Kötöny kun vezér

A Múltunk wikiből

Kuthen

† 1241, Pest
kun vezér
Wikipédia
1238
Batu kán döntő győzelmet arat Kötöny kunjai felett.
1239
március 27. IV. Béla engedélyével Kötöny kunjai, miután megkeresztelkedtek, betelepülnek az országba.
1241
február: IV. Béla Óbudán tanácskozik előkelőivel a tatár veszélyről.
március 17. után: A pesti nép a kunok ellen lázong, erre német és magyar katonák megölik Kötönyt. A kunok ennek nyomán dél felé, rabolva, fosztogatva elhagyják az országot. Útközben legyőzik Barc fia Miklós, majd a szerémiek ellenük felvonuló seregét.

Kristó Gyula

Idegen etnikumok

Jelentékeny mérvű kun bevándorlás korszakunkban két dátumhoz kapcsolódik; az 1220-as évek második felében Barc, az 1230-as évek végén pedig Kötöny kunjai telepedtek be Magyarországra.

Endre és Béla politikája az 1220-as évek közepén

Az előretörő tatárok megbontották a kaukázusi népek (cserkeszek, alánok) és a kunok szövetségét. 1223-ban előbb a kaukázusiakat, majd 1223 tavaszának végén a Kalka folyónál az oroszokkal szövetkező, Kötöny vezette kunokat legyőzték a tatárok.

II. Endre külpolitikája uralkodásának utolsó éveiben

  • A zord időjárás sem tán­to­rította el Bélát terve vég­hez­vitelétől, meg­ér­kezve Halics alá büszkén megüzente Halics váro­sá­nak: vajon ki lesz képes meg­vé­deni azt karjától és seregei hatalmától. Danyilót Kötöny kunjai és len­gyelek segí­tet­ték. Mind­inkább nyilvánvalóvá lett Danyilo sere­gének fölénye és túl­súlya. Béla hada egy részével Danyilo feje­delemsége, Vla­gyi­mir (Lodoméria) ellen vonult, egy várat el is foglalt ott, serege nagy zsákmányra tett szert, de ez a fél­re­ve­zető had­moz­du­lat sem tudta kicsalni Halicsból Danyilót. A hali­csiak Bélának Halics vára alatt hagyott embereit szétmorzsolták. Béla a Pruthoz vonult vissza, ám a hosszú gyalog­lás, a szaka­dat­lan esőzés, a hiányos táplálkozás kimerítette és meg­ti­ze­delte sere­gét. A harsány optimizmussal meg­indult hadjárat csúfos kudarc­cal vég­ző­dött, Halics­ban Danyilo maradt az úr, a magyar sereg színe-java pedig elhullott.

Magyarország a tatár támadás útjában

Mind több jel mutatott arra, hogy a tatárok Magyar­ország határai felé közelednek. A legriasztóbb jelek egyike az volt, hogy a tatá­rokkal szemben csatát vesz­tett kun fejedelem IV. Bélától bebocsátást kért Magyarországra. Kötönynek a magyar királyhoz kül­dött köve­tei elmondták, hogy fejedelmük sok éven át harcolt a tatárokkal, kétszer le is győzte őket, de harmadik alka­lom­mal a tatárok meglepték őt, menekülésre kényszerült, embereit megölték, földje nagy részét fel­dúl­ták. Ebben a helyzetben Kötöny felajánlotta, hogy népével beköltözne Magyarországra, felvenné a katolikus val­lást, alávetné magát és népét a magyar király­nak, ha az szabadságukat megőrzi. Béla örömmel vette a kun fejedelem ajánlatát. Azt remélte, hogy a kunokkal nő a keresz­tények száma, gyarapodik hadereje, s talán olyan erőt nyer bennük, akik belső harcaiban is a királyi hatalom szilárd táma­szát fogják jelenteni. Ezért követeket és domonkos barátokat küldött Kötönyhöz, jelezve, hogy bevonulhatnak Magyar­or­szágra. Maga IV. Béla is az ország keleti határára ment, megkereszteltette, s nagy pompával fogadta az 1239 húsvétján (március 27.) beköltöző kunokat, akiknek számát a családtagokon kívül – kétségtelen túlzással – negyvenezerre becsülte Ro­ge­rius.

A nomád kunok bebocsátása rögtön újra kiélezte az ellentéteket a király és alattvalói között. A kunok szám­talan lábasjószággal ren­delkeztek, melyek kárt tettek a magyarok vetéseiben, erdeiben, szőleiben. Vad visel­kedésük, nőkkel szembeni erő­sza­kos­sá­guk felháborodást váltott ki. Amikor a király tudomást szerzett arról, hogy mennyi sérelmet szenvednek tőlük a magyarok, rög­vest összehívta országa előkelőit a Szerém vár­megyei monostorához, ahol elhatározták: a kunokat széttelepítik az ország külön­böző részeibe, hogy így kis egységekben ne háborgathassák a magyarokat. Mivel arra is panaszkodtak a magyarok, hogy nincs egyenlő elbírálás kun és magyar között, s a kunok kivételezettséget élveznek, úgy határoztak a királyi tanács­ban, hogy az ispánok részrehajlás nélkül tegyenek a kunok és magyarok egymás közti ügyeiben igaz­ságot. Noha az előkelők hasznot húz­tak a kunok bejöveteléből, hiszen a kunok szegényei olcsó szolgát jelen­tettek számukra, politikai tőkét igyekeztek ková­csol­ni a király ellen e nép bebocsátásából. Sérel­mez­ték, hogy tanácsuk nélkül, sőt ellenükre, elnyomásukra, meg­szé­gye­ní­té­sükre hozta be őket a király. Fel­hány­ták, hogy míg a magyarok nem tudtak szót váltani királyukkal, addig a legkisebb kunnak is szabad bejá­rása volt a királyhoz. Hovatovább csak a király volt a kunok egyetlen védelmezője, mert a magyarok szinte kivétel nél­kül gyűlölték őket.

