Körmend

A Múltunk wikiből

horvátul Kirmied, Kermien, németül Kirment, szlovénül Kermendin, vendül: Karmadén

Rába-parti város Vas megyében a körmendi kistérségben
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Unable to run external programs, proc_open() is disabled.

Szõkefölde a Batthyányk körmendi uradalmának kuriális gazdaságai, pontosabban fiókgazdaságai közé tartozott, amelyek "mind pénztári, mind természetbeli számadásaikat a körmendi anyauradalomtól elkülönítve kezelik, miszerint különb pénztárakkal is bírnak".A birtok központja, a kúria, a park és a major már 1813-ban a máig élő Prater nevet viselte.

Zimányi Vera

A jobbágyszolgáltatások arányainak módosulása

A 17. század közepén például a Batthyányak a németújvári, szalónaki, rohonci, borostyáni, körmendi, dobrai és rakicsányi uradalmak mindennemű dézsmájáért összesen évi 1300 forintot fizettek a győri püspökségnek. Ugyanekkor a felsorolt uradalmak gabona- és bortizedeinek értéke folyó árakon mintegy 15 ezer forintot tett ki, tehát csaknem tizenkétszeresét annak az összegnek, amelyért a földesúr a tizedeket a győri püspökségtől bérelte.

A mezőgazdasági termelés technikája

Igen becses a Körmend mezővárosról 1649-ből fennmaradt összeírás, amelyből kiderül, hogy a jobbágyházak legfőbb helyiségei – nemcsak az oppidum belső városában, hanem a külvárosban is – a következők voltak: kályhás szoba, füstös szoba – lakókonyha – és kamra. A jobbágyok lakóházainál is több-kevesebb kiegészítő helyiséget találunk: pince, istálló, pajta, kapuszín, bolt – nem mindegyikük fordul elő valamennyi háznál. A gazdagabb jobbágyoknál néha két kamra vagy két pince, vagy nagyobb istálló is szerepel. Elvétve találunk „nyári házat”, nyári konyhát is a kertben. Körmenden a belvárosban valamivel több a járulékos helyiségek száma, mint a külvárosban. Ez a gazdasági és lakóépület-típus volt az ország legnagyobb részében elterjedve, a Dunántúltól Észak-Magyarországig és Erdélyig. Kivételt képezett az Alföld, ahol az akolkertes település, valamint a marhatenyésztésre szolgáló „szállás” sajátos rendszerében a lakóház és a gazdasági udvar térben elkülönült egymástól.

A földesúri allodiális épületek – a fennmaradt nagyszámú leltár tanúsága szerint – valóban igen hasonlítottak a Körmenden leírt parasztházakhoz.

R. Várkonyi Ágnes

A vezekényi csata és nemzetközi visszhangja

1647-ben a török felperzselte a Körmend környéki falvakat, 1649-ben pedig Kistapolcsányt.

Iparűző mezővárosok

A Dunántúlon Körmend, Sárvár, Devecser, Kapuvár, Tapolca gyarapítja a kereskedő mezővárosokat.

A vitézlő rend

A magánföldesúri hajdútelepítések régi lendülete lefékeződött, de a Tiszántúlon Kesznyéten (1649) és Szederkény (1651), a Dunántúlon Guricsány, Gyurgyand, Hudoscsány, Körmend (1650), Tapolca (1656), Hídvég (1688) és Szepetnek (1696) kapnak földesuraiktól, a Zrínyi, Batthyány, Rákóczi családok tagjaitól fegyverviselésükért hajdúkiváltságot.

Országos támadás, társadalmi érdekegység

1703 végén Rákóczi sereggyűjtő hadnagyokat küldött át a Dunán, s a dunántúli szervezkedés vezetői – kisnemesek, végvári katonák, vármegyei tisztek – december 20. körül megtartott pápai gyűlésükön elhatározták, hogy csatlakoznak a szabadságharchoz. Követségük 1704. január 3-án érkezett Bercsényihez, s január 11-én Károlyi Sándor 5 ezer főnyi haderővel átkelt a Dunán. A dunántúli sereg élére a végvári katonasággal szoros szervezeti, családi kapcsolatban levő köznemesek kerültek. A végvárak régi, részben elbocsátott, részben letelepített katonaságának és a fegyvert fogó jobbágyoknak köszönhető, hogy Rákóczi csapatai rövid idő alatt felszabadították csaknem az egész országrészt, a Kemenesaljától Baranyáig, a Vértes hegységtől a Muraközig. Megnyitotta kapuit többek között Veszprém, Székesfehérvár, Rohonc, Kőszeg, Ruszt, Sárvár, Szombathely, Körmend és Szentgotthárd, felkerültek Rákóczi zászlói Tata, Siklós, Simontornya és a Balaton melléki várak tornyaira; ostromgyűrű szigetelte el Győrt, és körülzárták Esztergomot.

