Judit királyné

A Múltunk wikiből

Jutta

(valószínűleg) Ravenna, 1047. április 9. – 1092-1096. március 14.
német-római hercegnő, később Salamon magyar királlyal kötött házassága révén magyar királyné
Wikipédia
1058
szeptember: IV. Henrik nővérét, Juditot a Morva folyó mellett átadják a gyermek Salamon jegyeséül. Német–magyar békekötés.
1064
január: Győrött az országnagyok békét hoznak létre Salamon és I. Béla három fia, Géza, László és Lampert között.
húsvét: Salamont királlyá koronázzák Pécsett. (Uralkodik 1074-ig.)
1064 körül
Salamon és Judit királyné pénzügyi reformja. Bevezetik a kétévenkénti pénzújítás rendszerét.
1074
február: Salamon seregével átkel a Tiszán, és a kemeji részeken megveri Géza seregét.
március 14. Géza, László és Ottó morva herceg serege Mogyoródnál megveri Salamon és szövetségesei seregét. Salamon Moson és Pozsony várába vonul vissza.
I. Géza trónra lép. (Uralkodik 1077-ig.)
1084 körül
Salamon király feleségéhez, Regensburgba távozik; Judit királyné nem fogadja vissza, mire a Moldvában lakó kunok vezéréhez megy.

Györffy György

A korona és kard viszálya

Endre saját fiát már csak fényes európai rokonsága miatt is méltóbbnak találta a trónra, mint öccsét, de az európai uralkodóházakban ekkor általánossá is vált az elsőszülött trónutódlása, a primogenitúra, s mivel Magyarországon is ezt vezette be Géza és István király a szeniorátussal szemben, Endre, öccsét mellőzve, saját fiát kívánta utódául állítani. Az utódlás megváltoztatására akkor került sor, amikor III. Henrik özvegye, a francia Poitou Ágnes, leányát hajlandó volt fiához, Salamonhoz adni. 1058 szeptemberében a Morva folyó mellett adták át a tizenegy éves Juditot (Jutta), a nyolcéves IV. Henrik nővérét, az ötéves Salamonnak. A két ország főurai megesküdtek a békére, Béla azonban kiséretével távol maradt.

Salamon és Judit házasságának nagy előképe volt Szent István és Gizella házassága, valamint az a kívánatos viszony, ami ennek nyomán István és II. Henrik között kialakult.

Fegyverszünet. Pénzügyi reform.

Béla halálával a „nemzeti” tábor vereséget szenvedett, s ugyanakkor úgy látszott, hogy hosszú belháború veszi kezdetét. A német és magyar főurak, valamint az orosz anyakirályné kíséretében IV. Henrik ellenállás nélkül kísérte játszópajtását, Salamont, Fehérvárra, ahol a főurak és a nép jelenlétében megtartották a tízéves Salamon lakodalmát tizenhat éves arájával. Anasztázia anyakirálynő bőkezűen jutalmazta fia megsegítőit. Nordheimi Ottó bajor hercegnek, aki a legtöbbet tette a hadjárat elindítása érdekében, odaajándékozta „Attila hun király kardját”. Ez a kard, amelyet a német udvarban úgy tartottak számon, hogy minden tulajdonosának szerencsétlenséget okoz, minden valószínűség szerint azonos azzal a szablyával, amelyet a bécsi udvar kincstárában „Nagy Sándor kardja” néven őriznek. A bécsi szablya palmettás aranyveretei nem hagynak kétséget afelől, hogy X. századi magyar készítmény, a geszterédi magyar sírban előkerült szablya párja. Valószínűleg mindkettő valamelyik Árpád-fi vagy -unoka számára készült. A nagy értékű, egykor talán hercegi jelvényként szolgáló szablya elajándékozása mellett az anyakirályné páratlan bőkezűséggel osztotta az ajándékokat a német király és kísérete számára.