Királyával ellenséges állapotban volt Magyarország – írja Rogerius, a tatárjárás korabeli krónikás –, ami­kor karácsony [1240 kará­csonya] táján híre érkezett, hogy az Oroszországgal határos magyar végeket elpusz­tították a tatárok.” Az ország elő­ke­lő­i­nek nagy része azonban nem hitte el a híreket a tatárok köze­le­dé­séről. A farsangot jókedvűen ünneplő magyarok mesének minő­sítették a közeli tatár veszedelemről szóló hír­adásokat. Mások a főpapokra hárították a dolgot, mondván: az egyházfők ilyen vaklárma keltésével pró­bál­ják felmenteni magukat, hogy ne kelljen Rómába utazniuk a pápa által összehívott zsinatra. Magyar­or­szá­got hosszú idő óta komoly támadás nem érte, az előkelő ifjak elszoktak a katonáskodástól, léha életet éltek, elpu­hul­tak. A tatár támadás hírére a kunokat fogták gyanúba. Azt beszélték, a kunok az oroszokkal szö­vetkeztek, hogy együtt támad­janak Magyarországra. Ezért érkezett már korábban Magyarországra Kötöny, hogy kikémlelje a földet, megtanulja a magyar nyelvet, s a betörés hírére harcot kezdhessen a király ellen. Az előkelők valósággal örvendeztek a király szorult helyzete láttán.

1240–1241 fordulóján, amikor megérkezett Kijev elestének híre, a korábban a tatárok ellen eléggé haté­kony intézkedéseket tenni szintén elmulasztó IV. Béla és néhány híve már kétségtelenül látta, hogy Magyar­ország súlyos támadás elé néz. Ország­szerte hadkészültséget rendelt el, felszólította a nemeseket, a királyi szervienseket, a várjobbágyokat és a várnépeket, hogy újabb jelzésre azonnal vonuljanak hadba. IV. Béla személyesen járta végig a magyar–orosz határt egészen a lengyel szélekig, és intéz­kedett, hogy az uta­kat zárják el, építsenek fatorlaszokat. Béla 1241 februárjának második felében Óbudára érkezett, ahol rend­szeresen a böjtöt szokta tölteni, s ott érsekeivel, egykori hű kancellárjával, Mátyás esztergomi és Ugrin kalocsai érsekkel, püs­pökeivel és országa főembereivel tanácskozást folytatott a fenyegető veszély elhá­rí­tá­sá­ról. A megbeszélésre a király Kötönyt is meghívta, de a határozat mégis elsősorban a kun fejedelem és családja ellen irányult még a tatár veszedelem torkában is: őriz­tetni kell őket, nehogy megszökjenek.

A tatárok útja Vereckéig

1221-ben Dzsebe és Szübeetej grúz és örmény hadakkal csapott össze. 1223-ban ugyanez a két hadvezér a Tyerek folyóhoz közel az alánokat, majd a Kubán vidékén a kunokat verte meg. Ezt követően a Donon átkelve behatoltak a Krím félszigetre. Az orosz fejedelmek hadra keltek a tatárokkal, az oroszokat támo­gat­ták Kötöny kunjai. Az Azovi-tengerhez közeli Kalka menti csatá­ban, 1223 tava­szá­nak végén a mongolok nagy győzelmet arattak, Kijev felé indultak, de Perejaszlavl előtt, mintegy 150 km-re Kijevtől visszafordultak, s a Volgai Bulgária fővárosa, Bul­gari felé vették útjukat.

A tatárok Magyarországon

A tatár előőrsök gyors előrenyomulása és Pest környéki sikerei táplálták azt az alap­talan gyanút, hogy Kötöny összejátszik a tatá­rokkal, akiket egyébként sokan kunok­nak hittek. A közhangulat Kötöny ellen fordult, halálát követelték. A kunok elleni gyű­lölet hangjai eljutottak IV. Béláig, aki magához rendelte a kunok feje­del­mét. Kötöny azonban életét féltve csak olyan kísé­rőre volt hajlandó magát bízni, aki képes őt megvédeni az ellene fellépők zaklatásaival szemben. E hír hallatára fegy­ve­res ma­gya­rok és németek rohanták meg azt a palotát, ahol Kötöny tartózkodott, s miköz­ben a Kötönnyel együtt levő kunok dere­ka­san védekeztek, a többségben levő táma­dók a kun vezért és kíséretét maguk alá gyűrték, fejüket vették, s holttestüket a tömeg közé vetették. A király pesti táborába gyülekező kunok meghallván Kötöny és kísérete halálát, megzavarodtak, nem tudták, hogy mit tegyenek. A magyar parasz­tok viszont jeladásnak tekintették Kötönyék meggyilkolását, felkeltek a kunok ellen, és sérel­meiket úgy próbálták megbosszulni, hogy kirabolták és leöl­dös­ték őket.