Kálmán szlavón herceg

A Múltunk wikiből
1208 – Zágráb, 1241. május
magyar királyi herceg és Halics királya
Wikipédia
1214
Leszek krakkói fejedelem és II. Endre szepesi találkozója a halicsi kérdésről. Ennek nyomán lengyel–magyar hadjárat Halics ellen. Kálmán herceg kerül Halics trónjára, Leszek krakkói fejedelem|Leszek szintén megszerez egy halicsi területet.
1215
Lengyel–magyar ellentét Halicsban, amit Msztyiszlav kihasznál, és elűzi Kálmánt.
1216
vége Lengyel–magyar katonai akció nyomán Kálmán visszaszerzi a halicsi trónt.
1219
augusztus 14. Msztyiszlav kun segítséggel megveri a magyar–lengyel sereget, elfoglalja Halicsot, Kálmánt és feleségét fogságba ejti.
1219–1221
II. Endre eljegyzi Endre herceget Msztyiszlav lányával, mire ő szabadon engedi Kálmánt és feleségét.
1226
augusztus 1. előtt: Béla királyfi Erdély kormányzója lesz, míg Kálmán herceg megkapja Béla korábbi területeit.
1236
január 16.,25. IX. Gergely pápa felszólítja IV. Bélát és Kálmán herceget, hogy adják vissza az elvett egyházi birtokokat.
1237
Kálmán herceg hadjáratai Boszniában az eretnekek ellen. Ennek során elfoglalja Humot (Hulm).
1241
április 11. A tatár fősereg Muhinál megveri IV. Béla seregét. A csatában a magyarok súlyos veszteségeket szenvednek.
nyár eleje: Kálmán herceg belehal Muhinál kapott sérüléseibe.

Györffy György

Az egyház átszervezése, egyházi művelődés

Az ezt követő perek kapcsán a zágrábi püspök álláspontja több hamis oklevélbe belekerült, majd miután a spalatói klérus 1238-ban megnyerte Kálmán szlavón herceg támogatását arra, hogy a zágrábi püspökséget elszakítsák a kalocsai érsekségtől, és a spalatói érsekséghez csatolják, Tamás spalatói főesperes Historiájában történetileg „megalapozta” a követelést: a spalatói érsekség hajdan a Dráváig terjedt, és területét Szent László foglalta el.

Kristó Gyula

Város

Szlavóniában Kálmán herceg nevéhez fűződnek az első városi, illetve talán még inkább hospeskiváltságok. 1231-ben a Valkó vára melletti német, szász, magyar és szláv hospeseknek, 1234-ben a Verőce falusi hospeseknek, 1240-ben pedig a petrinjai hospeseknek adott szabadságot. Későbbi említésből tudjuk, hogy Kálmán herceg kiváltságolta a samobori és varasdi hospeseket is.

Az új berendezkedés hívei

II. Endre és Gertrúd házasságából öt gyermek született. Az ötből kettő leány volt, Erzsébet, akit Lajos vett nőül, s akit 1235-ben szentté avattak, valamint Mária, aki II. (Aszen) Iván bolgár uralkodó felesége lett. A három fiú közül az elsőszülött Béla 1206-ban született, Kálmán 1208-ban, Endre pedig 1210 táján. A királyné német rokonain kívül gyermekeire is gondolt, nagy vagyont halmozott fel számukra.

Az új berendezkedés időszakának külpolitikája

Lengyel követség kereste fel Endrét azzal a javaslattal, hogy vessenek véget Halicsban a bojáruralomnak, Endre másodszülött fia, az akkor hatéves Kálmán vegye feleségül Leszek hároméves leányát, Salomét, s Halics trónját Kálmán foglalja el. A két uralkodó a Szepességben találkozott, s megerősítette ezt a megegyezést. Ekkortájt, mindenesetre 1214-ben íródott II. Endre ama levele III. Ince pápához, amelyben úgy tüntette fel a dolgot, mintha Halics (Galícia) főemberei és népe kezdeményezték volna Kálmán halicsi királyságát, s kérte a pápát, utasítsa János érseket Kálmán rutén (orosz) királlyá történő megkoronázására. Endre csak keveset bízott a diplomáciára, annál többet a katonai erőre. A lengyel-magyar szövetséges sereg még 1214-ben Halics ellen vonult, Vologyiszlavot börtönbe zárták, ahol hamarosan meg is halt. Nem volt akadálya, hogy Kálmán, akit közben János érsek királlyá koronázott, elfoglalja Halics trónját. Halics Kálmáné lett, egy részét, Przemyślt Leszek kapta meg, míg Leszek a magyar király ellenére Vlagyimirt a Romanovicsokra bízta.

