Körmöcbánya

A Múltunk wikiből

szlovákul Kremnica, németül Kremnitz, latinul Cremnicium

város Szlovákiában a besztercebányai kerület garamszentkereszti járásában
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Unable to run external programs, proc_open() is disabled.
1659
július 21. I. Lipót e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, ahol maga is megjelenik. (XXVIII. tc.: a személyes felkelés évenkénti szemlét tartson; LXXII. tc.: a körmöci aranypénzt a bécsi pénz értékéhez és finomságához igazítsák.)
1682
szeptember vége Thököly serege elfoglalja a bányavárosokat. A fejedelem Körmöcbányán saját pénzt veret.
1759
Selmecbányán és Körmöcbányán a bányatárspénztár pamutfonalfonó manufaktúrát létesít.

Zimányi Vera

Magyarországi bányatermékek az európai piacon

  • A legjelentősebb bányák az egykori szóhasználat szerint alsóságinak nevezett hét Garam menti bányavárosban: Körmöc-, Selmec-, Beszterce-, Új-, Béla-, Baka- és Libetbányán, valamint az úgynevezett felső-magyarországi bányákban: a szepességiekben és Szatmár, Máramaros, Bereg vármegyében, továbbá Bihar, Zaránd és Arad vármegyében és Erdélyben voltak.
  • A Fuggerek azonban nemcsak az ország rézbányászatát és a rézkereskedelmet tartották a kezükben, hanem a Körmöcbányai Kamarát és az aranyfinomítót (cementezőt) is, amely a Thurzóknak az üzletből való kiválása után kizárólagosan a Fuggerek birtokába ment át. Az aranyfinomításról vezetett számadásaikba nem engedtek betekintést, még a Kamarának sem. Az egész Körmöci Kamara termelése (amelyben benne foglaltatik Selmecbánya hozama is) az 1531 és 1548 első fél éve közt eltelt tizenhét és fél év alatt átlagosan évi 155 393 forint értékben 5454,3 kg ezüstöt és 98 600 forint értékben 245,7 kg aranyat tett ki. Mindezek értéke összesen 253 993 forintra rúgott.

Bányavárosok–kereskedőpolgárok

A városok speciális csoportját alkották a bányavárosok; belső viszonyaikat, erős osztálytagozódásukat jól megvilágítja a Garam-vidéki hét bányatelepüléshez tartozó Besztercebánya, Selmecbánya és Körmöcbánya példája. Mindhárom helyen városonként 36 család tartotta kezében a hatalmat, tagjaik voltak a teljes jogú polgárok, szemben a több száz nem teljes jogú polgárral és a polgárjog nélküli plebejusokkal. A városi hatalomnak ilyen nagyfokú koncentrálódása érthetővé válik, ha tudjuk, hogy a 36 gyűrűstéri telek első tulajdonosai a városalapító tőkés csoport tagjai voltak. A 16. században is lényegében utódaik voltak a bányarészeket birtokló polgárok (urburárius), egyedül ők rendelkeztek a városban borkimérési joggal. Közülük került ki a bíró és a tizenkét esküdtből álló tanács zöme is, ez a tanács teljesen a gyűrűstéri polgárok befolyása alatt állt. A bányászathoz-kohászathoz oly nélkülözhetetlen erdők közös tulajdonban maradtak ugyan, de kizárólagos haszonélvezőik a főtéri polgárok voltak (akiket ezért Waldbürgereknek is neveztek). A főtér négyszögét sakktáblás utcahálózat vette körül. A bányatelepek körül külön-külön bányásztelepek alakultak ki. A külvárosi háztelkek nem mentek át a rajtuk házat építő polgárok tulajdonába, hanem a falusi jobbágyokhoz hasonló szolgáltatások ellenében, örökbérletként bírták e telkeket a várostól, melynek joghatósága alá tartoztak.

A 16. század derekán Körmöcbányának 1300–1400, Selmecbányának (a külső telepekkel együtt) 3400–3800, Besztercebányának pedig 2600–2900 lakója volt. Selmecbányán házanként átlag 6,5–7,5, egyik külvárosában 9–10, Besztercebányán pedig 15–16,5 lélek élt. A városlakók foglalkozás szerinti megoszlását is ismerjük (9. táblázat).

