János király halála

A Múltunk wikiből
1539
december 21. Majlád István, Balassa Imre, Kendy Ferenc szövetsége I. János ellen.
1540
március 3. után I. János Erdélybe indul Majlád Istvánék összeesküvésének leverésére.
július 7. Budán megszületik János Zsigmond, I. János fia.
július közepe Követség indul Konstantinápolyba, hogy elnyerje a szultán hozzájárulását János Zsigmond királlyá választásához.
július 17. I. János király meghal Szászsebesen. (Más források szerint július 21.)
augusztus 29. Erdélyi országgyűlés Segesvárott. (Elhatározza, hogy azt fogadja el királynak, akit Magyarország megválaszt.)
augusztus 30. I. János több méltóságviselője Ferdinánd pártjára áll.
szeptember 13. A Szapolyai-párti országgyűlés a Rákos mezején királlyá választja János Zsigmondot. (Soha nem koronázzák meg.)
szeptember vége Majlád István és hívei kiűzik Erdélyből I. János volt tisztségviselőit.
október eleje I. Ferdinánd követe tájékoztatja a Portát az 1538. február 24-én kötött béke rendelkezéseiről.
október közepe I. Ferdinánd biztosokat küld a váradi béke végrehajtására Erdélybe.
október 20. I. Ferdinánd serege eredménytelenül ostromolja Budát (november 21-ig).
november 1. Erdélyi országgyűlés Nagysinken. (Hűséget esküszik I. Ferdinándnak.)
1541
január vége Eredménytelen béketárgyalások I. Ferdinánd és Izabella királyné követei között.
február 12. Megegyezés az erdélyi Szapolyai, illetve Habsburg-párt között.
február Péter vajda hazatér Moldvába.

Miután a két király próbálkozása az egység megteremtésére így holtpontra jutott, a rendek maguk igyekeztek gondoskodni az ország védelméről és a széthúzás megszüntetéséről. A Ferdinánd-pártiak azt kérték, hogy János híveivel együttesen tárgyaljanak az ország megmaradását érintő kérdésekről, de Ferdinánd elhárította a kérést. János király uralmát pedig súlyos belső veszedelem fenyegette. A szultán kiengesztelésére kivetett adók és Fráter György kincstartó erélyes módszerei miatt megbomlott János híveinek tábora. Egy nagyúri csoport Majlád István és Balassa Imre vajda vezetésével szervezkedett. A havasalföldi bojárcsaládból származó Majlád a Gritti elleni harc egyik vezéreként lett népszerű, János király 1534-ben erdélyi vajdának nevezte ki. Sógora, Nádasdy Tamás révén kapcsolatban állott a bécsi udvarral is. Később a vajdai tisztséget megosztotta Balassa Imrével, akinek szintén volt kapcsolata Ferdinándhoz. 1539 végén a két vajda több erdélyi úr bevonásával szövetséget kötött. A szövetséglevél szerint, ha a királynak valami baja történnék, együttesen választják ki utódját. Védelmezik egymást, senkitől nem tűrik megnyomorításukat, a köztük felmerülő ellentéteket fogadott bírák döntésére bízzák, és a tisztségeket együtt tartják meg vagy teszik le. A szövetséglevélben nem helyezkedtek nyíltan szembe Jánossal, de a király jól érezte, hogy a valóságban uralmának megdöntésére törekednek. Ezért amint a szervezkedésről értesült, állapotos feleségét Budán hagyta, és gyenge egészsége ellenére 1540 márciusában Erdélybe ment, s útközben hadsereget gyűjtött.

Az ellenzéki hangulat szélesebb körre is kiterjedt: az erdélyi rendek az értelmetlen törökpolitika, a súlyos adóterhek, a pénzhiány és a rendi jogok megsértése miatt zúgolódtak.[1]

Amikor János Váradra ért, a vajdák is, a rendek is követeket küldtek hozzá. Ő azonban nem tárgyalt velük, hanem április 24-re Tordára országgyűlést hívott össze, mely a vajdákat bűnösnek mondta ki, és halálra ítélte. János hadserege mintegy figyelmeztetésként már előzetesen elfoglalta és lerombolta Balassa Imre várait. Balassa Majládhoz menekült Fogaras várába, melyet a király hadai nem tudtak bevenni.

