Iskolák

A Múltunk wikiből
1534
Sylvester János Nádasdy Tamás birtokán, Sárvárott kezd tanítani lutheri szellemben.
1539
Leonhard Stöckel megkezdi lutheri szellemű tevékenységét Bártfán.
1545
szeptember 20. Szatmár vármegye és a Szilágyság lelkészei protestáns zsinatot tartanak Erdődön.
1548
A sárospataki városi iskolába a földesúr, Perényi Gábor lutheránus tanítót helyez.
1549
A tolnai városi iskola lutheránus szellemben kezd működni. Debrecenben Radán Balázs prédikátor és Dézsi András rektor hasonló szellemben tevékenykedik.
1555
A wittenbergi egyetem magyarországi hallgatói saját diákszervezetet hoznak létre.
1558
Oláh Miklós esztergomi érsek újjászervezi a nagyszombati káptalan iskoláját.
1562
január 1. I. Ferdinánd aláírja a nagyszombati jezsuita kollégium alapítólevelét.
1566
Megindul a római katolikus papképzés Nagyszombatban.
1567
Írásba foglalják a debreceni református kollégium törvényeit.
1579
Kolozsmonostoron megkezdi működését a jezsuiták iskolája.
1581
május 12. Báthori István Kolozsvárott egyetemet alapít, s az oktatást a jezsuita rendre bízza.
1584
Az erdélyi jezsuita egyetemen körülbelül 150 diák tanul.
1599
A jezsuita iskolák tanítási rendszerét a rend főnöke szabályozza.

A műveltség hordozóinak változása az iskolákban a humanista jellegű oktatás létrejöttével összegeződik. A tanítás várható nagy átalakulásának tünetei azonban már rögtön a korszak legelején érzékelhetők. Igen fontos fordulat: a kortársak tudatában megjelenik az iskolaügy. Előzőleg az oktatás problémáit elemeiben érzékelték, most elkezdenek az iskolák összességében gondolkozni. Az iskolaügy vagy tanügy a világi és egyházi hatóságokat hivatalosan foglalkoztató gonddá válik. Ez az új tudat azért nagyon fontos, mert ide nyúlnak vissza a tanítás formáját és tartalmát egységesítő újkori szabályozások gyökerei. Magát az eszmét Luther Márton fogalmazta meg, éppen úgy, ahogyan e korszak sok más és távolról sem csak a reformátorokat foglalkoztató problémáját is ő tudatosította. Ez a gond, az iskolákra irányuló is általános érvényű; legszemléletesebben talán a katolikus egyház megújítása céljával összehívott tridenti zsinat tárgyalásai mutatják. Mindenek előtt álló célként a papképzés reformját és a plébániai iskolák szervezését határozzák meg. Azután a jezsuiták: a protestantizmus elleni harcban tevékeny rend még alig kezd Rómán kívül iskolákat állítani. amikor már az egységes képzés elveit is leszögezik.

Magyarországon az iskolaügy 1548-ban kerül először országgyűlési tárgyalásra Pozsonyban. A katolikus egyház megújításával összefüggésben szerepel a napirenden. A törvény szövegéből azonban egyértelműen kiderül, hogy a rendek felfogása szerint az iskolaügy támogatása nem egyesek önkéntes jóindulatától függ, hanem a világi és az egyházi hatóság kötelessége. Erdélyben később, az 1557. februári országgyűlés hoz hasonló döntést. A közvetlen cél ugyan a pozsonyinak éppen az ellenkezője: az erdélyiek a katolikus egyházzal szemben lépnek fel. A lényeg azonban azonos: az új iskolákról és fenntartásukról Izabella királynőnek kell gondoskodnia.

