Karl Kautsky

A Múltunk wikiből

Karl Johann Kautsky

Prága, 1854. október 16. – Amszterdam, 1938. október 17.
cseh-német szociáldemokrata teoretikus és politikus
Wikipédia
Karl Kautsky 01.jpg

Hanák Péter

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt első kongresszusa

A brünni program készítői annak idején Kautskyhoz fordultak, tőle kérték az ellentéteket áthidaló megoldást. Kautsky pedig, emlékezései szerint, kitűnő megoldást talált: Marx egy 1880. évi – a francia szocialisták számára készített – programtervezetét vette elő, németre fordította, és azt adta át a brünnieknek.

Az egyesítő kongresszus

A magyarországi helyzet sajátosságaira figyelt fel és figyelmeztetett Kautsky is: ”Magyarország társadalmi fejlődése, főleg mezei munkásainak mozgalma felette sajátszerűek és kiváló fontosak. Magyarország proletársága, melyben még az 1848-i polgári forradalom érzelmei élnek, még kevésbé hajlandó… nyugodtan tűrni a kapitalisztikus kizsákmányolást, mint akármelyik más ország proletársága.”[1]

Az 1903. évi pártprogram

„…százszor és ezerszer agyoncáfoltuk már a földosztás meséjét”[2] – írta a Népszava, és kifejezetten ellenséges, az uralkodó osztálytól való machinációnak minősítette a földosztással való „illúziókeltést”. Ezt a magatartást nem lehet a nemzetközi mozgalom nagy tekintélyeinek, nevezetesen Kautskynak ekkortájt mérvadó koncepciójával teljes mértékben igazolni.

Erényi Tibor

A szociáldemokrata párt és a nemzetközi munkásmozgalom

Már az 1900. évi párizsi kongresszuson erősen érvényesültek a revizionista nézetek, az 1904. évi amszterdami kongresszuson pedig bekövetkezett a revizionisták ellenfeleinek – a Bebel, Kautsky, Guesde és híveik köré tömörülő szocialisták – ellentámadása. Ez az irányzat marxistának nevezte magát, ami helyénvaló is volt annyiban, hogy elméletileg valóban a marxizmus tanait képviselte. Ezekhez „ortodox módon” ragaszkodva azonban nem vállalkozott az imperializmus kialakulásával bekövetkezett új helyzet elemzésére, marxizmusa így dogmatikus jellegűvé vált. Ez az ortodox marxista elmélet a gyakorlatban nem érvényesülhetett, s így képviselői megalkuvásra kényszerültek; a napi harcokban erősen reformista politikát folytattak. Mindehhez hozzájárult, hogy az ortodox marxisták a kialakuló baloldali csoportoktól elhatárolták magukat, a leninizmust pedig tisztán oroszországi jelenségnek fogták fel. Pozíciójuk – és ez természetesen vonatkozik a magyarországi párt vezetőségére is – így a revizionisták és a baloldal között közbülső, centrista jellegű volt. Kautsky nézetei elméletileg és politikailag erősen hatottak a balkáni országok századfordulón kifejlődő szociáldemokráciájára, amelyben emellett az oroszországi szocialista mozgalom forradalmisága is érvényesült.

A szociáldemokrata párt vezető gárdája

A fő elméleti tekintély azonban szinte mindegyik vezető előtt Karl Kautsky és Viktor Adler volt. A magyar szociáldemokrácia a II. Internacionálé fórumain következetesen hozzájuk igazodott.

Munkásmozgalmi ellenzék: Szabó Ervin és köre

Szabó Ervin soraiban szinte zseniális felismerések találhatók. A polgári demokráciáért vívott küzdelemnek, mint a szociáldemokrata mozgalom nagy lendítőerejének ábrázolása és egyben a polgári demokrácia zsákutcájának érzékelése, „új fogalmak” és „új harcmódok” sürgetése mindmegannyi valóságos problémára utal. Miközben egyaránt elutasítja Bernstein revizionizmusát és Kautsky centrizmusát: meglátja a szociáldemokrácia érlelődő válságát, és keresi a kiutat a szocialista munkásmozgalom számára.

