Berkeszpataka

A Múltunk wikiből
(Kővár szócikkből átirányítva)
település Romániában, Máramaros megyében
Wikipédia
Kővár vára, mely egykor a róla elnevezett Kővárvidék központja is volt, Berkeszpataka község területén található. Wikipédia
1661
szeptember 18. Montecuccoli tábornagy ütközet nélkül kivonul Erdélyből. (Bethlenben, Szamosújvárott, Kővárban, Székelyhídon, Kolozsvárott német őrséget hagy.)
1672
szeptember 16. Teleki Mihály kővári kapitány hadjáratra indul a bujdosókkal I. Lipót ellen.
1675
április 1. A bujdosók szinérváraljai gyűlése Teleki Mihály kővári kapitányt választja fővezérnek.
1678
március 7. A bujdosók gyűlése Kővár mellett Somkúton. (Teleki Mihály fővezér mellé tizenkét tagú tanácsot választ, valamint pecsétőrt, strázsamestert, tábormestert.)

Sinkovics István

A prágai szövetség: Erdély összefogása a királyi Magyarországgal és a román fejedelemségekkel

Zsigmond csapatokat küldött a tatárok ellen, annak ellenére, hogy 1594 nyarán a gyulafehérvári országgyűlés, majd a gyulafehérvári tanács, végül a tordai országgyűlés úgy foglalt állást, hogy nem hajlandó elszakadni a Portától, míg Buda keresztény kézre nem kerül. Erre Zsigmond lemondott, és Kővárra menekült. Távollétében a rendek többsége unokaöccsét, Báthori Boldizsárt készült fejedelemmé választani, de Zsigmond hívei, elsősorban Bocskai István, keresztülvitték, hogy visszahívják őt, és fegyveres erőkkel látták el.

Makkai László

Rendteremtő belpolitika

A központosítás persze nem pusztán az uralkodó szándékain múlik, hanem elsősorban a társadalom szerkezeti felépítésén. Ha a központi hatalom a maga hivatalnokszervezetével nem képes az egész szerkezetet átfogni, hiába csikar ki elvi engedményeket, döntéseit nem tudja keresztülvinni. Bethlen hamarosan ráébredt erre, s a következő évben már radikálisabb eszközökhöz nyúlt. Sikerrel kísérelte meg, ami a Habsburg-kormányzatnak nem sikerült, a koronajavak visszaszerzését. Az 1615. évi országgyűlést azzal lepte meg, hogy eléje terjesztette a fiskális jószágok pontos összeírását. A lista hosszú volt: Huszt, Kővár, Szamosújvár, Várad, Gyalu, Kolozsmonostor, Gyulafehérvár, Déva, Fogaras, Udvarhely, Görgény, Törcsvár, Karánsebes, Lugos, Lippa, Jenő várai és hatalmas uradalmai mellett számos város szerepelt rajta a harmincadokkal, sóaknákkal, bányákkal és vashámorokkal együtt.

Védekező külpolitika

  • Bethlennek belső ellenzékkel nem is kellett volna megküzdenie, ha kívülről nem szítják az elégedetlenséget. A királyi Magyarországon felháborodással fogadták trónfoglalásának hírét. Forgách és Dóczy széltében terjesztették, hogy Erdélynek immár török gubernátora van, akit mihamarabb ki kell vetni székéből, nehogy törökké tegye egész országát. Elismertetése iránti kérése Bécsben a legridegebb elutasításra talált, s a szabad fejedelemválasztás meggátlását egyenesen a legalkalmasabb jogcímnek találták arra, hogy Erdély visszafoglalását újra megkíséreljék. Dóczy megrohanta és elfoglalta a fejedelemség legfontosabb végvárait, Husztot, Tasnádot, Ecsedet, Kővárt; Váradot is csak Rhédey ébersége tartotta meg. Mikor Bethlen a várak visszaadását követelte, még Várad átengedésére is felszólították. A Porta is elég tapintatlan volt, hogy éppen nehéz helyzetében akarta Lippa és Jenő átadását kikényszeríteni.
  • Khlesl kancellár a központi hatalom ellen létrejött rendi konföderációt próbálta összbirodalmi szervezetté átkovácsolni, amikor 1614 nyarán, éppen az Erdély felől fenyegető veszély címén, Linzbe összehívta a Habsburg-országok rendjeit első és hosszú időre utolsó közös gyűlésükre. Pénzt akart tőlük szerezni a Bethlen ellen indítandó hadjáratra, azt állítva, hogy különben Bethlen veszi át a kezdeményezést, és török segítséggel támadni fog. Talán eljutott Bécsbe is Bethlen portai ajánlatának híre, hiszen a császári követség jó kémszolgálattal rendelkezett, de anélkül is Khlesl eddigi politikai vonalvezetésébe esett az előterjesztett javaslat. Ezúttal azonban váratlanul a magyarok gördítettek a terv elé akadályokat. Bethlen követjárásai, mint láttuk, nem maradtak hatástalanok, s nem csupán az amúgy is mérsékletre hajló Thurzó nádort, hanem a katolikus főpapi kar olyan tekintélyes tagját, mint Náprágyi Demeter kalocsai érseket is arra indították, hogy békés megegyezést javasoljanak. A gyűlés nagy többsége annál is inkább mellettük nyilatkozott, mivel így az adómegajánlástól is megmenekült. Hivatalosan tehát a tárgyalások útjára kellett lépni, így jött létre 1615 tavaszán a nagyszombati egyezmény, melyben Bethlen Husztot és Kővárt visszakapta, cserében annak elismeréséért, hogy Erdélyt a magyar király engedelméből bírja, Buda visszafoglalása esetén köteles visszaengedni, sőt a török ellen addig is katonai segítséget nyújtani. A szerződést azonban mindkét fél legfeljebb fegyverszünetnek tekintette, mely nem tartott sokáig.