Az orosz asszony, aki ezzel gyermeke trónját akarta biztosítani, befelé ellenkező hatást ért el. A magyar harcos jobbágyság, amelyen végül is a király uralma nyugodott, látva, hogy az idegen királyné egy uralomra alkalmatlan gyermek trónra segítése érdekében tömi a bevonuló németeket, ellene fordult. Mihelyt Henrik elvonult, megjelentek Béla fiai lengyel segédcsapatokkal, mire a királyi család Mosonba menekült.

Az ország újból a belháború küszöbén állt, ekkor azonban közbeléptek a tapasztalatokon okuló országnagyok. A szemben álló felek között Derzs (Dezső) kalocsai érsek szorgos közbenjárása teremtett békét. Abban egyeztek meg, hogy Salamon bírja a királyságot, Géza pedig a dukátust, és 1064 januárjában Győrött megesküdtek a békére, húsvét vasárnapján pedig Pécsett Géza herceg unokaöccse fejére tette a koronát, és így vezette a bazilikába misére. Ezzel az aktussal a korona és kard viszonyában olyan hét–nyolc éves békés időszak következett be, mint Endre és Béla uralkodása idején, hogy a végén újból megismétlődjék az apák tragédiája.

A békés időszak lényegében arra az időszakra szorítkozott, amíg Salamon tizes éveiben járó ifjú volt, aki anyja és a kiegyzést létrehozó püspökök és főurak tanácsai szerint cselekedett. Helyette a német császárlány, az immár felnőtt királyné tartotta kezében a kormányt. Judit, aki később mint lengyel királyné is említésre méltó intézkedéseket tett, kormányzati újításokat vezetett be. Ezek közül legkézelfoghatóbb a pénzügyi reform. Német mintára bevezette az évi pénzújítás rendszerét. Hogy ebben Judit intézkedését kell látnunk, az Jehuda-ha-Kohen mainzi rabbi (†1070) döntvénytárából derül ki. Ez zsidók pereiben hozott bírói döntéseket tartalmaz az 1060-as évekből; a három magyarországi jogeset közül egy a pénzverésre vonatkozik: Ruben és Simon bíró elé jönnek. Ruben így szól: Te Hagar országában (Magyarországon) rábeszéltél, hogy beszéljek a királynéval, miszerint bízza meg a pénzverésre ügyelőit, hogy Simonnak ezüstjéből pénz veressen éspedig 100 fontból, úgy hogy az ebből eredő hasznot meg fogom osztani veled. Erre én felelém: Hisz nincs ezüstöd! Erre ő mondá: Majd azon leszek, hogy ezüstöt előteremtsek; talán megajándékoz olyannal az Isten. Ez (a királyné) felszólítá pénzverésre ügyelőit, hogy készíttessen pénzt Simon számára. Én (Ruben) erre eljártam a királyné küldetésében...”.[1] A továbbiakból kiderül, hogy Simon maga járt el a királynénál, Ruben tudtán kívül pénzt veretett, és Rubent nem részesítette a haszonból. A mainzi rabbi nem ítélte meg Ruben követelését, mert megállapodásuk olyan körülmények között jött létre, amikor még nem rendelkeztek ezüsttel, „márpedig Izráelben szabály, hogy nem idegeníthetek el semmi olyan dolgot, ami nem létezik”.[2] Két további jogesetből kiderül, hogy a mainzi zsidók élénk kereskedelmet folytattak Magyarországgal, és azt itt eladva, hazai árut vittek Mainzba. A kereskedelmi tőkét mainzi zsidók hitelezték nekik. Nyilván a kereskedelmi tevékenységgel szerzett ezüsttel szálltak be a pénzverésbe.

