József király

A Múltunk wikiből
Bécs, 1678. július 26. – Bécs, 1711. április 17.
1705–1711 között német-római császár, Ausztria uralkodó főhercege, magyar és cseh király
Wikipédia
Joseph I Holy Roman Emperor.png
Joseph I Holy Roman Emperor
1687. december 9.
Pozsonyban megkoronázzák Magyarország első örökös királyát, I. Lipót idősebbik fiát, a kilencéves I. Józsefet. — A király, gróf Esterházy Pál nádornak német-római szent birodalmi hercegi címet adományoz, amely az elsőszülöttség rendjében öröklődik.
1690. január 24.
I. Józsefet a Német Birodalom rendjei Augsburgban római királlyá választják.
1705. május 5.
Bécsben meghal I. Lipót császár és király. Utóda az 1687-ben megkoronázott I. József.
1705. május 10.
I. József báró Ludwig Herbeville tábornagyot nevezi ki a magyarországi császári hadak főparancsnokává.
1705. május 15.
I. József kiáltványban ígéri az ország sérelmeinek orvoslását. Esterházy Pál nádor az országgyűlés mielőbbi összehívását ígéri.
1705. augusztus 11.
Pudmeric mellett Rákóczi vereséget szenved a császáriaktól.
1705. augusztus 28.
Herbeville tábornagy seregével Rabutin megsegítésére Erdélybe indul.
1705. szeptember 12—október 3.
Szécsényi országgyűlés.
1705. szeptember 12.
Az eredetileg Rákos mezejére összehívott országgyűlés megnyitása Szécsényben.
1705. szeptember 17.
Az országgyűlés rendi konföderációvá alakul és Rákóczi Ferencet a szövetkezett rendek vezérlő fejedelmévé választja.
1705. szeptember 25.
Az országgyűlés huszonnégy tagú senatust állít a vezérlő fejedelem mellé.
1705. október 8.
Rákóczi Szécsényből Erdélybe indul, hogy megakadályozza Herbeville és Rabutin seregeinek egyesülését, s beiktattassa magát a fejedelmi székbe.
1705. október 27.
Újabb béketárgyalás kezdődik angol és holland közvetítéssel I. József és Rákóczi megbízottai közt.
1705. november 4.
Bottyán János Dunaföldvárnál átkel a Dunán. A következő hetekben elfoglalja a Dunántúl nagy részét.
1705. november 11.
Rákóczi a zsibói szorosban vereséget szenved Herbevillé-től. Az erdélyi kuruc uralom összeomlik.
1705. december 15.
Az erdélyi rendek a segesvári országgyűlésen hűséget esküsznek I. Józsefnek.
1706. február 20.
A zágrábi horvát rendi gyűlés 15 ezer fegyverest ajánl meg I. Józsefnek a kurucok ellen.
1706. március 8–20.
Az erdélyi kuruc rendek huszti országgyűlése kimondja a magyarországi konföderációhoz való csatlakozást.
1706. április 7.
I. József kinevezi Guido Starhemberg gróf tábornagyot a magyarországi császári sereg főparancsnokává.
1706. május 26.
I. József megerősíti a horvát rendek kiváltságait.
1706. július 22.
A Nagyszombatban folytatott béketárgyalások eredmény nélkül véget érnek.
1706. augusztus 7.
I. József megerősíti a magyarországi szerbeknek adott addigi kiváltságokat.
1706. szeptember 16.
Esztergom kuruc kézre kerül.
1706. szeptember 24.
Altranstädtben XII. Károly svéd király és Frigyes Ágost szász választófejedelem békét köt: Ágost lemond a lengyel trónról.
1706. október 12.
Kuruc védői feladják Esztergomot.
1706. november 6–7.
Balogh Ádám és Bezerédj Imre ezereskapitányok a győrvári csatában legyőzik és elfogják Hannibál Heister császári tábornokot.
1706. december vége
Rabutin tábornagy erdélyi serege Debrecenből megindul Budára.
Megjelenik Veracius Constantius (valószínűleg Ráday Pál) Animadverstones apologicae című röpirata, amely a nagyszombati béketárgyalás kudarcáért a császáriakat teszi felelőssé.
I. József Bécsben a város kezelésében álló bankot (Stadtbanco) állít fel, ezen keresztül intézik a birodalom kormányának hitelügyleteit.
1707. március 6.
I. József kinevezi Keresztély Ágost szász herceget esztergomi érsekké. (Méltóságát haláláig, 1725-ig viseli.)
1708. február 6.
I. József Starhemberg Miksa gróf tábornokot nevezi ki a magyarországi császári csapatok főparancsnokává.
1708. február 16.
Egy portyázó kuruc csapat elfogja Starhemberg Miksa császári főparancsnokot.
1708. február 29.
I. József e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba.
1708. március 30.
Gróf Siegbert Heister tábornagy átveszi a magyarországi császári csapatok főparancsnokságát.
1709. június 7.
I. József az újszerzeményi ügyek intézését a Magyar Kamarára bízza.
1710. március 23.
I. József Stephan von Steinville tábornokot nevezi ki az erdélyi császári haderő főparancsnokává.
1710. szeptember 24.
Kuruc parancsnoka feladja Érsekújvárt Heister tábornagynak.
1710. szeptember 26.
I. József gróf Pálffy János tábornagyot, horvát bánt nevezi ki a magyarországi császári sereg főparancsnokává.
1710. november 10.
Sárospatak meghódol a császáriaknak.
1710. november 14.
Pálffy János császári főparancsnok Károlyi Sándor kuruc főparancsnokhoz írt magánlevélben felajánlja a megbékélésről való közvetlen tárgyalást.
1710. november 21.
Gróf Bercsényi Miklós főgenerális Lengyelországba megy.
1710. november 25.
Károlyi Sándor Munkácson bemutatja Rákóczinak Pálffy János magánlevelét.
1710. december 9.
Károlyi Rákóczi engedélyével és utasítása szerint válaszol Pálffynak.
1710. december 10.
Eperjes kaput nyit a császáriaknak.
1710. december 17.
Pálffy János Pestről válaszol Károlyi Sándor december 9-i levelére.
1710. december 22.
I. József teljhatalommal ruházza fel Pálffyt a Károlyival folytatandó tárgyalásokra.
1711. január 9.
Rákóczi Lengyelországba indul, hogy I. Péter cárral találkozzék.
1711. január 10.
Pálffy Debrecenbe helyezi át főhadiszállását, és tűzszünetet rendel el a Károlyival való tárgyalások idejére!
1711. január 21.
Károlyi Tégláson találkozik Pálffyval.
1711. január 31.
Rákóczi Vaján találkozik Pálffyval.
I. József teljhatalommal ruházza fel Pálffyt a Rákóczival való tárgyalásokra.
1711. február 12.
A senatus ülése Salánkon.
1711. február 14.
A minisztertanács Bécsben kimondja, hogy a felkelés vezetőivel csak mint magánszemélyekkel lehet tárgyalni.
1711. február 21.
Rákóczi ismét Lengyelországba megy.
1711. március 14.
Pálffy és Károlyi Debrecenben megegyeznek a békekötés általános feltételeiről. Károlyi titokban hűségesküt tesz I. József királyra.
1711. március 26.
Károlyi a lengyelországi Stryjben tájékoztatja Rákóczit I. József békefeltételeiről.
1711. április 4.
Károlyi Szatmáron tájékoztatja a konföderáció képviselőit az udvar békefeltételeiről.
1711. április 15.
Ráday Pál Rákóczi megbízásából Debrecenben tárgyal Pálffyval a békefeltételek kérdéses pontjairól.
1711. április 17.
Bécsben meghal I. József király. Utóda öccse, III. Károly.