A krakkói fejedelem önkényes cselekedete miatt II. Endre haragra lobbant, s elvette Leszektől Przemyślt. A megszégyenített lengyel uralkodó a novgorodi Msztyiszlavtól kért segítséget, neki ajánlva fel Kálmán halicsi trónját. A magyar uralmat terhesnek érző halicsiak viszont Danyilót hívták meg Halics élére. A versenyfutás 1215-ben Msztyiszlav győzelmével végződött, elűzte Halicsból Kálmánt, aki híveivel, köztük Szugyiszlav bojárral Magyarországra menekült. A halicsi fejedelmi széket Msztyiszlav foglalta el, Danyilo pedig Msztyiszlav leányát vette feleségül. Danyilo szemet vetett az előző évben a lengyel uralkodó tulajdonába jutott nyugat-halicsi területre, Przemyślre, s apósa tiltakozása ellenére hozzákezdett a maga számára történő meghódításához. 1216 tavaszán Leszek sereget küldött Danyilo ellen, de az kevés sikert tudott felmutatni. Ekkor Leszek újra szövetséget ajánlott II. Endrének, lemondva halicsi területi igényeiről veje, Kálmán javára. A lengyel és a magyar sereg Przemyśl bevételével kezdte meg a halicsi hadjáratot, majd nyílt csatában vereséget mért Msztyiszlav erőire. Ezt követően a Danyilo által védett Halics ellen fordultak. A Kálmán vezette magyar sereg és a lengyelek egészen az első hó leeséséig, októberig kísérleteztek az ostrommal. Táboruk lebontása után azonban váratlan sikert mondhattak magukénak. Legyőzték és a fejedelemségből kiűzték Msztyiszlavot. Ez tarthatatlanná tette Danyilo helyzetét is. Így 1216 végén helyreállt Halicsban Kálmán rutén királysága, az orosz fejedelemség újra magyar uralom alá került.

Az új berendezkedés tetszhalála és feléledése

A királynak 1219 folyamán külpolitikai kudarc is nehezítette helyzetét. Ismét igazolódott, hogy a halicsi hódító politika a befektetett anyagi és emberáldozathoz képest csak rendkívül szerény eredményeket hozhat: Kálmán újabb halicsi királysága sem bizonyult hosszú életűnek. A Kálmánt védő magyar sereg vezére, Fila gőgös, elbizakodott ember volt, az oroszokkal szemben éles kardjában, gyorsan járó lovában bízott, nyílt erőszakot alkalmazott a halicsiak ellen. Egy szűk bojári réteg, Szugyiszlav és társai támogatták a magyar uralmat. A többség azonban a volt halicsi fejedelemhez, Msztyiszlavhoz húzott, aki kun segítséget hozott a Halicsot tartó magyar-lengyel seregek ellen. Az 1219. augusztus közepén lezajlott csata Msztyiszlav győzelmével végződött, sok magyar és lengyel halt meg ott, Fila pedig fogságba esett. A vesztesek Halics kapujánál újra megkísérelték az ellenállást, de Msztyiszlav bevonulását Halics városába nem tudták megakadályozni. A vízhiánytól gyötört védők megadták magukat Msztyiszlavnak, maga Kálmán és számos magyar előkelő is Msztyiszlav fogságába esett. A magyarbarát Szugyiszlav bojárnak Msztyiszlav megbocsátott, utóbb még Zvenyigorodot is elnyerte. A magyarok szorult helyzetükből politikai egyezség eredményeképpen szabadulhattak. A halicsi bojárok tanácsára Msztyiszlav kisebbik leányát felajánlotta Endre harmadszülött fia, Endre számára. Noha II. Endre keresztes hadjáratának egyik kézzelfogható sikereként a gyermek Endre az örmény király leányának jegyese lett, a magyar uralkodó most felbontotta a jegyességet, és létrejött az eljegyzés a fiatal Endre és a halicsi trónt tartó Msztyiszlav leánya között. Ez az alku mindenképpen a halicsi bojároknak volt a legelőnyösebb, mert így bármikor kijátszhatták egymás ellen Msztyiszlavot és Endrét.

