János esztergomi érsek

A Múltunk wikiből

Meráni János

veszprémi püspök, kalocsai érsek, esztergomi érsek (1205–1223)
Wikipédia – Esztergomi érsekek listája
1205
május 29. János kalocsai érsek megkoronázza II. Endrét. (Uralkodik 1235-ig.)
1211
III. Ince pápa ellenzi az esztergomi és a kalocsai érsek közti megegyezést, mert az bizonyos esetekben koronázási jogot adna a kalocsai érseknek.
1217
nyár: II. Endre keresztes hadjáratra indul, katonái elszállításának fejében Velence javára lemond Záráról Távollétében János esztergomi érsekre bízza az ország irányítását.
1217–1218
II. Endre távolléte alatt az előkelők egy része fellázad János érsek ellen, aki külföldre menekül.
1218–1219
II. Endre adományai János esztergomi érseknek.

Kristó Gyula

Alávetett népelemek

János esztergomi érsek 1218-ban és 1219-ben jutott II. Endre bőkezűsége révén az udvarnokfölddel közös Gamás nevű, Somogy megyei föld, illetve a rajta élő udvarnokokkal együtt adományozott erdélyi Alvinc birtokába.

Egyházi társadalom

Számos adományt juttatott II. Endre király 1218–1219-ben János esztergomi érseknek.

Imre és III. László

  • Imre király országrészében Endrének sikerült három püspököt a maga oldalára állítania: Boleszló váci, Elvin váradi és János veszprémi püspök nyíltan Imre ellen szervezkedett.
  • Az esztergomi és kalocsai érsek között támadt viszályban, amelyet János kalocsai főpapnak az esztergomi érsek elleni fellépései váltottak ki, Imre a kalocsai érsek mellé állt. Jób esztergomi érsekkel való szembenállásában pedig odáig ment, hogy a királyi prépostságokat ki akarta venni az esztergomi főpap joghatósága alól, s egyházi téren a pápa, világi vonatkozásban pedig a maga fennhatóságát igyekezett rájuk kiterjeszteni, illetve tiltakozott a pápánál Jób pápai legátussá történő kinevezése ellen. Ince pápa hatalma és tekintélye Imrét is óvatossá tette a magyarországi egyházakat érintő ügyekben. Főpapi ellenfelei esetében is tekintettel kellett lenni a pápa személyére. Így, mint ismeretes, a magyar király az ellene összeesküvő Boleszló váci püspöknek elégtételt volt köteles adni. Másik politikai ellenfelét, Kalán pécsi püspököt is hiába rágalmazta a pápánál, Ince megvédte a főpapot a támadástól. Imre főpapi ellenzéke akkor is fellépett, amikor Jób utódjának, Ugrinnak a halálával megürült esztergomi érseki székbe a kanonokok Imre egyetértésével János kalocsai érseket választották; Kalán pécsi, Boleszló váci, továbbá Kanada veszprémi és János nyitrai püspökök tiltakoztak a pápánál, hogy a választásnál nekik mint suffraganeus püspököknek semmi joguk nem volt.
  • III. Ince, aki különben sem osztotta Endre és majdan születendő fia jogigényét az ország trónjára a törvényes uralkodó ellenében, nyilván a szentföldi út érveinek hatására is készséggel beleegyezett Imre javaslatába, s utasította Ugrin esztergomi érseket a koronázás elvégzésére. A pápa azonban jellemző módon előírta, hogy a gyermek László helyett apja tegyen esküt a Szentszék iránti engedelmességre, a magyarországi egyház szabadságára. Ugrin azonban meghalt, János, a káptalan által megválasztott esztergomi érsek pedig még nem kapta meg a pápai megerősítést. Imre, talán betegségétől is hajtva, nem akarta megvárni a végső döntést (Ince csak 1205. október 6-án helyezte át Jánost a kalocsai érsekség éléről az esztergomi főpapi székbe), így tehát siettette a koronázást, amelyet 1204. augusztus 26-án János kalocsai érsek végzett el.
  • III. Ince János kalocsai érseket azzal a joggal ruházta fel, hogy egyházi fenyítéket használhat László és Konstancia ellenségeivel szemben.
  • János kalocsai érsek 1205. május 29-án megkoronázta II. Endrét.

II. Endre új berendezkedése

Tömegével adományozott el II. Endre várföldeket, a megadományozottak általában vezető egyházi és világi tisztségviselők voltak, akik hűségükért, hű szolgálataikért nyertek birtokadományt. Csak uralkodása első hat évéből, az 1205–1210 közötti időszakból véve példákat, János esztergomi érsek barsi, Tamás nyitrai ispán pozsonyi, Pot mosoni ispán soproni, Miklós vasvári ispán vasvári, Csépán nádor és bácsi ispán mosoni, Pot nádor és győri ispán pedig győri és mosoni várföldeket kapott adományba.