A fejedelmi hatalom gyakorlata és elmélete

Sárospatakról hozott hívét, Rőthy Orbánt tette a fejedelem a Zólyomit is falai közé záró, a királyság felől érkezhető támadásokat felfogó Kővár kapitányává, Munkácson viszont meghagyta a Bethlentől örökölt vitéz kapitányt, Ballingh Jánost.

Az 1644. évi hadjárat

Kassát 2 ezer erdélyi katonával Rőthy Orbán, a fejedelem öreg sárospataki és kővári várnagya, most felső-magyarországi főkapitánya védelmezte, akinek a legnagyobb segítséget a környékbeli parasztság adta.

Zimányi Vera

A mezőgazdasági termelés technikája

Az ország különböző részein fekvő majorok igen eltérő fejlettségi szintet mutattak. Voltak közöttük olyanok, amelyeknél a majorsághoz tartozó földeket még nem különítették el határozottan a falu földjeitől, csupán meghatározott mennyiségű gabona elvetésére és az úr számára való betakarítására kényszerítették a jobbágyokat. Ilyen archaikus állapotokat találunk a 17. század első felében a görgényi és kővári uradalmak hegyvidékein, és részben még a munkácsi uradalom Szernye vidéki falvaiban is.

R. Várkonyi Ágnes

Kemény János fejedelemsége és a furcsa hadjárat

Kemény alapos előkészületek után cselekedett. Segítséget kért a nádortól, a császártól, tárgyalt a Rákóczi-párt kiszorult tagjaival, biztosítékot szerzett a szászok támogatásáról, és megnyerte a határ menti vármegyék nemességét.

1660. november 20-án indult be saját pénzén gyűjtött kis hadseregével Erdélybe. Elfoglalta Kővárt, és kiáltványban tudatta az országgal szándékát: a közjó érdekében egységet és rendet akar teremteni.


Montecuccolinak 1661 júliusában azonnal indulnia kell Erdélybe, ezzel Wesselényi feladata semmissé válik, Zrínyit pedig szigorúan utasítják: hagyja abba Zrínyi-Újvár építését, a félig fölhúzott falakat rombolja le. Zrínyi és Montecuccoli egyaránt tiltakoznak a Haditanács látszólag esztelen parancsai ellen. Zrínyi megtagadja az engedelmességet, elsorolja érveit, majd leszögezi: „készségesen állok utolsó csepp véremig a kereszténység szolgálatába … Akik pedig üres félelemből magamra hagynának ebben a hasznos munkában, sőt akadályoznának, azokat az Isten ítélőszéke és rettenetes ítélete elé idézem”.[1] Montecuccoli pedig azért tiltakozott az új parancs ellen, mert jól látta, hogy az egyetlen ütőképes hadsereg elpusztul, hiszen erre a hosszú útra előre kellett volna gondoskodni ellátásáról. Július végén mégis elindult, és Felső-Magyarországon át nagy kerülővel augusztus közepére érkezett meg Tokajhoz.

Kemény János néhány ezer főnyi hadával nagy várakozással vonult Montecuccoli hadserege elé. Augusztus végén a Szilágyságban, Goroszlónál megegyezett a két sereg, és néhány napos pihenő után, a török elleni döntő ütközet reményében mindenfelől sereglő erdélyi és magyarországi csapatokkal állandóan növekedve, de nagy élelmezési gondokkal küzdve vonult be Kolozsvárra. Eközben a Dunántúlon Batthyány és De Souches tábornok elfoglalta Vált, Zsámbékot, Ercsit, Zrínyi pedig mélyen becsapott a török területre. Erdélyben császári őrséget helyeztek el Kővár, Székelyhíd, Fogaras, Görgény, Déva váraiban és Szamosújvárott.