Elfogadható volt ez II. Endre és a magyar urak számára is, hiszen Kálmán és a fogságba esett magyarok ily módon megszabadultak halicsi rabságukból, a jegyesség révén biztosítva volt a halicsi belügyekbe való újabb beavatkozás lehetősége.

Endre és Béla politikája az 1220-as évek közepén

  • A magyar király ebben a helyzetben természetszerűen a belső viszályok csillapítására törekedett. A közte és a Szlavóniában lábát mind jobban megvető Béla közötti villongást oly módon kívánta mérsékelni, hogy Bélát 1226-ban Erdély hercegévé tette meg, Szlavónia duxául pedig másodszülött fiát, Kálmánt állította. A királyi család tagjai közti új osztozásra 1226 tavaszán–nyarán került sor, mivel még 1226-ból ismerjük Béla szlavón vonatkozású okleveleit, ugyanakkor Kálmán már 1226. augusztus 1-én lényegében szlavón, a oklevél szerint dalmát–horvát hercegi minőségében adott ki oklevelet. Hogy az új felosztás II. Endre kezdeményezésére és akaratából történt, az Kálmán oklevelének intitulatiójából is kiderül: magát Isten kegyelméből a rutének (oroszok) királyának, atyja bőkezűségéből (ex largitate) pedig Dalmácia és Horvátország hercegének nevezte. Az ezt az oklevelet átíró királyi oklevél is II. Endre bőkezűségéből (liberalitate nostra) eredeztette Kálmán hercegségét. A királyi család tagjai közti új osztozással II. Endre kiemelte megszokott környezetéből a hatalmára veszélyes Bélát, elvágva őt délvidéki bázisától. A szlavón egyházi méltóságok, a spalatói érsek, a tinnini, a scardonai püspök, a bánok és az ispánok 1226 óta Kálmán tisztségviselőinek sorában, intézkedéseinek tanúiként bukkannak fel. II. Endre arra számított, hogy Kálmán engedelmes eszköz lesz a kezében, aki megnyeri a Béla királlyal szemberfordított szlavón előkelőket a király számára. Kálmánt tehát Béla ellen igyekezett kijátszani. Első intézkedése mintha igazolta volna is az atyai elvárást. Kálmán a traui egyháznak adott egy tengermelléki helyet, amelyen Imre király, illetve saját testvére, Béla engedélyéből eddig világiak gyakoroltak joghatóságot. Azok a területek, amelyek Kálmán fennhatósága alá jutottak, továbbra is a bogumil eretnekség központjaiul szolgáltak.
  • II. Endre azonban hamarosan mindkét fiával kapcsolatos várakozásában csalódott. Kálmán ugyanis a későbbiekben jobbára testvéréhez, Bélához és nem atyjához igazította lépteit. Így amikor az új pápa, IX. Gergely 1227 júniusában szorgalmazta, hogy Kálmán adja vissza a templomosoktól elvett javakat, kiderült, hogy Kálmán nem is a maga, hanem Béla király autoritásából vette el azokat.
  • Kálmán 1226-ban, szlavóniai hercegsége első évében, emlékezve anyja, Gertrúd kegyességére, s halála miatti keserűségtől megindítva, kérte királyi atyját, hogy egy kikötőt a Châtillon Anna által alapított hajszentlőrinci monostornak adományozhasson, amihez II. Endre hozzájárult.

Béla birtokvisszavételi politikája

További kedvező körülmények ugyancsak bátorították Bélát a birtok-visszavételi politika megindítására. Béla maga mögött tudhatta a pápát, aki hálás volt Bélának a kun misszió sikeréért, s neheztelt Endrére az izmaeliták és zsidók pártolása miatt. Szilárd belső bázist jelentett, hogy Béla élvezte öccse, Kálmán szlavón herceg támogatását, illetve hogy Béla erdélyi herceg udvarának fontos tisztségeit régi hívei töltötték be.