A városlakók foglalkozás szerinti megoszlása Selmecbányán, Besztercebányán és Körmöcbányán a XVI. század derekán százalékban
Foglalkozás Selmecbánya Besztercebánya Körmöcbánya
Bányász, kohómunkás, szénégető 63,57 56,68 28,17
Pénzverő - - 21,45
Kézműves 18,76 21,61 1,55
Kézimunkás kisvállalkozó 1,71 2,51 1,55
Kiskereskedő 5,86 5,95 5,69
Tőkés vállalkozó 3,25 4,07 5,94
Városi szolga, hajdú 0,72 1,04 1,81
Koldus (koldusszegény) 1,53 2,19 7,49
Egyéb foglalkozású 3,97 4,70 1,29

A kézművesek aránya meglehetősen alacsony; a három városban összesen 40 szakmában 513 mester és 157 segéd dolgozott. A legények elenyészően kis száma az ipar gyenge fejlettségét mutatja, csupán a lakosság közvetlen ellátását szolgáló pékeknél, mészárosoknál, sörfőzőknél, cipészeknél-vargáknál, szabóknál, kovácsoknál, lakatosoknál találunk 6-nál több mestert.

Igaz ugyan, hogy a bányarészek túlnyomó többségét kezükben tartó gyűrűstéri polgárok voltak a város urai, a bányaművelés terén azonban ők maguk is óriási nehézségekkel küszködtek. A könnyen kitermelhető rétegek már régen kimerültek, a mélyművelés pedig igen nagy technikai nehézségekkel járt, és hatalmas pénzbefektetést igényelt. A víztelenítéshez például költséges vízkiemelő szerkezeteket kellett alkalmazni, sok helyen jóval több ember dolgozott a vízmerésen, mint a fejtésen. Az ehhez szükséges tőke hiányában sorra mentek tönkre a kisvállalkozók, sokan a kincstárnak adták át bányarészüket. Valamelyest enyhített a helyzeten, hogy társaságokba szerveződtek, a legjelentősebb közöttük az 1570-ben alakult selmecbányai Brenner-szövetkezet volt. Elvileg mindenkinek szabad volt bányásznia, aki a folyamatos művelést vállalta, ezt a bányaszabadságot újra megerősítette és az egész országra kiterjesztette az 1523. évi XXXIX. törvénycikk. A törvény egységes alkalmazását azonban erősen gátolták a politikai fejlemények, valamint az egyes bányavárosokban az alapítástól kezdve fennálló eltérő helyi szokásjog és kiváltságok. Hosszas előzmények után 1562-ben Ferdinánd elrendelte, hogy a hét alsó-magyarországi bányavárosban hirdessék ki az általa elrendelt új bányarendtartást, amely az ausztriai rendelkezésekhez hasonlóan – a helyi szokásjogok rovására is – egységesíteni és modernizálni kívánta a bányaügyet. További hosszas tanácskozások és viták után született meg 1573-ban Miksa császár bányarendtartása, ami hosszú ideig irányadó maradt. Ez ésszerűsítette és egyben a fiskus ügyévé tette a bányászatot. A királyi hatalom megvédte a bányaművelőket az önkényeskedéstől, s magánföldesúri birtokosokkal szemben is védelmet nyújtott.

Bányászat, kohászat

Körmöcbányán ismételten akadozott a termelés, többször veszteségessé is vált, noha 1607-ben elrendelték a bányamérést és térképek készítését, valamint azt, hogy a beváltás súly szerint történjék. A város jelentőségét a pénzverő tartotta fenn.

