Jánoky Zsigmond

A Múltunk wikiből
Jánoky jánoki és nagy-szuhai † Jánoky adatai

R. Várkonyi Ágnes

Bécs felmentésétől a párkányi győzelemig

Számottevő katonaság, alig kevesebb mint 20 ezer harcos várt támadási parancsra Thököly alatt. Felső-Magyarország fejedelme, amint végigzúdultak cseklészi táborán a Bécs falai alól menekülő janicsárok, sejtette, hogy megváltoztak a politikai erőviszonyok. Eddig is igyekezett fenntartani egy, a törökellenes hatalmak táborába vezető keskeny ösvényt: 1682 őszén a császárvárosban időző követei, Szirmay István és Jánoky Zsigmond útján figyelmeztette az udvart a készülő török hadjáratra.

Az első konföderáció és az Udvari Tanács

Az Udvari Tanács (consilium aulicum) minden bizonnyal 1704 elején Miskolcon alakult meg, s 1705 szeptemberéig ez volt az új államszervezet legfontosabb központi testülete. Tagjai Jánoky Zsigmond, Gerhard György, Brenner Domokos, Platthy Sándor, Török András, Radvánszky János, Bulyovszky Dániel, Prileszky Pál, Labsánszky János, Hellenbach János Gottfried, Radics András, Vay Ádám, Sréter János voltak. Hajdan valamennyien tehetős, de elszegényedett vagy gyarapodó nemes családok sarjai voltak, akik tanultságukkal, látókörükkel, politikai tapasztalataikkal messze kiemelkedtek osztályos társaik közül. Rákóczi gyakran ministeriumnak hívta a tanácsot, ministereknek tagjait, így nevezték a vármegyék és nemegyszer Bercsényi is.[1]

Politikai válság és országgyűlés Szécsényben

Az országgyűlést 1705. szeptember 12-én egyházi és katonai szertartással nyitották meg a szécsényi Borjúpást mezején.

A fejedelmi prepozíció, amelyet Ráday Pál olvasott fel, leszögezte, hogy a béketárgyalások elől nem zárkóznak el, de csak az állami önállóságot biztosító feltételek alapján szabad megegyezniük, külső hatalmak, Anglia, Poroszország, Svédország és Hollandia közvetítésével és garanciájával. Kifejezésre juttatta, hogy József császárt királyuknak nem tekinthetik, és a nyugati országok – Hollandia, Svédország és mások – példájára reformokra van szükség, az állami önállóság az ország hadainak korszerűsítését követeli.

A kezdeményezést a központi hatalom hívei tartották kezükben. Kimondták, hogy az országgyűlés két kamarára oszlik, a nemesi és a városi rend a mágnásoktól és a klérustól külön tanácskozik, s királyi személynöknek (vagyis az alsótábla elnökének) Radvánszkyt választották meg. A főurak és főpapok azonban Bercsényi vezetésével megvétózták a döntést, és mivel az országos rendi főméltóságok nem jöttek el, leszögezték, hogy tanácskozásuk conventiculumnál egyébnek nem tekinthető. Kajali Pál viszont a katonaság kívánságára hivatkozva javasolta, „hogy Rákóczi Ferenc fejedelmökké kiáltassék ki”.[2] A javaslat lényegét Bercsényi világította meg, mondván, hogy az interregnum kimondásának és a királyválasztásnak nincs itt az ideje. A tárgyalást a katonaság követelése lendítette ki a holtpontról: sietve döntsenek, különben leteszik a fegyvert. Az alkotmányos forma meghatározására a két politikai irányzat képviselőiből bizottságot alakítottak. Döntésüket a bizottság elnöke, Bercsényi jelentette be. Rákóczi Emlékiratai szerint a lengyeleket, Csécsi János Naplója szerint a belgákat hozta fel példaképül, akik azzal, hogy konföderációba léptek, „győzhetetlenekké, boldogokká s temérdek gazdagságúakká tették magukat. Ez a szerencse vár bennünket is.”[3]

A megerősített konföderáció szövetséglevelét és az esküszövegeket Ráday és Jánoky fogalmazták meg. A szövetséglevél eddig ismeretes magyar, latin, német és szlovák nyelvű szövegei szerint a konföderáció nemcsak a nemességet foglalta magába, hanem a szabad királyi városokat, a hajdú- és mezővárosokat, a jászkunokat és a vitézlő rendet is. Ezzel szélesebb társadalmi alapra helyezték az állami Önállóságért harcolók politikai egységét. Ugyanakkor a konföderáció minden tagja és testülete egyaránt alávetette magát a központi hatalomnak. Rákóczi mint a „Haza Szabadságáért Confoederált Magyar-Ország Státusinak és Rendeinek Választott Vezérlő-Fejedelme”[4] esküt tett, és az „újonnan megerősíttetett Szövetség” teljhatalommal ruházta fel.