A szociáldemokrata agrárprogram ügye

Az agrárkérdésben a soron következő polgári demokratikus átalakulás és a szocialista végcél követelményeinek összeegyeztetése nem volt könnyű feladat. E tekintetben az első világháborút megelőző években sem alakult ki egységes álláspont a nemzetközi munkásmozgalomban. Sőt, javában folyt a vita Kautsky és Eduard David hívei között. Kautsky – lényegében Marx és Engels tanításaihoz ragaszkodva – azt javasolta, hogy a nagybirtokokat vegyék állami tulajdonba, és adják földmunkás-szervezetek kezére. A paraszti birtokok államosításának kimondását ugyancsak szükségesnek tartotta. Ez esetben a birtokos paraszt bent maradhatott volna ugyan a gazdaságban, de nem mint tulajdonos, hanem mint állami bérlő. David ezzel szemben tagadta a nagybirtok gazdasági előnyeit; azt kívánta, hogy a szociáldemokraták támogassák a kisbirtokosokat és az önálló parasztgazdaságok létrehozására – tehát földreformra, parcellázásokra – irányuló törekvéseket. David ilyenformán az alapvető marxi állásponttal ellentétes polgári demokratikus nézeteket vallott. A Lenin vezette bolsevik párt a végső célokat. a mezőgazdasági termelőeszközök társadalmi tulajdonba vételét, a szocialista mezőgazdasági nagyüzem létrehozását illetően Kautsky nézeteit osztotta. Az 1905–1906. évi oroszországi parasztmozgalmak tanulságait levonva azonban minden erővel támogatta a parasztságnak az úri nagybirtok elkobzására irányuló forradalmi demokratikus küzdelmét. Azt vallotta, hogy a feudalizmus maradványainak maradéktalan széttörése után maguknak a parasztság küldötteinek kell majd dönteniük a köztulajdonba vett föld birtoklásáról.

A szociáldemokrata párt általános politikai irányvonalának megfelelően a földkérdést nem a forradalmi fejlődés, hanem a demokratikus reformok kivívását célzó szervezkedés szempontjából ítélte meg. Ilyen szempontból folyt a vita arról, hogy nagyüzem vagy kisüzem, Kautsky vagy David; a megírandó agrárprogram a mezőgazdasági proletariátus vagy a kisbirtokosság kérdéseivel foglalkozzék-e elsősorban.

Változások a szociáldemokrata párt politikájában

Az 1911. évi kongresszuson Garami megkísérelte a választójogi küzdelem elméleti kérdéseinek összefoglalását is. Lényegében Kautsky és Viktor Adler gondolatmenetét követve rámutatott arra, hogy az általános választójog „nem specifikusan szocialista követelés”, hanem olyan cél, amely még a kapitalista termelési viszonyok között megvalósítható. „Mindenütt azt mondottuk és hirdettük magunk is, testvérpártjaink is… – hangsúlyozta Garami –, hogy az általános választójog és a szociáldemokráciának parlamenti harca eszköze, de csak eszköze annak a törekvésünknek, hogy a munkásság anyagi és szellemi helyzetét javítsuk, erősítsük, hogy a végcél felé való küzdelemre képessé tegyük… A munkásosztály felszabadítása csak a munkásosztály műve lehet, de az általános választójog nem jelenti a munkásosztály felszabadítását.”[3]

Garami – Akárcsak KautskyDer Weg zur Macht” 1909-ben megjelent művében – nem foglalt állást atekintetben, hogy milyen eszközökkel lehet megvalósítani az 1903. évi pártprogram fő követelését: a politikai hatalom meghódítását, a termelőeszközök társadalmi tulajdonba vételét. Garami elvileg nem zárta ki a forradalmi módszerek alkalmazásának lehetőségét, sőt sejttette, hogy ezek legjelentősebbjét a tömegsztrájkban látja. Politikai nyelvre fordítva azonban az elméleti megállapításokat, ő is az általános választójog kivívásában jelölte meg a legfontosabb közvetlen feladatot.

A pártvezetőség mindig is ügyelt arra, hogy a politikai küzdelmet a lehetőséghez képest összekapcsolja a munkásság mindennapi, gazdasági követeléseivel. Kunfi – éppen Diner-Dénessel vitatkozva – állapította meg a Szocializmus hasábjain: „A szociáldemokrácia számára az általános választójog is elsősorban gazdasági munkásérdekek előmozdítására való eszköz, olyan eszköz, amellyel nem egyenesen, hanem kerülő úton a munkaviszony minden vonatkozású föltételeit javítani, a munkások munkabérére és a munkaidőre vonatkozó követeléseit elősegíteni, az értük való harcot könnyebben és kevesebb áldozattal megvívhatóvá tenni lehet.”[4] Ez az értelmezés is hozzájárult ahhoz, hogy az általános, titkos választójog jelszavával a szociáldemokrata párt az első világháborút megelőző években százezres munkástömegeket mozgósíthatott. 1911 folyamán ezek a tömegakciók kifejezetten a Justh-párt parlamenti küzdelmének támogatása jegyében zajlottak le. Már május 23-án, amikor a honvédelmi miniszter beterjesztette a képviselőházban a véderőjavaslatot, a karzatról szociáldemokrata röpcédulákat dobtak az ülésterembe, tiltakozásul az ellen, hogy választójogi reform helyett újabb pénz- és véráldozatot kérnek a néptől. A két párt közös akciói az év folyamán erősödtek és szinte az ország egész területére kiterjedtek.