R. Várkonyi Ágnes

A nagyszombati zsinat és következményei

1659 nyarán I. Lipót a királyi beiktatása céljából meghirdetett országgyűlést talpig magyar viseletben nyitotta meg. Tüntető magyarsággal különösen azért akarta megnyerni a rendeket a politikai befolyásolás fogásait már jól ismerő császári kormányzat, hogy keresztülvigye a jezsuita rend földbirtoklási jogát Magyarországon, és leszerelje az erdélyi válság és az egységes birodalmi pénzrendszer bevezetése miatti igen nagy nyugtalanságot. Zrínyi és csoportja már nem sok reményt fűzött az országgyűléshez. A bán a horvátországi katonamozgalom lecsendesítésével volt még mindig elfoglalva, a királyi megnyitásra meg sem érkezett, csak akkor jelent meg Pozsonyban, váratlanul, amikor a jezsuita rend földbirtoklási ügye miatt kirobbant, a vita. A protestáns köznemesség – a vármegyei követi utasítások szerint – a belső biztonságot és az erőszakos térítések megszüntetését török hódolással fenyegetve követelte. A katolikus párt ugyancsak belső rendet, az ország gazdasági erőinek összefogását kívánta, s hatékony politikát kért a protestánsok és a török ellen. Végül, a velencei követ és a pápai nuncius egybehangzó véleménye szerint Zrínyi csendesítette meg csoportjával a teljes meghasonlással fenyegető belső harcba merülő országgyűlést. A vezető magyar politikusoknak sikerült a hadi reformokra irányítaniok az országgyűlés figyelmét. Ismét törvénybe iktatták a rendek, hogy a király vegye igénybe a birodalmi segélyt, hajtsa be az örökös tartományokra és Csehországra régen kivetett, de mind ez ideig meg nem fizetett török adót. Draskovich püspök Érsekújvár erődműveinek renoválására tett 50 ezer forintos adományát engedje eredeti céljára felhasználni az Udvari Kamara. A kapitányságokat alkalmas magyarokra bízzák, állítsanak ki portális lovas- és gyalogosezredeket, s fordítsák valóban a végekre a félharmincadot. Törvényt hozott a rendi reform útjára lépő országgyűlés a nemességnek vagyona arányában való hadiadó-fizetési kötelességéről, a hajdúk kiváltságáról és gabonaraktárak építéséről. Törvénybe iktatták, hogy I. Lipót módosítsa a Magyarország és- az örökös tartományok közötti, magyarokra nézve hátrányos vámrendeletét. Viszont elfogadták a rendek a körmöci aranytallér új értékét.

Benczédi László

Az 1668. szeptemberi felkelés terve

Ennek a felkelésnek a terve Nádasdy és a murányiak kezdeményezésére az 1668. július 20-i stubnyai és augusztus 18-i szendrői tanácskozásokon formálódott ki, s az erősítésként Magyarországra küldött újabb német csapatok megtámadását, egy nagyobb körmöcbányai pénzszállítmány elrablását, valamint a szomszédos osztrák tartományok, Morvaország és Szilézia megrohanását irányozta elő. Az egész elgondolás alaphibája az volt, hogy figyelmen kívül hagyta a külpolitikai körülményeket, amelyek az adott pillanatban a legkedvezőtlenebbek voltak a Habsburg-ellenes vállalkozás megindításához. Hiába karolta fel ugyanis a magyarországi vállalkozást Apafi Mihály, az erdélyi fejedelem moccanni sem tudott a török engedélye nélkül. Márpedig a Portára beküldött erdélyi követek elutasító válasszal tértek vissza a nagyvezírtől: a kandiai háború befejezéséig a török hallani sem akart bármiféle magyarországi akció megindításáról. De elenyésztek ekkorra már a francia remények utolsó foszlányai is: a tekintélyes francia hódításokkal járó flandriai háborúnak 1668 májusában az aacheni béke vetett véget, s ettől kezdve XIV. Lajos huzamos ideig érdektelenné vált a magyarországi mozgalom iránt. Sőt, a rendkívül mozgékony francia diplomácia kezdeményezésére 1668 januárjában egy titkos szerződést is aláírtak a bécsi és a párizsi udvar között, amelyben a spanyol király halála esetére a két hatalom előre felosztotta egymás között a spanyol örökséget. Ez a szerződés immár kifejezetten szembeállította a francia politikát minden olyan próbálkozással, amely tárgyaló partnere és szövetségese, a Habsburg császár legitim hatalmának megrendítésére irányult.

Eltekintve a francia–osztrák titkos szerződéstől, a külpolitikai helyzet egyéb kedvezőtlen tényezői ismertek voltak az 1668. szeptemberi felkelési terv készítői előtt, s ha ennek ellenére mégis akcióra szánták el magukat, úgy ez eljárásuk megalapozatlan, éretlen voltára világít reá. Éppen ezért nem tekinthetjük meglepőnek, hogy a felkelés terve korántsem talált egyöntetű helyeslésre az ellenzékiek táborában, sőt 1668 nyarán éppen ezekkel a tervekkel kapcsolatban került felszínre első ízben a szervezkedés sorait megosztó – s többnyire a vallási viszályok köntösében jelentkező – pártoskodás. S hogy a tragédia – a megalapozatlan felkelés – ekkor még nem következett be, az végül is nem a józanság felülkerekedésén, hanem a körülmények véletlen összejátszásán múlott: kudarcba fulladt a körmöcbányai pénzrablás, s a német csapatok megerősítése is elmaradt – ezek megtámadása lett volna a jeladás az országos felkelés megindítására.