A megváltozott szemlélet Magyarországon mindenütt érvényesül. A főurak számos helyen új iskolákat alapítanak. A leghíresebb közöttük Nádasdy Tamás, akinél egy ideig a sárvári, új iskolában Sylvester János működik. A városokban és a falvakban pedig az iskolákat mintegy szekularizálják; fenntartásukat a világi hatóság feladatává teszik. Ahogy a bánffyhunyadi Biróságról való constitutio írja: a bírónak „legyen gondja az iskolának építésére”.[jegyzet 1] Itt a földesúr a kezdeményező. Szebenben azonban 1545-ben a városi tanács vásárol az iskolának új épületet, és építteti át az egyre bővülő oktatás igényeinek megfelelően. A világi elem bevonásától az iskolaügybe nem riad vissza végül a katolikus klérus sem. A vegyes vallású Nagyszombatban például a káptalani iskola az esztergomi érsek akaratából működik egy ideig részben városi ellenőrzés alatt.

Az iskolaügy ilyen szekularizációja azonban az iskolarendszer protestáns kézbe kerülésével párhuzamosan megy végbe, s ezért elsősorban az új felekezetek tanintézeteire jellemző, de a hatóságok fokozott figyelme ellenére sem zökkenőmentesen. Számadataink e tényről csak Erdélyben vannak, jóllehet hasonló helyzetet nyugodtan fel lehet tételezni a királyságban is, hiszen a reformáció terjedésének menete általában egyenletes. Az erdélyi számok az oktatás átmeneti megrendülését mutatják: 1550-nél hirtelen zuhan a fejedelemségben tevékenykedő, egyetemet végzett értelmiség létszáma. Előzőleg közel 400-an voltak, most mindössze 160–170-en működnek. Világos tünet arról, hogy 1550-et megelőzően feltűnően csökkent az egyetemekre eljutók száma. A jelenséget nem a háború okozta, mert a legtöbben éppen a mohácsi katasztrófa évtizedeiben mentek egyetemre. Aztán, bár 1551-gyel már meg is indult a regenerálódás, s igen nagy mértékben, 83-ról 138-ra emelkedik a beiratkozók száma, az átmeneti összeomlást az oktatás csak száz év alatt tudja kiheverni.

Az oktatás átmeneti hanyatlásának jelensége nem erdélyi, nem is magyarországi sajátság, hanem az 1520-as évektől kezdődően Európa-szerte tapasztalható. Maguk a kortársak is észreveszik. Luther a nürnbergi új iskola megnyitási ünnepségén beszél róla 1530-ban, és az ördög cselének mondja azt, hogy újabban az emberek nem küldik tanulni a gyermekeket.

A tények tehát, amint másutt, nálunk is arra utalnak, hogy az oktatás 16. századi alakulásaiban az előzőekhez képest pozitív változást számokkal nem lehet megragadni. A tanítás tartalmi megújulását statisztikák nem mutathatják ki, viszont kétségtelenül végbemegy: az oktatás humanista jellege Magyarországon körülbelül az 1530-as évek végétől alakul ki. Akkortól számítható, de nem azért, mintha korábban nem lehetett volna itthon humanista műveltségre szert tenni. Bizonyosan tudjuk például, hogy a sárospataki iskolában 1486-tól működő Kisvárdai János tanítványai a legmodernebb ismereteket sajátíthatták el. Ez az eset azonban inkább szerencsés véletlen volt, mintsem szabályszerű jelenség.

A humanista iskolarendszer megszervezésével párhuzamosan a változás már a legalsó fokon, az úgynevezett kisiskolákban is jelentkezik. A betűhangoztató olvastatási módszert nem adják fel, ez azonban nem meglepő, hiszen – minden közbeeső pedagógiai újítás ellenére – szinte napjainkig fennmaradt. Megjelennek viszont az előregyártott mintákat tartalmazó írástáblák, amiken a gyerekek sablonokhoz igazodva a betűvetést gyakorolják. A számolásban pedig – a tanítási módszer ezzel kapcsolatos változásait nem ismerjük – elkezdik az összeadás mellett a szorzást is tanítani. Népkönyvek formájában előállított „Egyszeregyek” segítik az elemi iskolákban bevezetett újítást. Erről nyugodtan állíthatjuk, mivel forradalmi, hogy az iskolát a mindennapi élet problémáihoz közelítő szemlélet húzódik mögötte. Végül talán a legfontosabb: elkezdenek katekizmusokat használni, vagyis a vallások tanításainak kérdés-felelet formájában előadott összefoglalásait, melyeket megtanulni sem megvetendő teljesítmény, mert némelyik igencsak próbára teszi a memóriát. Megérteni pedig valószínűleg csak kevesen szokták, a tanulók minden további bebiflázzák őket. Mégis, ha akár a tanító, akár a diák elég tehetséges, a katekizmusokkal bizonyos ismeretek rendszeréhez juthatnak közel. A gondolati fegyelem kialakításában jelent sokat a káték használata.