Az egyházi nagybirtokosság politikai sikerei II. Endre uralkodásának utolsó éveiben

  • Nyug­talanította a pápát az a régóta húzódó viszály is, amely Kálmán szlavón herceg és a szlavóniai temp­lo­mo­sok között birtokügyekben támadt. A pápa intette Kálmánt, hogy a templomosoktól elvett összes javakat jut­tassa vissza, s az okozott károkért a herceg méltó elégtételt adjon.
  • Az egyház keserűen csalatkozott az Aranybulla megújítását követően. Egyedül Kálmán herceg tett ele­get a pápa felszólításának, és a templomos rend számára kedvező módon lezárta a renddel foly­ta­tott régi vitáját.
  • Kálmán herceg és más világi előkelők esküjükkel később fogadták el magukra nézve kötelezőnek a beregi egyezményt.
  • A pápa Kálmán királyt, II. Endre fiát kivette az egyházi fenyíték hatálya alól, s 1234 októberében több leve­lé­ben buzdította, hogy álljon az eretnekek elleni harc élére. Az eret­nekség Boszniából Szlavóniába, Kálmán tar­tományába is átterjedt, így Kálmán közvetlenül is érde­kelt volt az eretnekek elleni harcban. Kálmán azon­ban csak néhány év múlva, 1237-ben vállal­ko­zott – számottevő eredmény nélkül – a boszniai és a humi (her­cegovinai) eretnekek elleni harcra.

IV. Béla újabb birtokvisszavételei

Bélát 1235. október 14-én Székesfehérvárott az általa felszenteltetett Szent Péter-egyházban királlyá koro­názták. A szer­tar­tá­son Béla mellett testvéröccse, Kálmán vitte a királyi kardot, míg a halicsi bojá­rok elől éppen Magyarországra mene­kült Danyilo feje­delem a király lovát vezette.


A másik céltábla Kán nembeli Gyula volt, II. Endre hosszú évtizedeken át hűséges embere, több alkalommal nádori mél­tó­ságra is felemelkedett tanácsosa, aki az utolsó években Kálmán szlavón herceg udvarában a szlavón báni tisztet töl­tötte be. Gyulát börtönbe vettette IV. Béla, és a nagy kar­riert befutott főúr 1237 táján fogságban végezte életét.


1235-ben kedvezőnek látszott a helyzet a közel fél évtizede kényszerűen félbemaradt poli­tika folytatására. Nem volt már az élők sorában II. Endre, akinek tékozló birtokpolitikáját volt hivatva e res­tauráció ellensúlyozni és hatálytalanítani, nem volt már a politikai élet színpadán sem Ampod fia Dénes, sem a mértéktelen királyi adományokat szorgalmazó többi II. Endre-párti főúr. A II. Endre örö­kébe lépett Bélának ugyan Kálmán szlavón herceggel kellett osztoznia az ország kor­mány­zásában, de mivel Kálmán már hosszabb idő óta Béla nézeteit osztotta, így gyakorlatilag ez nem jelentett akadályt a bir­tok-visszavételi politika újrakezdésében, illetve folytatásában.


A bir­tok­vissza­vételt a Drávántúlon irányító Kálmán szlavón herceg Ábrahám comestől 1237-ben összes drá­ván­túli ado­mány­birtokát elvette. Egy Nyitra megyei birtokost, Dechynt oly súlyosan érintette a birtok-vissza­vétel, hogy szám­ű­ze­tésbe kényszerült, s később IV. Béla ötekényi földet, megélhetése biz­to­sí­tá­sára, visszaadott neki.

Új mozzanat az 1228–1231 közti visszavételhez képest, hogy IV. Béla mindjárt 1235-ben intenzíven hozzá­kezdett az egy­ház kezén levő birtokok elkobzásához. Méltó társra talált ebben Kálmán herceg sze­mé­lyében. 1235 utolsó hónapjaiban Béla és Kálmán több cisztercita monostort, továbbá a johannita, a temp­lomos és a Szent Lázár-rendet fosztották meg bizo­nyos birtokaiktól. IX. Gergely pápa 1236. január 16-án Bélához, január 25-én pedig Kálmánhoz intézett levelében a beregi egyez­ményre hivatkozva tar­totta jogtalannak a visszavételt, s intette Bélát és Kálmánt, hogy az egyházak Imre és II. Endre ado­má­nyá­ból juttatott ingatlanait hala­dék­talanul állítsák vissza, s a károkért megfelelő elégtételt adjanak.

Magyarország a tatár támadás útjában

  • Kálmán her­ceg 1237-ben tett eleget az évekkel korábbi pápai kérésnek, és hadjáratot vezetett az eretnekekkel teli Bosz­ni­ába. A kato­nai beavatkozás eredményeképpen elfoglalta Boszniát és Humot (Hercegovinát), de az eret­nekség kiirtása ter­mészetesen nem sikerülhetett, s noha Ninoslav újra színlelte a katolikus hitet, az eret­nekek elleni küzdelem az új bosz­niai püspökre, a domon­kosok közül való Pósára maradt.
  • A széttagolt Lengyelországgal IV. Béla a dinasztikus kapcsolatokat építette tovább, amelyet már a Kálmán her­ceg és Leszek krakkói fejedelem leánya, Salome közötti házasság megalapozott.