A szervezkedés második szakasza

1669–1670 fordulóján az addig többé-kevésbé szűk körű rendi szervezkedés kilépett a konspirációs keretek közül, s az úgynevezett vármegyei mozgalomban széles körű politikai akcióvá terebélyesedett. Az alsó- és felső-magyarországi vármegyék ekkor – Körmöcbányán, Kassán és Breznóbányán – egymás után tartották vármegyeközi gyűléseiket, amelyeken a török elleni önvédelem jelszavával a bécsi hadszervezettől független, saját erőből létesítendő vármegyei haderő felállítására tettek kísérletet. Ez már önmagában is kihívást jelentett a bécsi kormánnyal szemben, pedig a mozgalom konspiratív vezérkara a török elleni védelmet is csak ürügynek tekintette a Habsburg-ellenes felkelés előkészítéséhez.

Az 1678. évi hadjárat

Október folyamán sorra elesett Zólyom, Beszterce-, Breznó-, Selmec- és Körmöcbánya, majd egyenként behódoltak Korpona, Kékkő, Divény, Gács és más várak őrségei is. Ezzel mintegy hat hét leforgása alatt a kurucok ellenőrzése alatt álló terület elérte addigi legnagyobb kiterjedését.

R. Várkonyi Ágnes

A túlélés esélyei

Az 1679–1682. évi bizottsági jelentés megállapítása csak egy a sok közül: „a körmöci bányák jó állapotban vannak. Az új rudas vízemelő jól működik”,[1] s az új olvasztási eljárással mintegy 15 ezer forintot takarítottak meg.

Pénz- és hitelviszonyok: az 1657–1659. évi pénzreform és következményei

A döntő lépést I. Lipót tette meg: 1659-ben Magyarországon is új pénzrendszert vezetett be. A Habsburg-országok pénzrendszerét egységesítő rendelet Magyarországon is bevezette a krajcárrendszert. Körmöcbányán a királyi országrész többi pénzverdéjében ettől kezdve pénzláb, névérték és éremkép tekintetében az ausztriai örökös tartományokhoz igazodva vernek pénzt. Az ezüsttallér és a dukát, az aranyforint melletti 3, 2 és 1 krajcár értékű pénzeket bocsátanak ki, de ezek nemesfémtartalma kisebb, mint a bécsi és más ausztriai verdékből azonos címletben kikerülő pénzeké. Megváltozik az éremkép: Szent László alakját I. Lipót gazdagon díszített barokk portréja váltja fel. A magyar címer legtöbb esetben a cseh és az ausztriai tartományok címerképeivel egybeszerkesztve, a kétfejű sas mellére kerül. A pénzek magyar voltára a címeren kívül esetleg a régi magyar pénzek némely esetben megtartott eleme, a Madonna-kép utal. Az éremkép megváltozása a magyarországi társadalom minden rétegében szinte sokkszerű hatást váltott ki, pszichológiai következményeinek lecsapódását történeti énekek, politikai pamfletek és katonaversek őrzik.

Bányavállalatok és uradalmak üzemei

  • Az 1650-es években a kincstári tulajdonban levő selmeci és körmöci nemesfémbányákon s a besztercei rézbányákon kívül a bányák, kohók, hámorok jelentős részén még magánosok osztoztak: főurak, városok, kisvállalkozók – bányapolgárok és polgári vállalkozó társulatok. Fél évszázad leforgása alatt azonban minden számottevőbb bánya a kincstár tulajdonába kerül. Körmöcbányától és Nagybányától Lipót császár a városok adósságai fejében veszi át a bányákat.
  • Körmöcön nyereséges és veszteséges esztendők váltogatják egymást. Az 1679/82. évi jelentés szerint a pénzverésből az elmúlt tíz esztendőben a kincstár átlagosan 3 219 663 forint nyereségre tett szert. 1688 és 1698 között viszont az évi veszteség átlag 4837 forint volt.

