Karl Renner

A Múltunk wikiből
Untertannowitz (ma Dolní Dunajovice), Morvaország, akkori Osztrák–Magyar Monarchia, 1870. december 14. – Bécs, 1950. december 31.
osztrák szociáldemokrata politikus és jogász
Wikipédia
Karl Renner 1905

Hanák Péter

Belpolitikai válság Ausztriában

A radikális polgárság és értelmiség számára, amint ezt Viktor Adler, Engelbert Pernerstorfer, Otto Bauer, Karl Renner példája mutatja, nyílt még egy alternatíva: a szocializmus. Az ausztriai szociáldemokrata párt 1888 végén, a hainfeldi kongresszuson alakult marxista tömegpárttá. A párt az 1890-es évek elején belpolitikai értelemben is internacionalista szellemű és felépítésű, egységes szervezet volt. Az osztályegység azonban már az évtized közepén felbomlott, megindult a párt és a szakszervezeti mozgalom nemzeti alapon való széttagolódása. Főként az osztrák és a cseh mozgalom nem tudta kivonni magát a rendkívül kiélezett nacionalista harcok befolyása alól. A párt vezetői kezdettől tudták és egyre nyomasztóbban érezték, hogy az ausztriai szociáldemokrácia létkérdése a közös osztályharcot bénító nemzeti konfliktusok kiküszöbölése, a szocialista nemzeti alapelvek és program kidolgozása. Erre az 1899. évi brünni pártkongresszus vállalkozott. Minthogy Ausztriában az együttélő népek minden politikai és kulturális haladásának fő akadálya a nemzeti viszály, a proletariátus létérdeke a nemzeti egyenjogúság biztosítása, mindenféle nemzeti elnyomás, megkülönböztetés és bürokratikus állami centralizmus kiküszöbölése; szögezte le a program. Ennek érdekében Ausztriát demokratikus alapon álló soknemzetiségű államszövetséggé (Nationalitäten-Bundesstaat) kívánta átalakítani. A fennálló tartományok helyébe nemzetileg elhatárolt önkormányzati területeket kívánt állítani, ezek törvényhozása és igazgatása a demokratikusan választott „nemzeti kamarák” kezében lett volna. Az egynemzetiségű önkormányzatok összessége saját ügyeiben autonóm nemzeti szövetséget alkotott volna. A közös ügyek a birodalmi parlament hatáskörében maradtak volna.

A program tehát a területi és a kulturális autonómia elvét próbálta meg összeegyeztetni, és nem a tiszta kulturális autonómia mellett foglalt állást, amint azt később bírálói egyoldalúan a rovására írták. A két elv valaminő kompromisszumát a valóságos helyzet: a nemzeti szempontból elhatárolhatatlan vegyes nemzetiségű területeken élő népek egyenjogúságának biztosítása tette szükségessé. A brünni program hiányossága az autonóm nemzeti területek, illetve nemzeti szövetségek és a birodalmi parlament és kormány viszonyának tisztázatlansága volt. Ezt a hiányt az ausztromarxista teoretikusok, Renner és Bauer munkái valamelyest pótolták, ők a föderált egységek részérdekeit a Monarchia állami egységének kívánták alárendelni.

Az 1903. évi pártprogram

Az ausztriai szociáldemokrata pártot a kiélezett nacionalista küzdelmek és a munkásság kettős kötődésének mozgalmi konfliktusai a nemzeti kérdés tanulmányozására, a szocializmussal összhangban álló megoldás keresésére ösztönözték. Erre törekedett az ismertetett 1899. évi brünni program, erre tendált Otto Bauer és Karl Renner elméleti munkássága.

Mucsi Ferenc

A polgári radikalizmus és a nemzetiségi kérdés

Mert Jászi szerint a nemzetiségeket érő „sérelmi többlet”, a nemzetiségi elnyomás nem a különböző nemzeti mozgalmak összeütközésének terméke, hanem – Magyarország esetében mindenesetre – a feudális uralkodó osztályoknak az az érdeke, hogy ne engedjék szabadon kifejlődni a tőkés viszonyokat, mert az osztályuralmuk elvesztését eredményezné.