Írásbeliség

A ferrarai trubadúr-légkörben felnőtt Beatrix, II. Endre harmadik felesége Kálmán herceg nejét, Salomét Esztergomba hívta játé­kokra és udvari lát­vá­nyos­sá­gokra, amin megint csak lovagi tornát érthetünk.

Stílusirányzatok

Rajta hagyta lenyomatát az esztergomi műhely a halicsi Szent Pantaleon-templomon, amely az 1210-es évek máso­dik felében, Kálmán halicsi királysága idején épülhetett.

A tatárok Magyarországon

Április 10-ről 11-re virradó éjjel a tatárok egyik orosz foglya értesítette a magyarokat, hogy az éjszaka folyamán a tatárok táma­dása várható. A hír igaznak bizonyult, Siban előőrsei a hídon át meg­kezd­ték az átkelést a Sajó jobb partjára. Az akció nem érte várat­lanul a magyarokat, IV. Béla testvérének, Kálmán szlavón hercegnek és Ugrin kalocsai érseknek a veze­té­sé­vel meg­a­ka­dá­lyoz­ták a hídon való átkelésüket, részint visszaszorították, részint pedig a vízbe nyomták a jobb par­ton hídfő állást kiépíteni akaró tatárokat. Csakis a magya­rok elbizakodottságának, saját erejük túlértékelésének, ellen­felük lebe­csü­lé­sé­nek, hiányos tájé­kozottságuknak volt köszönhető, hogy nagy többségük úgy ítélte meg: döntő csatát nyertek a tatárok ellen, s éjszakai nyu­go­vóra tértek. Csak Kálmán herceg és Ugrin érsek virrasztottak csa­pa­ta­ik­kal. Éberségük nagyon is indokolt volt.

Rövid­del az előőrsök átkelési kísérlete után, Batu eredeti terveinek megfelelően, két oldalról, a hídon és a Sajó gázlóin meg­in­dult a tatár fősereg átkelési akciója a folyó jobb partjára. Amikor a folyó őrei riasztották az alvó magyar tábort, a várat­lan táma­dás miatt pánik tört ki, ami megakadályozta, hogy rögvest felvegyék a harcot a Sajón át több irányból özönlő tatárokkal. Egye­dül Kálmán herceg és Ugrin érsek vetette magát késedelem nélkül az ellenségre, de seregeik kis lét­száma nem tette lehe­tővé, hogy a tatárok átkelését megakadályozzák. Visszaszorultak a magyar táborba. Az érsek fen­nen kárhoztatta a királyt gon­dat­lan­ságáért; – az előkelőket pedig gyáva elpuhulásukért. A herceghez és az érsekhez a temp­lomos rend vitézei csat­lakoztak, együt­tesen támadtak a tatárokra. Újabb kísérletük sem vezetett ered­ményre, nem tud­ták megállítani a tatárok átözönlését a folyó jobb partjára. A temp­lo­mosokat mesterükkel egyetemben az utolsó embe­rig elveszejtették a tatárok, maga Kálmán és Ugrin is sebesülten tért meg a magyar táborba. Miután Szübeetejnek sike­rült alkalmilag összetákolt hídon a magyar tábortól viszony­lag távol átkelnie, a magyar sereg sorsa megpecsételődött. A csak a Batu által tartott híd környékét őrző magya­rok nem gon­doltak arra, hogy a Sajó több más pontján, a gázlókon és a mély vízben sebtében összeácsolt hídon is átkelhetnek a tatá­rok. A kora reggeli órákra Batu és Szübeetej gyűrűje bezá­rult a magyar tábor körül. Megkezdték a tatárok a magyar tábor nyi­la­zását, s a sátrak közelébe kerülve tüzet dobtak azokra. A magyar sereg­ben a pánik a tetőpontjára hágott. Igazi ütközetről, való­ságos csatáról szó sem lehe­tett, a szekér­várba zárt, a sátrak és a sátortartó kötelek sűrű szövevényei közt ver­gődő magya­rok a menekülést tekintették egyetlen lehet­séges kiútnak, de a sátrak soka­sága, a kötelek sűrűsége, a belső utak hiánya ugyan­azt végezte el, amit a tatár nyilak. A menekülők egymásra torlódtak, egymást tiporták a földre, sokan e mél­tat­lan módon vál­tak a tatár támadás áldo­zataivá. Számos egység megpróbálta a kitö­rést a tatár gyűrűből. A tatárok folyosót nyitottak a mene­külőknek, de kísér­ték a gyűrű­ből távozókat, s kopjával leszúrták, karddal lenyakazták, mocsárba szo­rí­tot­ták a lan­ka­dó­kat. Arra számí­tottak, hogy a gyűrűben rekedt IV. Béla is az általuk nyitott folyosón távozik majd, s így kezükbe kerül az ország ural­kodója. Bélát azonban hű bárói ellenkező irányba, észak felé menekítették. Így sem tudta az uralkodó elkerülni, hogy lovas­csa­tába ne bocsát­kozzék, de hívei felfogták a neki szánt csapásokat, s váltott lovakon sikerült egérutat nyernie az őt üldöző tatá­rok elől. Béla Észak-Magyarországon át az ország nyugati határszélére, Pozsonyba ment. Déli irányban sikerült kitör­nie a tatár gyű­rű­ből a sebesült Kálmán her­ceg­nek, s Pesten át a somogyi Segesdre érkezett.