Városok, nyitott kapukkal

A bányavárosokban – Besztercén, Nagybányán, Selmecen, Körmöcön – a hivatalnoknemesség nagyszámú, inkább technikai, pénzügyi kérdések iránt fogékony tagjai vernek gyökeret. Az addig túlnyomórészt evangélikus városokban a század közepén a katolikusok és reformátusok a teljes egyenjogúság igényével lépnek fel. Néhány évtized leforgása alatt a katolikus klérus intézményei, építkezései: templomok, iskolák, rendházak módosítják számos város addigi képét.

Heckenast Gusztáv

Magyarország bányászata és ipara a török kiűzése után

A körmöcbányai aranybányaüzem 1676–1698 közti mérlege huszonhárom év alatt több mint 32 ezer forint deficitet mutat, miközben nyereséges és veszteséges esztendők váltogatták egymást.

R. Várkonyi Ágnes

Országos támadás, társadalmi érdekegység

Rákóczi – értesülve a készülő császári ellentámadásról – megbízta Károlyit, hogy a szentendrei rácokat szigetelje el és nyerje meg, az északnyugat-magyarországi terület főparancsnokává pedig Bercsényit nevezte ki. Bercsényi október végén rohammal bevette Eger városát, és megnyerte Telekessy István egri püspököt. Schlick ezalatt elfoglalta Lévát, Selmecbányát, s ezzel Körmöcbánya, Korpona, Csábrág is visszatért a király hűségére.

Polgárság és értelmiség

Az új magyar állam kötelékébe került városok és mezővárosok nagyon eltérő jellegű együtteseket alkottak. A felső-magyarországi kereskedővárosok: Kassa, Eperjes, Lőcse, Késmárk, Bártfa testesítette meg az egyik fontos városcsoportot, az alsó-magyarországi bányavárosok: Selmecbánya, Körmöcbánya, Besztercebánya a másikat. A monokultúrák területén a városok és mezővárosok jelentősége megnövekedett, mint a hegyaljai mezővárosok és Debrecen, a három alföldi mezőváros: Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, s olyan kisebb városok, mint Szolnok, Gyöngyös, Rimaszombat, Losonc, valamint a gömöri mezővárosok példája mutatja. A kereskedő patríciusok, az egy-két segéddel dolgozó kézművesek, a külvárosok lakói és a mezővárosi cívisek élesen elkülönültek egymástól. Múltjában, nyelvében, foglalkozásában, anyagi erejében és műveltségében nagyon különböző városi lakosság tagolódott tehát az új államalakulatba. Többségük a török háborúk és a berendezkedés évei alatt általában leromlott, tőkéje kimerült, sokan súlyos adósságokkal küzdöttek. A visszafoglalt területeken a gazdasági fellendülés lehetőségeit, az újjáépítés dinamizmusát főleg az alföldi mezővárosokban tudták kihasználni. A városlakók rengeteget fizettek az országegység megvalósításáért, az egykori királyság területén elvesztették helyzet adta előnyeiket.

Az erdélyi városok kézművesei és szegényei – aranymosók, kötélverők, fuvarosok, kőművesek, ácsok, hajósok – néhány kereskedővel együtt már a helyi felkelések szervezői között is megtalálhatók voltak, s a császári őrség alatt tartott Kolozsvárról nemcsak a szőlőkapások szöktek ki Rákóczi hívei közé, hanem tekintélyes mesterek is kapcsolatot tartottak a felkelőkkel. Eperjes és Kassa csak hosszú ostromzár után nyitotta meg kapuit, és a lakosság között ottmaradtak a Habsburg-kormányzat hívei. Selmecbánya polgárai és bányatisztjei komoran tűrték az első kuruc csapatok kemény sarcolásait, az első találkozás rossz emlékeit nem felejették el, de a gazdag bányatulajdonosok és a városi elöljárók is vállalták az önálló magyar államért indított háborút. Debrecen már a tiszaháti szervezkedésben fontos központként szolgált – mesterlegények, sószállítók, diákok, szolgák segítették az első kurucokat. A szabadságharc idején a cívisgazdák óvatosak voltak, okos megegyezéssel kivédték a katonatartás terheit. De a háború a városlakókat különösen meggyötörte. 1706–1707 telén már Debrecent sem tudták megvédeni a hadviselés pusztító-égető következményeitől, a császári hadsereg beszállásolását nem kerülhették el. Az alföldi mezővárosok is kénytelenek voltak ellátni az átvonuló császári katonaságot, s megszenvedték a büntetésükre küldött rác csapatok fegyvereit.