1911 végén a nemzetközi helyzet kiéleződése a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot is háborúellenes kiállásra késztette. Az imperialista kormányok külpolitikájának bírálata, a fegyverkezési verseny kárhoztatása nem volt újdonság. 1911 őszétől azonban a párt behatóbban és konkrétabban foglalkozott azokkal a tényezőkkel, amelyek háborúra vezethetnek. Az olasz–török háború kitörése után jelent meg a Szocializmusban Kunfi cikke az imperializmusról. Kunfi – akinek megállapításai Rudolf Hilferding szociáldemokrata teoretikusnak, Kautsky és Adler barátjának „A finánctőke” című művén alapultak – az imperializmust a kapitalizmus fejlődésének legújabb korszakaként értékelte.

Szabó Miklós

Marxizmus és polgári radikalizmus

Jászi nem csupán a Kautsky által reprezentált ”ortodox” marxizmust utasítja el, kritikája nem kíméli Bernstein újkantiánizmusát sem, mely mélyen idegen a pozitivizmus metafizika-horrorjában felnőtt Spencer-követőtől.

A magyar munkásmozgalom ideológiája

Kétségtelen az is, hogy a magyar szociáldemokrácia, fejlődésének ebben a második szakaszában sem tudott elszakadni dogmatikus kötöttségeitől, nem tudott elszabadulni Kautsky járszalagjáról, még akkor sem, amikor pedig ezt – éppen az agrárkérdés vonatkozásában – maga Kautsky is javasolta. Ez magyarázza, hogy a magyarországi társadalmi-politikai feszültségek háború előtti magas fokú kiéleződése idején a párt válságba került, nem tudta megoldani az új idők új feladatait. A háború mindent felkavaró viharának kellett eljönnie ahhoz, hogy a mozgalom balszárnya, nem utolsósorban megtermékenyülve az oroszországi proletárforradalom eszméitől, előbbre tudjon lépni a hazai forradalmak előkészítésében.

Néhány szóban itt emlékezünk meg két olyan kérdésről, amelyről a mozgalom történetének tárgyalásakor viszonylag kevés szót ejtettünk. Az egyik: a revizionizmus; a másik a szindikalizmus és anarchizmus szerepe a magyarországi munkásmozgalomban. Ami az elsőt illeti: a magyar szociáldemokrata pártvezetés a revizionizmus körül a nemzetközi mozgalomban folyó elméleti vitában megingás nélkül kezdettől végig a Kautsky-féle ortodox főáramlat mellett, Bernstein irányzata ellen foglalt állást.

Siklós András

A földkérdés megoldatlansága

A szociáldemokrata agrárprogram a párton belüli különböző irányzatok kompromisszumát jelentette. Magában foglalta a radikálisoktól átvett georgista nézeteket (vagyonadó, örökbérlet, földértékadó), helyt adott a Kautskyra hivatkozó nagyüzemi elgondolásoknak (földmunkás termelőszövetkezetek), de figyelembe vette a paraszti magántulajdont követelő kisbirtokos elképzeléseket (örökbérlet megválthatósága) is.

Ormos Mária

A munkásosztály nemzetközi szervezetei

E jelenségek vezettek oda, hogy több centrista csoport is elhagyta a szociáldemokrata tábort, így a német függetlenek, a francia Longuet-isták, az osztrák szociáldemokraták, s 1921 februárjában Szocialista Pártok Nemzetközi Munkaközössége néven új internacionálét alakított, melyet gúnyosan „két és feles internacionálénak” neveztek. Ez a csoport, mely politikailag a két internacionálé közötti közvetítést tekintette feladatának, elméletileg a háború előtti szociáldemokrácia kautskysta, ortodox szárnyának örököseként lépett fel.

Lábjegyzetek

  1. Ugyanott 279.
  2. Parasztszocializmus. Népszava, 1901. június 13. Idézi: Farkas Dezső, A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és az agrárkérdés 1900 és 1914 között. Budapest, 1973. 108.
  3. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt XVIII. pártgyűlésének jegyzőkönyve. Budapest, 1911. 145–146., 148.
  4. Kunfi Zsigmond, Taktika és erőgyűjtés. Szocializmus, 1910–1911. 3. szám, 109.

Művei