Irinyi József

A Múltunk wikiből
Albis (Románia, Bihar megye), 1822. március 13. – Pest, 1859. február 20.
hírlapíró, műfordító, országgyűlési képviselő
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: A fájl nincs meg
A 12 pont ötletadója
1848. március 3.
A párizsi hírek hatására megváltozott hangulatban Kossuth nagy beszédben a kerületi ülés elé terjeszti felirati javaslatát. (A közteherviselés kimondását, a kárpótlás melletti jobbágyfelszabadítást, a városi kérdés megoldását, a nép politikai jogokkal való felruházását s a reformok biztosítékaként felelős parlamenti kormány kinevezését kívánja.) A kerületi ülés a javaslatot egyhangúlag elfogadja.
1848. március 4.
Forradalmi megmozdulás Münchenben.
A pesti Ellenzéki Kör választmánya Kossuth felirati javaslatának támogatását határozza el.
1848. március 11.
Irinyi József az Ellenzéki Kör március 9-i megbízásából tizenkét pontba sűríti Kossuth március 3-i feliratának lényegét.
1848. március 12.
A pesti Pilvax Kávéházban összegyűlt „középponti ifjúság” elhatározza, hogy a tizenkét pontot március 19-én a József-napi vásárra összegyűlt sokadalom elé terjeszti.
1848. március 13.
Az Ellenzéki Kör elfogadja a tizenkét pontot.

Vörös Károly

Az Ellenzéki Nyilatkozat

Ezért nyomtatásban a nyilatkozat először csak abban a kötetben láthatott napvilágot, melynek Németországban való kiadását még 1846 végén a Pesti Kör határozta el, hogy ebben az ellenzék a cenzúra gáncsoskodásaitól szabadon fejthesse ki álláspontját. A kötet Ellenőr, politikai zsebkönyv címen 1847-ben Bajza szerkesztésében meg is jelent, többek között nemcsak olyan, aktualitást a legutóbbi országgyűlés kudarcából és az udvar taktikájából nyert történeti tanulmánnyal, mint a Tinódi álnéven író Horváth Mihályé az 1802. évi országgyűlésről, hanem az öreg, ekkor már három éve halott Kisfaludynak Kossuth a győri csata nemességét becsmérlő cikkére adott, annak idején a cenzúra által közölni nem engedélyezett válaszával, mely most keserűen a nemesség elé tárta nemcsak az udvar bűnös és rosszindulatú hanyagságát a felkelés felfegyverzésében, hanem a hivatalos katonai vezetés tudatlanságát és a nádor tehetetlenségét is. Ezek mellett számos, az utóbbi országgyűléseken, vagy azok kapcsán fontos kérdésekben elhangzott beszéd és megjelent cikk (mint Szemere, Szalay, Irinyi, Lukács Móric írásai) világították meg az ellenzék álláspontját.

A tudományok

Irinyi János (a későbbi márciusi ifjú testvére, maga is a forradalmi harc tevékeny résztvevője), a foszforos gyufa feltalálója, a hazai kémiai tudományosság egyik legmozgékonyabb elméje, 1838-ban Berlinben németül adja ki könyvét a savak elméletéről. Itthoni cikkei viszont (talán a szakmai visszhang szükségképpen csekély volta folytán is) látható igényességük ellenére is egyre bonyolultabbak és érthetetlenebbek lesznek: így 1847. évi kémiai tankönyve is, melyben pedig már a Berzelius-féle vegyjeleket alkalmazza és sztöchiometrikus számításokat mutat be.

Spira György

A párizsi forradalom visszhangja

Így azután az Ellenzéki Kör következő, 9-i tanácskozásán immár ellenvetés nélkül elfogadta a radikális kisebbség peticionálási tervét, sőt beleegyezett abba is, hogy a petíció szöveget szintén a radikálisok egyike, Irinyi József fogalmazza meg. S két nap múlva már kész is volt a nagy mű, amely tizenkét pontba foglalva, tételesen felsorolta az ellenzék legjobbjainak követeléseit:

  1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését.
  2. Felelős ministeriumot Buda-Pesten.
  3. Évenkinti országgyűlést Pesten.
  4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
  5. Nemzeti őrsereg.
  6. Közös teherviselés.
  7. Úrbéri viszonyok megszüntetése.
  8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.
  9. Nemzeti Bank.
  10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk.
  11. A politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.
  12. Unió.[1]

A tizenkét pont – mint látjuk – csupa liberális követelést tartalmazott, s mégis radikálisan meghaladta a Kossuth felirati javaslatában foglaltakat. Egyfelől azzal, hogy felölelt egy sor olyan követelést is (sajtószabadság, évenként és Pesten tartandó országgyűlés, vallásegyenlőség, nemzetőrség, esküdtbíráskodás, erdélyi unió), amely – ha korábbi ellenzéki programokban szerepelt is – Kossuth mostani felirati javaslatában nem kapott helyet. Másfelől azzal, hogy amikor olyan követeléseket hozott szóba, amelyek Kossuth felirati javaslatában szintén szerepeltek, többnyire akkor is Kossuthénál határozottabb és előbbre mutató szövegezéssel szolgált.

