Kazán

A Múltunk wikiből
(Kazany szócikkből átirányítva)

oroszul Казань, tatárul Казан, Qazan

város Oroszországban, a Tatár Köztársaság fővárosa
Wikipédia
Coat of Arms of Kazan (Tatarstan) (2004).png
i.e. 1600–800
A Középső-Volga vidéki kazanyi műveltség kora.

Somogyi Sándor

A finnugorok és az ősmagyarok régi lakóterületei természeti viszonyainak vázlata

A Volga-medencét az előbbitől az Északorosz-hátság mint vízválasztó különíti el. Nyugaton a Középorosz-hátság és folytatásában a Volga menti hátság, majd délen a Jergeni-dombsor határolja. Dél felől a Kaszpi-mélyföldbe simul. A folyóvölgyeket teraszlépcsők kísérik. Északi felét régebbi eljegesedések lerakódásai, déli, nagyobb felét löszös üledékek takarják. Az Urál felől alacsony fennsíkok ereszkednek le hozzá (például ufai). Éghajlata északon kontinentális, amely délre haladva egyre szélsőségesebb és szárazabb. Északi részén, kelet felé szélesedve a tajgazónát találjuk, amit a Volga két oldalán, a Káma-torkolat felé elkeskenyedve a lombos erdők övezete kísér. Ezt Kazany és Kujbisev között az erdős sztyepp váltja fel, amit a sztyeppzóna követ. Volgográdtól dél felé ehhez a Kaszpi-mélyföldig félsivatagos puszták csatlakoznak. Mivel a felszín délkeletnek lejt, az egész medencét a névadó Volga csapolja le.

Bartha Antal

Az uráli és finnugor őshazaelméletek

Szvidéri elmélet

Az őshaza szvidéri elmélete elháríthatónak tartja a fenti kifogásokat. Ez az elmélet a következőképpen érvel: a nyelvi paleontológia állatnév-, ezen belül halnévanyaga használhatatlan, mert az állatmágia következtében az állatnevek eredeti jelentésének felderítése reménytelen. A halfajták pedig annyira hasonlóak egymáshoz, hogy neveik könnyen átszállhatnak egymásra. A fanevek segítségével, amelyek az életföldrajzi környezet egészére utalnak, az őshaza fekvése és az ősnép csoportjainak vándorlása iránya kideríthető, de eközben Eurázsia növényföldrajzi benépesedésének történetére is tekintettel kell lenni.

Az uráli nyelvek nyugati csoportjai csak a közép-európai vegyes lombos erdők fáinak közös nevét őrizték meg, nevezetesen a nyír, a fenyő és kisebb mértékben a mézgás éger neve közös. A keleti finnugorság nyelveiben az uráli egység felbomlása után jelentek meg a tajgai fák elnevezései. Egy paleontológiai elmélet szerint keletről a tajga, nyugatról a vegyes lombos erdők népesítették be Eurázsiát. A két erdőtípus a Nyugat-Urál vidékén találkozott úgy, hogy az lombos erdők nem lépték át az Urált, a tajga valamelyest lenyúlott a Káma folyásának vidékére. A vegyes lombos erdők klasszikus területe mintegy 1500 km hosszú és 200 km széles sávban a Baltikumtól az Okáig terjedt, amelyet a Szovjetunió területén végzett pollen- (virágpor-) vizsgálatok tanúsítanak.

A szvidéri elmélet segítségül veszi a hangtörténet (glottokronológia) szóstatisztikai tapasztalatát. Eszerint két rokon nyelv megegyező szókészlete 1000 év alatt nagyjából 75%-ban maradt meg. A szamojéd nyelvek 11–19%-ban őrizték meg a közös szókészletet. Ebből következne, hogy az uráli közösség még az i. e. V. évezred előtt, a felső őskőkorban létezhetett.

A vegyes lombos erdők sávjában, a Kelet-Európa déli körzeteiből elterjedő gravetti és a nyugat-európai magdaléni felső őskőkori kultúrák találkozásából perem műveltségek alakultak. Ennek egyik változata az i. e. XII. évezred (±500 év) elején kialakult szvidéri műveltség, amely nevét a Varsó melletti Swidry Wielkie községről kapta. Életföldrajzi megfontolások alapján ennek a műveltségnek a népessége a Crô-Magnon-i típusú, uráli csoporthoz tartozó emberek lehettek. A szvidéri kultúra népe keleti irányba vándorolt, és nagyjából megmaradt a vegyes lombos erdők keleti sávjában. Az i.e. X–VIII. évezred folyamán az uráliak elérték az Oka folyó vidékét, de életföldrajzi környezetük határait nem lépték át. Az i.e. V–IX. évezred folyamán a lappok elődei északnyugati, a szamojédok elődei pedig északkeleti irányban vándoroltak el. Az utóbbiak az Urál két oldalát szállták meg, és vonulásuk a Bajkál vidékéig követhető.

