Katonai és diplomáciai próbálkozások a török visszaszorítására

A Múltunk wikiből
1534
május vége Thurzó Elek, I. Ferdinánd helytartója lemond. A király a lemondást nem fogadja el.
1536
február Barátsági szerződés I. Szulejmán és I. Ferenc francia király között.
1542
február 2. A német birodalmi gyűlés hadsereg állítását szavazza meg Buda visszavételére.
augusztus közepe A tiszántúli vármegyék részgyűlése Váradon. (Megtagadja a kért török adót, ehelyett követeket küld I. Ferdinándhoz.)
szeptember 28. I. Ferdinánd hadai, birodalmi seregekkel együtt, eredménytelenül ostromolják Pestet (október 8-ig).
november 1. I. Ferdinánd országgyűlése Pozsonyban. (XXX. tc.: a királyi helytartó mellé tanácsot állít.)

A hazai országgyűléssel egyidejűleg Speyerben a birodalmi rendek hozzájárultak ahhoz, hogy az 1530–ban Augsburgban megszavazott állandó segélyt most folyósítsák (ez 4 ezer lovas és 20 ezer gyalogos háromévi fegyverben tartását jelentette). A segélyt ezúttal nem kötötték feltételekhez. Tudomásul vették viszont, hogy az 1541–ben Algírban a törökkel, a rákövetkező évben I. Ferenccel háborúskodó V. Károly császár nem ad külön segítséget, és lemondtak a többi európai ország támogatásáról is. Az örökös tartományok és a Cseh Királyság országai katonaság helyett pénzadót fizettek, hogy azon Magyarországon lehessen minél több könnyűlovast felfogadni, mivel velük lehet legeredményesebben a török ellen harcolni.

A hadsereg zömét a német birodalmi rendek és városok által felfogadott és fizetett zsoldosok tették ki. Július elején 4–6 ezer lovas és 20–27 ezer gyalogos gyülekezett Bécsben. A Magyarországon zsoldba fogadott lovasok száma elérte a 10 ezret, és a nehézkesen csatlakozó magyar hadakkal együtt a hazai erő végül is 20 ezerhez közelített. A pápa mintegy 3 ezer zsoldost küldött. Ezt a több mint 40 ezer főből álló sereget 200 hajóból álló flottilla egészítette ki, ebben olasz, magyar, dalmát naszádosok szolgáltak. Ferdinánd a brandenburgi választófejedelmet, Joachimot nevezte ki főparancsnoknak, s haditanácsot állított mellé.

A közvetlen cél Buda visszafoglalása volt, de nem tagadták, hogy a hadjárattól további eredményeket is várnak. A nehézkesség és az időpocsékolás azonban minden tervet meghiúsított. A gyülekezési időt májusra tűzték ki, a hadsereg azonban csak július 10–én indult el Bécsből Magyarországra, s a hadszíntérre két és fél hónap alatt érkezett meg. Közben vadászatokat rendeztek, a csapatokat semmittevés, fegyelmezetlenség és zsoldhiány bomlasztotta. Maga Joachim nem volt jártas a hadviselésben, haditanácsa sem tudott úrrá lenni a helyzeten. Végül úgy döntöttek, hogy Pestet foglalják vissza. Ez könnyebb feladatnak látszott, és azt remélték, hogy a bal parti város megszerzése megkönnyíti majd Buda ostromát. A német ágyúk a város falait törték, közben folytak a harcok a Pestről kitörő török lovassággal, mely el akarta vágni az ostromló csapatokat az élelmet hozó hajóktól. Október 5-én néhány kisebb csapat rohamot kísérelt meg Pest falai ellen, de nem sikerült behatolni a a városba. Másnap a haditanács a visszavonulás mellett döntött.

Az ostrom megszüntetését azzal indokolták, hogy Pest önmagában amúgy is tarthatatlan lenne, s török felmentő sereg is közeledik. Az olaszok s főleg a magyarok elégedetlenségét Joachim a hadműveletek folytatásának reményével próbálta csillapítani: azt állította, hogy a birodalmi csapatok csak téli szállásra vonulnak. A valóságban azonban a komoly erőt képviselő hadsereg a hideg miatt és járványoktól megtizedelve teljesen felbomlott, még felszerelése egy részét is az ellenségnek hagyta. Ferdinánd már hiába emlegette a birodalmat ért szégyent és gyalázatot bátyjának írt levelében, és hiába hangoztatta, hogy jobb lett volna bele sem fogni a vállalkozásba. A hosszú évek óta várt és Buda eleste után az ország szempontjából létfontosságú birodalmi sereg érthetetlenül elpazarolta a hadviselésre alkalmas hónapokat, és akkor kezdett a hadműveletbe, amikor hosszabb vállalkozásra az időjárási viszonyok miatt már nem volt lehetőség.[1]