A naplót író polgárok az értékféltők józan bizalmatlanságával rögzítették a lakosság mindennapjait. Szakál Ferenc kolozsvári ács és kőművesmester, a város óvári negyedének kapitánya, majd az unitárius gyülekezet „szász részről való curatora”,[2] tehetősebb városi polgár – 1702-ben a Bécsből Szentpétervárra utazó dán követ nála szállt meg – magyar nyelvű naplójában elítéli a döntésre képtelen hosszú harcokat, sajnálja a város veszteségeit, és mint valami aggályos számadó, aprólékosan feljegyzi a lakosság mérhetetlen megpróbáltatásait, de elfogadja az új magyar államot. A zömmel evangélikus és református, német, magyar és szlovák nyelvű polgárság elsősorban azért érezte magáénak Rákóczi államát, mert visszakapta templomait, iskoláit, némileg a városi kormányzást is, és ismét számarányának megfelelően kerülhetett be a magisztrátusba. Scheissler Gáspár kassai polgár mégis a megfogyatkozott javakat félti, amikor mindezt feljegyzi: „Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem sok más urasággal egyetemben itt vett téli szállást. Emiatt a város lakóira nem csekély többletterhek estek. Isten segítsen minket, hogy elviseljük e nehéz terhet, és legyen velünk, nehogy ebbe még tán belepusztuljunk!„[3]

Rákóczi államának polgárait az 1707. évi dikális összeírás általában szegénynek mutatja. A királyi városok lakóinak adóköteles vagyonát és jövedelmét 109 832 dika értékben számolták, vagyis az országos adó, a közönséges teher 10,8%-át fizették. Csak négy Város lakosságának vagyona tett ki 10 ezer dika körüli összeget, amit minden vármegye messze felülmúlt. Lőcsén 13 ezer, Selmecbányán 12 ezer, Eperjesen 10 ezer, Besztercebányán 9500 dikát jegyeztek. Körmöcbányán 9 ezer dikát számláltak össze, Kassán és Késmárkon 8–8 ezret, Bártfán 7 ezret.

Művészetek

A Rákóczi-hadsereg tisztjei főleg Selmec-, Beszterce- és Körmöcbánya ötvöseinek adtak munkát.

Ember Győző

Városi felsőbíróságok

A személynöki szék (sedes personalitia) közvetlen illetékessége alá is sok szabad királyi város tartozott, valamint a hét bányaváros (Körmöc-, Selmec-, Béla-, Beszterce-, Libet-, Baka-, és Újbánya), Felsőbánya, továbbá – 1772. évi visszacsatolásuk után – a tizenhat szepesi város. A szabad királyi személynöki városok ügyeit közvetlenül, a hét bányaváros és a tizenhat szepesi város ügyeit pedig e városok közös törvényszékén át lehetett a személynöki szék elé vinni. A személynöki szék tehát részben másod-, részben pedig – 1744-ig a tárnoki városok ügyeiben is – harmadfokú bíróság volt. A királyi táblához fűződő szoros kapcsolatából következett, hogy üléseit 1724 óta a királyi kúria székhelyén, Pesten tartotta. Bár a hét bányaváros illetékességi körébe tartozott, a bányaperek, amióta külön bányabíróságok működtek, hatáskörén kívül estek.

Heckenast Gusztáv

Magyarország bányászatának rekonstrukciója

A Körmöcbányai Kamarának 1734 volt az utolsó deficites éve, 1739-ben az évi nyereség 100 ezer forint fölé emelkedett.