Így a tizenkét pont nem érte be azzal, hogy a nem nemeseknek pusztán ”illő” (azaz tágabban is, de szűkebben is kimérhető) politikai jogokban részesítését követelje, hanem egyértelműen a teljes törvény előtti egyenlőség bevezetése mellett foglalt állást s külön is kiemelte, hogy az ország lakóinak ezentúl a választójogban is egyenlően kell majd részesedniök. Vagy – a hadseregről szólván – nem szorítkozott arra, hogy a honvédelmi rendszer gyökeres átalakítását csupán általánosságban sürgesse, hanem világosan megmondta, hogy Magyarországról el kell távolítani a birodalom más tartományaiból ide vezényelt csapatokat, a birodalom más tartományaiban állomásozó magyar alakulatokat pedig haza kell ereszteni és fel kell esketni a magyar törvényekre, azaz – végső soron – az eddig teljesen egységes testületként kezelt császári hadseregnek különálló osztrák és magyar hadsereggé történő széttagolása mellett foglalt állást. De radikálisabb volt ennek a szövegnek a közteherviseléssel foglalkozó passzusa is, hiszen a szóban forgó pont az adóterhek együttes viselésének a követelményét nem csupán egyes adónemekre, hanem minden adónemre egyaránt érvényes követelményként vetette fel. Végül pedig – s alighanem ez a legfontosabb – az úrbéri viszonyok felszámolásának a követelését a tizenkét pont egyáltalán nem egészítette ki a földesurak kármentesítésének a követelésével.

Igaz viszont, hogy a kármentesítés kérdésének elmellőzése még mindig nem jelentette magának a váltság nélküli jobbágyfelszabadításnak a követelését; ezzel a tizenkét pont csupán azt juttatta kifejezésre, hogy az úrbéri viszonyok felszámolása olyan késedelmet nem tűrő feladat, amelynek a megoldását tovább akkor sem szabad halasztani, ha a földesurak egyidejű kármentesítése pillanatnyilag sem a jobbágyok, sem az állam anyagi erőforrásaiból nem biztosítható. Vagyis Irinyi tervezetének, bármennyire túlment is a Kossuth felirati javaslatában foglaltakon, egyetlen pontja, az úrbéri viszonyok felszámolását sürgető pontja sem hágta át a liberális nemesi politikusok java része számára még elfogadható követelések kereteit. És az Ellenzéki Kör március 13-án simán el is fogadta a tervezetet.

A bécsi forradalom visszhangja

Az Ellenzéki Kör 14-i összejövetelén ugyanis hosszan tartó és elkeseredett vita alakult ki a jelenlevő liberálisok és a radikálisok egy része között, s hiába követelte Irinyin kívül Vasvári Pál is, Vidats János is, hogy a tizenkét pontot az általuk tervezett módon, a rendezendő pesti népgyűlésből bocsássák útjára, a többség, az ellenszónokokra – Klauzál Gáborra, a Csongrád megyei ellenzék Pesten épp aznap feltűnt fejére, Csány László, a Zala megyei ellenzék egyik alkalmilag ugyancsak Pesten időző vezetőjére és Nyáry Pál Pest megyei másodalispánra – hallgatva, olyan határozatot hozott, amely szerint a tizenkét pontot először Pozsonyba kell küldeni Batthyány Lajos grófhoz, hogy azután ő mint az Ellenzéki Párt elnöke az egész országban köröztethesse, s ennek megtörténtével az egész nemzet nevében terjeszthesse majd az országgyűlés elé.

Belharcok április első napjaiban

Az előző napok feszültsége tehát most nem csupán Pozsonyban, de Pesten is egyszerre feloldódott, s a Pest megyei forradalmi választmány április 1-i ülésén nemcsak Nyáry és a többi liberális felszólaló nyilatkozott úgy, hogy Pestnek szintén minden további nélkül tudomásul kell vennie a legújabban Bécsben történteket (mert azok miatt a mellékes engedmények miatt, amelyek megtételéhez az udvar továbbra is ragaszkodik, nem érdemes vállalni az esetleges fegyveres erőpróba kockázatát), hanem hasonlóképpen nyilatkozott a márciusi fiatalok egy részének nevében beszélő Irinyi is.

