Kísérletek a hatalom biztosítására 1908–1909 fordulóján

A Múltunk wikiből
1906. október 24.—1911.
szeptember 20.
Franz von Schönaich a közös hadügyminiszter.
1909. január 30.
Wekerle Sándor felveti a két szorosan együttműködő jegybank, a kartellbank tervét.

A kormány tagjai az annexiós válság idején állhatatosan keresték helyzetük politikai megszilárdításának módjait. 1908 végén, a háborús párt felülkerekedésének heteiben megújították a katonai követeléseket, amelyeket ezúttal a hadügyminiszter nem mert azonnal visszautasítani. Tisza is támogatta a magyar vezényszóra és jelvényhasználatra vonatkozó nagyon szerény kívánságok benyújtását. A háborús veszély elmúltával, 1908 decemberét követően azonban a katonai követelések esélytelenné váltak. A hatalombiztosító kísérletek másik ága az Alkotmánypárt és a függetlenségi párt összeolvadásának tervéhez fűződött. Negyvennyolc és hatvanhét, amelyért eddig küzdöttünk, nem érdemes arra, hogy politikánk alapja legyen – írta Barabás Béla. Andrássy még 1909 januárjában is időszerűnek látta és szorgalmazta a fúziót. A háborús válság enyhülésével elsősorban az uralkodó vágta el a hatvanhetesek „hibridizálásanak” útját. A fúziós közeledést a szakítás irányvonala váltotta fel a koalícióban. A hatvanhetesek felhígulása helyett a hatvanhetesek érintetlenebb szárnyának előretörése került napirendre. A harmadik próbálkozás a gazdaságpolitikához fűződött. A kormány az ellenzéknek az önálló bank érdekében ekkor erősödő mozgalmat kivédeni és felhasználni igyekezve, saját bankengedményes platformját kereste.

1908 végén—1909 elején politikai földcsuszamlás következett be a függetlenségi partban, bomlása meggyorsult, ami végül is az egész koalíció széteséséhez vezetett. A kormányt 1908 végén egymás után érték a csapások. Polónyi Géza nyilvánosságra hozta a koalíció és a bécsi udvar 1906 áprilisában megkötött „paktumának” kétségbevonhatatlan hitelű szövegét. Ő, mint a paktum egyik létrehozója, véget vetett a paktum körül felburjánzott találgatásoknak. 1908 decemberében a balpárt határozati javaslata arra kívánta felszólítani a kormányt, hogy nyújtson be törvényjavaslatot az önálló nemzeti bankról és gondoskodjék arról, hogy azt 1911. január 1-re valóban fel is állítsák. E kezdeményezés döntő lökést adott a függetlenségi párton belüli ellenzéki csoport kikristályosodásához. A következő napon Justh Gyula a koalíciós parlament történetében először foglalt el nyíltan ellenzéki álláspontot: a nemzeti bankból nem engedünk – mondotta. A párt jelentős része – Justhtal az élen – arra az álláspontra helyezkedett, hogy az önálló bank megteremtését határidőhöz kössék. Justh támogatta Holló Lajos csoportját. Az ellenzék az önálló bank jelszavában remélte megtalálni azt a célt, amely alkalmasnak látszott arra, hogy a pártvezetéssel szemben egyesítse a függetlenségi ellenzéket és a nemzeti közvéleményt.

A bankkérdés néhány hét alatt polarizálni kezdte az egész pártot. Két csoport alakult ki: az úgynevezett bankcsoport, Justh Gyula vezetésével és az önálló bankot ellenzők csoportja, élén Kossuth Ferenccel és Apponyival. A bankcsoport fellépésének nagy visszhangja támadt a függetlenségi párt felől és hívei körében. Justh 1909 elején országszerte népszerű ember lett. E siker titka elsősorban nem az önálló bank követelésének fontosságában rejlett, hanem a nemzeti ellenzékiség újjászületésének tényében. Justh sikerét a parlamenti ellenzéknél éppen az fokozta, hogy ő távolabbról ekkor lépett feléjük. Nyílt bankpártiságának frisseségében rejlett a szenzáció. Justh a függetlenségi párt egyik legösszetettebb alkatú politikusa volt. 1908 decemberében, 1909 januárjában meg nem a választójogi reform, hanem a bankengedményes politika állt programjának középpontjában.