Az erdélyi rendek még a tordai országgyűlés alatt titokban Ferdinándhoz fordultak: küldjön 12 ezer főnyi hadsereget, mert ilyen kedvező alkaalom máskor nem nyílik Erdély birtokbavételére. Erre azonban nem került sor, de János királyt Bécsből és Magyarországról is figyelmeztették, hogy ne üldözze a vajdákat, mert különben barátaik segítségükre fognak sietni. A császári követ pedig azzal kereste fel, hogy a török várható nagy támadása ellen együttes erővel védjék meg Buda várát.

János király azonban már érzéketlen volt a hírekre. Május végén szélhűdés érte, egészségi állapota rohamosan hanyatlott. Még értesült arról, hogy július 7-én fia született, de ez is csak átmeneti javulást hozott állapotában: július 17-én befejezte éltét. Halálát néhány napig titokban tartották. Politikai végrendelete, melyet halálos ágyán mondott a körülötte állóknak, a szultán védelmét emelte ki, és egyúttal figyelmeztetés volt: ne válasszanak Habsburg királyt.

Alakját a Habsburg-propaganda igyekezett a legrosszabb színben feltüntetni, hogy lehetetlenné tegye a hazai és külföldi közvélemény előtt. A továbbiakban is nagyrészt ez a kép élt róla. Pedig János királynak a török hatalomhoz való viszonya nem volt kezdettől fogva egyértelmű. Koronázása után még azt tekintette fő céljának, hogy az országot megmentse a török veszedelemtől, kapcsolatba lépett a nyugat-európai udvarokkal. Amikor azonban Ferdinánd kiszorította az országból, a szultán védnöksége alá helyezkedett. Utóbb mégis belátta, hogy ez nem jelent védelmet az országnak, s azzal próbálkozott, hogy a császár segítségével megegyezzék ellenfelével, és helyreállítsa az ország egységét. Ez a terve is meghiúsult, és élete végén megint a török védelme alatt kereste a megoldást. Azt mindenesetre felismerte, hogy Magyarország egymagában nem tud megállani, valamelyik nagyhatalomhoz kell kapcsolódnia.

Szapolyai János – láttuk korábban – erélyesnek, céltudatosnak indult, vagy legalábbis ilyennek hitték. Utóbb viszont gyakran határozatlan, erélytelen uralkodónak bizonyult, "Katalin királynak", amint nevezték, akinek gyengeségét alattvalói ki is használták. Megesett, hogy megalázkodva könyörgött azért, hogy megtartsa valamelyik emberét, sírva fakadt az ellenség okozta pusztulás láttán, de tudott kegyetlen is lenni. Mindezt nyilván nem annyira jelleme fogyatékosságának kell tulajdonítanunk, mint inkább a kegyetlenül nehéz magyarországi politikai és katonai helyzetnek, amelyben János király élt 1526 és 1540 között, s amelyen a kor egyik legnagyobb magyar politikusegyénisége, Fráter György sem tudott úrrá lenni.

Halálának hírére Ferdinánd, mintha a váradi megegyezés eddig megvalósult volna, János országrészének átadását kívánta. Budára Izabellához, Erdélybe a rendekhez, Konstantinápolyba a szultánhoz küldött követeket, az utóbbinak évi 30 ezer forint adót ajánlott fel az egész országra kiterjedő királysága elismerése fejében. Közben hadsereget állított készenlétbe arra az esetre, ha Budát fegyverrel kellene bevennie. Tárgyalásain ismételten hivatkozott a váradi békére, melynek lényege azonban már teljesen eltorzult, hiszen eredetileg a török elleni hadjárattal kapcsolódott össze.

