Kapuvár

A Múltunk wikiből
város Győr-Moson-Sopron megyében a kapuvári kistérségben
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Unable to run external programs, proc_open() is disabled.

Somogyi Sándor

A Kárpát-medence természeti képe a honfoglalás idején

Az egykori ártéri vizes világ elterjedését a 9. térkép szemlélteti. Látjuk róla, hogy nagy részben állandóan víz alá került a Duna nagy hordalékkúpja Pozsony alatt is (a Csallóköz és a Szigetköz), a Vág két oldala Szered alatt, a Fertőtől keletre a Rábáig terjedő Hanság-medence egésze, de még a Rábaköz is (Kapuvártól és Csornától délre).

Györffy György

A német támadás és egy nomád invázió elhárítása

III. Henrik császár 1051 nyarán Passauba hívta össze a birodalmi sereget. Nagy Károly óta nem gyűlt össze ilyen roppant had a „hunok” leigázására, mint III. Henrik bajor, karantán, lombard, burgund, frank, sváb, szász, cseh és lengyel légiókból álló serege. A Duna melletti benyomulás a téli esőzések okozta vizek miatt reménytelennek látszott, ezért a had zöme délnek, a Mura völgye felé kanyarodott, és a Zala forrásvidékénél nyomult be lakott magyar területre. Végighaladva a Kemenesalján és a Bakony északi peremén Fehérvárat Mór felől akarták elfoglalni. Ugyanakkor Gebhard püspök a Dunán hajókkal ereszkedett le, Welf karantán és Bretiszlav cseh herceg pedig a Duna feletti vidéket dúlta, ahol Béla országolt.

Endre kerülte a nyílt összecsapást, s az idegen sereg útvonala előtt mindent kiürített, hogy ne juthassanak élelemhez. Magyar és besenyő lovasok távolról kísérték a benyomulókat. Nappal alig mutatkoztak, de besötétedéstől hajnalig folytonosan csípkedték, zavarták a pihenő tábort. Közben Endre portyázói kezére került Gebhard püspöknek Győrből a császárhoz menesztett futára egy levéllel, amelyben Gebhard az iránt érdeklődött, hogy az élelemszállító hajókkal hova vonuljon. Endre király a levélre notáriusával, Miklós püspökkel íratott választ, amelyben utasította Gebhardot, hogy sürgősen vonuljon vissza és hajóit süllyessze el. A hamis levelet egy magyarországi német hospes vitte el Gebhardnak, aki az északi seregszárnnyal tüstént kivonult Magyarországról.

A császári had mind nagyobb nélkülözések között, harci kedvét veszítve ért a Vértes alatti Bodajkhoz. Itt a tábort ért folytonos támadások felőrölték minden ellenállását, és a sereg sietve megkezdte a visszavonulást. A nyomás csak ekkor fokozódott igazán: minden folyóátkelés súlyos veszteségekbe került, főként a Rábcán, ahol az átkelőhelyet őrző Kapuvárt a burgund, szász és lengyel segélyhadak elfoglalták és felgyújtották, de ezáltal saját hátvédjük visszavonulását is elzárták. A császári sereg komoly veszteségekkel, demoralizálva menekült haza.

Belháború. Géza uralma.

Géza 1075-ben nyugodtan megkoronáztathatta magát Fehérvárt, s a nyitrai hercegséget átengedte Lászlónak, a biharit pedig Lambertnek. A Mosonvárban ülő németek szemmel tartására erős őrséget ültetett Kapuvárba és Győrbe, Salamon kiskirályságát, Pozsony környékét pedig biztosították a Vág menti várak helyőrségeivel és a csallóközi besenyő határőrökkel.

Kristó Gyula

A Bizáncból támogatott ellenkirályok

  • III. István nem tudott ellenállni a bizánci támogatást élvező trónkövetelőknek, s Ausztriába menekült, de oda vezető útjában még az ország nyugati kapujában, Kapuvárnál fegyveresen meg kellett vívnia azon hűtlenekkel, akik szembefordultak vele.
  • A magyar társadalom széles rétegei sorakoztak fel III. István mögött. Élvezte mindazon egyháziak támogatását, élükön Lukács érsekkel, akik a görög szkizmától féltették Magyarországot. Mellette álltak a nyugati orientációjú főurak, mint például a II. Géza korában Németországból bevándorolt Héder, aki 1162–1164-ben III. István nádora volt. Szilárdan támaszkodhatott a nyugat-magyarországi várszervezet katonaságára. Már az 1162. évi kapuvári ostromban soproni várelemek támogatták.

Zimányi Vera

Nemesek és jobbágyaik küzdelme a szűkülő piacokért

Utasítások sora, többek között a kapuvári is, intézkedik arról, hogy „gyapjat, mézet, szilvát jószágunkban másnak eladni ne engedje”[1] a tiszttartó.

R. Várkonyi Ágnes

Iparűző mezővárosok

A Dunántúlon Körmend, Sárvár, Devecser, Kapuvár, Tapolca gyarapítja a kereskedő mezővárosokat.