Béketárgyalások és gazdasági reformok

A nagyszombati béketárgyalások a fegyverszünet megkötése után, 1706. június 13-án kezdődtek. A magyar delegációban Csáky István, Sennyei István, Jánoky, Gerhard, Labsánszky és Kajali szenátorok képviselték a konföderációt, s a június 6-án kinevezett bizottság Károlyival, Pethes András püspökkel és Galambos Ferenc vicegenerálissal egészült ki.

Fejedelmi jobbágypolitika, bányászmozgalmak

1707. szeptember 3-án Rákóczi bizottságot küldött ki a bányák összes termelési, technikai és jövedelmezőségi kérdésének megvizsgálására. A Csáky István, Jánoky, Gerhard, Radvánszky, Sréter, Spáczay, Lányi részvételével kiszálló bizottság azonban még el sem kezdte az érdemi munkát, amikor szeptember 23-án a szivattyúk több aknánál leálltak, majd 26-án Szélaknáról a bányászok nagy csapatban bevonultak Selmecbányára, elvitték a bányabírótól a zászlót, dobokat és fegyvereket, s azt követelték, hogy ezüstpénzzel fizessék őket, vagy adjanak nekik élelmiszert, posztót, vásznat. Ezek után magukhoz vették a társpénztárt és a társládát, visszamentek Szélaknára, s ott a bányászfelkelések hagyományos szokása szerin a nyitott társláda mellett három napig tanácskoztak, majd 30-án száztagú küldöttséget indítottak a fejedelemhez. A küldöttséget azonban Zólyom vármegye parancsából egy parasztcsapat visszafordulásra kényszerítette. Közben a vágatokban, aknákban emelkedő víz az egész bányaüzemet pusztulással fenyegette. Hellenbach kérésére Esterházy Antal generális egy csapat katonát küldött Neumann ezredes vezetésével, aki kétnapi hiábavaló rábeszélés után a szélaknai vájárháznál összegyűlt, kövekkel védekező bányászokra lövetett – 11 bányász meghalt, 20 megsebesült. Rákóczit a selmeci sortűz híre nagyon megrázta, bár a bányászok mozgalmát – amely jóval korábban elkezdődött, hosszabb távú folyamatba illeszkedett, és amelyet a többségükben katolikus szlovák és német bányászoknak az evangélikus tisztviselőkkel kiéleződött felekezeti ellentétei is átszíneztek – „temeraria conspiratio”-nak, „vakmerő összeesküvés”-nek[5] nevezte, de mindent megtett, hogy a feszültségeket levezesse, a bányászok igényeit kielégítse.

Földesurak, főtisztek, vállalkozó nemesek

Az országkormányzás legmagasabb fórumát sokáig egy sajátos köznemesi csoport főleg protestáns, kiváló iskolázottsággal és nemzetközi műveltséggel rendelkező tagjai tartották kezükben: Ráday Pál, Platthy Sándor, Kajali Pál, Gerhard György, Jánoky Zsigmond és mások.

Művelődéspolitika Rákóczi államában

Az önálló magyar állam megteremtéséért harcot indító II. Rákóczi Ferenc tisztában volt vele, hogy az ország gazdasága lakói képzettségén, a tudományok fejlettségén múlik. Már nevelői is a lakosság értelmi színvonaláért felelős uralkodót állították elé példaképül. Kíméletlenül ostorozta az elmaradottságot és a rossz szokásokat, a tétlenséget, a részegeskedést, de világosan látta az államhatalom felelősségét is: „Melyik ausztriai király alapított kollégiumokat, ahol az ifjúságba csiszoltabb erkölcsöt oltottak volna? Melyik állított akadémiákat, ahol ez a nemzet a tudományban és a szépművészetben művelhette volna magát?”[6] Terveit kormányzókörének segítségével kezdte megvalósítani. Ráday Pál, Radvánszky János, Jánoky Zsigmond, Platthy Sándor, Lányi Pál, Hellenbach János, Brenner Domokos, Kray Jakab és mások művelődési elgondolásait karteziánus és pietista elvek hatották át.

A művelődéspolitika tengelyét az oktatás ügye alkotta. 1704. január 27-én és augusztus 12-én kiadott pátenseiben Rákóczi leszögezte, hogy a templomokat és az iskolákat egyik felekezet sem foglalhatja el a másiktól, s elrendelte, hogy bármely egyház bárhol állíthat kollégiumot és falusi iskolát. Ily módon az ország minden nemzetisége előtt szélesre tárulhatott az anyanyelvi képzés útja.

A protestáns iskolákban ismét megindult az oktatás: visszaköltözött otthonába a sárospataki kollégium, megkezdődött a tanítás Rozsnyón és Eperjesen. A fejedelem 1704. február 13-i rendeletében védelmébe vette a jezsuiták iskoláit. Ugyanebben az évben kezdték meg akadémiájuk építését a kolozsvári jezsuiták. A szécsényi országgyűlésen az oktatás ügyét is mérlegelve hoztak toleráns vallásügyi törvényt. A kiküldött bizottságok az iskolákat és a templomokat annak az egyháznak ítélték, amelynek hívei a lakosság többségét alkották. De a kisebbséget sem hagyták iskola nélkül; előfordult, hogy Rákóczi maga nyújtott segítséget.

