Katolikus közép- és felsőfokú iskolák

A Múltunk wikiből
1635
május 3. Pázmány Péter esztergomi érsek egyetemet alapít Nagyszombatban. (Az egyetem irányítását a jezsuita rendre bízza. Ez a budapesti tudományegyetem őse.)
november 13. A májusban alapított nagyszombati egyetem – hittudományi és bölcsészettudományi karral – ünnepélyesen megnyílik.
1667
A nagyszombati katolikus egyetemen jogi kar kezdi meg működését.

A 16. századi szórványos és nemegyszer meghiúsult kísérletek után a katolikus közép- és felsőfokú oktatás tartós megszervezése a 17. század első felében ment végbe, főként a jezsuiták által. A jezsuiták kolozsvári egyeteme 1603-ban megszűnt, a királyi Magyarországon pedig 1608-ban törvény tiltotta meg birtokszerzésüket. Ezeken az iskolanyitást is megnehezítő akadályokon azonban a királyi és katolikus főúri támogatás, illetve Bethlen Gábor toleranciája átsegítette őket. A 17. században az első jezsuita gimnázium – éppen Bethlen kezdeményezésére – 1615-ben Kolozsmonostoron létesült, ezt követte 1640 után a székelyudvarhelyi; 1653-ban azonban száműzték a rendet Erdélyből, és iskolái is megszűntek. Ettől kezdve az erdélyi katolikusoknak csak ferences gimnáziumai maradtak, az első 1650-ben Csíksomlyón[1] alakult, utána 1669-ben a mikházai, 1680-ban pedig a kézdivásárhelyi; ezek is a jezsuita tanítási rendszerhez igazodtak. A királyi Magyarországon az első jezsuita gimnázium 1616-ban nyílt meg Nagyszombatban, majd sorra alakultak továbbiak is: 1626-ban Pozsonyban, 1627-ben Győrött,[2] 1623-ban Szatmáron, 1636-ban Sopronban és Ungváron, 1649-ben Besztercebányán, 1655-ben Trencsénben és Kassán 1662-ben Sárospatakon, néhány más helyen pedig algimnáziumok is. Megjelentek mint gimnáziumalapítók a piaristák is, akik lengyelországi központjukból először Podolinban létesítettek gimnáziumot, majd a 17. század második felében Privigyén,[3] Szepesbélán, Breznóbányán és Pozsonyszentgyörgyön is, de a magyar nyelvű középfokú oktatásban majd csak a 18. században jutottak fontos szerephez. Egyébként ők is a jezsuita tantervhez igazodtak, azzal a különbséggel, hogy gyakorlatiasabbak voltak, s nagyobb hangsúlyt helyeztek a matematikai, történelmi és földrajzi oktatásra.

A jezsuita gimnázium hazánkban is az 1599-re véglegesen kialakult, nemzetközi érvényű Ratio Studiorum alapján szerveződött. Ebben a rendszerben az anyanyelvű kisiskola szervezetileg nem tartozott a gimnáziumhoz, bár elvégzése annak előfeltétele volt. A jezsuita gimnázium latin iskola volt, két tagozattal. Az első három osztály elsejében a principisták tanultak, de mivel a kisiskolákból igen különböző előképzettséggel kerültek ki a tanulók, ennek kiegyenlítésére előkészítő évet, esetleg éveket iktattak be, s az ilyen tanulókat parvistának (kicsiny), majd ezeket is megosztva, az írás-olvasást tanulókat minimistának, a latin névszóragozást kezdőket pedig declinistának nevezték. A katolikus kisiskola mellé, illetőleg annak kiegészítéseként ugyanolyan latin kisiskola alakult a gimnázium előkészítő tagozatán is, mint amilyen minden protestáns kisiskola volt. A tulajdonképpeni gimnázium tehát a principisták évfolyamával kezdődött, és a nyelvtan, majd a mondattan két további évfolyamával egészült ki algimnáziumnak nevezhető tagozattá, mely a tanulók nagy része számára az iskolázás befejezését is jelentette.