Magyarország bányászatának ismeretlen fénykora

A magyarországi bányászattörténet forrásainak mindmáig legjobb ismerője, Péch Antal, posthumus munkájának, az alsó-magyarországi bányaművelés 1650–1750 közötti történetének előszavában a 18. század második feléről úgy nyilatkozott, hogy ez volt „a selmeczi és körmöczi bányák fénykora, ez időszakra esik a selmeczi bányászati akadémia alapítása, és általjában bányászatunknak mintaszetű berendezése”.[4] E „fénykor„ forrásainak összegyűjtéséhez hozzákezdeni azonban már nem tudott, és a Péch szorgalmas kezéből 1895-ben kihullott tollat azóta sem vette fel senki. Részlettanulmányok ugyan szép számmal készültek, de a részletek még nem állnak össze szerves egésszé; a döntő többségében Bécsben, illetve Selmecbányán található forrásanyag pedig olyan hatalmas mennyiségű, hogy felületes áttekintése is reménytelen feladat hazai kutató számára. A 18. század második fele magyarországi (és erdélyi) bányászattörténetének monográfiák sorára alapozott szintézise csak nemzetközi együttműködés, magyar, szlovák és román kutatók közös munkája nyomán készíthető el.

Pedig a korabeli kamarai bányaigazgatás a maga hatáskörében gondoskodni kívánt egy jól megalapozott történeti áttekintés előkészítéséről, ezért a bécsi Hofkammer in Münz- und Bergwesen 1768-ban utasította a birodalom valamennyi bányakerületének legfelső kamarai hatóságát, hogy évről évre terjesszen fel úgynevezett történeti híradást (Historische Nachricht) a bányaművelés tökéletesítéséről, más nevezetes eseményekről, a termelés növekedéséről vagy csökkenéséről, s mindezek okairól. A rendelkezést végrehajtották, a terjedelmes, mellékletekkel együtt gyakran több száz oldalas jelentések szabályosan befutottak Bécsbe, kiértékelésük is megtörtént összefoglaló birodalmi évi jelentés formájában, majd az egész anyag az udvari kamarai főszámvevőségre került, s aktualitása elmúlván a főszámvevőség levéltárával együtt került kiselejtezésre. Valamely szerencsés véletlen következtében azonban fennmaradt – kis hiányokkal – az alsó-magyarországi főkamaragrófság tizennégy darab évi jelentése az 1769 és 1786 közti időből. Ennek köszönhető, hogy van némi áttekintésünk az ország még mindig legfontosabb bányavidékének, a selmecbányai, a körmöcbányai és a besztercebányai bányakamara területének termeléséről.

Az évi jelentésekből az tűnik ki, hogy a legfontosabb bányatermék ezekben az években is az ezüst (Selmec- és Körmöcbányán) és a réz (Besztercebányán) volt. A legjövedelmezőbb ezüstlelőhely az egész időszakban a Selmecbánya melletti Szélakna (Windschacht) ; a Garam menti bányavidék többi bányavárosában viszont a bányaművelés már teljesen lehanyatlott, a termelés jelentéktelen volt, vagy meg is szűnt.

Összefüggő termelési adatsorokat ezek az évi jelentések legfeljebb egyes bányaüzemekről közölnek, kimutatják viszont a Garam menti három bányakamara bányaművelésének évi teljes tiszta jövedelmét.

Alsó-Magyarország kincstári bányáinak évi tiszta jövedelme (1779–1786)
Év Selmec- és Körmöcbánya Besztercebánya Összesen
Ft xr Ft xr Ft xr
1779 325 058 58 1/2 91 306 15 3/4 416 365 19 1/4
1780 445 973 25 3/4 124 695 28 1/2 570 668 54 1/4
1781 377 495 07 1/4 106 695 42 484 190 49 1/4
1782 459 551 59 94 225 24 1/2 553 777 23 1/2
1783 404 237 56 1/2 72 844 22 1/4 477 082 18 3/4
1784 404 480 43 1/2 84 063 52 1/2 489 544 36
1785 449 092 46 69 675 34 1/4 518 786 20 1/4
1786 565 954 21 3/4 72 035 26 3/4 637 989 48 1/2

H. Balázs Éva

A vármegye felszámolása. A kerületi bürokrácia.

Említésre érdemes, hogy a magyarországi városokat négy kategóriába sorolták, az elsőbe került Buda, Pest, Debrecen, Kassa, Körmöcbánya, Sopron, Pozsony, Selmecbánya és Szeged.

Nemzetközi krízis — hazai krízis

József meghökkentette országainak lakosságát, amikor 1786 januárjában rögzítette az arany árát: a körmöci arany 40 forint 30 krajcár, a németalföldi aranypénz 13 forint 20 krajcár, a milánói Louis d'or közel ennek a fele.