A bankcsoport ellenzéki küzdelme során a steril közjogi igényektől fokozatosan eljutott az általuk „általános választói jognak” nevezett széles körű reform követeléséig. Justh ez idő tájt tanúsított következetlenségére mutat, hogy amíg 1909 elején a függetlenségi pártkörben hitet tett az általános, titkos és egyenlő választói jog mellett, az Andrássyval folytatott magánbeszélgetésében felajánlotta, hogy az önálló bank megvalósítása fejében kész elfogadni a plurális választói jog javaslatát, sőt lemond a perszonálunióról, és nem támaszt semmiféle új közjogi követelést. 1909 Justh és a bankcsoport ingadozásainak, visszahanyatlásokkal teli, lassú haladásának az esztendeje. Az önálló bankért indult mozgalom mögött a középbirtok egy része, a takarékpénztárak és a kereskedők egy csoportja, ipari tőkések és kisiparosok meghatározott rétegei álltak. A bankmozgalom azonban régi kereteihez képest szűkebb mederben tudott csak kibontakozni. Olcsó hitelért folyamodva az érdekképviseletek egy része a bankmozgalommal többé-kevésbé határos jelszavakat hangoztatott, de a nagybirtokos–nagytőkés érdekképviseletek többsége határozottan az önálló bank mozgalma ellen fordult. A bankvita idején különösen a bank-érdekképviseleti csúcsok maradtak egyetlen táborban, a közös bank mellett kiálló Kornfeld Zsigmond, a Magyar Általános Hitelbank elnöke körében. Magában az önálló bankot követelők soraiban is bizonytalankodások egész sora tapasztalható. Gyakori, hogy önálló bankot hirdettek, de ezen csak kartellbankot értettek. A közös bank védelmezőinek tábora éppen 1908–1909-ben szélesedett, így a két banktábor közti arányok 1905-höz viszonyítva erősen eltolódtak a bankmozgalom rovására. Az utóbbi elég erős volt arra, hogy országos jelentőségű, népszerű politikai–gazdasági akciót bontakoztasson ki, de ahhoz már gyengének bizonyult, hogy a mozgalom szűkülő bázisát megfordítsa vagy programját a kormánnyal szemben győzelemre vigye. A koalíciós kormány 1908–1909-ben nem az önálló bank irányzatának reprezentánsaként, hanem az ellene folyó harc szervezőjeként szerepelt.

Kossuth Ferenc a bankkérdés kezelését alárendelte as ellenzék leszerelésének. Külső megnyilatkozásaiban a bankkövetelés alkalmankénti taktikai jellegű felkarolásával igyekezett megbénítani az ellenzéket. A frakciók küzdelmében nem centrista álláspontot foglalt el, hanem tudatos megtévesztő politikát folytatott a jobbszárny javára, következésképpen lelki válságára sem találhatók adatok. A politikai küzdelem a kormány és a balpárt között Justh megnyeréséért folyt. Justh 1909. januári tárgyalásai Andrássyval, Wekerlével, januári egyezkedési kísérlete Ferenc Józseffel, Kossuth Ferenccel szembeni lojalitása 1909 tavaszán rendszeresen kihívta a szocialisták és a balpártiak bírálatát. Justh első nagy fordulata az volt, hogy ettől az állásponttól 1909 őszéig eljutott a Kossuth Ferenccel való nyílt szakításig. Kossuth 1908 novemberében Leo Biliński, az Osztrák–Magyar Bank kormányzója előtt bizalmas magánvéleményként kijelentette, hogy nem kívánja a bank különválását. Az 1908. december 20-i minisztertanácson megkísérelte rávenni a minisztereket, hogy a párt- és kormányválság elkerülése érdekében formálisan támogassák az önálló bank követelését. A kormány, látva a növekvő ellenzéki áramlatot, kompromisszumos megoldással kísérletezett: 1908 végén Andrássy javaslatára a szabadelvű párt egy régi megoldási ötletét, a bankközösséget gyakorlatilag megőrző kartellbankot tette meg saját álláspontjának.