A változások összessége – sablonok az írásban, egyszeregy tanítása, katekizmusok – ahhoz vezet, hogy a humanista iskolák már a legalsó szinten lehetővé teszik az elvont gondolkodás kialakítását. Helyesebben: a legtehetségesebbek már itt megszerezhetik a magasabb tanulmányokhoz szükséges elvonatkoztatás képességét.

Magasabb fokozatokon, a gimnáziumban aztán forradalmian új a kritikus szemlélet tananyaggá válása. Eredetileg – a humanizmus kialakulásánál – csak a legnagyobb szellemek jutottak el odáig, hogy a klasszikus szövegek tanulmányozásával, majd fordításukkal, a szövegkritikával és a nyelvek összehasonlításával a középkori tudományosság merevségét levessék, vagy a világmindenség megfigyelésévei ennek szerkezetéről véleményt alkothassanak. Most ilyesmit egyszerűen az iskolákban tanítanak. A gyerekek soknyelvű szótárakat forgatnak, nyelveket tanulnak, klasszikus ndash; latin és görög, esetleg héber – szövegeket fordítanak. Már nem azt közlik velük, hogy a föld forrásai azért sokfélék, mert Isidorus így tanította, hanem a kezükbe adnak valamilyen gyógyvizekről szóló könyvet. Nem azt tanítják ugyan nekik, hogy az univerzum középpontja a Nap, de a világmindenség leírásával tudomásukra hozzák: nemcsak az létezik, amit látnak.

A tanulóknak mindez éppen úgy tananyag, ahogyan a középkorian merev ismeret halmaz is az volt. Az emberi műveltség fejlődésének viszont – együttesen – talán a legfontosabb fordulatát jelzik. A szellemi elit nehezen szerzett felismeréseit most formálják először tudatosan széles rétegek közös tudásanyagává. A középkori tekintélyek mankója nélkül működő gondolkodás mindenki számára hozzáférhetővé válik.

Magyarországon a korszerű iskolarendszer kialakulása két hullámban zajlik le. A kezdetek a humanista egyetemeket felkereső értelmiség második generációjához kapcsolódnak. Ők elsősorban Wittenberget látogatják, illetve, ha megfordulnak másutt is, az itteni egyetemet peregrinációjuk valamelyik állomásán feltétlenül felkeresik.

Wittenbergből tér haza az 1530-as évek második felében Gálszécsi István a Zemplén megyei Gálszécsre, Leonhard Stöckel 1539-ban Bártfára. Johannes Honterus Brassóban kezd 1541-ben tanítani. Kopácsi István az 1540-es évek első felében a Szatmár megyei Erdődön rektor, 1547-ben aztán Nagybányára, 1549-ben pedig Sárospatakra megy. Szegedi Kis István 1545-ben Gyulán kezdi tanári működését, majd a török hódoltságba, Ceglédre, 1549-ban pedig Temesvárra költözik. Vízaknai Gergely 1545-től rektor Kolozsvárott. Eszéki Imre 1545-ben jön haza a hódoltságba, Tolnára. Gyalui Torda Zsigmond 1550-től működik Eperjesen. Dézsi András 1549-ben érkezik Debrecenbe.[1]

Az ő tevékenységükről vannak adataink, de tudjuk, hogy velük még mások is, sokan jönnek. 1560-ig majdnem 200 magyarországi tanuló fordul meg Wittenbergben. Nem mind szellemi kiválóság ugyan, de páratlanul előnyös helyzetben vannak. A Wittenbergből hazatérők nem lesznek valamennyien tanárok: sokan prédikátornak mennek, esetleg más foglalkozást űznek, vagy a tanítás mellett más értelmiségi tevékenységet is folytatnak. Hatásuk azonban talán éppen emiatt olyan átütő. A reformáció szellemében képzett értelmiség számára elérhető pozíciókat velük azonosan képzett, egy egyetemen művelt, már ott valószínűleg összeszokott társaság foglalja el. A többiek, a csupán itthon képzettek nehezen vonhatják ki magukat hatásuk alól.