Vörös Károly

A kúria és az udvarház

1737-ben a Vas megyei Szőkeföldén így állítják helyre az U alakú, elég tágas, kőből épült kúriát. Igaz, nyugati oldala az előző évtizedek alatt már annyira elhanyagolódott, hogy inkább romnak néz ki, mintsem épületnek, már csak azért is, mert a másik két szárnyat éppen ezeknek a régi falaknak az anyagából építik újjá a régi, kétszintes formára. A felső szinten most hat kényelmes szobácska van és egy konyha; a mennyezet itt stukatúros, a padló deszka. Az alsó szinten öt boltozatos szobácska van és egy ugyancsak boltozott nagy konyha. A ház alatt négy régi, erős boltozatra épített pince van. Az épülethez csatlakozik egy alapjaiból újjáépített szobácska konyhával együtt a kertész számára, majd tovább egy huszonnégy lóra való, hasonlóan épített falú istálló is, jó tetővel. E mellett áll a korábban fából épült, de most már újjáépített, erős falú, s elhelyezéséből következőleg feltehetően a földesúr által üzemeltetett mészárszék. A kúria közelében veteményeskert terül el és elég nagy, jól gondozott gyümölcsös. De van itt még egy kőből épült, régi, romos gazdasági épület, allódiumház is egy szobával és konyhával, valamint kicsiny kamrával, ötven marhára való istállóval, s ehhez csatlakozó téglaházacskával, valamint nagy, tágas csűr, egy ölnyi magasságig téglából, s egy – nyilván az építkezések szükségleteire épített, mostanra már feleslegessé vált – téglaégető kemence. A gazdasági központhoz tartozik végül két malom, az egyik tisztán fából, á másik jórészt falazott, és a molnárok házacskái, szobával, konyhával, kamrával; a malmok között régi halastó.

Benda Kálmán

A szervezkedés

Nyár derekára a szervezkedés már a vidéki értelmiségi központokban is komoly előrehaladást tett. Főleg Szentmarjay meg Laczkovics unokaöccse, a fiatal jurátus, Szlávy János tevékenykedtek ebben. Kassa, Várad után sor került a kisebb helyekre: adataink szerint az ország tizenhat városában és mezővárosában. Így kerültek az összeesküvésbe Kazinczy és Batsányi, a kassai akadémia több professzora, orvosok, ügyvédek, sőt talán még kereskedők is. Váradon Balugyánszky professzor, Szlávy György főszolgabíró, Kazinczy két öccse, sőt egy lakatosmester is. Ugyanígy Sárospatakon, Szabadkán, Halason, Székesfehérvárott, Szatmárnémetiben, Kőszegen, Körmenden, Rohoncon vagy Ócsán megyei és városi tisztviselők, szabad foglalkozású értelmiségiek, papok, ritkábban polgárok, kereskedők, iparosok. Közülük mintegy hetvenet név szerint is ismerünk.

Bácskai VeraNagy Lajos

Piacközpontok és városi funkciók

A városok második szintjét azok a központok alkotják, amelyeknek egész vonzásterülete 50–100 ezer főre terjedt ki, tiszta körzetük népessége meghaladta a 20 ezer (a régión túlnyúló kereskedelmet folytató központoknál a 10 ezer) főnyi népességet, és piacközponti funkciójuk mellett valamilyen egyéb központi szerepkört is betöltöttek. Ezek közé sorolható a regionális és a régión túlnyúló kereskedelmi szerepkört egyaránt betöltő Eger, Vác, Nyíregyháza, Losonc, Versec, Balassagyarmat, Székesfehérvár, Földvár, Körmend, Nagyszombat, Rimaszombat, Nyitra, Sátoraljaújhely, Besztercebánya, Pápa, Sassin és Nagyszeben; a csak piackörzeti központok: Eperjes, Máramarossziget, Zombor, Esztergom, Homonna, Újvidék, Bártfa, Huszt és Keszthely; valamint az elsősorban régión túlnyúló piacközponti funkciót betöltő Gyöngyös, Nagykároly, Zsolna, Csakova, Gyula, Komárom, Lugos, Kecskemét, Vágújhely, Nagyszentmiklós, Galgóc, Érsekújvár, Kézsmárk és Eszék. A többi piacközpont csak kisebb-nagyobb jelentőségű központi helynek tekinthető, amelyek jelentőségüknek megfelelően csoportosíthatók.