R. Várkonyi Ágnes

Az 1687–1688. évi országgyűlés

Az országgyűléssel egy időben tárgyaló titkos konferencián is a Kinsky-párt ragadta magához a kezdeményezést, s elérte, hogy a király deklarációban közölte elhatározását: ősi, elsőszülöttségi trónöröklési jog alapján megkoronáztatja fiát. A kilencéves József főherceget 1687. december 9-én koronázták magyar királlyá. Az országos törvények biztosítékául szolgáló koronázási esküt Kinsky fogalmazta meg, és a királyt mindennemű törvény kötelme alól felmentő, úgynevezett revíziós záradékkal látta el. A királyi hitlevél antedatált és „hamisításnak minősíthető”, mert a szöveggel ellentétben a rendeknek nem volt alkalmuk a királynak bemutatni és vele elfogadtatni a koronázási cikkeket. Az országgyűlési törvénycikkek közül az alkotmányra vonatkozók formába öntését a rendek „kivételes buzgósággal és … könnyelműséggel teljesítették”, a többinél, az ország gazdasági, társadalmi érdekeit illetőknél, „nélkülözték a magasabb politikai gondolatot, mondhatnók komolyságot”[1] – ötletszerűen jártak el.

Erdély: Diploma Leopoldinum

A fogarasi nyilatkozat értelmében a fejedelem, a fejedelmi tanács és a rendi országgyűlés lemond az oszmán hatalom védnökségéről, és Erdélyt a Habsburg császár oltalma alá helyezi: Lipót császárt és I. József királyt, valamint utódaikat a maguk és utódaik örökös urának ismeri el, az 1687. évi pozsonyi országgyűlés törvénycikkeit Erdélyre is érvényesnek tekinti; megszakít minden török kapcsolatot, német őrséget fogad az eddig még meg nem szállott várakba és városokba, s a háború ideje alatt évi 700 ezer forint adót fizet a császárnak.

Diplomácia és hadsereg

Mivel azonban május 5-én meghalt Lipót császár, s a Habsburg kormányváltozás a diplomáciai feltételeket is befolyásolja, XIV. Lajos a nyílt szövetségkötésről csak úgy tárgyalhat, ha rendezik az ország alkotmányát.

1705 tavaszán Rákóczi számolt az északi háború növekvő jelentőségével, felismerte, hogy romlik a Habsburg–angol–holland viszony, s tovább lazulnak a Hágai Szövetség országait összetartó szálak. A svéd–magyar–lengyel szövetséget Rákóczi az Erdélyi Fejedelemség régi svéd kapcsolatait felelevenítve vélte megvalósíthatónak, és összekapcsolta azzal az elgondolással, hogy Angliát és Hollandiát megnyeri XII. Károly számára. Elgondolásait azonban ellentmondások terhelték. Nem számolt Péter cár növekvő esélyeivel, és figyelmen kívül hagyta az angol–francia ellentét tényét. Már nyilvánvalóvá vált, hogy Franciaország a csatatereken hátrányos helyzetbe szorult. Mégis, Rákóczi leginkább XIV. Lajosra számíthatott annak a céljának a megvalósításában, hogy az európai békekötések elkövetkeztével az Erdélyi Fejedelemséget és a Magyar Királyság ügyét foglalják bele a nemzetközi békeművek szövegébe. Az eredetileg egymást kizáró svéd–magyar–lengyel és francia–magyar szövetség terveinek közelítésére a Habsburg uralkodóváltozás révén látott Rákóczi lehetőséget. Amint tudomására jutott, hogy I. József császár örökösödés jogcímén foglalta el a magyar királyi trónt, visszahívta Ráday Pált, aki már útban volt a lengyel és a svéd udvarokba, s utasítását kiegészítette: a szövetséget azon az alapon kössék meg, hogy Magyarország hamarosan elszakad a Habsburg-háztól, és új királyt választ.

Politikai válság és országgyűlés Szécsényben

A Habsburg-kormányzatban politikai irányváltás következett be. Az ifjú uralkodó, I. József császár és magyar király, amint 1705 tavaszán trónját elfoglalta, kicserélte apja avítt garnitúráját. Új kormányzati módszerekkel, a régebbinél célratörőbb politikával igyekezett kihasználni a Habsburg-dinasztia terjeszkedésére alkalmas lehetőségeket. Az erők összefogására törekedett, a harcok súlypontját Itáliába helyezte át, s ebből is következően szerette volna Magyarországon mielőbb befejezni a háborút. Leváltotta a magyarországi császári hadsereg éléről Heister generálist, tárgyalásokat kezdett a királyság rendi főméltóságaival, teret nyitott az addig meglehetősen háttérbe szorított nádor politikájának, és kijelentette, kész minden rendi sérelmet orvosolni a megegyezés érdekében. A tengeri hatalmak sürgetésének engedve pedig maga is szorgalmazta, hogy béketárgyalásokat kezdjenek Rákóczi Magyarországával. Ugyanakkor friss katonai erőket küldött Magyarországra, és Herbeville marsall, az új főparancsnok, kinevezésével együtt ellentámadásra és Rabutin erdélyi főparancsnok megsegítésére kapott utasítást.

A magyar konföderációt akkor érte a bécsi politikai váltás kihívása, amikor növekvő nehézségek, egyre gyakrabban kirobbanó társadalmi feszültségek jelezték, hogy az önálló államiság megteremtéséért indított háború követelményei meghaladják a hatalmi szervezet teherbírását. Mielőbb állást kellett foglalni I. József uralkodásának elvi és gyakorlati következményeit tekintve is.

I. József békeajánlata a protestáns vallás ügyét azzal, hogy befogadott vallásnak minősítette, megoldottnak tekintette, és a katolikus klérus több sérelmének orvoslását ígérte. Ezzel szemben Rákóczi a reformátusok és evangélikusok igényeinek kielégítését az országgyűlésre utalta. A konföderált Magyarországon ezek a körülmények még inkább kiélezték a vallási ellentéteket, és növelték az új magyar állammal szemben kibontakozó belső elégedetlenséget. 1705 nyarán az ország minden szegletéből vallási villongások hírei érkeztek a fejedelmi udvarba.

A válságot súlyosbította, hogy az új magyar állam vezetőit éles politikai ellentétek osztották meg. A főrendek és a vármegyék nagy része, noha szemben állt a Habsburg-hatalommal, sokallotta a belső reformokat. E meglehetősen laza, de népes tábort a hadsereg felső tisztikarából többen támogatták, s Bercsényi maga is hevesen bírálta az Udvari Tanácsot. A főgenerális kitűnő helyzetfelismerő, számolt a szociális elégedetlenséggel, de rettegett a végletes tettektől. A hatásos szavak, sziporkázó ötletek mestere, de a nehézségek hamar letörték. Miközben Rákóczi hűséges híve, a lévai gyűlés reformjait hevesen ellenezte, mivel szerinte a reguláris harcmodor a magyar természetétől idegen, és az állandó hadsereg megteremtése kivihetetlen. 1705 nyarán Bercsényi nyíltan megvádolta az Udvari Tanács tagjait, hogy a lutheránusok érdekeit szolgálják a katolikusok ellen. A vád alaptalan volt, de a vallásüggyel terhelt helyzetben zavart okozott. Az Udvari Tanács és Bercsényi ellentétében a kormányzási módról és az államhatalmi berendezkedés milyenségéről megoszló vélemények, politikai nézetkülönbségek öltöttek formát.