A páratlanul előnyös helyzet másik oka abban rejlik, hogy hazatérésük az iskolák elvilágiasodásának időszakára esik. Ez pedig azért fontos, mert Wittenbergből nemcsak a humanista műveltséget, de a reformációt is hozzák magukkal. A katolikus egyház az új tudományosságtól nem zárkózik ugyan el, hiszen a humanizmus olyan hordozói maradtak meg a kebelében, mint maga Erazmus, az új vallást azonban csak a reformált iskolákban lehet tanítani. Mivel a modern műveltség az egész értelmiség arányához képest tömegméretekben ennél a wittenbergi, tehát protestáns csoportnál jelentkezik először, a humanista iskolarendszer kialakulásának első hulláma a reformáció jegyében söpör végig az országon.

A protestánsan humanista iskolarendszer kialakulása és az első wittenbergiek közötti kétségtelen kapcsolat azonban nem jelenti azt is, mintha ők rakták volna le magukat az alapokat. A kezdetekről nagyon kevés megbízható adatot ismerünk, de feltételezhető, hogy az 1530-as évek végétől induló szervezés már meglevő alapokra épül. Bizonyos viszont, hogy a legnagyobb iskolákban folytatott működésével ez a csoport az utóbb alakuló protestáns iskolák példáit, a 20. század közepéig működő egyházi iskolarendszer gerincét alkotta meg.

A humanista iskolarendszer kialakulásának második hulláma az elsőt elsöpörni indul, a katolikus egyház megújításának célja hajtja. Átütő sikert azonban nem ér el. Első nagy lendülete idején sem képes a keleti országrészeket, Erdélyt elérni. Végeredményben a Dunától nyugatra fekvő Magyarország lesz a területe. Ez a második hullám azonban nem a 16. században fut le. Éppen csak megkezdődik az emelkedése Bornemisza Pál erdélyi püspök kezdeményezésére. Ő veti fel először a jezsuita rend Magyarországra telepítésének gondolatát. Még az 1550-es évek első felében kér iskolát Loyolától, a rend első főnökétől.

A kiváló és modern képzést nyújtó jezsuiták aztán 1561-ben települnek az Oláh Miklós érsek alapította nagyszombati rendházba.[2] Erdélyben pedig Báthori István akaratából alapítanak rendházat Kolozsmonostoron.[3] A jezsuiták az oktatást is elkezdik, de a túlnyomóan protestáns többségű országban egyelőre nem érnek el sikereket. A rend és vele a katolikusan humanista iskolarendszer majd a 17. században gyökeresedik meg. Akkor, amikor Bethlen Gábor is „more Jesuitarum” kívánja neveltetni unokaöccsét, az utódlásra kijelölt Bethlen Istvánt.[jegyzet 2]

Így az iskolázás Magyarországon körülbelül az 1550-es, 1560-as évektől tulajdonképpen protestáns kézen van. A később is nagy hírű tanintézetek jelentős része már most működik. A minta Bártfa, ahol Stöckel 1540-ben bevezette az első iskolai rendtartást. A szászoknál már ekkor Szeben áll az élen; ide külföldről is járnak tanulók.[4] Már most a hazai értelmiség kiválóságainak útra bocsátója a magyar nyelvű nagy triász: Pápa, Debrecen és Sárospatak. A kolozsvári protestáns kollégium rendelkezik viszont a 16. század második felében a legnagyobb vonzással. A külföldről Erdélybe menekült antitrinitárius gondolkodók itt tanítanak, de szelleme nem felekezeties. Inkább az ittenit tekintik az egykorúak a világi pályára legalkalmasabban előkészítő nevelésnek.

