Ipar és kereskedelem

A Múltunk wikiből

A falusi ipar a helyi fogyasztási igényeket elégítette ki, a városi iparban új elemként jelentek meg a török iparosok. Vácott 1570 körül 31 iparosból 22 volt mohamedán. Egyes iparágakban a keresztényekkel együtt dolgoztak; borbély, kovács, mészáros mind a mohamedánok, mind a keresztények között megtalálható. Egyéb szakmákat a törökök és más balkániak teljesen maguknak foglaltak le, csak közülük került ki kardműves, nyerges, csizmadia, szabó, hajós, szappanos, fürdős. Voltak az iparnak olyan területei, ahol törökök nem dolgoztak, ilyennek számított a szűcs-, a varga-, az ötvösmesterség. Vác mohamedánjai – megállapíthatóan – összesen tizenötféle iparágat űztek, és egy-egy szakmában általában egy-egy kézműves dolgozott, csak a borbélyok voltak öten, a mészárosok pedig négyen. A török iparágak között magas szintet ért el a bőrművesség, a szattyánt és a kordovánt bőrből kivágott virágmotívumokkal és levelekkel díszítették. Kiemelkedett agyagművességük és fémművességük is A legfejlettebb török iparágak – a gyümölcs- és virágkertészethez, konyhaművészethez hasonlóan – hatással voltak a magyar iparra, amit nemcsak az oszmán-török jövevényszavak, hanem iszlám és balkáni díszítőelemek terjedése is mutat.[1]

A mezőgazdasági és az ipari termékek feleslegét rendszeresen értékesítették, vásárpénzt csak szekéren hozott áruk után szedtek, vagy ha eladó egész héten a piacon tartózkodott.[2] A török a külkereskedelmi utak mentén több helyen vámot állított fel: Budán, Pesten, Vácon, Esztergomban, Székesfehérvárott, Pakson, Bátaszéken, Mohácson, Pécsett, Kálmáncsán stb. Budán az áru értékének 2–3%-át szedték élelmiszerek és 5%-át ruházkodási cikkek után. Magasabb vámtételeket akkor szabtak, ha valamely áru behozatala ellen védekezni kívántak. A budai vám bevétele 1570 és 1580 között átlagban közel 400 ezer akcsét, vagyis 8000 magyar forintot tett ki. A vámon átvitt árucikkek értéke 2%-os vámmal számolva 400 ezer, 3%-kal 270 ezer, 5%-kal pedig 160 ezer forint lehetett.

A behozott áruk között jelenős tétellel szerepeltek a különféle élelmiszerek, fűszerek, balkáni vagy nyugati posztófajták. Hoztak fémeket, fémből vagy agyagból készült edényeket és más használati tárgyakat Erdélyből, a szomszédos vagy távolabbi török területekről. Marha- és báránybőröket feldolgozatlanul vagy készterméknek feldolgozva vittek ki. De a fő kiviteli cikk az élő állat volt. A budai és a váci vámhely között állandó versengés alakult ki, hogy melyik bonyolítsa le a nagyobb forgalmat. Buda mellett szólott, hogy a hatvanas évektől a Dunán elsősorban katonai célú hajóhíd épült. Csak a téli hónapokban szedték szét, hogy a jég és a jégzajlás tönkre ne tegye. A váci vámos panaszkodott, hogy a híd el fogja terelni a forgalmat Váctól. De a félelem indokolatlannak bizonyult: az állatkereskedelem továbbra is Vácon át bonyolódott le, annak ellenére, hogy Budán a marhák után kisebb vámot szedtek, mint Vácott.[3]

A kiskereskedők a helyi piacokon árulták portékáikat. A nagyobb vállalkozók már szélesebb körzetben értékesítették összevásárolt áruikat. A külkereskedelmet a nagykereskedők tartották kezükben, főbb csoportjaikat, miként a kiskereskedőkét is, törökök, balkáni mohamedánok és zsidók alkották. A hódoltsági kereskedők üzleti kapcsolatban állottak magyarországi, nyugati és keleti kereskedőkkel. Egymásnak hitelbe adták az árukat, és tartozásukat csak készletük értékesítése után egyenlítették ki. 1569-ben Budán meghalt egy damaszkuszi kereskedő, akinek itteni adósai is voltak.[4] Szabó Máté debreceni kereskedő hosszú időn keresztül üzleti kapcsolatot tartott fenn török kereskedőkkel. Nagy tételekben vett át szarvasmarhát, de tartozását évek múlva sem egyenlítette ki, hanem Kassára távozott. A török kereskedők többszöri eredménytelen kísérlet után a szultáni udvarhoz fordultak, és a követelésből diplomáciai ügy lett. A szultán kívánságára Szabó Mátét Budára szállították, és miután nem tudta kifizetni tartozását, fogságba vetették. Kiderült azonban, hogy azért nem rendezte adósságát, mert a fizetetlen királyi zsoldosok debreceni házait kifosztották, és 60 ezer forintot elvittek. A király kártalanítást ígért, de a budai pasa még évek múlva is sürgette Bécsben, hogy az ügyet végre rendezzék.

A török nem akadályozta a külkereskedelmet, mert a vámok jól jövedelmeztek. A kereskedők szabadon felkereshették a hódoltsági területeket, de át is költözhettek egyik országból a másikba, mintha határok nem is lennének. Mező Ferenc a morvaországi Magyarbródból Gyulára költözött, és nagyarányú kereskedelmet folytatott. Majd Ráckevére ment át, hogy közelebb legyen Bécshez.[5]

A török Magyarországon nem vert pénzt, a török pénzek a konstantinápolyi és balkáni pénzverdékből kerültek ki. Mellettük azonban rendszeresen forgalomban voltak magyar és osztrák, továbbá német birodalmi, svájci és németalföldi pénzek is.

Irodalom

A szegediek állattartására és a tolcsvaiak bortermésére: Káldy-Nagy Gyula, Harács-szedők és ráják (Budapest, 1970).

  1. A török kiemelkedő iparágaira: Fekete Lajos, Budapest a törökkorban (Budapest, 1944).
  2. A kereskedelemre: Budai török számadáskönyvek, 1550–1580. Közzétette Fekete LajosKáldy-Nagy Gyula, (Budapest, 1962); Szakály Ferenc, Tolna megye negyven esztendeje a mohácsi csata után, 1526–1566. (Tanulmányok Tolna megye történetéből II. Szerkesztette Puskás Attila, Szekszárd, 1969); E. Vass, Türkische Beiträge zur Handelsgeschichte der Stadt Vác (Waitzen) aus dem 16. Jahrhundert (Acta Orientalia Academiae Scientiarum Hungaricae 1971).
  3. A magyar tőzsérekre: Takáts Sándor, A magyar tőzsérek és kereskedők pusztulása (Szegény magyarok I. Budapest, év nélkül);
  4. a damaszkuszi kereskedőkre: Fekete Lajos, Egy vidéki török úr otthona a XVI. században (A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok (I.) Osztályának Közleményei XV. 1–2); Szabó Mátéra: Káldy-Nagy Gyula, Harács-szedők és ráják (Budapest, 1970);
  5. Mező Ferencre Skaricza Máté Szegedi Kis Istvánról irt életrajza: Theologiae sincerae loci communes de Deo et homine (Basel, 1585. Függelék).


A török berendezkedés Magyarországon
Jövedelmek, adóztatás Tartalomjegyzék A magyar rendiség jelenléte a török területen