Az Udvari Tanács körül 1705 közepére nem nagy számú, de határozott politikai programot szorgalmazó párt kristályosodott ki. Az államhatalom fontos pozícióját kézben tartó Ráday Pállal szoros kapcsolatban levő udvari tanácsosok köréhez tartozott az alsó-magyarországi főkamaragrófság adminisztrátora, Hellenbach báró és a vállalkozó szellemű, jó gazdasági érzékkel rendelkező köznemesek több jellegzetes alakja, mint Platthy Sándor, Kajali Pál, Kálmáncsay István, Lányi Pál, Lónyay Ferenc és mások. Néhány vármegyében a tisztikar tagjai között voltak híveik. Azonos elveket vallottak velük a felső-magyarországi városok egyes tekintélyes polgárai is, mint Kray Jakab késmárki bíró vagy az eperjesi Klesch János. A hadsereg tisztjei közül Gyürky Pál generális, Sréter János brigadéros, Vay Ádám udvari marsall és mások tartoztak közéjük. Támogatta elképzeléseiket Forgách Simon gróf, később Petrőczy István generális is. Zömmel evangélikusok voltak, bár reformátusokat és katolikusokat is számláltak soraikban. Politikájuk több forrásból táplálkozott. Terveikben jól kitapogathatók e hazai hagyományok, Zrínyi mozgalmának tanulságai és a Habsburg-kormányzás különböző területein szerzett tapasztalatok. Egyaránt lecsapódtak bennük a főleg Machiavelli, Bodin, Lipsius, Pufendorf összegezésében ismert államelméleti elvek, és a pietizmus fogalmával minősített eszmei mozgalom értéktámpontjai. Felfogásuk szerint az állami önállóság megteremtésének legfőbb követelménye: a működőképes államgazdaság, a közterhek célszerűbb elosztása és az országos érdekegység érvényesítése. Ismerték és kidolgozták a modern állam fegyelmezett, központi hatalmat szolgáló hivatali rendtartását, a születési előjogoknak gyakorlatban is fölébe helyezték a műveltséget, a tudományt. Új tartalommal elevenítették fel a Mátyás-hagyományt, és az állami berendezkedésben Angliát, Hollandiát tekintették követendő példaképnek. Külföldi egyetemeken iskolázott prédikátorokban jó propagátorokra leltek, viszont hiányzott közülük az erős politikai vezéregyéniség. 1705 nyarán azonban, amikor a válságból kivezető utat további reformokban, a központi hatalom megerősítésében, a katonaság szociális igényeinek kielégítésében és nem utolsósorban az interregnum kikiáltásában látták, Rákóczi személyes elképzeléseivel egybekapcsolódó program vezette őket.

Rákóczi, mivel csakis az ország egészének birtokában, Erdély tényleges uraként vélte sikerrel megvalósíthatónak a belső válságot felszámoló reformokat, két hadműveletet indított el. Az egyik eredménnyel járt: Forgách Simon elfoglalta Medgyest, s ezzel Szeben, Fogaras és Brassó kivételével egész Erdély Rákóczi birtokába került. A másik balul végződött: Károlyi 1705. március 31-én Kilitinél csatát vesztett, a kurucok ismét kiszorultak a Dunántúlról, s az ellenség megsemmisítette a Rákóczi dunántúli hadjáratának megindítására szolgáló, Imsód és Kömlőd között Bottyán János vezetésével készült hajóhidat és védősáncrendszert is. Rákóczi erre a mintegy 15 ezer főnyi rendezett és jól felszerelt hadserege élén a Duna bal partján észak felé fordult. Katonasága azonban súlyos ellátási hiányok és helyzetük szociális rendezetlensége miatt a morális összeomlás szélére jutott. Július 3-án a gyömrői táborban Rákóczi hadiszemlét rendelt el, és tudatta a közvitézekkel, hogy átérzi és érti szociális gondjaikat, de saját boldogulásuk és a haza szabadsága elválaszthatatlan egymástól. Bátorságot, fegyelmet, kitartást kért. Az első konföderáció válságát a belső társadalmi és politikai feszültségek a külső körülmények változásának következményeivel együtt annyira elmélyítették, hogy Rákóczi és kormányzóköre országgyűlésen kívánta rendezni a viszonyokat és megújítani az államhatalmi szervezetet.

Az eredetileg szeptember 1-jére Rákos mezejére kitűzött országgyűlést azonban, mivel Rákóczi az Herbeville vezetése alatt álló császári fősereget sem a Dudvág mellett, sem Vöröskőnél nem tudta legyőzni, Szécsénybe helyezték át.

Az Udvari Tanács széles körű szervezőmunkájával előkészített országgyűlésre mintegy 36 főúr, 25 vármegye nemessége, vármegyénként 50–200 nemes, és 26 város 2–3 fős követsége érkezett. Elküldte képviselőit a katonaság, és viszonylag nagy számban jelentek meg a klérus tagjai. Az országgyűlést 1705. szeptember 12-én egyházi és katonai szertartással nyitották meg a szécsényi Borjúpást mezején.

A fejedelmi prepozíció, amelyet Ráday Pál olvasott fel, leszögezte, hogy a béketárgyalások elől nem zárkóznak el, de csak az állami önállóságot biztosító feltételek alapján szabad megegyezniük, külső hatalmak, Anglia, Poroszország, Svédország és Hollandia közvetítésével és garanciájával. Kifejezésre juttatta, hogy József császárt királyuknak nem tekinthetik, és a nyugati országok – Hollandia, Svédország és mások – példájára reformokra van szükség, az állami önállóság az ország hadainak korszerűsítését követeli.

Szövetség Erdéllyel és a dunántúli hadjárat

A császár elsőrendű feladatának tekintette, hogy Rákóczi fejedelmi beiktatását meghiúsítsa, Herbeville tábornagy a fősereggel már megindult Erdély elfoglalására.

Béketárgyalások és gazdasági reformok

Az 1706 júniusában mintegy féléves előkészítés után megkezdődő béketárgyalásokat József császár és a magyarországi és erdélyi konföderáció képviselői között mindkét fél belső viszonyaiból és európai kapcsolataiból következő érdekek követelték.

Rákóczi a Dunántúl felszabadítása után és erdélyi támaszpontok birtokában a magyar államot elég számottevőnek látta, hogy tárgyalások útján próbálja meg rendezni az ország viszonyát a Habsburg-dinasztiával. Számításba vehette Anglia és Hollandia társadalmának és bécsi követeinek növekvő rokonszenvét, a két kormány mielőbbi megegyezést szorgalmazó igényeit.

A spanyol örökösödési háborúban az egész Itália feletti uralom elnyerését remélő I. József császár a Rajna melletti fejedelemségekből ütköző államok sávját akarta kialakítani, hogy V. Károly módjára uralkodhassék Európa felett. E nagyszabású terveket azonban csakis a tengeri hatalmak anyagi segítségével valósíthatta meg, az átütő katonai fölény megszerzéséhez pedig hiányzott a Magyarországon lekötött 20–30 ezer főnyi hadsereg. Ugyanakkor Anglia érdekeit egyre inkább sértette, hogy József császár angol pénzen hódít a Habsburg-hatalom számára területeket, a birodalmi fejedelemségeket pedig cserbenhagyja. Hollandia pedig nyíltan védelmébe vette a Nördlingeni Szövetségbe tömörült német fejedelemségek önállósulási törekvéseit. A szövetségeseivel feszült viszonyba került I. József császár tehát a Habsburg-kormányzat reálpolitikai igényekkel áthatott tagjainak szorgalmazására, engedve a Bécsben élő magyar főméltóságviselők és más aulikus magyar főurak ösztönzésének is, miután már I. Lipót elfogadta Anglia és Hollandia mediációját, elküldte megbízottait, hogy Rákóczi államával tárgyalásokon rendezzék a dinasztia és Magyarország viszonyát.

A nagyszombati béketárgyalások a fegyverszünet megkötése után, 1706. június 13-án kezdődtek. A magyar delegációban Csáky István, Sennyei István, Jánoky, Gerhard, Labsánszky és Kajali szenátorok képviselték a konföderációt, s a június 6-án kinevezett bizottság Károlyival, Pethes András püspökkel és Galambos Ferenc vicegenerálissal egészült ki. Erdélyt Mikes Mihály, Pekry, Teleki és Kemény Simon képviselte. A bizottság elnöke Bercsényi volt, de az ügyeket a tárgyalások írásbeli anyagát is megfogalmazó Ráday vezette. A császári békebizottság vezeteje Wratislaw gróf cseh kancellár, tagjai Sinzendorf és Lamberg miniszterek Lotharingiai Károly osnabrücki érsek voltak. József mint magyar király Széchényi Pál kalocsai érseket teljhatalmú személyes képviévé nevezte ki a bizottságba. A két közvetítő hatalom bécsi követei, Stepney és Hamel-Bruyninx mellé különmegbízottként Sunderland, illetve Renchteren követet küldte.