A megbékélés szelleme azonban még ekkor sem lett úrrá mindenkin: a márciusi fiataloknak egy másik része – így Irányi és Petőfi is – abban a meggyőződésben élt, hogy Bécs végérvényesen semmi esetre sem nyugodhatott bele a Magyarország által március 15-e óta kicsikart változásokba, hogy tehát a fegyveres erőpróbára előbb-utóbb mindenképpen sor fog kerülni, s hogy ezért magyar részről még a szóban forgó mellékes engedmények megtételére sem volna szabad ráállani. Nézeteik helyességét azonban Petőfiék képtelenek voltak megértetni a választmány többségével, mert – bármennyire igaz volt is, hogy az udvar egyáltalán nem tekinti véglegesnek a forradalom eddigi vívmányait s hogy ezért, ha pillanatnyilag még nem léphet is fel fegyveresen (s nem léphetne fel a követelt mellékes engedmények megtagadása esetén sem), mihelyt módja lesz rá, okvetlenül szakítani fog a tárgyalásos politikával – erről a választmány liberális többségét, sőt még az Irinyi módjára gondolkodó márciusi fiatalokat is csak a jövő tényei győzhették meg. S így azután a vita befejező szakaszában Petőfiék is kénytelenek voltak felhagyni az ellenállással, hogy legalább a veszett fejsze nyelét mentsék: hogy ha már a többséget úgysem nyerhetik meg a maguk álláspontjának, legalább a márciusi fiatalok táborán belül most megmutatkozott ellentétek jóvátehetetlen elmérgesedésének vegyék elejét.

A választások

De mire június végén lezajlottak a választások, kiderült, hogy az országgyűléshez fűzött baloldali remények túlontúl rózsásak voltak: a képviselők közé bekerült ugyan Táncsics s – Irányi Dániel, Irinyi József meg a győri Lukács Sándor személyében – három márciusi fiatal is, bekerült azután vagy harminc nemesi radikális (így többek között Teleki László, Madarász László, Patay József és Nyáry Pál, továbbá Palóczy László, Balogh János, Kállay Ödön, Madarász József, Sembery Imre és Halász Boldizsár) s – Eftimie Murgu, Sigismund Pop, Aloisiu Vlad és Alexandru Buda személyében – bekerült négy radikális nézeteket valló magyarországi román politikus is, a 426 betöltött képviselői helynek azonban a baloldal, mindent egybeszámítva is, kevesebb mint egytizedét szerezte meg.

A kormány és a baloldal első parlamenti erőpróbái

Amikor azonban néhány nap múlva a képviselőház elé került a trónbeszédre adandó válaszfelirat tervezete s benne az olasz segélyt Bécsnek felkínáló szövegrész is, akkor már a radikálisok egy pillanatig sem késtek feltárni ellenvéleményüket, s Teleki László, Irinyi József, Halász Boldizsár, Nyáry Pál, Aloisiu Vlad és Perczel Mór (aki eddig a belügyminísztérium rendőri osztályát vezette s elsősorban éppen a radikálisok szemmel tartásával foglalatoskodott, most viszont leköszönt állásáról és a baloldalhoz csatlakozott) meg a többi baloldali felszólaló érvek egész sorát szögezte szembe a kormány álláspontjával, így egyebek mellett azt, hogy az udvart az olasz segély felajánlása sem fogja rábírni Jellačić megfékezésére, a külföld haladó köreinek rokonszenvétől viszont ez a lépés menthetetlenül meg fogja fosztani Magyarországot.

A baloldal és a békepárt párharca 1849 elején

De voltak olyan radikálisok is, akiket – mint például Telekit vagy az áprilisig mellette dolgozó Irinyit – a forradalom külföldön végzendő diplomáciai munkára vett igénybe.

A képviselőház nemzetiségi határozata

Hanem a javaslat megbuktatásához az ellentábor ereje mégsem volt elegendő. Ekkorra ugyanis a képviselők nagyobbik hányada már belátta, hogy a nemzetiségi kérdés rendezéséhez a forradalomnak életbevágó érdekei fűződnek, és ezt a radikális Irinyitől és Irányitól kezdve Szacsvayn át egészen – az egyébként békepárti – Bezerédjig szintén számosan kifejtették, majd, mikor július 28-án a vita lezárultával szavazásra került sor, ugyanezt a többség szavazataival is kifejezésre juttatta.[2]

Lábjegyzetek

  1. Mit kíván a magyar nemzet.
    Magyar Országos Levéltár, Budapest (továbbiakban: Országos Levéltár), Gyűjtemények (továbbiakban: Gyűjtemények), 1848–1849-i és emigrációs nyomtatványok (továbbiakban: 48-as nyomtatványok). Reprodukcióban közli: Negyvennyolc a kortársak szemével. Szerkesztette Rózsa GyörgySpira György, Budapest, év nélkül [1973]. 165. sz.
  2. Mindezekről a képviselőház 1849. július 28-i ülésének naplója. Közli: Az 1848/49. évi népképviseleti országgyűlés. Szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta Beér János és Csizmadia Andor. Budapest, 1954. 468–476.