Az új berendezkedés hívei

  • 1206-ban a kalocsai káptalan választásával kezdeményezte, hogy az esztergomi érsekké lett János helyét Bertold foglalja el a kalocsai főpapi székben.
  • 1211-ben formális megegyezés, illetve békekötés született az esztergomi, illetve a kalocsai érsek és suffraganeusaik között, amely a korábbi viszályokat volt hivatva a két érsekség között lezárni. Az egyezség a kalocsai érsekre nézve volt előnyös; sikerült kieszközölnie, hogy az esztergomi érsek minden jogáról lemondott a kalocsai egyházmegyében, kivéve az ott alkalmasint verendő pénz tizedét. Az is Kalocsának kedvezett, hogy bizonyos esetekben — ha az esztergomi érsek nem tudja, illetve rosszindulatúan nem akarja a koronázást végrehajtani, vagy az esztergomi főpapi szék nincs betöltve — elnyerte a királykoronázás jogát. A megegyezés Kalocsára nézve kedvező pontjai a kalocsai érsekségből az esztergomi érseki székbe emelkedett János engedékenységének, Bertold erőszakosságának és királyi támogatásának köszönhetők. Az esztergomi káptalan képviselői azonban tiltakoztak a pápánál, hogy a megegyezés a káptalan beleegyezése nélkül történt, s az az esztergomi egyház számára komoly vereséget jelent. A pápa nem erősítette meg az egyezséget: „ha a magyar királyok koronázási joga különféle egyházakat illetne meg, ebből az egész országra nézve súlyos veszély és a mondott király (Endre) utódaira nagy kár származnék, mert a magyar királyok örökösei között az ország koronájának birtoklása miatt gyakran támadna botrány, ami annál könnyebben keletkezhetne, ha különböző koronázók lennének.”[1] Elvetette III. Ince azt a királyi kezdeményezést is, hogy az esztergomi érsekség alá tartozó szebeni prépostságból a pápa hozzon létre Kalocsától függő püspökséget. Ez utóbbi javaslat megtételében is sógora, a kalocsai érsek iránti kedvezés vezette a királyt.
  • Amikor pedig a pannonhalmi apát és a pozsonyi várjobbágyok között keletkezett per, az ügyről a királyné, azaz a nővére udvarában tartózkodó Bertold is állított ki oklevelet, amelynek méltóságnévsorában közvetlenül az uralkodó neve után a maga nevét helyeztette el, megelőzvén a felsorolásban János esztergomi érseket. Ez az apró mozzanat is arra vall, hogy Bertold legalábbis egyenlő jogállásúnak tekintette a maga kalocsai érseki tisztét az esztergomi érseki méltósággal.
  • A merénylet, amelynek Kacsics nembeli Simon személyében még egy további részesét ismerjük, kétségtelenül Gertúd ellen irányult. Szintén ezt bizonyítja az a körülmény, hogy az összeesküvők János esztergomi érseket is, aki kiváltképpen sok méltánytalanságnak volt kitéve a merániak, főleg pedig Bertold kalocsai érsek oldaláról, kifejezetten a királynégyilkosság tervéhez akarták megnyerni. Az óvatos János azonban kitérő választ adott. Olyan levelet küldött, amely kétféleképpen volt értelmezhető. Az egyikfajta magyarázat szerint hozzájárulását adta a merénylethez: „A királynét megölni nem kell félnetek, jó lesz, és ha mindenki beleegyezik, én magam nem ellenzem”, a másik szerint azonban ellenezte azt: „A királynét megölni nem kell, félnetek jó lesz, és ha mindenki belegyezik, én magam nem, ellenzem."[2]

Az új berendezkedés ellenfelei

Egyházi körökben is támadtak ellenzői az új berendezkedés politikájának. Bizonyosan tudjuk ezt János esztergomi érsekről. II. Endre 1217. évi oklevele szerint az esztergomi érsekség visszakapta a Komárom megyei Tardos falut, amelyet még Imre király adományozott Esztergomnak, de II. Endre utóbb elvette azt Jánostól, aki – az uralkodó szavaival élve — „mereven ellenezte az új berendezkedést [nouas instituciones][3] János érsek attól félhetett, hogy a mértéktelen, jobbára a világiakat kitüntető királyi adományozások gyökeres változást idéznek elő a birtokviszonyokban, s a királyi tekintély hanyatlásával, a világi arisztokrácia megerősödésével háttérbe szorul és veszít mind gazdasági súlyából, mind politikai befolyásából az egyház. Az új berendezkedés politikájának összekapcsolódása a bérleti rendszerrel két szempontból is kedvezőtlenül érintette az egyházat. Egyrészt bizonyos jövedelmektől, például a sókereskedelemből származó bevételektől esett el, másrészt pedig az izmaelita és zsidó bérlők teljességgel sebezhetetlenek voltak számára a hagyományos egyházi fenyíték fegyverei révén.

