. A nemzeti-nyelvi programot ki kell egészíteni gazdasági, agrár- és szociálpolitikai követelésekkel, az ország tényleges politikai viszonyaival számot vetve új, reálisabb, aktívabb politikát kell kialakítani. A Mihu által felvázolt program alapján Vlad 1903 júniusában fellépett egy időközi választáson és a Hunyad megyei románok szavazataival bejutott a képviselőházba.