Kézai Simon

A Múltunk wikiből

Keszi Simon

a 13. századi Magyarország leghíresebb krónikása
Wikipédia

Györffy György

IX. század végi népvándorlás

Kézai Attila unokáját már Álmos kortársának írta, így érthető, hogy a honfoglalást 700-ra tette, a bővebb krónikák viszont a latin források alapján megközelítő számot adtak (873, romlással 828).

Társadalmi fejlődés

Ebben a kérdésben a tisztánlátást sokáig akadályozta néhány egykorú külföldi szerző, aki – a honfoglaló magyarságot azonosnak véve a szeme előtt megjelenő kalandozókkal – az egész népet lovas nomád harcosok közösségének tekintette. Ez vezette már Reginót arra, hogy a magyarok portréját az antik szkíták ismeretében rajzolja meg, de ez bátorította Bölcs Leó császárt is arra, hogy 900 körül írt Taktikájában a „türkök”, azaz magyarok ábrázolására szó szerint kimásolja a Pseudo-Maurikios féle Taktikából azt, amit ott a 600 körüli ázsiai türkökről olvasott. Hozzátéve ehhez azokat az egykorú híradásokat, amelyek szerint a kalandozó magyarok foglyokat hurcolnak el, és otthon dolgoztatták őket, kikerekedett az a kép, amit Kézai a magyar dolgozó osztály eredetéről írt. Szerinte ezek eredetileg mind idegen foglyok voltak, viszont a katonáskodó várjobbágyok a nemes magyarok szegényebb rétegéből alakultak ki. E beállításban a hun–magyar nemességgel szemben az idegen, fogoly szolgák különféle kategóriái állnak.

Uralomváltás és a székelyek

Az uralomváltás vezérek bukásával, uralmi területük kisajátításával és néprészek szétszórásával, menekülésével járt együtt.

A magyar krónikák csak egy ilyen belső harcról tudatnak. Anonymus a kalandozások kapcsán beszéli el a Csaba-magyara néprész elmenekülését Görögországba, s azt, hogy onnan többé nem tértek vissza. E néprész azonosítható a bizánci forrásokban a X. század második felétől a Vardar vidékén emlegetett „vardarióta turk”-okkal. Csaba emlékét a székelyek tartották fenn hagyományukban; Kézai feljegyzése szerint „Ezek a székelyek azt tartották, hogy Csaba Görögországba veszett. Ezért a köznép mindmáig tartja azt a szólásmondást: Akkor gyere vissza, amikor Csaba Görögországból visszatér.”[1]

Kézai Csabát az általa írt hun történet végétől a magyar történetbe átvezető részhez építette be, azt állítva, hogy Csaba Attila legkisebb fia volt. Ennek azonban nemcsak az Attila birodalmának bukását elbeszélő egykorú források mondanak ellent – Attila legkisebb fiának Irnik volt a neve! –, hanem egy nyugati forrás is, amely Schabát a kalandozó vezérek között Bulcsú társaságában említi.

Az augsburgi csata vélt és valós jelentősége

Kézainak az őskrónikával való vitájából az is kiderül, hogy szó volt benne Lél és Bulcsú fenyegető tiltakozásáról: Ha megölik őket, többé német fogoly nem marad életben. Halálukat 20 000 „teuton” lemészárlása követte. Az ősgesta írója még közvetett hallomásból is tudhatott Augsburg következményeiről. Bulcsú és Lél legöregebb veteránjai ugyanis az 1010–1020-as évekig élhettek, és az író még beszélhetett olyan öregemberrel, aki gyermekkorában a nagy csata utolsó résztvevőit szent borzalommal szemlélte, énekeiket hallgatta.

A német támadás és egy nomád invázió elhárítása

A gestaíró és Anonymus szerint a futó németek elhajított pajzsai, régi elnevezéssel vértjei után kapta nevét a Vértes hegység, Kézai meg éppenséggel a Bársonyos helynevet magyarázta az eldobott bársonyruhákból. Ha ennek nincs is alapja, a nép megőrizte a veszteséges visszavonulás csatahelyeinek emlékét.

