Kapcsolatok a színművészetben

A Múltunk wikiből

A legintenzívebb és legtöbb színű kapcsolatok szerb–magyar viszonylatban alakultak ki. Már utaltunk a soknemzetiségű Pest-Budára mint természetes érintkezési területre s fontos szerepére a magyarok és a nemzetiségek együttműködésében. Az induló szerb színészet a főváros német és magyar színjátszásától kapott ösztönzést és segítséget. A kiindulópont Balog István már említett, 1812-ben előadott drámája volt: Czerni Gyuró vagy Belgrád megvétele a törököktől. Külön figyelemre méltó az előadás időpontja: Balog drámáját a szerb felkelés idején írta, e szabadságharc vezetőjéről, Karadjordjéról. Gyakori volt ebben az időben, hogy színjátékot nem történeti források alapján, hanem egykorú újsághírek, harcokról szóló tudósítások felhasználásával készítettek. Ilyen volt Balog drámája is, amely egyben kifejezésre juttatta a magyar szerző rokonszenvét a szerb nép szabadságharca iránt.

A darab megszületésében része volt annak a törekvésnek is, hogy a nehézségekkel küzdő magyar színtársulat megnyerje magának a viszonylag jómódú pest-budai szerb polgárságot mint közönséget. Az együttműködés tehát kölcsönös volt: a magyar szerző és a társulat erősítette a szerb tudatot, a szerb polgárság pedig anyagilag és erkölcsileg támogatta erőfeszítéseiket.

Ez azonban nem tarthatott sokáig. A kancellária ugyanis, titkos jelentés alapján, már a harmadik előadás előtt betiltotta a darabot. Az udvarnak nem volt ínyére, hogy a szerb felkeléssel egy időben a magyar, de különösen a szerb közönség előtt a szabadságharccal rokonszenvező színművet játszanak. A szerb felkelés ugyanis nagy együttérzést váltott ki a magyarországi szerbek körében.

Ami a magyar–román színi kapcsolatokat illeti: az 1792-ben megalakuló magyar kolozsvári színház helyi és vidéki előadásait szép számban látogatták román értelmiségiek. E színház társulata megfordult Közép- és Dél-Erdély városaiban, ahol az erősödő román kereskedő polgárság, s az 1821-es Tudor Vladimirescu-felkelés leverését követően Nagyszebenbe és Brassóba menekült havasalföldiek érdeklődéssel és rokonszenvvel fogadták a magyar színtársulatot, amely kezdettől fogva, de főképpen a húszas–negyvenes években tartott román nyelvű előadásokat. A román közönség megnyerése céljából a kolozsváriak gyakran iktattak programjukba román tánc- és énekszámokat. Külön említésre méltó, hogy a kolozsvári színtársulat műsorára tűzte a jelentős havasalföldi költő, irodalomszervező politikus Ion Eliade-Radulescu Mezei ünnep című művét. A darabot 1840-ben Brassóban is előadták, és így magyar színészek is erősítették az erdélyi és fejedelemségi románok együvé tartozásának tudatát.

A kolozsvári magyar színház hatására más magyar társulatok is adtak elő román darabokat, és ezzel támogatták a román nemzeti művelődést. A magyar színészet tehát működési területén figyelembe vette a nemzetiségi igényeket, s ezzel a viszályok éleződésének időszakában megértésről tett tanúságot.


Kulturális és politikai kapcsolatok a magyar és nem magyar polgári-nemzeti mozgalmak között
Az irodalmi-művelődési visszhang, a fordítások Tartalomjegyzék Az Egyetemi Nyomda a magyarországi nem magyar népek kulturális fejlődéséért