A teljes gimnázium a poétikai és a retorikai osztályokat is magába foglalta, melyek elvégzése a megyei közéletben vagy esetleg az országgyűlésen való aktív részvételt is lehetővé tette. A jezsuita gimnázium erre tanította a nemesifjakat, nyilvános viták, szónoklatok, iskolai színjátszás által, s ezt irigyelte tőlük Bethlen Gábor, mikor unokaöccsének nevelőjét arra utasította, hogy „ne magyar scholákban való hitván szokás szerént, hanem more jesuitarum exerceálja az gyermek magát az oratio csenálásokban, legyen jó rétor, orátor, eloquens, ha adatik”.[jegyzet 1] A magyar nyelvű erdélyi közélet azonban nem követelt meg olyan fokú latin beszédkészséget, mint a királyi Magyarországé, ezért nem is fárasztották magukat a nemesifjak a „deákságban”. A protestáns iskolák egyébként sem annyira a nemesség számára létesültek, mint a jezsuita gimnáziumok.

A jezsuita és a mintájukra alakult katolikus gimnáziumok elkülönítése a kisiskoláktól ezek szerint nem volt és nem lehetett teljes, mert tanmenetük nem épülhetett szervesen a kisiskolára, annak hiányait előkészítő tanfolyamokkal kellett pótolni. Teljes volt viszont elkülönítésük a főiskolai (filozófiai, teológiai, később jogi) oktatási intézménytől, az egyetemtől, illetve az akkori szóhasználat szerint az akadémiától. A protestáns kollégiumoktól eltérően, amelyekben a filozófiai és teológiai tanfolyam egy intézményen belül épült rá a poétikai és retorikai végzettséget nyújtó gimnáziumra, s a felsőfokú oktatásban részesülők egyidejűleg tanárai lehettek a gimnáziumi növendékeknek, a katolikus gimnáziumoknak filozófiai és teológiai tanfolyam híján saját növendékeik helyett legalább gimnáziumot, de néha egyetemet járt rendtagokat kellett minden osztály élére állítaniok, tehát legalább öt, de inkább hat hivatásos tanárt, ami az iskola szellemi színvonalát és az oktatás rendszerességét növelte ugyan, de anyagi fenntartását nehezítette. Csak katolikus egyházi és világi nagybirtokosok adományaiból lehetett a jezsuita Ratio előírásainak legalább formailag megfelelő gimnáziumok folyamatos létét biztosítani, számuk ezért volt a protestáns gimnáziumokénál aránylagosan is kisebb, s ezért kellett túlnyomóan a nemesség és a tehetős polgárság ifjúságának oktatására szorítkozniok.

De még a kiváltságosok kevésbé tehetős rétegei számára sem nyílt meg a katolikus gimnáziumokban való tanulás lehetősége másként, mint kegyes alapítványokból fenntartott ingyenes vagy kedvezményes diákotthonok, úgynevezett konviktusok létesítésével. Ilyenek a nagyobb jezsuita gimnáziumok (Nagyszombat, Trencsén, Győr, Kassa) mellett alakultak. Szigorú tanári vezetés alatt állván, a diákönkormányzatnak semmiféle szervezett formáját nem engedték meg, az ájtatossági „kongregációk” is a fegyelmezés eszközei voltak. Ezért a jezsuita és általában a katolikus gimnáziumok, ha a szellemi elit képzésére alkalmasak voltak is, annak csak korlátozott mozgási szabadságot biztosítottak. A kivételes tehetségek, mint például a grazi gimnáziumban rossz tanulóként viselkedő, onnan mindenáron szabadulni akaró Zrínyi Miklós, lázadoztak az egyéni kezdeményezést, önálló gondolkozást gúzsba kötő fegyelmezés ellen, mely még a katolikus köznemesség széles rétegeiben is csak fokozta Habsburg-ellenességet, sőt antiklerikalizmussal társult.