Eger vásárain az északi, felvidéki megyék kereskedői vásároltak főként bort, valamint gabonaféléket, élő állatot (leginkább lovat, sertést). Állandó boltjaiban és vásárain kaphatók voltak a Pestről hozott vasáruk, fényűzési cikkek, gyarmatáruk.

Losoncon Zólyom és Liptó megye kereskedői vásárolták a Heves megyéből is odaszállított gabonát. Bel- és külföldön feldolgozás céljából Losonc nevezetes gyapjúvásárai bocsátottak a vevők rendelkezésére tekintélyes mennyiségű árut. Az 1840-es években már évi átlagban 10 ezer bécsi mázsa gyapjú talált itt gazdára, jótékony hatást gyakorolván a finomabb gyapjút szolgáltató juhok tenyésztésére. A losonci vásárokon árult bort a kereskedők részben a bányavárosok fogyasztói számára vették meg, részben Vácon át a Dunán Pozsony és Nyitra megyék felé szállították.

Székesfehérváron hét irányból futottak össze az utak. A BudaZágráb főútvonalon kívül a Győrbe, Veszprémbe, Dunaföldvárra vivők a belső kereskedelem szempontjából elsőrendű fontosságúak voltak. A Bécsből, Triesztből, Görzből szállított, valamint a Laibachból rendelt és Pettauban elvámolt árukból bőven jutott Székesfehérvárnak. Szarvasmarha-, és lóvásárain bonyolódott le piaci vonzáskörzetének állatforgalma. A székesfehérvári kereskedők minden ágazatban elsősorban Pest és Buda kereskedőivel álltak kapcsolatban. A 19. század első felében 32 magyarországi, 21 örökös tartományokbeli város kereskedőivel, sőt egy-egy hamburgi, illetve majna-frankfurti kereskedővel is rendszeres üzleti összeköttetésben voltak, összesen 173 kereskedőházzal. Az importáruk sokfélesége új fogyasztói igények jelentkezéséről tanúskodik. Az üzletkötések a korszerű hitelezési formák betartásával mentek végbe. A kereskedelem fejlődését jelzi, hogy míg a kereskedők száma 1777–1785 és 1825 között nem változott, 1825 és 1840 között megkétszereződött.

Tolna megyében Földvár – a vízi szállítástól némileg függetlenül is – a 18–19. század fordulójára jelentős termékgyűjtő és -elosztó góccá fejlődött. Gabonakereskedelme volt növekedésének fő forrása. A város erős gazdasági kapcsolatai a Dunántúl-belsejéig, a Duna mellett Bajáig, a Duna–Tisza közén Kecskemétig terjedtek. Vásárai a környező kisebb helységeket a szakosodás irányába terelték, lassanként a kereslethez igyekezvén igazítani a kínálatot. Ebben nagy szerepük volt a vásárokon magyarokkal találkozó és a népek közti kapcsolatokat ezen a réven is erősítő nemzetiségi termelőknek.

Vas megyében, Körmenden nyolc posta- és kereskedelmi út haladt keresztül. Fontos mezőgazdasági termékgyűjtő és -továbbító szerepet töltött be. Gabona-, gyapjú-, szarvasmarha és sertésvásárai, amelyek már a 18. század utolsó harmadában élénkek voltak, a 19. század első felében még nagyobb forgalmat bonyolítottak le, és serkentően hatottak több dunántúli megye nagybirtokosainak üzemkorszerűsítési, beruházási tevékenységére. Vásárain a grazi kereskedők voltak a legnagyobb árumennyiségek átvevői.

Hajdu Tibor

Az ellenforradalom szervezkedése. Az aradi és a szegedi ellenkormány.

Bár május első napjaiban a frontok közti egész területen sikerült helyreállítani a proletárhatalmat, az ellenforradalmi szervezkedések és a spontán lázadások napról napra kiújultak, főleg a Dunántúlon: Devecserben, Ligetfalván, Szombathelyen, Körmend környékén, Csornán.

Irodalom