Joó János

A Múltunk wikiből

Makkai László

Régi és új ellentétek: az Illésházy-per és a XXII. artikulus

Illésházy azzal akart könnyíteni helyzetén, hogy bemutatta Joó János királyi személynök hozzá intézett levelét. Ebben a Magyar Tanács tagja – Kanizsa 1600. évi elvesztése miatti elkeseredésében – olyan panaszokat tett szóvá, amelyek a közhangulatot fejezték ki: a király a töröktől nem véd meg, a törvényeket nem tartja tiszteletben, a zsoldosok az ország romlását okozzák; az uralkodó hozzájárulásával a magyarok maguk keressék meg védekezésük lehetőségét. Ez a felfogás nem állott távol Illésházytól sem, de a levél bemutatását a személynök iránti személyes bosszú is sugallta. Illésházynak így sem sikerült magát megmentenie: az udvar Istvánffyt arra utasította, hogy a Magyar Tanács jogi álláspontját, a tanácsosok újabb összehívása nélkül, az írásba foglalt vélemény keltével, ítéletlevéllé fogalmazza át. Illésházyt 1603. március 10-én fej- és jószágvesztésre ítélték. Joó János ellen ugyancsak felségsértés címén indítottak eljárást. Az Udvari Kamara elnöke azt várta, hogy a kincstár mindkét vádlott birtokaira ráteheti a kezét. Az, újabb idézésre Joó János megjelent Bécsben, ahol fogságba vetették, Illésházyt azonban udvari pártfogói idejében figyelmeztették, és Lengyelországba menekült. Mindkettőjük birtokait lefoglalták. Illésházy javait Henckel Lázár, az udvar legnagyobb hadseregszállítója és hitelezője kapta meg, felgyűlt kölcsönei törlesztésére.