Az 1662. évi országgyűlés

A Habsburg-kormányzat meg is tette a határozott lépéseket, hogy előkészítse korlátlan uralmát a királyi Magyarországon és Erdélyben. Lipót uralkodói pátenslevelében a királyi Magyarország teljhatalmú katonai parancsnokának nevezte ki Montecuccolit. A főparancsnok szabad kezet kap, minden eszközt igénybe vehet a hadsereg érdekében, és különösen a Habsburg-hatalom erdélyi hadállásait, Szatmár, Kővár. Székelyhíd és Kolozsvár őrségeit kell megerősítenie. A döntésről értesítést kap a nádor és a kancellár, utasítást a mintegy 25–30 ezer főnyi hadsereg vármegyénkénti elosztásáról és ellátásáról a királyi Magyarország minden vármegyéje és városa.

Benczédi László

A kuruc mozgalom előzményei

A kuruc mozgalom kezdeményező magját az a néhány tucatnyi birtokos nemes alkotta, akik a rendi felkelés megtorlására 1670 júniusában Felső-Magyarországba küldött császári seregek, továbbá az udvar által foganatosított büntető rendszabályok, letartóztatások és birtokelkobzások elől a szomszédos Erdélyi Fejedelemségben kerestek és találtak menedéket. A fejedelmi udvar, Apafi Mihály és környezete alapjában véve megértéssel és barátsággal fogadta be őket. A bujdosók ügyét elsősorban a nagy hatalmú kővári kapitány, Teleki Mihály karolta fel és tette a magáévá, aki a bujdosók sikerében mindenekelőtt személyes előrehaladásának a zálogát látta.

A bujdosók első támadása 1672-ben

Kevesebb sikerrel járt a bujdosók másik hadoszlopának támadása, amelyet még szeptember közepén Kővár vidékéről Szatmár és a beregi részek felé Teleki Mihály indított. Mert hiába várták-sürgették Teleki kijövetelét a bujdosóvezérek, s hiába szánták neki a fővezérletet is, alighogy a kővári kapitány otthonából kiindult, 1672. szeptember 20-án máris vereséget szenvedett a szatmári Habsburg-helyőrségtől. Ezzel a dicstelen szerepléssel Teleki számára az 1672. évi hadjárat véget is ért, míg fő nélkül maradt tábora kisebb csapatokra felbomolva, az ung–beregi részeken folytatta portyázó tevékenységét.

Az 1678. évi hadjárat

  • Ámde alig múlt el két-három hét, s máris értetlenkedő kritikai megjegyzések, valamint ironikus hangok jelezték, hogy valami nincsen rendben a hadjárat vezetésében. Nem meglepő: az egyesült seregek élén újra az a Teleki Mihály állt, aki 1672-ben egyszer már kimutatta hadvezéri alkalmatlanságát, s most kísértetiesen ismételte akkori szereplését. Június elején, amikor az ugocsai és beregi részek felé indult, valami török portyáról kapott hírt – olvashatjuk róla az egyik tudósításban –, s ettől aztán úgy megriadt, hogy megtorpant előnyomulásában, s egyetlen nap alatt megtette visszafelé azt az utat Kővárra, amelyen azelőtt kereken egy hétig haladt előre. „Hallva ugyanis őfelsége seregének szembejövetelét, elvesztette a bizalmát, sehol nem érzi magát biztonságban, s hibáztatja önmagát, amiért fegyvert fogott őfelsége ellen” – olvassuk ugyanebben a szatmári keltezésű jelentésben.[2] S a további fejlemények sem cáfoltak rá erre a negatív jellemzésre. Néhány nap múltán ugyanis Teleki Kővárról megint visszatért a hadak közé, ámde ekkor az Ungvár melletti Darócon arról értesült, hogy a Wrbna tábornok vezette császári sereg Rakamazró1 az egyesült magyar–erdélyi–lengyel hadak elé indult. Ettől a generális, akinek pedig már csak számbeli fölénye miatt is minden oka meglett volna rá, hogy az ellenséggel nyílt csatát vállaljon, ismét elveszítette bátorságát, és az éj leple alatt szép csendben megszökött a harc színhelyéről. Teleki Mihály további hadvezetésére is az volt a jellemző, hogy az ellenség főerőivel való harcot kerülve, szűk területen kisebb várak kockázatmentes ostromára vesztegette el az idejét, majd mindezt betetézte „gyalázatos” eperjesi futásával 1678. augusztus közepén. Arról értesülve ugyanis, hogy az Alsó-Ausztriából és Sziléziából küldött csapaterősítések élén Leslie tábornok Kelet-Magyarországra érkezett, s egyesült a császáriak Wrbna vezette részlegével, a generális felhagyott Eperjes két hete megkezdett ostromával, s a Tiszán átkelve, puskalövés nélkül visszahátrált Kővárba és a Szatmár körüli kvártélyokba.
  • Katonai szempontból az 1678. szeptember-októberi hadjárat gyors sikereinek nyitja mindenekelőtt abban van, hogy erre a második vállalkozásra Thököly és kapitányai a kuruc seregekből főleg a lovasezredeket vitték magukkal, míg a gyalogság nagy része Telekivel együtt a Kővár és Szatmár vidéki kvártélyokban maradt.

