István trónjának biztosítása

A Múltunk wikiből
995
Szent Adalbert prágai püspök római útja előtt Géza udvarában időzik. II. Boleszlav cseh herceg kiírtja Adalbert rokonságát, a Szlavnikokat. Adalbert munkatársa, Radla (Sebestyén) a magyar udvarba jön.
996
II. (Civakodó) Henrik halálát (995) követően fia, Henrik herceg és Géza fejedelem békét köt. István (Vajk) feleségül veszi Gizella bajor hercegnőt.

Az Istvánnak keresztelt Vajk születési időpontjáról egykorú feljegyzés nem maradt fenn. Bővebb krónikáink – valószínűleg XI. század végi feljegyzés alapján – 969-re teszik, ez az évszám azonban ugyanolyan kérdéses, mint a későbbi lengyel források 975-ös évadata.

István születési idejét illetően születési helye ad némi fogódzópontot. A XI. század végén írt kislegendája szerint Esztergomban született, és ha ezt a jellegénél fogva több hitelt érdemlő hagyományt vesszük alapul, akkor István születési ideje csak Esztergom alapítása utánra tehető, márpedig az esztergomi székhely Taksony halála és Géza nyugat felé fordulása, tehát 972 után keletkezett. Ily módon a 975-ös évszám közelebb állhat a valósághoz, bár ez sem tekinthető biztos adatnak, és a magyar források egyöntetű vallomása arról, hogy István 997-ben ifjúkorban lépett uralomra, 975-nél is későbbi születési időpontra enged következtetni.

Mivel Géza 972-ben családjával együtt megkeresztelkedett, és Magyarországon továbbra is működött térítő püspök, a nagylegendával egyezően bizonyosra vehető, hogy Vajk kereszténynek született, illetve születése után rögtön megkeresztelték. Vajk vagy Vajka az újszülött nemzeti neve volt – a török baj ‘gazdag, gazda’ szó magyar kicsinyítésének magyarázzák –, míg a keresztségben apja után az István nevet nyerte.

Megkeresztelését a nagylegenda Szent Adalbert prágai püspöknek tulajdonítja. E csodás álomlátással elmondott történetnek azonban kronológiai akadályai vannak. Vojtech Adalbert ugyanis csak 983-ban lett prágai püspök, és 989-ben megcsömörölve a pogány cseh erkölcsöktől, többnejűség, véres ítélkezés, hatalmaskodás stb., Rómába, a Szent Elek és Bonifác kolostorba vonult szerzetesnek. II. Boleszlav cseh fejedelem és Willigis érsek sürgetésére ugyan 994-ben visszatért püspökségébe, majd 995-ben ismét Rómába ment. Ekkor következett be a libicei vérengzés, melynek során a cseh fejedelem az ellenlábas Szlavnik-dinasztiát, Adalbert rokonságát kiirtotta. 996-ban Adalbert a pápa és III. Ottó engedélyével Lengyelországba ment térítőnek; a következő évben a mártíromságra vágyó aszkétát a pogány poroszok megölték. Adalbert magyarországi tartózkodásáról — melyet általában 994-re tesznek — barátja és életírója, Querfurti Brunó is szólt, de magyarok közt kifejtett működését nem festi eredményesnek, azt mondván, hogy „a kereszténységnek csak az árnyékát nyomhatta rájuk, mivel tévelygésükben keveset változtak”.[jegyzet 1] Adalbert biztosan megfordult Géza fejedelem udvarában, de keresztelés helyett inkább hihető, hogy a növendék Istvánt bérmálta.[1]

István felserdülésével következett be a döntő lépés a szeniorátusi rend áttörésére. Géza a nyitrai dukátusba Koppány mellőzésével fiát helyezte be. Itteni szállásainak emlékét őrizheti a Zsitva melletti Vajk és a Pozsony megyei Vajka helynév.

A mellőzött Koppány a forgalmi jelentőségét vesztett „Somogyországot” kapta meg hercegi jussként. Somogy területe az Árpád-korban sokkal nagyobb volt, mint manapság; nemcsak a Balaton és a Dráva közt húzódott, hanem Dráván túli része a Száva vidékéig, illetve Zágrábig elnyúlt, és mindenkori ura nyesttel adóztatta az itt lakó szlavónokat. Koppánynak somogyi hercegsége fejében cserében valószínűleg le kellett mondania másutt levő szállásairól. A mellőzöttség feszültséget támasztott Géza és Koppány között, aminek sajátos településtörténeti megnyilvánulása maradt.