Salamon korában hét különböző súlyú obulust (féldénárt) vertek Magyarországon. E vereteken két újítás mutatkozik a korábbi magyar pénzekhez képest. A német császári pénzek mintájára először Salamon érmein ábrázolnak koronás királyfőt apró mellékjegyekkel, és hátlapjukon nem köriratban írják a Pannonia országnevet, hanem kölni mintára, három sorban. A másik újítás, hogy a veretek súlya igen eltér egymástól, és csökkenő tendenciát mutat: 0.67, 0.49, 0.41, 0.37 (0.57, 0.36) gramm. A veretek egymásutánja a leletegyüttesekből csak hozzávetőlegesen állapítható meg; a két utolsó veretből olyan kevés maradt fenn, hogy elhelyezésük bizonytalan. Az eltérő rajzú és súlyú veretek kétségtelen bizonyítékai az ekkor bevezetett pénzújításnak, de az is nyilvánvaló, hogy a pénzújítást pénzrontással kapcsolták össze, hiszen a korábbi királyok érméinek átlagsúlya grammban 0.76, 0.89, 0.59, 0.67, 0.69, 0.51, az utolsó, könnyebb Béla-érem ezüstfinomsága pedig az előzőkét meghaladta. Salamon érmei nemcsak súlyban, hanem ezüstfinomságban is elődeié alatt maradtak.

A pénzújítás – az új pénz időszakonkénti kibocsátása – az európai kincstárak egyik fontos jövedelmi forrása volt. Az új pénzt a központi vásárhelyeken felülfizetéssel váltották be, és használatát kötelezővé tették, amennyiben a régi pénzt érvénytelennek nyilvánították. A régi pénz ezüstsúly-értékét természetesen megtartotta. A pénzújítás a szabályozott infláció szerepét töltötte be; amennyiben a kibocsátott új pénz a réginek súlyban és finomságban megfelelt, nemcsak a kincstárnak jelentett hasznot, hanem serkentette is a gazdasági életet. A pénzújítás akkor volt káros, ha az új veret értéktelenebb volt a réginél. A pénzújítás kezdeti formája az volt, hogy a trónra lépő király új pénzt veretett. István király után a hanyatló közállapotok eredményezték, hogy a trónra lépő új királyok ugyanazon ezüstmennyiségből mind több pénzt verettek ki. Egy fontból Szent István 510, Péter és Aba Sámuel 570, Endre 650, majd 570 darabot veretett, végül Endre alatt jelent meg a körülnyírt obulus, amit egyesek kezdetleges pénzújításnak tartottak. A tényleges periodikus pénzújítás azonban csak Salamon alatt honosodott meg Magyarországon; amint az az új veretek számából következtethető, a király nevében Judit királyné kétévenként veretett új pénzt. Az új éremképek bevezetése Németországból jött pénzverőkre enged következtetni. Hogy ebben szerephez jutottak-e a Rajna-vidéki zsidók és sor került-e alkalmilag Magyarországon a pénzverés kereskedőknek való bérbeadására, ami a nyugati decentralizált pénzverést jellemezte, arra válasz adni nem tudunk. A REGIA CIVITAS (Esztergom) pénzverő hely felirat átcserélése a PANNONIA köriratra megengedi a centralizált pénzverés feltételezését.

A pénzújítás bizonyára nem az egyetlen reform volt, amit Judit királyné német mintára a magyar udvarban meghososított. Az újítás elsősorban a „kancellárián” mutatkozhatott meg, sajnos Salamon korából nem maradtak fenn királyi oklevelek. Salamonnak a pécsi püspökség birtokait körülíró határleírása, melynek csak töredékét ismerjük, hamis. Egy 1090 körüli pannonhalmi összeírás mindamellett arról tanúskodik, hogy Salamon tett egyházi adományokat, s így okleveleket is adott ki. Egyik oklevelének ólombullája nemrég a belgrádi vár ásatásainál került elő. Oklevelei nyilván a Szent István által is követett német császári előképek után készültek.

„Aktív” külpolitika

Amíg Judit Németország felé a kapukat nyitotta tágra, addig a harcias kalandokra vágyó gyermek Salamon unokabátyjaival hadi vállalkozásokon vett részt.

Belháború. Géza uralma.

A szombati vásározás nem csupán az egyházat érintő, hanem kereskedelempolitikai célzatú intézkedés is volt. A szombati vásár ugyanis a zsidóság számára lehetetlenné tette a kereskedést, s így ez a Judit királyné alatt Magyarország gazdasági életében szerephez jutott német zsidóság visszaszorítására irányult.

