Istvánfi Miklós

A Múltunk wikiből
(Istvánffy Miklós szócikkből átirányítva)

Istvánffy Miklós

Kisasszonyfa, 1538. december 8. – Vinica, 1615. április 1.
politikus, költő, humanista történetíró, alnádor
Wikipédia
Nicolaus Istuanfius 1538-1615

Zimányi Vera

Főurak–nemesek

Miksa és Rudolf alatt emelkedtek fel a Pálffyak, Kasztellánffyak, Krusichok, Istvánffyak, Wesselényiek, Illésházyak, Czoborok, Rákócziak, Szunyoghok, Prépostváriak és Bocskai István; a századfordulón az Apponyiak és az 1572-ben nemességet nyert, gazdag nagyszombati tőzsér Thököly Sebestyén utódai.

Péter Katalin

A humanizmus történelemszemlélete

A Moháccsal egyidőben alkotók azonban tanulnak a történelemből, a századfordulón működők, így Szamosközy István vagy Istvánffy Miklós, tanítanak. Ez utóbbiak majd a következő művelődéstörténeti korszakban, a 17. században fogják munkáikat befejezni. Akkor válik észrevehetővé hatásuk. A 16. századra jellemző szemléletet Mohács és 1541 kortársai foglalták össze.

A Mohács után kibontakozó humanista történelemfelfogás éppen úgy a jelen nyomorúságának okait kutatja, mint a reformátoroké. Sok tekintetben magyarázatuk is hasonló. A humanistáknál azonban a lényeges pontokon nincsenek ideologikus elemek; a múlt és a jelen értékelése valóságos tények szinte kérlelhetetlen elemzéséből áll össze. A jövőre vonatkozó elképzeléseiket pedig utólag lehet reálisnak, illetve illuzórikusnak tekinteni, de ők maguk a valóságban végbemenendő eseményekre számítanak. A pusztulás fő okát a humanistáknál is a bűnök jelentik, de nem lelki természetűek, nem Isten méltóságának vagy akaratának megsértéséből származnak, hanem nagyon is e földön járók. A humanisták szerint rossz politikai döntések, politikai mulasztások vagy valamilyen negatív jellemvonásból fakadó helytelen cselekedetek vezettek a jelen romlásához.

Sinkovics István

A háború nyitánya

A magyarországi társadalom különböző rétegeiből származókat mindenekelőtt a veszélyérzet késztette fegyverfogásra. Hatalmas ösztönzője volt azonban a fegyveres harcnak a határ menti birtokosok és lakosok felismerése: a békeévek alatt sem szünetelt soha a harc, és a pusztulást nem lehetett megállítani. A török visszaszorításának, kiűzésének gondolata különösen az ország olyan vezetőit foglalkoztatta, mint Pálffy Miklós, aki tisztsége révén is nagy áttekintéssel rendelkezett az áldatlan béke súlyos következményeiről. Ugyanakkor a különböző kereskedelmi vállalkozásokban részt vevők – mint Thököly Sebestyén és Dobó Ferenc – vagy az európai műveltséggel rendelkező értelmiségiek – mint például Istvánffy Miklós – az országegység helyreállítását a magyar állam megmaradása legfőbb feltételének tekintették.