Az ellenreformáció és a Habsburg-hűség összekapcsolódó célját a jezsuita gimnáziumoknál sikeresebben szolgálta az ugyancsak jezsuita vezetés alatt álló katolikus felsőfokú oktatás. A lelkészi pályára való előkészítést a papképző szemináriumok szolgálták, a nagyszombati érseki egyházmegyei mellett még egy másik központi is a többi egyházmegye számára, amelyek közül a 17. században egyedül a győri tudott saját lelkészképző intézetet létesíteni. A szemináriumok a filozófiai tanfolyam után még kétévi gyakorlati és morális teológiai képzést adtak a papjelölteknek, de az ellenreformáció erőszakosan gyorsított ütemét nem tudták követni, s ezért egyeseket már a gimnázium retorikai osztályának elvégzése után papságra bocsátottak ki.

A magasabb teológiai képzettséget a Báthoriak által alapított kolozsvári jezsuita egyetem 1603-ban történt pusztulása után idehaza az 1635-ben alapított nagyszombati egyetemen lehetett megszerezni.[4] Az egyetemet Pázmány kezdettől fogva kizárólag a jezsuita rend intézményének szánta. Az érseki jövedelméből erre a célra adott tekintélyes, 100 ezer forintos összeget külföldön rendelte el kamatra kiadni, nehogy az – és vele az egyetem – a jezsuiták esetleges száműzetésével a rend kezéből kikerülhessen. Ennek megfelelően e kezdetben két, filozófiai és teológiai kart magában foglaló egyetemnek is a jezsuita Ratio Studiorumot írta elő bevezetésre. A pápa csak orvosi és jogi karral kiegészítve lett volna hajlandó a nagyszombati egyetemet elismerni, Pázmány azonban a tanítani képes magyar orvosok hiányával érvelve, megmaradt eredeti terve mellett. Az olasz és német egyetemeken végeztek ugyan magyar orvosdoktorok, de ezek protestánsok voltak, s nem használhatta őket. Így azután II. Ferdinánddal hagyatta jóvá egyetemét, amelyet az a német birodalmi, szintén jezsuiták által irányított kölni, bécsi, mainzi, ingolstadti, prágai, olomouci és grazi egyetemek rangjára emelt, s a kisebb egyetemi címeken kívül a doktori cím adásának jogával is felruházott.

Az egyetem öt filozófiai (logikai, fizikai, matematikai, etikai, metafizikai) és hét teológiai (köztük egy nyelvi, a héber tanítására; a görög nyelv oktatását csak később vezették be) tanszékkel nyílt meg, ezekhez járult az 1667-ben alapított jogi kar 4 (kánonjogi, római jogi és két hazai jogi) tanszéke. A tanárok számát tekintve tehát a nagyszombati egyetem felvehette a versenyt a külföldi jezsuita egyetemekkel, s szellemi színvonala sem volt azokénál alacsonyabb. Ezt elsősorban a sűrű tanárcsere mutatja a bécsi, grazi és nagyszombati egyetem között, ami végső soron annak tulajdonítható, hogy a jezsuita rend tanító tagjait két-három évnél tovább nemigen engedte ugyanazon iskolánál működni, sőt egyetemi tanárokat gimnáziumokhoz vagy akár nem iskolai megbízatásokra is átrendelt. A nagyszombati egyetem első tanárnemzedékének ilyen, sok helyen (Bécs, Győr, Sopron, Zágráb) megfordult tagja volt Dobronoky György, a század harmadik harmadában pedig Berzeviczy Henrik, egy 1682-ben megjelent latin aritmetikai tankönyv szerzője, Hevenesi Gábor, az itt tárgyalt korszakban még kezdő tanár, később a magyar történeti források neves gyűjtője, valamint a sokoldalú Szentiványi Márton. De nemcsak helyüket, hanem tantárgyakat is gyakran változtatták, hol a filozófiai, hol a teológiai karon tanítottak, Szentiványi pedig még a jogin is.