Ühegy, vendég és izbég

Kézai szerint a pogány foglyok neve „ühegy” (uheg), s valóban, egy Somogy megyei birtokos, Rádi András 1131–1141 táján 38 uhug-nak nevezett libertust adott az aradi prépostságnak földdel és minden más szükséges felszereléssel együtt. Hont-Pázmány nembeli Lampert ispán pedig 1138-ban 5 ühegyet, aki szekérfuvarar, kaszálásra és aratásra volt kötelezve, a bozóki monostornak adott.

Uralkodó osztály

Krónikáinkban nem csupán az eseménytörténet kapcsán esik szó egy-egy bevándorolt lovagról, hanem az V. István kori krónikás, Ákos mester és őt kiegészítve Kézai Simon meg is kísérelték a beköltözött jövevény (advena) úri nemzetségek lajstromát összeállítani, származáshelyük és beköltözésük idejének megjelölésével, ami többnyire hibásan sikerült.

Tollforgatók. A történeti irodalom megindulása.

A ma uralkodó felfogás szerint az ősgesta XII. századi folytatását az V. István kori krónikás, Ákos mester budai prépost korszerűsítette (1270–1272); ezt Kézai Simon kivonatolta, az elején kiegészítve a hun történettel (1280–1283), és a kettő egybeötvözéséből jött létre a budai ferencesek keze nyomáról árulkodó Magyar Krónika, amely 1330-ig terjedt.

Kristó Gyula

Alávetett népelemek

Az uhug szót talán „ühegy”-nek ejthették. Ismeretlen eredetű, hamar kikopott nyelvünkből, Kézai Simon korára, a XIII. század végére elhomályosult eredeti jelentése, s ő a pogány hadifoglyokat jelölte a szóval.

Világi előkelők

  • A nagy hatalmú Héder-nemzetség eleiről a XIII. századi Ákos mester ilyen híradást örökített meg: az Alamanniából, a Heunburg grófok családjából származó Wolfer testvérével, Héderrel (Hedrich) és 300 páncélos lóval jött Magyarországra, s neki Géza fejedelem a Küszén hegyet és Győr környékén egy dunai szigetet adott örök szállásul, ahol favárat készített, s hegyen monostort épített, s oda is temetkezett. Ákos mester kortársa, Kézai Simon már csak 40 páncélos lóról tesz említést, ami a mennyiséget illetően jóval közelebb járhatott az igazsághoz.
  • Ákos mester Keled fiairól, akik kortársai voltak, azt említi meg, hogy ősük, a meisseni őrgróf nővérének és Hersfeld grófnak a fia, aki Frankfurtban a császár választása alkalmából tartott ünnepi gyűlésen megölte a türingiai tartománygrófot (Landgraf), s az ítélet elől kíséretével, amelybe 60 páncélos mén tartozott, II. Géza korában Magyarországra jött; a magyar uralkodó ünnepélyesen fogadta, és gazdag birtokadományokkal látta el. Némileg más információt közöl Kézai, hiszen szerinte a beköltöző őst Gottfriednek hívták, az esemény pedig III. István idejében történt. Leírásuknak a Hersfeld családra vonatkozó része valótlanság. A legnagyobbat azonban nem ezzel vétették, hanem azzal, hogy ezt a XII. századi bevándorlást a Délvidéken birtokos Keled-leszármazottak családi hagyományához kötötték, holott valójában ez a nyugat-magyarországi Fraknói család eredettradíciója.
  • A Nagymartoni család eleinek Magyarországra kerüléséről Ákos mesterrel szemben Kézai Simon tartott fenn megbízhatóbb információt. Míg Ákos mester szerint Simonnak és testvérének, Mihálynak a nemzetsége, amelyet Nagymartoninak (Mortundorf) neveznek, II. Endre idejében jött be Spanyolországból, addig Kézai úgy fogalmazott, hogy ugyanez a nemzetség Konstanciával, Aragónia királyának lányával, Imre király feleségével érkezett katonák kíséretében az országba. Ugyancsak Kézai mondja el, hogy Konstancia királyné hozta magával Aragóniából Totát, aki Magyarországon Benedek herceg (dux) felesége lett, s Tota Nagymarton (Mertinsdorf) birtokába Imre király és Konstancia révén jutott jegyajándék címén. Kézai közlését oklevelek erősítik meg és pontosítják. Eszerint 1202-ben Imre király Benedek vajdának adta a III. Béla által a budai egyháztól vásárolt Nagymartont, majd ugyancsak ekkor az uralkodó megengedte Benedeknek, hogy a királytól kapott Nagymartont, illetve az Esztergom megyei Bajótot feleségének, Thota asszonynak adhassa jegyajádék fejében, illetve Konstancia kérésére mentesítette Thotát (aki a királynéval jött Magyarországra) a Nagymarton után a királynak járó adók fizetése alól.