Egyik bizottság sem rendelkezett érdemi döntési joggal. A magyar és erdélyi koföderáció részéről Rákóczi mondta ki a döntő szót, a Habsburg oldalon pedig meg a részletkérdésekben is a Titkos Tanács döntött.

Rákóczi és kormányzó köre álláspontja szerint Magyarország ne legyen a Habsburg-tartományok mintájára örökös birtok, a császári hadak vonuljanak ki az országból, s a magyarországi várakban csak magyar őrség legyen. Békét külső hatalmak közvetítésével, Hollandia és Anglia mellett Svédország, Poroszország, Lengyelország és Velence garanciájával kössenek. A császár ismerje el Erdély állami önállóságát; ugyanakkor Rákóczi kijelentette, hogy nem ragaszkodik az erdélyi fejedelmi méltósághoz.

Válaszként I. József nyílt levélben szögezte le álláspontját: az 1687. évi törvény alapján uralkodik, de nem igényel magának despotikus kormányzási jogokat; az ország törvényeit, végzéseit és a nemesi szabadságokat megtartja.

A rendi kiváltságokat biztosító általános királyi ígéretekről a magyar konföderáció vezetőinek megoszlott a véleménye. Végül a tárgyalások mellett döntöttek, és feltételeiket huszonhárom pontban foglalták össze. Biztosítani kívánták a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség önálló államiságát. Elismerték a Habsburg-család örökös jogát a királyi méltóságra, de nem az ország örökös birtoklására. Ragaszkodtak a szabad vallásgyakorlathoz, s ahhoz, hogy a konföderáció minden tagja büntetlen maradjon. A nemesi előjogok csorbítatlan biztosításán kívül ahhoz is ragaszkodtak, hogy szavatolják a hajdúvárosok és a Jászkun kerület szabadságát, valamint a szabad kereskedelmet. Az önálló államiságért harcolók érdekében kívánták, hogy a fiskus a bányajövedelmek felét fordítsa a rézpénz beváltására.

A császári udvar, bár a fegyvernyugvási szerződés mindkét fél által ratifikált szövegében elismerte az új magyar államot, mégis megpróbálta elérni – mielőtt'a békepontokra válaszolt volna –, hogy Rákóczi visszavonuljon a politikától. A május 3-án megérkező Sarolta Amália fejedelemné asszony, majd Wratislaw cseh kancellár, végül a fejedelem nővére és sógora Rákóczi magyarországi birtokairól, főleg pedig erdélyi fejedelemségéről való lemondása fejében német birodalmi fejedelemséget ajánló császári javaslatokat hoztak. Rákóczi kész lett volna ezt elfogadni, ha megfelelő biztosítékot kap az ország állami önállóságáról.

A békepontokra adott császári válasz a Habsburg-kormányzatban időközben bekövetkezett belső hatalmi súlypontváltozást tükrözte. Több kérdést az összehívandó országgyűlésre utalt, leszögezve, hogy a régi törvények értelmében a király egymaga nem, csakis az ország dönthet. Megígérte, hogy eltörli a neoacquisticát, és háromévenként országgyűlést hívnak össze. Az európai hatalmak kezességére és az Erdélyi Fejedelemség állami önállóságara vonatkozó feltételeket azonban mereven elatusította, mondván, hogy a külső garancia a bizalmatlanság magvait hintené el a király és az országlakosok között. Erdélyről pedig leszögezte, hogy a fejedelemséget a török járom alól a császár fegyverei szabadították fel, s a karlócai békével ellenkező újításra nem lép. Ugyancsak elutasította – a konföderáció vezetőit az ország pénzének elsikkasztásával vádolva – a gazdasági feltételeket is. Az idegen katonaság kiviteléhez sem járult hozzá. A fegyvert fogottak büntetlenséget és harcuk érdemi elismerését kívánó pontot a királyi méltóságra sértőnek találta, s csak királyi kegyelmet helyezett kilátásba a hűtleneknek. A szabad vallásgyakorlatra irányuló kívánság elől végül azzal tért ki, hogy a szécsényi országgyűlés végzéseit nem ismeri el.

Július végén lejárt a fegyvernyugvás, s bár Rákóczi és a mediátorok szerették volna meghosszabbítani, az udvar erre nem volt hajlandó. Ezzel a békekonferencia megszakadt.

A Habsburg-álláspont nyílt és éles fordulatát az időközben elért itáliai katonai sikerek okozták. A katonai erőfölény tudatában a Habsburg-kormányzat visszatért régi álláspontjára: a rebellisek megcsendesítése a császári kegyelem dolga. Az udvar a tárgyalások megszakítását indokoló, nemzetközi tájékoztatásra szánt propagandairatában már határozottan a rendi kiváltságok védelmében érvelt Rákóczi hatalma ellen. A Hármaskönyvre és országgyűlési végzésekre hivatkozva állította, hogy a császár a nemesi kiváltságot védelmezi a zsarnok Rákóczival szemben, aki uralkodni akar a vele egyenlők felett, és személyes ambíciói miatt vetette ismét a háború romboló szekere alá a szegény országot.

Rendi-vármegyei ellenzék és az ónodi országgyűlés

A május 31-én Ónod mellett, a körömi mezőn megnyílt országgyűlés fejedelmi propozíciói a vármegyék emlékiratára is válaszoltak. Részletesen szólt Rákóczi a béketárgyalásokról, vázolta a megegyezést meghiúsító császári álláspontot, majd visszautasította a szervezkedő megyék vádjait.

A magyar diplomácia a nemzetközi elszigetelődés ellen

1707 tavaszán Rákóczi a francia diplomácia és néhány erdélyi főnemes követelésére, mint erdélyi fejedelem, Henter Mihály székely főnemest küldte a Portára, hogy a diplomáciai szokások szerint fejedelmi beiktatását bejelentse, és elnyerje a szultán hivatalos elismerését. A Porta azonban azt várta, melyik fél kerül fölénybe, Franciaország vagy a Habsburg Birodalom, és ki szilárdítja meg inkább hatalmát Magyarországon, Rákóczi vagy József császár. A tapasztalt és kiválóan működő Habsburg-diplomácia pedig már megerősítette délkelet-európai támaszpontjait. Így Henter hónapokon át hiába várakozott a konstantinápolyi erdélyi házban, hogy a szultán színe elé kerülhessen.

A Vatikánba küldött Brenner Domokosnak tájékoztatnia kellett XI. Kelemen pápát a háború okairól és a szécsényi gyűlés vallásügyí végzéseiről, kérnie kellett elismerését a magyar nemzet ügyében, áldását a hadseregre és megerősítését a rendek határozatához, amellyel a Szilveszter pápa által a magyar királyokra ruházott apostoli jogok Rákóczira szálltak. Rákóczi a kegyúri jog alapján nevezte ki a megüresedett munkácsi görög katolikus püspökségbe Petronius Kamenski prépostot, vissza akarta állítani az erdélyi római katolikus püspökséget, s a Kollonich halálával megüresedett esztergomi érseki szék betöltésének körülményei is arra intették, hogy mielőbb megnyerje a pápa nyílt támogatását. József császár ugyanis Keresztély Ágost szász herceget nevezte ki a magyarországi római katolikus egyház fejévé, és az aulikus magyar főurakat is mélyen sértette, hogy a nagynevű érsekek – Oláh Miklós, Pázmány Péter, Lippay György &nadsh; örökébe idegen lépett. Az ezentúl hercegprímásnak nevezett új érsek pedig udvari sugallatra a magyar konföderáció híveit nyíltan elítélő pápai levél kieszközlésével igyekezett helyzetét megerősíteni. A francia párti pápa azonban a Habsburgok itáliai térhódítása miatt sem állhatott nyíltan Rákóczi mellé, akit a trónfosztás miatt, a császári propaganda élénk hírverésére is, sokan elítéltek. Mindazonáltal a pápa fogadta Brennert, a Rákóczi oldalán álló katolikus klérus tagjait az interregnum miatt megrovó és új királyválasztástól óva intő, szeptember 3-án kelt pápai levelet egyelőre nem hirdette ki, biztosította a fejedelmet és a magyar nemzetet atyai érzelmeiről, s nem hagyta jóvá I. József kinevezését, amellyel Hodermarszkyt ültette volna a munkácsi püspökségbe.

