István főherceg szökése s Lamberg küldetése

A Múltunk wikiből

Az udvar azonban most már ettől függetlenül is rákényszerült ellenforradalmi szándékainak nyílt feltárására. Elsősorban azért, mert István főhercegnek a dunántúli táborban való megjelenése nem csekély akadályokat gördített az ellenforradalom útjába. Miért is Bécsből a főhercegnek sietve utána küldtek egy királyi kéziratot, s ebben kereken megtiltották néki, hogy harcba bocsátkozzék Jellačićcsal.[1] Ez pedig világossá tette előtte, hogy ha továbbra is ragaszkodnék az ország javát mindenek fölé helyező nádor szerepéhez, akkor tevékenységéből az ellenforradalomnak már nem annyira haszna, mint inkább kára származnék. 22-én tehát alattomban visszatért Budára, s másnap egy Batthyányhoz intézett levélben bejelentette, hogy lemond nádori méltóságáról, majd – azon a címen, hogy a Magyarországot fenyegető veszedelem elhárítására még egy kísérletet akar tenni az udvarnál – Bécsbe szökött. Ez pedig az udvar kezéből egyszeriben kitépte a legfontosabb eszközt, amellyel eddig olyan látszatot kelthetett, hogy becsületesen tartja magát a magyar törvényekhez.

Az udvari körök azonban ezt maguk is átlátták, s ezért most oda lyukadtak ki, hogy a továbbiakban már nem is igen érdemes törniük magukat ennek a látszatnak a megőrzéséért, hanem legegyszerűbb lesz, ha a nádori szék megürülése után Jellačićot nevezik ki Magyarország polgári és katonai kormányzójává, a magyar országgyűlést pedig azonnali hatállyal feloszlatják.[2] Ám István főherceg Bécsbe érkezése után kevésbé kiábrándító intézkedések foganatosítása mellett szállt síkra: azt javasolta, hogy az ország királyi helytartójává a rangban a nádor után következő zászlósurat, Mailáth György országbírót, a Magyarország területén állomásozó csapatok főparancsnokává pedig Lamberg Ferenc gróf altábornagyot, a magyar politikai körökben ugyan udvarhűnek, de máskülönben becsületes embernek ismert pozsonyi hadosztályparancsnokot nevezzék ki, s – mivel az országgyűlés még nem fejezte be a költségvetési vitát, az évi költségvetés letárgyalása előtt pedig az 1848:IV. törvénycikk értelmében nem oszlatható fel – egyelőre az országgyűlést se oszlassák fel, csupán napolják el december 1-éig.[3] S ezeknek a javaslatoknak az udvari körök végül helyt is adtak. Lamberget tehát Bécsbe rendelték, majd útnak indították Budára, s rábízták a Mailáth kinevezéséről meg az országgyűlés elnapolásáról intézkedő két királyi rendeletet is (hogy azután ezeket közzétételük előtt jegyeztesse ellen Batthyányval). Az ő kinevezéséről szóló rendeletet pedig 25-én miniszteri ellenjegyzés nélkül nyilvánosságra hozták,[4] s egyidejűleg közhírré tették, hogy az uralkodó nem járul hozzá Batthyány tervezett második kormányának megalakításához, mert teljesíthetetlennek ítéli az ő Jellačić visszarendelésére vonatkozó követelését.

Batthyány, akit Lamberg megbízatásáról elsőül István főherceg tájékoztatott levél útján – s levelének olyan kicsengést adva, mintha az újdonsült főparancsnok először a dunántúli táborba szándékoznék menni fegyvernyugvás létrehozásának a céljából[5] –, ez általa megbízhatónak vélt tájékoztató kézhezvétele után 27-én maga is a táborba sietett. Lamberg azonban (aki az István főherceg levelében foglaltakról és Batthyány elutazásáról mit sem tudott) ugyane nap estéjén nem a táborba, hanem titkon Budára érkezett. A következő ülését ugyancsak ezen az estén tartó képviselőház pedig, amelynek a falait ez alkalommal is óriási tüntető tömeg övezte,[6] a Lamberg kinevezéséről szóló királyi rendeletet Madarász László és az ekkor Batthyány felhatalmazásával már harmadnapja alföldi toborzókörúton járó, de útját a legújabb hírek hallatára megszakító Kossuth kezdeményezésére mint miniszteri ellenjegyzés nélkül, azaz törvényellenesen kibocsátott iratot érvénytelennek nyilvánította, majd a dunántúli sereget felszólította a harc haladéktalan felvételére, s végül e legújabb határozatainak foganatosításával a honvédelmi bizottmányt bízta meg.[7] Másnap pedig a pesti tömegek meg a Kossuth szavára a táborba indult, s éppen ekkor Pestre érkező alföldi népfelkelők már azt is megmutatták, hogy a honvédelmi bizottmány korántsem fog magára maradni, ha majd érvényt próbál szerezni a képviselőház akaratának: mikor kiderült, hogy Lamberg már itt is van, halálra keresték, s azután, kezükre kerítvén, könyörtelenül felkoncolták ezt az udvar által elnyomójukká kiszemelt, s ezzel haragjuknak kiszolgáltatott embert.[8]