Mivel az ausztriai rendfőnökséghez tartozó jezsuita rend tagjai nem esküdtek fel a konföderációra, a kormányzat úgy döntött, hogy el kell hagyniok az országot. A tanítás érdekében azonban halasztották a döntés végrehajtását. Végül a rozsnyói tanácsülés 1706 végén úgy rendelkezett, hogy a nagyszombati egyetem és a kassai kollégium jezsuita tanárai helyükön maradhatnak, munkájukat világi papokként folytathatják, és ellátásukat az államkincstárból kapják. A szervezetileg egyházi keretek között folyó oktatásban az evangélikusok újítottak a legmerészebben: elrendelték, hogy akinek két-három gyermeke van, az az egyiket pénzbüntetés terhe alatt tartozik iskolába járatni.

Garmadányi rendelet tiltatta, hogy a katonák iskolákat verjenek fel, vagy beszállásolással terheljenek. Az iskolák így is sokat szenvedtek. A nagyenyedi kollégium először 1704-ben lett a tűz martaléka. A Tige császári ezredes katonáival vívott védelmi harcban 2 tanár és 28 diák elesett. Könyvtárát 1707-ben Rabutin fosztogató katonái hányták szét, Diákjait professzoraival együtt – fejedelmi parancsra – Károlyi Sándor generális menekítette Szatmárra, majd Nagybányán és Máramarosszigeten kaptak helyet. A debreceni kollégiumot a város kiürítése alkalmából Beregszászra, majd Nagybányára telepítették, a kollégium könyvtára a császári hadsereg pusztításainak esett áldozatul.

Az Európa egyetemeire induló diákokat messzemenően támogatta a fejedelem. Amint tudomására jutott Szent István király római alapítványa, elrendelte, hogy a Gazdasági Tanács az esztergomi érsekség jószágának jövedelméből 50–50 arannyal indítson Rómába három ifjút. Az új magyar állam diplomáciai kapcsolatai rávetültek a kultúrára is, és talán itt hoztak leginkább tartós sikert. XII. Károly svéd király a greifswaldi egyetemen négy magyarországi protestáns diák számára alapított ösztöndíjat, és 20 ezer tallért küldött az eperjesi kollégiumnak. Anna angol királynő támogatásával az anglikán templomokban 11 ezer forintot gyűjtöttek össze a nagyenyedi kollégium számára. Kray Jakabot arra bíztatta Rákóczi, hogy tehetséges fiát mérnöknek képeztesse ki, mert arra van most legnagyobb szüksége a hazának. Az ifjú Dobozi Istvánt államtudományi tanulmányok végett akarta német egyetemre indítani. A központi hatalom pártját alkotó csoport tagjai – Roth, Zimmermann, Hellenbach – fiaikat a hallei egyetemre küldték.

Idő híján az oktatás belső rendjének, anyagának intézményes átalakításáig nem jutottak el. A szándék irányát azonban a természettudományokat és a tapasztalatokra építő oktatást támogató ösztönzések világosan mutatják. 1706-ban Ráday Pál a sárospataki kollégium számára matematikatanárokat kért Jablonskitól, és Comenius unokája megígérte, hogy mihelyt a béke helyreáll, Magyarországon matematikaprofesszorokban sem lesz hiány. Majd – ajánlatára – a fejedelem 500 tallér ösztöndíjjal támogatott egy matematikushallgatót, hogy tanulmányai végeztével Magyarországra jöjjön. Rákóczi felelevenítette a régi egyházi alapítványokat, újakkal növelte az iskolák jövedelmi forrásait a kincstári javakból, és rendkívül sok alkalmi segélyt adott. Pápai Páriz a nagyenyedi kollégium javára 600 forintot kapott. Főurak, nemesek, mezővárosok polgárai ugyancsak támogatták az iskolákat, Károlyi például az enyedi kollégiumot segítette. A központi kormányzat politikusai és vállalkozói - Hellenbach, Roth, Ráday, Kajali, Lányi, Szirmay, Bulyovszky, Jánoky és társaik – az eperjesi akadémia számára létesítettek tőkésített alapítványt 1708-ban.

Lábjegyzetek

  1. AR I: IV. 491.
  2. Csécsi János naplója. Rákóczi Tükör II. 147.
  3. Ugyanott 149.
  4. Rákóczi Tár I. 435.
  5. Idézi: Heckenast Gusztáv, Az 1706–1708 évi bányászmozgalmakról. Rákóczi-tanulmányok. Budapest, 1980. 83.
  6. AR: III. I. 322.