Iskolaügy

A Múltunk wikiből

Korszakunk Magyarországának „hivatalos” kultúrájára a latinnyelvűség és az egyház szellemi monopóliuma a jellemző. Ezek képezték alapjait a magyarországi iskoláknak. Felsőfokú oktatás még hosszú ideig nem vert gyökeret

Magyarországon. A középszintű oktatás a káptalanok és kolostorok kezében volt, de hihetőleg csak a jelentősebb káptalanok és a nagyobb kolostorok tartottak fenn iskolát.[1] Szent Gellért nagyobbik legendájának talán XII. századi szövege említést tesz a marosvári (csanádi) és a fehérvári iskolákról. 1111-ben Vilmossal, a nyitrai káptalan grammatikusával, 1205-ben egy esztergomi iskolamesterrel (magister scolarum) találkozunk. A korabeli káptalani iskolázás sajátos emléke maradt ránk egy, a XII. század első feléből származó iskoláskönyv formájában. A tananyag a grammaticára (a nyelvtanra), a prosodiára (a pontos kiejtésre), a rhetoricára (a helyes beszédre), a dictamenre (a fogalmazásra, levélírásra), és a computusra (a húsvétszámításra, illetve az egyházi naptárra) terjedt ki. A magyarországi anyagban megtalálható iskoláskönyv magyarországi használata, illetve itteni keletkezése vitatott. Ugyanakkor még föltételezett schäftlarni eredete esetén is tájékoztat a káptalani iskolák XII. századi tananyagáról. Komoly lökést adhatott volna a középszintű oktatásnak az 1179. évi harmadik lateráni zsinat rendelkezése, amely minden székesegyházat kötelezett, hogy javadalmazzon egy mestert, aki ezért ingyen tanít. Mivel azonban ezt sok helyütt nem tartották be, ezért a negyedik lateráni zsinat 1215-ben megismételte ezt a határozatot. Ezenkívül előírta a püspököknek, hogy grammatikában járatos mestert tartsanak, az érsekeknek pedig, hogy teológust alkalmazzanak.

Aki magasabb ismeretek birtokába kívánt jutni, annak külországba, elsősorban Franciaországba kellett mennie. Az előkelő családból származó Lukács az 1150-es években tanult Párizsban, ő az első név szerint ismert a franciaországi felsőfokú képzésben részt vevő magyarok közül. Nagyobb lendületet kapott a Párizsba járás III. Béla alatt, aki igényelte, hogy jól képzett klerikusok vegyék körül. Tudjuk, hogy Párizsban tanult Adorján, Mihály és Jakab, valamint Betlehem, aki a Sainte-Geneviėve-monostorban hunyt el jámbor élete teljében, s adósságot sem zsidónál, sem kereszténynél nem hagyott hátra. Elvint maga a magyar uralkodó küldte Párizsba melodia tanulása céljából. Bizonyosan franciaországi, párizsi vagy orléans-i iskolázásban volt része III. Béla korában P. mesternek, a magyar honfoglalásról szóló regényes gesta szerzőjének. Önmagában franciaországi (párizsi) felsőfokú tanulmányok folytatására utal a mester (magister) cím, bár ennek éppen a XII. század vége felé devalválódott az értéke.[2] Míg korábban csak felső szinten, egyetemen tanítókat illette meg, később a felsőfokú tanulmányok elvégzésével és vizsgával mindenki számára elérhetővé vált. Az esztergomi káptalanban már egy 1183. évi oklevél három mestert említ. A külföldön tanult klerikusok szép karriert futottak be Magyarországon. III. Honorius pápa 1219. évi bullájában elrendelte, hogy minden egyházmegye megfelelő papot küldjön Párizsba a teológia tanulására, akik hazatérve csökkentik a képzett oktatók hiányát. A párizsi iskola mellett a XII. század végétől kezdve más országok oktatási intézményeit is látogatták magyarországi diákok. Magyarországi Miklós 1194–1196 között Oxfordban, Tamás spalatói klerikus, a későbbi történetíró 1221-ben Bolognában tanult.[3]

Igen egyenetlen lehetett a magyarországi felsőpapság műveltsége a XIII. század első évtizedeiben. III. Ince pápa János kalocsai érseket és Kalán pécsi püspököt tanult, tudományban jártas embereknek minősítette. Bertold kalocsai érsek teljesen képzetlen volt a kánonjogban és a szentbeszédek tartásában. Göncöl spalatói érsek és Bertalan pécsi püspök tudatlansága kortársaiknak is szemet szúrt. Önálló irodalmi tevékenységet közülük csak a legkiválóbbak folytattak.[4]

Irodalom

Az iskolaügyről terjedelmes monográfiát készített Mészáros István, Az iskolaügy története Magyarországon 996-1777 között (Budapest, 1981). A deákság kérdésének (ezen belül iskolázásának) szentelt kötetet Mezey László, Deákság és Európa. Irodalmi műveltségünk alapvetésének vázlata (Budapest, 1979). Középkori oktatásügyünk, művelődésünk és irodalmunk új szempontú monográfiája Tarnai Andor "A magyar nyelvet írni kezdik". Irodalmi gondolkodás a középkori Magyarországon (Budapest, 1984) című könyve.

  1. A káptalani iskolázásra máig alapvető Békefi Remig, A káptalani iskolák története Magyarországon 1540-ig (Budapest, 1910). Értékes adalék ilyen irányú ismereteinkhez Mészáros István, Magyarországi iskoláskönyv a XII. század első feléből (Magyar Könyvszemle 1961. 4); A XII. századi esztergomi diákjegyzet (Pedagógiai múzeum 2. Budapest, 1973), latin nyelvű szövegközléssel. Mind ennek az iskoláskönyvnek, mind az alább említendő, Esztergomban őrzött kódexnek magyarországi eredetét kétségbe vonta, s németországi (schäftlarni) keletkezésre gondolt Csóka J. Lajos, Az esztergomi főszékesegyházi könyvtár MS III. 184. kódexe (Századok, 1982. 5). Az e kódexben levő történeti feljegyzésről lásd még Knauz Nándor, Két krónika. I. Az esztergomi krónika (Századok, 1876. 9).
  2. A párizsi iskolázásra lásd Gábriel Asztrik, Magyar diákok és tanárok a középkori Párizsban (Egyetemes Philologiai Közlöny 1938. 4-9); a külföldi tanulmányokra, külországi egyetemekre és a magister titulusra: Hajnal István, Írástörténet az írásbeliség felújulása korából (Budapest, 1921); L'enseignement de l'écriture aux universités médiévales 19592; e kötetet Mezey László gondozta.
  3. Az angliai és itáliai iskolázásra hasznos Fest Sándor, Magna Carta - Aranybulla (Budapesti Szemle 1934. 682-683); Veress Endre, Olasz egyetemeken járt magyarországi tanulók anyakönyve és iratai 1221-1864 (Olaszországi magyar emlékek. III. Budapest, 1941).
  4. Összefoglaló jellegű munka számos magyar utalással Mészáros István, A középkori nevelés (Egyetemes neveléstörténet 5-6. Budapest, 1964).


Szellemi műveltség
Népi kultúra Tartalomjegyzék Írásbeliség