A nemzetiségi kérdés megoldását ilyenképpen az ország demokratikus átalakításával egybeeső folyamatnak fogta fel, közvetlenül összekapcsolva az általános választójog megteremtését s a nemzetiségi elnyomás megszüntetését. Éppen ezért részint elegendőnek ítélte az 1868. évi törvény gyakorlati megvalósítását, részint pedig elutasított minden olyan törekvést, amely a magyarországi nemzeti kérdést a politikai-területi önrendelkezéssel kívánta volna összekapcsolni. Az ország területi integritásának fenntartását gazdasági és kulturális érvekkel egyaránt igazolni próbálta, s anakronisztikusnak minősített mindenfajta területi autonómiára vagy föderalizálásra irányuló tervet. Ez a nemzetiségek politikai önrendelkezését elutasító nacionalista alapon álló program részint közel hozta őt Karl Renner és Otto Bauer nemzeti–kulturális autonómiát képviselő felfogásához, részint azonban a a föderalizmus elutasítása révén – szembe is állította velük.

Nem áll ezzel ellentétben Jászinak a háború utolsó évében kidolgozott híres „keleti Svájc” elképzelése, sem Kossuth Duna-konföderációs tervének módosított felelevenítése. Jászi ugyanis a tervezett államszövetségbe a meglevő történeti Magyarországot egységes államként, érintetlen belső közigazgatási és államhatárokkal kívánta volna bekapcsolni.

Jászihoz hasonló nézeteket képviselt Szende Pál is. Karl Rennernek a Monarchia nemzetiségi viszonyaival foglalkozó könyvével vitázva Szende is az integer Magyarország talajára helyezkedve bizonyította, hogy a demokratikus átalakulás lehetővé teszi az ország változatlan határok közötti fenntartását; sőt azt is bizonyítani igyekezett, hogy a nemzetiségek körében már nincs számottevő kifelé gravitáló törekvés.

Erényi Tibor

A munkásság harca az erősödő reakció és a háborús készülődés ellen

A budapesti és a bécsi pártvezetőség felfogása azonban a birodalom átalakítását illetően eltért egymástól. Adler, Renner és Bauer – az 1899. évi brünni kongresszus határozatainak megfelelően – a demokratizálást föderalizálással egybekötve kívánták végrehajtani. Eszmei céljuk a nemzetiségek demokratikus szövetségi államának megteremtése volt. A magyarországi párt viszont mellőzte a föderalizálás gondolatát: Magyarország államterületét egységesnek fogta fel, és úgy állította be a kérdést, hogy a demokratizálás önmagában minden kérdést megold.

1912–1913-ban a pártban egyeduralkodóvá vált az a nézet, hogy a demokratizálást nem a dinasztia segítségével, hanem annak ellenére kell megvalósítani. Pogány József az első Balkán-háború idején a dualizmus éles kritikusára, a birodalom megreformált fenntartásának hívére, Rennerre hivatkozott, aki szerint a dunai konföderáció meg fog valósulni, akár a dinasztiával, akár annak ellenére. 1912 októberében, a Szabadgondolkodók Magyarországi Egyesületében élesen támadta a polgári demokratikus jogokkal korábban kacérkodó dinasztiát és megfenyegette az uralkodó köröket: „Ha ránk szabadítják a háború fúriáit, Ausztria-Magyarország proletársága rájuk szabadítja a forradalom fúriáit.”[1] A magyarországi politikai események, Tisza felülkerekedése 1912 nyarán az osztrák szociáldemokráciára is kihatott. „Magyarországon a korona és a nemesség győzött. Győzelmük hatással lesz Ausztriára is” – írta 1919 nyarán Otto Bauer.[2]

1912 őszétől sokasodtak az antidinasztikus szociáldemokrata állásfoglalások. Fel-feltűnt a párt republikánus hitvallására való hivatkozás. November 4-én Ferenc József Budapestre érkezése alkalmából a tüntető munkások a köztársaságot éltették. A dinasztia elleni nyílt fellépés, a szociáldemokrata párt politikájának új eleme, a hatóságok megtorló intézkedéseire vezetett. 1912. november folyamán a rendőrség több munkásgyűlést betiltott a dinasztiaellenes megnyilvánulások miatt. Még inkább fokozódott a hatóságok idegessége, amikor az antimonarchikus és az antimilitarista fellépések összekapcsolódtak egymással.