Az aulikus magyar rendek és a pozsonyi országgyűlés

A Habsburg-kormányzat az ónodi országgyűlés után megváltoztatta magyarországi politikáját. Az új politikát több más körülmény is sürgette. Flandriában a franciák hadisikereket értek el, áttörtek a Fekete-erdő vonalán, s bár nem vívtak ki döntő fölényt, a Nördlingeni Szövetség s általában a német fejedelmek és József császár kapcsolatát meglazították. A Nápolyi Királyságot Habsburg-csapatok szállták meg, de az itáliai területfoglalások hatalmas vér- és pénzáldozatokat követeltek. Spanyolországban pedig az almanzai ütközet és a dinamikus népi felkelés következtében rendkívül veszélyes helyzet alakult ki. Katonai szakértők szerint a Habsburg-dinasztia érdeke is az európai béke mielőbbi megkötését követelte.

1707 minisztertanácsi ülésein a katonai párt a magyarországi háború gyors befejezését szorgalmazta a fegyver erejével: a dinasztiának el kell kerülnie, hogy magyarországi és erdélyi hatalmának kérdései az európai béketárgyalásokon kerüljenek napirendre. Az osztrák és cseh udvari arisztokrácia érdekeit képviselő katonai párt programja azonban az aulikus magyar főurak heves ellenállásába ütközött. A magyar főurak 1707 első felében a nádor körül csoportosulva követelték, hogy az uralkodó hívjon össze országgyűlést, orvosolja a katonaság pusztításai miatt jogos magyarországi és erdélyi sérelmeket, folytassák – Rákóczi néhány feltételét elfogadva – a béketárgyalásokat, az idegen katonaságot vigyék ki az országból, biztosítsák a három bevett vallás szabadságát, Erdély maradjon külön fejedelemség, és a békét külföldi hatalmak garanciájával kössék meg. A kezdeményezést azonban a Savoyai Eugén vezetése alatt álló katonai párt ragadta magához – idetartozott már régóta Pálffy János horvát bán is –, és 1707 közepén több síkon indított támadást a magyar és az erdélyi konföderáció megsemmisítésére.

A magyarországi császári seregek főparancsnokává Starhemberg Miksát nevezték ki. Rabutin vezetésével hadsereget küldtek Erdélybe, s elrendelték a magyarországi császári várak helyőrségeinek feltöltését. Ugyanakkor új diplomáciai akcióba kezdtek, hogy a magyar államot Európától elszigeteljék, a magyar társadalom különböző rétegeit pedig a császár oldalára állítsák. Hodermarszky, az új munkácsi püspök, széles körű szervezkedést indított a kárpátukrán jobbágyok között: ha Rákóczi ellen harcolnak, felszabadulnak a földesúri kötelékekből, és teljes tehermentességet nyernek. Mindez sokat ártott a magyar konföderációnak, de célt nem ért. A tervezett nyugat-magyarországi offenzívát szinte komikus eset zavarta meg: Bottyán generális strázsamestere, Bornemissza János portyát vezetett a császári harcvonal mögötti területre, és elfogta az új főparancsnokot.

Rabutin haderejét Esze Tamás ezredei a Kajáni-hágónál nem tudták feltartóztatni, és a császári sereg csaknem egész Erdélyt birtokba vette, csak a [[Görgény|görgényi] várat védte még közel fél évig a palotás ezreddel a székely katonaság, érzékeny veszteséget okozva Rabutin generálisnak. Az erdélyi Fejedelmi Tanács testületileg Magyarországra, a hadsereg Mikes Mihály vezetésével Moldvába húzódott. Rákóczi új erdélyi főparancsnoka, Károlyi Sándor az Érchegység vidékét kézben tartva tervezte a fejedelemség visszafoglalását.

Akatonai helyzet is hozzájárult, hogy József császár a rendi alkotmányt tárgyalásokkal átmenteni szorgalmazó főurak javaslatát fogadta el. E csoport tekintélyét különösen megnövelték az udvarnak nyújtott kölcsönök. Szirmay István ezer, Erdődy György országbíró 3 ezer forinttal, mások kisebb-nagyobb hitelekkel, alapítványokkal segítették ki a kincstárt. A csoport feje, Esterházy Pál nádor 1707 nyarán még a rendi ideológia fegyverzetében nyilvánította semmisnek a detronizációt, az új politikára azonban már keresztfia, Csáky Imre alkancellár, váradi püspök és Bihar vármegyei főispán fogta össze az aulikus magyar főurakat, akik elérték, hogy a császár országgyűlést hirdessen Pozsonyba.

A trencséni csata és a sárospataki országgyűlés

Egy, a trencséni csata után terjesztett császári propagandairat jól rávilágít az átállások gyökerére: Rákóczi megszüntette a nemesség adómentességét, I. József és magyar hívei viszont a nemesi szabadságot és a törvényes kiváltságokat őrzik.

A hágai és a gertruydenbergi békekonferenciák és az időt húzó háború

1709 elején már nyilvánvaló egész Európában, hogy a többéves háborúban a szemben álló felek végleg kimerültek, a nyersanyag, élelem és hadiszer forrásai kiapadóban voltak. Anglia államadóssága 7 millió fontról 8 millióra emelkedett, a Habsburg-állam költségvetését terhelő hiány nagy részét a tengeri hatalmak hitelezték, és József császár külföldi csapatkiegészítésekre szorult. A francia király csapatai rongyosan és mezítláb harcoltak, napokig nem kaptak kenyeret. A kimerült országokra új ellenség tört rá, 1708 óta pestis kaszált végig Európán. A hadban álló felek már egymás fegyver- és élelemkészleteit és utánpótlási bázisait igyekeztek megszerezni, hogy minél kedvezőbb feltételekkel köthessenek békét.

1709 tavaszán a Hágában megkezdődő békekonferenciát egész Európa az általános béketárgyalásokat megnyitó fejleménynek tekintette. Az egy évtizede fegyverbe öltözött Európában megkezdődött a háború befejezésének időszaka. A 17–18. század elhúzódó háborúit általában hosszú, sokszor évekig eltartó béketárgyalásokkal zárták le. A szemben álló felek nem a háborút, hanem a békét akarták megnyerni, Grotius szellemében és a kor mentalitásának megfelelően oly módon, hogy kiiktassák a konfliktusok forrásait, és biztosítsák a hatalmi egyensúlyt és az ütközésmentes együttélést a különböző, kisebb-nagyobb országok között. A hágai konferencia azzal a döntéssel zárult, hogy – miként a múltban, úgy a jelenben is – az általános európai békéhez az egyes országok jó különmegegyezéseivel vezet az út, s valóban, négy év múlva, az angol-francia, majd a holland–francia különmegegyezések után az európai univerzális megegyezést az utrechti béke foglalja össze.

