Kállay Béni

A Múltunk wikiből

Kállay Benjámin

Pest, 1839. december 22. – Bécs, 1903. július 13.
politikus, diplomata, történész
Wikipédia
Kallay Benjamin
1882. június 4.—1903. július 13.
Kállay Benjámin közös pénzügyminiszter.

Szász Zoltán

Bosznia megszállása

Az 1882. évi hercegovinai lázadás leverése után a délszláv viszonyokat jól ismerő Kállay Béni lett a közös pénzügyminiszter, egyben a tartományok első számú kormányzója, ő látott hozzá a polgári közigazgatás egész hálózatának kiépítéséhez. Működése alatt fejeződött be a területek tényleges pacifikálása. Nagy hivatali apparátus, 25 ezer katona és 3 ezer csendőr vigyázta a rendet, s a különféle vallásfelekezetek között egyensúlyozó, de a gazdag mohamedán földesurakat inkább támogató Kállaynak két évtized alatt sikerült a tartományok kiadásaihoz a pénzt belső forrásokból előteremteni, ezzel a helyi kormányzást a budapesti és bécsi parlamentek befolyásától legalább részben függetleníteni.

Hanák Péter

A Szapáry-kormány programja és reformjai

Kormányának kiváló szakminiszterei, erős egyéniségei: az ország pénzügyeit rendező, nagy tehetségű Wekerle Sándor, a közlekedésügyet megalapozó Baross Gábor, a liberális jogrendszert továbbépítő Szilágyi Dezső igazságügy-, a szerény, elvhű liberális közoktatásügyi miniszter, Csáky Albin mellett Szapáry keveset nyomott a latban, inkább közvetített. Közelebb állott hozzá az uralkodó bizalmát élvező, a hadügyi vezetés és a kormány közti közvetítés funkcióját ügyesen betöltő Fejérváry Géza honvédelmi, és a Kállay Benjámin közös pénzügyminiszter szorosabb köréhez tartozó Bethlen András földművelésügyi miniszter.

Kossuth temetése és a liberális reformpolitika

A közös pénzügyminiszter, Kállay Benjámin ugyancsak ellenszenvvel kísérte a liberális reneszánszot és magát Wekerlét, aki lelki alkatában „bourgeois” maradt. 1894 tavaszán új, nem rikítóan klerikális, de konzervatív pártcsoportosulás szervezésével foglalkozott. Vezéréül a horvát bánt, Khuen-Héderváry Károlyt szemelte ki és propagálta.

A nagyhatalmi nacionalizmus

A magyar hegemónia megszerzésének legbiztosabb útja a közös kormányszervek, a hadsereg kulcspozícióinak megszerzése, az udvar megnyerése. Ez a gondolat sok elemében Andrássy Gyulától, a külügyminisztertől ered, kifejlesztője és szívós képviselője Kállay Benjámin volt. Kállay a Balkánon diplomata, itthon konzervatív képviselő, majd 1882-től 1903-ig közös pénzügyminiszter, egyúttal Ferenc József informális tanácsadó csoportjának tagja. Ő a feje és irányító szelleme annak a magát ”realistának” nevező bécsi körnek, amely birodalmi szemlélettel képviselte a magyar nacionalizmust. Kállay előtt – írta róla famulusa, Thallóczy Lajos – „nem az a kis táblabírák által isten jóvoltából nyomoréknak megtartott dualisztikus Magyarország lebegett: benne élt a hit, hogy ez a faj, a hazája életre, nagy célokra van hivatva”.[1] A magyarság monarchiai uralma az az ábránd, amely „nekünk, realistáknak ís vigasztalásul szolgál, …Kállaynál a jövő aktuális programját képezte”. Kállay Tisza Kálmánt „kicsinyes pártpolitikusnak” tartotta. Pedig helyes politikával „egy nagyhatalom összes eszközeit a magunk érdekében használhattuk volna fel, mi lettünk volna a központ. Staat Ungarn gennant Oesterreich–Ungarn, ez lett volna a monarchiából. Ez lett volna erő és hatalom forrása.”[2]

Diószegi István

A Monarchia és Oroszország közeledése. Az 1897. évi egyezmény.

Ami az Oroszországgal való paktum tartalmi kérdéseit illeti, abban Beck lényegében megegyezett a felosztás álláspontját képviselő diplomatákkal. Ő is nagyjából az Égei-tengerig meghosszabbított szerb–bolgár határt tekintette a meghúzandó osztrák–magyar érdekszféra határának, amely vonal mögött mindkét hatalom részére korlátlan mozgásszabadságot kívánt biztosítani. A vezérkari főnök emlékiratát megvitató tanácskozáson véleményt nyilvánított Kállay Benjámin, közös pénzügyminiszter. Felszólalásából érezhető, hogy a fenntartásai mögött komoly politikai erő áll. Kállay is szükségesnek mondta az Oroszországgal való megegyezést. A vezérkari főnök emlékiratát elveiben helyesnek, de gyakorlati módozatait tekintve, elsősorban a Monarchia belső viszonyai miatt kivihetetlennek nyilvánította. Véleménye szerint sem a Monarchia két kormánya, sem két parlamentje nem adná hozzájárulását az osztrák–magyar balkáni annexiókat és a terjeszkedés különböző módozatait magába foglaló akcióhoz. A közös pénzügyminiszter egyúttal a várható balkáni ellenállásra, a végrehajtás katonai és pénzügyi nehézségeire is utalt. Felszólalását azzal zárta, hogy az Oroszországgal való megegyezéshez valami más bázist kell keresni. Hogy milyent, azt nem mondta meg határozottan, de egyes utalásaiból kiérződött, hogy a fennálló viszonyok megőrzésére irányuló közös erőfeszítést tartja célravezetőnek.

Lábjegyzetek

  1. Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára. Thallóczy Lajos naplófeljegyzése (továbbiakban: Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára, Thallóczy-napló). Quart. Hung. 2459. I. Melléklet, 39.
  2. Ugyanott, I. 426.

Művei