Jellačić betörése

A Múltunk wikiből
1848. szeptember 10.
A kormány és az országgyűlés Bécsből visszatérő küldötteit tüntető tömeg fogadja Pesten.
Teleki Ádám gróf tábornok a horvát határszélről visszavonul Keszthelyre.
1848. szeptember 26.
Jellačić elfoglalja Székesfehérvárt.

Jellačić mintegy 34 ezer főnyi sereg élén indította meg dunántúli hadjáratát. Főerői, amelyeket személyesen vezényelt, Varasd felől Nagykanizsa irányában nyomultak előre, a jobbszárnyát alkotó tartalékhadtest pedig, amelynek az élén Karl Roth tábornok, pancsovai dandárparancsnok állott, s amely tíz nappal később Sztáránál kelt át a Dráván, Pécs felé menetelt. A két támadó csoportosulásnak Jellačić tervei szerint Székesfehérvár táján kellett volna egyesülnie, majd onnan egyenesen a magyar főváros ellen vonulnia s PestJellačić által teljesen bizonyosra vett – elfoglalásával végérvényesen megpecsételnie a magyar forradalom sorsát.

A támadás megindulásának hírére Batthyány rögtön lázas tevékenységbe fogott: 13-án elrendelte, hogy az egy hónapja szerveződő önkéntes nemzetőri zászlóaljak zöme haladéktalanul vonuljon Veszprémbe,[1] a dunántúli megyék legtöbbjének a lakóit pedig általános népfelkelésre hívta fel,[2] majd másnap utasította a törvényhatóságokat az újoncozás azonnali megkezdését előíró képviselőházi határozat foganatosítására, s közben gondoskodott az ország legfontosabb erődítményének, az ellenforradalmár Friedrich Wilhelm Mertz altábornagy parancsnoksága alatt álló Komárom várának a biztosításáról is, amennyiben elébb nagyszámú megbízható nemzetőrrel egészítette ki a kétes szellemű várőrséget, utóbb pedig Mertz távozását is kikényszerítette.[3]

A következő két hét fejleményei azonban mindezek ellenére is Jellačić derűlátó számításait látszottak igazolni. Kivált a dunántúli magyar haderők élén álló Teleki Ádám gróf tábornok jóvoltából. Ő ugyanis – mint a császári hadsereg magasabb beosztású magyar tisztjeinek legtöbbje – nagyon jól tudta, hogy Jellačić nem saját elhatározásából és a horvát nemzeti követelések érvényesítése érdekében, hanem az udvar utasítására és a birodalmi egység védelmében robbantotta ki a háborút, vagyis ugyanazon uralkodó hű katonájaként jár el, mint akire egykor maga is felesküdött. Miért is Teleki egy pillanatig sem gondolt olyasmire, hogy nehezíteni merészelje Jellačić dolgát, ellenkezőleg: már szeptember 9-én közölte Csányval, hogy ha Jellačić átkel a Dráván, semmi esetre sem fog harcba bocsátkozni véle, majd másnap a határszélről már vissza is vonult Keszthelyre, a támadás megindulása után pedig onnan is tovább hátrált a Balaton északnyugati partján, s így teljesen szabaddá tette az utat a tó délkeleti oldalán előretörő ellenség előtt (amiben nem maga a visszavonulás ténye volt megbocsáthatatlan – hiszen a magyar sereg sokkalta gyengébb volt a támadónál –, hanem az, hogy Teleki az ellenség előnyomulását még lassítani sem próbálta).

Jellačić dunántúli útja azonban ennek ellenére sem lett akadálytalan sétává. S erről a támadás által közvetlenül érintett terület lakossága gondoskodott – még ott is, ahol a jobbágyfelszabadítás kereteit túlontúl szűkeknek érző paraszti tömegek korábban semmi jelét sem adták a forradalom fegyveres védelmére irányuló készségnek, s ahol a megyék nemesi vezetői Batthyány felhívása ellenére sem tettek semmit a népfelkelés megszervezése érdekében, mert attól tartottak, hogy a felkelők kaszáikat nem az ellenség, hanem tulajdon földesuraik ellen fogják fordítani. Az ellenállás szellemét pedig mindenekfölött az keltette fel, hogy csapatainak élelmezését Jellačić rekvirálás révén kívánta biztosítani, s a falvakra rászabadított ellenséges különítmények azután nemcsak mindenéből kiélték a lakosságot, hanem ezen túlmenően is gátlástalanul pusztítottak és erőszakoskodtak.

Minél előbbre hatolt tehát Jellačić, annál több helyütt kapott kaszára a nép, s annál többfelé érték meglepetésszerű támadások az ellenség kisebb különvált osztagait vagy a főseregtől elmaradt katonák csoportjait, úgy hogy szeptember végéig egyedül Somogy megyében több mint ezer ellenséges katona lett a felkelés áldozatává. De egyre-másra megrohanták a felkelők az ellenség utánpótlást szállító oszlopait is, s százával meg százával kerítették kezükre Jellačić hadiszekereit, háromszor pedig teljes postáját is. És ez az ellenség utánpótlási vonalait háborgató harci tevékenység hovatovább olyan széles körűvé lett, hogy Jellačić Horvátországgal való összeköttetése a Kanizsán át vezető főútvonalon szeptember végére teljesen meg is szakadt.

Irodalom

Jellačić betöréséről, Teleki Ádám árulásáról és a dunántúli népfelkelés kibontakozásáról részletesen tájékoztat Varga János, Népfelkelő és gerillaharcok Jellasics ellen 1848 őszén (Budapest, 1953) s további ismereteket is nyújt Andrássy Antal, Somogy megye 1848 őszén a Jellasics támadás idején (Somogyi Múzeumok Közleményei. I. Kaposvár, 1973).

  1. Batthyánynak az önkéntes nemzetőrség kiindítására vonatkozó intézkedéseit ismerteti Urbán, A nemzetőrség.
  2. A dunántúli népfelkelés megszervezése és az újoncozás folytatása tárgyában kibocsátott miniszterelnöki rendeleteket lásd: Közlöny, 1848. szeptember 15.
  3. Komárom biztosításáról beszámol Horváth Mihály, Magyarország függetlenségi harczának története I., valamint Bárdos László István és Piskolti Béla, Komárom az 1848–1849. évi szabadságharcban (Komárom, 1960).


A szeptemberi fordulat
A pesti nép újabb megmozdulása és a képviselőház balrafordulása Tartalomjegyzék A szőlődézsma eltörlése