Karl Sigismund von Hohenwart

A Múltunk wikiből

magyarosan Hohenwart Károly Zsigmond

1824. február 24. – 1899. április 26.
osztrák politikus, miniszterelnök
Wikipédia
Karl Sigmund von Hohenwart
1871. február 5.—október 27.
Karl Sigmund Hohenwart gróf kormánya Ausztriában.
1871. március 18.—május 28.
A Párizsi Kommün.
1871. április 10.
Az Országos Képtár létesítése (az állam megvásárolja az Esterházy-gyűjteményt).
1871. április 11.
Galíciai lengyel tárcanélküli miniszter kinevezése.
1871. május 8.
Munkástüntetés a Parlament előtt.
1871. május 10.
A porosz–francia háborút lezáró frankfurti béke.
1871. május 14.
Rendelet az erdélyi sajtórendtartásról.
1871. május 27.
A horvát nemzeti párt programja elveti a horvát–magyar kiegyezést.
1871. május 29.
Az uralkodó megerősíti a szerb nemzeti egyházi kongresszuson elfogadott egyházi és iskolai szabályzatokat.
1871. június 6.
1871:XIX. tc. a fiumei kikötő kiépítéséről.
1871. június 7.
1871:XVIII. tc. a községek rendezéséről.
1871. június 8.
1871:XXXIXXXIII. tc. az elsőfolyamodású bíróságok rendezéséről, az elsőfolyamodású királyi törvényszékek és járásbíróságok létesítéséről és a királyi ügyészségekről.
Uralkodói rendelet a két varasdi határőrezred, valamint Zengg, Belovár, Ivanić és Sziszek katonai községek polgári közigazgatás alá helyezéséről.
1871. június 11.
A pesti munkások megemlékezése a Párizsi Kommün mártírjairól.
1871. június 12–13;
A Magyarországi Általános Munkásegylet vezetőinek letartóztatása.
1871. június 18.
A SalgótarjánLosoncZólyom vasútvonal megnyitása.
1871. július 10.
A József Polytechnikum műegyetemi rangra emelése.
1871. augusztus 1.
Megindulnak a Ferenc-csatorna korszerűsítési munkálatai Türr István irányításával.
1871. szeptember 1.
Az Omladina szerb ifjúsági egyesület feloszlatása.
1871. szeptember 12.
Az uralkodó elismeri a cseh korona történeti jogait és késznek nyilatkozik a koronázásra.
1871. szeptember 20.
A horvát nemzeti párt kiáltványa önálló horvát államot követel a föderatív alapon átszervezendő Habsburg-monarchia keretében.
1871. szeptember 27.
1871:XLV. tc. 30 millió forint államkölcsön felvételéről beruházások céljából.
1871. október 8–11.
Rakovicai felkelés a horvát határőrvidéken.
1871. október 10.
A cseh tartománygyűlés elfogadja az „alapcikkeket”.
1871. október 20.
A közös minisztertanácsban Andrássy tiltakozik a cseh alapcikkek elfogadása ellen.
1871. október 27.
Hohenwart felmentése.

Kolossa Tibor

Trialista kísérlet a Monarchiában és annak bukása

Az uralkodót aggasztotta a csehek ellenállása a porosz–francia háború idején, amikor egy esetleges hadba lépés a Monarchia belső egységét és szilárdságát igényelte. Rossz szemmel nézte, hogy az osztrák-németek körében a német fegyverek győzelmének és az egységes német birodalom megalakulásának hatására megerősödött a német nacionalizmus, ami a poroszellenes politika jelentős fékezője volt. Ezért Ferenc József a konzervatív, poroszellenes tényezőket erősítő kormányzati rendszer kialakításával próbálkozott a cseheknek teendő jelentősebb nemzeti engedmények árán is. 1871 februárjában Hohenwart gróf vezetésével konzervatív-föderalista kormányt nevezett ki azzal a feladattal, hogy készítse elő a csehekkel való kiegyezést. A kormánynak két cseh minisztere is volt.

A Hohenwart-kormány először a lengyeleket akarta megnyerni. 1871 áprilisában az uralkodó lengyel tárca nélküli galíciai minisztert nevezett ki. Ezután a kormány benyújtotta Galícia autonómiájáról szóló törvényjavaslatát, amely kiterjesztette a tartománygyűlés hatáskörét, önálló döntést tett lehetővé a birodalmi tanácsi választások módjáról és galíciai minisztert rendszeresített. A választók megnyerése érdekében elrendelték az egyenesadó-pótlékok beszámítását a cenzusba, ezzel erősen megnövelték a választójogosultak számát.