Az új berendezkedés hívei

A nemzetség első ismert őse, Atha nádor, az 1066-ban felszentelt zselicszentjakabi monostor alapítója valóban német volt, s még az időpont, Salamon király kora is egyezik. Pot azonban, akiről a krónika a Győr-nemzetséget nevezi, későbben élt, a XIII. század elején, nevéhez fűződik a lébényi monostor alapítása. Kézai már egyenesen Lébényi Pottal azonosítja Ernestet, tanúbizonyságát adva, hogy a Győr-nemzetség XIII. századi hatalmának megalapítója Pot volt.

Népi kultúra

Anonymus a tanú arra, hogy a magyarság ere­detmondáját, a csodaszarvas- és nőrablás-mondát még a XIII. század elején is a joku­látorok szóbelisége tartotta ébren; egészen addig, sőt a XIII. század végéig, Kézai Simonig nem talált lejegyzőre. P. mester (Ano­nymus) ugyanis azzal indokolja saját vál­lalkozását, hogy „ha az oly igen nemes magyar nemzet az ő származásúnak kez­de­tét és az ő egyes hősi cselekedeteit a parasztok hamis meséiből vagy a regösök csa­csogó énekéből mintegy álomban hallaná, nagyon is nem szép és illetlen dolog volna.”[2]

Vörös Károly

A tudományok

A Magyar Királyságban Podhradszky csak 1833-ban adja ki Kézai, s 1838-ban a Budai Krónika szövegét.

Lábjegyzetek

  1. SRH I. 163.
  2. SRH I. 33–34. — Magyar fordítása: Magyar Anonymus. Béla király jegyzőjének könyve a magyarok cselekedeteiről. Fordította Pais 77–78.

Irodalom

A Kézai Simon által 1283 körül kialakított elmélet szerint a hunok és a magyarok azonosak, s így a hun-magyarok első beköltözése az V. században, Attila hunjai idejében történt. – Eckhardt Sándor, A pannoniai hun történet keletkezése (Századok 62. 1928. 465–491, 605–632); Horváth J., Az Árpád-kori latin nyelvű irodalmunk stílusproblémái 350–391; vesd össze Szűcs Jenő, Társadalomelmélet ... Kézai Simon Gesta Hungarorumában (Századok 107. 1973. 569–643; 823–878). A hun és a magyar nép azonban sem nyelvileg, sem etnikailag nem azonosítható egymással, a hun történetnek alapot adó teória középkori elképzeléseken nyugszik.

A megtelepedésre egykorú írott forrás nincs; a krónikás elképzelések közül első helyen említendő Anonymus Gesta Hungaroruma (SRH I. 33–117), továbbá Kézai és a bővebb krónikák vezérnévsora (SRH I. 165–167, 287–292. Vizsgálatához segítséget nyújtanak a magyar nemzetségeket említő 13–14. századi oklevelek: Wertner, Magyar Nemzetségek; Karácsonyi, Magyar Nemzetségek.