Géza Koppány területét, Somogyországot várakkal, katonai segédnépekkel és törzsi katonaság falvainak sorával zárta körül. A legfeltűnőbb három vár építése Somogy megye határánál, amelyek a Géza központjaiba vezető hadiutakat zárták el. A Somogyból Pécs felé vezető utat Váty, a Székesfehérvárra vezetőt Úrhida, a Zalavár felé vezetőt Kolon vára zárta el. Székesfehérvártól Tolnáig a Sárvíz bal partját hosszú csíkban besenyők őrizték, Váty vára pedig az odatelepített székelyek központja lett. A Zala, Veszprém, Fejér és Tolna felé nyíltan maradt határvidéken törzsi katonai települések láncolata húzódott, egyrészt a magyar Kér és Keszi törzsből, másrészt a katonai segédnépek Örs, Berény, Káloz, Ladány, Székely, Besenyő és Várong etnikumából.

Mindez eléggé mutatja, hogy Géza Koppányt teljesen elszigetelte, és számottevő katonai erővel sakkban tartotta.

A katonai segédnépek felsorakoztatása azt bizonyítja, hogy Géza megőrizte uralmát a dukátus népei felett, hogy majdan fiának adja át.

Nincs adat Géza öccsének, a rangidős Mihálynak sorsáról. Lehet, hogy egy időben birtokolta a nyitrai dukátust, de vagy még Géza életében meghalt, vagy meghajolt bátyja akarata előtt. Az viszont ténynek fogható fel, hogy István felserdülésekor, a nagylegenda szerint tehát akkor, amikor a puer korból az adolescens korba lépett át, tehát 14–15 éves korában, Géza összehívta Magyarország főembereit és a következő rendet, azaz a vitézeket, és közös tanácskozás után Istvánt jelölte utódjául. A tanácskozás formális lehetett csupán, mert az országgyűlésen csak Géza és Sarolt akarata érvényesülhetett. A trónutóddá tevés magyar rítusa a pajzsra emelés lehetett. Konstantin szerint Árpádot Álmos életében emelték a vezérek pajzsra. A pajzsra emelést mint régi germán szokást a német hercegek a X. századig gyakorolták olyan esetben, amikor az utódlásban törés következett be, és az új jelöltet legalizálni kellett. Nem tudjuk, hogy az utódként való jelölés melyik évben történt, de ezt nem sokkal követhette István házassága.

Géza békepolitikájából következett az a törekvése, hogy Németországgal való kapcsoltait stabilizálja. Amíg a császári házzal való viszonyában sikerült a baráti semlegesség állapotát elérnie, addig Civakodó Henrik bajor hercegségével nem tudott tartós békét létrehozni. A 972-re megszületett Ostarrichi a bajor kolonizálás révén kelet felé terjeszkedett, és szükségszerűen beleütközött a gyepűsáv lakatlanságát biztosító magyar határőrökbe.[2] A bajor–magyar viszony stabilizálására 995-ben nyílt meg a lehetőség, amikor Civakodó Henrik meghalt, és ezt az alkalmat Géza tüstént megragadta. Követséget menesztett Regensburgba, ahol a hercegi család lelki atyja és fő tanácsadója Szent Wolfgang püspök volt, a magyarországi térítés 972. évi pionírja, és megkérte fia számára Gizella hercegnő kezét. Civakodó Henrik gyermekei erősen vallásos légkörben nevelkedtek. Henrik, az új herceg – apjától eltérően – békére hajló természettel rendelkezett; öccse, Brunó papi pályára ment, egyik húga, Brigitta apáca lett, és Gizellának is hasonló szándékai voltak.