Az új berendezkedés időszakának külpolitikája

Ekkortájt, mindenesetre 1214-ben íródott II. Endre ama levele III. Ince pápához, amelyben úgy tüntette fel a dolgot, mintha Halics (Galícia) főemberei és népe kezdeményezték volna Kálmán halicsi királyságát, s kérte a pápát, utasítsa János érseket Kálmán rutén (orosz) királlyá történő megkoronázására. Endre csak keveset bízott a diplomáciára, annál többet a katonai erőre. A lengyel–magyar szövetséges sereg még 1214-ben Halics ellen vonult, Vologyiszlavot börtönbe zárták, ahol hamarosan meg is halt. Nem volt akadálya, hogy Kálmán, akit közben János érsek királlyá koronázott, elfoglalja Halics trónját.


Ugyancsak 1217. évi dátumra mutat II. Endre ama oklevele, amely szerint az esztergomi egyház újra Tardos falu birtokába jutott. A diploma már múlt időben szól az új berendezkedés politikájáról, s a király olyan intézkedését helyezte hatályon kívül, amelyet az új rend időszakában foganatosított, s az a János érsek nyerte vissza egyháza korábbi tulajdonjogát, aki az új rend miatti heves ellenállása miatt vesztette el azt. Az esztergomi egyház javára szóló döntését az uralkodó nem alkalmilag hozta, hiszen 1217-ben oklevél révén kárpótolta pozsonyi várfölddel azokat a birtokosokat, akik a János érseket sújtó birtokelvétel után jutottak Tardos falu tulajdonába. Mielőtt tehát II. Endre elindult volna szentföldi hadjáratára, felhagyott az új renddel, vagy legalábbis megkezdte a visszavonulást az új berendezkedés gyakorlatától. A politikai irányváltásból hasznot egyelőre az új rend ellenzékének előkelői húztak.

A keresztes hadba induló II. Endre távolléte idejére az ország kormányzását korábbi ellenfelére, János érsekre bízta.

Az új berendezkedés tetszhalála és feléledése

Az új berendezkedés politikájának nagyúri, világi és egyházi haszonélvezői nem értettek egyet az új irányvonal megváltozásával, hiszen számukra az új rend a korlátlan gazdagodás forrása volt. Éppen ezért palotaforradalom útján kívánták nagy ellenfelüket, Jánost a hatalomból eltávolítani, s rábírni a visszatérő királyt a korábbi évek politikai gyakorlatának visszaállítására. II. Endrétől tudjuk, hogy szentföldi hadjárata alatt az ország nemesei közül sokan (plurimi nobilium regni), akiket a király a sátán csatlósainak nevezett, megsértették az uralkodót, rendelkezéseinek átkos merészséggel ellene szegültek, a békét megzavarták. Az érseket, aki a királyi rendelkezések következetes végrehajtója volt, minden vagyonától és jövedelmétől megfosztották, fogságba vetették, az országon kívülre űzték. A királyhoz hű esztergomi kanonokokat is jogtalan büntetésekkel illették, nagy károkat okozva nekik. A János érsek és kanonokjai ellen forduló előkelők között azonban nemcsak világiak, hanem egyháziak is voltak, hiszen II. Endre király gonoszságok elkövetésével egyaránt vádolt világiakat és egyháziakat, s kérte a pápát, hogy a gaztettek szervezőit és bűntársaikat a Szentszék teljes szigorával sújtsa.

A Szentföldről hazatérő királyt 1218-ban vigasztalan kép fogadta. II. Endre írta meg 1219-ben III. Honorius pápának, hogy távollétében „kimondhatatlanul elburjánzott a széthúzás”. Ennek alapján arra gondolhatunk, hogy az új berendezkedés ellenfelei és hívei harctérnek tekintették és használták az országot. II. Endre így tájékoztatta a pápát szentföldi útja utolsó állomásáról: „amikor Magyarországba visszaérkeztünk, nem Magyarországot, hanem egy elgyötört, feldúlt és minden kincstári jövedelméből kifosztott országot találtunk, úgy, hogy sem adósságunkat, amelybe zarándoklatunk kevert bennünket, megfizetni, sem országunkat előbbi állapotába visszaállítani még tizenöt esztendő alatt sem tudjuk.”[4]

