Bajót

A Múltunk wikiből
(Jankovich-barlang szócikkből átirányítva)
község Komárom-Esztergom megyében az esztergomi kistérségben
Wikipédia
HUN Bajót COA.jpg

Jankovich-barlang vagy Baits-barlang vagy Bajóti Öregkő-barlang régészeti jelentőségű, 1982 óta fokozottan védett természeti érték a Gerecsében. Wikipédia

Gábori Miklós

A középső paleolitikum magyarországi települései: Bükk-hegység, Dunántúl

A Dunántúl harmadik, az előbbiekkel hasonló korú kultúrája az úgynevezett bifaciális eszközös, középső paleolitikum: a jankovichien. A kultúra jellegének és korának meghatározása, nevének bevezetése is az utóbbi évtized kutatásainak eredménye. Korábban ugyanis ezt az ipart „dunántúli Szeleta-kultúrának” tartották, ami fél évszázadon át számtalan problémát vetett fel. Megállapítható, hogy ennek az iparnak a jellege teljesen eltér az érditől, de a bükki Szeleta-kultúráétól is, amellyel semmiféle származási, fejlődésbeli, sőt formai kapcsolata sincs.

Ezt az ipart elsősorban a Gerecse-hegység Jankovich-barlangjából, határainkon túl a nyugat-szlovákiai Dzeravá skálából (Pálffy-barlang) ismerjük, és néhány jellegzetes szerszáma még a Szelim-, Kiskevélyi-, Bivak-barlangból, a Csákvári-sziklaüregből és a Pilisszántói II. kőfülkéből, tehát gyakorlatilaga Pilisből és a Gerecse-hegységből került elő.

A kultúra téves meghatározását tulajdonképpen az okozta, hogy a kőszerszámokkal együtt egy-egy helyen aurignacien típusú csonthegy fordult elő – a kőeszközöket pedig hol idősebb, hogy kifejlett szeletai típusúnak vélték. Következésképpen ez a dunántúli „szeletient” a Würm ½ interglaciálisba, többnyire annak a végére helyeztük. A leletekkel ugyanis néha hidegjelző állatfajok fordultak elő.

Minden részletezés és felsorolás nélkül megállapítható: A fenti barlangok egy részében erős rétegkimosódás történt – a csont lándzsahegyek és a „szeletai” kőszerszámok így kerültek egymás mellé; másik részükben a csont- és kőszerszámok különböző rétegekben voltak – a kőszerszámokat tartalmazó rétegek pedig egyértelműen a Würm I. hideghulláma előtt, esetenként annak idején képződtek. A dunántúli „szeletien” elképzelése tévesnek bizonyult, helyette egy középső paleolitikus kultúra körvonalai rajzolódnak ki.

A kultúra korának és jellegének felülvizsgálatát egyébként a Remete Felső-barlang ásatása indította el, ahol ezt a civilizációt, szerszámait biztosan Würm előtti rétegben, arra jellemző állatvilággal és neanderthaloid embermaradványokkal találták meg. A kultúra az első és legfontosabb lelőhelyéről, a Jankovich-barlangról kapta a nevét.

A jankovichien szerszámkészlete a jól megmunkált, egyik oldalukon, lapjukon és egész felületükön retusált, néha vaskos, keresztmetszetben plankonvex, szinte kis szakócára emlékeztető, máskor finoman kidolgozott, levél alakú kaparók jellemzőek. Velük együtt moustérien-típusok a Felső-Duna vidéki, azonos korú, néha idősebb micoquien-kultúrával állhatnak összefüggésben.

A "mikrogravett-csoport"

A gravetti kultúra hatásai a jégkorszak után egy ideig még tovább éltek, mielőtt azonban ezt a kérdést érintenénk, röviden ki kell térnünk egy sajátos kis kultúracsoportra, amelynek embere a Dunántúl északkeleti szögletében élt. Az úgynevezett „barlangi gravetti” vagy „mikrogravett-csoport” leletanyagát a Jankovich-, Kiskevélyi-, Szelim-, Bivak-barlang legfiatalabb würmi rétegeiből és elsősorban a Pilisszántói-kőfülkéből ismerjük.

Kristó Gyula

Világi előkelők

Kézai közlését oklevelek erősítik meg és pontosítják. Eszerint 1202-ben Imre király Benedek vajdának adta a III. Béla által a budai egyháztól vásárolt Nagymartont, majd ugyancsak ekkor az uralkodó megengedte Benedeknek, hogy a királytól kapott Nagymartont, illetve az Esztergom megyei Bajótot feleségének, Thota asszonynak adhassa jegyajádék fejében, illetve Konstancia kérésére mentesítette Thotát (aki a királynéval jött Magyarországra) a Nagymarton után a királynak járó adók fizetése alól.