Eközben a kormány tárgyalásokat folytatott a csehekkel a kiegyezés feltételeiről. Az 1871. szeptember 12-i császári leirat elismerte a cseh korona államjogi állását, a cseh királyság jogait és késznek nyilatkozott a koronázásra. Felszólította a cseh tartománygyűlést – a Monarchia többi országai és tartományai jogainak megsértése nélkül – a kiegyezés megkötésére. A kormány ugyanakkor törvényjavaslatot terjesztett a cseh tartománygyűlés elé a csehek és németek egyenjogúsításáról. A javaslat a közigazgatási és választókerületek lehetőleg nemzetiségek szerinti elhatárolását írta elő. A községek és kerületek hivatalos nyelvét a többség határozza meg, de a kisebbség (a kerületben akár egyetlen község) nyelvének használatát is meg kell engedni. A tartományi hivatalnokok és bírák számára mindkét nyelv ismerete kötelező. A tartománygyűlést a javaslat két nemzeti kúriára kívánta felosztani, melyek mindegyike maga határozhat saját nemzetisége oktatásügyi költségvetéséről. Bármelyik kúria 2/3 többséggel elvethet egy törvényjavaslatot a másik kúriával szemben.

Ez a törvényjavaslat az osztrák-németek, elsősorban a csehországi németek roppant heves ellenállását vallotta ki; hiszen a javaslat egyértelmű volt azzal, hogy a németek a közigazgatásban a csehekkel szemben háttérbe szorulnak. Morvaországban és Sziléziában a tartománygyűlésben többségben levő németek tiltakoztak az ellen, hogy őket is a cseh korona tartományaihoz számítsák. A németek tömeggyűléseken követelték a törvényjavaslat visszavonását és a kormány lemondását. A német képviselők bejelentették a tartománygyűlés bojkottját.

A cseh tartománygyűlés a kiegyezés feltételeit az úgynevezett alapcikkekben rögzítette. Az alapcikkeknek a magyar kiegyezéshez hasonló történeti bevezetése elismerte az osztrák–magyar kiegyezés érvényét, és megismételte az osztrák kiegyezési törvény tartalmát azzal a kivétellel, hogy az ausztriai delegációt közvetlenül a tartománygyűlések választják. Az alapcikkek csak az egész Monarchia közös ügyeit (külügy, hadügy és az ezek fedezésére szolgáló pénzügy) ismerték el Ausztrián belül is közös ügyekként, de hajlandók voltak időről időre megkötendő egyezményben egy ausztriai közös minisztérium kezelése alá helyezni a honvédelem minden kérdését, a vám-, kereskedelem-, ipar- és közlekedésügyet, valamint az ezek fedezésére szolgáló pénzügyet. Az Ausztrián belüli közös ügyek törvényhozása a tartománygyűlések által választandó delegátusok kongresszusának hatáskörébe tartozik. Minden egyéb ügyekben a cseh királyság önállóan rendelkezik. A cseh királyság képviseletére a közös ausztriai kormányban egy cseh miniszter, illetve cseh udvari kancellár kinevezését követelték. Végül kérték a cseh korona országainak (Csehország, Morvaország, Szilézia) egyesítését és közös országgyűlés összehívását.

Az alapcikkek tehát az osztrák–magyar kiegyezés mintájára Ausztrián belül egy külön kiegyezést akartak létrehozni. Lényegében véve azonban a dualizmust trializmussá, távolabbi perspektívában pedig föderalista államszervezetté akarták átalakítani. A cseh alapcikkek élénk visszhangot váltottak ki a Monarchia többi nemzetisége körében. Horvátországban az országgyűlésen többségbe került nemzeti párt 1871 szeptemberében törvénytelennek nyilvánította a horvát–magyar kiegyezést, s a Monarchián belül önálló horvát állam elismerését követelte. A radikális horvát jogpárt vezetői a határőrvidéken felkelést robbantottak ki.