A magyarországi belső helyzet súlyossága, amelyet az új berendezkedés híveinek palotaforradalma idézett elő, kizárttá tette, hogy a király visszatérjen a mértéktelen birtokadományozást napi gyakorlattá emelő új rendhez. Ilyen viszonyok között nem volt más választása, mint köszönetét kifejezni János érseknek, s birtokadományokkal honorálni a főpap szolgálatait, amelyeket az új berendezkedés országot felforgató erői ellenében a király megbízásából teljesített. AZ 1218. évből összesen csak két királyi oklevél maradt ránk, s mindkettő János érsek javára szóló adományt tartalmaz. Ugyanakkor 1218-ra olyan erős tábort alkothattak az új berendezkedéssel különböző okokból szemben álló, egymástól társadalmi helyzet és politikai pozíció alapján erősen különböző rétegek és frakciók, hogy egyelőre II. Endre nem gondolhatott komolyan az új berendezkedés felújítására. Lényegében ezt az új berendezkedéssel szakító, a birtokadományokban mérsékletes politikát folytatta 1219-ben is. Ez évből szintén csak két adományáról van tudomásunk: részint a keresztes hadjárat idején kimutatott hűségéért a templomos rendnek Szlavóniában egy comitatust adott, Gecske földjét, részint pedig János érsek hűségéért a sok kárt szenvedett esztergomi kanonokokat jutalmazta erdélyi udvarnokfölddel.


Bár II. Endre 1218. évi okleveleiből hiányzik a méltóságnévsor, 1219. évi diplomái alapján tudjuk, hogy vezető tisztségviselői, élükön Barc fia Miklós nádorral, rendre az új berendezkedés korszakának tisztikarából valók voltak. Nekik aligha lehetett ínyükre a zsíros adományok szüneteltetése. Sokkal inkább gondolhatunk arra, hogy a birtokpolitika ilyetén alakulásába az egyháziaknak — mindenekelőtt János esztergomi érseknek — volt döntő szerepük. Ezek az elemek, akik elsősorban saját érdekükből tartottak a királyi hatalom tetemes gyengülésétől, a világi nagybirtokosság további térnyerésétől, nem elégedtek meg az új berendezkedés politikájának félreállításával, hanem szorgalmazhatták a királynál az eladományozott udvarnok- és várföldek visszavételét.

Endre és Béla politikája az 1220-as évek közepén

A pápa világosan megfogalmazta álláspontját Tamás esztergomi érsekhez, János utódához intézett levelében: mivel nyilván az érseknek sem tetszik, ha Endre és Béla királyok között vetélkedés (aemulationes) folyik, és némelyek viszályokat szítanak közöttük, mert ennek révén elvész az ország békéje, s ez súlyos veszélyek forrása lehet, ezért intette az érseket, legyen éber, figyelmes, gondoskodjék róla, nehogy a viszály szítói túlzottan megerősödvén az atya és fia között ellenségeskedés támadjon, hanem a viszálykodást legyűrve a béke megteremtésén fáradozzon.

Az egyházi nagybirtokosság politikai sikerei II. Endre uralkodásának utolsó éveiben

II. Endre 1232. évi okleveleinek egy része nem véletlenül esztergomi vonatkozású, s kivétel nélkül a király és az esz­tergomi egyház közti feszültség feloldását, az érsek megbékítését és lecsillapítását célozta. Így 21 pogrányi em­bert, akiket a király néhai János esztergomi érsek idejében az esz­ter­gomi egyháznak adott földekkel és szőlőkkel egye­temben, majd Róbert érseksége idején haragjában az egyháztól elvett, visszaadta Esztergomnak.

Iskolaügy

III. Ince pápa János kalocsai érseket és Kalán pécsi püspököt tanult, tudományban jártas embereknek minősítette. Bertold kalocsai érsek teljesen kép­zetlen volt a kánonjogban és a szentbeszédek tartásában. Göncöl spalatói érsek és Bertalan pécsi püspök tudatlansága kortársaiknak is szemet szúrt.

Lábjegyzetek

  1. Monumenta Ecclesia Strigoniensis I. 200.
  2. Gombos I. 31.
  3. Mon. Eccl. Strig. I. 217.
  4. Theiner I. 20. – Magyar fordítása: MakkaiMezey 131.

Irodalom

Bertold kalocsai érsek és János esztergomi érsek 1211. évi egyezménytervezetéről fontos észrevételeket tesz: Kumorovitz L. Bernát, Budapest múltjából_18_007.pdf Buda (és Pest) "fővárossá" alakulásának kezdetei (Tanulmányok Budapest múltjából 18, Budapest, 1971).