A leginkább naptárkiadványairól nevezetes Szentiványi egyébként mind politikai beállítottságával (1673 után ő vezette a protestánsokra is kiterjedő, őket a nyomtatásból gyakorlatilag kizáró cenzúrát, élesen támadta a kuruc mozgalmakat), mind tudományos-világnézeti állásfoglalásával (alatta és általa lett a nagyszombati egyetem Magyarországon „a skolasztika utolsó fellegvára”) a legjellegzetesebb képviselője volt a 17. századi jezsuita tudomány- és népművelésnek. Évtizedekkel azután, hogy a hazai protestáns iskolákban már a kopernikuszi világképet tanították, Szentiványi 1689-ben megkezdett és később folytatott Miscellanea című tudománynépszerűsítő (de nyilván korábbi egyetemi előadásainak tartalmát és szellemét tükröző) kiadványsorozatában „hamis”-nak bélyegezi és a „mesék” világába utalja Kopernikusz tanait. Ugyanakkor azonban mindabban, amit egyháza enged, széles körű érdeklődéssel és éles szemű megfigyelőképességgel tanul, sőt kutat. Ha az arisztotelészi világképen belül is, de kitűnő csillagászati részleteredményeket ér el a távcső használatával, a hazai protestáns tudósokénál korszerűbb botanikai, optikai és műszaki tudással rendelkezik, mintegy előlegezve a 18. századi jezsuita természettudomány modernizálását.

Az ellenreformáció győzelmes előrehaladásának éveiben természetszerűleg a nagyszombati egyetemnek kellett a legnépesebb hazai tanintézetnek lennie; már az alapítás utáni években ezer, a század végén pedig 1200 körül járt a gimnázium és az egyetem együttes diáklétszáma, s a protestáns iskoláktól eltérően, nagy többségben nemesifjak látogatták. 1660-ban újabb katolikus egyetem alakult Kassán a már fennálló kisiskola és jezsuita gimnázium fölé, 3 éves filozófiai és 4 éves teológiai tagozattal, s 1674-ben nyomdát is kapott. A nagyszombati egyetem színvonalát azonban sem a tanárok és diákok számával, sem a tanítás minőségével nem érte el.[5]

Lábjegyzet

  1. Idézi: Mészáros István, Az iskolaügy története Magyarországon 996–1777 között. Budapest, 1981. 293.

Irodalom

A katolikus közép- és felsőfokú iskolákról és protestáns kollégiumokról áttekintést ad: Sinkovics István, Die akademische Bildung in Ungarn im 17. Jh. I, 1970); a katolikus iskolaügyet új megvilágításba helyezi: Mészáros István, Az iskolaügy története Magyarországon 996–1777 között (Budapest, 1981).

  1. Az erdélyi ferencesek iskolájáról: Bándi Vazul, A csíksomlyói kir. kath. főgymnasium története (A csíksomlyói róm. kath. főgymnasium értesítője az 1895-96. tanévről).
  2. A legjelentősebb jezsuita gimnáziumról: Acsay Ferenc, A győri katolikus főgimnázium története (Győr, 1901).
  3. Az első hazai piarista gimnáziumról: Miskolczy István, A kegyes tanítórendiek privigyei kollégiumának története (Vác,
  4. A nagyszombati (később budapesti) egyetemről: Szentpétery Imre, A bölcsészeti kar története (Budapest, 1935); Eckhart Ferenc, A jog- és államtudományi kar története (Budapest, 1936); Hermann EgyedArtner Edgár, A hittudományi kar története (Budapest, 1938).
  5. A kassai egyetemről: Farkas Róbert, Kassa régi egyeteme. A kassai egyetem (Kassa, 1901).


A művelődés eszközei és otthonai
Iskola és értelmiség Tartalomjegyzék Protestáns kollégiumok