Ez a lépés pedig egyszerre szakadást idézett elő a liberális nemesség sorain belül: a harcot vállaló zömről egyszeriben teljes élességgel leválasztotta azt a jobboldali kisebbséget, amely a kesztyű felvételét eddig sem helyeselte. Akik tehát azon a nézeten voltak, hogy a békés kiegyenlítés lehetősége Lamberg halálával végképp füstbe ment, a fegyveres ellenállás viszont tökéletesen értelmetlen, az ellenforradalom oldalára átállani azonban ezután sem akartak, azok most siettek hátat fordítani a politikai életnek, s részint – mint például Klauzál – visszahúzódtak vidéki birtokaikra, részint meg – mint például Eötvös – egyenesen külföldre menekültek. Akik pedig az ellenállást szintén hiábavalónak ítélték ugyan, de még mindig bízták valamiféle tárgyalásos kibontakozás eshetőségében, s magukat ezért békepártiaknak nevezték, azok mostantól fogva mind határozottabban igyekeztek elkülönülni a harc tovább folytatásának a híveitől, ámbár ellenzéki álláspontjuk nyílt feltárásával egyelőre adósak maradtak.[9]

Annál ösztönzőbben hatottak viszont a legújabb események a liberális nemesség zömére, s ez fejeződött ki abban is, hogy á képviselőház, Lamberg haláláról értesülvén, immár a végrehajtó hatalom egészét a honvédelmi bizottmányra ruházta (igaz, egyelőre csak ideiglenes érvénnyel: Batthyány távollétének a tartamára). Mert az utca önbíráskodását persze a liberálisok zöme sem helyeselte. A tárgyalásos megoldás illúziójával azonban a többség most már messzemenően leszámolt. A harc feladására pedig a zöm továbbra sem volt kapható. Annál is kevésbé, mivel éppen ekkortájt kezdhetett végleg megbizonyosodni arról, hogy a továbbiakban a néptömegek is mellette fognak felsorakozni.

Irodalom

István főherceg szeptember harmadik hetében tett lépéseit részletesen, a főherceg szerepét azonban megszépítve ismerteti Károlyi, Németújvári gróf Batthyány Lajos I.

  1. A Jellačićcsal való megütközést neki megtiltó szeptember 18-i királyi kéziratot, valamint az ő szeptember 23-án Batthyányhoz intézett lemondólevelét lásd ugyanott II.
  2. Az udvari körök Jellačićcsal kapcsolatos terveiről szeptember 25-én Pulszky szerzett értesülést magától Ferenc Károly főhercegtől, s ezekről az értesülésekről még ugyanaznap két levél tájékoztatta Kossuthot: egy aláíratlan (közli V. Waldapfel, A forradalom és szabadságharc levelestára II.) meg egy Wargha Istvánnak, a király személye körüli minisztérium fogalmazójának kézjegyével ellátott (közli Deák Imre).
  3. Hogy István főhercegnek milyen szerepe volt a szóban forgó tervek módosításában, arról röviden már Szécsen Antal megemlékezett egy 1848 december 41-én Metternichhez intézett levelében (közli Andics, A nagybirtokos arisztokrácia II.) s részletes előadást találunk Károlyinál, Németújvári gróf Batthyány Lajos I.
  4. A Lamberg főparancsnoki kinevezéséről szóló szeptember 25-i királyi kiáltványt közli Pap Dénes, Okmánytár II.
  5. István főherceg ugyanaznap Batthyányhoz intézett két levelét, amelyek hírül adják az ő kormányalakítási feltételeinek elutasítását, illetve Lamberg kinevezését (s ez utóbbit olyan látszat keltésével, mintha Lamberg először a táborba készülne), közli Károlyi, Németújvári gróf Batthyány Lajos II.
  6. A szeptember 27-i pesti tömegmegmozdulásról beszámolt a Pesti Hírlap, 1848. szeptember 29.
  7. A képviselőház szeptember 27-i és 28-i határozatait tartalmazó ülésjegyzőkönyveket, valamint a háznak a sereghez intézett 27-i kiáltványát közli BeérCsizmadia.
  8. A Lamberg fölötti népítéletre nézve – a sok egykorú sajtótudósításon és kortársi visszaemlékezésen kívül – lásd főleg Horváth Mihály leírását, Magyarország függetlenségi harczának története, I., valamint a szemtanú Gedeon Lászlónak, a 7. honvédzászlóalj századosának (eddig Csengery Antal műveként nyilvántartott) naplójegyzetét, Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, (továbbiakban; Országos Széchenyi Könyvtár), Kézirattár, Fol. Hung. 1665.
  9. Az ekkortájt kijegecesedő békepártról a legtöbbet saját híveinek az emlékirataiból tudjuk meg; ezek fontosabbjai: Kemény Zsigmond, Emlékirat 1849-ből (In: Báró Kemény Zsigmond összes művei. Szerkesztette Gyulai Pál. IX. Budapest, 1907); Kazinczy Gábor, Szerepem a forradalomban (Hazánk, 1884); Pálffy János, Magyarországi és erdélyi urak (Budapest, 1940); Kovács Lajos, A békepárt a magyar forradalomban (Budapest, 1883); Hunfalvy Pál, Idősb Görgey István munkája (Budapesti Szemle, 1888).


A szeptemberi fordulat
A Honvédelmi Bizottmány létrehozása Tartalomjegyzék A néptömegek fegyverfogása