Az elégedetlenkedő magyarokat Ferdinánd azzal igyekezett leszerelni, hogy elfogatta Perényi Pétert, a magyar csapatok főkapitányát, mert a vád szerint összejátszott a törökkel, és lefoglalta az egri püspökséget. A törvénytelen lépés azonban csak tetézte a visszavonulás miatti elkeseredést. A magyarok távoztak a táborból, Thurzó Elek helytartó pedig lemondott tisztségéről.[2] Perényi Péter, a korszak hatalomra törő és eszközökben nem válogató szereplője bűnbak volt a kudarcért: kés6bb kiszabadult ugyan a bécsújhelyi börtönből, de hamarosan meghalt.

A katonai lépésekhez hasonlóan balul ütöttek ki Ferdinánd diplomáciai kísérletei is. 1541-ben követe útján a szultán hadjáratát próbálta elhárítani, Buda eleste után többször is adót – 1542-ben évi 50–100 ezer forintot – ajánlott fel, ha a szultán átengedi neki Magyarországot. Próbálkozásai azonban sorra eredménytelenek voltak.

A további védekezés megszervezésére Ferdinánd 1542 novemberére Pozsonyba hívta a rendeket. A birodalmi hadsereg kiábrándító szereplése és Perényi elfogása miatt feltűnően kevesen jöttek össze. A helyzet annyira súlyos volt, hogy a király személyesen nyitotta meg az országgyűlést. Bejelentette, hogy a jövőben elsősorban magyar és olasz csapatokra kíván támaszkodni. A védelemhez további adókat kért, s a beszedés és katonaállítás hatékonyabb megszervezését ígérte. A rendek újra megszavazták a Besztercebányán megajánlott katonaságot és adót, s az utóbbit jobbágytelkenként – két részletben fizetendő – 2 forintra emelték. Az országgyűlés újból foglalkozott a jogtalanul elfoglalt birtokok visszaadásával és a bíráskodással. A megüresedett nádori tisztet az egybegyűltek gyér száma miatt nem töltötték be, de a bírói feladatok ellátására nádori helytartót kértek, a királyi személyes jelenlét bíróságára pedig ítélőmestereket. Sürgették továbbá a királyi jogügyigazgató s 12 joghoz értő bírótárs kinevezését. Ferdinánd, aki közben elhagyta Pozsonyt, visszatért, és szentesítette a törvényeket.

Az 1542. évi kudarc után a Német Birodalom nem küldött hadsereget Magyarországra. A nürnbergi birodalmi gyűlés 1543-ban úgy határozott, hogy májustól hat hónapon át fizetik a töröksegélyt, és azon a király olyan katonákat fogad, amilyeneket akar, zsoldjukat a birodalmi hadbiztos és „fillérmester” a befolyó pénzekből fogja fizetni.[3] Az elrendelt összegből azonban 43 ezer forint (a várt bevétel 35,5%-a) befizetetlen maradt, s a hadbiztos és fillérmester az Itáliában és a birodalomban felfogadott zsoldosokat nem tudta megfizetni.

A gyülekező haderőt védelmi célokra, a magyarországi várakba szállták, nagy részük azonban nem jutott el a veszélyeztetett helyekre. Amikor a török Székesfehérvárt ostromolta, egy szemtanú szerint 8 ezer németet és 4 ezer itáliait tartottak vissza Bécs védelmének erősítésére, még Ferdinándnak a nyugati határ közelében levő táborába sem engedték őket. A birodalmi rendeknek az az ígérete sem teljesült, hogy nagy erejű török támadás esetén a birodalom közelebb fekvő körzetei a birodalmi segélyen túl katonákat állítanak, akik a királyi csapatokkal együtt Magyarország védelmére sietnek.

Irodalom

A német birodalmi hadsereg hadjáratára: Károlyi Árpád, A Német Birodalom nagy hadi vállalata Magyarországon 1542-ben (Budapest, 1880);

  1. A segélyhad magatartására: Joannis Martini Stellae, De Tvrcarvm in Regno Hvngariae annorvm MDXLIII. et. XLIV. svccessibvs … Epistolae qvatruor (I. G. Schwandtner, Scriptores rervm Hvgaricarvm veteres ac genvini I. Viennae, 1746).
  2. Thurzó Elek lemondására: R. Kiss István, A magyar helytartótanács I. Ferdinánd korában és 1549–1551. évi leveles könyve (Budapest, 1908);
  3. A birodalmi gyűlés határozatára: Haus-, Hof- und Staatsarchiv Reichstagsakten 1543. fasc, 11.


Kísérletek az ország egységének helyreállítására
A gyalui egyezmény Tartalomjegyzék Az oszmán hatalom új hódításai