Az ifjú (IV.) Henrik herceg, akinek apja halálakor is a császár szlávok elleni hadjáratán kellett volna részt vennie, s akit Csehország belső és külső helyzete mindvégig lekötött, örömest belement a békét kelet felé biztosító házasságba, és ehhez minden bizonnyal a 996 februárjában Regensburgban tartózkodó III. Ottó beleegyezését is megnyerte. A dinasztikus házasság, a középkori békekötés elterjedt formája megkövetelte a vitás területi kérdések rendezését is, úgyhogy ehhez az alkalomhoz kell kötnünk a Ostarrichi és Magyarország határának a Lajta és Morva vonalán való kijelölését. Aligha független ettől, hogy az első császári adomány Tulln körül 998-ban, a Bécsi-medencében pedig 1002-ben kelt. A véglegesnek szánt határral – amely csekély ingadozásokkal 1920-ig megmaradt – Bajorország lemondott a Pannonia felé való terjeszkedésről, elismerve a maga részéről is Magyarországot Avaria utódának.[3]

István herceg ifjú feleségét feltehetően nyitrai várába vitte. Ennek emléke lehet, hogy a nyitrai hercegi udvarház mellé épített kápolnát Gizella regensburgi egyháza patrónusának, Szent Emmerámnak szentelték.

Gizella nemcsak papok, hanem lovagok kíséretében jött Magyarországra. Lovagjai már nem svábok voltak, mint a Géza alatt beköltözöttek, hanem bajorok. A középkori hagyomány a Vas megyei Hermány-nemzetséget eredezteti Gizella kiséretéből, valamint a Sopron megyei Kál névadóját mondja közülük való hospesnek. Lehet, hogy közéjük sorolandó néhány német nevű Szent István-kori nemzetségős, a dunántúli Ajka (Heiko) és Igmánd (Wigman) is.

Géza nem sokkal fiának házassága után,[4] amely méltán tekinthető 972-ben megkezdett beilleszkedési politikájának záróakkordjának, 997-ben meghalt.

Lábjegyzet

  1. Mon. Pol. Nova. Ser. IV/2. 19.

Irodalom

  1. Adalbert életrajzainak új kiadását lásd Monumenta Poloniae historica. Series nova = Pomniki dziejowe Polski IV/1 – 2. Ed. J. Karwasinska (Warszawa, 1962–1969); történetére lásd Horváth M., A kereszténység első százada Magyarországon 76. kk.; D. H. G. Voigt, Adalbert von Prag (Berlin, 1898); Galla Ferenc, Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján I. 312. kk.; A. Geysztor, Sanctus et gloriosissimus martyr Christi Adalbertus. (Settimane di Studio del Centre ... Spoleto. 1967. 611 – 684).
  2. A 991. évi magyar vereségre, amely a határ visszavonásával járt, lásd Gombos I. 187, 314, 677; vesd össze K. Oettinger, Das Werden Wiens (Wien, 1951). 96. kk.; M. Uhlirz, Regesta Imperii. Otto III. II/3. 518–519; ennek az év elejére való datálása és egy magyar támadás ellenakciójaként való feltüntetése alaptalan. Ez a datálás egy év nélküli passaui határmegállapító szöveg 991-re való helyezésén alapul (lásd M. Uhlirz, Regesta Imperii. Otto III. II/3. 518–519, 1027 alatt; más dátumokat lásd Marsina, Codex diplomaticus et epistolaris Slovaciae: Slovenský diplomatár I. 47); a 12. századi kódexben fenntartott szöveg azonban kétes hitelű; ehhez járul, hogy az „ad Marevinos terminos” inkább csak a 11. század elejétől fogadható el, amikor Morvaország lengyel, majd cseh uralom alatt újból külön országgá vált; 991 előtt ugyanis a Bécsi-erdő fölött „magyar végek” megjelölés volna várható. Ez a határleírás akkor készült, amikor Passau uradalma már nem volt határos Magyarországgal, s az országhatár a Fischa vagy Lajta volt.
  3. Az IstvánGizella házasságra lásd Wertner, Az Árpádok családi története 38. kk.; Schünemann, Die Deutschen in Ungarn 37–39; Galla Ferenc, Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján I. 302 – 311; Döry Ferenc, Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján II. 669 – 570.
  4. Gizella házasságát Civakodó Henrik halála (995) után közli Herimannus Aug. (Gombos II. 1142), de még Géza életében a kislegenda (SRH II. 394) – tehát 996. Nem követhető M. Uhlirz, Regesta Imperii. Otto III. H/3. 645, aki a nem egykorú német források és a közkeletű irodalom nyomán ehhez kapcsolja közvetlen előzményként Vajk megkeresztelkedését és a térítés elindítását.


Géza fejedelem kora
Központosító belpolitika Tartalomjegyzék