Különös jelentőségük van végül a hódoltságban megmaradt keresztény iskoláknak. A legnagyobb hatású Tolnán működik, ahol a reformáció sok kiváló alakja tanít hosszabb-rövidebb ideig. A képzés a kortársak előtt közismerten igen magas színvonalú. Thuri Farkas Pál állítólag azt írja az itteni diákokról, hogy lassan már nincs is mit tanítania nekik. A másik fontos iskola a hódoltságban a ráckevei. Leghíresebb diákja Budai Parmenius István, aki itt alapozza meg később igen széles körben csodált műveltségét, tanárai pedig a nagynevű Szegedi Kis István, Skaricza Máté és a görög irodalomban, a dialektikában és a zenében jártas Szebeni János.

Az iskolarendszer 16. századi átalakulása azonban minden értékes mozzanat ellenére sem változtat a hazai iskolázás régi, súlyos problémáján: egyetemi képzést nyújtó tanintézet nem jön létre, pedig nem egy kísérlet vagy legalábbis terv születik. Így a szászoknál már 1525-ben felmerül a szándék, hogy a szebeni iskolát egyetemi színvonalra emeljék. Ez a szász náció kezdeményezése lett volna. Az uralkodók közül János Zsigmondnak és I. Miksának vannak ilyen tervei. János Zsigmond magát Petrus Ramust, a korabeli tudományosság egyik legnagyobb alakját kívánta volna megnyerni.

A kísérlet stádiumáig Oláh Miklós és Báthori István kezdeményezései jutnak el. Mindketten a jezsuiták közreműködésével kívánják a felsőfokú oktatást bevezetni. A katolikus egyház történetének magyarországi mélypontján azonban ez a megoldás nem találkozik társadalmi igényekkel: az esztergomi érsek tervéből csak egy papnevelő intézet felállítása valósul meg; 10 tanulónál többet azonban nem tudnak összehozni. Mindössze öt évig működik, 1562 és 1567 között. A kolozsvári Báthori-egyetem sem teljesedik ki az összes fakultással; gyakorlatilag itt is csupán a lelkészképzés folyik valóban felsőfokon, a jezsuiták kolozsvári kollégiuma egyébként középfokú oktatást nyújt. Hétéves működés után, 1588-ban azonban, amikor az országgyűlés a jezsuita rendet kiutasítja Erdélyből, ez is megszűnt.

A felsőfokú képzés 16. századi kísérletei a maguk korában képtelenek jelentős hatást kifejteni, de egyik sem múlik el egészen nyomtalanul. Báthori szándékát majd Bethlen Gábor újítja fel, természetesen nem katolikus papok, hanem világi értelmiség nevelésének céljával. Oláh kezdeményezéséből pedig nagyon sok nehézség árán, de végül is létrejön a Pázmány Péter alapította nagyszombati egyetem, a jelenleg működő budapesti egyetemek közös őse.

Lábjegyzetek

  1. Idézi: Sebestyén Károly, Kalotaszegi népoktatás a XV. századtól 1848-ig. Művelődéstörténeti tanulmányok. Bucureşti. 1979. 138.
  2. Idézi Szekfű Gyula, Bethlen Gábor. Budapest, 1929. 125.

Irodalom

  1. A wittenbergi egyetem magyar hallgatói: Révész Imre, Magyar Történelmi Tár VI.
  2. Oláh Miklós alapítása: Gyárfás I. Tihamér (Religio, 1908);
  3. Báthori István alapítása: Veress Endre (Erdélyi Múzeum 1906).
  4. Az erdélyi szászok: Szabó Miklós, Erdélyi diákok külföldi egyetemjárása a XVI–XVII. században (Művelődéstörténeti Tanulmányok. Bucuresti, 1980).


A műveltség hordozói
Könyvek, olvasók, értelmiség Tartalomjegyzék