Külpolitika. Horvátország megszállása.

Salamon – kiengedése után – 1084-ben feleségéhez, a Regensburgban tartózkodó Judithoz távozott. Judit, aki huszonöt éves házassága alatt alig élt sokkal fiatalabb férjével házaséletet, nem fogadta vissza férjét. Az elkeseredett Salamon erre Lengyelországon át Moldvába távozott, és az ott lakó „kunok”, valójában a maradék úzok felett is uralkodó besenyők vezérének, Cselgünek (Kutesk) még elkeseredettebb ajánlatot tett: foglalják el együtt Magyarországot; ha sikerül, ő feleségül veszi Cselgü leányát, és átengedi neki Erdélyt. A „komán” kunok álltal szorongatott besenyő vezér ráállt az ajánlatra, melynek révén „hont” foglalhatott volna Erdélyben, mint kétszáz éve az elődei által szorongatott magyarok. 1085-ben a Salamon és Cselgü vezette nomádok a Felső-Tisza mentén Borsova és Ungvár vidékére zúdultak, László azonban idejében ott termett seregével, és visszaűzte őket. A következő évben Cselgü besenyői átkeltek az Al-Dunán, és egyesülve a Bulgáriában lakó besenyőkkel a philippopoliszi (plovdivi) manicheus (bogumil) főúr, Traulosz hívására megütköztek a bizánci sereggel, de egy kisebb összecsapás után visszavonultak. Végül, 1087 elején maga Cselgü kelt át az Al-Dunán hatalmas besenyő–úz sereggel, és vele ment Salamon egy kisebb magyar csapat élén. Konstantinápoly ellen vonultak, és már túljutottak Drinápolyon (Edirnén), amikor Komnénosz Elek vezérei megtámadták őket. Cselgü elesett, a besenyő sereg menekült az Al-Duna felé, Salamon és magyarjai azonban – nem bírván a nomád lovak iramát – lemaradtak, és egy elhagyott várromban húzták meg magukat. A bizánciak a nyomukba értek, és körülfogták őket. Salamon nem adta meg magát, hanem mint aki mindent elvesztett, és az élettől nincs többé mit remélnie, fegyverrel a kezében esett el.

Utóbb azt beszélték, hogy meg sem halt. A nép hol itt, hol ott vélte felismerni vezeklő csuhás barát képében, az isztriai Pólában egy méhészkedő és gyógyfüveket gyűjtő remetéről azt beszélték, hogy az maga Salamon volt, s ott eltemetett hamvait szentként tisztelték. A görög császárlány, Anna Komnéné azonban történetében Salamon haláláról tudat; és értesült erről felesége, Judit is, mert a következő évben mint negyvennégy éves özvegyasszony férjhez ment Ulászló Hermann]] lengyel fejedelemhez.

Judit második házassága hozzájárult ahhoz, hogy IV. Henrik a birodalom keleti végeit szilárd hűbéresek láncával vegye körül.

Uralkodó osztály

Az idegen udvaroncok meghonosodása természetesen nem következett be, ha uruk elbukott, mint Velencei Péter, vagy ha úrnőjük viszonylag hamar hazaköltözött, mint a bizánci Szünadéné, a frank házbeli Judit és Kálmán második neje, az orosz Euphemia, de I. Endre és Álmos herceg orosz neje is külföldi száműzetésben végezte életét.

Lábjegyzetek

  1. Wenzel, ÁŰO VI. 573–574
  2. Wenzel, AÜO VI. 574.

Irodalom

Pozsony 1052. évi ostromát a Magyar Krónika (SRH I. 346–347) téves időrenddel az 1051. évi hadjárat elé teszi, e ugyancsak tévesen ez utóbbihoz kapcsolja a német császárlány odaígérését Salamonnak – aki ekkor még meg sem született –, s a császárlányt Judit helyett Sophia néven nevezi, ami I. Endre leányának volt a neve.