Uralmi válság Erdélyben

Közben Zsigmond, aki már bíborosi ruhát is varratott magának, játszotta a főpapot, és élvezte az udvarban levő olaszok hízelgését, megbánta, hogy lemondott a fejedelemségről. Bizalmas emberével és kancellárjával, Jósika Istvánnal levelet íratott a kassai főkapitánynak, hogy halasszák el Erdély átvételét. De elkésett, mert 1598. április elején megérkeztek Gyulafehérvárra Rudolf küldöttei: Szuhai István váci püspök, a Magyar Kamara elnöke, Istvánffy Miklós nádori helytartó (az eredetileg kijelölt Nádasdy Ferenc helyett) és Bartholomaus Pezzen császári tanácsos, a Haditanács tagja, hogy hatalmukba vegyék Erdélyt addig is, amíg Miksa főherceg az országba nem jön. Amikor a levélre fény derült, Zsigmond Jósikát tette felelőssé, fogságba vetette, majd az erdélyiek közbelépése ellenére átadta a császári követeknek, akik Szatmárba vitték és kivégeztették. Zsigmond hamarosan összehívta az országgyűlést Gyulafehérvárra, a fejedelmi palotába. A kék darabontok, a fejedelem testőrei a várható ellenzéket nem engedték be, és teljes fegyverzetben állottak készen. Így 1598. március 23-án a rendek némán tudomásul vették a Habsburg-uralom bejelentését, és hogy minden résztvevőnek esküt kell tennie.

Makkai László

Régi és új ellentétek: az Illésházy-per és a XXII. artikulus

A király Szentgyörgy és Bazin mezővárost zálogba adta Illésházy feleségének. A két város jórészt morva lakossága kész volt a zálogösszeget a kincstár helyett visszafizetni, csakhogy mielőbb szabaduljon a földesúri hatalom alól. Rudolf megengedte, hogy megváltsák magukat, s a mezővárosoknak Henckel Lázár adott kölcsönt, aki a rézbányák bérlete és a rézszállítások miatt is ellentétbe került Illésházyval. A városok megváltását megakadályozni igyekvő Illésházy csak annyit ért el, hogy a zálogösszeg visszafizetésére a határidő előtt nem kerülhetett sor, de azon túl a városokat nem tarthatta meg földesurasága alatt. Illésházy azonban az ügyet, mint az egész társadalmi rendet érintő kérdést, az országgyűlés elé vitte, és politikai következményeit emelte ki: a király törvénysértést követett el, minthogy parasztoknak örök- vagy zálogjogon birtokot adott; az adománnyal lejáratta a tekintélyét és a törvényeket. Ennek hatására a rendek a mezővárosok közül nemrégen kiemelt Modor követét kizárták az országgyűlésből. Az udvar azzal válaszolt, hogy Illésházy ellen, mint aki szembefordult a királlyal, felségsértési vádat emelt. Illésházy erre visszakozott: nem akarta az uralkodót megsérteni; kérte, a király és a magyar tanácsosok előtt adhassa elő védekezését. Az udvarban úgy határoztak, hogy a Magyar Tanács Istvánffy Miklós nádori helytartó elnöklésével döntsön a kérdésben. A magyar tanácsosok felfogása megoszlott a bűnösség kérdésében, és ítélethozatal helyett jogi véleményt adtak: az ítélet kimondása az országgyűlésre tartozik.

Illésházy azzal akart könnyíteni helyzetén, hogy bemutatta Joó János királyi személynök hozzá intézett levelét. Ebben a Magyar Tanács tagja – Kanizsa 1600. évi elvesztése miatti elkeseredésében – olyan panaszokat tett szóvá, amelyek a közhangulatot fejezték ki: a király a töröktől nem véd meg, a törvényeket nem tartja tiszteletben, a zsoldosok az ország romlását okozzák; az uralkodó hozzájárulásával a magyarok maguk keressék meg védekezésük lehetőségét. Ez a felfogás nem állott távol Illésházytól sem, de a levél bemutatását a személynök iránti személyes bosszú is sugallta. Illésházynak így sem sikerült magát megmentenie: az udvar Istvánffyt arra utasította, hogy a Magyar Tanács jogi álláspontját, a tanácsosok újabb összehívása nélkül, az írásba foglalt vélemény keltével, ítéletlevéllé fogalmazza át. Illésházyt 1603. március 10-én fej- és jószágvesztésre ítélték. Joó János ellen ugyancsak felségsértés címén indítottak eljárást. Az Udvari Kamara elnöke azt várta, hogy a kincstár mindkét vádlott birtokaira ráteheti a kezét. Az, újabb idézésre Joó János megjelent Bécsben, ahol fogságba vetették, Illésházyt azonban udvari pártfogói idejében figyelmeztették, és Lengyelországba menekült. Mindkettőjük birtokait lefoglalták.