A hágai béketárgyalások alkalmával Rákóczi is elküldte megbízottait a tengeri hatalmak képviselőihez és Poroszország királyához. A tárgyalások megszakadása súlyos döntés elé állította. Franciaország a háború folytatását követelte. Anglia és Hollandia képviselői viszont hajlandóknak mutatkoztak, hogy mediációt és garanciát vállalnak a Habsburg–magyar megegyezésben, és Magyarországot is belefoglalják az általános békébe, ha Rákóczi béketárgyalást kezdeményez az udvarral, és nem ragaszkodik az Erdélyi Fejedelemséghez. Rákóczi elgondolásai egybevágtak e feltételekkel, és emlékiratban fejtette ki már korábban is leszögezett álláspontját: személy szerint kész lemondani fejedelmi címéről és erdélyi birtokairól megfelelő cserebirtokok ellenében. Egyedül Erdély önálló államiságának elismeréséhez ragaszkodik, s mivel a nemzetközi biztosíték ezt garantálni látszik, elfogadja a tengeri hatalmak javaslatát, hogy még az általános béke előtt, mintegy ahhoz vezető előzményként, békét köt a Habsburg-kormányzattal. Ilyen értelemben írta meg Lamberg grófnak, a minisztertanács új elnökének, békeszándékát bejelentő levelét. Majd amikor a poltavai csatavesztés után Benderbe menekült és török segítséggel új támadásra készülő svéd király követei megkeresték, Rákóczi közvetítőnek ajánlkozott Péter cár és XII. Károly között. Sőt, lépéseket tett, hogy a malplaquet-i csatában súlyos vereséget szenvedett francia királyt megnyerje: kössön szövetséget a cárral, és legyen közvetítő a svédekkel létrehozandó békében. A fejedelem felismerte, hogy az erőviszonyok alakulásának súlypontja némileg keletre tolódott át, tervei véghezvitelére azonban kevés erővel rendelkezett.

A hágai béketárgyalások alkalmával kialakult angol és holland álláspont a császári udvart is gyors cselekvésre késztette. József császár alkotmányos formában, országgyűléssel kívánta lezárni a magyarországi háborút. Az előző évben félbeszakadt pozsonyi országgyűlést újra megnyitotta, általános amnesztiát hirdetett, eltörölte az újszerzeményi bizottságot, és megígérte a törvényes uralkodást. Cserébe katonát, adót és élelmet követelt. A felkelőknek ígért amnesztia miatt különben is csalódott aulikus magyar főurak azonban úgy határoztak, hogy az ország kimerült, szolgáljanak a szomszéd tartományok zsolddal és katonával. A vallásügyi ellentétek további nehézségeket okoztak. A hágai kongresszus hatására is, ahol a protestánsok igényei méltánylásra találtak, a klérus keresztülvitte, hogy a magyar konföderáció szécsényi országgyűlésének vallásügyi végzéseit semmisnek nyilvánítsák, s a császár elrendelte, hogy Magyarországon minden néven nevezendő egyházi javak és jövedelmek 1703 előtti állapotukba helyeztessenek vissza. Ez ellen azonban az erős aulikus evangélikus csoport hevesen tiltakozott.

Rákóczi megindítja a béketárgyalásokat

Anna angol királynő pedig 1710. szeptember 5-én uralkodói átiratban kérte József császárt, hogy a közjó érdekében mielőbb rendezze viszonyát Savoyával és Magyarországgal. A tory párt minisztere, Bolingbroke pedig egyenesen utasította bécsi követét, hogy mivel a magyarok fegyverszünetet akarnak kötni, kezdeményezze a közvetítést, s Palmes október 4-én meg is tette első előterjesztését a Habsburg-kormánynak.

Savoyai azonban az angol kezdeményezést felkészülten fogadta. Levonva a gertruydenbergi konferencia és a magyar konföderáció diplomáciai akcióinak tanulságait, számolva azzal is, hogy a magyarországi haderőket nem nélkülözhetik sokáig a francia hadszíntereken, már augusztusban határozott akciót indított, hogy minél gyorsabban, külföldi beavatkozás nélkül fejezzék be a magyarországi háborút. A Savoyai körül tömörülő udvari arisztokrata csoport két fontos tagja került kulcspozícióba. Még augusztus 7-én kinevezték Locher Károly grófot, a Haditanács tagját, a magyar ügyek referensének, szeptember 26-án pedig aláírta az uralkodó Pálffy János gróf, horvát bán, tábornagy főparancsnoki megbízását, majd október 5-i keltezéssel a megtérőknek teljes amnesztiát biztosító császári pátensekkel árasztották el az országot.

Rákóczi soha nem ringatta magát olyan elképzelésekbe, hogy egymaga a sokszoros túlerőben lévő császári haderővel szemben katonai győzelmet vívhatna ki. 1710 őszén azonban a mintegy 50 ezer főnyi jól felfegyverzett császári hadsereggel szemben az alig 20–25 ezer főnyi kivérzett és rosszul ellátott kuruc katonaság védelmi harcainak esélyeit is három súlyos vereség rontotta. Szeptember 24-én Heister utolsó magyarországi fegyvertényeként kikényszerítette Érsekújvár kapitulációját, október 17-én feladták a Tiszántúl és az Alföld közti, valamint a Törökország felé összeköttetést biztosító erősséget, Szolnokot, rá egy hétre pedig Szekszárdnál fogságba esett Béri Balogh Ádám, és a dunántúli hadmentés terve végérvényesen összeomlott.

A negyvenhét éves Pálffy a császári állandó hadsereg lovassági tábornoka, az egyik legkiválóbb hadvezetőnek bizonyult a magyarországi hadszíntereken is. Lányához I. József császárt erős érzelmi szálak fűzték s mint befolyásos főrendi politikus már eddig is sikeresen térítette vissza királyhűségre a konföderáció tagjait. Főparancsnoki hivatalát meglehetősen késve, feltételeket szabva foglalta el. — November elején érkezett Pestre.

Rákóczi kedvező fejleménynek tekintvén, hogy magyar főméltóság kezébe került a háború befejezésének ügye, megbízta a tiszántúli kuruc csapatok főparancsnokát, Károlyi Sándort, hogy „menne személye szerint fentemlített méltóságos commendirozó főgenerális Pálffy János uramhoz s bővebben beszélgetne parolára őexcellenciájával”[2] fegyverszünet kieszközlése végett. A Rákóczi parancsán megütköző és bővebb eligazításért Munkácsra tartó Károlyi útközben kapta meg Pálffy november 14-én kelt levelét: „jöjjön vissza felkent királyának szárnyai alá, jószága és méltósága valamint ennekelőtte meglészen…”[3] Az újabb kutatások kiderítették, hogy a Tiszántúl helységeit hódoltató levelekkel elárasztó Pálffy több úton is megkereste Károlyit. A munkácsi tanácskozáson Károlyi bemutatta a fejedelemnek Pálffy levelét, s ezért úgy döntöttek, hogy Komáromi Csipkés György Bihar vármegyei alispán és debreceni főbíró megy Pálffyhoz. Utasítása szerint Rákóczi koncepcióját segítő közreműködésre kell megnyernie Pálffyt: „Ne kívánja hát senki …, hogy ezen mostani hadakozás … fegyverrel avagy a hadakozók elméjek csábításával végződjék, … inkább arra fordítaná elméjét, hogy vagy az universalis békesség, vagy a mostani császár haláláig halasztódnék ezen hadakozás … ezen ügynek boldogulása … annak idejében idegen pártfogók által” következzék.[4] Rákóczi béketárgyalásra való hajlandóságának közlésén kívül Komáromi feladata volt, hogy Pálffynak átadja Károlyi december 9-én kelt, a hódolást elutasító levelét és bizalmas szóbeli üzenetét, mely szerint biztosíték fejében hajlandó mégis tárgyalni. A főparancsnok, miközben Bécsben jelentette a fejleményeket, december 17-én Pestről kelt, Károlyinak címzett levél kíséretében közölte, hogy milyen feltételekkel kezdhetik el a béketárgyalásokat. „A méltóságos herceg az erdélyi fejedelemségről emlékezetet se tegyen, és tractára se diaetát, se amnystitiumot ne kívánjon … Ne bízzon a külső hatalmasságoknak segítségekben és hitegetésekben …, ha valamit akar, a dologgal ne késsen, mivel az ő felsége hadai megindulnak, és ha az kevés, lészen ő felségének 40 regementje is.”[5] Károlyi egy mindmáig csak töredékesen ismert emlékiratában javallotta Rákóczinak, hogy fogadja el a feltételeket. Álláspontját erősen befolyásolhatták a katonai fejlemények. A császári csapatok – annak ellenére, hogy súlyos élelem- és takarmányhiánnyal küzdöttek, s lázongtak az elmaradt zsold és a pestis miatt – könnyűszerrel elfoglalták Krasznahorkát, Egert, Bártfát, és december 10-én bevonultak Eperjesre. Rákóczi azonban értesülvén róla, hogy már útban van Bécsbe az angol kormány különmegbízottja, Peterborough herceg, akit a savoyai határmegállapítás és a magyarországi különbéke megkötésének lebonyolítására küldtek az udvarba, kitartott eredeti álláspontja mellett, amelyet Károlyi december 26-án írt levele közvetített Pálffynak: azon igyekezzék, „hogy örökösön a békesség öszve lévén köttetve a szabadsággal, országunk boldoggá és szabaddá tétessék”.[6] Kállón a fejedelem hadiszemlét tartott, és őszinte békeszándékának bizonyságául, a békekötések technikájának rendjét betartva, levelet írt Keresztély Ágost hercegprímásnak.