R. Várkonyi Ágnes

Földbirtokmegoszlás

A fejedelmi birtokok tömegét csak a nyolcvanas évek táján bontja meg nagyobb mértékben a főrendek birtokszerző igyekezete. Több magyarországi főúr és köznemes jut házasodás vagy vásárlás útján erdélyi birtokhoz. A vagyoni emelkedésnek itt is gyakori útja, hogy a katonai vagy hivatali érdemek révén gyarapodik a birtok. Látványos példája ennek Teleki Mihály. Az 1661-ben csekély birtokát is elvesztett kővári kapitány alig egy negyedszázad leforgása alatt Erdély legnagyobb birtokosa lesz, több értékes uradalom, 75 helységben közel 2 ezer jobbágycsalád ura.

Aulikus főnemesség és új nemesi rétegek

Többen komoly kölcsönöket adtak a kincstárnak, Teleki Mihály özvegye, Veér Judit például 45 ezer rhénes forintot 10% kamatra. A pénzszűkében levő kincstár pedig, még a kamatokat sem tudván törleszteni, tisztségekkel, birtokadományokkal fizetett; így kapta meg az ifjú Teleki Mihály 1692-ben a kővári kapitányságot.

Örökös jobbágyok és szabadmenetelűek

A várak aljában Kővártól Fogarasig, a Székelyföldön s az egykori fejedelmi kincstári birtokokon ármások, páljások, darabontok, puskások, fegyverrel is szolgáló és paraszti munkát is végző társadalmi csoportok vetették meg a lábukat.

Országos támadás, társadalmi érdekegység

A vereség hírére Bercsényi vezetésével leküldött válogatott katonaság augusztus 6-án kiverte sáncaiból a váradolaszi őrséget, s Rákóczi augusztus 9-én újra csatlakozásra szólította a rácokat. Eközben a Kővár váráig előrenyomuló Rabutin visszafordult Szebennek, s Glöckelsberg tábornokot küldte az Erdély északnyugati határát védő Somló várába.

Rákóczi megindítja a béketárgyalásokat

Elhatározták, hogy a Tisza vonala mögé húzódnak vissza, megerősítik Ecsed, Kővár, Ungvár és Huszt várát, Munkácsra szállítják a pénzverdét, a sótartalékokat, s a vár 129 ágyújával, lőpormalmaival, több mint egy évre elegendő élelemkészletével bevehetetlen.

A szatmári megegyezés

Locher és Graven ezredes átment Szatmárba, Pálffy pedig Kővár átadása fejében hozzájárult Károlyi kívánságához, hogy „a fegyverviselők, akik magokat tisztségekre érdemesekké tették, jobbágyságra ne kényszeríttessenek, hanem az olyanokat az ország rendei a földesúri hatalom alól felszabadítsák”.[3]

Földesurak, főtisztek, vállalkozó nemesek

Erdélyben Teleki Mihály az egyetlen számottevő főúr, aki nem zárkózott Rabutin parancsára Szebenbe, hanem kővári főkapitányságából Rákóczi táborába ment, kikötve, hogy a család megkapja a kővári váruradalmat.

Lábjegyzetek

  1. Zrínyi levele a Haditanácsnak, Légrád, 1661. július 5. Zrínyi Miklós összes művei. II. Sajtó alá rendezte Csapodi CsabaKlaniczay Tibor. Budapest, 1958. 307.
  2. Bekecz István jelentése, 1678. június 6. Országos Levéltár Kamarai levéltár, E 254 Repraesentationes, informationes et istantiae, rksz. 3242.
  3. Idézi: Lukinich Imre, A szatmári béke története és okirattára. Budapest, 1925. 135.

Irodalom