A párt 1912. október 6-án országszerte gyűléseket szervezett „A balkáni háború és Magyarország” napirenddel. Az elfogadott határozatok nemcsak a háború, hanem Ausztria–Magyarország külpolitikája ellen is erőteljesen tiltakoztak. Támogatták a háborúellenes mozgalmat a polgári radikálisok és a Galilei Kör fiataljai is. A kör a továbbiakban az antimilitarista mozgalom egyik bázisa lett. Garami és Weltner részt vett a Nemzetközi Szocialista Iroda október 28–29-i brüsszeli ülésén, amely a háborús veszélyre való tekintettel elhatározta az Internacionálé rendkívüli kongresszusának novemberi összehívását. A Nemzetközi Szocialista Iroda határozatának megfelelően november 17-én Magyarországon is országszerte szociáldemokrata népgyűléseket szerveztek a béke védelmében. A budapesti gyűlésen a munkásosztály nemzetközi antimilitarista mozgalmának kiemelkedő harcosa, Karl Liebknecht is felszólalt. „Az egybegyűlt munkásság – szól a határozat – óva inti Ausztria-Magyarország kormányát és diplomáciáját annak a bűnnek az elkövetésétől, hogy az országot a háborúskodás végzetes nagy szerencsétlenségébe döntsék. Azok az érdekek, amelyeket állítólag a Balkánon meg kellene védelmezni, egyetlen katonának az életét sem érik meg.”[3]

A Népszava haladéktalanul, teljes terjedelmében közölte a november 26-án kelt bázeli kiáltványt, amelyet az Internacionálé rendkívüli kongresszusán fogadott el. A kiáltvány felszólította Ausztria–Magyarország szociáldemokratáit, hogy „teljes erővel folytassák akciójukat” a Szerbia megtámadását célzó törekvések, ellen, mert ezek az egész európai békét veszélyeztetik. Ugyanakkor kimondta, hogy „Ausztria–Magyarország szociáldemokrata pártjai a jövőben is küzdeni fognak azért, hogy a délszlávoknak a Habsburg-ház uralma alatt levő része a Monarchia határain belül a demokratikus önkormányzati jogot megkapja”.[4] A „demokratikus önkormányzati jog” fogalma azonban a Viktor Adler közreműködésével készült kiáltványban is elvontan szerepel. Így érthető rajta a RennerBauer által hirdetett kulturális autonómia, de felfogható volt valamilyen területi önkormányzatnak is. Az igazság az, hogy a Monarchia sorsát, az ezzel kapcsolatos terveket illetően sem az osztrák, sem a magyar szociáldemokrácia ezekben az években sem tudott egyértelműen állást foglalni.

Galántai József

Andrássy különbékekérése

A Reichsrat osztrák-német képviselőiből még október 21-én alakult ideiglenes osztrák nemzetgyűlés október 30-án kimondta, hogy a Monarchia osztrák-német területein az államhatalmat átveszi. Másnap osztrák kormány alakult Karl Renner elnökletével. A birodalom osztrák felének felbomlása tehát teljessé vált, és ezt az osztrák-német politikusok tudomásul vették.

Hajdu Tibor

A Magyarországi Tanácsköztársaság visszhangja a kelet-közép-európai országokban

Böhm Vilmos, Károlyi Mihály, Diner-Dénes József bécsi missziója azonban éppúgy nem változtatta meg Rennerék álláspontját, mint a félig titokban küldött pesti kommunista szervezők az osztrák munkásmozgalom erőviszonyait.

Az imperialista hatalmak intervenciójának előkészületei

Smuts visszatérőben tárgyalt a csehszlovák és az osztrák kormányfővel, akik elképzelhetőnek tartották a Duna-völgyi államok gazdasági egyezményének megkötését.

Katonai és diplomáciai erőfeszítések az intervenció megállítására

Brown viszont szerette volna Kunt külföldre, esetleg Svájcba csalni, hogy távollétében szociáldemokrata kormány alakulhasson, amely Renner Ausztriájának példájára illeszkedett volna be a békeszerződések rendszerének új Európájába.

A katonai helyzet reménytelenné válása

Böhm pozíciója akkor vált teljesen bizonytalanná, mikor Otto Bauer végleg lemondott az osztrák külügyek irányításáról; Renner kancellár – éppúgy, mint a francia misszió – inkább Garamiban bízott.

Lábjegyzetek

  1. Pogány József, A Szabadgondolkodás Magyarországi Egyesülete a háború ellen. Szabadgondolat, 1912. 11. szám 389.
  2. A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai (továbbiakban: A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai). IV/A. Budapest, 1966. 545.
  3. Európa proletársága a háború ellen. Népszava, 1912. november 19.
  4. Az Internacionálé kiáltványa. Ugyanott, 1912. november 27.

Művei