A muhi győzelem után a tatárok főserege Pestre támadt. Hiába figyelmeztette pár nap­pal korábban az erre menekülő Kálmán herceg a pestieket, hogy biztonságot adó helyre vonuljanak, a városlakók nem fogadták meg a tanácsot.


Az osztrák herceg "ven­dégségéből" szabaduló Béla kisszámú kíséretével Segesd vidékére ment, ahol fele­sége és Kálmán öccse tartózkodott, majd súlyosan sebesült öccsével együtt tovább­indult Zágrábba.


IV. Béla súlyosan sebesült Kálmán öccsével együtt Zágrábban tartózkodott. Fele­sé­gét, gyermekeit, köztük a kétéves Ist­vánt a Tengermellékre, Spalatóba küldte, hogy mindenképpen biztonságban legyenek. A királyi család Clissa várában lelt mene­déket. Ugyancsak a tengerpartra vitette Szent István tetemét és számos egyház kin­cseit. IV. Béla Zágrábból írta segély­kérő levelét 1241. május 18-án IX. Gergely pápához, s küldte a levéllel együtt követségbe István váci püspököt. Leve­let küldött Béla IX. Lajos francia királyhoz, és felvette a kapcsolatot a tatár közeledés folytán a terü­leti közelség miatt leg­inkább fenyegetett Német-Római Császárság uraival, Fri­gyes császárral és fiával, Konrád német királlyal. A magyar király végső elke­se­redésében felajánlotta országát hűbérként a császárnak, ha segítséget kapna Fri­gyes­től. Kon­rád­hoz írott levelében támogatást kért Magyarország, illetve az egész keresz­tény emberiség megmentésére. Úgy akarta érde­keltté tenni a német királyt a segít­ségnyújtásban, hogy tudomására hozta: információja szerint a tatárok a tél ele­jén Német­ország megrohanására készülnek, azt remélve, hogy innen minden orszá­got és tartományt elfoglalhatnak. Bélával együtt még Kálmán herceg is írt a pápá­nak, de Muhinál szerzett sebeibe hamarosan belehalt, testét Szlavóniában, az iva­nicsi domonkos apácák (beginák) templomában helyezték örök nyugalomra.

Irodalom

Kanyó Géza, Kálmán herczeg 1908-1241 (Katholikus Szemle 1895. 2-3)

Kálmán herceg 1237. évi boszniai hadjáratára és általában a boszniai viszonyokra lásd Asbóth János, A bosnyák bogumilek az Árpádok, Anjouk és Hunyadiak alatt (Budapesti Szemle 1885. 97); Hodinka Antal, Egyházunk küzdelme a boszniai bogomil eretnekekkel (hely és év nélkül [[[Budapest#1887|Budapest, 1887]] ]); N. Pfeiffer, Die ungarische Dominikanerordensprovinz von ihrer Gründung 1221 bis zur Tatarenverwüstung 1241-1242 (Zürich, 1913); S. Ćirković, Istorija srednjovekovne bosanske države (Beograd, 1964).