A kartellbank tervezete az Osztrák–Magyar Bank nevét Ausztria és Magyarország Bankja névre kívánta változtatni, s a közös cégen belül két, egymással kartellviszonyban levő pénzintézetet akart kialakítani. E bonyolult felépítésű bank terve messze elmaradt a valóban önálló bank követelményei mögött. A kartellbank tervét a kormány 1909 februárjában fogadta el. A kormány javaslatát Kossuth saját memorandumával is támogatta. Ferenc József február végén bocsátotta maga elé Kossuthot. Nem adott határozott választ, de sejtette, hogy nem zárkózik el feltétlenül a terv elől. A hatvanhetes minisztereknek azonban nyíltan megmondta véleményét a kartellbankról: „Csodálatos dolog, hogy az urak komédiát játszanak.”[1] A hivatalos királyi válasz ennek ellenére váratott magára, amit Kossuth jó jelnek vett. 1909 eleje volt az egyetlen időszak, amikor még a trónörökös felől is lágyabb hangú üzenetek szálltak. Bécs látszólagos engedékenységét elsősorban az annexiós válság éleződése magyarázza.

Az annexiós krízis eseményei és a várakozás hónapjai a bankcsoportot balra tolták. Justh márciusban azt hangoztatta, hogy a bankprovizóriumba semmi szín alatt sem egyezik bele, és ha a kormányban egyedül maradna is, ellenzékbe menne. Holló Lajos ugyanakkor a parlamenti összetűzésekre utalva kijelentette: „Ma temettük a koalíciót.”[2] A koalíció temetése azonban mégsem jelentette a kormánnyal való határozott szembefordulást a bankcsoportnál. Április elején a Magyarország még azt írta, hogy Justh-csoport nem létezik, „hiszen Justh Gyula teljes lojalitással hangsúlyozta minden alkalommal, hogy vezérül Kossuth Ferencet ismeri el és teljes bizalommal van iránta”.[3] A szocialisták joggal bírálták Justhot a választójogi reform elhanyagolásáért, szociális programjának hiányaiért. Ugyanakkor Justh-bírálatuk néha a közös bank bizonyos mentegetésébe tévedt, és túlzottan háttérben hagyták Kossuth Ferenc hivatalos irányzatának kritikáját. Differenciálniuk kellett volna Holló és Justh között; az előbbi hosszú hónapokig mérsékeltebb politikája miatt mintegy Justh elé állt a bankmozgalomban. Szabó István gazdamozgalma 1909 tavaszán Kossuth Ferencet támogatta a párton belüli politikai küzdelemben, a bankkérdésben. Az annexiós válság lezárulása után az uralkodó végleg visszautasította a katonai követeléseket és a kartellbank tervezetét, s ezzel elzárta az utat a koalíciós kormány jelentősebb hatalombiztosító kísérletei előtt. A kormányt áprilisban lemondásra kényszerítő nézeteltérés a bank ügyében lényegesebb volt a király és a kormány, mint a kormány tagjai között.

Az uralkodóval tárgyaló és a magyarországi nemzetiségeknek kisebb engedményeket ígérő Justh 1909 elején népszerű lett a nemzetiségi pártokban. A bankmozgalom tábora ellenségesen fogadta Justh nemzetiségpolitikai megélénkülését. Részben ezért, részben pedig az uralkodóval folytatott tárgyalások szünetelése miatt Justh és a nemzetiségi pártok közeledése 1909 derekán abbamaradt, az előző időszak azonban hagyományt teremtett, segített abban, hogy Justh programjában utóbb az általános választói jog kerüljön előtérbe.

Lábjegyzetek

  1. Országos Levéltár, Andrássy család levéltára. Ifj. Andrássy Gyula iratai. Andrássy-napló. 1909. január 20.
  2. Tüntetés az önálló bank mellett. Magyarország, 1909 április 1.
  3. A politikai helyzet. Ugyanott, 1909, április 2.


A koalíció felbomlása
Munkásmegmozdulások 1908 végén és 1909-benErényi Tibor Tartalomjegyzék Az uralkodó osztályok új gazdaságpolitikai gyűjtőpontjának létrejötte