1604 márciusában Pozsonyban összeült az országgyűlés. A megyei követek magukévá tették a városok sérelmeit, és elhatározták, hogy addig nem kezdenek a királyi előterjesztés tárgyalásába, amíg nem kapnak biztosítékot vallásuk zavartalan gyakorlatára. Írásbeli előterjesztésükre Mátyás főherceg megígérte, hogy az ügyet a király elé viszi, de kérte, hogy a tárgyalások halasztásával ne késleltessék az az évi hadjárat megkezdését. Erre a rendek elővették a királyi előterjesztést, ugyanolyan összegű adót szavaztak meg, mint az előző évben, és a többi kérdésben is kialakították az országgyűlés végzését. Ezt a főherceg vita után elfogadta, majd berekesztette az országgyűlést, úgyhogy a protestánsok vallásgyakorlatuk kérdésében még csak megnyugtató ígéretet sem kaptak. A rendek Istvánffy Miklós nádori helytartó előtt bejelentették, hogy elfogadták az országgyűlési tárgyalásokat, holott vallásgyakorlatuk zavartalanságára sem előzetesen, sem utólag semmiféle biztosítékot nem kaptak. Leszögezték: ha a következő országgyűlésig a támadások bármilyen formában folytatódni fognak, ezek ellen előre is tiltakoznak; jogaikból viszont nem engednek, és a következményekért elhárítják maguktól a felelősséget.

A magyar rendiség hatalomátvétele

Az új rendi kormányzó testületbe a dinasztia régi, megbízhatónak mutatkozott hívei, Erdődy Tamás bán, Forgách Zsigmond tárnokmester, Batthyány Ferenc főlovászmester, Thurzó György főasztalnokmester, Draskovich János főkamarásmester, Dóczy András főpohárnokmester és Istvánffy Miklós főajtónállómester mellé a Bocskai pártból Homonnai Bálint országbíró és Széchy Tamás főudvarmester kerültek be, élére pedig Illésházy István állt mint választott nádor.

A rendi reformgondolat apálya és feléledése

Ugyancsak Pázmány közvetlen hatására alakult ki a pápa- és Habsburg-ellenes erdélyi történetírás (Szamosközy István, Mikó Ferenc, Somogyi Ambrus, Bojti Veres Gáspár, Szalárdi János) hatástalanítására szánt új katolikus történetszemlélet Istvánffy Miklós latin és Pethő Gergely magyar műveiben, melyek a reformáció országvesztő szerepének bizonygatása mellett a Habsburg-hűséget a katolizálásra való felszólítással kapcsolják össze, s Bocskait (majd Pethő Bethlent is) törvénytelen rebellióval, Erdélyt eretnekséggel és törökbarátsággal vádolják. Míg az ellenkező nézeteket hirdető erdélyi protestáns történetírók művei kéziratban maradtak, addig Istvánffy és Pethő könyvei nyomtatásban megjelenve, széles körben hatottak.

R. Várkonyi Ágnes

Intézmények, iskolák, nyomdák, könyvtárak

Lipsius-, Bacon-, Grotius-, Machiavelli-kötetek egyaránt vannak a köznemesek és a polgárok könyvei között is. Magyar történelmi művek – Bonfini, Istvánffy – mellett megtalálhatók az elmúlt évtizedek politikai eseményeinek dokumentumai.

Műve

A 16. század politikai és hadtörténetéről jó áttekintést ad: Istvánffy Miklós, Historiarum de rebus ungaricis libri XXXIV (Köln, 1622).

Irodalom

Más szemszögből, de ugyancsak Erdély elszakítását vetik Bocskai szemére az egykorú katolikus, habsburgiánus történetírók, Istvánffy és Pethő.