Kemény Gábor báró

A Múltunk wikiből
Csombord, 1830. július 9. – Ajnácskő, 1888. október 23.
gazdaságpolitikus, publicista
1866-tól haláláig országgyűlési képviselő,
1878–1882-ben Magyarország földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi,
1882–1886-ban közmunka- és közlekedésügyi minisztere volt
Wikipédia
Kemény Gábor (1830–1888).jpg

Szabad György

„Kijózanítás” és illúziókeltés

Állásfoglalása az alkotmányos birodalom egységének koncepciója mellett, amit – a tartományi önkormányzat biztosításának indokoltságát erőteljesebben hangoztatva – fenntartott az 1859-ben megjelent Ausztria hatalmának és egységének biztosítékai című, ugyancsak német nyelvű röpiratában is, egyik tényezője lett Eötvös hazai elszigetelődésének. (Felfogását többek között 1858-ban Mocsáry Lajos Nemzetiség és 1860-ban báró Kemény Gábor Néhány szó br. Eötvös Józsefhez című röpiratában nyíltan is bírálta.)

Az elnyomott népek összefogásának szorgalmazói

Kemény Gábor báró viszont 1856-ban kiadott, A nemzetek fejléséről című tanulmányában nemcsak amellett foglalt állást, hogy joguk van „a nemzeteknek saját közös tulajdonaikat kiösmerni, kifejteni és a nemzetiség tanai szerint választani a jólétnek számokra a legczélirányosabb útját”, hanem – Magyarország adott viszonyai között különösen elgondolkoztató – történelmi elemzés alapján rámutatott, hogy a nemzetiségek és nemzetek egymáshoz való viszonya, különállásuk, illetve „tömörülésük” érdekeiktől is messzemenően befolyásolt történelmi folyamat eredménye. Igaz, hogy hozzátette, „sem most, sem ezután, nemzet és állam és nyelv merőben egyenkörűek nem lehetnek, és nem azok”.[1] Ez egyértelműen jelezte a több nemzetiség által lakott Magyarország integritása fenntartásának, illetve helyreállításának az igényét. Figyelmeztetésének lényege azonban így is világosan az maradt, hogy az együtt élő népek nemzeti törekvéseit nem elhallgatva, hanem nagyon is számításba véve lehet csak reális magyar politikai koncepciót kialakítani.

A Kemény Gáborhoz – különösen annak Eötvös Józseffel folytatott polémiája kapcsán – sokban közelítő Mocsáry Lajos 1858-ban kiadott röpiratában, a Nemzetiségben is túllépett az osztrák beolvasztó törekvések elleni puszta tiltakozáson, amikor általános érvénnyel így fogalmazott: „a szabadság elérhető mások leigázása és folyton fékentartása nélkül is, sőt egyes nép szabadságának legfőbb garantiája más népek szabadsága – az általános szabadság”. Felszólította a magyarságot: „mondjunk le örökre azon szándékról, hogy nemzetiségünket a többi, honunkban létező nemzetiségek rovására terjesszük”, annál is inkább, hiszen „egy hazának emelkedésén közösen munkálkodhatik több nemzet is”.[2] Viszont alapfeladatnak minősítette Magyarország integritásának helyreállítását, és élesen ellenezte föderalizálásának még a gondolatát is. Mocsáry, aki Kemény Gáborhoz hasonlóan vitába szállt Eötvösnek azzal a felfogásával. hogy a nemzeti érdekeket alá kell rendelni a birodalmi egység követelményeinek, éppen a magyar nemzeti törekvések érvényesítési lehetőségeinek biztosítékait vizsgálva olyan útra lépett, amely fokozatosan vezetett annak felismeréséhez, hogy a nemzetiségeket szövetségesül kell megnyerni.

Lábjegyzet

  1. Báró Kemény Gábor, A nemzetek fejléséről. Kolozsvár, 1856. 36., 111.
  2. Mocsáry Lajos, Nemzetiség. Pest, 1858. 62., 87–88., 204.

Művei