A finnugorok ellenben Kelet-Európában maradtak, ott szétváltak, és létrejöttek a finnugor alapnyelv különféle dialektusai. A szvidéri eredetű csoportok délről érkező hatásokkal gazdagodtak, és megvetették az i. e. III. évezred folyamán létrejött újkőkori finnugor csoportok műveltségének alapjait. Az indoeurópai ősnyelvből és a leszármazottaiból átvett szókincs a finnugor nyelvekben kelet felé haladva csökken. Az altaji eredetű szókészlet nagyjából egyenletesen oszlik meg a finnugor nyelvekben, bár beépülésük, miként maga az altaji őstörténet is, tisztázatlan. A mézelő méh a XVIII. század közepéig az Uráltól keletre ismeretlen volt, ezért a méh és a méz szavak közös megléte a finnugor nyelvekben tanúsítja, hogy a finnugorok nem éltek Szibériában. A permi, volgai-finn és ugor csoportok az i. e. II. évezredben érték el az Urált, amikor a vegyes lombos erdők keleti határa a nyugati-uráli területen megállapodott. Az obi-ugorok elődei az i. e. I. évezredben az Urálon is átkeltek.

A magyarság elődei a Káma–Volga összefolyástól délre, a vegyes lombos erdők keleti peremén, a tajgától nyugatra telepedtek meg, ahol egyfelől permi nyelvű csoportokkal érintkeztek, másfelől egyre lazuló kapcsolatot tartottak az obi-ugorság elődeivel. Az i.sz. III–VII. században virágzott imenykovói műveltség a magyarság hagyatéka, amely terület Kazany városától délre, a Volga két partján Volgográd város vonaláig terjed. Zömmel a Volga jobb (nyugati) partján éltek a magyarok, és innen 750 táján vándoroltak el.

Település és gazdálkodás a Volga–Káma vidékén az i.e. III–II évezredben

A Volga kazanyi szakasza mentén 122 réztartalmú homokkő-lelőhely ismert, 0,02–11,25%-os réztartalommal, ezek azonban mélyen a felszín alatt fekszenek.

A termelőgazdálkodás és a finnugorság

Bronz, réz lombvágó kések és sarlók az i. e. II. évezred közepétől terjedtek el. A földművelés terjedésének a folyók menti magas partok 13%-os humusz tartalmú feketetelevény (csernozjom) körzetei kedveztek. A gabona őrlés előtti pörkölését tégla alakú edényekben végezték, ezek alján és belső falán elszenesedett gabonamagvak találhatók. A cseremiszek a múlt században, hasonló edényekben, nyílt tűzön kenyeret sütöttek. A Volga kazanyi szakasza mentén fekvő Lugovo közelében kölesmagvak, az Oka menti Dikariha határában felárt temetőkből származó agyagedények falán búza- és árpamagvak bizonyítják termesztésüket. A terület viszonyai szerves anyagok talaj alatti fennmaradásának nem kedveznek. A kultúrnövények megmaradt nyomainak jelentősége ezért igen nagy. A finnugorok szétvándorlása, a bevándorlók megtelepedése nép- és nyelvtörténeti eseményekkel párosultak. Az i.e. II. évezred közepén következett be az ugor alapnyelv elkülönülése. Ugyanekkor a Volga kazanyi szakaszán a kazanyi, az Oka és a Felső-Volga mentén a pozdnyakovói, a permi vidéken pedig a turbinó bronzműveltségek keltek életre.


Az i.e. II. évezred közepe és az i.e. I. évezred eleje közötti időben két azonos szinten álló földműves-állattenyésztő, fejlett fémművességgel rendelkező régészeti műveltség osztozott Baskíria nyugati és északi területén. A kazanyi csoportra a balanovói, a baskíriai csoportra a Kelet-Urálból érkező andronovói, valamint a déli eredetű gödörsíros, gerendavázas és abasevói jövevények gyakoroltak hatást.

A Volga, Oka és a Bjelaja menti műveltségek népeinek embertani alkata is hasonló. Az eredeti europid alapréteget a déli jövevények erősítették és színezték, a mongoloid vonások gyengék és esetlegesek voltak. A kazanyi műveltség embereiben a balanovóiak földközi-tengeri típusa hagyott erős nyomot, amely a permi zürjének körében ma is jelentős arányban mutatható ki.


Rangos ipari körzetek alakultak ki Kazany, Szejma (Gorkij város mellett), Turbino (Perm város területe), a Dél-Urálban Balanbás vidékén.

Az ősmagyarok Levediában és Etelközben

Ibn Fadhlán 921–922-ben a Volga bal partján haladó útvonalat követve, átutazott a burtasz népnek nagyjából a mai Szaratov és Uljanovszk között elhelyezhető területén. A burtasz nép kétféle temetkezést ismert, amely két különféle népcsoportot is takarhat; az egyik elhantolta, a másik elégette a halottait. A későbbi századokban burtasz útnak nevezték a Kazanyból Krímbe vezető útvonal egyik szakaszát.

Hegyi Klára

A birodalom peremén: a vazallus államok változatai

A tatárok szinte szünet nélkül harcban álltak Moszkvával, állandó ellenségeskedésben a zaporozsi kozákokkal, időnként még szövetségeseikkel, az asztrahanyi és kazanyi kánságokkal is konfliktusba kerültek.


Rettegett Iván cár már az 1550-68 években meghódította Kazanyt és Asztrahanyt, s ezzel rendet vágott a krimi tatárok szövetségesei között.

Kiadványok