Mérei Gyula

Háziipar, céhes ipar

A szabad királyi városok közül a hét közepesen iparosodottban (Zombor, Szabadka, Sopron, Újvidék, Körmöcbánya, Trencsén, Székesfehérvár) egész évben átlagosan az iparosoknak csupán 67,9%-a dolgozott.

A tőkés ipar

Az 1840-es évek közepén a 40 kisebb-nagyobb papírmalmon kívül (1784–1786-ban még csak 10 volt) a fiumei mellett már működött a hermaneci papírgyár és a nagyszlabosi (1842 óta géppapírt gyárt), valamint a körmöcbányai géppapírgyár.

Vörös Károly

A polgári életmód kerete és meghatározója: az urbanizálódás

És ha más régi városok, például Körmöcbánya, Kézsmárk, Eperjes, Trencsén, Sopron, Szakolca vagy Nagyszeben falai nagy részükben még álltak is, túl rajtuk, itt-ott a város régi szerkezetéhez szervesen kapcsolódó új városrészek épültek, már többnyire tágas egyenes utcákkal, de legalábbis kényelmesebb, derűsebb házakkal, melyeknek klasszicista vagy később koraeklektikus stílusa csakhamar a belvárosban is helyet kap egy-egy (és majd egyre több) csákány alá került öreg, középkorias vagy barokk ház helyén emelkedő új épületen is.

Az oktatásügy intézményei

Vagyoni alapját 1793-ban újból kikülönítették az államkincstárból, és 1804-ben az egyetem birtoklását új adománylevéllel is megerősítették. 1795-ben az egyetem megkapta a feloszlatott pálos rend pesti templomát, 1797-ben Budára helyezték az Egyetemi Nyomdát és 1802-ben Körmöcbányán a nyomdának még saját papírmalmot is vásároltak. Az így növekvő vagyonállag kezelése azonban mindvégig a kamarai szervek kezében maradt, ami már önmagában is alkalmas volt arra, hogy az abszolutizmus befolyásának lassan az egyetem belső szervezetében is megérezhető erősödését jelentősen támogassa.

Spira György

Győzelmek a mellékhadszíntereken

És a szervezett szabadcsapatok mellett a Felvidéken szintén szerephez jutott a szó szoros értelmében vett népfelkelés is; Selmecbányát például április 18-án, a honvédsereg egyik kisebb portyázó különítményével összefogva, a fegyverre kelő helyi bányászok szabadították fel, ezzel egyszersmind a besztercebányai meg a körmöcbányai ellenséges helyőrséget is megfutamodásra bírva.

Szabad György

A néptömegek hangulata és mozgalmai

Nevezetesebb bérmozgalomra került sor 1850 őszén az óbudai hajógyárban, 1851 nyarán a pesti kincstári dohánygyárban, 1851-ben a Báziás és Oravica, 1852-ben a Kecskemét és Szeged közti vasút építkezésén, s ugyanebben az évben a selmecbányai, 1853-ban a körmöcbányai, 1857–58-ban pedig a bánáti kincstári bányák munkásságának körében.

Hanák Péter

Népességnövekedés, vándorlás, városiasodás

Azok a nyugat-dunántúli, erdélyi és felvidéki városok – elsősorban a nagy múltú bányavárosok: Selmecbánya, Abrudbánya, Körmöcbánya –, amelyek bányászata kimerült, továbbá azok az egykori bortermelő és kereskedő központok, amelyek kiestek a forgalom új főútvonalaiból, jobbadán stagnáltak – Lőcse, Bártfa, Ruszt, Szekszárd –, a hagyományos borászatot elpusztító filoxéravész idején pedig hanyatlásnak indultak.

Lábjegyzetek

  1. Péch Antal, Alsómagyarország bányamívelésének története, III. Budapest, 1967. 574.
  2. Rákóczi Tükör I. 128.
  3. Ugyanott I. 518.
  4. Péch Antal, Alsó-Magyarország bányamívelésének története. III. 1680–1750. Sajtó alá rendezte Kosáry Domokos, Budapest, 1967. 8.

Irodalom

Kiadvány

Pszotka Ferenc, Körmöcbánya szomorú napjai 1849-ben (Körmöcbánya, 1905);