A Hohenwart-kormány föderalista tervei mély aggodalommal töltötték el mind az osztrák-német, mind a magyar politikai vezető köröket. Magyarországon veszélyben látták a dualizmus létét és a nemzetiségek feletti magyar hegemóniát. Beust 1871. október 13-án a császárhoz intézett emlékiratában rámutatott arra, hogy a cseh alapcikkek ellenkeznek a dualizmus rendszerével, az osztrák-németeket szembeállítják a dinasztiával, és főleg megronthatják a Monarchia viszonyát Poroszországgal és Oroszországgal. Az uralkodó nagyon szívén viselte a cseh kiegyezés sikerét, de a német nacionalizmus vehemens kitörése, a határőrvidéki felkelés, a külpolitikai aggályok gondolkodóba ejtették. Az október 20-i közös minisztertanácson a közös miniszterek és Andrássy, sőt az osztrák pénzügyminiszter is, egyöntetűen Hohenwart ellen foglaltak állást. A Hohenwart-féle tervek elfogadása esetén Andrássy kilátásba helyezte lemondását. Végül Poroszország közvetve figyelmeztette az uralkodót, hogy nem fogja jó szemmel nézni Ausztriában a szláv hegemónia bevezetését. Mindezek következtében Ferenc József az alapcikkek elutasítása mellett döntött, a Hohenwart-kormány pedig lemondott.

A cseh kiegyezési törekvések bukása a századfordulóig megszilárdította a dualizmus rendszerét. Az osztrák-német és magyar uralkodó osztályok nemzeti és osztályuralmuk fenntartása érdekében semminemű változtatást nem engedtek meg a dualizmus rendszerén. A dualizmus merev politikai rendszerré vált, amely a haladó reformok számára csak szűk teret engedett. Az alapcikkek elutasítása a cseheket szembefordította a dinasztiával és a Monarchiával. Palacký, a cseh liberális burzsoázia vezére, az ausztroszláv eszme megalkotója, korábban az osztrák birodalom fenntartásának híve, maga is úgy nyilatkozott, hogy nagyon kiábrándult ezért nem lehet egy igazságtalan Ausztria pártján. Az osztrák, magyar és cseh korona országainak egyesüléséből keletkezett Habsburg-monarchia létére végzetes volt a csehek szembefordulása.

A magyar országgyűlés bírálta Andrássy vétóját a cseh kérdésben. A balközép aggodalmát fejezte ki, hogy Andrássy állásfoglalása precedens lehet arra, hogy az osztrák kormány beavatkozzék a magyar belügyekbe, tartalmilag azonban helyeselte Andrássy lépését. A 48-as párt elítélte Andrássy közreműködését a cseh nemzeti követelések meghiúsításában, mert az a cseh népben növeli a magyarokkal szembeni ellenséges érzelmeket. Kossuth már 1869-ben kijelentette, hogy a cseh nemzetnek „ahhoz, hogy valóban nemzet legyen és saját ügyeit önállóan intézze, oly joga van, amely egy hajszálnyival sem kisebb, mint a magyar nemzet hasonló joga”.[1] A csehek önállósodási törekvéseinek bukása kapcsán Kossuth a 48-as párthoz intézett több levélben fejtette ki véleményét. A magyar nemzet helyes politikája csak az lehet: „minden kitelhetőt elkövetni, hogy minden szláv nép, amely… történelmileg kifejlett nemzeti individualitással bír… szabad nemzet, saját ügyeit önállólug kormányzó elégedett nemzet lehessen.”[2] Kossuth mélyen elítélte az osztrák és a magyar kormány, Beust és Andrássy politikáját. Ennek a magyar nemzet számára káros következményeit ecsetelve kiegészítette komor jóslatait Magyarország végzetes szerencsétlenségéről a Monarchia felbomlása esetén.

A Hohenwart-kormány lemondását követte Beust bukása. Az uralkodó lemondott a föderalizmussal való kísérletezésről, szilárdan a dualista centralizmus alapjára helyezkedett. Ezzel szoros kapcsolatban el kellett fogadnia a Németországgal való megbékélés és jó viszony külpolitikai vonalának szükségességét. 1871. november 8-án Ferenc József Andrássy Gyulát nevezte ki közös külügyminiszterré, mert benne látta e politika biztosítékát. Ausztriában Adolf Auersperg herceg vezetésével ismét az alkotmánypárt alakított kormányt. Az új kormány feloszlatta a tartománygyűléseket, és bevezette a közvetlen választást a birodalmi tanácsba. A Hohenwart-kormány rendeleteit eltörölve, egyedül a galíciai miniszter állását hagyta meg. A nemzeti mozgalmakat a sajtó betiltásával és rendőri elnyomással letörte. A csehek 1879-ig továbbra is megtagadták a birodalmi tanácsban való részvételt.