János pártja is mozgásba lendült. Werbőczy István és Eszéki Imre nagy ajándékokkal a Portára ment, hogy a király halálát bejelentse, és családja számára a szultán támogatását megnyerje. A lengyel királytól diplomáciai és fegyveres támogatást kértek. Az ország további sorsáról azonban már megoszlottak a vélemények. Az egyik csoport azt kívánta, hogy a halott király akaratának megfelelően fiát válasszák meg, mert így remélhető a török védelme alatt János politikai örökségének átmentése. Ezt az irányzatot képviselte Fráter György, Török Bálint és a Portára küldött két követ. A másik csoport viszont – ebbe tartozott Perényi Péter, Frangepán Ferenc, Petrovics Péter, Bebek Ferenc, Balassa MenyhártFerdinánd alatt kívánta egyesíteni az országot, de úgy, hogy a váradi béke eredeti formájában valósuljon meg, tehát a császár nyújtson komoly segítséget a török ellen. Különben János király halálát a török fogja kihasználni: vagy leplezetlenül, vagy a királyfi védelmének címén teszi rá kezét az országra. Ha a császár nem tud segíteni, vegye rá Ferdinándot, hogy mondjon le a hatalmában levő területekről, és az ország egységesen keresse megmentése lehetőségét.

A versengésben a királyfi trónutódlásáért dolgozó csoport bizonyult a leggyorsabbnak. Elsőnek Werbőczy és Eszéki követsége ért a Portára. Meg kellett ugyan várniuk, amíg a szultán Budára küldött külön csausza útján megbizonyosodott a gyermek létezéséről, de októberben már azt jelenthették haza, hogy a szultán Magyarországot János Zsigmondnak adta.

A szultán döntésének hírére János király hívei Rákos mezején – nem szabályosan összehívott országgyűlésen – királlyá kiáltották ki fiát. Az ország kormányát Izabella királynéra és három tanácsosra, Fráter Györgyre, Petrovics Péterre és Török Bálintra bízták. Koronázásra azonban nem került sor, János Zsigmond a „Magyarország választott királya” címet viselte.

Ferdinánd kísérletei az ország birtokbavételére, katonai és diplomáciai eszközökkel, nem jártak eredménnyel. Fegyveres ereje, Leonhard von Vels vezetésével, nem is kísérelte meg Buda ostromát, megelégedett Pest és Visegrád elfoglalásával. Ferdinánd portai követe, aki nem más volt, mint János király egykori szószólója, Hieronymus Łaski, csak azután érkezett Konstantinápolyba, amikor már János Zsigmond trónutódlása mellett döntöttek. A fegyveres akció miatt bosszús szu1tán Łaskit nem csak elutasította, de kilenc hónapi fogságra vetette. Az Erdélybe küldött Nádasdy Tamás sem ért el többet, csak azt tudta jelenteni Ferdinándnak, hogy nagy széthúzást talált az erdélyi urak között.[2] Elsősorban a szászok megnyerését tartották fontosnak, de még ők is az erdélyi három nemzet gyűlése utánra halasztották döntésüket.

Ferdinánd a sorozatos kudarcok ellenére is tovább dolgozott, hogy az országot birtokába vegye. A királyné megnyerésére törekedett; arra az ellentétre próbált építeni, ami egyre mélyült Izabella és János tanácsosai között. A királyné idegen volt, nem ismerte a magyarországi helyzetet. Azt tette, amit atyja tanácsolt: először fia trónutódlását igyekezett biztosítani, utóbb Ferdinándhoz húzott; titokban tárgyalásokat kezdett vele Buda átadásáról, állítólag már a kárpótlásról is megegyeztek. Ingadozó volt és szeszélyes; félt a töröktől, de félt Ferdinánd ostromától is; uralkodásra vágyott, és egyre nagyobb ellenszenvet érzett Fráter György iránt, aki magához ragadta a vezetést, és vaskövetkezetességgel kitartott a törökbarát politika mellett, nem bízván abban, hogy Ferdinánd meg tudja védeni az országot.

Irodalom

  1. Az erdélyiek szervezkedésére: Szabolcsi József, Az 1539–41. évi rendi mozgalom oka és célja (Századok 1970).
  2. Nádasdy Tamás levele az erdélyi állapotokról Ferdinándhoz, 1541. április 21. Országos Levéltár Nádasdy lt, Missilisek.


Az ország három részre szakad
A váradi béke Tartalomjegyzék Buda török kézen