Vörös Károly

A katonaelemek

A Rákóczi-szabadságharc lezárultával a vitézlő rend – más lehetőség híján – emelkedés helyett egyelőre még ugyan félig szabad árendás-taxásként a jobbágyság egyre jobban, két oldalról is ellenőrzött soraiba tagolódott be, korábbi kiváltságainak utolsó emlékeként végül már csak szabad költözési jogát (vagy mint például Kapuváron, hajdúzászlóját és pecsétjét) tudva megtartani.

A konfliktusok: a parasztmozgalmak

A kapuvári egykor szabad – de már lassan a jobbágysor felé hajlított – hajdúk elkeseredett mozgalmat 1828-ban utolsó megmaradt privilégiumuk: vámkedvezményük korlátozása és a robotterhek rájuk vetése robbantja ki. Ugyanakkor Erdélyben Bánffyhunyadon telekcsonkítás; Diódon földrablás, erdőtilalmazás, a robotterhek növelése; Rováson földrablás viszi szívós és gyilkos lázadásba a parasztokat. Nagyjából egyidejűleg a horvátországi Krasicon a parasztok a kilencedet tagadják meg, s fegyverre kapva védelmezik magukat. Szarvason, az Alföldön a mezővárosi parasztok (különben soha nem létezett) kun privilégiumaik „visszaszerzésére” szervezkednek, még a 17. századig visszanyúló jelszavakkal (különben a robotmegtagadó kapuváriak is régi hajdúzászlójuk alatt sorakoznak fel az Eszterházy-kastély előtt): kurucsággal, az urak halálával s a vagyonosok kifosztásával fenyegetőzve. A Somogy megyei Mesztegnyőn a parasztok 1840-ben fejükbe veszik, hogy határőri szabadsagot kaptak, s felszabadultak a földesúri szolgáltatások alól. És a korszak fordulópontjától, a harmincas évek legelejétől kezdődőleg új és minden eddiginél rémítőbb bepillantást ad a paraszti szenvedélyekbe a felsőmagyarországi kolera hatására kirobbant zendülés, a közel fél százada elmúlt erdélyi Horia-világ rémségeit immár a királyságbeli nemességnek is reális lehetőségként idézve szemei elé.

Mindezeket az egyre növekvő számú (eddigi ismereteink szerint csak az Erdélyi Nagyfejedelemségben 200-nál több), mint említettük, a feudalizmusra és abszolutizmusra egyenként közvetlenül veszélytelen mozgalmakat ugyanúgy, mint még számtalan mást, katonaság verte le, vagy – s a nagy többség esetén – végül is elégségesnek bizonyult a megyei karhatalom, a pandúrok fellépése. De hogy a mozgalmak egyre sűrűsödő s az egész országot elborító sorozata (melyben a végsőkig elkeseredve ellenálló parasztok és a kivezényelt katonák összetűzése nemegyszer sortűzzel, halálos áldozatokkal végződik: például 1840-ben Mesztegnyőn 12 paraszt halálával) mégis mennyire feszültté tette az ország légkörét, és – ha sokszor csak a tudat alatt is – mennyiben befolyásolta a nemesség politikai magatartását, azt egyre több egyedi vagy kollektív jelzés mutatja. A művelt Czindery Pál, Berzeviczy felvilágosodott levelezőtársa már 1796-ban somogyi megyegyűlési beszédében országos visszhangot keltve utalt a parasztjaitól körülvett falusi birtokos nemesség aggodalmaira (figyelmeztetés, mely majd Kölcsey híres úrbéri beszédében fog visszatérni). 1809-ben, amikor a nemesség férfitagjait az utolsó nemesi inszurrekcióba vonultatták be, az ország egyes vidékein szinte menekülésszerűen indult meg a férfi nélkül maradt nemesi családok behúzódása a városokba. Berzsenyi a paraszt tekintetének éhségéről és vadságáról ír. A húszas évek végén a kapuvári úriszék a „történet tapasztalataira”[2] hivatkozva állítja, hogy a paraszti zendülésnél nincsen rémületesebb dolog; 1804-ben a Doboka megyei Náprád lázadó jobbágyainak (akik az egész falu szolidaritását szegezték a felbujtókat nyomozó megyei bizottsággal szembe) megbüntetésénél szintén ez a szempont a döntő: „netalán több paraszt communitas is ebből példát vévén, hasonló s még nagyobb, a haza békességének megromlásával lázasztásra vetemedjenek”.[3]

Lábjegyzet

  1. Pach Zsigmond Pál, Nyugat-európai és magyarországi agrárfejlődés a XV–XVII. században. Budapest, 1963. 209. – NGSz 1905. 282. (1633.)
  2. Győr-Sopron megyei Levéltár. Sopron vármegye Levéltára. Fenyítő perek 1826. 83. sz. Idézi: Vörös Károly, Az 1826. évi kapuvári parasztmozgalom. Soproni Szemle, 1955. 3–4. sz. 80.
  3. Magyar Országos Levéltár. Erdélyi Levéltárak. Gubernium Transsylvanicum in Politicis. 1804. 8192. sz. Idézi: Trócsányi Zsolt, Az erdélyi parasztság története 1790–1849. Budapest,1956. 138.

Irodalom