A Lónyay-kormány

Kormányzása kezdetén Lónyay először a Hohenwart-féle föderalista tervek által felélénkített nemzetiségek leszerelésére törekedett. Tárgyalásokat kezdett a nemzetiségek képviselőivel, de rövidesen kitűnt, hogy csak jelentéktelen engedményekre hajlandó. A tárgyalások megszakítása után erőszakos intézkedéseket tett a nemzetiségi törekvések elnyomására. 1872-ben feloszlatta a szerb nemzeti egyházi kongresszust, hogy megakadályozza Miletić demokratikus ellenzéki pártjának többségre jutását.

Lónyay másik fő törekvése az ellenzék letörése és a Deák-párt megerősítése, egységének megszilárdítása volt. A közelgő 1872. évi választásokon meg akarta semmisíteni az ellenzéket, és személyes uralma alatt erős kormánypártot kívánt létrehozni. Ennek előkészítésére új választójogi törvényjavaslatot nyújtott be. A javaslat lényegében megismételte az 1848. évi választójogi törvény intézkedéseit, de jelentősen korlátozta a választók számát azzal, hogy azoktól, akik az egyenes adóval hátralékban voltak, megvonta a választójogosultságot. A kormány szilárdságát akarta növelni az országgyűlési ciklus időtartamának öt évre való felemelésével.

A 48-as párt élesen fellépett a törvényjavaslat ellen, amely leginkább a szélsőbal választási esélyeit veszélyeztette. A párt 1872. évi programjában követelte az általános, titkos választójogot, a főrendiház helyett a képviseleti alapon álló felsőházat, a virilizmus eltörlését, a bíróválasztás visszaállítását és a nemzetiségek egyenjogúságának megvalósítását. Ez a program a párt egész történetében a leghaladóbb volt, a legmesszebb ment a liberális és demokratikus célok kitűzésében. A program a közös ügyek elítélése mellett a „fejedelem személyének azonossága által” létesített perszonálunió alapjára állt.

A 48-as párt elhatározta, hogy megakadályozza a javaslatnak kormánypárti többséggel való törvényerőre emelését, ezért az „agyonbeszélés” taktikájához folyamodott. A 48-as pártot támogatták a szerb és a román nemzetiségi képviselők is. Az obstrukció sikerét látva a balközép is csatlakozott hozzá. A Deák-párt érinthetetlennek tekintette a parlamenti szólásszabadságot és inkább veszni hagyta a törvényjavaslatot.

Közben azonban Lónyay alaposan felkészült a választásokra. Több főispánt erélyesebb személlyel váltott fel, nyomást gyakorolt a választói névjegyzéket összeállító megyei választmányokra, a bírói és ügyészi kinevezéseket, a kincstári bérletek kiadását pártpolitikai célokra használta fel. Az országgyűlési választások történetében először – de nem utoljára – felújultak a régi megyei választások rossz emlékű kortesmódszerei: etetés, itatás, szavazatok vásárlása, az ellenzék szavazóinak furfangos vagy erőszakos távoltartása. A kormánypártot a banktőke és az egyház hatalmas összegekkel támogatta, és ezen a választáson alakult ki először a mandátumok vásárlása, megszabott ára.

A választások eredményeképpen a kormánypárt nem sokat, mintegy 25 mandátumot nyert. Az ellenzék veszteségei elsősorban azért voltak fájdalmasak, mert a fővárosban és a magyar vidékeken következtek be.

A választás elindította a pártok erjedési, bomlási folyamatát. Ennek legfőbb oka a bismarcki Németország győzelme és a Hohenwart-féle föderalista törekvések bukása volt.

Katus László

A nemzetiségi mozgalmak visszavonulása a politikai passzivitásba

1871-ben Ausztriában Hohenwart trialista kísérlete, majd 1872-ben Lónyay nemzetiségi tárgyalásai még ébresztettek némi reményt a nemzetiségi kérdés méltányosabb rendezése iránt.

A horvát nemzeti ellenzék küzdelme a kiegyezés ellen és a Nemzeti Liberális Párt 1873-as kompromisszuma

Néhány nap múlva megbukott Hohenwart, s ezzel nyilvánvalóvá lett a föderalista irányzat veresége.

Lábjegyzetek

  1. Kossuth Lajos iratai. VIII. 226.
  2. Ugyanott 387.

Irodalom