Bécsben azonban Rákóczi főparancsnokának külön tárgyalási hajlandóságában a háború gyors befejezésének lehetőségét látták, oly módon, hogy az angol kívánságoknak is elébevághatnak, a minisztertanács előterjesztésére I. József császár 1710. december 22-én kiállított királyi levélben Károlyit bűnbocsánatáról és javainak, méltóságának visszaadásáról biztosította, ha hűségét bizonyítja. Pálffy teljhatalmat kapott a tárgyalásokra Károlyival. Az időközben Pestről Debrecenbe tartó Pálffy számára az udvar álláspontjának megfelelően Károlyi csak eszköz volt Rákóczi megnyerése érdekében; a cél a magyar konföderációnak és az Erdélyi Fejedelemségnek mint államhatalmi testületnek a megsemmisítése volt. Mivel pedig a nyílt elszakadást KárolyiMunkácson levő családjára hivatkozva – nem tartotta időszerűnek, Pálffy tudatta a fejedelemmel, hogy továbbítja a hercegprímásnak Rákóczi január 2-án, Munkácson kelt, békekötési készségét bejelentő levelét, s hogy kész személyes tárgyalásra. Ilyen előzmények után Rákóczi január 9-én kiment Lengyelországba, hogy a tengeri hatalmak követeinek és az orosz megbízottnak a megegyezés érdekében folytatott bécsi tárgyalásairól tájékoztatásokat kapjon, és beszéljen Dolgorukij herceggel, a cár lengyelországi követével.

A magánjellegű megegyezést Károlyi útján most már megvalósíthatónak látó Habsburg-kormányzat azonban a hercegprímásnak szóló levelet nem fogadta el, megtagadta Pálffy kérését a Rákóczival folytatandó tárgyalásokra, s Károlyi katonai átállásának mielőbbi keresztülvitelére utasította őt azzal, hogy a fejedelem kegyelemre adja meg magát.

Pálffy azzal a feltétellel, hogy Károlyi Sarkadot átadja és csapataival a NyírbaktaNagykároly vonalra vonul vissza, január 12-én nyolcnapos fegyverszünetet kötött, s január 21-én személyesen találkozott Károlyival Tégláson. A két főparancsnok megegyezett: Pálffy megkapja az időközben meghódolt Sarkadon kívül kért várakat, Ecsedet, Sólyomkőt és a teljes Szabolcs vármegyét, Károlyi pedig, aki még mindig bízott benne, hogy sikerül Rákóczit a magánjellegű megbékélés ügyének megnyernie, elérte, hogy Pálffy a fegyvernyugvást öt nappal meghosszabbítsa. A Lengyelországból visszatérő Rákóczi Vay Ádám javaslatára megbízta Károlyit: közölje Pálffyval, maga kíván találkozni vele.

Rákóczi és Pálffy 1711. január 31-én Vay Ádám kastélyában, Vaján tárgyalt. Kéthetes, szabályszerű fegyverszünetet kötöttek, kijelölték a demarkációs vonalakat, és megállapodtak a tárgyalások megindításáról, noha Rákóczi csak államhatalmi szinten – mint a konföderáció választott fejedelme – volt kész tárgyalásokba bocsátkozni, Pálffynak pedig csupán a személyesen meghódolóknak adandó kegyelemre volt felhatalmazása. Rákóczi levelet írt József császárnak, amelyben – a félhivatalos jellegnek megfelelően – személyes hangvételben tudatta, hogy keresi a szent békesség útját, tájékoztatta a magyar konföderáció létrejöttéről, abban betöltött tisztéről és arról, hogy önmaga számára csak azt kéri, hegy békében élhessen hazájában.

A szatmári megegyezés

A teljes cikk.

Az önálló magyar állam összeomlása és az utrechti béke

A szatmári megegyezésről Rákóczi minden bizonnyal Ráday jelentéséből értesült, I. József császár halálát pedig a cár bécsi követe hozta május 1-jén tudomására. Az országba küldött hadparancsai értelmében a császár halála miatt tehát a tárgyalásokat felfüggeszti, de megparancsolja, hogy a fegyvert le nem tett csapattöredékek harcokat ne kezdjenek. Kilátásba helyezi, hogy Esterházy Antal tábornok csapatokkal indul Magyarországra, és összeszedi a hűségben megmaradt katonaságot. Május 22-én a senatusi ülésről kiadott nyilatkozatában és Pálffynak küldött levele szerint a szatmári megegyezést a császár halála miatt is semmisnek tekinti, és Anglia, Hollandia és a cár közvetítésére hivatkozva jelenti ki, hogy a jó békesség megszerzéséért teljes szívvel munkálkodik.

A nemzetközi erőviszonyokban és orientációkban I. József császár halála valóban gyors változásokat okozott, és felerősítette az univerzális béke mielőbbi megkötésének igényét.

A Habsburg-abszolutizmus művelődéspolitikája

I. József császár 1705-ben a naptárkészítés és -kiadás jogát császári privilégiumnak nyilvánította.

Ember Győző

III. Károly trónra lépte

I. József, I. Lipótnak idősebbik fia, aki a Habsburgok osztrák ágának országait 1705-ben örökölte atyjától, 1711. április 17-én halt meg. A Habsburgok spanyol ágának örökségéért még folyt a háború Károlynak, I. Lipót fiatalabb fiának, valamint Fülöpnek, XIV. Lajos unokájának támogatói között. A spanyolok egy része által királynak elismert Károly érdekében Anglia, Hollandia, Portugália és Poroszország segítette Ausztriát; Fülöpöt Franciaország támogatta. Károly 1704 óta Spanyolországban tartózkodott, és váltakozó sikerrel harcolt.

I. József halála döntő fordulatot hozott a spanyol örökösödési háborúban.

A Habsburg örökösödés

Az osztrák ág örökösödési jogának kiterjesztését a spanyol ág birtokaira 1700 után I. Lipót kísérelte meg, miután II. Károlyban a spanyol férfiág kihalt. Erről azonban rövidesen le kellett mondania, nem annyira Franciaország igényei, inkább Anglia egyensúlyi politikája miatt. 1703-ban két oklevélbe foglalt családi szerződés jött létre közte és fiai: József és Károly között. E szerződésben József, Károly javára, lemondott a spanyol birtokokat illető minden jogáról. Kimondták a szerződésben, hogy az osztrák birtokokat József, a spanyolokat pedig Károly férfiutódai öröklik az elsőszülöttség alapján. Kimondották továbbá azt is, hogy valamelyik férfiág kihalta esetén a másik férfiágra száll az öröklés joga. Végül abban is megállapodtak, hogy amennyiben mindkét férfiág kihal, a leányág örököl, mégpedig elsősorban Józsefnek, azután Károlynak a leányági leszármazottai, ugyancsak az elsőszülöttségalapján.

Az 1703-ban kötött családi szerződést nevezték a kölcsönös örökösödésre vonatkozó megállapodásnak, pactum mutuae successionisnak.

A szerződésről csak néhány tanácsos tudott, egészen 1713-ig titokban tartották.

1713-ra a Habsburg-birodalmak helyzete gyökeresen megváltozott. I. József, két leányutódot hagyva hátra, meghalt. Utóda az osztrák birodalomban Károly lett, aki a spanyol örökségből csak részeket kapott, a spanyol trónról ellenben – ekkor még csak de facto – le kellett mondania. Gyermekei még nem voltak. Szükségesnek tartotta, hogy családi törvénnyel újra szabályozza a birtoklás és az örökösödés kérdését.

1713. április 19-én bécsi udvarában összehívta tanácsosait, élükön Savoyai Eugén herceggel, köztük gróf Pálffy Miklós országbíróval, gróf Illésházy Miklós kancellárral, gróf Kornis erdélyi alkancellárral. Felolvasta előttük az addig titokban tartott 1703-i szerződést tartalmazó okleveleket, az egyiket teljes egészében, a másiknak csak bevezető és befejező részeit. Ezekre hivatkozva megállapította, hogy bátyjának, I. Józsefnek férfi utódok nélkül történt halálával annak minden országa reá szállott, és az elsőszülöttség alapján, oszthatatlanul az ő törvényes férfi örököseinél marad, amíg ilyenek lesznek. Ha pedig férfi örökösei nem lennének, minden országa, ugyancsak oszthatatlanul, az ő törvényes leányaira száll, az elsőszülöttség rendjének megfelelően. Ha pedig neki sem férfi-, sem leányági ivadéka nem lenne, bátyjának leányági törvényes leszármazottai örökölnek. S ha a józsefi ág is kihalna, akkor az ő nővéreinek, tehát I. Lipót leányági utódainak nyílik joga az öröklésre, nemkülönben az elsőszülöttség alapján. E rendelkezéseit írásba foglaltatta – ez az irat a Pragmatica Sanctio.

Kétségtelen, hogy Károly rendelkezései és az 1703-i pactum között nem lényegtelen az ellentmondás. Az előbbi szerint ugyanis Károly férfiágának kihalta után nem az ő, hanem I. József leányága örökölt volna. Ebből is, de természetesen nem csupán ebből származott azután a Pragmatica Sanctio elfogadtatása, főleg pedig garantálása körüli nehézség – nem a Habsburg Birodalom országaiban, hanem – Európa hatalmasságainak részéről. Ez lett az osztrák örökösödési háborúnak is az egyik oka és ürügye.

Az osztrák örökösödési háború

A bajor választó, Wittelsbach Károly Albert támadására számítani lehetett, ő volt az egyetlen uralkodó Európában, aki a Pragmatica Sanctiót nemhogy garantálta volna, de el sem ismerte. A Habsburgok örökségére támasztott igényét két alapra is építhette. Egyrészt arra, hogy I. József fiatalabb leányának, Mária Amáliának ő volt a férje. Az eljegyzéskor, 1722-ben ugyan igényéről lemondott, most azonban lemondását visszavonta. A második alapja igényének az volt, hogy I. Ferdinánd, amikor Anna leányát egyik őséhez, V. Albert bajor herceghez adta feleségül, a házassági szerződésben családja férfiágának kihalása esetére örökségét arra hagyományozta. Kiderült ugyan, hogy az örökhagyomány nem a férfi-, hanem a törvényes ág kihalásának esetére szólt, de ez a tény Károly Albert igényét nem változtatta meg.

Frigyes Ágost szász választó I. József idősebbik leányának, Mária Jozefának volt a férje. Felesége ugyan az eljegyzéskor, 1719-ben, szintén lemaradott igényéről a Habsburg-örökségre, de ez a tény a választót nem tartotta vissza területszerző szándékától, mint ahogy az sem, hogy III. Ágost néven, – az orosz támogatás mellett – III. Károly segítségével lett Lengyelország királya.

A Habsburg-házhoz és Birodalomhoz fűződő viszony

Az uralkodó már 1711-ben végrendeletet irt, és ebben úgy módosította a kölcsönös örökösödés ügyében még atyja életében, 1703-ban létrejött családi megállapodást, a pactum mutuae successionist, hogy amennyiben fiú örökös nélkül halna meg, saját leányai lesznek az utódai, nem pedig Józseféi és Lipótéi.

Az 1712–1715. évi országgyűlés

Heves vita folyt arról, hogy a hitlevél első pontjába belekerüljön-e az a záradék, amely I. József hitlevelében szerepelt először. Ez a záradék a törvények és jogok stb. megtartására vonatkozó uralkodói kötelezettséget meggyengítette az alábbi formulával: ”prout super eorum usu et intellectu regio et communi statuum consensu diaetaliter conventum fuerit.” Ez a megszorítás azt jelentette, hogy az uralkodó a törvényeket stb. csak úgy köteles megtartani, ahogyan értelmezésükről a rendekkel országgyűlésen megegyezett; nem volt köteles tehát a rendek értelmezését elfogadni.

Heckenast Gusztáv

Az ipar fejlődése a Habsburg-monarchiában

Osztrák történészek megítélése szerint I. Lipót gazdaságpolitikája eredményesebb volt, mint a fiaié. Szívesen idézik I. József császár kaján megjegyzését, hogy tudniillik legeredményesebb gazdasági intézkedése a bécsi zálogház létesítése volt, VI. Károly gazdasági terveit pedig, éppúgy, mint politikáját, mértéket nem ismerő, irreális voltuk miatt marasztalják el. Az elképzelések és a valóság közötti ellentmondás valóban lenyűgöző; de ha figyelmünket arra fordítjuk, ami megvalósult, a reális lehetőségeknek megfelelő iparfejlődést látunk.

A Habsburg Birodalom valamennyi tartománya közül Szilézia volt iparilag a legerősebb. Az Udvari Kamara már 1698-ban kameralista szemmel mérte fel a tartomány szükségleteit; a textilipar további fejlődését mozdította elő I. József 1708-ban, majd VI. Károly 1718-ban és 1738-ban kibocsátott vámrendelete, amely megnehezítette a külföldi áruk behozatalát, és ugyanakkor exportra ösztönzött. Az 1720-as években új vászon-, posztó- és bőrgyártó manufaktúrák keletkeztek (Neustadt, Brieg, Glatz, Breslau), a posztóipar termelése 1720 és 1735 között 59 ezer végről 95 700 végre, tehát jó másfélszeresére nőtt, s a tartomány egy évi exportjának értéke az 1730-as évek elején elérte a 8 millió tallért. Minthogy azonban Szilézia rögtön az osztrák örökösödési háború elején végleg porosz kézre jutott, I. József és VI. Károly helyes gazdaságpolitikája nem a Habsburg Birodalom számára hozott maradandó eredményeket.

Lábjegyzetek

  1. Fraknói Vilmos, A Habsburg-ház trónöröklési jogának megállapítása az 1687–8. évi országgyűlésen, Budapest, 1922. 47.
  2. Pulay Jánosnak a szathmári békességről írt munkája. Magyar Történelmi Emlékek. Kiadta Szalay László, V. Pest, 1865. 197–198.
  3. Ugyanott 199–200
  4. Ugyanott 215–216
  5. Ugyanott 218.
  6. Ugyanott 227.

Irodalom

I. József leirata Hodermarszky püspöknek, Bécs, 1707. szeptember 20. Szovjetunió: Beregszász, Fond 51. OP 1. Nr. 203; Zsilinszky Mihály, Az 1708-i pozsonyi országgyűlés történetéhez (Magyar Tudományos Akadémia Értekezések a történeti tudományok köréből XIII/11. Bp 1888); Zsilinszky Mihály, A magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásai. IV. (Budapest, 1897).